Hálóval a csillagok között Deme Barnabás beszédének elemzése

f

e

Hálóval a csillagok között Deme Barnabás beszédének elemzése

Deme Barnabás beszéde 2013-ban, a XV. országos Kossuth-szónokversenyen két dí-jat is szerzett. Elnyerte a zsűri különdíját, valamint a Tinta Kiadó díját. Az utóbbi-val minden évben a leggazdagabb szókincsű beszélőt jutalmazzák. Arra, hogy a díjak okát feltárjuk, azaz Deme Barnabás eredményességének titkát megfejtsük, akkor volna maxi mális lehetőségünk, ha újra meg újra részesei lehetnénk az élő előadásnak. Ez per-sze teljesíthetetlen feltétel. Jelenleg csupán az írott szöveg áll rendelkezésünkre, erre építhetjük az elemzést.

Már az első olvasáskor feltűnik a beszéd tudatos szerkesztése. Határozottan elkülö-nülnek egymástól a bevezetés, a tárgyalás-kifejtés és a befejezés nagy szerkezeti egysé-gei. A bevezetést, amely egy eldöntendő kérdéssel zárul, az első bekezdés tartalmazza.

Az ebben megfogalmazott kérdést a beszéd tézismondatának is tekinthetjük, hiszen hozzá kapcsolódnak a kifejtő rész szerkezetileg és grammatikailag is markánsan jelölt szövegegységei. Három bekezdésben kapunk választ a bevezetésben feltett kérdésre.

Mindegyik bekezdés a nem szóval kezdődik, amely a paragrafusok élén kiemelve, egy-más után kétszer is elhangzik. A kiemelést az írott változat tipográfiája is hangsúlyoz-za. Az elsőként szereplő nem szó önálló sorba került, majd a következő sorban csak a

tagadószó megismétlése után kezdődik az új bekezdés tartalmának kifejtése. Az ismét-lés egyben nyomatékosítás és fokozás is. A beszéd hatását nemcsak a tagadószó újbóli elhangzása erősíti, hanem a bekezdések hasonló szerkezeti felépítése („Nem, hiszen…”) is. Ez a szerkesztésmód arról tanúskodik, hogy a szónok jól ismeri a szerkesztés retori-kai eszközeit, és kiválóan használja őket saját céljai érdekében.

A beszéd befejezésének előkészítése ismét két-két szó („Internet? Linkek? // Utak.

Emberek.”) kiemelésével történik. A szónokverseny megadott témájának kulcsszavai-ként is tekinthetjük a kérdőjellel lezárt főneveket („Internet? Linkek?”), és ezt követően mintegy értelmezésükként foghatjuk fel az új sorban kezdődő, egy-egy mondatértékű szóból álló kijelentést („Utak. Emberek.”). Ez a tömör – és emiatt rendkívül hatásos – kiemelés szinte átértelmezteti a hallgatóval az eddig elhangzottakat. Egyértelműen egy másik kontextusba helyezi a korábbi szöveg jelentését, ezért más összefüggésben értelmezteti a bevezetőben elhangzott kérdést is.

Az utolsó előtti bekezdés egyértelművé teszi az értelmezést: továbbra is az internet világában maradva érthetővé válik a rendszergazda személye, és érthető lesz a jelszó jelentése is. Az utolsó mondat („hát a csillagok fölé kell emelkedni, hogy…?”) mint-egy átvezetés a befejezéshez, ugyanakkor visszatérés a bevezetésben feltett kérdéshez.

A befejezés összegzése a szónok hangsúlyozott szándéka szerint nem válasz, hanem csupán reagálás a feltett kérdésre. Olvasóként bátran hozzátehetjük, hogy ez a reagálás nem kibújás a válaszadás alól, hiszen – bárhogyan is minősíti a szónok – határozott állásfoglalást tartalmaz.

Közelebbről vizsgálva a szerkezeti egységeket azonnal feltűnik, hogy a bevezető az ellentétre mint szerkesztési elvre épít: az első négy mondat mindegyike azonos struk-túrájú, ellentétes mellérendelő mondat. A nem-hanem kötőszóval bemutatott viszony a grammatikai eszközök szempontjából az ellentét egyik legnyomatékosabb kifejezésé-nek módja lehet. Az ilyen típusú, kizáró ellentétes szerkezetű mondatokban az első tag-mondat tagad vagy tilt egy dolgot, a második tagtag-mondat pedig ennek a helyébe éppen az ellenkezőjét állítja. Ezzel a szemantikai változtatással is megerősíti az első tagmon-datban lévő tagadást.

