A rovarvilág egyik legsokfélébb csoportja, a leírt fajok száma 280 ezer és 300 ezer közé esik, de folyamatosan fedeznek fel újabb és újabb, többnyire parazitoid fajokat. Hazánkban kb. 10 ezer fajuk él. Gazdasági és egészségügyi szempontból az ember számára az egyik legfontosabb rovarcsoport. Testük kicsi vagy közepes méretű. A 0,1–0,2 mm-es parányfürkészek valamennyi rovar közt a legkisebbek. A legnagyobb hazai fajok 4–4,5 cm-esek.
Testfelépítésüket tekintve igen változatosak, vannak közöttük megnyúlt és karcsú állatok, valamint rövid, vaskos testűek is. Kutikulájuk és szőrzetük színe is igen változatos, kémiai és fizikai eredetű színek egyaránt jellemzőek.
Mind a négy szárnyuk hártyaszerű, melyek erezete többé-kevésbé redukálódott, leggyakrabban 3-6 hosszanti erük van (de számos apró termetű csoportban mindössze egyetlen hosszanti ér található). Szárnyaik általában csupaszok és üvegszerűen átlátszóak, de felületükön lehetnek sötétebb sávok, foltok, illetve szabad szemmel nem látható szőrök is. Szárnyaikat másodlagosan el is veszíthetik. Az első pár szárny a középtor egy-egy kis lemeze, az ún.
szárnypikkely (tegulum) alatt ered. A második pár szárnyuk kisebb, az elülső részükről eredő horgok (hamulus) kapcsolják az első pár szárnyhoz. Nyugalmi helyzetben a szárnyakat a potroh felett tartják, egyes fajok (pl.
redősszárnyúdarazsak) a hossztengely mentén össze is hajtják.
Szájszervük eredetileg rágó típusú, és rendszerint merőlegesen lefele irányul (orthognath). A szájszerv irányultsága azonban változatos, akár egyes csoportokban akár előrefele is irányulhat (prognath). Az alaptípusból vezethető le a nyaló-szívó szájszerv, melyet legjellemzőbb formáját a egyes méheken, különösen a háziméhen és a poszméheken figyelhetjük meg. A nyaló-szívó szájszerv fő része a szívókává megnyúlt alsó ajak, amely egy ízület segítségével előre is ölthető, kialakításában az állkapocs is részt vesz. Összetett szemeik nagyok, szinte teljesen kitöltik a fej két oldalát. Alakjuk általában ovális vagy kerekded, de lehetnek a belső oldalon többé-kevésbé homorúak, vesére emlékeztetőek is. Az összetett szemet alkotó egyes szemecskék (ommatídiumok) száma a rovar életmódjától függően 300 és 7500 között ingadozik.
A hártyásszárnyúak csápjai a hosszukban (3-70 íz között váltakozik) és a csáp alakjában is igen is igen változatosak.
A leggyakoribbak a fonalas csápok, végük többé-kevésbé duzzadt lehet, de sok faj csápja hasított vagy tollas, esetleg térdesen hajlott. Ha az ivarok között különbség van a csáp alakjában, akkor általában a hímeké a bonyolultabb.
A csápok leggyakrabban a homlokon vagy még feljebb erednek.
Az ülőpotrohúak (Symphyta) kivételével az első potrohszelvény összeforrt a torral, és ún. áltortszelvényt (propodeum) hoz létre. Mögötte, a valódi első és második potrohszelvény között befűződés jöhet létre, ami néha erőteljesen meg is nyúlik. Ez az ún. darázsderék (petiolus). A potrohvégi szelvényeknél is megfigyelhetők változások a hártyásszárnyúaknál. Az utolsó potrohszelvények gyakran egybeforrnak, így az eredetihez képest kevesebb potrohszelvényük látszik. A tojócső a fullánkos hártyásszárnyúaknál (Aculeata) az evolúció során fullánkká
módosult, szerepe a petelerakásban megszűnt. Egyes hártyásszárnyúak a fullánkjukat is elveszítették (pl. fullánktalan méhek és bizonyos hangyák).
