a
mbrusá
GnesNe legyünk a valódi világ szökevényei!
Szavcsur Kitti beszédének elemzése
Erről kívánja meggyőzni hallgatóságát Szavcsur Kitti, az Ungvári Nemzeti Egyetem hallgatója, aki a legutóbbi Kossuth-szónokversenyen a zsűri különdíját érdemelte ki.
Szónoklatából mindjárt az elején azt kell kiemelnünk, hogy legfőbb érvei személyé-ből, illetve elbeszélt tetteiből fakadnak, abból, hogy sok információval hitelesíti: ő – az Y generáció képviselőjeként, a technológia „őrültjeként” – kiváló ismerője a virtuális világ legkülönfélébb zegzugának, és végigjárta annak a bugyrait.
A megszólítással és a tematikus kontextussal – anélkül, hogy a beszéd előtt explicit módon ezt megnevezné – sajátos beszédhelyzetet teremt a szónok, hiszen úgy indít, hogy közvetlenül köszönti a hallgatóit („Sziasztok!”), ugyanakkor mindvégig termé-szetesnek veszi, hogy vele azonosak a tapasztalataik, valamint a pragmatikai háttér-ismereteik, amikre a beszédében épít, így nincs szüksége sok magyarázkodásra, meg-győződése, hogy közös nyelvet beszélnek. Jöhetnek tehát a hivatkozások a telefonon
keresztül elérhető, betárcsázós internetre, az integrált szolgáltatású digitális hálózatra (ISDN) vagy az aszimmetrikus digitális előfizetői vonalra (ADSL), bátran idézheti meg a chat, iwiw és Facebook mellett azt a csevegőprotokollt, melynek segítségével embe-rek sokasága cseveghet egy időben különböző témákban (irc), sőt úgy beszélhet, mint bennfentesek között – akár becézve is – az online világban játszható szerepjáték (World of Warcraft: „Amikor WoW-ozni kezdtem...”) frakcióiról (Allience és Hordák: „voltam allie-s és hordás”), fajairól, kasztjairól és karaktereiről (harcos, gyógyító, igazságosz-tó, paladin, druida, tank és healer), a népszerű, de erőszakossága miatt sokat támadott GTA-játéksorozatról (Grand Theft Auto: „szobára menni a GTA-ban”), hiszen ő és hall-gatósága egymás potenciális beszélgető- és/vagy játszótársai a világhálón. A beszélő és hallgatósága megteremtett közvetlen viszonyát, ugyanazon csoporthoz való tartozását érzékeltetik a beszéd szókincsének más jellemzői is (pl. a szlengbeli „omega” és „koc-ka” ’számítógépőrült’, valamint az „őskövület telefon”, „okosteló”, „suliba”, „melóba”
szavak és szószerkezetek), az elbeszélt történetmozzanatok (iskolai fenékfogdosás és verekedés) és mindvégig a tegező kapcsolatteremtő és -fenntartó nyelvi formák („Szi-asztok!”, „higgyétek el”, „merjetek”, „lépjetek” stb.).
A beszédhelyzetből fakad, hogy a szónok kerüli az indító toposzokat, inkább a dol-gok közepébe vágva adja meg a témát, azt is sajátosan, szubjektív módon, az önjellemző bemutatkozást választva. A rövid mondatok egymásutánja megragadja a hallgatóság fi-gyelmét, a jelzők különválasztása a jelzett szótól, új mondatba helyezése pedig kiemeli a jelentésüket. A bevezetést a szónok egy rövid, hiányos, egyetlen időhatározószóból álló mondattal zárja, ezzel érve el még nagyobb hatást („Kitti vagyok, netfüggő. Gyógyult, tünetmentes, hívd, ahogy akarod. Nincs okostelefonom, a kocsmába a pia és a társaság miatt megyek be, nem a wifiért. Már”).
