SOV maradványok az ómagyarban

1.3.1. OV szórendű, ragtalan tárgyú igeneves mondatok

Az obi-ugor nyelvekben megőrzött mondatszerkezet szigorúan SOV. E szigorúság részben abból fakad, hogy a tárgy általában ragtalan, így gyakran csak a szórendből következtethető ki, hogy egy főnévi kifejezés – például az alábbi hanti mondatpárban a Juwan – alany vagy tárgy.

(1) a. Juwan jik-əl pilna xo:p we:r-sə-ŋən.

Ivan fiú-E/3. vAl csónak csinál-MÚLT-DU/3.

’Ivan a fiával csónakot csinált.’

b. (luw) Juwan re:sk-əs

ő Ivan megüt-MÚLT.E/3.

’Ő megütötte Ivánt.’

Ez a fajta mondatszerkesztés az első fennmaradt ómagyar kódexekben (a Szent Ferenc le-genda 1372 utáni fordításának szövegét őrző Jókai-kódexben, valamint az 1416 után fordított Huszita Biblia részleteit őrző Bécsi, Müncheni és Apor-kódexekben) is tetten érhető. E kóde-xek 131 olyan igeneves beágyazott mondatot tartalmaznak, melyek tárgya ragtalan, és ezek az igeneves mondatok kivétel nélkül OV szórendűek. Íme, néhány példa:

(2) a. ne fordollonmeg vvvv kvvvvntvvvvsvvvv fel uènni [ő köntöse felvenni] (Müncheni k. 30ra)³ b. Es hiuattatuan az irastudokat & kiral lèuèli irokat [király levelei írókat]

(Bécsi k. 65) c. Agyad [adjad] meg ymmar bewne zantnak [bűne szántnak] (Jókai-k. 158) d. Az paraztrol ky zent fferenczet lewlteuala egyhaz seprette [’egyház seperve’]⁴

(Jókai-k. 97) e. v kedig è [’ez’] gondoluan yme vrnac angala ièlenec nèki almaban

(Müncheni k. 8va) E szerkezetek a 16. századra lényegében eltűntek, csak összetételekben és néhány állandó-sult szókapcsolatban maradt nyomuk (a mondó vagyok, mi tévő legyek, szavatartó, színeha-gyott, katonaviselt, kárvallott, világlátott, életunt, könnyhullatva, kalaplevéve). A tárgyrag kötelező megjelenésével az OV szórendet VO váltotta fel, amint ez ugyannak a bibliai mon-datnak 1416 utáni és száz évvel későbbi fordításából kitűnik:

(3) Máté 4: 20

a. Azoc [legottan haloioc meghaguan] kvu$tec vt$t (Müncheni k. 10rb)

b. Azok kedyg [legottan el hagywan haloyokat es hayoyokat] kwweteek hewtet (Jordánszky-k. 364)

3 A kódexekben többnyire nem az oldalakat, hanem a lapokat számozták. Ugyanazon lap elülső oldala r(ecto), hátsó oldala v(erso). A két hasábban írott oldalak első hasábja a, második b jelzetű. A 30ra tehát azt jelenti: a 30.

lap elülső oldalának első hasábja.

4 Az -atta/-ette képzős, állapot- vagy időhatározói szerepű igenév az ómagyar kor végére kiveszett nyelvünkből.

Számos nyelvben megfigyelték, hogy a nyelvi újítások először a főmondatokban jelennek meg; az alárendelő mondatok konzervatívabbak. Ennek alapján is arra következtethetünk, hogy a tárgyrag nélküli (S)OV szerkezet megőrződött régiség az ómagyarban. Ha feltételez-zük, hogy az ómagyarban talált, egyre csökkenő számú ragtalan tárgyú SOV mondat az SOV → SVO változás végső stádiumát képviseli, akkor az SOV kihalását ábrázoló fordított ʃ-görbét rekonstruálva arra következtethetünk, hogy az ősmagyarban – talán a kései ősmagyar kort kivéve – még a ragtalan tárgyú SOV mondat képviselte az uralkodó mondatszerkezetet.

1.3.2. Ige – segédige sorrend

A „szigorúan SOV”, csak fejvégű szintagmákat használó nyelvekben nemcsak az igei kifeje-zés (VP) fejvégű, hanem az igei kifejekifeje-zésre épülő kifejekifeje-zések is. Ha egy ilyen nyelvben az időjelnek külön hordozója, segédigéje van, az időbeli segédige követi a főigét (hiszen a se-gédigének helyt adó temporális frázis (TP) is fejvégű):

(4) TP VP T

S O V

alany tárgy ige segédige

Bár az ómagyar nyelvemlékekben – a fentebb tárgyalt ragtalan tárgyú igeneves kifejezése-ket kivéve – az alanynak és a tárgynak már nincs kötött sorrendje, az ige–időbeli segédige kapcsolat ebben a sorrendben rögzült (megy vala, ment vala), és múlt idejű feltételes módban (ment volna) máig így maradt fenn. A vala segédigével alkotott összetett igealakok nem az uráli vagy az ugor alapnyelvből, hanem egy ótörök nyelvből kerülhettek a magyarba, hiszen csak azokban a finnugor nyelvekben (elsősorban az udmurtban és a mariban) vannak megfele-lőik, melyek – a 6–8. századi magyarsághoz hasonlóan – ótörök törzsekkel kerültek intenzív kapcsolatba. Mindenesetre a magyar összetett igeidők rendszere az ómagyar kor előtt, az ős-magyar korban alakult ki, és annak fejvégű szerkesztésmódját tükrözi.

