Az írott nyelv viszonylag új kulturális vívmány, amely körülbelül 5000 évvel ezelőtt keletkezett (vö. pl.: Rayner és Pollatsek, 1989, id.
Csapó és Csépe, 2012), de egészen az utóbbi néhány évszázadig a föld népességének csak kis része volt abban a kiváltságos helyzetben, hogy megismerje. A gyermekek közel 90%-a meg tudja tanulni az alfabeti-kus és a nem alfabetialfabeti-kus írásmódokat, és probléma nélkül tanul meg folyékonyan írni és olvasni (Csépe, 2006).
A hang jegyírás legrégebbi fajtája valószínűleg a betűkottaírás, mi-vel az ókori zenei feljegyzések már az ábécé betűit használták fel. A nyugati kottalejegyzés alapjait Arezzói Guidó fektette le a 11. század-ban, aki bevezette a négyvonalas kottarendszer használatát. Az ütem-vonalak, a zenei kifejezés- és előadásmódok jelei, a tempót és dina-mikát jelző olasz szakkifejezések a 17. században jelentek meg. A mo-dern ötvonalas notációs rendszer körülbelül 1700-ra honosodott meg Európában. A kottának mint szimbólumrendszernek az értelmezése kezdetben bonyolult feladatot jelent, hiszen többféle információtípus egyidejű értelmezését követeli meg. A kotta legalapvetőbb informáci-óit a hangmagasság és a ritmus képezi, mely két összetevőnek olvasása eltérő feldolgozást igényelhet. Az olyan további tartalmak, amelyeket az előadói utasítások vagy a formatani szerkezet képvisel, szintén a darab értelmezésében játszanak szerepet ( Janurik, 2018). A szövegér-tés a vizuális információ feldolgozásának magasabb szintjét határoz-za meg, hiszen a már érzékelt információt jelentéssel ruházzuk fel (Block, Gambrell és Pressley 2002), hasonlóan a kottaolvasáshoz.
A zenei műveltséget, írástudást vagy zenei szövegértést hagyomá-nyosan az elsajátított zenei tudásként és olyan képességként definiál-juk, amely magába foglalja a jelek énekes vagy hangszeres előadásmó-dú zenei hanggá (olvasás/éneklés) és a hangok jelekké (kottaírás/írás) való dekódolását. A kottaolvasási és a kottaírási képességek alapvető előfeltételei az átfogó zenészi, előadói képességnek. Az olvasáshoz ha-sonlóan a kottaolvasás is egy több szinten történő, összetett folyamat.
A kottaolvasási képesség számos, egymással összefüggő, egymásra épülő készség és képesség által alkotott rendszer, kitüntetett szakasza az olvasáshoz hasonlóan az általános iskola első időszaka. A kottaol-vasás elsajátítása azt jelenti, hogy megtanulunk, használunk és tökéle-tesítünk olyan egymással kölcsönösen szoros kapcsolatban álló tevé-kenységeket, képességeket és stratégiákat, illetve ezek egységét, ame-lyek egészen a felnőttkorig fejleszthetőek (Schnotz és Molnár, 2012).
Jorgensen (1981) határozta meg a funkcionális zenei műveltség kife-jezést, ami azt a minimális szintű zenei képességet jelenti, amely lehe-tővé teszi a tanulók számára, hogy zeneműveket bemutathassanak. A funkcionális írástudásra enkulturációs folyamatként is tekinthetünk, amelyben az iskolai műveltséghez köthető tantervi szempontokat úgy tervezik meg, hogy azok kulturális eseményekre, tevékenységekre, valamint életszerű kontextusokban, speciális célokra használt auten-tikus szövegtípusokra hasonlítsanak, kiemelve a társadalmi interak-ciót és az együttműködésen alapuló jelentéskonstrukinterak-ciót (Linnakyla, 2007). A zeneoktatás egyik legfontosabb célja, hogy a funkcionális ze-nei műveltséget fejlessze egyéni vagy csoportos (kórus, kamarazeze-nei vagy zenekari) fellépések segítségével.
A funkcionális zenei műveltséghez vezető első lépés a hang- és rit-musmintázatok, a zenei kódok, a zenei szókincs (adott zenei köznyelv fordulatai, illusztrációk, szimbólumok, idézetek) kialakítása és fejlesz-tése (Ester, 2010). A lapról énekléshez kapcsolódó iskolai teljesítmény általában alacsony, illetve kevés zenei fejlesztő program foglalkozik a legegyszerűbb szinten túl a kottaolvasással (Ester, 2001). A magyar ze-neoktatási rendszerben a hangszeres zeneoktatás előfeltétele a mini-mum egy év énekes alapú zeneoktatás, zenei előkészítés, ami magába foglalja az éneklési és a zenei hallási képességek fejlesztését, valamint a kottaolvasás alapjainak megismertetését. Kodály Zoltán olyan olva-sógyakorlatokat komponált, amelyekkel a kezdetektől a
professzioná-lis szintig lehet fejlődni, és segítségükkel – Kodály véleménye szerint – a kottaolvasást és -írást bárki megtanulhatja.
