A rovarok egyik fajokban leggazdagabb rendje, a leírt fajok száma 160 ezer körüli, melyeket közel 16 ezer genuszba sorolnak. A kihalt fajok számát félmillióra becsülik, és évente több mint ezer új fajt is leírnak. Nem véletlen, hogy osztályozásuk ma sem teljesen kiforrott, a különböző rendszerek jelentősen eltérnek az alrendek számában (3–14 között váltakozik), de abban megegyeznek, hogy az ősi lepkéknek még rágó szájszervük volt, és fokozatosan alakult ki a rendre jellemző pödörnyelv. A lepkék rendszerezésében és határozásában is fontos szerepe van az ivarszerveknek, az ivarnyílások számának és elhelyezkedésének, valamint a szárnykapcsoló struktúráknak.
jellegzetes fajainak ismertetésére fordítjuk. Magyarországon és a környező területeken közel 4000 fajuk fordul elő.
Latin nevüket arról kapták, hogy szárnyukat pikkelyek fedik (Lepidoptera = pikkelyesszárnyúak ). Emellett testük különböző részein szőröket is találunk. Szárnyaikon a pikkelyek zárt sorokban helyezkednek el, akár a cserepek a háztetőn. Ha a szárnyak pikkelyzete esetleg hiányos, akkor ott üvegszerűen átlátszó foltok alakulnak ki. Látványos színüket a szőrök és pikkelyek festékanyagának köszönhetik (kémiai színek), vagy a pikkelyek sajátságos szerkezete a fényvisszaverődéskor interferencia-jelenséget okoz (fizikai színek). A kémiai és fizikai színek gyakran kombinálódhatnak egymással. Sok lepke nagyon jól hasonul a környezetéhez úgy, hogy felveszi annak színét, vagy valamilyen környezetében található tárgyat, esetleg más élőlényt utánoz. Egyes lepkék színe pl. a fatörzs színére hasonlít, melyen pihenni szoktak. Mások falevelet utánoznak, ismét mások fullánkos hártyásszárnyúra, mérgező vagy bűzmirigyekkel ellátott más lepkékre emlékeztetnek (Bates-mimikri). Nemritkán a különböző, egyaránt ehetetlen lepkék egymást utánozzák (Müller-mimikri).
Csápjuk nagyon sokféle lehet. Jól jelzi az állat életmódját, nappali vagy éjszakai aktivitását. Gyakori a végig közel egyforma vastagságú fonálszerű csáp, és a vége felé fokozatosan elvékonyodó sörteszerű csáp. Máskor az utolsó csápízek megvastagodtak, ez a bunkós csáp. Az egyes csápízeken függelékek lehetnek. A függelékek alakja és elhelyezkedése szerint beszélünk fűrészes, fésűs csápról stb. Némely lepkének nagy felületű tollas csápja van.
Ilyen legtöbbször a hímeken szokott kialakulni. Ezzel érzékelik a nőstények ivari feromonjait. Lábaik aránylag gyengék, inkább kapaszkodásra, mint járásra alkalmasak. A lepkék szárnyai is változatosak. A megnyúlt szárnyú fajok az ősibbek. A legtöbb lepke első és hátulsó szárnyát valamilyen berendezés kapcsolja össze, ami elősegíti a szárnyak közös mozgását. Ősibbnek tekinthető a kapcsolókaréj (jugum), ami az elülső szárnyból indul ki, és a hátulsó szárny első részén levő redőbe kapcsolódik bele. Ennél sokkal elterjedtebb az akasztótüske (frenulum), mely a hátulsó szárnyból kinyúló, rendszerint vékony hegyes nyúlvány, és az elülső szárnyhoz csatlakozik. Ott gyakran keresztben álló szőrök vagy pikkelyek rögzítik. A kapcsoló berendezés hiányozhat is. Ilyenek a tipikus
„nappali lekék”. A szabadszárnyú lepkék egy részénél az első lábpár csökevényesedésnek indult.