Deme Barnabás beszédének legelső tagmondata így hangzik: „Nem beszélni jöttem ide, hanem…” Magunk elé képzelve a beszéd elhangzásának pillanatát, már az első tag-mondatot is rendkívül hatásosnak találhatjuk, hiszen ennek a mondatnak a tartalma és a retorikai verseny szituációja éles ellentétben áll egymással. Ilyen helyzetben a szónoktól azt várjuk el, hogy szónokoljon, azaz beszéljen. De itt éppen ennek a hagyományosan elvárható és megszokott cselekvésnek az ellenkezőjét állítja az előadó. Ezzel a meglepő fordulattal azonnal sikerül megragadnia a közönség figyelmét.

A hallgatóság meghökkenését tovább fokozzák a következő, kizáró ellentétes szer-kezetű mondatok, pontosabban a tagadó és az állító tagmondatok tartalma közötti kap-csolat. Az alábbi táblázatos elrendezés jól mutatja a tagadások és az állítások párhuza-mát, valamint érzékelteti az ebből adódó fokozást. A fokozás teremtette feszültség a bekezdést lezáró kérdésben éri el a tetőpontját: „a csillagok fölé kell-e emelkedni, hogy közéjük vethessem a hálóm?”

NEM – tagadás ↔ HANEM(, hogy) – állítás beszélni jöttem ide ↔ egy kérdést föltegyek nagy szavak kicsiny hangszórójának

lenni ↔ mélyen elsuttogott kérdések görbült

kér-dőjele legyek értelmet hasítani a leülepedett

szavak-ból és varázsigékből álló, a tudat

óceán-jából előmagasodó ormokról ↔ tudakoló hangsúlyú hullámmorajlás le-gyek

műveltként érkeztem ↔ mint újszülött, érdeklődő csillagász:

egy olyan, akit százezernyi asztronó-musnemzedék sürget

A félkövér kiemeléseket összehasonlítva azt is kiolvashatjuk a táblázatból, hogy mi-lyen természetű dolgok állnak szemben egymással, azaz mit tagad a szónok az egyik tagmondatban, és mit állít helyette a másik tagmondatban. Ha együtt vizsgáljuk a ta-gadások és állítások ellentétpárjait, azt tapasztaljuk, hogy talán nem elég határozottak, nem eléggé kiélezettek az ellentétek. A beszélés valódi ellentéte a hallgatás, a kérdés-feltevésé a válaszadás, itt azonban mégis a beszélés és a kérdésfeltevés kerül ellentétes pólusra. Így bár a nem-hanem kötőszópár előrevetíti a kizáró ellentétet, a tagadó és az állító tagmondatok szemantikailag nem valódi ellentéte mégis gyengíti a nyomatékot.

A második mondatpár ellentéteinek elemzése még inkább elgondolkodtató. Vajon mit állít szembe egymással a szónok: a szavakat és a kérdéseket, vagy a hangszórót és a kérdőjelet? A mondat grammatikai felépítése az utóbbi értelmezést sugallja, ezt erősí-ti a korábbi mondatstruktúrával párhuzamos szerkesztésmód is. Ám ebben az esetben szemantikailag ismét gyengül az ellentét hatása, hiszen a hangszóró és a kérdőjel a világról való tudásunk alapján nem áll ellentétben egymással. A harmadik mondatban az első tagmondat „értelmet hasítani az ormokról” kifejezése kerül szembe a második tagmondat „hullámmorajlás legyek” szerkezetével. A két szerkezet által felidézett képet az „óceán” szó szemantikai mezője tartja össze. De ebben az esetben sincsen valódi ellentét a kiemelt, szembeállított szerkezetek között.

