Többnyire közepes és nagytermetű (2 mm - 20 cm), többé-kevésbé megnyúlt testű fajok tartoznak ide, amelyek az elnevezést a keskeny, egyenes, pergamenszerű első pár szárnyukról kapták. A fejükön változó hosszúságú, általában fonalas csáp, két összetett szem és három pontszem, illetve lefelé irányuló (hypognath) rágó szájszerv található. A toruk jelentős részét beborító előhát (pronotum) nyeregszerű. Az első pár pergamenszerű szárny mögött a második pár hártyás, széles, az elsők alá legyezőszerűen összehajtogatható. A harmadik pár lábuk erős ugróláb, melynek a combíze (femur) a legfejlettebb, mivel a tibia és femur közti ugróízület izmai itt tapadnak. Többségüknek ciripelőszervük és timpanális hallószervük van. A potroh végén 1 pár fartoldalékot (cercus) találunk. Tojásrakók, epimorfózissal fejlődnek. Többnyire szárazföldiek, csupán egy kis, vízi életmódú családjuk ismert. Világszerte jelenleg több mint 24000, Magyarországon 125 fajuk ismert.
Alrend: Ensifera – Tojócsöves egyenesszárnyúak
Jellemző rájuk, hogy fonalas csápjuk legalább a fél testhosszt eléri, bár sokszor a testhossz többszöröse is lehet.
Timpanális hallószervük az első pár lábakon, a tibia tövi részén helyezkedik el. Ciripeléskor általában a jobb- és baloldal első szárnyaikat dörzsölik össze, sok esetben csak a hímek ciripelnek. A nőstényeknek (bizonyos talajlakó fajok kivételével) megnyúlt, jól látható tojócsöve van.
Öregcsalád: Tettigonioidea – Szöcskék
A nőstényeknek hosszú, oldalról változó mértéken lapított, kardszerű tojócsövük van. Fejlett hangadásra általában csak a hímek képesek első szárnytöveik összedörzsölésével, de hasonló elven működő fejletlen hangadószerve sok faj nőstényének is van. Első szárnyaik aszimmetrikusak, nyugalomban egymás fölé részben átlapolva pihentetik azokat; a bal oldali van felül, a jobb oldali alul. A bal szárny alsó oldalán a szárny tövéhez közel megvastagodott, keresztbe húzódó ér található, amin úgynevezett ciripelőcsapok ülnek. Ciripeléskor a hím szárnyainak félig nyitott állapotában a bal szárny ciripelőerén végighúzza a jobb szárnytő azonos magasságban lévő megvastagodott, kemény belső szegélyét. Ettől a szárnyak, főként a jobboldali rezgésbe jönnek, és a keletkező hangot a jobb szárnytő közelében található rezonátor kitinhártya, a ciripelőtükör fel is erősíti. Egyes fajaik ciripelése igen hangos, akár száz méterekre is elhallatszik, másoké kifejezetten halk. A ciripelés rendszerint fajspecifikus ritmikájú, többé-kevésbé jellemző frekvenciatartományú és az azonos fajú párok egymásra találását segíti.
Család: Tettigoniidae – Szöcske félék Tettigoniinae – Fürgeszöcskék
Gyors mozgású fajok, többnyire ragadozók, de növényi eredetű táplálékot is fogyasztanak.
Tettigonia viridissima– zöld lombszöcske. Élénkzöld színű, 28-35 mm-es szöcske a pronotumon és a szárnyakon gyakran gyenge barnás rajzolattal. Az első pár szárny túlér az ugróláb combcsúcsán és a nőstény kardszerű, hosszú tojócsövén is. A harmadik combon alul fekete hegyű kitintüskék vannak, melyek töve zöld. Európa nagy részén elterjedt, Magyarországon a magasabb hegyvidékek kivételével erdős, bokros területeken, emberi környezetben is mindenfelé gyakori. Nagyobbrészt ragadozó (apróbb rovarokat, rovarlárvákat eszik), de gyümölcsöt is szívesen fogyaszt. Dúsabb növényzetű, akár mezőgazdasági területeken is előfordulhat. Lárvája a tavasz első felében kel ki a talajba rakott tojásokból, az aljnövényzetben fejlődik, majd a nyár közepére kifejlődve felköltözik a fák-bokrok lombozatába. A hímek messze zengő szaggatott ciripelésüket késő délutántól éjszakáig hallatják itt. A kifejlett egyedek közepes röpképességűek, legfeljebb az első komolyabb őszi fagyokig élhetnek.
