E korábban Planipennia (síkszárnyúak) néven is ismert, jelenleg kb. 6000 fajt tartalmazó rend a tevenyakúakhoz és a vízifátyolkákhoz sok mindenben hasonlít, de néhány sajátossága alapján jól elkülöníthető. A fejen jól fejlett csáp, nagy összetett szemek (néha pontszemek is), és rágó szájszerv található. Előtoruk mozgatható, két pár szárnyuk legtöbbször hasonló alakú és nagyságú. Repülésük általában lassú, csapongó, többnyire este, éjjel aktívak. Kivételt jelentenek ez alól a rablópillék (Ascalaphidae) nappal aktív fajai, melyek röpképessége a szitakötőkével vetekszik.
Szárnyaikat a tevenyakúakhoz és a vízifátyolkákhoz hasonlóan háztetőszerűen a potrohuk fölé, egymás mellé téve pihentetik. Lárváik általában campodeoid típusúak, és néhány kivételtől eltekintve ragadozók. Három lárvastádium után szabad bábjuknak gubót szőnek. Lárváik szájszerve sajátos, a renden belül alapvetően azonos felépítésű. A nagy, gyakran görbült, sarló alakú rágók és a hozzáfekvő állkapcsok között mindkét oldalon egy-egy csatorna helyezkedik el. Az állat az így felépülő szúró-szívó kampókkal ragadja meg a zsákmányát, majd a beleeresztett emésztőnedvek segítségével elfolyósított beltartalmat kiszívja. Imágóként általában szintén ragadozók, de vannak virágpor- és nektárfogyasztó, illetve nem táplálkozó fajaik is. A levéltetűfogyasztó fajok fontos szereplői lehetnek a rovarkártevők elleni biológiai védekezésnek.
Alrend: Hemerobiiformia
Család: Coniopterygidae – Lisztesfátyolka-félék
Kistermetű, többnyire 2-5 mm hosszú rovarok. Testüket a liszteskékhez hasonlóan fehér viaszpor borítja. Hátsó szárnyuk gyakran kisebb, mint az első, de vannak csökevényes szárnyú, illetve szárnyatlan fajaik is. Tojásaikat levelekre, fakéregre rakják. A lárvák és az imágók egyaránt ragadozók, apró ízeltlábúakat, például kisebb növénytetveket, növényevő atkákat, rovarpetéket zsákmányolnak. Többnyire fák lombozatában, bokrokon élnek.
Család: Hemerobiidae – Barnafátyolka-félék
A lisztesfátyolkáknál nagyobb, de a zöldfátyolkáknál kisebb termetű, zömökebb testű recésszárnyúak. Nevüket barna, gyakran fekete foltokkal tarkított, hálózatos erezetű, ovális szárnyukról kapták. Testük szintén barnás
alapszínű. Éjszaka aktív ragadozók. Lárváik orsószerűen megnyúlt testűek és szintén ragadozók. A lárvák és az imágók tápláléka egyaránt különböző növénytetvekből, gyakran levéltetvekből áll. Fajaik egy része az erdőktől a mezőgazdasági területekig országszerte elterjedt. A nőstények a tojásaikat a növények tetves részeinek közelébe rakják.
9.6. ábra. a) közönséges skorpiófátyolka nőstény, b) fekete hótücsök nőstény, c) vízifátyolka, d) tevenyakú nőstény, e) lisztesfátyolka, f) barnafátyolka
Család: Chrysopidae – Zöldfátyolka-félék
Az ebbe a családba tartozó fajokat a köznyelvben is fátyolkáknak nevezik. Megnyúlt, hengerded testük legtöbbször zöld, nagy összetett szemük zöldes, sárgás, fémesen csillogó (chrysopa = aranyló szemű); nagy, valamelyest megnyúlt szárnyaik átlátszóak. Ritka kivételtől eltekintve a nőstény a vékony nyélen ülő petéket a fajtól függően egyesével vagy csomókban, néha laza csoportokban helyezi a növények leveleire, szárára. Megnyúlt testű campodeoid lárváik ragadozók, táplálékkörük széles. Gyakran fogyasztanak levéltetveket, pajzstetveket, más apró, vékony kutikulájú rovarokat, rovarpetéket. A lárvák és az imágók többsége is éjszaka aktív. Egyes fajok imágóként, mások lárva alakban vagy előbábként telelnek át. Többségük évente kétnemzedékes, de vannak fajok, melyeknek egy vagy három-négy nemzedéke fejlődik ki egy szezonban. Imágóik védekezésképpen bűzös folyadékot bocsáthatnak ki.
