SZERBIA KISEBBSÉG OKTATÁSPOLITIKÁJA

Szerbiában, pontosabban az akkor még Jugoszláviában, a 60’-as években a fiatal romák nagy része csupán két-három osztályt végzett, vagy még annyit sem. Később, a 70’-es évek közepére hatósági nyomásra a cigányok elkezdtek iskolába járni. Szintén a 70’-es években tervezték a cigány tanulók „normál” osztályokba való elhelyezését, de ezzel ellentétben az ún. kisegítő iskolákban kerültek.

A Szerbiában élő romák - és más kisebbségek - is meghatározzák az ország politikai életét, így az oktatáspolitikát is, ami mindidáig különösen érzékeny és gondterhelt területnek számít. Az oktatáspolitika irányelveit a szövetségi és köztársasági Oktatási Minisztérium

A roma/cigány nemzeti közösség oktatásában felmerülő problémák és lehetőségek…

határozza meg. Napjainkban, a nemzeti közösségek nyelvén való oktatás a csatlakozáshoz szükséges Kisebbségi Akcióterv és a csatlakozási tárgyalásokon megvitatott 23. fejezet (Igazságszolgáltatás és Alapvető Jogok)tartalmazza, amely magába foglalja a 2016-2018-ig terjedő időszakra előre látott aktivitások tervét és a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására irányuló döntéseket is. Sajnálatos módon azonban kijelenthető, hogy a

valóságban ezek a mutatók nem ilyen pozitívak.

További gyakori problémának számít Szerbiában az, hogy a kisebbség történetét, kultúráját és identitását szinte teljesen mellőzik az oktatásból. Szerbia - bár törvényileg elkötelezte magát a kisebbségek megfelelő oktatásának biztosítására (egyrészt az EU-hoz való csatlakozás érdekében), és folyamatosan vezette be az európai normáknak megfelelő kisebbségvédelmi előírásokat, valamint a törvényeket is megteremtette erre vonatkozóan - de sok esetben a jogi keretek, és a gyakorlati alkalmazása között igen csak nagy szakadék szokott állni.

A Szerbiában működő inkluzív oktatás kialakításának az alapja az Oktatás Mindenkinek elnevezésű program és a sajátos nevelési igényű gyermekek jelenlegi oktatási körülményeinek a javítására való szándék volt. Az ország hitvallása 2010 óta az, hogy a kormány oktatáspolitikájának kialakításában minden gyermek oktatására és nevelésére fokozott hangsúlyt kell fektetni, az ország minden részén, mindenféle gazdasági körülmények között, minden oktatási intézményben. Az oktatás és a nevelés célja a programba bevont gyermekek előtt álló akadályok feltérképezése, és segítségnyújtás azok leküzdésében. „Az inklúzió bevezetésével az ország célja az esélyegyenlőség és a béke megteremtése, a tolerancia növelése és a harmónia kialakítása az emberek között”. – olvashatjuk a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének (52/2011. szám) 98.

szakaszában. (Bagány et al. 2017) Ennek ellenére, gyakran megesik, hogy a többségi nemzetiségű szülők, kiíratják gyermeküket abból az óvodából, iskolából, ahova eredetileg szánták őket, és átíratják akár egy másik település oktatási intézményébe, csak azért, hogy ne legyenek kapcsolatban a roma tanulókkal.

Kapás Mónika 7.1. Személyre szabott tanterv Szerbiában

1. ábra: személyre szabott tanterv nagyvonalakban, Szerbiában

IOP1 IOP2

Inicialni operativni plan (szerb nyelven) = Személyre szabott tanterv

IOP 1

- Kisebb mértékű segítség bizonyos tananyag résznél (pl. geometria) - Nem szükséges különösebb plusz papír munka

- Nem minden tárgyból lesz IOP-os

A tantervet mindkét esetben nem az Oktatási Minisztérium határozza meg, hanem maga a szakos tanár.

Egy osztályban legfeljebb kettő IOP-os tanuló tanulhat.

IOP 2

- Orvosi igazolás

- Iskola pedagógus + szülő + szakos tanár - Mindegyik tantárgyból IOP 2-es

- 3 hónapra előre megtervezett tanterv (könnyített)

- 50%-ot ha teljesít a tanuló, abban az esetben sikeres az IOP 2 tanterv Forrás: saját készítésű ábra

Az 1. számú ábrán dióhéjban szemügyre lehet venni a Szerbiában működő személyre szabott tanterv főbb jellemzőjét. Szemben az ábrával, több szerbiai általános iskolában is teljesen más tapasztalható a romák személyre szabott tantervben való boldogulásában. A törvény kimondja, hogy egy „normál” osztályban maximum két IOP-os gyermek tanulhat.

Ehelyett Szerbiában több olyan alsó és felső tagozatú osztályt is kialakítottak, ahol csak és kizárólag IOP2-es tanulókat (többség roma tanuló) tanítanak. Ezeknek a gyermekeknek nincs semmilyen orvosi igazolásuk arról, hogy esetleg valamilyen fogyatékossággal rendelkeznének, mégis azt a kategorizálást kapták. Ezekre a már szegregáltnak nevezhető osztályokra jellemző az alacsony színvonalú oktatás, főként fiatal pályakezdő és gyakran a nem megfelelő képzettséggel rendelkező pedagógusok irányításával.

A roma/cigány nemzeti közösség oktatásában felmerülő problémák és lehetőségek…

A térségben egyöntetűen a roma kisebbség helyzete a legrosszabb, ugyanis még mindig gyakori a roma gyerekek szegregációja, iskolából való kimaradása, lemorzsolódása.