A tojócső szerkezete, felépítése csoportonként eltérő. Az ülőpotrohúaknak fűrészes a tojócsövük. A fűrészlemezeket mozgatva fúrják bele tojócsövüket a különböző növényi szövetekbe, és helyezik bele a petéket. Más fajok (pl.
fadarazsak) tojócsöve szurony- vagy tüskeszerű. A hímek ivarszervei a legtöbbször a test belsejében maradnak.
A hártyásszárnyúak alap lábtípusa a járóláb. Speciális feladatokra ez sokféleképpen módosulhat. Lehetnek ásó-vagy kaparólábak, de speciális lábtípus a méhek gyűjtőlába is. A lábakon előforduló sarkantyúk a tisztogatást szolgálják.
Posztembrionális fejlődésük holometamorfózis. A hímek haploidok, a nőstények diploidok, vagyis a megtermékenyítetlen petékből hímek, a megtermékenyítettekből nőstények fejlődnek ki. Lárvájuk polypod vagy protopod típusú. A levéldarazsak álhernyóinak a torlábaikon kívül a második potrohszelvénytől kezdve potrohlábaik is vannak. A protopod lárvák nyűszerűek, legfeljebb tagolatlan, ízek nélküli lábaik lehetnek. Szabad bábjuk van, amely gyakran a lárva ajakmirigyei által termelt selyemből készített ún. gubóban (kokon) helyezkedik el. Gyakori az obligát és a fakultatív szűznemzés is. Az egy nőstény által lerakott peték száma igen változatos. A parazitoidok és a magányosan élő redősszárnyúdarazsak esetében 10 és 80 között váltakozik, a levéldarazsaknál néhány százas, a társas redősszárnyúdarazsaknál pedig néhány százas - néhány ezres nagyságrendű. A társas méhek esetében sokezer, a hangyák többségénél pedig több millió is lehet a lerakott peték száma. Az ivadékgondozás jellemző, legalább azon a szinten, hogy petéiket a lárvák számára szükséges táplálékközegbe vagy annak közelébe rakják le.
A hártyásszárnyú fajok többsége, ~90%-a magányos életmódú (szoliter). Társas (euszociális) életmód alakult ki egymástól függetlenül a hangyáknál, illetve a redősszárnyú darazsak és a méhek bizonyos csoportjaiban (poszméhek, mézelő méhek, fullánktalan méhek). Ezek a fajok kisebb-nagyobb családközösségekben élnek, ahol a peterakás feladata egy (esetleg néhány) nőstényre hárul (királynő, anya), és az ivartalan nőstény utódok (dolgozók) a fészeknél maradva részt vesznek az utódok gondozásában, a fészek építésében és védelmében. Egyes fajoknál (jellemzően bizonyos hangyáknál) a dolgozók feladatkörüknek megfelelően morfológiailag is elkülönülő kasztokat alkotnak, máskor pedig a dolgozók csak méretben különböznek az ivaros nőstényektől, vagy még abban sem. A családközösségek (mérsékelt égövi területeken) lehetnek egyévesek (redősszárnyúdarazsak, poszméhek), vagy több éven át is létezhetnek (hangyák, mézelő méhek).
A hártyásszárnyúak osztályozásában még ma sincs teljes egyetértés a szakemberek között. A legelterjedtebb nézet szerint két alrendet különíthetünk el, a növényi darazsakat vagy ülőpotrohúakat (Symphyta) és a nyelespotrohúakat (Apocrita); ez utóbbit további két csoportra oszthatjunk, a tojókészülékesekre (vagy árvadarazsakra) (Parasitica, régebbi nevén Terebrantes) és a fullánkosokra (Aculeata). A fullánkosok minden bizonnyal monofiletikus csoportot alkotnak, a másik két nagy csoport viszont parafiletikus.
11.1. ábra. a) Symphyta testfelépítés, b) Apocrita testfelépítés Alrend: Symphyta – Növényi darazsak
Ősi, parafiletikus csoport, a nyelespotrohúaknál fajszegényebb alrend. A fajok közös tulajdonsága, hogy potrohuk széles alappal kapcsolódik a torhoz. További ősi bélyeg még a gazdag szárnyerezet és a növényevő táplálkozás.