Az összetett igealakoknak a középmagyar korban való kihalásával megszűnt a kötelező ige–segédige sorrend: az infinitívuszt vonzó fog, szokott, akar, kell típusú igék többnyire megelőzik infinitívuszi bővítményüket.⁵

1.3.3. Mondatvégi kérdő partikula

A „szigorúan SOV”, csak fejvégű szerkezeteket használó nyelvekben a tagmondat legfelső rétege is fejvégű, így a mondatot egy főige bővítményévé tevő alárendelő kötőszó és a mon-datot kérdéssé alakító kérdő partikula is a mondat végére kerül.

Az eldöntendő kérdések ugor kori kérdő partikuláját mind az obi-ugor nyelvek, mind a magyar megőrizték. E partikula a számos uráli nyelvben fennmaradt tagadó ige leszármazott-ja: eredeti szerepe olyan lehetett, mint a mai nemde? utókérdésé. Míg a hantiban és a manysi-ban e partikula szigorúan mondatvégi helyzetű (l. 5a,b), az ómagyarmanysi-ban hol a mondat végén áll (6a), hol – mint a mai magyarban is – az igéhez simul (6b).

(5) a. tit χujew-ä (manysi) b. nèηem tǒttε ù.tot-ǻ (hanti) itt alszunk-e nejem ott volt-e

5 Ugyanakkor a hangsúlyszabályok következtében kerülhet eléjük az infinitívusz, hogy felvegye a mondat fő-hangsúlyát, például: Énekelni fogok.

(6) a. Nemdè tÎ incab nagobbac vattoc azocnal ė (Müncheni k. 12vb) b. Te vag ė sidocnac kirala (Müncheni k. 82rb)

Olyan példákat is találunk, melyek két -e partikulát tartalmaznak: egyet az igéhez simulva, egyet pedig a mondat végén:

(7) Mínemde elfelethethíe az ańa v [ű ’ő’] kis ggggermvvvvkete (Nádor-k. 26r)

Magyarázatot kapunk e kettősségre, ha azt feltételezzük, hogy – mint a hantiban és a manysiban – az -e partikula eredetileg az SOV szerkezet mondatvégi igéjéhez járult. Amikor megszűnt az ige mondatvégi helyzete, a hozzá simuló -e szócskát kétféleképpen elemezhet-ték: akár az igéhez, akár a mondatzáró elemhez tartozónak vélhették. Előfordult, hogy e bi-zonytalanságot úgy oldották fel, hogy az -e szócskát mindkét helyre kitették. Azaz:

a. [S …V-e…]

(8) [S …V]-e b. [S …V…]-e c. [_S …V-e…]-e 1.3.4. Igeneves alárendelő mondatok

A mai obi-ugor nyelvekben és a többi szigorúan SOV szerkezetű uráli nyelvben az alárendelő mondatok többsége alárendelő kötőszó nélküli igeneves kifejezés. Ez korántsem azt jelenti, hogy valamiféle fejletlenebb nyelvállapotot képviselnének. Tipológiai megfigyelés (lásd a World Atlas of Language Structures 96., 122–123. és 126. számú térképlapjait), hogy az SOV nyelvekben többnyire időjel nélküli, igeneves határozói és jelzői mellékmondatokat, az SVO nyelvekben pedig kötőszóval vagy vonatkozó névmással bevezetett, időjeles igét tartalmazó határozói és jelzői mellékmondatokat találunk. Az ómagyar nyelvemlékek még bővelkednek igeneves alárendelő mondatokban, ezek aránya azonban fokozatosan csökken. Ha ezt a ten-denciát: az igeneves alárendelő mondatok térvesztését és az időjeles igét és alárendelő kötő-szót vagy vonatkozó névmást tartalmazó alárendelő mondatok térnyerését egy fordított ʃ-gör-be közbülső szakaszával azonosítjuk, és a görbét az ősmagyar korig visszavezetjük, akkor arra következtethetünk, hogy az ősmagyarban az igeneves alárendelés volt az uralkodó.

A tárgyi és alanyi mellékmondatokat részben főnévi igenévi kifejezések képviselhették. Az alábbi ómagyar példák arra utalnak, hogy a főnévi igenévi tárgyat, illetve alanyt megengedő igék köre bővebb lehetett, mint a mai magyarban.

