valakikhez, valamikhez, ha nincs számunkra egy kisebb vagy nagyobb közösség, amelyhez tartozunk, akkor elveszítjük életünk értelmét, elveszítjük önmagunkat.
És itt engedjék meg, hogy egy friss élményemről számoljak be.
Október 27-én részt vettem a székelyek nagy menetelésén, ahol a tömeg egy hatalmas láncot alkotott szülőföldemen, Háromszéken, Berecktől Kökösig, Gábor Áron szülőfa-lujától, a halálát okozó megsebesülése helyszínéig. És megtapasztaltam, mit jelent egy ügy érdekében a nagyobb közösség tagjának lenni. Átéltem, milyen érzés egy nagy láncolat egyetlen láncszemének, vagy ha úgy tetszik, egy hálózat részének, egy link-gyűjtemény egyetlen linkjének lenni. Azt, hogy milyen érzés csatlakozni egy gondolat-hoz-eszméhez, amely a közösség szolgálatát vallja születéstől halálig.
Vagy ennél a gondolatmenetnél eszembe jut egy sokkal mindennapibb dolog, a „sze-retet hálója” játék. Hányszor vesszük elő ezt a játékot a kapcsolatok építése, a közösség formálása céljából!
Tisztelt Hallgatóság! Kedves hallgatótársak!
Arról szerettem volna meggyőzni Önöket, Benneteket, hogy a hálózatok számunkra nemcsak rabságot jelentenek. Az internet által megteremthetőek sem! Csak tudnunk kell építeni, használni őket. És akkor a linkekre való rákattintásnak pozitív hozadéka lehet:
például az, hogy eljutunk egyik embertől a másikig, vagyis „lélektől lélekig”. Fontos azonban, hogy mi szőjük, és tudatosan szőjük életünkben a hálókat. Hogy ne öntudatlan láncszemei legyünk a láncolatoknak, passzív linkjei a linkgyűjteményeknek, hanem tudatos építői, alakítói. És akkor a láncok nem rabságot, hanem szabadságot jelentenek, nem béklyóba kötnek, hanem pozitív tartalmú kapcsolódásokat hoznak számunkra.
Beszédem zárásaként erre a tudatosságra szeretném biztatni magunkat. Hogy ne a hálózatok öntudatlan rabláncában éljünk, hanem a kapcsolódások pozitív hálója szője át életünket. Az interneten és a valóságban is.
Köszönöm, hogy meghallgattak!
***
n. T
óTha
niKóTudatosan szőtt hálók
Forizs Dalma beszédének elemzése
Forizs Dalma beszédének megalkotásakor ragaszkodott a szónokverseny kereteihez: a közönség soraiban tanárokra és diákokra számít; az előbbiekhez tiszteletteljes, az utób-biakhoz bizalmas hangon fordul a némi szójátékot sem mellőző megszólítással.
A témát a versenyfelhívás mottójának felidézésével adja meg a szónok, s hagyja, hogy a Varró Dániel-sorok, nyilván az ismétlődő link szó jóvoltából, a digitális világ felé tereljék a teremben ülőket. A hallgatóság bizalmát pedig azzal igyekszik megnyer-ni, hogy a többes szám első személyű igék használatával (is) egy olyan közösséggé teszi meg őket, amelynek tagjai hasonló szokásokkal rendelkeznek (kedvenc linkjük van,
gyakran kalandoznak virtuális helyeken, szívesen élnek a modern technika vívmánya-ival). Különösen a zsűri jóindulatát szeretné megszerezni saját maga és társai számára szabadkozó mondatával, mely egyúttal a téma fentebb jelzett szűkítésére utal. Ugyan-akkor feltételezi, hogy a többi versenyző hasonlóan közelíti meg a felvetett problémát, ezért használ feltételes igéket az érveket felvezető, ugyancsak szabadkozó mondatokban („mi újat tudnék mondani?”), megtartva (és hangsúlyozva) a közönség különböző kor-osztályaihoz és státuszaihoz igazodó tiszteletteljes/bensőséges (szolidáris?) viszonyát.