A fajok többsége Európa és Észak-Amerika mérsékelt övi részén fordul elő. Gyengén repülnek. Testméretük
néhány mm-től 4 cm-ig változik. Szőrzet csak ritkán fedi testüket. Színük változatos, a sárga-fekete mintázatosak mellett, szinte teljesen egyszínű fajok is vannak.
A csápízek száma és alakja csoportonként eltérő és jellemző. A legkevesebb a 3 íz, a legtöbb a 36. Szájszervük rágó típusú, de ez vissza is fejlődhet az imágó állapotban nem táplálkozó fajoknál. A lábakon a tompor két ízre tagolódik (trochanter és trochantellus). Egyes fajoknál az első láb lábfejízein apró tapadókorongok lehetnek, amelyek segítik az állatokat a leveleken való megkapaszkodásban. Potrohukat 9 szelvény alkotja. A nőstényeknek oldalirányban lapított, fűrészes tojócsövük van.
A növényi darazsak legjellemzőbb lárvái az ún. álhernyók. A lepkék valódi hernyójától könnyen megkülönböztethetőek a potrohlábak alapján. Az álhernyók potrohlábainak száma 6-8 pár közé esik, végén kapaszkodókészülék nincs. A valódi hernyónak 5 pár potrohlába van, végén kampóval vagy sertekoszorúval. A torlábak és a potrohlábak között a valódi hernyónál 2, az álhernyónál maximum 1 végtag nélküli potrohszelvény található. További eltérés a két lárvatípus között, hogy a valódi hernyónak vannak pontszemei a fej 2 oldalán, míg az álhernyónak nincsenek. Az álhernyók is növényevők, gyakran mező-, ill. erdőgazdasági kártevők. A nőstények a petéket a lárvák tápnövényeibe vagy tápnövényeire tojják. Vannak tápnövény-választás szempontjából specialista és generalista fajok is. Feltűnően sok növényi darázs kedveli a fűzfajokat. A lárvaállapot 3-6 hétig tart, majd rendszerint a talajban bábozódnak be. Magyarországon a klimatikus viszonyok miatt általában báb állapotban telelnek át. Évente több nemzedékük is lehet.
A növényi darazsak imágóinak élettartama fajonként igen eltérő. Sok faj egyedei csak néhány napig, esetleg néhány hétig élnek. A legrövidebb ideig élők általában nem is táplálkoznak. A hosszabb életű fajok növényi nedveket, virágport, nektárt fogyasztanak. Néhány faj imágói ragadozó életmódot folytatnak, néha még saját hímjeiket is elfogyasztják.
Család: Siricidae – Fadarázsfélék
A legnagyobb növényi darazsak, tojócsövük nélkül is elérhetik a 45 mm-es testhosszt. Csápjuk fonálszerű, viszonylag hosszú, fejük a szem mögött kiszélesedik. Testük hengeres, általában fekete-sárga csíkozottságú. Az imágókkal nyáron lehet találkozni, főként fenyőerdőben. A nőstények potroha végén hosszan kinyúlik a tojócsövük, amely fúrószerűen működik, segítségével a nőstény a petéket fába rakja. A fehéres színű, csökevényes torlábakkal rendelkező lárvák járatokat rágnak a fába. Táplálékuk nemcsak cellulóz, hanem azok a gombafonalak is, amelynek spóráit a peterakáskor a nőstény szintén beleoltja a fába. Lárvaállapotuk több évig is eltarthat. A fán belül bábozódnak be, majd az imágó egy kerek röpnyíláson keresztül hagyja el a fát.
Tremex fuscicornis– sárgagyűrűs fadarázs. Teste hengeres, 14–40 mm. A csáp viszonylag rövid, közepén kissé megvastagodott. A nőstény barnássárga potroha feketésbarnán csíkozott. A hím fekete, a fejen, potrohon, és a lábakon barnásvörös foltok vannak, a szárnya sárgás. Lárvája főleg bükkfában, fekete nyárban, nyírfában fejlődik.