(9) a. fogadod [tartany ez zegewdest] ez polgaroknak (Jókai-k. 151)

b. De tewrtenek nemy ydewn [egy nemy fraternak ..mas frater ellen bozzosagnac bezedeuel vetelgedny] [történék…vetélkedni] (Jókai-k. 93)

Az ómagyar kori főnévi igenévi kifejezések jó része személyragot viselt. Fokozatosan csökkenő arányban – a mai magyartól eltérően – olyankor is személyragot találunk az igené-ven, amikor az általa jelölt rejtett alany korreferens a főmondat alanyával, például:

(10) Israel fiay kėzeitenėc magokat [èllènt allanioc] [’Izrael fiaii készítenék magokat, hogy (ők_i) ellent álljanak…’]⁶ (Bécsi k. 17)

6 Azt, hogy két kifejezés azonos referensre vonatkozik, a kifejezések azonos indexével jelöljük.

A rokon nyelvekben, mint az alábbi hanti példa tanúsítja, a tárgyi, alanyi és egyéb bővít-ményi alárendelést gyakran gerundiumszerű szerkezet fejezi ki. A gerundium alaptagja igei vonzatokkal bővül, a kifejezés egésze azonban a főmondatban esetragot kap, azaz, belső szer-kezetét tekintve igei kifejezésről, kívülről nézve főnévi kifejezésről van szó. A kifejezés ala-nya birtokosként viselkedik.

(11) [mašina:j-e:w sukal-m-al u:rəŋna] joxi xiś-s-uw autó-nk lerobban-t-a miatt otthon marad-t-unk

Ez a szerkezet is gyakori volt az ómagyarban – lásd a Halotti beszéd (12a) alatti példáját; sőt szórványosan a mai magyarban is előfordul – lásd a (12b) alatti mondatot.

(12) a. Hadlaua [choltat]

b. [A horvát tengerpartra utaztunkban] megálltunk Zágrábban.

Eredetileg az -ás/-és képző is gerundium-képző lehetett, bár ma már egyszerű főnévképző-ként is használható. Korábbi funkcióját őrzi az alábbi szerkezet, melyben az -ás/-és képzős alaptagú kifejezés tagadott mondat szórendjét mutatja:

(13) [János meg nem érkezése] aggodalommal töltött el minket.

A hantiban (és a többi szigorú SOV szórendű uráli nyelvben) jelzői mellékmondatként szinte kizárólag a jelzett főnév előtt álló, vonatkozó névmás helyett üres vonatkozó elemet tartalmazó melléknévi igenévi kifejezés fordul elő. Például:

(14) [(mä) tini-m-äm] loγ én elad-MNÉVI IGENÉV-E/1. ló ’(az) én eladtam ló [a ló, melyet eladtam]’

Első kódexeinkben is gyakori az ilyen igeneves jelzői mellékmondat. E mondattípusnak is lehet saját alanya, melyet vagy az igenéven megjelenő személyrag (15a), vagy lexikális főnévi kifejezés (15b) képvisel.

(15) a. es ueǵed az [nekvvvvd zvvvvrzvvvvttem] Coronat [az koronát, melyet neked szerzettem]

(Kazinczy-k. 17v) b. [keze meg aźott] èmber [ember, akinek keze megaszott] (Müncheni k. 38ra)

Nyomokban a mai magyarban is kimutathatók e szerkezetek (közülük több már összetétel-lé vált), vö.: magvaszakadt család, vérehulló fecskefű, az anyám sütötte kenyér. Ez utóbbi szerkezet produktívnak mondható – l. (16), bár személyes névmási alanyt már nem enged meg:

(16) az elnök levezette ülés

A mai határozói mellékmondatok megfelelőiként a rokon nyelvekben és csökkenő arány-ban az ómagyararány-ban is határozói igeneves alárendelő mondatokat találunk. A határozói igene-vek is viselhettek személyragot, és mind névmási, mind lexikális alanyt megengedtek. A sze-mélyraggal kifejezett névmási alanyt a (17a) alatti példa, a lexikális alanyt a (17b) alatti példa illusztrálja:

(17) a. [te kezedet meg nituad:] mendennek be tellesednek (Apor-k. 68)

b. De [ez nepnek sokassaga gylekezuen:] feltamada bodog ferencz (Jókai-k. 150) Az ómagyar igeneves alárendelő mondatok bősége és ugyanakkor csökkenő aránya, továb-bá a rokonnyelvi párhuzamok arra utalnak, hogy az ősmagyarban az igeneves alárendelés volt az uralkodó. Ez a feltevés összhangban van az ősmagyarnak tulajdonított SOV alapszórend-del. Az igeneves beágyazott mondatok szerkezete a mai igenévi szerkezeteknél összetettebb volt: az igeneves mondatnak lehetett saját külön alanya, és az igenév gyakran egyeztetve volt vele, azaz személyragot viselt.