A második és a harmadik bekezdés érvei, mintha a verseny korábbi beszédeiben el-hangzott általános vélekedések legjellemzőbb elemeit listáznák: ha már nem tud semmi újat hozzátenni az előtte szólók megállapításaihoz, legalább összefoglalja előbb a vi-lágháló használatának káros következményeit, majd előnyeit. Forizs Dalma a halmozás alakzatával él, amikor különböző mellékmondatok sűrű hálójává szövi érveit. A virtu-ális világ, a közösségi oldalak, a profilkép, a like közismert kifejezések belesimulnak a szövegbe, míg a szinonim kifejezésként alkalmazott teccikelünk a szokatlan szóképzés (írott formában pedig a fonetikus íráskép és az idézőjel) miatt éppenhogy felhívja ma-gára a figyelmet. Közben a szónok minősít is: az internetezés átkos következményeiről, a virtuális kapcsolatteremtés veszélyeiről, szörnyű szokásokról, felületességről számol be. Az előnyök felsorolása jóval rövidebb terjedelmű, kevéssé színes, és inkább szenv-telen hangot üt meg. A listázás távolságtartó magatartást jelent, éppen emiatt felmerül a kétely: valóban átkosnak, szörnyűnek, veszélyesnek tartja-e a világhálós szokásokat a szónok, vagy csupán ironizáló módon idéz a vészharangkongató közvélekedésből? Nem foglal állást egyértelműen, a hallgatóra (olvasóra) bízza a döntést. A közös és alapos tudás hangsúlyozása után eltekint az unalmasnak tartott témától, s más hálózatok felé fordul. Kár, hogy ígéretét nem váltja be, vagyis adós marad a másfajta hálózatokkal kapcsolatos véleményének kifejtésével, a listázó eljárás folytatásával csupán megvillant néhány problémakört.
Levonja viszont a konklúziót („Hálózatok rendszere vesz körül minket, bennünket is hálózatrendszerek kapcsolódásai alkotnak”), amit még meg is erősít a közönség figyel-mének ismételt összpontosításával, hogy visszatérhessen a szónokverseny témafelhívá-sának második feléhez. Forizs Dalma érdeklődését leginkább a rabság fogalma ragadta meg, amit nyomatékosít a kérdés megismétlésével. Válasza három érvpilléren nyug-szik. Az első kifejtése a link főnév szótári jelentésének tárgyilagos megadásával indul, majd kissé emelkedett hangvételűvé válik, amit egy idézet alapoz meg. Az erdélyi költő, Magyari Lajos verssora („Kötések kötnek, hogy légy szabad”) látszólagos ellentétet fog-lal magában, ezt értelmezik a soron következő mondatok. A korábbiaktól eltérően egyes szám első személyben vall személyes értékrendjéről, melyben kiemelt helyen állnak az emberi kapcsolatok, a közösségi összetartozás és felelősségvállalás a nihil felé tartó szabadsággal (szabadossággal) szemben.
Az általánosító gondolatmenet egy konkrétabba vált át, amikor második argumen-tumát friss élménye felidézésével bontja ki. Az esemény a székelyek nagy menetelése 2013 őszén, amit az erdélyi autonómiatörekvések deklarálásának jelentős állomásaként tartanak számon. Forizs Dalma maga is részt vett a megmozduláson, mely a közössé-gi összetartozás és szolidaritás közvetlen megélésének lehetőségét biztosította a szá-mára. Személyes érintettségét példázza a szem a láncban szimbólummal, amit aztán
párhuzamba hoz a Varró-idézet linkgyűjteményével. Rokonszenvet ébreszt a hallgató-ban-olvasóban, amikor a szülőföldhöz való ragaszkodásáról beszél, miközben kijelöli a szűkebb pátria földrajzi pontjait (Háromszék, Bereck, Kökös). Gábor Áron nevének bevonása egy konkrét történelmi eseményt asszociál, így a feltétlen hazaszeretet és a hazáért vívott (akár életet is áldozó) küzdelem példaképévé válik a szónok számára.
Függőség és függetlenség egyszerre érvényes tehát: az ember egyrészt kapcsolódik egy (történelmileg-kulturálisan meghatározott) közösséghez (érzelmileg is függ tőle), másrészt éppen függetlenségi harcot vív társaival együtt a közösség önazonosságának megtartása, jövőjének biztosítása érdekében. Forizs Dalma beszéde mindeközben sze-rencsésen elkerüli a politikai agitáció csapdáit.
Harmadik érve, a mindennapokban jelen lévő szeretetháló témája ismét általánosító érvényű kíván lenni, ám ez is a felvetés szintjén marad, mint a beszéd első felében az egyéb hálózatok problémaköre.