Család: Cephidae – Szalmadarázsfélék
Különböző növények szárában, ághajtásaiban fejlődő darazsak. Többségük hengeres vagy oldalról enyhén lapított, közepes méretű rovar. Előtoruk feltűnően megnyúlt, hátulsó szegélye egyenes. A lárvák csak csökevényes torlábakkal rendelkeznek.
Cephus pygmaeus– közönséges szalmadarázs. Fekete alapszínű, potrohán sárga-fekete csíkozottságú, 6-9 mm hosszú rovar. Tora, potroha oldalirányból enyhén lapított. Szárnyai füstszínűek. A nőstény a petéket a búza, a rozs és más takarmányfüvek szárának felső szakaszába tojja. A lárva fejlődése során egyre lejjebb rágja magát a szárban, és aratásra közvetlenül a talaj feletti részbe ér, ahol gubót sző és áttelel. Ha nem vágják le elég mélyen a szárat, akkor tavasszal a lárva bebábozódik és imágóvá alakul. Komoly károkat tud okozni, mert a megrágott növény kalásza hiányos lesz.
Család: Cimbicidae – Buzogányos levéldarázsfélék
Nagyobb méretű, vaskos, zömök darazsak. Hátlemezük domború, haslemezük lapos, találkozási határukon éles perem alakul ki. Csápjuk vége bunkószerűen kiszélesedik. Tojókészülékük viszonylag rövid. Álhernyóik általában zöld színűek, potrohlábaik száma 8 pár. Rendszerint a levelek fonákján rejtőzködnek, veszélyt érezve azonban akár 10–20 cm-es távolságra is kifecskendezik testnedvüket. A lárva a gubón belül telel át.
Cimbex quadrimaculatus –bunkóscsápú levéldarázs. 16–23 mm nagyságú fekete alapszínű, élénksárga szalagokkal, foltokkal díszített darázs. Csápja sárgásbarna, fejpajzs sárga, mélyen kivágott, elszórt pontokkal díszített. Álhernyója leggyakrabban különböző gyümölcsfák, mandula vagy berkenye levelein táplálkozik. Az imágó a szilvafa fiatal hajtásait rágja, olykor fűzfán is megtalálható.
Család: Tenthredinidae – Valódi levéldarázsfélék
Általában közepes méretű, sokszor változatos színezetű rovarok. Csápjuk fonalas, ízeinek száma legtöbbször 9.
Gyakran szállnak virágokra, ahol nektárral táplálkoznak, mások ragadozók. Lárváik álhernyók, különböző leveleket rágnak. Egyes fajok gubacsokat képeznek, petéiket a növények szöveteibe rakják. Sok faj hímje nem ismert, a szűznemzés viszonylag gyakori. Egyes fajok túlszaporodásuk esetén mezőgazdasági kártevők lehetnek.
Rhogogaster viridis– zöld levéldarázs. 10–13 mm nagyságú. A szárnya a potrohnál kissé hosszabb. Alapszíne sárgászöld, elkülönült sárga foltokkal. A csáp nagy része fekete. Feje zöld, legfeljebb középen van kis fekete folt.
Álhernyója többféle növényen táplálkozik, a földben bábozódik be. Az imágó ragadozó, főként ritkás erdei tisztásokon, patakok mentén vadászik más rovarokra.
Athalia-fajok – repcedarazsak. 6–8 mm nagyságú állatok, testük fekete-sárgás-pirosas mintázatú. Álhernyóik a repcét és más keresztesvirágú növényeket károsítanak. Ha tömegesen fordulnak elő, komoly károkat okozhatnak.
11.2. ábra. a) közönséges szalmadarázs, b) sárgagyűrűs fadarázs, c) fekete buzogányos levéldarázs, d) zöld levéldarázs
Alrend: Apocrita – Nyelespotrohúak
Az alrend egyik legfontosabb bélyege, hogy az első potrohszelvény összeforrt a torral (áltorszelvény, propodeum).
