Előtestük (prosoma) hat szelvényből áll. Ezeken az alábbi függelékek helyezkednek el egymást követő sorrendben:
1 pár csáprágó (chelicera), 1 pár tapogatóláb (pedipalpus) és 4 pár járóláb. A csáprágók 2, vagy 3 ízből állnak, elhelyezkedésük, mozgásirányuk rendszertani csoportonként eltérő. A lábak járó típusúak és 7 ízből épülnek fel.
Légzőszervük trachea és trachea tüdő, amely azonban nem azonos eredetű (nem homológ) a rovarok trachea rendszerével. A tengeri csáprágósok kopoltyúihoz hasonló szervből lehet levezetni őket. Szemeik egyszerűek (2–12 db). Az utótestükön nem viselnek végtagokat, egyéb függelékek, pl. szövőszemölcsök azonban előfordulhatnak.
A pókszabásúak többsége ragadozó, de az atkák között élősködőket, dög-, korhadék- és növényevőket is találunk.
Emésztésük külső emésztés, többnyire csak elfolyósított táplálékot, esetleg csak kisebb táplálék darabkákat tudnak elfogyasztani.
Fejlődésük epimorfózis, illetve ennek különböző módosulatai. Néha az ivadékgondozás is megfigyelhető nálunk.
Alosztály: Scorpiones – Skorpiók
A legősibb típusú pókszabásúak. Tapogatólábuk erős, nagy, ollós fogószervvé módosult; csáprágójuk rövid, ollós.
Az elő– és utótest széles alappal kapcsolódik egymáshoz. Utótestük szelvényezett, 2 részre tagolódik. A széles
„előpotrohhoz” (praeabdomen) a 6 szelvényből álló keskeny, megnyúlt „utópotroh” (postabdomen) kapcsolódik, mely a végén a skorpiók veszedelmes fegyverét, a méregtövist viseli. Az utolsó szelvényben elhelyezkedő 2 méregmirigy váladéka a méregtövis hegyének két oldalán ürül. Az előtesten 2 középszem és 2–5 pár oldalszem van.
Szaporodásuk során jellegzetes násztáncot járnak. Ekkor a hím és a nőstény egymás ollóját megragadja, majd egy darabig oda-vissza huzakodnak. Egy idő után a hím nyeles spermatartót (spermatophora) helyez a talajra, amelyet a nőstény az ún. fésűszervének (pecten) segítségével felvesz, így a megtermékenyítés belső. A fajok többsége álelevenszülő (vivipária), azaz már a nőstény testében felrepedő petékből kikelt apróságok jönnek a világra. A kicsiket az anya gondozza, védi egy darabig, de bizonyos fejlettség után önállóvá kell válniuk vagy akár az anya prédájává is válhatnak. Éjjel aktívak, nappal kövek alatt, rejtett zugokban pihennek, ultraibolya fényben éjszaka világítanak. A szárazságot jól bírják, de vízre szükségük van. Veszélyességük a méretükkel fordított arányban van, elsősorban a „farok” vastagsága jelzi mérgezőképességük hatékonyságát! Sok hiedelem fűződik hozzájuk.
Főleg trópusi, szubtrópusi területeken élnek, néhány fajukkal Dél-Európában is találkozhatunk.
Buthus occitanus– mezei skorpió. A legtöbb, emberre is veszélyes fajt tartalmazó Buthidae család tagja. Az egyik legnagyobb és legveszélyesebb dél-európai skorpió, amire keskeny ollói és vastag utópotroha („farka”) is utal.
Szúrása igen fájdalmas, de nem halálos az emberre. Hossza a 6-8 cm-t is elérheti, színe világosbarna. A 2 középszemen kívül 5-5 oldalszeme is van. A Földközi–tenger körül él mind az európai, mind az afrikai parton.
Európában elsősorban a Pireneusi-félszigeten és Franciaországban fordul elő. A vegetációban szegény, száraz, forró élőhelyeket kedveli.
Euscorpius carpathicus– kárpáti skorpió. Régebben a Cacthidae családba, ma már az Euscorpiidae családba sorolt faj. Sötétbarna, 3-4 cm-es állat. A két középszemen kívül 2-2 oldalszeme is van. A Keleti-, Délkeleti-Kárpátokban meglehetősen gyakori. Bizonyított elterjedési területe Romániára korlátozódik. Szúrása méhszúrásszerű, nem veszélyes, amire vaskos ollói és vékony utópotroha is utal. A sárgafarkú skorpiótól színe és az ollókon elhelyezkedő érzékszőrök alapján lehet megkülönböztetni.
Euscorpius flavicaudis – sárgafarkú skorpió. Az előbbi fajhoz hasonló, de annál nagyobb, 4-5 cm. „Farka”
(utópotroh) és lábai élénksárgák. Emberre nézve szintén veszélytelen faj. A Földközi-tenger dél-európai partvidékén él, fő elterjedési területe Spanyolország, Olaszország, Franciaország, de behurcolt fajként a Brit-szigeteken is előfordul.
Alosztály: Pseudocorpiones – Álskorpiók
Látványosan fejlett, ollós tapogatólábuk miatt a skorpiókhoz hasonlító, apró, 1-2 mm-es állatok; de hiányzik az
„utópotroh” részük, s így a méregtövis is. Csáprágójuk szintén ollós, melynek tövén szövőmirigy nyílik; ennek segítségével lakószövedéket, ill. ivadékbölcsőt szőnek. Előtestükön 2-4 pontszemük van. Általában nedves helyeken, az avar- és cserjeszintben találhatunk rájuk. Apró ízeltlábúakkal, pl. tetvekkel, ugróvillásokkal táplálkoznak.