Számos kutató vizsgálataiban a lapról olvasás kifejezést használja, míg vannak, akik határozottan megkülönböztetik a két fogalmat, a lapról olvasást és a kottaolvasást (Elliott, 1982). A lapról olvasás definí-ciója szerint szűkebb, az első látásra való, prima vista olvasást jelenti, míg a kottaolvasás fogalma ennél jóval átfogóbb. Az énekelt kottaol-vasást lapról éneklésnek nevezhetjük, a lapról játék fogalmát inkább hangszerjátékosok körében használjuk.
Míg a ritmusolvasással több tanulmány foglalkozik, kevés olyan kutatás ismert, amely a kottaolvasás egyéb összetevőit is vizsgálja, mint például a dinamika vagy egyéb agogikai jelek olvasása, illetve azt, hogy ezek a jelek hogyan befolyásolják a kottaolvasást, zenei előa-dást.
További kutatások szükségesek a szöveges kották vagy a többszólamú kó-rusművek olvasásával kapcsolatban.
Lehmann és McArthur (2002) a kottaolvasást olyan folyamatnak írja le, amely számos alképességet foglal magába, amelyek közül az egyik a zenei mintafelismerési képesség, illetve az a képesség, amely-lyel a mintát hozzá tudjuk rendelni a tanult zenei szókincshez, zenei stílushoz. A legfontosabb zenei fogalmak és szimbólumok ismerete fejleszti a kotta dekódolásának pontosságát és gyorsaságát (Gordon, 2004 és Schleuter, 1997). Hétéves korukra a gyermekek majdnem olyan jól el tudják sajátítani és reprodukálni tudják az összetettebb ritmusmintákat, mint a felnőtt amatőr zenészek (Drake, 1993).
Elengedhetetlen lépés a kottaolvasás folyamatában az a tömbösítési (chunking) folyamat, amely során a zenei szókincs, a zenei mintázatok szerveződnek, és az emlékezetben tárolódnak. Gordon zenei módsze-re és elmélete, a Kodály-koncepció egyes elemei azt az elképzelést tá-mogatják, hogy a hangszeres diákok zenei képzését is vokális alapon, a ritmikai és dallami zenei mintázatok, a zenei szókincs kialakításával kell elkezdeni (Ester, 2010). Habár számos kutatás foglalkozik az olva-sási stratégiák jelentőségével, kevés foglalkozik velük a kottaolvasás területén. Az olvasási stratégiák megtanítása a szolfézstanár feladata, amelyek segítségével sikeres kottaolvasókká válhatnak a diákok.
A zenei emlékezet esetében a szemantikus memória leginkább azokkal az általános tényekkel, ismeretekkel hozható összefüggés-be, amelyek alapján felismerünk egy-egy zenei stílust, vagy
megíté-lünk egy zenei eseményt: ezek az ún. sémák szintén leginkább a zenei struktúrákban mutatkoznak meg, mint a tonalitás, a metrum és a kon-vencionális zenei formák. Stachó (2014) szerint a zene megértésének és élvezésének képessége elsősorban azon múlik, hogy a zeneműben mennyi számunkra ismert mintázatot, sémát ismerünk fel, valamint e sémák mennyire gazdag gondolati és érzelmi tartalmakat, meny-nyi asszociációt hívnak elő. Ezek a gondolattársítások alkotják a zene jelentését (tartalmát). Olvasáskor az emlékezet aktiválása a korábbi tapasztalatokra ( jellegzetes hangközugrások, harmóniák, ritmikai struktúrák) épülő elvárások (expectations) kialakítását eredményezi (Huron, 2006). A nyugati zenéhez kapcsolódó elvárások leginkább a ritmikai és metrikai szerkezetre (Large és Jones, 1999), a tonális és harmóniai struktúrára (Schmuckler, 1989) és a dallami jellemzőkre (Cuddy és Lunney, 1995) épülnek. A felső tagozaton zajló kottaolva-sás-tanítás elsődleges célja az abszolút hangrendszer alkotóelemeinek biztos felismerése, majd olvasása.
Az olvasásmegértés pszichológiai folyamatait vizsgáló kutatások-ban a betűk és szavak dekódolása után szintén az előzetes elvárások-nak megfelelően aktivizálódik a szó jelentése és a hasonló értelmi és érzelmi környezetben lévő szavak is készültségbe kerülnek. A ké-szültség foka függ attól, hogy az adott szó mennyire áll közel az ép-pen olvasottól. A szövegértés alapvető elemei között tartja számon a szakirodalom több folyamat között a betűfelismerést, szófelismerést és -megértést, a témák, tematikus struktúra felismerését, mentális modellek megalkotását, vagy a műfaj felismerését. A gyakorlott olva-sók esetében ezek kölcsönhatásban állnak egymással és párhuzamo-san működnek (Steklács, 2014). A szövegértés és a szókincs fejlettsége tehát szoros összefüggésben áll egymással (Schoonen és Verhallen, 1998). Ezeket a fogalmakat és jelenségeket érdemes a zene nyelvére lefordítva is értelmeznünk.