Chrysopa perla– aranyszemű fátyolka. Közepes termetű, 10-12 mm testhosszú, 25-30 mm szárnyfesztávolságú, lassú röptű faj. Alapszíne sárgászöld, benne viszonylag sok fekete folttal. Szárnylemeze kékeszöld tónusú, erezetének nagy része fekete. A fejtetőn lévő fekete gyűrűről jól felismerhető. Európa legtöbb országában előfordul. Elsődleges élőhelyei a tisztásokkal szabdalt erdők, de vízparti magaskórósokban vagy akár kertekben, gyümölcsösökben is előfordul. Napnyugta körül a legaktívabb. Elsősorban ragadozó; nagy mennyiségben fogyaszt különböző növénytetveket, főleg levéltetűt. A tavasszal-nyáron lerakott nyeles petékből kikelő lárvák szintén ragadozók.
Előbáb állapotban telel át.
Chrysoperla carnea complex – közönséges zöldfátyolka fajcsoport. Korábban egyetlen óriási elterjedésű, ökológiailag variabilis, holarktikus fajnak hitték, azonban az utóbbi 1-2 évtizedben kiderült, hogy hozzávetőleg 10 (köztük 4 európai) faj rejtőzik e név mögött. Ezek morfológiai alapon nehezen különíthetők el, azonban vibrációs kommunikációjuk – amely a párok egymásra találását szolgálja – fajra jellemző, így a reproduktív izolációt is biztosítja, és műszeresen is kimutatható. (Az ivari kommunikációnak ennél a módjánál a potroh meghatározott ritmusú rezegtetése a szubsztrátnövény levelének vibrációját váltja ki. Az ilyen jeladást a párosodás előtti viselkedési folyamat egy részében a hímek mellett a nőstények is végzik.) A fajcsoport tagjai sárgászöldtől a világosbarnáig terjedő alapszínű, karcsú testű, 12-20 mm hosszú rovarok. Szárnyaik zöldesek, átlátszók, szárnyereik – a kereszterek egy részének kivételével – szintén zöldek. A fajcsoport fajai Európa, Ázsia és Észak-Amerika egyes részein elterjedtek, sok esetben akár jelentős átfedésekkel. Imágóként telel át, egyedfejlődése viszonylag gyors, a nyári hónapokban teljes életciklusa kevesebb, mint 4 hét alatti lezajlik. A lárvák jelentős levéltetűfogyasztók: 300-1000 levéltetvet pusztítanak el életük során, ezért gazdasági jelentőségük is nagy. A köznyelvben levéltetűfarkasnak is
nevezik őket Az utóbbi évtizedekben, mint biológiai növényvédő ágenst nagy mennyiségben szaporítják és alkalmazzák intenzív növénykultúrákban. Az imágók virágporral, nektárral és mézharmattal táplálkoznak.
Család: Mantispidae – Fogólábú–fátyolkafélék
Sajátos megjelenésű, rövid csápú, kicsiny vagy közepes méretű (5-45 mm) recésszárnyúak. Előtoruk a tevenyakúakéhoz hasonlóan megnyúlt, első pár lábuk pedig a fogólábúakkal (Mantoptera) megegyezően bicskaszerű fogólábbá alakult. Első ránézésre ezért leginkább hártyás szárnyakkal ellátott apró termetű imádkozó sáskára emlékeztetnek. Ragadozók, lárváik pedig speciális életmódúak. Egyesek különböző rovarok élősködői, míg a Mantispinae alcsaládba tartozók pókok petecsomójában fejlődnek. Első stádiumú, campodeoid jellegű lárvájuk felkeresi a petecsomót (kokont), abba bejut, majd a következő stádiumú, már pajor jellegű lárva ott a pókpetékkel táplálkozik. A megtizedelt vagy kiürített tartalmú kokont később bábozódásra is használják. Melegkedvelők, a fajok túlnyomó többsége trópusi, szubtrópusi. Kb. 400 ma ismert fajuk közül Magyarországon csupán három (pl.