A negyedik mondatban a „művelt” (ti. személy) áll szemben az „újszülöttel” és az

„érdeklődő csillagásszal”, esetleg egy másik értelmezés szerint az újszülött, érdeklődő csillagásszal. Bárhogyan értelmezzük a második tagmondat állítását, be kell látnunk, hogy a művelt valódi ellentéte a műveletlen vagy a tanulatlan, esetleg az iskolázatlan, de semmiképpen sem az újszülött vagy a csillagász. Ebben a tagmondatpárban sem va-lósul meg a kizáró ellentétes szerkezetű mondatok szemantikailag is tökéletes tartalmi ellentéte.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a bevezetés ötletes indítása, valamint a grammatikailag azonos szerkezetű, nem-hanem típusú ellentétes mondatok ismétlése tudatosan építke-ző, a retorikai hatás eszközeivel tisztában lévő szövegalkotóra vall. Azonban nagyobb figyelmet érdemelt volna az ellentétpárok tartalmi-szemantikai kidolgozása. Valódi ellentétek felsorakoztatásával még nagyobb hatást lehetett volna elérni, hiszen ezeket tovább erősítette volna a kizáró ellentétes szerkezetű mondatok erős nyomatéka.

A Deme Barnabás beszédében többször elhangzó kérdés („a csillagok fölé kell-e emelkedni, hogy közéjük vethessem a hálóm?”) értelmezése a szöveg alapján többfé-leképpen is történhet. Kereshetjük a jelentését konkrétan csillagászati szempontból, de emellett egyértelmű utalások jelzik, hogy az értelmezés lehetséges metafizikai irányból is, sőt a verseny kiírásából adódóan vizsgálhatjuk az internet szemszögéből is. Mind-három értelmezési lehetőséghez hozzájárul a gazdag szókincs és a beszéd erőteljes képi világa.

Az első, konkrét csillagászati értelmezést a szónok számára már a bevezetőben ki-jelölt szerep egyértelműsíti ([ti. úgy érkeztem, mint] „érdeklődő csillagász”). Felerősíti ezt a pozíciót a „százezernyi asztronómusnemzedék” és a „milliónyi égfürkész” szin-tagma. Utalás történik az éjjel végzett munkára és a csillagokra is. Némiképp gyengíti ezt a kontextust, hogy a csillagásznak köztudomásúan nem a háló a munkaeszköze. De ez a pontatlanság nem igazán zavaró, hiszen az ügyesen megfogalmazott kérdésben benne van a metaforikus értelmezés lehetősége is. A kifejtő rész bekezdéseiben felso-rakoztatott képek egy-egy égitesthez kapcsolódnak. Az első bekezdésben szóba kerül a Jupiter („az engem is magukkal sodró pillanatok folyásiránya, mint tengely körül rep-desnek a gigászi jupiterek”), a másodikban a Mars („a mi szemünkbe is napról napra belerepülnek az agresszív démonok által megszállt, veresen fénylő szentjánosbogarak:

a hétköznapok marsai, kiknek szárnyzümmögése gyereksírás, lárvája közömbösség, tápláléka elfeketült pupilla”), a harmadikban pedig a Vénusz („köreinkben tündökölnek a vénuszok”). Végül a befejezésben a csillagászat terminus technicusai közül elhangzik a „világegyetem”, a távcső(tlenség), az „egyenes vonalú egyenletes mozgás”, a „köl-csönhatás”, az „éter”, a „tömegvonzás”, a „szabadesés” és a „fénysebesség”. Joggal mondhatjuk tehát, hogy az egész beszédet átszövi a csillagászati szemlélet. Az olvasó csupán abban érezhet némi hiányosságot, hogy a bevezetőben határozottan felvállalt csillagászszerepre a szónok a beszéd végén még egy utalással sem tér vissza, semmilyen módon nem zárja le.

A kérdés értelmezése történhet metafizikai síkon is. Erre utalnak az olyan szavak és kifejezések, mint a „magasztos felleghivatalok ítélőszéke”; a „testi vágyak nélküli angyalok”; a „litániák”; az „Isten háta mögötti sivatagbolygók”; az „alvilági katlanok halpucoló leviatánjai”; a „keresztvetés”; a „Kába-kő”; a „frigyláda”; a „kárhozottak;”

az „üdvözültek”; a „szelíd angyalok”. Ez a szókészleti réteg is átszövi a beszéd egészét.

