„A hallás az a folyamat, amelyben hallószervünk a hangjelenségeket érzé-keli, felerősíti, irányukat meghatározza, és továbbítja a megfelelő agyi köz-pontba, ahol a végső feldolgozás megtörténik” (Gósy, 2005, 149. o.). A hallás a beszédfeldolgozás első szakasza, amely ha sérül, akkor a magasabb feldol-gozási szintek (beszédészlelés, beszédmegértés, értelmezés) működése sem ép (Gósy, 2005; Bombolya, 2007). A hallássérülés nemcsak a beszédfeldol-gozásra van hatással, hanem a beszédprodukció fejlődésére is. A hallássé-rültek beszédére, szókincsére és szóelőhívási folyamataira, illetve a többségi nyelv nyelvtanának használatára is hatással van (Oller–Eilers, 1988; Kiefer, 1998; Csányi, 1990; Koopmans-van Beinum et al., 2001; Gósy, 2008; Hattyár, 2008; Beke–Horváth, 2011; Auszmann, 2013a; 2013b; 2014; Horváth, 2016;
Szabó, 2018).
A gyógypedagógiai megfogalmazás szerint a hallássérülés olyan hallási rendellenesség, ahol a sérülés időpontja, mértéke és minősége miatt a be-szédbeli kommunikáció spontán kialakulása, a zavartalan fejlődés lehetet-len, ezért a hallássérült személy gyógypedagógiai (re)habilitációra szorul (Pataki, 2000). A hallássérülésnek különböző fokozatai és típusai vannak.
Enyhe halláscsökkenésről beszélünk, ha a küszöbgörbe 25 és 40 dB között húzódik. Közepes hallásveszteségről van szó 40 és 60 dB közötti küszöbgör-be esetén. Súlyos hallásveszteséget jelent a 60 és 90 dB közötti küszöbgörküszöbgör-be.
Siketségről akkor beszélünk, ha a jobban halló fülön mérve a küszöbgörbe 91 dB felett húzódik (Csányi, 2005). A típusok szerint van vezetéses, idegi eredetű és kevert típusú halláscsökkenés (Kiefer, 1998; Fent, 2007). A hallás-csökkenés lehet átmeneti vagy maradandó, illetve veleszületett vagy szerzett (Horváth, 2016). A többségi hangzó nyelv elsajátításának szempontjából fon-tos tényező az is, hogy prelingvális vagy posztlingvális a hallássérülés, azaz a nyelvelsajátítást megelőzően, avagy azután következett-e be (Csányi, 1990).
A hallássérültek rehabilitációja többféle módon történhet. Részleges hal-láscsökkenés esetén a hallókészülék segíthet. A súlyosan nagyothallók és si-ketek hallásjavítását szolgálja a cochleáris implantáció (Horváth, 2016), il-letve létezik agytörzsi implantáció is (Fent, 2007). A többségi társadalomba való beilleszkedést elősegítendő emellett a siketeket és súlyos nagyothallókat is igyekeznek a lehető legjobban megtanítani a hangzó beszédre, illetve a szájról olvasásra is (Farkas és Perlusz, 2000), aminek sikeressége azonban ál-talában elég alacsony, és nem teszi lehetővé a hallássérültek megfelelő iskolai
előrehaladását (Holecz et al., 2017). Több kutatás is felhívja a figyelmet arra, hogy a siketek és nagyothallók iskolai előmenetele és később a társadalomba való jobb beilleszkedése nagymértékben múlik azon, hogy időben (elég ko-rán) megtörtént-e a (vizuális) nyelvhez való hozzáférés, és lehetséges-e an-nak a használata az iskolai tanulás során (Bartha, 2004; Bokor, 2016; Holecz et al., 2017; Romanek, 2017).
Magyarországon a hallássérültek intézményi ellátása minden életkorban különféleképpen történik meg. A tanköteles korú hallássérültek között van-nak magántanulók, integrált általános iskolások és középiskolások, valamint speciális általános iskolai és középiskolai tanulók (Mihalovics, 2007). Mind az integrált, mind a szegregált nevelésnek vannak előnyei. Az integrációban tanuló hallássérültek több pozitív beszédmintával találkoznak, hiszen nem-csak tanáraik, hanem kortársaik is ezt közvetítik számukra. Mivel a hallók-kal legtöbbször csak a nyelv használatával valósul meg a kommunikáció, ez ösztönözheti a hallássérülteket arra, hogy gondolataikat a hangzó nyelvnek megfelelő nyelvi formába öntve fogalmazzák meg. Az integráció megfelelő magatartásmintát nyújthat a hallássérülteknek, nagyobb önállóságra, gyor-sabb munkatempóra ösztönözheti a gyermeket. Emellett az intézményes nevelés megvalósulhat a gyermek lakóhelyén vagy ahhoz közel, így nem kell diákotthonban tölteni a hétköznapokat, nem kell elszakadni idejekorán a családtól (Szabó, 2018).
