Sok faj igen nagytermetű. Az összetett szemek nyélen ülnek. Fejlett fejtoruk a fej és a 8 összeolvadt torszelvény összeforrásával jött létre. A torlábak között az első három pár állkapcsi láb (maxillipedes), amely apró ollókat visel, a maradék öt pár pálcaláb, amely járóláb, ez utóbbi tíz láb a rend névadója. Az első járólábon van a nagyméretű olló, amely legjellemzőbb tulajdonságaik egyike. A potrohon 6 pár hasadt láb van, melyek közül hímeknél az első párzóláb. A nőstények potrohlábaikon a megtermékenyített petéket hRendzzák az embrionális fejlődés ideje alatt.
A Decapoda-fajok túlnyomó többsége tengeri, amelyek fejlődése anamorfózis. A posztembrionális fejlődés többségüknél zoëa-lárvával indul. Az édesvízi fajok epimorfózissal fejlődnek.
Alrend: Pleocyemata – Mászórákok
Hát-hasi irányban lapított rákok, a torlábak az aljzaton való mászásra szolgálnak. Kitinpáncéljukba jelentős mennyiségű mész rakódik, kemény tapintásúak. Potrohlábaik hasadtlábak. Leginkább fenéklakók, torlábaikkal másznak az aljzaton, potrohlábaikkal csupán néha úsznak egy-egy szökellés erejéig.
Caridea
Többségük tengeri, köztük a tonnaszámra halászott homoki garnéla (Crangon crangon). A fajok közel egynegyede édesvízi. Ezek többsége az Atyidae családba tartozik.
Család: Atyidae
Közel 500 fajuk trópusi és mérsékeltövi vizekben él, legalább a kifejlett állat édesvízi, de sok faj teljesen édesvízben él.
Atyaephyra desmaresti– édesvízi garnéla. Teste körülbelül 20 mm, oldalirányban lapított, áttetsző, apró barnás pettyekkel. Lapos rostrumán 20–25 mozgatható tüske látható. Tavak és folyók parti zónájában a vízinövények között él, kis csapatokban. A köveken képződő fonalasalga-bevonatot és kisrákokat fogyaszt. A Földközi-tenger menti országokban őshonos, a 20. század első felében a Mediterráneumból került be először a Németország északnyugati területén levő folyókba, onnan a víziutakon terjed dél felé. Már az 1990-es évek második felében elérte a Dunát a Duna-Rajna-Majna csatornán keresztül, ami fontos közvetítője az idegenhonos víziállatoknak.
Ausztriában már megtalálták, előfordulása Magyarországon is várható.
Astacidea
Testük hengeres, a potroh jól fejlett, nyugalomban az állat enyhén maga alá görbíti. Első 3 pár torlábuk (állkapcsi lábak) ollót visel. A vízfenéken tartózkodnak, az aljzaton másznak. Kellemetlen ingerre a potroh hirtelen alácsapásával gyorsan hátrafelé szökkennek. Táplálékukat az élőhely kínálata is befolyásolja. Elsősorban dögevők, de kisebb állatokat, csigát, rovarlárvát, ebihalat is elfogyasztanak. Alkonyatkor és éjjel igazán aktívak.
Nyári vedlésüket követően, mielőtt új páncéljuk megszilárdul, közel 8–11 napon át igen sérülékenyek, ekkor nevezik őket vajráknak. Ilyenkor a szokásosnál is jobban elrejtőznek. Az élő állatok kék és vörös színanyagaiknak köszönhetően gyakran olajzöld színűek. Főzéskor a kék festékanyag kioldódik a páncélból, és a visszamaradó adja a jellegzetes „rákvörös” színt.
A három őshonos magyarországi fajt a fejtorpajzs (carapax) és az ollók alapján lehet elkülöníteni. A fejtorpajzsot a nyaki barázda választja ketté, amely lehetővé teszi a fej mozgatását. Az azonosításra alkalmas bélyegek a carapax csőrnyúlványának alakja, a fejtorpajzs fogazottsága és a szemek mögötti kitinlécek száma. A tor 4. szelvényén található erős ollós láb a hímen jóval erősebb, mint a nőstényen. Már a hímek ollós lábának alakja és mérete alapján el lehet különíteni a hazai fajokat.
