II. HANGTÖRTÉNET
4. Az ősmagyar kor hangváltozásai
4.1. A mássalhangzórendszer változásai
Az alábbi táblázat az ősmagyar korszak elejére feltehető (rekonstruált) mássalhangzókat és a magyar hangtörténet szempontjából fontosabb hangkapcsolatokat tartalmazza. A kötőjelekkel közrefogott hang vagy hangkapcsolat csak szó belsejében (magánhangzók között) állt.
Zárhangok Nazálisok Réshangok Affrikáták Likvidák Mással-hangzó- kapcsolatok
Bilabiális p -pp- m β -mp-
Interdentális ϑ-
Dentialveoláris t -tt- n sz l r -nt-
Alveopalatális s cs
Palatális ny j ćs -ly- -nyćs-
Veláris k -kk- η- -ηk-
A rendszer sajátosságai:
1. Nincs zöngés : zöngétlen fonológiai szembenállás.
2. A zárhangok körében kettőzött mássalhangzók (gemináták) is voltak.
3. A mássalhangzó-kapcsolatokban többnyire nazális hangot és azonos helyen képződő (homorgán) zárhangot vagy affrikátát találunk.
4. A ϑ- csak szó elején, a -η- és -ly- csak szó belsejében állhatott, a többi mássalhangzó mind-két pozíciót elfoglalhatta.
4.1.1. Szó eleji helyzet
Spirantizálódás – Csak a zöngétlen zárhangokra terjedt ki, de nem egyforma fokban. A p- néhány kivételtől eltekintve zöngétlen réshanggá vált, a k- a hangkörnyezettől függően vagy megváltozott, vagy változatlan maradt, a t-t pedig ez a változás nem érintette.
p- > f- ur. *puna- > fon (l. még: fül, fű, fog stb.)
Két szóban megőrződött a szókezdő p-: ur. *por‹ > por, ur.*par‹ > para ’parafa’. Néhány szóban a p- zöngésült: ur. *per‹ > bőr (l. még: bal, bog stb.).
k > χ ur. *kota > χ™zu (> ház) (l. még: had, hal ige, fn., hó stb.) Ez a változás csak akkor következett be, ha a szókezdő k után veláris magánhangzó állt. Ha a szókezdő k-t palatális magánhangzó követte, nem történt meg a réshanggá válás: fgr. *käte >
kéz (l. még: kés, köd, kő stb.).
t- > t- ur. *tumte- > tud (l. még: te, tél, tő stb.)
A spirantizálódás a szókezdő t-t nem érintette. Néhány esetben csupán zöngésülés történt: fgr.
*tuηke- > dug (l. még: dob ige, domb).
A szókezdő zárhangok réshanggá alakulása az ősmagyar kor első felében zajlott le. Ezt igazolhatják a 6. század után átvett ótörök jövevényszavak. A kapu, kanyaró, kóró és más szavakban a k veláris hangkörnyezetben is megmaradt. A szókezdő t-t zöngésülés sem érintet-te, például: tanú, teknő, tömény, tükör. Az ótörökben szókezdő p nem volt.
4.1.2. Szóbelseji helyzet
Rövidülés – Ez a folyamat a kettőzött mássalhangzókat (geminátákat) érintette:
-pp- > -p- fgr. *läpp‹- > lep (l. még: epe)
-kk- > -k- fgr. *čokk‹ > sok (l. még: csuk, lök, rak) -tt- > -t- fgr. *kutte > hat ’6’ (l. még: hát ’testrész’, öt)
Spirantizálódás – Az egyszerű zárhangokból homorgán (azonos helyen képzett) réshangok jöttek létre. A magánhangzó közi p, t és k a folyamat során zöngésült is.
-p- (> -b-) > -β- fgr. *repäć‹ > raβasz (> ravasz)
-t- (> -d-) > -z- fgr. *käte > kéz (l. még: ház, méz, száz stb.)
-k- (> -g-) > -γ- ur. *joke > joγe (> jó) ’folyó’ (vö. Berettyó < Berekjó) (az -ó kialakulásához l. 5.1.1. és 5.2.9.2.) A spirantizálódás két nazális mássalhangzót is érintett. Ezeknél első lépésként megszűnt az orrhangúság, az így létrejött b és g vált részesévé a spirantizálódásnak:
-m- (> -b-) > -β - ur. *nime > neβe (> név) (l. még: havas, leves) -η- (> -g-) >-γ- ur. *päηe > feγe (> fő ’fej’) (l. még: ég ige és fn)
A hangzóközi m egyébként a kemény, nyom, töm és más alapnyelvi eredetű szavakban meg-maradt m-nek, a η pedig több esetben is csupán a g fokig jutott el: egér, fog ige, jég.