A lepkék körében gyakori az ivari kétalakúság. Ez a test vastagságában, a csápok jellegében, a szárnyak alakjában, nagyságában, színezetében egyaránt előfordulhat. Főleg a nem táplálkozó imágójú fajoknál a nőstény gyakran kevésbé mozgékony, mint a hím. A szárnyak többé-kevésbé el is csökevényesedhetnek.
A lepkék egy része nappal, más része éjszaka vagy alkonyatkor repül. Pödörnyelvükkel csak folyékony táplálékot fogyaszthatnak. Legtöbbjük nektárral táplálkozik, mások kedvelik a fák kicsorgó nedvét. Egyesek ürülékre vagy erjedő, rothadó anyagokra szállnak. Jó néhány lepke imágó állapotban egyáltalán nem táplálkozik. Ezek abból a tartalék tápanyagból élnek, melyet még hernyó állapotukban testükben elraktároztak.
A lepkék lárváit hernyóknak nevezzük. A hernyó polypod lárva. Potrohán különböző számú, legtöbbször 5 pár álláb van. Az első két potrohszelvény sohasem visel állábat. (Ez a fő különbség a levéldarazsak álhernyóival szemben!) Fejükön erőteljes rágó szájszervet találunk. A kifejlett lepkékhez hasonlóan a hernyók is igen sokféle szinűek és alakúak lehetnek. Csupaszok vagy testfelületüket szőrzet borítja. Szőrzetük mérgező anyagokat tartalmazhat. Legtöbbjük élő növényi anyagokkal táplálkozik. A növényeket kívülről vagy belülről rágják. Egyes kistestű hernyók a levelek belsejében fejlődhetnek úgy, hogy a felső és alsó epidermiszt érintetlenül hagyják (aknázó életmód). Vannak száraz, elhalt növényi és állati eredetű anyagokon élők is. Ismeretesek ragadozó, levéltetveket pusztító, hangyákkal együttélő, sőt vízi életmódot folytató hernyók is. Bábjuk múmiabáb. Ezeket néha selyemszállal odaerősítve növényeken találjuk. A legtöbb báb azonban elrejtőzve, pl. kéreg alatt vagy a talajban alakul át. Sok hernyó bábozódás előtt a labiális nyálmirigyéből alakult szövőmirigyének váladékával gubót sző maga köré.
Alrend: Zeugloptera – Ősmolyalkatúak
Családsorozat: Micropterigoidea – Aranyszárnyúősmoly-szerűek Család: Micropterigidae – Aranyszárnyúősmoly-félék
A legősibb lepkék. Rágójuk eredeti formában működik. Pödörnyelvük még nem alakult ki. Megnyúlt elülső szárnyuk kihegyesedő. Hernyóik mohákban élnek.
Micropterix myrtetella– apró ősmoly. Ez a szorványosan előforduló kis lepke mindössze 4-5 mm nagyságú.
Szárnyai fényes-rezes bíborszínűek, keresztsávokkal.
Alrend: Glossata – Valódilepke-alkatúak
Családsorozat: Eriocranoidea – Aknázóősmoly-szerűek Család: Eriocraniidae – Aknázóősmoly-félék
Rágójuk még megvan, de már működésképtelen. Szárnyaik alakja az előzőkéhez hasonlít. Hernyóik levelekben aknázva élnek.
Dyseriocraniasubpurpurella– tölgy-aknázóősmoly. A 13–16 mm nagyságú lepke szárnya csillogó zöldes-aranyszínű.
Hernyói főleg különböző tölgylevelekben folt alakú aknákat készítenek.
Családsorozat: Hepialoidea – Gyökérrágólepke-szerűek Család: Hepialidae – Gyökérrágólepkefélék
Szájszerveik rendszerint csökevényesek. Csápjuk nagyon rövid. Megnyúlt elülső és hátulsó szárnyuk egymáshoz hasonló.