A szegregált nevelés előnyei közé tartozik, hogy ha a hallássérült tanuló speciális intézménybe jár, védettebb közegbe kerül. Az osztályok ezekben az intézményekben kis létszámmal működnek, ezáltal jobb a gyermek-pe-dagógus arány, illetve helyben rendelkezésre állnak a megfelelő szakembe-rek, akiket képzésük során speciálisan erre a munkára készítettek fel (Réthy, 2002).
Az integrált oktatás során a tanulók főként a szájról olvasásra támaszkod-hatnak, pedig a jellel kísért tanítási óra nagymértékben segítené a hallássé-rültek megértését, illetve a tanórába való bevonódását (Holecz et al., 2017). A jelnyelv természetes nyelv, hiszen ugyanolyan komplex rendszer, mint más nyelvek, élő, beszélő közössége van, változik és változataiban létezik, és a hallássérültek spontán módon használják a kommunikációjukban (Hattyár, 2008). A vizuális kódrendszerek egyik legfejlettebb formája, amelyet főként a siketek, de nem kizárólag csak ők használnak. A jelnyelvi jelek ún. keré-mákból, önálló jelentéssel nem bíró, de jelentésmegkülönböztető szerepű egységekből épülnek fel (Bartha et al., 2006). A jelnyelv nem univerzális, de vannak hasonló jelek az egyes jelnyelvekben (Hattyár, 2008). Sajátos
hang-tana, alaktana és mondattana van. A magyar jelnyelvre például jellemző az alany–többi mondatrész–állítmány szórend, gyakori, hogy a fókusz a mon-dat végén szerepel (Horváth, 2016). A jelnyelv használata során törekedni kell a jel pontos kivitelezésére; meghatározó a mimika és a testtartás, és emellett a jobb megértés érdekében a jelelők néma artikulációval is kísérik a jelelést (Horváth, 2016).
A jelnyelv percepciójának vizsgálatát a szemkamerás vizsgálatok forra-dalmasították. A kutatások egyrészt arra irányultak, irányulnak ma is, hogy hogyan lehet optimalizálni a jeleléssel készült felvételeket, hogy megfelelően érthetőek maradjanak (például Agrafiotis et al., 2003; Muir és Richardson, 2005), másrészt elemezték azt is, hogy hogyan változik a jelnyelv percepci-ója a nyelvtudás mértékének függvényében (például Emmorey et al., 2009).
Ez utóbbi kutatásban anyanyelvi jelelő siketek és kezdő halló jelelők vettek részt (Emmorey et al., 2009). A szemkamerás vizsgálatok szerint mindkét csoport tagjai főként a jelelő arcára fókuszáltak (a fixációk több mint 80%-a az arcra esett), de amíg a kezdő jelelők tekintete főként a szájműködésre esett, a siketek főként a szemre vagy a szem környékére fókuszáltak. A fixációk elsősorban akkor mozdultak el az arcról a kézre, amikor maga a jelelő is a kezére nézett. Whermeyer (2014) kutatása is azt találta, hogy különbség van a siket és a halló személyek között a jelnyelvi tolmácsolással kísért televíziós híradók nézésekor. A hallók sokkal inkább fókuszálnak az ajakműködésre és a feliratokra, míg a siketek percepciójában csak kismértékű e kettő jelen-tősége. Más tanulmányok (Agrafiotis et al., 2003; Muir et al., 2003; Muir és Richardson, 2005; Mastrantuono et al., 2017) eredményei is megerősítik azt, hogy a jelnyelv percepciója során főként az arcon történnek a fixációk.
Úgy tűnik, hogy a siketek vizuális feldolgozása más, mint a hallóké, a kéz-jelek által közvetített tartalmat a periférikus látás segítségével dolgozzák fel (Mastrantuono et al., 2017). Kérdés azonban az, hogy ha ennyire hangsúlyos az arc és a tekintet környéke a jelnyelv feldolgozásában, miért van mégis nagy szerepe a jellel kísért kommunikációnak a megértésben, az oktatás-ban, amint azt a fentebb említett kutatások igazolják. További kérdésként merül fel, hogy a hallássérültek között a sérülés mértéke és további egyéni sajátosságok mennyire befolyásolják, hogy a megértési folyamatban milyen mértékben meghatározó az arcról érkező, illetve a jeleléssel átadott vizuális információ.
A jelen tanulmányban azt vizsgáljuk, hogy mi jellemzi a siket tanulók szemmozgását jelnyelvi szövegek feldolgozása során. Arra keressük a választ, hogy a jelnyelv megértésében milyen szerepe van a szájmozgásnak, a
kéz-mozgásnak, illetve a tekintetnek. Hipotéziseink szerint 1. a magyar tanulók esetében is a legtöbb fixáció az arcra, főként a szájmozgásra fog esni a jelelés ellenére is. 2. Ha a szöveg közvetítése során hiányzik valamelyik összetevő (a szájmozgás, a kézmozgás vagy a tekintet), a szövegértés romlani fog a ter-mészetes módon jelelt szöveg megértéséhez képest. 3. Feltételezzük továbbá, hogy a tanulók a szájmozgás nélkül rögzített bemutatás esetén nyújtják a legrosszabb teljesítményt.