Monofiletikus csoport. Ide tartozik valamennyi hazai édesvízi csiga–család, és néhány trópusi meztelencsiga faj, egy másik kládban. Szemük az egyetlen pár tapogató tövében található. Nincs héjfedőjük, a légzés döntően a köpenyüregben található tüdővel történik, de kisegítő légzőszerv is kialakulhat. Házuk viszonylag vékonyfalú, barnás alapszínű, áttetsző. Petéiket nyálkacsomóban rakják le szilárd aljzatra. A legnépesebb családok a mocsári csigák, a hólyagcsigák és a tányércsigák.
Család: Lymnaeidae – mocsári csigák
Vékony, szaruszínű, trochospirális házuk van, viszonylag hegyes csúccsal. A szájadéknak nincs pereme, szegélye éles. A köldök zárt vagy félig fedett. A petéket hosszúkás kocsonyás nyálkarétegbe ágyazva vízinövényekre rakják.
A közelmúltig 13 mételycsalád hetvennél több faját mutatták ki a mocsári csigákban, köztük többnek komoly humán, ill. állatorvosi jelentősége van. A csiga köztigazdában fejlődő mételyek között legfontosabb a májmétely, amely főként haszonállatok parazitája, de emberben is előfordul. Feltehetően Európából kiindulva, mára a világ jelentősrészén elterjedt.
Lymnaea stagnalis– nagy mocsári csiga. Háza 45–60 mm magas, tornyos, csúcsa hegyes. A család legnagyobb hazai faja. Utolsó kanyarulata a szájadéknál erősen kiszélesedik, számottevően kidomborodik a tekercs síkjából.
7–7,5 kanyarulata lehet, felszíne szaruszínű, finom hosszanti vonalkázással borított. Köldöke nincs. Az állat
sötétszürke, tapogatói szélesek és rövidek. Álló és lassúfolyású vizekben él, országszerte közönséges faj. Holarktikus elterjedésű, Észak–Amerikában terjedőben van.
Stagnicola palustris– karcsú csiga. Háza 20–22 mm magas, szájadéka akkora vagy kicsivel alacsonyabb, mint a tekercs. Az utolsó kanyarulat nem domborodik ki, így a ház egységesen nyújtott ovális alakú. A ház fala kicsivel vastagabb a nagy mocsári csigáénál, kevésbé áttetsző és színe sötét vörösbarna. Az állat teste sötétbarna., széles, rövid tapogatókkal. Lassúfolyású és állóvizekben él, gyakran olyan kisvizes élőhelyeken, mint mocsarak vagy vizesárkok. Holarktikus, országszerte elterjedt.
Radix labiata komplex – pocsolyacsiga. Tojásdad, 11–22 mm–s házán az utolsó kanyarulat uralkodó, a 4–5 kanyarulatból álló tekercs kihegyesedő. Törékeny, de vastagabb, mint a hozzájuk hasonló, szárazföldi borostyánkőcsigák (Succineidae), háza fényes, áttetsző, de a rárakódó iszap miatt ez gyakran nem feltűnő. Szájadéka nyújtott ovális, felül enyhén kicsúcsosodik. A köldök félig zárt. Az állat szürkésbarna, világos vagy sötét pettyekkel tarkított, tapogatói rövidek, szélesek. Kisvizekben jellemző, függetlenül a tengerszint feletti magasságtól.
Élőbevonaton (baktériumok, algák és más mikroeukarióták) és törmeléken élő faj, amely igénytelensége miatt a csigák számára amúgy nem jellemző élőhelyeken is megtalálható, így útmenti időszakos pocsolyákban éppúgy, mint a hegyvidék kopár, nedves szikláin. Ha élőhelye kiszárad, az aljzatba beássa magát. Az új élőhelyeket gyorsan benépesíti, de más csigafajok mellett nem marad meg. Helyenként tömegesen fordul elő. Közép–Európában egy nemzedéke van, tavasszal szaporodik és közelítőleg egy évig él. Svájcban évi két nemzedéke van, az egyik nyáron, 3–4 hónapig él, s a másik, amelyik áttelel, és 9–11 hónapig él. Nyugat–Eurázsiai elterjedésű faj. A komplex genetikailag és morfológiailag is hasonló fajai a Radix balthica és aRadix ampla – fülcsiga, amelyek a ház, elsősorban a szájadék morfometriai jellemzői alapján különíthetők el egymástól.
Galba truncatula– májmételyes csiga. Háza 8–12 mm magas, 5–5,5 kanyarulat alkotja. Emlékeztet a karcsú csigára, de jóval kisebb, kanyarulatai domborúak, varratai mélyebbek, köldöke nem teljesen zárt. A szájadék magassága egyharmada az egész házénak. Sekély, csendes állóvizekben, időszakosan vízzel borított árkokban, öntözőcsatornákban és keréknyomokban fordul elő, nagy ritkán a partra is kimegy. Nagyobb víztesteknek kizárólag a parti sávjában található. Az élőhely kiszáradásakor beássa magát az iszapba. Holarktikus, nálunk országszerte elterjedt. A májmétely (Fasciola hepatica) európai köztigazdája.
