Az elmúlt néhány évtizedben lezajlott pszichológiai kutatások mind nagyobb figyelmet szenteltek az autizmus spektrumzavarral élő sze-mélyek korai életévekben formálódó társas készségeivel kapcsolatos problémáknak. A napjainkig tartó vizsgálatok, amelyek a tipikus fej-lődésmenetű gyermekekkel mint kontrollcsoporttal összehasonlítva igyekeztek feltárni a gyermekek szociális és tárgyi környezet megis-merése során mutatott szemmozgásos jellegzetességeit, a következő eredményeket hozták:
A tipikus fejlődésmenetű csecsemők előnyben részesítik a szoci-ális ingereket az egyéb (élettelen) ingerekkel szemben (Klin, Jones, Schultz, Volkmar és Cohen, 2002), sőt, az emberi arcot tekintve is an-nak leginkább szociálisként értelmezhető részleteire orientálan-nak, lásd
szem vs. száj vagy orr (noha a nyelvelsajátítás első szakaszában még váltakozó figyelem hárul az arc nevezett három szegmensére, a stabil nyelvtudással rendelkező gyermekek már elsősorban a szociális in-formációt nagyobb mértékben hordozó/tükröző tekintetre fókuszál-nak) (Lewkowicz és Hansen-Tift, 2011), míg az autizmus spektrum-zavarral élő gyermekek esetében mindez(eke)t nem tapasztalhatjuk (Gosselin és Schyns, 2001; Pelphrey, Sasson, Reznick, Paul, Goldman és Piven, 2002; Dalton, Nacewicz, Johnstone, Schaefer, Gernbacher, Goldsmith, Alexander és Davidson, 2005; Spezio, Adolphs, Hurley és Piven, 2007).
Csákvári (2013) a tekintetirány-követés, a nem kontingens biológiai mozgásokra vonatkozó prefencia autizmus spektrumzavarban tapasz-talható, tipikus fejlődésmenettől eltérő mivoltát is hangsúlyozza. To-vábbá ezek mellett feltételezi, hogy a prefrontális funkciók bevonását is megkívánó szemmozgások, valamint a fentről lefelé irányuló (top-down) folyamatok szintén különbözőek lehetnek autizmus spektrum-zavarban és tipikus fejlődésmenetben.
Az autizmus spektrumzavarral élő személyek társas kapcsolatai-ban jelentkező nehézségek hátterében tehát az arc észlelésének, sőt felismerésének abnormalitása fontos tényező, amivel összefüggésben az érzelemazonosítás és a mentális állapottulajdonítás problémái is megnyilvánulnak. A megismerési folyamatok során használt atipikus stratégiák, a körülvevő világ megértésének apró részleteken át történő megragadása tovább mélyítik a problémát. A szemmozgásvizsgálatok újabb bizonyítékkal szolgálnak ezekre a sajátosságokra nézve (Klin, Jones, Schultz, Volkmar és Cohen, 2002; Senju és Johnson, 2009a, 2009b).
Az arcészlelés azonban igen összetett jelenség. Erre világított rá az a vizsgálat is, amelyben kronológiai és mentális korra történő illesz-tést követően emberalakok karikatúrához hasonló meg jelenítésével és a tesztalanyok számára történő demonstrációján keresztül hasonlítot-ták össze 16 autizmus spektrumzavarral élő és 14 tipikus fejlődésű 10-11 éves gyermek arcészlelési folyamatait. A csoportok között feltéte-lezték, hogy az életkori sávok mentén különbség fog mutatkozni, de ez nem nyert igazolást. Ebből pedig a szerzők azt a következtetést vonták le, hogy az autizmus spektrumzavarral járó arcpercepciós sajátossá-gok hátterében komplex sérülés áll (van Der Geest, Kemner, Verbaten és van Engeland, 2002).