A bevezetés után mindjárt a narráció következik, amely szintén személyes jellegű, a beszélő ugyanis saját élettörténetéből mesél el mozzanatokat. Az elbeszélés felvezető mondatai a gyermekkort idézik meg azzal a céllal, hogy az akkori világra való nyitott-ságot, kíváncsinyitott-ságot, kapcsolatteremtési képességet, és szellemi fürgeséget szembeál-lítsák az ifjúkori, Y generációs bezárkózással, a technológia mindenhatóságát hirdető szellemi és magatartásbeli tunyasággal, a valódi világtól való eltávolodással.
A két állapot szembeállítása után a változás következményeit részletezi a beszélő:
bemutatja, hogyan lett rabja a virtuális világnak, hogyan váltották fel a valódi barátokat a virtuálisak, hogyan lett az éjszakai játékvilág rabja, felvett szerepekkel és karakterek-kel, mialatt valódi kapcsolatai elsatnyultak, és „élőhalottá” vált. Az érveket az esemé-nyekből származtatja a szónok, és a kellemetlen következmények elbeszélésével – ezzel a patetikus összetevővel – irányítja hallgatói figyelmét, és készteti állásfoglalásra őket.
Szellemes az „élőhalott” kifejezés használata, hiszen a WoW-szerepjátékban a Horda frakciónak is vannak Élőhalott tagjai, így azoknak, akik ismerik a játékot, megsokszo-rozódik a szó jelentése. A viszonylag hosszú elbeszélést az időrend szervezi, de közben meg-megáll a szónok, és ok-okozati összefüggéseket is feltár. Az okozatok bemutatásá-nak a tetőpontján a beszélő szabadon idézve beépíti szövegébe a szónokverseny mottó-jául választott Varró Dániel versrészletet: „Csak egy link voltam, egy hivatkozás. Nem éltem. Azt hittem, a világ egy linkgyűjtemény. Azt hittem, az emberek, a tárgyak benne
linkek.” Az idézet személyessé tétele, az alkalmazott mondatpárhuzam rendkívül hatá-sossá teszi ezt a beszédrészt.
A továbbiakban a példázatként is értelmezhető személyes történet folytatódik, azt mutatva be, hogy a valódi világ megtapasztaltatása miként vet véget az én élőhalottsá-gának, „kocka” mivoltának. Most az a létmód részleteződik, amelyiket a valós világban él meg a beszélő: az IKT-eszközök nélküli élet, valódi emberekkel, barátokkal és szerel-mekkel. A rész csúcspontján ismét a történések következményeit összegzi a beszélő, és itt is megjelenik a mottóra való utalás: „Változtam. Linkből ember lettem. Felelősséget vállaltam a tetteimért.”
A narráció befejeztével visszatér az indító bemutatkozáshoz a szónok, és ezzel keret-be helyezi a történetet. A keret-bemutatkozó önjellemzés értelmezővé, árnyaltabbá és gazda-gabbá válik mindazok következményeként, amit a történések során az én megtapasztalt („Tudom, ki mennyit ér. Azt is tudom, én mennyit érek. Többet, mint egy netes profil”).
Az itteni gyógyult állapot érzékeltetése azonban némileg ellentmond a kezdetinek, hi-szen a beszéd elején a tünetmentes állapotot az eszközök teljes hiányával jellemezte a beszélő, itt pedig azok megvannak, csak okos, mértéktartó használatukkal jelzi a gyógyultságot: „Néha kicsit túlzásba esem. Van Facebookom, sokat is vagyok fenn. (...) Néha kávézóba járunk, néha – bevallottan – kocsmázni. Inni, beszélgetni...”