Az áltorszelvényt és a potroh többi részét összekötő második potrohszelvény gyakran megnyúlt, nyeles (darázsderék, petiolus). A nyél a potroh igen nagyfokú mozgékonyságát teszi lehetővé. Lárváik lábatlanok, és igen változatos életmódúak, a növényevő típustól kezdve a teljesen állati táplálékon fejlődőkig mindenféle táplálkozási mód előfordul.
Parasitica – Tojókészülékesek
A rend legváltozatosabb csoportja. Terjedelmi okokból csak néhány jellegzetes családsorozatot, családot és fajt tárgyalunk.
A növényi darazsaktól eltérően a Parasitica fajainak nem fűrészes, hanem szuronyként működő tojócsövük van.
A tojócső általában igen vékony és néha igen hosszú, bonyolult szerkezetű (védőhüvely, szúróserték, petecsatorna).
A lábakon a tompor általában két ízű (trochanter, trochantellus).
A tojókészülékesek fajainak többsége parazitoid életmódú. A más rovarokban/rovarokon fejlődő, élősködő hártyásszárnyúakat parazitoidoknak nevezzük, mivel gazdáikat előbb-utóbb szükségszerűen megsemmisítik (ezzel szemben a valódi paraziták csak ritkán okozzák közvetlenül a gazda pusztulását). A parazitoidok szúrásukkal gyakran ideiglenesen vagy tartósan megbénítják a gazdaállatot. A lárvák először a gazda kevésbé létfontosságú szerveit, szöveteit kezdik el enni, így a gazda elég ideig marad életben ahhoz, hogy a parazitoid kifejlődjön. A kifejlett darazsak mérete ugyanazon faj esetében is jelentősen eltérhet egymástól, attól függően, hogy a gazdaszervezet milyen körülményeket, mekkora táplálékmennyiséget biztosított a lárvák számára. Ha ugyanabban a gazdában sok parazitoid fejlődik, az imágók mérete lecsökken vagy akár ki se fejlődnek. Egyes fajoknál, pl.
bizonyos gyilkosfürkészeknél (Braconidae), fémfürkészeknél (Chalcidoidea) és törpefürkészeknél (Proctotrupoidea) megfigyelhető az élősködésnek egy speciális formája, amit poliembrióniának hívunk. Az élősködő embriója bizonyos számú osztódás után sok részre esik szét, és minden egyes részből önálló rovar fejlődik ki. Emiatt egyetlen lepkebábból akár 1000-3000 darázs is kibújhat. A multiparazitoidizmus során ugyanabba a gazdaállatba több, különféle fajhoz tartozó darázs petézik, ilyenkor rendszerint valamennyi lárva elpusztul, legfeljebb egyetlen éli túl. A szuperparazitoidizmus során ugyanabba a gazdába több, azonos fajú nőstény rakja a petéit. Ilyenkor általában csak egy darázs fog kifejlődni. Hiperparazitoidizmusról akkor beszélhetünk, ha a parazitoid egy, a gazdaállatban élősködő másik parazitoidba tojja petéjét, sőt ez még tovább fokozódhat azáltal, hogy a parazitoidban élősködő hiperparazitoidban újabb hiperparazitoid faj lárvája fejlődik. Így beszélhetünk tehát elsődleges, másodlagos és harmadlagos parazitoidokról.
Család: Ichneumonidae – Valódi fürkészfélék
Az állatvilág egyik legfajgazdagabb családja, Közép-Európában is legalább 3000 fajuk fordul elő. Nagyságuk 4–40 mm között változik, sokszor feltűnő színezetűek. Tojókészülékük fajtól függően rejtett vagy szabadon álló, néha a testhosszt is meghaladja. Az imágók élettartama általában 6–8 hét. A kifejlett darazsak növényi nedvekkel, mézharmattal táplálkoznak. Fejlődésmenetük igen változatos. Sok fajnak évente csak egy nemzedéke van, míg másoknak 2, esetleg 3 is. Különböző rovarokban, főként hernyókban, részben bogár-, légy- és hártyásszárnyú lárvákban élősködnek. Többségük elsődleges parazitoid, de vannak hiperparazitoid fajok is. Általában egy gazdában egy lárva fejlődik. Fajtól függően vagy a gazdában vagy azon kívül bábozódnak. Sok mezőgazdasági és erdészeti kártevő rovar visszaszorításában fontos szerepük van.