Hepialus humuli– nagy gyökérrágólepke. Aránylag nagytermetű faj, szárnyainak fesztávolsága 36-64 mm. A hím fehér, a nőstény barnássárga. Észak- és Közép-Európában, Nyugat-Ázsiáig fordul elő. A Kárpát-medence az elterjedési terület legnyugatibb része. Sehol sem gyakori, így kártétele sem jelentős. Hernyója a komló gyökerében, esetleg répában él. Hernyó alakban telel át.
Triodia sylvina– kis gyökérrágólepke. A család nálunk legismertebb faja. Szárnyuk fahéjbarna, néha világosabb vagy sötétebb. Az elülső szárnyon V-szerűen kialakult világos harántsáv található. Nyár végén, ősz elején este repül. Hernyói különböző – részben termesztett – növények gyökerein él.
12.2. ábra. a) ősmoly, b) komlólepke, c) nagy farontólepke, d) farontólepke hernyója, e) csüngőlepke, f) zsákhordómoly zsákja
Monotrysia – Egyivarnyílásúak
Egy ivarnyílásuk van, amely a párzásra és a peték lerakására egyaránt szolgál.
Családsorozat: Nepticuloidea – Aknázómoly-szerűek Család: Nepticulidae – Törpemolyfélék
A legapróbb termetű lepkék. Szárnyaik fesztávolsága 3–10 mm. Fejükön és tarkójukon a szőrzet kiemelkedő bojtot alkot. Szárnyaik megnyúltak, hegyesek, szegélyükön hosszú rojtok vannak. Hernyóik levelekben, néha a termésben vagy a kéregben aknázó életmódot folytatnak. Ott kanyargós járatokat vagy terecskés foltokat vágnak ki. Fajokban gazdag család.
Stigmella tiliae– hársaknázó törpemoly. Elülső szárnya fényes zöldesbarna, töve és csúcsa kék. Hernyói a hárs leveleiben készítik kanyargós aknáikat.
Családsorozat: Incurvaroidea – Hosszúcsápúmoly-szerűek Család: Adelidae – Hosszúcsápú-tőrösmolyfélék
Apró, fémes szányú lepkék. Csápjaik – különösen a hímeké – többnyire feltűnően hosszúak, az elülső pár szárny négyszeresét is elérhetik. Az ide tartozó legtöbb faj pödörnyelve már kialakult. Többségük nappal repül, nyáron, virágokon találkozhatunk velük.
Nemophora metallica – fémszínű tőrösmoly. Megnyúlt szárnyai zöldessárgák, ragyogóan fényesek. Hernyóik néhány levéldarabkából összeállított, és összeszőtt zsákokban fejlődnek.
Ditrysia – Kettős ivarnyílásúak
A lepkék nagy többségét ide sorolják. Kettő ivarnyílásuk van. Az egyik a párzásra szolgál, a másik a peték lerakására.
A molyok közül csak néhány csoportot tárgyalunk.
Családsorozat: Tineoidea – Valódimoly-szerűek Család: Tineidae – Valódimolyfélék
Megnyúlt, keskeny, sokszor kihegyesedő szárnyú lepkék. Szárnyaik felületét a szegélyen levő hosszú szőrök nagyobbítják meg. Sokszor színesek, fényesek. Hernyóik változatos életmódot folytatnak. Fák korhadó, beteg részeiben, gombában, zuzmóban vagy állati eredetű anyagokban, szőrmében, gyapjúban élhetnek. Több komoly háztáji kártevő van közöttük.
Tineola biselliella –ruhamoly. A legismertebb kártevők egyike. Elülső szárnyai selymesfényű szalmasárgák, a hátulsók kissé világosabbak. Hernyói száraz állati eredetű anyagokkal, elsősorban gyapjúval és tollal táplálkoznak.
Fonómirigyük váladékából csöveket szőnek maguknak. Lakásokban rendszeresen megjelenik.