A befejező részt váratlan fordulattal indítja a szónok: fiktívvé teszi az eddig több mó-don is hitelesített történetet („Ha elhittétek, amit mondtam, két dolog is biztos. Egyrészt tényleg nem ebben a világban éltek. Másrészt ki akartok törni.”), és ezzel az invencióval tér át a narrációból a cselekedetre buzdításra: „Merjetek élni! Lépjetek ki az igazi élet-be!” A beszélő igyekszik betartani, amit a szónoki beszéd zárásáról tud: egyensúlyba kívánja hozni az értelmi és érzelmi jegyek arányát, és – most már explicit érvekkel – ösz-szegzi a bizonyítás főbb pontjait. Ugyanakkor marad még ereje gazdagítani is az érvek sorát most már cáfolatok megfogalmazásával is, ugyanakkor egy szójátékos fordulattal visszautal a mottóra: a „kihúzza a dugót” szólás elvonttá vált jelentését visszahelyezi eredeti értelmébe, és konkrét helyzethez igazítva használja („Ha nem, maradtok linkek a világban, csak vigyázzatok, mert egyszer valaki kihúzza a dugót, elmegy az áram, vele a profil. Akkor már hiába kérditek majd, ki vagyok és ki lehettem volna?”). A példák további sora sem hiányzik a befejezésből, és itt ismét hallgatósága előismereteire apellál a beszélő: a posztmodern akciófilmek és a science-fiction helyét elfoglaló CP-filmek (A jövő szökevénye, Mátrix) gép-ember, valamint valós világtól elidegenedett, de oda mégis visszavezetett, és ott boldogulni próbáló szereplőit idézi meg (Johnny Mnemonic, Neo, Morpheus), megsokszorozva a jelentést azok számára, akik ismerik őket. Itt azon-ban túlságosan soknak érezzük a megidézett példákat, és nem találjuk eléggé kifejtett-nek, mit példáznak az egymás mellé helyezett, de egymástól mégis különböző szerep-lők: a virtuális világban való bennragadást, vagy az onnan való visszatérést. A példák felsorolása után még következik egy nem kellően világos érv, amit – lehet – a szójáték kedvéért alkotott meg a szónok: „Élők lesztek egy halott világban, élőhalottak egy ro-hanóban.” Ezzel kapcsolatban azon tűnődhet a hallgató, hogy mire is figyelmeztetik pontosan: arra-e, hogy „élő” lesz, vagy arra, hogy „élőhalott”? A világ pedig – amiben élni kényszerül – milyenné, rohanóvá vagy teljesen halottá válik?
A beszéd utolsó, biztató érve a valós világban élés mellett meggyőző és hatásos: arra hívja fel hallgatói figyelmét, hogy ha a világ menetének alakulását nem is befolyásolhat-ják, az egyéni sorsukról való döntés saját kezükben van: „A dugó nincs a ti kezetekben, a döntés igen.” A „dugó” jelentése itt ismét áttételessé válik, sőt – a szövegösszefüggés alapján – egyedi módon gazdagodik. A befejező hiányos mondat az érzelmekre ható, fo-kozásból (is) fakadó patetikus biztatást tartalmazza: „CSAK rajtatok múlik!” A pátoszt az írott szövegben a nagybetűs írásmód is érzékelteti, a szóban elhangzottban pedig a hangsúllyal, szünettel, valamint a hangszínnel való kiemelés.
A beszéd stílusa igazodik az inkább érzelmekre ható, patetikus érvelési módhoz: nin-csenek benne bonyolult szerkezetű mondatok, annál gyakrabban él a szónok a hiányos mondatszerkesztéssel (pl. „Rájöttem, milyen szerelmesnek lenni. Még jobb volt. Megta-nultam, megéltem a szerelmet. A lelkit, és a testit is”). A rövid önálló szövegmondatok és tagmondatok egymás utáni sorjázása lendületessé teszi a kifejezésmódot. A szólások („jött a feketeleves”, „kihúzta a dugót”) és a mottó változatos, újszerű módon történő beépítése a szövegbe eredetiséget kölcsönöz a stílusnak. A felsorolások, ismétlések, fo-kozások és ellentétek világosabbá teszik a gondolatmenetet, hatásosabbá, meggyőzőbbé az érvelést.