Decticus verrucivorus– szemölcsevő szöcske. Változó színű, legtöbbször zöldes alapon barnán foltozott, 24-44 mm hosszú, zömök testű faj. Az első lábszáron, a hallószerv nyílásának vonalában, négy kitintüske van. Első szárnya a potroh végét eléri, azonban kissé ívelt, kardszerű tojócsöve azon túlnyúlik. Eurázsia mérsékelt övi területeinek jelentős részén elterjedt. Gyeplakó faj, nagyobb kiterjedésű üdébb gyepeken, réteken országosan elterjedt, gyakori. Neve onnan ered, hogy a támadékonyságát kihasználva, állítólag vele haraptatták le az emberek szemölcseiket, és utána az általa kiöklendezett bélnedvvel kenték be a sebet, hogy megakadályozzák a szemölcs
újra kinövését. Valóban igen erős rágói vannak, azonban táplálékának valamivel több, mint a fele növényi eredetű, sáskát, hernyót, de pillangósokat és gyermekláncfüvet is fogyaszt.
Saginae – Fűrészlábú szöcskék
Hatalmas termetű, megnyúlt testű, kizárólag ragadozó fajok tartoznak ide, melyek tüskés mellső és középső lábpárjuk segítségével ejtik el zsákmányukat.
Saga pedo– fűrészlábú szöcske. Ez az egy hazai faj tartozik ide. Zöld vagy barna színű, testhossza 60-70 mm, de végtagjaival és tojócsövével együtt 10-12 centimétert is elérhet. A leghosszabb közép-európai rovar. Az első két pár lábat a combok és a lábszárak belső oldalán fűrészre emlékeztető, erőteljes dupla tüskesor díszíti, mely a zsákmánya megragadásában segíti. Az előmellen szintén 2 tüskeszerű nyúlvány van. Szárnyai teljesen hiányoznak, így repülni nem tud. Csak nőstény egyedei ismertek, melyek szűznemzéssel (parthenogenezis) szaporodnak.
Kizárólagos ragadozó, még a kemény páncélú bogarak elfogyasztása sem jelent számára problémát, de leginkább más egyenesszárnyúakat, sőt imádkozósáskát (!) is fogyaszt. Elterjedése hatalmas, az eurázsiai sztyeppövezetben Délnyugat-Európától egészen Nyugat-Kínáig terjed, azonban általában ritka. Nálunk háborítatlan sztyepplejtőkön, sziklagyepekben fordul elő a Dunántúlon és az Északi-Középhegységben egyaránt, illetve a Kiskunságban Bugac mellett is ismert. Rendszerint kis populációi sok esetben veszélyeztetettek. Talajba lerakott nagyméretű tojásai a lárvák kikelése előtt rendszerint 2-3, de akár 7 évet is diapauzában (nyugalmi állapotban) tölthetnek. Védett.
Öregcsalád: Grylloidea – Tücskök
Testük hengeres, fejük gömbölyded. A nőstények tojócsöve hosszú, vékony, kör keresztmetszetű, egy családjuknál (lótücskök) elcsökevényesedett. A hímek rövid első szárnyaik egymáshoz dörzsölésével ciripelnek, azonban a szárnyak felépítése nagyjából szimmetrikus, a ciripelőér és a ciripelőtükör is mindkét szárnyon megtalálható.
Általában vegyes táplálkozásúak. Legtöbbjük a talajszinten, sokszor talajrepedésekben, földbe vájt lyukakban él.