A kiinduló kérdést egyértelműen az érzékfeletti, a tapasztalaton túli világra vonatkoz-tatja a beszéd utolsó mondatában megrajzolt kép („egy-egy jócselekedetre rákattintva csillagok közé vetik hálójukat a szelíd angyalok”). Ezzel az összetett metaforával a szó-nok a beszédben többször elhangzó kérdésre ad hatásos választ.

Talán érdemes lett volna grammatikai szempontból is átgondolni a kérdés-válasz kapcsolatot, hogy világossá váljon a különböző kérdezők és a válaszként megfogalma-zott kép viszonya. A kérdést legelőször az első bekezdés végén a „milliónyi égfürkész”-t képviselő, csillagászszerepben megjelenő szónok egyes szám első személyben, saját kérdéseként teszi fel. Másodszor a kifejtésben, a Mars-bekezdés lezárásaként az angya-lok kérdése lesz („akik litániák között szintén gyakran hümmögik sima állukat dörgölve:

Hát a csillagok fölé kell-e emelkedni, hogy közéjük vethessem a hálóm?”). Végül har-madszor többes szám első személyben – mintegy a hallgatóságát is beleértve – általános

alanyt használva kérdez a szónok („Tekintsük ezt reagálásként a nagy-nagy kérdésre:

hát a csillagok fölé kell emelkedni, hogy…?”). A már idézett válasz ismét az angyalok-hoz kapcsolódik, őket jeleníti meg, amint kivetik hálójukat („egy-egy jócselekedetre rákattintva csillagok közé vetik hálójukat a szelíd angyalok”). Bármennyire szép és megnyugtató ez a záró kép, mégsem segíti az első és a harmadik szituációban kérdezők helyzetének megértését, mintha megfeledkeztünk volna az egyes szám első személy és az általános alany grammatikai kategóriája mögött meghúzódó kérdezők csoportjáról.

Nem történik utalás arra, mi legyen az ő hálójukkal, és az sem egyértelmű, hogy azo-nosíthatjuk-e őket az angyalokkal. Az olvasónak lehetősége van rá, hogy többször is elővegye a szöveget, és újra meg újra megpróbálkozzon a kép értelmezésével, de a hall-gatóságnak a beszéd elhangzásakor sokkal kevesebb ideje van erre. Éppen ezért talán célszerű lett volna valamilyen segítséget adni a kép pontosabb értelmezéséhez, hogy a kérdés-válasz kapcsolat megfejtésekor ne maradjon bizonytalanságban sem az olvasó, sem a hallgató.

A tézismondatnak tekinthető kérdés harmadik értelmezése az internet irányából tör-ténhet, ezt sugallja a verseny témájaként megadott idézet is. Az internetezés szó- és kifejezéskészlete ugyancsak felbukkan a beszéd minden részében, hiszen maga a ki-emelt kérdésben szereplő háló szó is felidézi egyrészt a világhálóként is sokszor em-legetett internetet, másrészt a számítógépes hálózat fogalmát. Emellett erre a területre utalnak még az olyan kifejezések, mint „ismerősnek jelöl”; „elsőnek dob ki a »tallér«

szóra a magasztos felleghivatalok ítélőszékének keresője”; „a világ hasztalan délibáb-jainak böngészői”; „hálózat nélküli törvények”; „Internet? Linkek?”; „megszólítják a rendszergazdát”; „a jelszó”; „egy-egy jó cselekedetre rákattintva”. Amint a fenti idézetekből látjuk, és a beszéd teljes szövegében még pontosabban megfigyelhetjük, ezeknek a terminusoknak a legtöbbje beágyazódik a metafizikai világ szókincsébe. Az így teremtett, szokatlan képek meglepik a hallgatót, és arra késztetik, hogy az előadóval együtt ő is részese legyen a kétféle sík összekapcsolásának, a látszólag egymástól távoli területek összevonásával alkotott képek értelmezésének. Az ily módon a befogadóban lejátszódó kognitív folyamatok oszcillálása nagy mértékben hozzájárul a beszéd erőtel-jes hatásához.