Mantispa styriaca– kétszínű fogólábúfátyolka). és egész Európában is csak öt fordul elő, mindegyik aMantispa nem tagja. Nálunk élő fajaik védettek.
Alrend: Myrmeleontiformia
Család: Myrmeleontidae – Hangyalesőfélék
Általában nagytermetű rovarok, alakra és méretre is az egyenlőszárnyú szitakötőkhöz hasonlók lehetnek (szárnyfesztávolságuk 2-15 cm), azoktól eltérően azonban csápjuk szabad szemmel is észrevehető és bunkós, röptük pedig nehézkes, néha erőteljesen csapongó. Szárnyukon kisebb-nagyobb sötét foltok lehetnek. Az imágók alkonyatkor és éjszaka aktív ragadozók. A lárva zömök testű, feje nagy és lapos, sarló alakú szúró-szívó kampói különösen nagyok és erősek. A fajok egy részénél (pl.Myrmeleon formicarius– közönséges hangyaleső) a lárvák a finom szemcséjű (elsősorban homokos) aljzatban fogótölcsért készítenek. A lárva a tölcsér alján a talajba ásva, onnan csak a fejét kidugva rejtőzködik, és várja zsákmányát, ami gyakran hangya, de más megfelelő méretű, kiszívható ízeltlábút is megfog. Más fajoknál (pl.Acanthaclysis occitanica– pusztai hangyaleső) a lárvák nem készítenek fogótölcsért, csak rejtőzködnek a homokban, esetleg aktívan keresik a hangyabolyokat, megint mások korhadékban, farepedésekben élnek és vadásznak. Ez utóbbi csoportba tartozik a Dendroleon pantherinus – párducfoltos hangyaleső, amely idős fák odvaiban, az ott felgyülemlő szerves törmelékben él. Mindhárom fent említett faj védett. A család kb. 2000 faja közül 15-öt Magyarországon is kimutattak.
Család: Ascalaphidae – Rablópillefélék
Szitakötőkre vagy lepkékre emlékeztető, 3-10 cm szárny fesztávolságú, gyors röptű rovarok. Fejük és testük rendszerint dúsan szőrözött, hosszú csápjuk bunkós. Sűrűn erezett szárnyukon a nappal aktív fajok esetében színes mintázat található, míg a szürkületkor, illetve éjszaka aktívak szárnya többnyire mintázat nélküli. Az imágók és a lárvák is ragadozók. Az imágók a levegőben kapják el kistermetű rovarokból álló zsákmányukat. A lárvák méretre és alakra a hangyalesők lárváira emlékeztetnek, azoknál azonban jóval laposabban, és potrohszelvényeik mindegyikén ujjszerű oldalnyúlványok vannak. Kövek, kavicsok alatti résekben rejtőzködnek, és onnan rontanak áldozatukra.
A talajban bábozódnak. Magyarországon egy fajuk él.
Libelloides macaronius– keleti rablópille. 4-5 cm fesztávolságú, kb. 2 cm hosszú, fekete, szőrös testű faj, szárnyain sárga és fekete foltokkal. Nagy bunkóban végződő csápja a testhosszt is eléri. Európa középső és délkeleti részein, Ázsiában pedig Tadzsikisztánig fordul elő. Magyarországon a domb- és hegyvidékeken több helyen is megtalálhatjuk, de ritka; csak egy-egy helyen jelenik meg nagyobb egyedszámban. Imágói júniustól augusztusig rajzanak, napsütötte rétek felett vadásznak kisebb repülő rovarokra. A lárvák kavicsos, köves talajú száraz és üdébb gyepekben egyaránt megélnek. Fokozottan védett.
9.7. ábra. a) nyeles zöldfátyolka tojások, b) aranyszemű fátyolka, c) közönséges zöldfátyolka, d) kétszínű fogólábúfátyolka, e) hangyaleső, f) hangyaleső lárva, g) keleti rablópille