Magyarországon 11 fajuk fordul elő.
Család: Gryllidae – Tücsökfélék
Gryllus campestris –mezei tücsök. Fekete színű, zömök, hengeres testű, 21-26 mm hosszú faj. A harmadik comb belső és tövi része sárgás rozsdabarna. A nősténynek hosszú, egyenes, hengerded tojócsöve van. Európa legnagyobb részén, Ázsia mérsékeltövi területein és Észak-Afrikában is elterjedt. Magyarországon gyepeken, réteken, rézsűkön mindenfelé gyakori. Utolsó stádiumú lárvaként telel, földbe ásott lyukaival napos legelőkön, réteken sokfelé találkozhatunk már késő tavasztól. Mindenevő, de zömmel növény eredetű táplálékot fogyaszt. A májustól június-júliusig aktív hímek a szaporodási periódus folyamán territoriálisak. A nőstények által a nyár elején lerakott tojásokból a hangyányi fekete lárvák néhány héten belül kikelnek, és őszig nagy lárvává fejlődnek.
Oecanthus pellucens– pirregő tücsök. Törékeny testű, szalmasárga tücsök, melynek a harmadik combja megnyúlt és viszonylag vékony. Hossza 9-15 mm. Európa középső és déli részein elterjedt melegkedvelő faj. Cserjéken, szőlőn fordul elő leggyakrabban és petéit is e növények fiatal hajtásainak belsejébe rakja a nőstény. Legtöbb tücskünktől eltérően a telet tojás formában vészeli át. Növényi táplálék mellett lágyabb rovarokat (pl. növényi tetvek) is nagyobb arányban fogyaszt. A hímek messze hangzó, pirregő ciripelésüket általában július végétől egészen az első őszi fagyokig hallatják.
8.4. ábra. a) termeszkatonák, b) termeszvár, c) botsáska, d) zöld lombszöcske, e) szemölcsevő szöcske, f) fűrészlábú szöcske, g) mezei tücsök, h) pirregő tücsök
Család: Gryllotalpidae – Lótücsökfélék
Talajlakó életmódra specializálódott tücskök, amelyeknek az első pár lába ásólábbá módosult, nőstényeiknek pedig hiányzik a tojócsövük.
Gryllotalpa gryllotalpa– lótücsök vagy lótetű. A „talpa” a vakond genusznevéből (Talpa europea) került a latin nevébe, és földalatti életmódjára és kinézetére is utal. Első lábai rövid, széles, fogazott, lapátszerű ásólábakká módosultak. Teste bársonyos kitinszőrzettel borított, barna, 33-52 mm hosszú. Ugrólábai viszonylag gyengék, azokkal nagyobb ugrásokra képtelen. Hatalmas elterjedésű, Eurázsia nagy részén, valamint Észak-Afrikában is megtalálható. Magyarországon általánosan elterjedt, de a jobb vízellátású füves területeken gyakoribb. Földalatti járataiban nagyobbrészt állati táplálékot, főleg gyűrűsférgeket, rovarlárvákat, kisebb részt, gyökereket fogyaszt.
Az utóbbi miatt nem örvend népszerűségnek a kiskerttulajdonosok körében. A hímek viszonylag mély hangú folyamatos cirpelésüket a felszínre „Y”-alakban két kijárattal végződő tárnáikkal úgy föl tudják erősíteni, hogy
hangjuk akár több mint száz méterre is elhallatszik. Nászidőszakban repülve keresik föl párjukat. A nőstények tojásaikat a talajban e célra készített teniszlabdányi költőüregbe rakják. Lárvája nálunk kb. 2 évig fejlődik.
Család: Myrmecophilidae – Hangyásztücsökfélék
Kistermetű, zömök, hangyavendég életmódú tücskök, amelyeknek mind a szárnyaik, mind a timpanális hallószervük hiányzik.