A szemmozgások terén mutatkozó eltérések ráadásul az autizmus spektrumzavarral élők szociális készségeinek/adaptivitásának szint-jével igen szoros kapcsolatban vannak (McPartland, Webb, Keehn és Dawson, 2011). Klin és munkatársai (2002) például kronológiai kor, nem és verbális IQ szerint 15 tipikus fejlődésmenetű gyermek és 15 autizmus spektrumzavarral élő serdülő és felnőtt szájra, szemre, test-re és tárgyra történő fixációjának idejét, és ennek a társas készségek szintjével való összefüggését vizsgálták. A kutatásban résztvevő au-tizmus spektrumzavarral élő személyek ugyanis – bár mind a négy területre vonatkozóan szignifikáns eltérést mutattak a kontrollcso-porthoz viszonyítva az egyes ingerek terén – mégis a szemre fixáltak olyan mértékben kevesebbet, hogy az prediktív értékkel bírt a fejlő-désneurológiai zavarra nézve. A szájra és tárgyakra való fixáció és a szociális funkciók szintén statisztikailag jelentős, vagyis szignifikáns együttjárást adtak: a hosszabb idejű szájra történt fixáció jobb színvo-nalú társas készségek esetén fordult elő, míg a tárgyra fixálás idejé-nek növekedése inkább gyengébb szociális készségekről vallott (Klin és mtsai., 2002).
A társas kapcsolatok terén megnyilvánuló nehézségek azonban – az explicit kísérleti feladatokban tapasztaltakhoz képest – a mindenna-pi helyzetekben válnak igazán szembetűnővé. Hiszen míg a kísérleti helyzetekben alapvetően „vegytiszta” szituációk tárulnak a vizsgála-ti személyek elé, addig a hétköznapok állandó társadalmi kihíváso-kat és ellenmondásokihíváso-kat hordoznak magukban. A környezeti ingerek, személyek és társas kapcsolatok felderítésének atipikus módja viszont nyilvánvalóan hatást gyakorol az egyén viselkedésére is. Noha azok tipikus fejlődésmenetű személyekéhez hasonló mintázata sem feltét-lenül vezet azonos észleléshez, hiszen a kapcsolódó apparátusok mű-ködése a tudományterületen feltárt neurobiológiai, illetve -pszicho-lógiai eredmények alapján jól tudjuk, hogy nagyon is eltérő (Boraston és Blakemore, 2007).
Úgy tűnik, a statikus ingerekhez (fényképek) képest a dinamikus ingerek (videók) ökológiailag nagyobb validitást mutatnak, amivel összefüggésben figyelemreméltó az a kísérlet, amelyet Riby és Han-cock (2008) végeztek el. Kutatásukban 18 Williams-szindrómás és 26 autizmus spektrumzavarral élő, 8–28 éves személynél tárták fel a szo-ciális funkciók működését statikus ingerek (rajzfilmfigurák és embe-ralakok), valamint dinamikus ingerek (rajfilm- és humán szereplőket
meg jelenítő filmrészletek) felhasználásával. Eredményeik alapján el-mondható, hogy az autizmus spektrumzavarral élőknél – a korábbi vizsgálatokban vizsgált tipikus fejlődésmenetű személyekkel való ösz-szehasonlítással szinkronban – az arcra történő fixáció rövidebbnek bizonyult, míg a háttérre vagy teljes testre irányuló figyelem gyak-rabban fordult elő (1. ábra).
A további elemzés pedig a ritka genetikai rendellenesség (Willi-ams-szindróma) és a fejlődésnerológiai zavar (autizmus spektrum-zavar) relációjában feltárt különbségek fokozott jelenlétét mutatta a rajzfilmes karaktereket szerepeltető ingeranyagok esetében. A kro-nológiai kor (az eltérő élettapasztalatok ellenére) azonban nem ered-ményezett szignifikáns eltérést a csoportoknál. A mérsékelt ökológiai validitás tehát a Williams-szindrómával élő személyek teljesítményét inkább lerontotta, mint az autizmus spektrumzavarral élőkét, akiknél az atipikus szemmozgásmintázat megmaradt. A vizsgálat ezért a tár-sas válaszkészség, illetve a szociokognitív képességek terén mutatkozó különbségekre, illetve az autizmus spektrumzavarral élő személyek megismerőfolyamatainak merevebb jellegére világított rá (Hancock és Riby, 2008; Riby és Hancock, 2008).