12.3. ábra. a) ruhamoly lárvája, b) ruhamoly, c) szitkár, d) almamoly, e) tollasmoly, f) aszalványmoly Család: Psychidae – Csőzsákosmolyfélék
Igen sajátságos állatok. Hernyóik cső, ill. zsákszerű szövedéket készítenek. Ennek felületére – a faj jellegétől függően – különböző növénytörmeléket vagy kavicsszemeket ragasztanak. Ebben a csőben laknak, ott is bábozódnak be. A hím lepkék szürkék vagy áttetsző szárnyúak. Csápjuk többnyire pillás vagy fésűs. A nőstények sokszor szárnyatlanok, sőt csápjuk, szájszervük és lábuk sincs. Egész életükben a tokban maradnak, a hímek ott keresik fel őket megtermékenyítés céljából.
Canephora hirsuta– kormos zsákhordólepke. A 26–28 mm nagyságú hím majdnem fekete, a nőstény szárnyatlan.
Nyáron mindenütt előfordul.
Családsorozat: Yponomeutoidea – Pókhálósmolyszerűek Család: Yponomeutidae – Pókhálósmolyfélék
Változatos méretű molyok, amelyek főként a száraz területeket kedvelik. Magyarországon valamivel többb, mint 40 fajuk él. A hernyók levelekkel, magvakkal táplálkoznak, de vannak aknázó életmódot folytatók is. A fajok
többségének hernyói hatalmas közös szövedékben, ún. hernyó fészekben társasan élnek. Tömegességük miatt néha komolyabb kárt is okozhatnak. A pókhálós almamoly (Yponomeuta malinellus) nevének megfelelően gyümölcsösökben fordul elő.
Családsorozat: Zygaenoidea – Csüngőlepkeszerűek Család: Zygaenidae – csüngőlepkefélék
A családba két alcsaládot sorolnak be. Az egyik a fémlepkeformák (Procridinae), a másik a csüngőlepkeformák (Zygaeninae). Mindkét alcsaládra jellemző, hogy szárnyaik keskenyek hosszúak. A fémlepkék szárnya kék vagy zöld fémfényű, rajta soha nincsen mintázat. A csüngőlepkék szárnya fekete alapon piros, esetleg fehér pettyekkel, foltokkal díszített. Testük rendszerint aránylag vastag. Csápjuk többnyire bunkós. Nappal, meleg, napsütéses időben, virágos réteken lomhán repkednek. Sárgás, zöldes vagy kékes hernyóik vaskosak, két végük felé elvékonyodnak. Rövid szőrzetük van. Lágyszárú, gyakran pillangós növényeken élnek. Ott orsó alakú, pergamenszerű szövedékben bábozódnak be. A csüngőlepkék teste ciántartalmú vegyületet tartalmaz, ami a ragadozók számára mérgező. Élénk színük ennek megfelelően figyelmeztető szín. Érdekességük, hogy a ciánnal szemben feltűnően ellenálló a szervezetük, ezért a rovarok elölésére régebben használatos ciános gyűjtőüvegben sokáig életben maradtak.
Zygaena-fajok–csüngőlepkék. Ebbe a genusba tartoznak azok a fajok, melyenek az elülső szárnya fekete alapszínű.
A koronafürt-csüngőlepke (Zygaena fausta) Magyarországon a kihalás szélére sodródott, védett faj. Vele szemben a fehérgyűrűs csüngőlepke (Zygaena carnicolia) igen gyakori állat.
Családsorozat: Sesioidea – Üvegszárnyúmoly-szerűek Család: Sesiidae – Szitkárfélék
Szárnyaik megnyúltak, nagyrészben üvegszerűen átlátszók. Legyekre, darazsakra emlékeztetnek. Nappal repülnek.
Virágokon nemritkán láthatók. Sárga, vagy fehér színű hernyóik fában, gyökérben, növények belsejében rágnak.
Közülük egyesek kártevők.
Családsorozat: Cossoidea – Farontólepke-szerűek Család: Cossidae – Farontólepke-félék
Közepes vagy nagytermetűek. Szárnyaik – legalábbis az elülsők – megnyúltak. Csápjuk aránylag rövid. Hernyóik fák törzsében vagy ágakban fejlődnek, ott járatokat rágnak. Hosszú életűek. Hazánkban 7 fajuk él.