Epimorfózissal fejlődnek, és a nőstény potrohlábain hurcolt pirosas petékből apró, a kifejletthez hasonló rákok kelnek ki. Számuk az utóbbi időben vizeink szennyezése és a rákpestis következtében jelentős mértékben csökkent.
A rákpestis egy petespórás gombafaj (Aphanomyces astaci, Oomycetes) által okozott betegség, amely Észak-Amerikából a 19. század végén érkezett Európába. Hatására egész nagy vízgyűjtőterületeken kipusztultak az őshonos tízlábú rákok. Az állományok pótlására észak-amerikai fajokat kezdtek betelepíteni. Így került elsőként
Astacus astacus– folyami rák. A hím 150–180 mm, de akár a 250 mm-s testhosszt is elérheti. A kemény carapaxon 2 pár postorbitális kitinléc van. A hosszú, keskeny csőrnyúlvány (rostrum) középvonala mentén fogazott él fut, szélei majdnem párhuzamosak. A szélei felé kiegyenesedő, középen félkörös nyaki barázda végén erős fog van.
A hímek vaskos ollójának mozdíthatatlan szárán (propodus) középtájon erőteljes fog látható. Színe barna vagy olajzöld, esetleg feketés. Áramló vizekben, patakokban és folyókban él, nyugodt búvóhelyeken (vízi növények, alámosott part, fák belógó gyökerei) lehet ráakadni. Tisztavizű hegyvidéki tavakban is előfordul. A lágy üledékes, iszapos aljzatú vizeket kerüli. Egykor országszerte gyakori volt, ma már a vizek elszennyeződése miatt ritka.
Astacus leptodactylus– kecskerák. Teste rendszerint 150 mm hosszú, de akár kétszer ekkora is lehet. A carapaxon a szem mögött 2–2 postorbitális kitinléc található. A csőrnyúlvány közepén erős él húzódik, egészen a szemekig, oldalsó élét 5–6 fog díszíti. A nyaki barázda szabályos félkörívet ír le, végein 1–1 erős, hajlott fog van. A carapax oldalát számos apró tüske borítja. A hím ollója hosszú és karcsú, a nőstényé hasonló, de rövidebb, az összezárt olló két szára között csak egy keskeny nyílás marad. Változatos színű, páncélja finoman márványozott mintázatú, a folyami ráknál lágyabb. Kavicsos és üledékes aljzaton egyaránt megél, elviseli a hőmérséklet és az oxigénkoncentráció erős ingadozását, nappal is aktív, bár elsősorban éjjeli állat. Pontokaszpi eredetű, síkvidéki faj, természetes és mesterséges úton terjed. Nem tudni, mióta van jelen a Kárpát-medencében. Európa legtöbb országában megtalálható, de a kontinens nyugatabbi területein már bizonyosan nem őshonos. Nálunk álló vagy lassú folyású vizekben él, bányatavakban is jellemző. Régebben a Balatonban feltünően sok volt belőle. Mára mindenhol visszaszorulóban van a vizek szennyeződése és növekvő tápanyagterhelése miatt.
Austropotamobius torrentium – kövi rák. A legkisebb őshonos hazai faj, 80–120 mm. A carapaxon a szemek mögött egy-egy él látható. A csőrnyúlvány zömök, közepén nincs kiemelkedő él. A nyaki barázda mögött egyetlen sorban apró kiemelkedések húzódnak. A fejtorpajzson 1–1 postorbitális kitinléc található. A nyaki barázda nem szabályos félkört ír le, kissé szögletes, végein nincsen fog. Az olló zömök, gömbölyded. Barna, barnászöld, ritkán kékes árnyalatú. Hegyi patakok áramlóvizű, köves szakaszain él, Magyarországon a Szentendre-Visegrádi-hegység, a Börzsöny és a Kőszegi-hegység patakjaiban él. Közép- és délkelet-európai faj, az Alpok és a Balkán-félsziget országaiban jellemző.