1. ábra: A szociális funkciók tekintetében informatív fixációs időtartam alakulása tipikus fejlődésmenetű (A), autizmus spektrumzavarral élő (B) és Williams-szindrómás (C)
szemé-lyeknél (Hancock és Riby, 2008. 17. o.)
A társas készségek és szemmozgásos jellegzetességek kapcsolatát feltáró munkák sorában végezetül nem hagyhatjuk figyelmen kívül Speer, Cook, McMahon és Clark (2007) vizsgálatát, amely 18-18 au-tizmus spektrumzavarral élő, valamint tipikus fejlődésű, 9–18 éves személy bevonásával végzett kutatás során változatos digitális ingerek kerültek bemutatásra. Az alkalmazott négy kondíció a következő volt:
1. szociális-dinamikus kondíció (erős érzelmi bevonódással járó interakciók két vagy több filmszereplő között)
2. izolált-dinamikus kondíció (dinamikus természetű inger, de mindössze egy szereplő részvételével, aki magában beszélt/
nem válaszolt/a jelenetben nem volt látható)
3. szociális-statikus kondíció kettő vagy több szereplővel 4. és izolált-statikus kondíció egy szereplővel
A nevezett kondíciók mind olyan helyzeteket demonstráltak, ame-lyek a mindennapokban előfordulnak, megtapasztalhatók. Az ered-mények szignifikánsan kevesebb szemre való fixációt mutattak a szo-ciális-dinamikus kondícióban, amivel párhuzamosan a testre való fixáció hangsúlya vált megragadhatóvá. Tehát a percepció terén mu-tatkozó deficit több változó függvénye, mikor is az inger valóságos (dinamikus vagy mozgókép) és szociális (legalább két ember relációjá-ban zajló jelenet) természete fokozott jelentőségre tesznek szert (Spe-er és mtsai., 2007).
A tárgyak autizmus spektrumzavarban való észlelését tekintve ke-vés információval rendelkezünk. Míg a társas helyzetekhez kapcso-lódó ingerekre vonatkozó megismerési folyamatok terén – amint ezt a korábbi összefoglalóból láthattuk – markáns eltérések tapasztalha-tók, a nem szociális ingerek felismerése normál módon megy vég-be (Hauck, Fein, Maltby, Waterhouse és Feinstein, 1998). Továbbá az arcfelismerő folyamatok és tárgyazonosítás során azonos agyterületi aktivitás érvényesül (Schultz, Gauthier, Klin, Fullbright, Anderson, Volkmar, Skudlarski, Lacadie, Cohen és Gore, 2000; Hall, Szechtman és Nahmias, 2003), aminek következtében hasonló reakciókat mutat-hat az autizmus spektrumzavarral élő gyermek például édesanyjának arca, avagy egy papírpohár látványa alkalmával (Hirstein, Iversen és Ramachandran, 2001).
A tárgyhasználat vonatkozásában úgy tűnik, különös jelentőséggel bír, hogy az adott objektum helyváltozását előidéző emberi cselek-vés meg jelenített-e az autizmus spektrumzavarral élő személy előtt.
Annak látványakor ugyanis hasonló, a tárgy mozgására és használa-tára nézve prediktív értékű szemmozgásra kerülhet sor, míg annak
„önjáró” mivolta esetén ez a jelenség nem mutatkozik meg. Vagyis az anticipatorikus működésnek feltételeként áll a kéz-tárgy interakció.
Az eredmények annyiból is figyelemre méltóak, hogy azok nyomán a tükörneuron-rendszer globális deficitje immár megkérdőjelezhetővé válik (Falck-Ytter, 2010). Az életkori változások (gyermekek vagy fel-nőttek vizsgálata) közepette tapasztalt nagyon hasonló reakciók pedig újabb adalékul szolgálnak a fejlődésneurológiai zavarban mutatkozó sajátos figyelemorientációra és a vizuális megismerés konstans jelle-gére nézve (Fan, Decety, Yang, Liu és Cheng, 2010).