Denazalizáció – A változás a nazális + zárhang/affrikáta kapcsolatokat érintette. Az erősen zöngés hangkörnyezetben előbb a zöngétlen mássalhangzók zöngésültek, ezt követte a nazáli-sok eltűnése (denazalizáció), így új zöngés mássalhangzó-fonémák jöttek létre:
-mp- > (-mb-) > -b- ur. *kumpa > hab (l. még: eb, -bb fokjel) -nt- > (-nd-) > -d- fgr. *kunta > had (l. még: fed, lúd, véd) -ηk- > (-ηg- >) -g- fgr. *tuηke- > dug (l. még: ág, bog, mag) -nyćs- > (-nydźs-) > -dźs- fgr. *ońća-r‹ > agyar (l. még: légy, magyar) A zöngés d keletkezésében kiinduló kapcsolatként az -mt- hangkapcsolat is szerepet játszott, mely képzéshely szerinti hasonulással -nt-vé átalakulva vett részt a változásban:
ur. *amta- > * anta- > ad (l. még: tud, vad)
Néhány szóban nem ment végbe a vázolt folyamat: ugr. *t!mp‹ > domb (l. még: hangya, langyos). – Ezek a kivételek is arra utalnak, hogy a változások során előbb a zöngésülés tör-tént meg, a denazalizáció csak ezután ment végbe.
A 6. századtól átvett néhány ótörök jövevényszó hangalakja arra utal, hogy a spirantizálódás és a denazalizáció valószínűleg az ősmagyar kor első felében (Kr. u. 500 előtt) zajlott le. A tárgyalt hangok és hangkapcsolatok ezekben megmaradtak eredeti formá-jukban: a tengely ηg-je már nem alakult g-vé, a kender nd-je nem vált d-vé, és a spirantizálódás már nem érintette a csipa p-jét, a bátor t-jét és a kökény k-ját.
4.1.3. Egyéb hangváltozások
Depalatalizáció – Csupán két hangnál tapasztalható rendszerszerű változás:
*ćs > cs fgr. *puć‹-r‹ > facsar, ugr. *ćukk‹ (l‹) > csókol
*śz > sz fgr. *śata > száz (l. még: szem, szív fn., szúr)
Újabb kutatások szerint a ś depalatalizálódása már az ősmagyar kor előtt, az ugor alapnyelv-ben lezajlott, ezért ez a hang nem szerepel a mássalhangzók táblázatában.
Dezaffrikálódás – A ćs hangból depalatalizálódással létrejött cs több szóban is elveszítette affrikáta jellegét, és átalakult s-sé lett:
*ćs (> cs >) s ugr. *läć‹ > les (l. még: hős, süly ’kelés’)
A cs ~ s kettősség ősmagyar kori meglétét igazolhatják egyes ótörök jövevényszavak is.
A török č-nek ugyanis magyar cs és s egyaránt megfelelhet: tör. *čalaγan > csalán (l. még:
ács, csepű, szűcs); tör. *čatïr > sátor (l. még: borsó, som, koporsó). – Másrészt a török š meg-felelője is lehet a magyarban s vagy cs (ritkábban lcs): tör. *šarqan > sárkány (l. még: sőreg
’halfajta’, süllő); tör. *bošat > bocsát (l. még: bölcső, gyümölcs) – továbbá l. még a változa-tok történetéről szóló fejezetet: VII. 2.).
Szórványos változások – Szórványos jelenségként az l hang palatalizálódhatott, ha magán-hangzó előtt állt: il > ilyen, ul > olyan. – Ugyancsak igen ritka az affrikálódás. Ez
lényegé-ben a j-nek és a ly-nek dźs-vé alakulását jelenti: fgr. *jalka > gyalog (l. még: gyökér); fgr.
*βole > vol- (vö. volt, volna) > *voly- > vadźs (> vagy).
Az ősmagyar kori mássalhangzó-rendszer két hangjáról kell még szólni. A ϑ (mely a fgr.
szókezdő š és s hangokból jött létre a képzéshely eltolódásával) minden esetben elnémult, az ősmagyar korban teljesen eltűnt: (fgr.*sor‹-ś‹ >) ugr. *ϑoras > arasz (l. még: áll ige, epe, ősz
’évszak’); (fgr. *šer‹ >) ugr. *ϑere > ér ’vízfolyás’ (l. még: egér). – A β ebben a korszakban általában megmarad: ur. *βete > ősm. *βize (> víz), ősm. neβe (> név); változások az óma-gyar korban érintik ezt a hangot. Szókezdő helyzetben néhány szóban eltűnt, de nem „nyom-talanul”, hiszen labialitását átadta az utána álló magánhangzónak: fgr. *βitte > öt.