Ophion luteus – nagy sarlósfürkész. Karcsú, oldalról enyhén összenyomott potroha sarlóalakban meghajlott.
Testhossza 15–23 mm, alapszíne sárgásbarna, a potrohvég barnásfekete. Főleg lepkehernyókba petézik, alkonyatkor repül, sokszor a lámpafény miatt az ablakokra is rászáll. A nőstény rövid tojócsövével védekezéskor az ember bőrét is át tudja szúrni.
Család: Braconidae – Gyilkosfürkészfélék
Az előző családdal közös családsorozatba (Ichneumonoidea) tartozó állatok. A hazai alakok kis és középes termetűek.
A legkisebbek alig valamivel haladják meg az 1 mm-t, és a legnagyobbak is csak 10 mm-esek. A valódi fürkészekkel ellentétben potrohuk 2. és 3. hátlemeze összenőtt. Hazánkban kb. 1400 fajuk ismert. A lárvák mindig parazitoidok, így a gyilkosfürkészek rovarpusztításukkal igen nagy hasznot hajtanak. A gazdaállat számos rovarcsoport (lepke, légy, bogár, poloska, egyenesszárnyúak, hártyásszárnyúak) lárvája lehet. A kistermetű fajok lárvái gyakran társasan élnek, a nagyobbak rendszerint magányosak. Poliembrióniát is megfigyeltek náluk.
Család: Gasteruptiidae – DárdahRendzófürkész-félék
Testük feltűnően megnyúlt, karcsú. Az oldalról lapított potroh egészen magasan kapcsolódik az áltorszelvényhez.
Karcsúságukat nem hosszú darázsderéknak köszönhetik, hanem annak, hogy maga a potroh keskenyedik el fokozatosan a töve felé. Nem túl fajgazdag család, Közép-Európában kb. 30, Magyarországon 19 faj él. A tojócsövük gyakran igen hosszú (a nevüket is erről kapták), jól látható. A fej a tor nyakszerűen elkeskenyedő nyúlványán ül.
A csáp a test hosszának legfeljebb a felét éri el, a hímé 13, a nőstényé 14 ízű. Első pár szárnyukat hosszanti irányban össze tudják hajtani. A hátulsó lábak hosszúak, a lábszárak bunkószerűen duzzadtak; repülés közben egyensúlyozó feladatot töltenek be. A nőstény a petéket magányosan élő méhek és darazsak ivadékbölcsőjébe csempészi, ahol a kikelő lárva a fészek tulajdonosának petéit, lárváit fogyasztja el.
Gasteruption assectator – közönséges dárdahRendzó. Egész Európában elterjedt faj, hazánkban is az egyik leggyakoribb dárdahRendzó. Testhossza 10 mm, színe barnásfekete. Potrohát repülés közben jellegzetesen magasra emelve tartja. Lárvája vadméhek fészkében fejlődik, azok petéivel, lárváival táplálkozik. A kifejlett darázs főként az ernyősvirágzatúak nektárjával táplálkozik.
Családsorozat: Cynipoidea – Gubacsdarázsszerűek
Nevüket arról a tulajdonságukról kapták, hogy a növényeken gubacsokat képeznek, amelyben a lárvájuk kifejlődik.
Ez a tulajdonság azonban a családsorozatnak csak egyetlen családjára, a valódi gubacsdarazsakra (Cynipidae) igaz.
A többi gubacsdarázs lárvája rovarokban élősködik, mint elsődleges vagy másodlagos parazitoid, vagy a valódi gubacsdarazsak gubacsaiban él, mint „albérlő”. Fajszámuk 1600 körüli, melyből hazánkban kb. 200 fordul elő.