Ahogyan ez a bemutatott kutatási előzményekből is jól látszik, az autizmus spektrumzavarral összefüggésben lezajlott vizsgálatok két témát érintettek: egyfelől a dinamikus ingerek humán figyelemre gyakorolt hatását, avagy a bennük foglalt mozgás/ágencia észlelé-sének feltárását tűzték célul, másfelől az emberi arc kapcsán meg-nyilvánuló szenzoros-perceptuális folyamatokra orientáltak. Nagyon kevés tanulmány áll viszont rendelkezésünkre a tárgyi világgal való találkozás, annak vizuális tapasztalatok útján történő megismerése vonatkozásában. A nemzetközi szakirodalomban fellelhető kutatási beszámolók mindössze két ilyen munkát írnak le. Az első ilyen kutatás Anderson, Colombo és Shaddy (2006) nevéhez fűződik, akik vizsgála-tukba – az arcon/humán ingereken kívül – újabb tárgyak körét vonták be. Ezek az alábbi kategóriákból származó ingereket tartalmazták:
1. gyermekarcok (fiú és lány)
2. állatok arca (kutya, macska, róka és oroszlán) 3. játék tárgyak (formarendező, labda, hajó és kirakó) 4. tájképek (felhők, sziklák, fű és víz) (2. ábra)
A kutatás 9 autizmus spektrumzavarral élő, 6 fejlődési zavart/
késést mutató (a Mullen-féle koraitanulás-skálán elért pontszámuk egy standard szórással az átlag alatt volt, ketten közülük nyelvi ké-sést mutattak, azonban autizmusspektrum-diagnózist nem kaptak) és 9 tipikus fejlődésű, 12–72 hónapos gyermek részvételével zajlott le.
A három alminta összehasonlítása a szemmozgások és a pupillavá-laszok alapján történt. Mindezek alapján komolyabb eltérés a tájké-peknél mutatott pásztázó/felderítő szemmozgás és a gyermekarcok-ra adott pupillaválaszok terén nyilvánult meg. Ennek értelmében az
autizmus spektrumzavarral élő gyermekeknél a tájképeknél mutatott pásztázó/felderítő szemmozgások alacsonyabb számban mutatkoztak, a gyermekarcoknál pedig a pupillák beszűkülése volt tapasztalható. A két mutató ráadásul olyan nagy stabilitással bírt, hogy azok mintegy 78,3%-os bizonyossággal voltak alkalmasak a teljes minta csoportja-inak körülhatárolására, az autizmus spektrumzavarral élő gyerme-kek pedig 100% eséllyel kiszűrhetők voltak a módszer segítségével. Ez pedig a későbbiekre nézve akár diagnosztikai jelentőséggel is bírhat (Anderson, Colombo és Shaddy, 2006).
2. ábra: Példák a vizsgálati személyeknek felkínált ingerekre (a fehér vonalak a látómezőt jelölik, amelyek a kutatásban résztvevők számára nem volt láthatóak) (Anderson, Colombo
és Shaddy, 2006. 1244. o.)
A másik vizsgálat, amelyben 15 autizmus spektrum zavarral élő és 17 tipikus fejlődésű 13-17 éves fiatal vett részt, McPartland és munkatár-sai (2011) nevéhez fűződik, és szintén négy szettből került kialakításra:
1. ember- és majomarcok
2. függőleges (normál állású) és fordított arcok
3. függőleges (normál állású) emberi arcok és 3 dimenziós, ka-nyargó tárgyak
4. az arcra irányuló vizuális figyelmi mintázat és a társas viselke-dés összefüggéseinek feltárását lehetővé tevő ingerkonstelláció (3. ábra)
3. ábra: A kutatásban használt ingeranyagok illusztrációja (McPartland és mtsai., 2011. 14. o.)