4.1.4. A kétnyíltszótagos tendencia
Ez a hangtani jelenség a finnugor alapnyelvre és még az ősmagyarra is jellemző szabályos [(C)V]CVCV(CV) hangszerkezet megváltozását idézte elő. A két vagy három (esetleg négy) egymást követő nyílt (vagyis magánhangzóra végződő) szótagból álló szóban a második vagy harmadik nyílt szótagból kieshet a magánhangzó. Ilyen módon például [(C)V]CVCCV hang-szerkezet jön létre. Ezt igazolhatja például a tilt ige is, mely *tiltu fokon keresztül nyilván egy korábbi ősmagyar *tilotu (az adott korszakban még meglevő tővéghangzót tartalmazó) szóból alakult (az -u tővéghangzó eltűnése ómagyar kori fejlemény, l. 5.2.2.).
A két mássalhangzó közötti magánhangzó kiesésével az egymás mellé kerülő mássalhang-zók hatnak egymásra, így allofónok (fonémaváltozatok) jöhetnek létre. Ezt példázhatja a kö-vetkező változási sor: R., N. imeg > *imegem > *imgem > *img > ing [iηg]; hasonlóan:
*mimeket > *mimket > minket (történeti szempontból a névmás a következő elemekre bontha-tó: mi- T/1. személyes névmás + -mk- T/1. birtokos személyjel ősmagyar kori alakja + -t tárgyrag).
Ezekben az esetekben az m és a g vagy k között egykor volt magánhangzó kiesése követ-keztében jött létre az η allofón.
A tendencia a teljes magyar nyelvtörténet során hatott, sőt még ma is hat a gyors vagy ke-vésbé igényes beszédben, illetve néhány nyelvjárásban, pl.: akkumulátor > akkumlátor, építé-szet > éptéépíté-szet, segíteni > segítni.
4.1.5. A mássalhangzórendszer az ősmagyar kor végén
Az ősmagyar kor folyamán a zárhangok között megjelent a b, d és g. Ezek szó belseji hely-zetben álltak, a b és d szórványosan szó elején is állhatott. A réshangok csoportjában új hang az f, a χ (mindkettő csak szó elején állt), továbbá a z és a γ (szó belsejében). Új fonéma az affrikáta dźs. A változások következtében nyolc új mássalhangzó keletkezett. – Teljesen el-tűnt a szókezdő interdentális ϑ, valamint a ćs, mely cs-vé depalatalizálódott. A korszak elején még önálló η fonémából allofón (hangváltozat) lett.
A hangváltozások következtében egyes fonémák gyakorisága megváltozott. A p fonémáé erősen csökkent, melyet a korai jövevényszavak sem egyenlítettek ki, hiszen sem iráni, sem török jövevényszavaink között sincs p-vel kezdődő szó. A veláris magánhangzók előtt álló k fonémák ugyan spirantizálódtak, de a „veszteséget” pótolták az ilyen hangkapcsolatot tartal-mazó török jövevényszavak: kanyaró, kapu, korom stb., ezek már nem vettek részt a réshang-gá válásban. – Ótörök jövevényszavak hatására két új fonéma szókezdő helyzetben is gyako-rivá vált: egyrészt a b (barom, bor, boszorkány, bölcs, búza stb.), másrészt a (további válto-zással az ómagyarban – l. 5.1.2. – gy-vé alakult) dźs fonéma (gyapjú, gyékény, gyertya, gyöngy, gyűrű stb.). – Látható tehát, hogy az ősmagyar korban átvett számos jövevényszó új fonémát nem honosított meg.
Az újonnan keletkezett fonémákat félkövér betűk jelölik, a korszak folyamán eltűnt fonémák zárójelben állnak.
Zárhangok zöngétlen zöngés
Nazálisok Réshangok zöngétlen zöngés
Affrikáták zöngétlen zöngés
Likvidák
Bilabiális p b m β
Labiodentális f-
Interdentális (ϑ-)
Dentialveoláris t d n sz -z- l r
Alveopalatális s cs
Palatális ny j (ćs) dźs -ly-
Veláris k -g- (-η-) χ!!!!- -γ-
A létrejött rendszer legfontosabb vonása, hogy az arra alkalmas hangcsoportoknál kialakult a zöngés : zöngétlen szembenállás. Ez lényeges jellemzőjévé vált a magyar mássalhangzó-rendszernek. – Az f és a veláris magánhangzó előtti χ csak szó elején fordult elő, a g, a z, a γ és a ly csak szó belsejében. – Az η a g és k előtt allofónként (hangváltozatként) jelenik meg.