Orconectes limosus– cifrarák. Teste csupán 110–120 mm körüli. Feje felülnézetben kerekded, a nyaki barázda előtt és mögött a hátpajzs külső szélénél apró tüskék láthatók. A potroh hátlemezein barnásvörös foltok láthatók, erről kapta a magyar nevét. Az ollók a testmérethez viszonyítva kisebbek, mint az őshonos fajoknál. Az ollók carpus ízének belső oldala egy tüskébe fut ki. Idegenhonos faj, Észak-Amerikából telepítették be Németországba a 19. század végén, amikor a rákpestis a folyamirák-populációkon az első komoly pusztításokat végezte. Onnan került át Észak- és Nyugat-Európába, majd délkelet felé húzódva hazánkba, ahol lassan már országszerte elterjedt.
Folyók csendesebb öbleiben, állóvizekben, alföldi csatornákban él.
Pacifastacus leniusculus– jelzőrák. Általában 6–9 cm hosszú, de elérheti a 18 cm-s méretet is. A fejtorpajzson nincsenek postorbitalis lécek. Vörösesbarna, néha kékes árnyalatú. Az olló merev szárán (propodus) a mozgatható szár (dactylus) ízesülésénél fehér vagy szürkéskék folt látható, amely a vasúti szemaforok jelzésére emlékeztet, erről kapta a nevét. Észak-Amerikából származó idegenhonos faj, amelyet a skandináv országokba telepítettek be az 1960-as években, miután a rákpestis kipusztította a folyami rák nagyobb állományait. Onnan terjeszkedik, mára Európa legtöbb országában jelen van. Nálunk egyelőre a nyugat-dunántúli Gyöngyös-patakban fordul elő, további térhódítása várható. Az együttélő folyami rák populációkat erősen veszélyezteti. Bár hosszan együtt élhetnek, a folyami rákot idővel kiszorítja. A rákpestisre nem fogékony, de terjeszti, ezzel is veszélyezteti a hazai őshonos rákpopulációkat. Nappal is aktív, nyugodt, finomszemcsés üledékkel borított aljzaton, vízinövények között él.
6.5. ábra. A Malacostraca osztály képviselői IV. a) folyami rák, b) kövi rák, c-d) kecskerák, e) cifrarák, f) jelzőrák, a’-f’) folyami rák, kecskerák, kövi rák, cifrarák, jelzőrák csőrnyúlványa és a carapax eleje
A következő két osztálynál a potroh nem visel lábakat, ellenben a végén farokvilla (furca) található. Az átalakulással fejlődőeknél jellemző a nauplius-lárva vagy annak valamilyen változata.
Brachyura – rövidfarkú rákok
Potrohuk csökevényes, a fejtorhoz képest elenyésző méretű, előrehajlik a fejtor hasi oldala alá. A hasoldalon egy mélyedésbe illeszkedik. Testük gyakran széles tojásdad, innen ered népszerű köznyelvi elnevezésük: tarisznyarákok.
Egyik csoportjuk inkább háromszög alakú, ezeket tengeripókoknak nevezik. Csápjuk rövid, serteszerű, szemük nem túl nagy, ollóik feltünőek. A legtöbb faj tengeri, de vannak édesvízi és amfibikus fajok is. Az édesvíziek egy része tengerben szaporodik. A tízlábú rákok fajokban leggazdagabb csoportja. Sok fajukat fogyasztják.
Eriocheir sinensis– kínai gyapjasollósrák. Carapaxa 3–10 cm széles, barna színű. Nevét az ollóján látható sűrű kutikulaszőrökről kapta. Az Európába behurcolt fajok egyik legismertebbike: kínai folyamokból ballasztvízzel került be az észak-német kikötőkbe. Ezt követően az észak-európai nagy folyókban telepedett meg, lakókamráinak
elkészítésével komoly károkat okozva az árvízvédelmi töltésekben. A folyókon akár 400 km-t is felvándorol, majd 4–5 évesen visszamegy a tengerbe és ott szaporodik. A zoëa állapotot követve egy fejlettebb planktonikus lárvája alakul ki, a megalopa, amelynek potroha még a test hossztengelye mentén hátrafelé áll, de a fejtor alakja már lapított, négyszögletes. Ez a stádium még áttetsző, nyílt vízi. Eredeti elterjedési területén a tüdőmételykór második köztigazdája. Budapesten alkalmanként kifejlett példányokat észleltek.
6.6. ábra. A Malacostraca osztály képviselői V. a-b) zoëa-lárva, c) édesvízi garnéla, d) kínai gyapjasollósrák, e) megalopa-lárva