Juhász Pál Balázs beszédének elemzése

s

b

A hit és a link

Juhász Pál Balázs beszédének elemzése

A hit és a link nemcsak látszólagosan, hanem talán valóságosan is összeegyeztethetet-len dolgok. Az emberi lélek legmélyében gyökerező, a kétezer éves keresztény hitet és korunk utóbbi négy évtizedének sistergő forradalmát – igen, mondhatjuk így is: „misz-tériumát” –, az internet végeláthatatlan terjedését, Juhász Pál Balázs mesteri módon kapcsolta össze, illetve oldotta fel a látszólag feloldhatatlan ellentmondásait.

A verseny felhívása szerint a beszéd elején közölni kell a beszéd fajtáját, a beszéd szituációját. Juhász Pál Balázs már az első két mondattal egyértelműsítette, hogy hol vagyunk, és miről is fog szólni. Ez nem pusztán száraz tényközlés, hanem feszültséget, várakozást keltő szónoki bravúr volt. Már a bevezetésben az alaptételt közli a szónok:

mi, a link használói, eszköz és cél vagyunk, s meg is adja rá a saját, kétségtelenül helyes válaszát: „Az Isten válasza erre az információs káoszra (saját hozzáfűzésem: mert már tényleg az is) a megtestesülés telepítése.”

Értékelésem szerint a szónok egyetlen hibát követett el, és azt is a bevezetésben, azzal, hogy csupán utalt arra, hogy Krisztusnak a fogyasztói társadalomban való köve-tésében Dietrich Bonhoeffer Követés című könyve segített minket.

A szónok sohasem hagyhatja bizonytalanságban hallgatóságát. A szónoknak a vele együttgondolkodó hallgatóság a társa, a szellemi partnere, mert ha nem annak tekinti, kezeli őket, az a hallgatóságban a kisebbrendűségi érzést generálhatja, s ezzel elveszít-heti a hallgatósággal való kapcsolat lényegét. Kölcsey Ferenc azt írta a szónoklatról, hogy „az oratornak természetes szüksége közé tartozik a popularitás, az a nemes po-pularitás, melynek célja nem annyira a sokasághoz leereszkedni, mint azt észrevétlen magához felemelni…”

A szónok csak hivatkozott az evangélikus lelkész, teológus, Dietrich Bonhoeffer Követés című művére, de ezt meghaladóan – a befejező részben történt általános jellegű említést leszámítva – teljes bizonytalanságban hagyta hallgatóságát. – Nem áll szándé-komban a verseny, illetve az előadás sok fiatal hallgatóját alábecsülni, de meggyőződé-sem szerint, ami a szónok számára talán evidencia volt, az a hallgatóság számára inkább hiányérzetet jelentett, mert bizonyosan igen kevesen olvashatták ezt a művet.

Csak megjegyzem, hogy önmagában a mű címe is vajmi keveset árul el a könyv tar-talmáról. Egy ilyen hiányos hivatkozással a szónok a hallgatóságában a műveletlenség valamilyen szintű érzetét keltheti, azt, hogy lebecsüli őket, ha nem ismerik ezt a művet.

Mindezzel a szónok nem emelte észrevétlen maga mellé a hallgatóságát, nem adta meg nekik az együttgondolkodás örömét.

Nem az volt tehát a hiba, hogy Bonhoeffer művére hivatkozott, ami egyébként nem-hogy hiba, inkább nagyon is helyénvaló volt, hanem az – s ezt az időkeret is megengedte volna –, hogy legalább néhány mondatban nem említette meg, hogy ki is volt ő, és miért is értékes az ő műve. Azért is volt találó ebben az összefüggésben Bonhoefferre emlé-keztetni, mert őt a keresztény hitéért, a náciellenes Hitvalló Egyházban (Bekennende Kirche) vállalt szerepéért a második világháború befejezése előtt egy hónappal, a Führer közvetlen parancsára, a flossenbürgi koncentrációs táborban felakasztották. Mártírom-sága példa értékű, aminthogy műve, Krisztus tanításai mai követésének alapműve, – kortársai nem véletlenül nevezték „Prófétai könyv”-nek. A Követés célja a keresz-tény hit megújítása, s ennek alfája és ómegája, Krisztus tanításainak követése. Minderre nemcsak a nemzetiszocializmus idején, hanem korunkban is nagy szükség van. Juhász Pál Balázs ezekre a kihívásokra találó válaszokat adott, és emellett meggyőző érveket sorakoztatott fel.

A beszédnek világos a szerkezete. Három pillérre építi fel mondandóját, s ez határoz-za meg gondolatai, érvei sorrendjét is:

1. „a mennyei Atya mint szerver belinkelte Jézus Krisztust”,

2. de neked kell rákattintanod erre a vírusmentes felületre, s ebben szabad vagy, 3. de tovább is kell adnod mások idővonalára.

Élmény volt az ilyen világos szerkezetet követni. Rövidek, de gondolatgazdagok, gon-dolatébresztők és cáfolhatatlanok voltak az érvei. Választ kaptunk a feszítő kérdésekre.

Egyéni ízű a stílusa, kiválóak, agyat mozgatóak a metaforái. Mesterien ötvözi a val-lás konzervatív, hagyományos stílusát, korunk elsekélyesedő, internetfüggő stílusával.

– Csak példák: „a megtestesülés telepítése”, „a mennyei Atya mint szerver belinkelte Jézus Krisztust”, „Krisztus a Link maga”, „egy olyan virtuális kapu”, „egyedül kell rendszeralkotó chipként visszatérnetek”.

Leírhatatlanul csattanós a befejezés, hiszen egy beszédet a csúcson kell befejezni:

„Mire vársz még? Katt.” – Innen egy további szó is felesleges lett volna.