Ki kell emelnünk a beszéd elejéről a „drog” hasonlatot, és azt, hogy a szónok nem feledkezik meg róla a későbbiekben: a számítógépes eszközökről való lemondás kínját a drogelvonás tüneteihez hasonlóként érzékelteti („Amikor megérkeztünk a helyszínre, akkor jött a feketeleves. Heti hat nap munka, napi 12 óra, és nem szellemi. Hajtani kellett. Estére erőm se maradt. Összeszorított foggal vártam a vasárnapot, hogy majd akkor! Akkor… akkor kiderült, hogy se wifi, se mobilvétel. Az összes kommunikáció egy vezetékes telefon volt. Ha nem akartam megőrülni, beszélnem kellett”).
A hagyományos szónoklatokétól eltérő szerkezetű beszéd a szónok témában való jár-tasságát, eredeti érveléstechnikáját bizonyítja, és előadva magával ragadta a hallgató-ságát.
WWW. Kedves Linkek.hu!
Mit szólnának ahhoz, kedves Hölgyeim és Uraim, ha végig linkekben beszélnék, aho-gyan a megszólításban is tettem? Ha beszédem csak HTTP-ből, három W-ből vagy egyéb furcsa betűkombinációkból és számokból állna? Talán viccesen hangzana, pedig korántsem az, hiszen tükrözné elgépiesedett világunkat. Ne értsenek félre, nem az a szándékom, hogy bírálatot vagy értékítéletet fogalmazzak meg jelenünkről, ám én is tapasztalom, hogy az egész világ lassacskán egy linkgyűjteménnyé válik.
Kedves Hallgatóim!
Önök milyen gyakran járnak könyvtárba? Vagy inkább azt kérdezzem, mennyi időt töltenek a számítógép előtt, és mennyit használják az internetet? Hol keresik önök a választ kérdéseikre, problémáikra: a könyvek tárházában vagy – mert ma ez a legdiva-tosabb – a linkek gyűjteményében? Önök is úgy vélik, hogy az internet leegyszerűsíti, megkönnyíti dolgainkat? Hogy elég néhány kattintás, és elérkezünk a digitális Kánaán-ba? Bevallom, időnként én is így vélekedek. Egy egyszerű megfázás esetén sajnos már nem a nagymamám csodafűszeres receptjét használom, hiszen az interneten mindig található valamilyen különleges gyógymód, amely abszolút meggyőzőnek tűnik, elég kipróbálni, és várni a csodát! Tudom ugyan, hogy ez nem mindig szakembertől szárma-zó tanács, de higgyék el, sokszor megkönnyíti a dolgomat!
Kedves linkeket olvasgató Barátaim!
Ha egy pillanatra elcsendesedünk, észrevehetjük, hogy valóban mi is linkekként mű-ködünk, és a körülöttünk lévő tárgyak is. Az természetes, hogy a tárgyakat eszközként használjuk, de vajon az ember is egy eszköz? Közelít a Madách művéből ismert jövő, a falanszter világa, ahol mindenki egyforma? Csak linkek vagyunk, leszünk egy na-gyobb, erősebb linkgyűjteményben? Hiszen végül is mi is birtokolunk olyan informá-ciókat, amelyekért időnként érdemes ránk is kattintani. Vajon ez lenne a szerepünk?
Csak elvezetünk másokat is a tudás világába, és ezzel lezárul életünk? Annyi lenne egy ember feladata, akár egy linké?
Nem! Egy valami van, ami bennünk – a gépek világában felnőtt emberekben – meg-van, de a linkekben nincs. Az érzelmek. Tud-e egy link szeretni, megölelni, megsimo-gatni, jó szavakat mondani, amikor épp azokra vágyom? Nem. Az ember viszont igen, mert nem kattintásra működő virtuális eszközök, hanem érző lények vagyunk, ahogyan