Apró, 1-8 mm-es darazsak. A gubacsdarazsak egy része nemzedékváltakozással fejlődik. Az ivaros és ivartalan nemzedék gyakran eltérő alakú és keletkezési helyű gubacsokat hoznak létre.
A gubacsnak (cecidium) a gazdanövény szöveteinek burjánzása, melyet többféle, még nem kellőképpen tisztázott tényező vált ki. Szerepet játszanak benne a peterakáskor a nőstény által kiválasztott vegyületek és a lárva által termelt enzimek és hormonok is. A gubacsban azonban nemcsak a gubacsképző faj lárvája élhet, hanem sok más faj lárvája is (parazitoidok, albérlők). A növény bármely részén keletkezhet gubacs, de az alakja és elhelyezkedése általában fajra jellemző, olyannyira, hogy a gubacs alapján sokkal könnyebb a fajokat megkülönböztetni, mint az imágók alapján. Egy- és többkamrás gubacsokat különböztetünk meg, attól függően, hogy hány lárvakamra található bennük. Közép-Európában a darázsgubacsok 85%-a tölgyfajokon képződik, második helyen pedig a rózsafélék állnak. Régebben a gubacsok gazdasági jelentőséggel bírtak, cserzésre és festékanyag előállítására használták őket.
Diplolepis rosae– rózsa-gubacsdarázs. Kicsi, alig 4 mm-es darázs. A nőstény tavasszal a vadrózsa rügyeibe rakja petéit, melynek hatására ágas-bogas, rojtos gubacs keletkezik. Belsejében több lárvakamra alakul ki. Lárva állapotban telelnek át, csak a következő tavasszal repülnek ki az imágók.
Andricus hungaricus –nagy magyargubacs. A legnagyobb méretű gubacs, átmérője 1,5–3 cm. A kocsányos tölgy rügyéből alakul ki. Felülete halványbarna, kis kúpok, hegyben végződő tarajok alkotják. Egykamrás. A darázs nemzedékváltással fejlődik.
Andricus kollari –osztrák gubacs. Sima felületű, mintegy 1 cm átmérőjű, egykamrás gubacsai tölgyfán jönnek létre.
11.3. ábra. a) sarlósfürkész, b) óriás gyilkosfürkész, c) dárdahRendzó fürkész, d) rózsa-gubacsdarázs, e) rózsagubacs, f) nagy magyargubacs, g) osztrák gubacs
Családsorozat: Chalcidoidea – Fémfürkészszerűek
Rendkívüli alakgazdagságú és jelentőségű hártyásszárnyúak. Eddig mintegy 30 ezer fajuk ismeretes, Magyarországon kb. 2000 faj él. Többségük teste többé-kevésbé fémfényű, leggyakrabban kék, zöld vagy aranyos fémfényben csillog. Ritkán fekete vagy más színűek is lehetnek. Többségük csak néhány mm nagyságú, sőt, közülük a legkisebbek még az 1 mm-t sem érik el. A legnagyobbak akár 20 mm-esek is lehetnek, ezek a nagytestű fajok viszont nem fémfényűek. Szárnyuk alig erezett, az első szárnyon általában csak egy hosszanti ér húzódik. Az imágók élettartama rövid, sokszor nem is táplálkoznak. Más fajok növényi nedvekkel, nektárral vagy gazdaállataik
Rendkívüli alakgazdagságú és jelentőségű hártyásszárnyúak. Eddig mintegy 30 ezer fajuk ismeretes, Magyarországon kb. 2000 faj él. Többségük teste többé-kevésbé fémfényű, leggyakrabban kék, zöld vagy aranyos fémfényben csillog. Ritkán fekete vagy más színűek is lehetnek. Többségük csak néhány mm nagyságú, sőt, közülük a legkisebbek még az 1 mm-t sem érik el. A legnagyobbak akár 20 mm-esek is lehetnek, ezek a nagytestű fajok viszont nem fémfényűek. Szárnyuk alig erezett, az első szárnyon általában csak egy hosszanti ér húzódik. Az imágók élettartama rövid, sokszor nem is táplálkoznak. Más fajok növényi nedvekkel, nektárral vagy gazdaállataik