Nemcsak szavai, egész lénye, metakommunikációs eszközei is izzón sugározták a hitét, benső meggyőződését, azt, hogy meg akart győzni minket. Hű maradt Szent Ágoston intelméhez, aki azt írta, hogy „Benned égnie kell annak, amit lángra akarsz lobbantani másokban.” – Annak dacára, hogy a papír természetesen nem képes vissza-adni, azért merek Juhász Pál Balázs metakommunikációs arzenáljára hivatkozni, mert ezek bennem, s gondolom mindazokban, akik hallottuk őt, élénken az emlékezetünkbe vésődtek. Nemcsak sztentori hangja, szépen artikulált szavai és mérsékelt, de illeszke-dő gesztusai, hanem egész lénye megszólalt. – A jó szónok nemcsak beszél, nemcsak elmondja, netán felmondja a mondandóját, hanem megéli és átéli, egész testével meg-nyilatkozik. – Neki ez sikerült.

A zsűri tanácskozásának titkai természetesen kifürkészhetetlenek, s nyilvánvalóan nincs is ilyen szándékom, de ennek ellenére merem állítani, hogy aligha volt, lehetett vita abban a tekintetben, hogy a mostani versenyünknek Juhász Pál Balázs kell, hogy a győztese legyen. Merem ezt állítani annak alapján is, hogy az elmúlt 15 évben minden verseny minden beszédét és rögtönzését hallhattam, s ez a fiatalember vitathatatlanul kiemelkedett nemcsak a mostani, hanem a másfél évtized mezőnyéből is.

Még egy megjegyzés.

Természetesen a rögtönzéseknek nem marad nyoma, de a tapasztalat szerint általá-ban a „von Haus” és a helyszínen rögtönzött beszédek között, az utóbbiak rovására, sok tekintetben törés, színvonalbeli csökkenés van. Juhász Pál Balázs tekintetében nem volt ilyen. Rögtönzését ugyanaz a lendület, szenvedély és hit hatotta át, mint a hit és a link tárgyában előadott gondolatait. Úgy vélem, hogy szónokként fényes karrier előtt állhat Juhász Pál Balázs, de azt természetesen nem tudhatom, hogy milyen életpályát fog majd befutni, ezért csak azt írhatom: boldog lehet az az egyház, amelyiknek ilyen szolgái és hívei lehetnek.

Gratulálok!

Tisztelt Zsűri! Kedves Tanárok! Diáktársaim!

Engedjék meg, hogy mondandómat Lüsziasz egyik híres perbeszédének bevezető so-raival nyissam: ,,Bírák! Nem az a nehéz, hogyan kezdjem el a vádbeszédet, hanem az, hogy hol rekesszem be.” És milyen találó ez a mondat erre a helyzetre, hiszen ez a téma hosszabb kifejtést érdemel, míg nekem csupán hat perc áll a rendelkezésemre, hogy meggyőzzem Önöket az internet túlzott használatának káros hatásairól.

Evolúciós fejlődése során az ember nagy utat tett meg. A folyamatos küzdelem a minél nagyobb kényelemért és a szükséges javak megszerzéséért arra ösztökélte az em-beriséget, hogy új dolgokat találjon fel. A ’90-es évek nagy áttörése a számítógép volt.

Az internet modern világunk leghatékonyabb üzleti eszközévé vált, manapság már nem kiváltság, hanem szükséglet.

Hálózatok rabságában élünk? A válasz egyértelmű igen. Mert mi is az az internet?

Szó szerint véve világháló, mely nevéhez méltóan behálózza az egész világot. És ha nem vigyázunk, minket is rabul ejt, beszippant, behálóz. Ne becsüljük alá az internet veszélyeit: érzelmi és mentális függőséget okozhat.

Hazánkban is megjelent az első olyan generáció, amely az interneten nőtt fel, szülői felügyelet nélkül. Létrehoztak maguknak egy saját virtuális társadalmat, ahol bármi-lyen képzelgésüket szabadon kiélhetik, és bármibármi-lyen személyiséget kreálhatnak maguk-nak. Ebben a fiktív életben valódi jellemüktől eltérő tulajdonsággal ruházzák fel magu-kat, mely talán egy kicsit tükrözi a vágyaikat. Csakhogy ezáltal elveszítik a kapcsolatot a való világgal. Nem értik meg, ha feltesznek valamit a netre, azzal kitárulkoznak a világnak, nyilvánossá válik a magánélet.

A másik gond a személyes érintkezés háttérbe szorulása. A közösségi oldalakon kö-tött virtuális barátságok nem valódiak. Hérakleitosz szerint az ember természeténél fogva társas lény. Valóban szükségünk van arra, hogy egy közösség tagjának érezzük magunkat, de ez a közösség ne virtuális legyen, hiszen a csetelés nem azonos a szemtől-szembeni csevegéssel.

Számomra, aki Kazinczy fő működési területéről jöttem, a legfájóbb pontja ennek a virtuális közegnek a nyelv elkorcsosulása. Ezek a modern kori ,,nyelvújítók” sárba tiporva a magyar nyelv szabályait újfajta nyelvezetet hoznak létre. Egészen sajátságos digilektusban kommunikálnak egymással. Talán megbékélnénk ezzel is, ha ezt a be-szédstílust csupán a számítógépes világukban használnák. De tapasztalatom szerint ez a beszédmód egyre inkább dívik a hétköznapi nyelvben is. Az ifjak szóösszevonásokkal, rövidítésekkel új értelmű szavakat alkotnak. És amikor ezt teszik, talán nem is sejtik,