Az eredmények mindkét almintán az arcok vs. tárgyak preferenci-áját igazolták. Ezen belül is a függőleges (normál állású) arcra történő fixációk aránya és ideje volt hosszabb. A fordított állásban látott arcok esetében a vizsgálati személyek hajlamosabbak voltak inkább a szájat, mint a szemeket nézni. A szociális funkciók magasabb színvonala pe-dig a tipikus fejlődéshez közelítő értékekkel járt együtt (McPartland és mtsai., 2011).
Az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek tárgyi világgal megélt sajátos kapcsolata, bizonyos objektumok kapcsán mutatkozó erős figyelmük, és azok irányába tapasztalható motivációjuk viszont meghatározó jelentőségűek. Tehát a Kanner (1943/1946) óta fennálló nézet, miszerint az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek igazi problémája az emberekkel való viszonyban rejlene, mellyel párhuza-mosan a tárgyi világgal való kapcsolat bizarrériái a fejlődésre nem gyakorolnának komoly befolyást, immár nem tartható. Ráadásul a hagyományos keretben fogant vizsgálatok a tárgyak szerepét csupán a kognitív deficit mutatójaként értelmezték, miáltal az általuk formált világ egyfelől jelentéstelen „kulisszává” zsugorodott, másfelől pedig a tárgyhasználat kapcsán mint „alacsonyabb szintű” észlelésben és cse-lekvésben jelentkező hiányosság, az indokolatlanul választódott le a szociális-kognitív deficitekről.
A kogníció úgynevezett „embodiment” (szenzomotoros) megköze-lítéseiben, amely keretben mi is értelmezni kívánjuk a tárgyak humán világban betöltött szerepét, nagy hangsúlyt kap viszont az a meglátás, miszerint a kognitív folyamatok sokkal szorosabb összefüggésben áll-nak a szenzomotoros folyamatokkal (magasabb szinten: az észleléssel és cselekvéssel), mint azt korábban gondolták. Az érzékelési-észlelési folyamatok ugyanis nem különíthetők el a mintegy a kogníciót meg-előző „bemeneti” szakaszra, ahogyan a motoros-cselekvéses folyama-tok sem különíthetőek el a kogníciót követő „kimeneti” szakaszkra, hiszen azokat a szenzomotoros működések folyamatosan és
dinami-kusan áthatják. Már a tárgyak látványának is „cselekvéspotenciáló”
hatása van (action potentiation effect), hiszen a tárgyreprezentációk motorikus információt is magukba foglalnak, és a tárgy látványa elő-hangol a cselekvésre (ld. az inger-cselekvés kompatibilitás hatása: az ingerre való reakció gyorsabb, ha a bemutatott inger a válasszal össze-illik) (Glenberg és Kaschak, 2002). Az ember, valamint tárgyi környe-zete pedig az utóbbiak által hordozott affordanciák mentén (a közvet-len észlelés számára hozzáférhető tulajdonságok, amelyek különböző cselekvési lehetőségekre sarkallnak) kerülnek interakcióba egymással (Gibson, 1986).
A tárgyakkal végzett cselekvési lehetőségek adott társadalomban és kultúrában preferált cselekvési módozatai a kanonikus affordanciák (pl. egy szék úgymond arra való, hogy ráüljünk). A tárgyak ugyanak-kor számtalan egyéb cselekvési lehetőséget is magukban hordoznak, amelyek helyzettől függő kiaknázása a rugalmas, kreatív tárgyhasz-nálat alapját képezi (pl. az iménti székre fel is állhatunk, hogy jobban elérjük a szekrény felsőbb polcaira tett könyveket) (Costall, 2012).
Ezen gondolatmenetbe ágyazottan az affordanciák perceptuális alapú felfogása egyben jelentés-észlelés is, ami mind a kognícióra, mind a cselekvésre kihat. A fejlődési kérdés tehát elsősorban nem az, hogy a gyermek hogyan észleli a tárgyak egyszerű fizikai tulajdonsá-gait, hanem az, hogy miként észleli a tárgyak affordanciabázisú funk-cionalitását konvencionális és nem konvencionális keretekben. S bár az affordanciaészlelés fejlődéslélektani összefüggéseinek vizsgálata jelentős kutatási terület, az az autizmus spektrumzavar kontextusá-ban mostanáig nem kapott hangsúlyt.