Cossus cossus – fűzfarontólepke. Ez az erős testű, sötét szürkésbarna lepke nyáron, éjszaka repül. Hatalmas sárgásfehér és barna hátú hernyója tölgy- vagy fűzfában több év alatt fejlődik ki. Rágásával a fában komoly károkat okozhat.
Családsorozat: Tortricoidea – Sodrólepkeszerűek Család: Tortricidae – Sodrólepkefélék
Apró termetű lepkék. Elülső pár szárnyuk közel téglalap alakú. Nevüket onnan kapták, hogy egyes fajok hernyói a tápláléknövény levelét összesodorják, ebben a csőben laknak, és azzal táplálkoznak. Ide is sok kártevő tartozik.
Közismertek pl. a szőlő, a tölgy és a fenyő sodrólepke-kártevői.
Cydia pomonella – almamoly. Sötétszürke, az elülső pár szárny csúcsa közelében bronzos-aranyos rajzolattal.
Hernyója az alma, körte és dió termésében fejlődik ki. Ezeknek közismert „kukacosodását” okozza. A hernyók már a fejlődő gyümölcsbe befúrják magukat, s kifejlődésük alatt gyakran több gyümölcsöt is megrágnak.
Tortrix viridana – tölgyilonca. Ennek az apró lepkének elülső szárnya egyszínű világoszöld, a második pár sárgásfehér. Tölgyeseink nagyon elterjedt kártevője.
Családsorozat: Pterophoroidea – Tollasmolyszerűek Család: Pterophoridae – Tollasmolyfélék
Könnyen felismerhető lepkék, mert elülső szárnyuk két, a hátulsó három ágra hasadt. Az így létrejövő szárnycsíkokat hosszú szőrök szegélyezik tollszerűen. Legtöbbször este, éjszaka röpködnek. Sokszor a lámpák körül is megjelennek.
Egyik fehér színű fajukat „szellemkének” is nevezik. Magyarországi fajainak száma 60 körüli.
Családsorozat: Pyraloidea – Fényiloncaszerűek Az alrendbe két családot sorolnak.
Család: Crambidae – Csőrösmolyfélék
Hazánkban körülbelül 70 fajuk él, köztük fontos kártevők is. Éjszaka, este röpködnek. Lárváik többnyire közös szövedékben élnek, da vannak olyanok is, amelyek a vízi életmódhoz alkalmazkodtak.
Család: Pyralidae – Fényiloncafélék
Legfeljebb közepes nagyságú lepkék, de a „molyok” között a nagyobbak közé számítanak. Elülső pár szárnyuk többé-kevésbé megnyúlt háromszög alakú. Sok faj tartozik ide. Számos kártevő is van közöttük. Egyik-másik különleges életmódot folytat; a nagy viaszmoly méhviaszt rág, és gyakran egész kaptárakat tesz tönkre. Hazánkban több mint 300 fajukat tartjuk számon.
Ephestia kuehniella – lisztmoly. 18–28 mm nagyságú, megnyúlt szárnyú, hamuszürke lepke. Hernyói a háztartásokban, raktárakban lisztet vagy lisztből készült száraz élelmiszereket esznek. A táplálékban csőszerű szövedéket készítenek, ebbe a táplálék szemcséi beletapadnak.
Plodia interpunctella –aszalványmoly. Az előzőhöz hasolnó alakú, de szárnyának tövi része sárgás, csúcsa pedig vörösesbarna. Az előzőhöz hasonlóan lisztben, és különböző száraz élelmiszerekben fejlődik. Nagyon gyakori kártevő.
Ostrinia nubilalis –kukoricamoly. A lepke elülső szárnya szélesebb, mint az előző két fajé. Alapszíne okkersárga, rajta több-kevesebb szürkésvörös vagy barna rajzolat van. A nőstény kissé fakó színű. Nagysága 25–40 mm Nálunk évente két, sőt három nemzedéke is kifejlődik. Hernyói először a kukorica levelét és virágját, majd a szárát belülről rágják. Közismert kártevő.