Közelebbről megvizsgálva Deme Barnabás beszédét, igazolva láthatjuk a XV. Kossuth-szónokversenyen kapott díjak jogosságát. A jó érzékkel és nagy tudatossággal kialakított retorikus szerkezettel, a beszéden végighúzódó, arányosan kidolgozott alakzatokkal méltán érdemelte ki a zsűri figyelmét. A beszédet ügyesen átszövő három szakterület szókészletének alkalmazása és esetenként hatásos képekben történő összekapcsolása egyszerre árulkodik a versenyző gazdag szókincséről és szókincsének mesteri felhasz-nálásáról. Mindenképpen indokolt és megérdemelt tehát a Tinta Kiadó különdíja is. Az írott szöveg olvasásakor magára van hagyva a befogadó, nem érzékeli a szóbeliséget kísérő nem verbális eszközök jelentésteremtő erejét, és nélkülözi a szuggesztív szónoki személyiség befolyásoló hatását. De az élőszóban elhangzott előadáson részt vevő zsűri mindezt figyelembe véve hozhatta meg döntését, és a megszólaltatás módját is mérlegel-ve ítélte oda Deme Barnabásnak a zsűri különdíját.

Tisztelt Zsűri, tisztelt Közönség!

Hányat lép a veréb egy évben? – így szoktuk kérdezni a kisgyermekektől a találós kér-dést, hiszen a veréb nem lép, hanem ugrik. Lassacskán ugyanígy megkérdezhetnénk magunktól: hány szót ír le az ember egy évben? – hiszen az ember ma már nem ír, hanem gépel. Hogy mi volt az a fejlődés, ami mindehhez vezetett, és hogy milyen is a fejlődés természete, talán az írásbeliség kialakulásával ragadható meg a legjobban.

A legenda szerint abban az időben, amikor az írást feltalálták, a tudósok elmentek tüntetni a királyokhoz, mondván, az emberek így elfelejtenek majd gondolkodni. Mind-az ugyanis, amit addig eszükkel tartottak számon, papírra került, és betűk közé lett bezárva. Ugyan jóval több gondolatot sikerült lejegyezni, mint amit egy ember a fejében tarthat, jóval kevesebb maradt az, amit megjegyzett. Nevek, számok, születési dátumok és fontos ok-okozati összefüggések tűntek el az emberi elméből.

Így lehet ez minden általunk fejlődésnek tartott változással. Melyikünk tud ma már napállás alapján időt meghatározni vagy fejben gyököt vonni? Hivatásos kovácsként jól tudom, hogy szakmák tűnnek el. Amihez száz évvel ezelőtt több mesterember tudása, műhelye, eszközei és emberei kellettek, azt ma már egy számítógépes program és egy gyári gép rövidebb idő alatt és sokkal több példányban gyártja.

Hálózatok rabságában élünk-e ma, amikor az emberiség evolúciós állomása a szá-mítógép- és internethasználat? Igen is, meg nem is. Milyen nagy szabadságot jelent, amikor már egy ötéves gyerek is szárnyalhat a világ legtávolabbi pontjai között, és ér-tesülhet a legnagyobb és legkisebb történésekről! És mekkora rabság, amikor a homo erectus visszagörnyed a gép fölé, hogy homo sapiens sapiensszé válhasson. Milyen csodálatos, amikor a tőlünk legtávolabbra eső kultúrákkal is pillanatok alatt megértet-jük magunkat! És mennyire romboló, amikor valaki random idegen szavakat használ mondataiban! Mekkora lehetőség rejlik abban, hogy virtuálisan bárkivel tarthatjuk a kapcsolatot! És mekkora veszély abban, hogy mindenkivel csak virtuálisan tartjuk a kapcsolatot!

Nem vagyok a fejlődés ellen. Az ellen vagyok, hogy teljesen megfeledkezzünk mind-arról, amit ezért félre kellett tennünk. Ki ne tekintene elismeréssel korunk vívmányaira, ki ne látná és élvezné azok hasznait! Szükségünk van tudósainkra, akik új eszközöket és módszereket találnak fel, a fejlődés hozzátartozik a természetünkhöz. Azonban szük-ségünk van azokra a tudósokra is, akik az új feltalálása idején elmennek tüntetni a ki-rályokhoz, és kiállnak a régi értékek mellett, nehogy a gyors fejlődésével az emberiség olyan lépéseket hagyjon ki, amelyek nélkül növekedési rendellenességek léphetnek fel.