Myrmecophilus acervorum– hangyásztücsök. A legkisebb termetű egyenesszárnyú fajunk, mindössze 3-3,5 mm hosszú. Színe barna, teste zömök, szemei csökevényesek, hosszú csápjai és megnyúlt cercusai segítségével tájékozódik az otthonául szolgáló hangyabolyban. Európa középső és déli részén elterjedt, bár sajátos életmódja folytán ritkán kerül szem elé. Valószínűleg részben parthenogenetikusan szaporodó faj. Táplálékát a hangyabolyban található szerves törmelék, és a hangyák tápláléka képezi, azt rendszeresen elcseni tőlük. Bár élete javát hangyabolyokban tölti, ritkán a szabadban is lehet vele találkozni. Egyedfejlődése 1-2 évig tart, generációi átfedők, így kifejlett egyedei egész évben jelen vannak.
Alrend: Caelifera – Tojókampós egyenesszárnyúak
A csáp rövidebb a testhossz felénél. A nőstényeknek nincs feltűnő tojócsöve, csak viszonylag rövid, sokszor hajlott, elhegyesedő tojókampója, amivel a tojásait valamilyen aljzatba helyezi. A hím és a nőstény egyaránt adhat hangot úgy, hogy a harmadik láb combjainak belső oldalán található ciripelőpárkányon sorakozó ciripelő csapokat az első pár szárny kissé kiemelkedő eréhez dörzsöli. Egy pár timpanális hallószervük az első potrohszelvény két oldalán helyezkedik el. Elsősorban növényevők. Egyes, összefoglalóan vándorsáskáknak nevezett fajaik populációdinamikája szélsőséges ingadozásokat mutathat, egy-két generáció alatt képesek lehetnek gradációkra (tömeges elszaporodásra).
Ilyenkor bizonyos kritikus egyedsűrűséget meghaladva a lárvák viselkedése megváltozik, szociális vonzódást mutatnak fajtársaik irányába, kisebb, majd egyre nagyobb „bandákba” tömörülnek, és fokozatosan, a fajtársak közelsége által kiváltott hormonális változások indukálódnak bennük. Ettől több nemzedék alatt a rendszerint nagyobb termetű és magányos, kevésbé mobilis formából (solitaria) átmeneti formákon keresztül kisebb termetű, kevésbé válogatós, sokszor eltérő színezetű és mozgékonyabb gradációs formába (gregaria: grex = nyáj) alakulnak.
Ilyenkor alakul ki a sáskajárás, amely megfelelő klimatikus körülmények között akár az adott populáció több nemzedékéig is eltarthat. A gyorsan mozgó, akár ezer kilométernyi távolságot megtevő, falánk, milliárdos egyedszámú sáskarajok ilyenkor tetemes mezőgazdasági károkat okozhatnak. Ez több rokonsági kör fajainál is megfigyelhető, és minden kontinens száraz, füves területein napjainkban is ismert jelenség.
Család: Tetrigidae – Tövishátúsáska-félék
Előhátuk (pronotum) a hát fölött hosszan, tövisszerűen megnyúlt, a nyugalmi helyzetű hártyás szárnyakat takarja.
Első szárnyuk csökevényes, ezért hangadásra képtelenek, sokszor hosszú hátsó szárnyuk segítségével azonban akár repülni is tudnak. Timpanális hallószervük sincs. Kistermetűek.
Tetrix-fajok–tövishátúsáskák. Kb 1. cm hosszú, megnyúlt vagy zömök testű sáskák. Előhátuk nyúlványa a potroh végén túlér. Barnás vagy szürkés alapszínűek, néha kisebb sötét, vagy világos rajzolattal. Talajlakók, előszeretettel tartózkodnak kopár talajfelszínen. Táplálékuk mohákból, moszatokból áll. Átfedő generációik révén gyakran együtt lehet megtalálni adott faj lárváit és kifejlett példányait. Lárvaként vagy imágóként telelnek. Nálunk 5 fajuk él.