Az összefoglalásban a szónok egyértelműen azt hangsúlyozza, hogy a hálózatok nem jelentenek rabságot, amennyiben megfelelően élünk velük. Tudatos használatukra biz-tatja hallgatóságát ellentétre és a halmozás alakzatára épülő mondataival. Tanácsadó beszédének érvei meggyőzőek (a képzavar – öntudatlan rablánc – ellenére is), a befe-jezés hatásos.
Forizs Dalma rendkívül tudatosan szerkesztett beszéde három részből áll. Az egyes szakaszokat a közönség figyelmének ismétlődő formában történő megragadása vá-lasztja el egymástól, miközben az ismerős megszólítás jó ritmust is ad a szövegnek.
A hármas tagolás mindhárom részen belül is érvényes: az elsőben a közös tudás, a világháló melletti, majd elleni érvek összegzése, illetve a kitérés a más hálózatokra jelenti a hármasságot; a második részben a személyes tudás három témája kap szót: a szabadság-rabság gondolatának kifejtése, a beszámoló a politikai esemény személyes érintettségének megtapasztalásáról, és a szeretetháló fellebbentése; a harmadik, összeg-ző részben pedig visszautal az előösszeg-ző két szakasz témáira, és megfogalmazza tanácsát.
Amit valószínűleg érdemes megfogadnunk: szőjük hát tudatosan életünk hálóit – az interneten és a valóságban is!
Egy általános iskolás kislány gondolatai
Anya! Figyelsz rám? Hahó! Apa, te hallasz? Emlékeztek még a nevemre legalább? Tud-játok, én vagyok az a gyerek, akit kislányomnak szólítotok. Néhány hónapja nagyon sokat bújócskáztunk, minden hétvégén kirándultunk. Anya, te esténként mesét olvastál nekem egy nagy sárga könyvből, utána pedig finom kakaóval kedveskedtél. De azóta megváltozott néhány dolog. Azt hiszem, akkor kezdődött minden, amikor te, apa, elő-álltál azzal az ötlettel, hogy ideje lenne a mi családunknak is előfizetni valamilyen in-ternetszolgáltatóra. Emlékszel? Folyton erről beszéltetek, hogy mennyire jó lesz majd, és milyen sokat könnyíthet az életeteken. A tizedik születésnapom volt az első közös napunk az internettel, ez volt a ti ajándékotok számomra. Persze azóta rájöttem, sokkal inkább nektek, mint nekem.
Apa! Figyelsz? Neked is hamarosan szülinapod van, az én ajándékom az lesz, hogy lemondom a netszolgáltatót, hogy legyen időd élni is. Bár tudom, te mondtad, hogy
„az egész világ egy linkgyűjtemény, az emberek, a tárgyak benne linkek”, én ezt nem tartom igaznak. Nem akarom, hogy része légy ennek a gyűjteménynek, sem te, sem anya!
Anya, amióta laptopozol mást se hallani, mint gigabájt, megabájt, új generációs hard-ver, továbbfejlesztett szofthard-ver, Skype, messenger, online-rendelés. Bármit megtalálsz egy linkre kattintva. Reggeltől estig a gép előtt görnyedsz, el sem mozdulsz, nem jársz sehova. Ennek, mármint hogy mindig itthon vagy, örülök is, meg nem is. Egyrészt nem örülök, mert már öt napja elfogyott a kakaó, s hiába mutatod a képét a neten, ha nem vá-sárolsz újat, csak jobban kívánom. Persze, azt nem bánom, hogy a szemetet sem vitted le már egy hete, most legalább nem szólsz rám, ha a szemetes mellé dobom a csokispapírt.
Apa, te állandóan valami buta játékon játszol, s bosszankodsz, hogy zsúfolt a szerver.
Azt hangoztatod, hogy neked is kell a kikapcsolódás. Minap is egész nap arról beszéltél, hogy éjfélig még két szintet teljesítened kell, hogy megkaphasd a bónuszpontjaidat…
Kicsit unom már. Néha várom az áramszünetet. Hátha akkor nem Facebookon be-szélnétek egymással. Akkor talán a problémáitok, örömeitek nem állapotfrissítésként jelennének meg a Twitteren, hanem megbeszélnétek őket egy kávé mellett, mint a nor-mális felnőttek. Nem szmájlikkal fejeznétek ki a hangulatotokat, érzéseiteket, hanem apró jelekkel: egy mosollyal, virággal, egy öleléssel. Én például mindig megölelem Kati babát, mielőtt elalszom, sőt gyakran mesét is mondok neki, vagy egyszerűen csak be-szélgetek vele. Szükségem van rá, mint nektek a netre.