3.14. ábra. A Lymnaeidae család. a–c) nagy mocsári csiga, d) májmételyes csiga, e–f) karcsú csiga, g–h) pocsolya csiga
Család: Planorbidae – tányércsigák
A család világszerte elterjedt, de a genuszok nagy része Európában is jelen van. Házuk balra csavarodó, az őshonos európai fajok háza planispirális, vagy patelliform. A szájadék pereme élesen végződik. A haemolympha hemoglobint tartalmaz, amely az aszály idején szárazra került állatok túlélését biztosítja a szabad oxigéngyökök megkötésével.
A családba tartoznak az embert fertőző veszélyes vérmételyek, aSchistosomafajok legfontosabb köztigazdái.
Planorbis planorbis– éles csiga. Háza enyhén hyperstroph, tehát a csúcsa jobban bemélyedt, mint a köldöke.
Viszonylag vastag falú, a kanyarulatok sűrűn vonalkázottak. 5,5–6 kanyarulata van, az utolsón egy kiemelkedő taraj fut végig a kanyarulat alsó széléhez közelebb. A ház átmérője 12 mm körüli, a szájadék magassága 3,5–4 mm. Eurázsiai elterjedésű faj, de a Szaharától északra Afrikában is megtalálható.
Planorbarius corneus– nagy tányércsiga. Háza 5–5,5 kanyarulatból áll, átmérője 25–30, de legfeljebb 40 mm, magassága 10–14 mm, erősen hyperstroph. Vesealakú a szájadéka az apex irányában enyhén beszűkül. Vöröses barna vagy zöldes barna színű, felülete finoman vonalkázott, közelről nézve gyakran apró, kalapácsütés–szerű benyomatokból álló (malleált) mintázatot mutat. A szájadék pereme mögött a ház belseje fehér színű. Jól viseli az anaerob környezetet és tűri az élőhely időszakos kiszáradását. Szerves törmelékkel táplálkozik. Két–három évig él, 15 C vízhőmérséklet fölött szaporodik, tavasszal és ősszel. A petéket szilárd vízinövényeken helyezi el ovális, kemény, kocsonyás nyálkaburokban. Hínárral gazdagon benőtt lassúfolyású és állóvizek lakója, országszerte gyakori. Közép–Európában legalább 15 különböző mételyfaj fejlődik ebben a köztigazdában. Európában a legdélibb és az északi hideg területek és hegyvidékek kivételével mindenhol jelen van, Ázsiában a Léna vízrendszeréig honos.
Planorbis vortex– lemezcsiga. Háza mindössze 0,8–1,5 mm magas, átmérője 4–9 mm, 6–7 kanyarulata van. Az utolsó kanyarulat mentén éles taraj fut végig. A csúcs felőli oldala lapos, a köldök felőlin domborúak a kanyarulatok.
Sík vidéken álló– és lassúfolyású vizekben és mocsarakban él, de az élőhely teljes kiszáradását nem viseli el.
Európán át Nyugat–Szibériáig elterjedt, de a hegyvidékeket kerüli.
Segmentina nitida –gombcsiga. Nevét a ház gombra emlékeztető alakjáról kapta: alul domború, felül lapos, de az élő állaton fordítva viselt házának 4–5 kanyarulata van, a lapítottság az utolsó kanyarulat alján végigfutó tarajnak köszönhető. Átmérője 4–5 mm, magassága 1,2–1,4 mm. Az élő állat háza vörösbarna színű, általában fényes, áttetsző, mert ritkán képződik rajta élőbevonat, ami szokatlan az édesvízi csigák körében. Az utolsó kanyarulat belsejében 1–3, küllőszerűen elhelyezkedő, fehér zománcduzzanat látható. Köldöke szűk. Állóvizekben, mocsarakban él, főként a huminsavakban gazdag vizeket kedveli. Gyakran fordul elő a keresztes békalencsével együtt. Az időszakos kiszáradást is elviseli. Nyugat–Európában állományai hanyatlóban vannak, már több helyről kihalt.
Elterjedési területe Európától Szibériában a Léna vízrendszeréig tart.
Ancylus fluviatilis– sapkacsiga. Patelliform háza 3,5–9 mm nagyságú, a csúcsból azonnal kitáguló szájadékból áll, kanyarulatai nincsenek. Oldalnézetben 2–3,5 mm magas, kúpalakú, az apex hátrafelé, enyhén jobbra irányul, sugárirányban vonalkázott. Az állat sötét színű, a fején fekete foltokkal. Teste nem nyújtható ki a szájadék alól.