Család: Acrididae – Valódi sáskafélék
Acrida ungarica– sisakos sáska. Nagytermetű, nyúlánk (25-45 mm testhossz) faj, a szélsőségesen megnyúlt fejtető miatt úgy tűnik, mintha csúcsos sisakot viselne. A csáp lapított, lándzsaszerű, tövi részén szélesebb. Az ugrólábak combjai feltűnően vékonyak. Színe a zöldtől a világosbarnáig változhat. Zajosan repül, ilyenkor kivillan víztiszta, kissé sárgás hátsó szárnya. Mediterrán elterjedésének északi határát a Pannon-medence száraz, meleg, kopár homok-és szikespusztáin éri el. Az Alföldön sokhelyütt, helyenként parlagokon is gyakori, a hegy- homok-és dombvidékeinken viszont kifejezetten ritka. Védett.
Calliptamus italicus– olasz sáska. Röptében látszik áttetsző rózsaszín második pár szárnya. A harmadik láb lábszára cseresznyepiros, a combja belső oldalán lévő két fekete folt pedig nem éri el a comb belső-alsó élét. 18-38 mm hosszú. Általában nem ad hangot, de ismeretes egy speciális hangadási formája: ritkán rágóit összedörzsölve
„énekelhet”. Mindenféle száraz napos, füves lejtőkön, sziklagyepekben, de lucernásokban, gyomos parlagokon is nagyon gyakori. A magyarországi sáskagradációk egyik résztvevője, amely a kétszikűeket is károsíthatja, azonban,
bár tömegszaporodásakor nagyobbra nőnek a példányok, jól elkülönülő gregaria fázisa nincs. A Mediterráneumban és az orosz sztyeppeken nagyobb gradációi rendszeresek.
Oedipoda caerulescens– kékszárnyú sáska. 15-28 mm hosszú, a rozsdabarnától a világosszürkéig, vagy akár feketésig változó színű, gyakran az alapkőzet, vagy talajfelszín színezetéhez alkalmazkodó színezetű faj, első szárnyain széles harántsávokkal. A hátsó szárny opálosan áttetsző élénk kék, rajta fekete harántsáv húzódik. Az ugróláb combjának felső szélén hosszában elvékonyodott kitinborda fut a comb közepéig. Kopár lejtőkön, sziklagyepekben, de útszéleken is gyakori. Leginkább a pázsitfűféléket fogyasztja.
8.5. ábra. a) hangyásztücsök, b) lótücsök, c) tövishátú sáska, d) sisakos sáska, e) olasz sáska, f) kékszárnyú sáska Locusta migratoria– keleti vándorsáska. Nagytermetű sáska, 35-55 mm hosszú. Társas (gregaria) és magányos (solitaria) életmódú egyedei megjelenésre különbözőek. A magányos egyedeken a zöld szín a vegetáció színétől függően kiterjedt, a társasok sárga alapon sötétbarnán foltozottak. Ez utóbbiak kifejlődéséhez kevesebb vedlésre és időre van szükség, mert az egyedfejlődést és ivarérést serkentő hormon termelődik bennük, ami a magányos alakokban nem. Óriási rajai a 19. századig, az Alföld nagy vízjárta területeinek lecsapolásáig nálunk is hatalmas károkat okoztak, és időnként egészen a Balti-tengerig is eljutottak. Széles elterjedésű faj, Európától Kelet-Ázsiáig, Új-Zélandig, és a trópusi Afrikáig és Madagaszkárig elterjedt. Napjainkra Magyarországon feltehetőleg mocsaras élőhelyeinek lecsapolása miatt szinte kipusztult, jelenleg az Alföld keleti felében ismertek kis populációi. Különböző alfajai az óvilági trópusokon még mindig rettegett mezőgazdasági kártevők. Védett.
Rovarhangok
1. Mezei tücsök (háttérben mezei pacsirta) 2. Nyerges szöcske
3. Zöld lombszöcske 4. Házi tücsök (négyszeres lassítás)
5. Pirregő tücsök (nyáron – erősebb hang, ősz végén – gyengébb hang)