A kutatás bemutatása
A szakirodalmi háttér áttekintését követően az autizmusban tapasz-talható szemmozgásos jellegzetességek kapcsán megfogalmazott ku-tatási kérdéseink a következőképpen alakultak:
A szemmozgás mintázatai alapján hogyan alakul a konvencionális és a nem konvencionális tárgyak észlelése a tipikus fejlődésmenetű és az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek összehasonlításában?
Hogyan alakul egy-egy almintán belül a konvencionális és nem konven-cionális tárgyak észlelése a szemmozgás mintázatai alapján?
Milyen hasonlóságok és különbségek mutatkoznak a nem konvencioná-lis (lehetetlen, módosított és furcsa) tárgyak észlelését tekintve az autizmus spektrumzavarral élő és tipikus fejlődésmenetű gyermekek között a szem-mozgás mintázatai alapján?
A fentiekhez kapcsolódva hipotéziseink pedig az alábbiak szerint alakul-tak:
A nem konvencionális tárgyak jobban vonzzák a tipikus fejlődésmene-tű gyermekek figyelmét, így azok vizuális explorációját ők végzik el alapo-sabban. A konvencionális tárgyak észlelésében legfeljebb kisebb eltérésekre számítunk, tehát az ismerős objektekhez kapcsolódó makromozgások ha-sonlóak lesznek.
Mindkét csoportban a nem konvencionális tárgyak vizuális exploráció-jának preferenciáját feltételezzük, ami azonban várhatóan a tipikus fejlődés-menetű gyermekeknél lesz kifejezettebb.
A nem konvencionális tárgyak közül várhatóan a lehetetlen és a módosí-tott tárgyak nagy érdeklődésre tarthatnak számot a tipikus fejlődésmenetű gyermekek részéről, míg az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeknél, akiknek a tárgyak konvencionális használatával is nehézségeik lehetnek, kiegyenlítettebb lesz a három típusba sorolt, nem konvencionális tár-gyakhoz való viszonyulás.
Résztvevők
Kutatásunkban 11 tipikus fejlődésmenetű (7 lány/4 fiú; életkor 7-8 év;
M = 7,45; SD = 0,498) és 16 autizmus spektrumzavarral élő gyermek (6 lány/10 fiú; életkor 7–12 év; M = 9,94; SD = 1,676) vett részt. A ti-pikus fejlődésű és az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek is hozzáférés-alapú mintaválasztással kerültek a vizsgálatba, amely egy nagyváros több iskolájában folyt. Az autizmus spektrumzavarral élő gyermekeket a DSM-IV. és az ICD-10 kritériumrendszerének megfe-lelően diagnosztizálták. Az autizmus spektrumzavarral élő gyerme-kek közül hárman Asperger-szindrómával rendelkeztek (ők integrált oktatásban-nevelésben vettek részt), míg a többiek (13 fő) szegregált intézményekben voltak.
A mentális korra történő illesztés a Raven-féle (2000) Színes Prog-resszív Mátrixok (Raven’s Coloured Progressive Matrices, CPM), non-verbális intelligencia mérésére szolgáló eszköz segítségével történt meg. S bár ez alapján a két almintába tartozó gyermekek eredetileg különböző övezetbe kerültek, azonban a kétmintás t-próba szignifi-káns különbséget sem mutatott az átlagértékekre nézve, ráadásul az így elvégzett összehasonlító elemzések gyakorlatilag azonos eredmé-nyekhez vezettek, mint amiket a kronológiai kor szerinti illesztésnél kaptunk. Tehát úgy tűnik, az elemzés tárgyát képező adatokra nézve a gyermekek mentális kora nem vagy legalábbis csekély mértékben van hatással. Abból kiindulva pedig, hogy van Der Geest, Kemner, Verbaten és van Engeland (2002), valamint Riby és Hancock (2008) kutatásaikban a kronológiai kor szerinti illesztés kapcsán nem talál-tak eltérést az autizmus spektrumzavarral élő vizsgálati személyek szemmozgásmintázataira nézve, az elemzés tárgyát képező adatokon végül mind megőrzésre kerültek. A következőkben bemutatott ered-mények így a teljes, 27 fős mintára vonatkoznak (1. táblázat).