Családsorozat: Lasiocampoidea – Pohókszerűek Család: Lasiocampidae – Pohókfélék
Közepes vagy nagytermetű, vastagtestű lepkék. A családba 17 hazai faj tartozik, melyeket 12 nemzetségbe sorolnak.
Általában évente egy nemzedékük van. Imágó állapotukban általában nem táplálkoznak. A hímek jól repülnek, de a nőstények gyakran – a potrohukat erősen megduzzasztó peték következtében – esetlenek, nehézkesek. Pete, lárva vagy báb stábiumban telelnek át. Pödörnyelvük fejletlen, így virágokat nem látogatnak. Hernyóik bábozódás előtt zárt gubót szőnek. Többségük a lombkorona-, ill. a cserjeszintben táplálkozik, csak néhány faj él a gyepszintben.
Gastropacha quercifolia – tölgylevélpohók. Ez a nagy (65–80 mm szárnyfesztávolságú) vörösbarna lepke összecsukott szárnyakkal rendkívül hasonlít a száraz tölgylevélre. Elülső szárnya kihúzott, hátulsó szárnyának szegélye kör alakú. Mindkét pár szárnya csipkézett. Palearktikus faj, Magyarországon gyakori. Földszínű, szőrös és kissé lapított hernyói néha megrágják a gyülölcsfák leveleit. Hernyó alakban telel át.
Családsorozat: Bombycoidea – Szövőszerűek Család: Bombycidae – Selyemszövőfélék
Trópuokon, szubtrópusokon elterjedt lepkecsalád. Világszerte 350 faja él, Európában csak egyetlen faj, a tenyészállatként tartott selyemlepke képviseli.
Bombyx mori –selyemlepke. Piszkosfehér-krémfehér színű lepke. Szárnyai testéhez viszonyítva kicsinyek. Ezért nehézkes, esetlen állat. Elülső pár szányának hegye kifelé csúcsosodik. Selyméért tenyésztik. Nálunk nem őshonos.
Hernyói az eperfa levelét eszik. Bábozódás előtt tojásdad gubót szőnek. A gubó mintegy 1500 m selyemfonalból áll, s az értékesebb középső réteg kb. 1000 m legombolyítható selyemfonalat szolgáltat.
Család: Saturniidae – Pávaszemesszövő-félék
Nagy és különösen nagy lepkék. Testük erőteljes. Szárnyaik közepén egy-egy, rendszerint kerek, több színből kialakult szemfolt van. Csápjuk fésűs-tollas. A hímek csápja – mivel a hosszú oldalfüggelékeken nagyítóval jól látható másodrendű elágazások is vannak – nagy felületű. A hímek csápjaik érzékszerveinek segítségével sokszor nagy távolságból is megtalálják a keveset mozgó nőstényt. Imágó stádiumban nem táplálkoznak. Alkonyati-éjjeli állatok. Magyarországon 4 genusz 5 faja fordul elő. Gazdasági jelentőségük nincs.
Saturnia pyri – nagy pávaszem. Szárnyainak fesztávolságát tekintve a legnagyobb európai öshonos lepke.
Holomediterrán faj, Közép- és Dél-Európán kívül Kis-Ázsiában és Észak-Afrikában is elterjedt állat. Szárnyai barnák, s a szemfoltok mellett harántszalagok díszítik. Tavasszal repül. Hatalmas hernyói zöldek, s szelvényenként több kiemelkedő kék bibircs található rajtuk. A bibircsekből szőrök indulnak ki. Különböző gyümölcsfák, főként dió, de a kökény és a kőris levelét is eszik.
Család: Sphingidae – Szenderfélék
Szárnyaik megnyúltak, testük igen erőteljes, vastag. Nagyon jól és kitartóan repülnek. Egyesek akár 1000 km-t is képesek átrepülni. Nektárral táplálkoznak. A virágra rendszerint nem szállnak rá, hanem – kolibri módjára – előtte lebegnek, és a rendkívül hosszú pödörnyelvükkel szívják ki táplálékukat. Többségük alkonyatkor, este repül.