Olyannyira, hogy az utolsó népszámlálási adatok szerint (2011), a roma gyerekek 38%-a nem járt óvodában, 26%-uknak nincs elvégzett általános iskolája. (CARE Srbija, NSHC, 2011) Az idő múlása bár igen lassan, de azt a felfelé ívelő tendenciát mutatja, hogy egyre több roma fiatal fejezi be a középiskolát, egész pontosan 38%-uk (Open Society Institute, 2010). És további jó hírnek számít, hogy az általános iskolába iratkozott roma tanulók 74%-ból, 73%-uk el is végzi azt. (CARE Srbija, NSHC, 2011)

Az oktatási intézmények többsége Szerbián belül, pl. Vajdaságban egy- vagy kétnyelvű.

Ennek a hátránya, hogy ha a kisebbségi osztályokban nincs megfelelő tanerő, akkor állami nyelven oldják meg az oktatást, és nem törekszenek a kisebbség nyelvén értő és beszélő pedagógusok felvételére. A szórványokban sokszor a tantárgyak egy részét szerb nyelven tanulják a kisebbségben lévő tanulók, ezért több szülő, már az első évtől inkább szerb tagozatra íratja be a kisebbségben lévő gyermekét, akik vagy megtanulnak alkalmazkodni a helyzethez és megtanulják a szerb nyelvet, vagy ha a szülő úgy dönt, egy másik település iskolájában íratja be gyermekét, ahol a kisebbség nyelvén folyna az oktatás (ritkább eset), legrosszabb és legritkább esetben pedig a nyelvi hátrányok miatt, akár ki is bukhatnak az iskolából.

A kétnyelvű iskoláknak azonban az előnyeiről sem szabad megfeledkezni, ugyanis a tanulók szünetekben, közös tevékenységekben, rendezvényeken, stb. folyamatosan találkozhatnak a mássággal, nyelvi és egyéb kommunikációjuk nem szakad meg, ami a későbbi munkavállalásukat is elősegítheti. (Gábrity - Ricz 2006)

7.2. Esetismertetések

Vannak roma családok, ahol komolyan veszik gyermekük iskolázatását, de olyanok léteznek, ahol nem engedik tovább tanulni gyermeküket. Ez a következő esetismertetésekkel jól reprezentálható:

Esetismertetés I.: „Az én szüleimnek az általános iskola négy osztálya van meg. 11 éves koruk óta dolgozni járnak, és döntő többségében idénymunkákat végeznek. Szegények voltunk nagyon. Volt, hogy napokig száraz kenyéren éltünk. De nem adták fel és mindig több és több munkát vállaltak, hogy miért? Azért, hogy mi (a “mi” alatt a két gyermekük értendő) jobb életet éljünk. Iskolába küldtek minket. Volt, hogy a testvéremnek és nekem sem volt kedvünk iskolába menni, és ekkor apukánk megfogta a kezünket és szinte erőszakkal behúzott minket az iskolába. Nem szabadott lógnunk a suliból. A testvérem most 19 éves (fiú), neki csak a nyolc osztálya van meg, ő nem akart továbbtanulni, ezért a szüleim sem erőltették a továbbtanulását, viszont ha már iskolába nem akart menni, akkor muszáj volt neki becsületesen dolgozni eljárni. Ez mái napig is így van.

Kapás Mónika Folyamatosan besegít a szüleimnek a földeken. Velem más a helyzet, én 22 éves vagyok, és idén fogok végezni a főiskolán. Ezt mind a szüleim támogatásának köszönhetem, mert ha ők nincsenek, én nem tudtam volna eddig eljutni. És ez még nem minden…Szeretném az egyetemet is befejezni. Egyetem után a mesterképzést, majd utána Pécsett a doktori képzésen is szeretném kipróbálni magam. Nagyon eltökélt vagyok és minden vágyam az, hogy a településen, ahol lakom, egyedüli „nagy iskolás” roma legyek, akire a többi roma és nem roma egyaránt fel tud majd nézni.” (1. számú interjúalany)

Esetismertetés II.: „A roma kultúrában a nőknek az a dolguk, hogy otthon megtanulják az anyjuktól a főzés, takarítás, gyermeknevelés rejtelmét és azt vigyék tovább az életben.

Ebbe nem fér bele az iskola, legalább is a szüleim szerint. Most 23 éves vagyok, 4 osztályt végeztem csupán és nem dolgozok semmit. 3 gyerekem van már. Nagyon szerettem volna továbbtanulni, de sajnos ezzel már elkéstem. Voltak tőlünk szegényebb családok is, akik abban az időben tovább tanultatták a gyerekeiket, de az én szüleim sajnos kivettek az iskolából. Hogy miért? Mert sok testvérem van, több fiatalabb is tőlem, és rájuk kellett vigyáznom addig, még apukám, vagy ritkábban anyukám dolgozott. Ha most kívánhatnék egyet, akkor minden vágyam az lenne, hogy tanító néni legyek. Nagyon szeretek olvasni.

Ezt szerencsére sikerült megtanulnom a négy év alatt. És ha tanító néni lennék, minden roma kisgyereknek itt a környéken tartanék órákat, verseket tanítanék nekik, játszanánk, stb. Sajnos nekem ez az élet jutott. Nézz körül mennyien nyomorgunk ebben a kis házban, innen már nincs kiút.” (2. számú interjúalany) A 2.számú interjúalany utolsó mondatához egy fénykép is kapcsolódik a szobáról, ahol 9-en élik mindennapjaikat.