Lábaikon a karmok között tapadókorongok vannak. Egyes fajaik ún. szinatrópok, vagyis az emberi környezethez kötődnek.
Hazánkból eddig 41 faj került elő.
Chelifer cancroides– könyvskorpió. Két szeme van, és csáprágója nagyon kicsi. Az előtesten nagy szemcsék figyelhetők meg, melyek szőröket viselnek. Emberhez kötődő (szinatróp), kozmopolita faj, amely száraz helyeken pl. fakéreg alatt vagy könyvek lapjai között él és portetveket eszik. A hím spermatartót helyez a talajra, ezt a nőstény felveszi, ivarnyílásából kiprésel egy petetokot, amelybe belehelyezi a petéit. A peték fejlődésének időtartamára a nőstény fészket készít, aminek a külsejét a környezetben talált törmelékkel álcázza.
Neobisium erythrodactilum – vörösollójú álskorpió. A nemzetség fajai Európában, Észak-Afrikában és Közel-Keleten gyakoriak. A vörösollójú álskorpió az erdők avarjában előforduló állat. Ollóinak színéről könnyen azonosítható faj. Európa-szerte elterjedt. Nálánál kisebb állatokra vadászik.
Alosztály: Opiliones – Kaszáspókok
Igen hosszú lábaik vannak (a másodlagos ízek miatt az ízek száma 60 feletti is lehet), melyek idegdúcot tartalmaznak és légzőnyílást is viselnek. Védekezésként levetett lábaik hosszú ideig rángatózó, kaszáló mozgást végeznek, mivel a csípőízben van egy további idegdúcuk is. A kifejlett állatok levetett lába nem regenerálódik. Az elő- és utótest egységes testtájjá olvad össze, a két rész között nem találunk befűződést. Két szemük szemdombon ül. A lábszerű tapogatóláb (pedipalpus) karmos, csáprágójuk ollós. A hímeknél kitolható párzószervet, a nőstényeknél szintén kitolható tojócsövet találunk. Belső megtermékenyítés jellemző rájuk, a nőstény a megtermékenyített petéket tojócsöve segítségével repedésekbe helyezi. Általában ragadozók (csigákat, rovarokat esznek), de vannak dögevők is köztük. A nedves, de meleg élőhelyeket szeretik. Főleg éjjel aktívak. A külső emésztés mellett táplálékukat belső emésztéssel fogyasztják el. Ragadozók ellen bűzmirigyük váladékával és a holtnak tettetéssel védekeznek.
Család: Trogulidae – Sároskaszáspók-félék
Az előtest elején két jellegzetes nyúlványt viselnek, melyek eltakarják a szájszerveket. Viszonylag rövid lábaik vannak; testük sötét, hát-hasi irányban lapított, s gyakran talajszemcsék tapadnak rá - innen kapta nevét a család.
A talajszinten, meglehetősen lassan mozognak. Csigákkal táplálkoznak.
Család: Phalangiidae – Hosszúlábú kaszáspók-félék
Nagyon hosszú lábú kaszáspókok. A 2. pár, tapogatásra és zsákmányszerzésre módosult „lasszóláb”, hossza extrém esetekben a testhossz 15-szörösét is elérheti. A sok ízből álló lábfejek a kapaszkodásban is segítik ezeket a főleg növényzeten mozgó állatokat. Ide tartozik pl. aZacheuscristais, melyközéphegységi (lombos) erdeinkben fordul elő. A hosszú láb feltehetőleg a fűszálak végén való egyensúlyozást segíti elő.
4.1. ábra. a) sárgafarkú skorpió, b) mezei skorpió, c) kárpáti skorpió, d) könyválskorpió, e) hosszúlábú kaszáspók, f) sároskaszáspók
Alosztály: Acari – Atkák
Többnyire parányi, az 1 mm-t is alig elérő, szelvényezetlen testű csáprágósok. A legkisebbek közé tartoznak a gubacsatkák (0,08 mm) és a szőrtüszőatkák, valamint a méhatkák (0,1 mm). Legnagyobbra a nőstény kullancsok nőnek, amelyek vérrel megszívva magukat, akár 3 cm-esek is lehetnek. Csáprágójuk 2-3 ízből áll, és életmódjuktól függően ollós, karmos vagy szuronyszerű. Különlegesen módosult szájszervüket gnathosomának (capitulumnak), tévesen „fejnek” nevezik. Általában 4 pár lábuk van, de ez 2 vagy 1 párra is csökkenhet. Tracheákkal lélegeznek, de légcsöveik teljesen redukálódhatnak is.
Váltivarúak. Petét raknak, de ismerünk elevenszülőket is. Posztembrionális fejlődésük nagyon bonyolult és sokféle, de epimorfózis jellegű. A leggyakoribb, hogy a megtermékenyített petéből lárva kel ki, amely három nimfaalakon (proto-, deuto-, tritonimfa) keresztül alakul át kifejlett állattá. Változatos életmódú és élőhelyű csoport. Élettartamuk fajtól függően kb. egy héttől (bogáratkák: 6-10 nap) kb. 3 évig (víziatka) terjed. Egyaránt élnek szárazon és vízben, vannak köztük növényevők, korhadékevők, ragadozók, külső és belső élősködők. Az eddig leírt fajok száma meghaladja a 60 ezret, de a szám folyamatosan növekszik. Rendszerük igen elágazó és bonyolult. Gazdasági és egészségügyi jelentőségük nagy.