Hernyóik csupaszok, gyakran feltűnően tarkák, s könnyen felismerhetők arról, hogy testük végén karomszerű nyúlványt viselnek. Magyarországon 20 fajt mutattak ki.
Sphinx ligustri –fagyalszender. Nagy lepke (szárnyfesztávolság 85.80 mm). Szárnyai barnák, hátulsó pár szárnyukon rózsaszín rajzolat is van, s hasonló színű harántsávok találhatók potrohán. Évenként két nemzedéke van. Hernyója zöld, s az oldalán ferde lefutású fehér és ibolyás harántsávok vannak. Az orgona és a fagyal levelét eszi, kertekben nem ritka.
Acherontia atropos –halálfejes szender. Testnagyságát tekintve a legnagyobb lepkénk. Elülső pár szárnya sötét színű, feketén rajzolt, második pár szárnya okkersárga alapszínű. A torán koponyára emlékeztető rajzolat van.
Szívesen táplálkozik a méhek által gyűjtött mézzel, s ezért nem ritkán behatol a méhkasokba is. A méhek a kemény kültakaróját fullánkjukkal nemigen tudják átszúrni. Ha azonban ez mégis sikerül nekik, a lepkét elpusztítják, majd szőrzetétől és pikkelyeitől teljesen megfosztják. Hernyója 17 cm hosszú is lehet. A burgonya zöld részeit fogyasztja.
Mediterrán elterjedésű, de kitűnően repül, a Földközi tenger környékéről időröl-időre felrepül hozzánk. Nálunk azonban úgy látszik, nem szaporodik rendszeresen.
Celerio euphorbiae –kutyatejszender. A szenderek között közepes nagyságú. Az elülső pár szárnya barna, a hátulsó élénk rózsaszín alapszínű. Hernyói kezdetben zöldek, később nagyon élénk tarka színűek. Kutyatejen élnek. Főként száraz területeken fordul elő. Két nemzedéke van, a második bábállapotban telel át.
Macroglossum stellatarum –kacsafarkú szender. Viszonylag kisebb termetű. Elülső pár szárnya barna, a hátulsó sárga. Potroha széles, lapos szőrpamatban végződik. Nappal is repül, ezért gyakran láthatjuk, amint táplálkozás közben a virágok felett lebeg, majd sebesen továbbszáll, hogy újabb virágot keressen fel.
Családsorozat: Hesperoidea – Busalepkeszerűek Család: Hesperiidae – Busalepkefélék
Nevüket viszonylag nagy fejük miatt kapták. Csápjaik egymástól távol erednek, és végük felé orsószerűen megvastagodnak. Szárnyaik a testükhöz viszonyítva kicsik. Potrohuk a hátulsó szárnyukon túlnyúlik. A hazai fajok aránylag aprók. Sárgásbarna, vagy sötétbarna alapszínűek, vagy szürkék, apró világosabb foltokkal. Napsütéses időben röpködnek. Virágok nektárját szívogatják. Hernyóik orsó alakúak, finoman szőrözöttek vagy csupaszok.
Tápnövényük leveleit gyakran összeszövik.
Családsorozat: Papilionoidea – Pillangószerűek
Az ide tartozó családok közül négynek vannak Magyarországon is képiselői. Ezeket szokták együtt szűkebb értelemben vett nappali lepkéknek (Rhopalocera) nevezni. Szárnyaikat kapcsolókészülék nem köti össze. Potrohuk rendszerint nem nyúlik túl a hátulsó szárnyukon. Csápjuk bunkós. Nappal többnyire csak napsütéses időben
Az ide tartozó családok közül négynek vannak Magyarországon is képiselői. Ezeket szokták együtt szűkebb értelemben vett nappali lepkéknek (Rhopalocera) nevezni. Szárnyaikat kapcsolókészülék nem köti össze. Potrohuk rendszerint nem nyúlik túl a hátulsó szárnyukon. Csápjuk bunkós. Nappal többnyire csak napsütéses időben