Ivarnyílása és légzőnyílása a jobb oldalon van. Tapogatói rövid, háromszögletű lebenyek, a szemek a tövüknél találhatók. Nálunk oxigéndús, hideg középhegységi patakok kövein, Szigetközben a leapasztott medrű Duna–szakaszon és néhány alföldi területen forrásokban él. Az élőbevonatot fogyasztja. Gázcserére nem jön a felszínre, a testfalon keresztül diffúzióval lélegzik. Európa más részein tápanyagszegény, hidegvizű tavakban is előfordul. Eurázsiai faj, a keleti területekről már hiányzik, de Észak–Afrikában is jelen van. A kontinens egyik legrégibb, hideg és mély tavában, az Ohridi–tóban több bennszülöttAncylusfaj alakult ki.
Ferrissia fragilis– tompa sapkacsigácska. Megnyúlt patelliform háza van, jóval laposabb a sapkacsigáénál, hasonlít a pajzscsigára, de annál kisebb. A ház 3– 4, legfeljebb 6 mm hosszú, magassága 0,8–1,2 mm. Síkvidéki faj, vízinövényekkel benőtt lassúfolyású vagy állóvizekben él, növények felületén 1m mélységig. Jól tűri a tápanyaggal túlterhelt (eutróf) vizeket. Nagyon gyors növekedésű faj, a petéből való kibújást követően 11 nap elteltével a még alig 2 mm–s állat már petézik. Inváziós fajaink egyike, Észak–Amerikából kiindulva közel egész Európát meghódította.
3.15. ábra. A Planorbidae család. a) éles csiga, b) nagy tányér csiga, c–d) tompa sapkacsigácska, e) gombcsiga, f–g) sapkacsiga
Család: Physidae – balogcsigák
Kis család kevés fajjal, házuk balra csavarodó, kistermetűek. Az utolsó kanyarulat kiöblösödik, a tekercshez képest általában magasabb. A szájadék megnyúlt ovális, pereme éles, szegélye nincs. A köpenyszegély lebenyei a ház külsejére borulva járulékos kopoltyúként működnek.
Physa fontinalis– hólyagcsiga. Fényesen csillogó háza 4–4,5 kanyarulatból áll, tekercse kicsi, csúcsa tompa, magassága 10 mm körüli, de legfeljebb 20 mm. A szájadék igen magas, az utolsó kanyarulat uralkodik a házon.
Holarktikus faj, de a melegebb déli területekről már a Mediterráneumban is hiányzik. Síkvidéki álló és lassúfolyású vizekben él. Hazánkban eltűnőben van.
Haitia acuta– jövevény hólyagcsiga. Háza 5–5,5 kanyarulatból áll, csúcsa hegyes, tekercse a ház magasságának harmadát is kiteszi. Átlagosan 12 mm magas, hasonlít az előző fajhoz. A Dunában és mellékfolyóiban az 1920–as évek óta jelen levő, idegenhonos faj. Mesterséges tavainkban, termálvizekben tömeges előfordulású, akváriumi növényekkel terjedő faj.
Aplexa hypnorum– nyúlánk hólyagcsiga. Háza 12–15 mm magas, karcsúbb és megnyúltabb az előző két fajénál.
Kanyarulatainak száma 6, tekercse a ház felét teszi ki. Holarktikus faj de nem gyakori. Nálunk alföldi területek kisvizeiben fordul elő alkalmilag. Legrejtélyesebb életmódú csigánk, amely mélyen a föld alatt vészeli át a száraz éveket valószínűleg hypobiotikus állapotban (hypnos = alvó).
Család: Acroloxidae – pajzscsigák
Kisfajszámú család, patelliform házzal, csökevényes tekerccsel, a ház csúcsa hátrafelé és enyhén balra hajló. Az eredetileg jobbra csavarodó házra utal, hogy az állat ivar– és légzőnyílása a jobb oldalon található.
Acroloxus lacustris – pajzscsiga. Vékony, törékeny háza 7,5 mm hosszú, 3,5 mm széles, 2 mm magas. A sapkacsigáéhoz képest laposabb, felületén koncentrikus növekedési vonalak láthatók, sugárirányú mintázata nincs.
Nagyobb, mint a tompa sapkacsigácska, de alakra erre emlékeztet. A köpeny jobb oldalt kialakult nyúlványa járulékos kopoltyúként működik, tüdeje fejletlen. Síkvidéken és dombvidéken lassúfolyású és állóvizek lakója, szorosan a lebegő vízinövényekre tapad, az élőbevonatot fogyasztja. Eurázsia mérsékeltövi területein él, a hegyvidékeket elkerüli. Európában az élőhelyek leromlásával sok helyen visszaszorulóban van, nálunk rendszeresen előfordul.
3.16. ábra. A Physidae és Acroloxidae családok a) hólyagcsiga, b) jövevény hólyagcsiga, c) nyúlánk hólyagcsiga, d–e) pajzscsiga