Diagnosztikai csoportok N A minták
statiszti-kai mutatói Kronológiai életkor IQ Autizmus
spektrumzavar-ral élő gyermekek 16 Átlag (𝑀) 9,94 átlagos
Szórás (SD) 1,676 IQ: 90-110
Terjedelem (R) 5 Tipikus fejlődésű
gyerme-kek 11 Átlag (𝑀) 7,45 átlag feletti
Szórás (SD) 0,498 IQ: 110-120
Terjedelem (R) 1
1. táblázat: A kutatásba bevont autizmus spektrumzavarral diagnosztizált és tipikus fejlő-désmenetű gyermekek adatai
Eszközök
A vizsgálat során különböző jellegzetességekkel bíró tárgykonstellá-ciók fényképei kerültek egy számítógép képernyőjén bemutatásra a tipikus fejlődésmenetű és az autizmus spektrumzavarral élő gyerme-kek számára. Ennek során a független változókat a fotókon meg jelení-tett tárgyak funkcionális jellegzetességei, a függő változókat pedig a résztvevők szemének makromozgásai adták.
Az egyes – a következőkben részletesebben is bemutatott – inger-konstellációk az alábbiak szerint lettek kialakítva: a vizuális explorá-ció nehézségei
1. lehetetlen (1–5. inger), 2. módosított (6–10. inger)
3. és furcsa tárgyak (11–15. inger) esetében.
A három szett által tehát a vizuális exploráció jellegzetességeit kí-vántuk feltárni. A nevezett két tárgy között, a fotók alsó sávjának kö-zépen egy babafigura szembenéző képe is mindig meg jelent, amivel egyfajta „szociális kontextusba” helyeződtek a tárgyak (4. ábra).
A kialakított hipotézis ellenőrzésére az első szettben a gyermekek olyan képeket kaptak, amelyek egyik térfelén egy ismerős (vagyis a mindennapokban használt, egy átlagos család háztartásában előfor-duló), kanonikus affordanciával bíró tárgy volt látható (pl. egy locso-lókanna), a másik térfélen pedig ugyanez a tárgy „lehetetlen” tárgy-ként szerepelt (azaz olyan módon átformálva, hogy az anomáliát je-lentsen a kanonikus affordancia szempontjából – pl. locsolókanna visszahajló csővel).
4. ábra: A lehetetlen és konvencionális tárgyak észlelésének vizsgálatához kapcsolódóan összeállított ingeranyag
A második szettben a gyermekek olyan képeket kaptak, amelyek egyik térfelén egy ismerős, kanonikus affordanciával bíró tárgy volt látható (pl. egy kerékpár), a másik felén pedig ugyanez a tárgy „mó-dosított” tárgyként szerepelt (azaz olyan módon átformálva, hogy az bár funkcióját továbbra is képes volt betölteni, rendelkezett a kano-nikus affordanciával, meg jelenése azonban rendhagyónak bizonyult) (5. ábra).
5. ábra: A módosított és a konvencionális tárgyak észlelésének vizsgálatához kapcsolódóan összeállított ingeranyag
A harmadik szettben a gyermekek olyan képeket kaptak, amelyek egyik térfelén egy ismerős, kanonikus affordanciával bíró tárgy volt látható (pl. egy játék teherautó), a másik felén pedig egy teljesen más
„furcsa” tárgy, amelynek nincs egyértelmű funkcionalitása (tehát an-nak látványa alapján nem tudunk egyértelmű funkciót kapcsolni hoz-zá) (6. ábra).
6. ábra: A furcsa és a konvencionális tárgyak észlelésének vizsgálatához kapcsolódóan
6. ábra: A furcsa és a konvencionális tárgyak észlelésének vizsgálatához kapcsolódóan