Piaci kudarcok: Közjavak, közösen fogyasztott javak

Fent a közjószágproblémát úgy írtuk le, mint amikor az embereknek nem kell fizetni azért, hogy valamit élvezni tudjanak – és mivel nem kell, így nem is na-gyon fognak. Potyázni akarnak. A piaci kereslet (a keresleti függvény) ezért ala-csonyabb, mint a valós értékelésük. Szélsőséges formája ennek az, amit a

köz-21 Hasonló magyar példákkal a kártérítés fejezetben találkozunk majd.

legelők tragédiájának hívunk. A leggyakrabban hivatkozott hatása a természeti erőforrások túlhasználata. Tegyük fel, hogy létezik egy közösen használt legelő, amelyre mindenki annyi marhát hajt ki, amennyit csak akar. Ingyen van. Rá-adásul mindenki úgy kalkulál, hogy amennyiben ő nem is hajtja ki az övéit, a többiek ki fogják, és lelegelik a füvet. Éppen ezért senki nem fogja visszafog-ni magát, senki nem fog törődvisszafog-ni azzal, hogy a sok marha nagyon gyorsan tönk-reteszi, kimeríti a legelőt. Mindenki potyázik: minél többet szeretne az adott jószágból, de fizetés nélkül – a következmény pedig a jószág gyors elfogyása.²²

Tudjuk persze, hogy nem minden jószágnál jelentkezik ez a probléma. Ha meg akarjuk határozni, hogy egy adott esetben mennyire van jelen a potyázás, akkor a jóléti közgazdaságtan szerint az adott jószág (és nem a fogyasztók!) két jellemezőjét érdemes megvizsgálni. Az egyik a kizárhatóság, ami azt jelenti, hogy meg lehet-e akadályozni valakit, hogy használja a terméket. Például el tudjuk-e érni, hogy aki nem fizet, az ne is használhassa. (De a kizárás persze történhet más elvek szerint is, mondjuk érdem szerint vagy fizikai képességek szerint, mint a sorbanállás esetén – a kérdés csak az, hogy meg tudjuk-e tenni, van-e erre viszonylag jó és olcsó eszközünk.) A másik a rivalizálás a fogyasz-tásban. Ennek kapcsán az a kérdés, hogy amennyiben valaki használja az adott dolgot, akkor ezáltal a többieknek kevesebb jut-e. Ha igen, akkor van rivalizá-lás. E két jellemző szerint az 3.1. táblázatban látható négy kategóriát tudjuk képezni.

1. Tiszta magánjavak esetében kizárhatóság és rivalizálás is van. Tipikusan ilyen a magántulajdonban álló ingatlan – persze, ha a jogrendszer megfelelően működik. Ekkor a tulajdonos kizárhat bárki mást, eltilthat bárkit attól, hogy használja az ingatlanát. Ha a másik mégis megteszi, akkor kártérítést kell ezért fizetnie, vagy valamilyen büntetéssel sújtják. Ugyanakkor a rivalizálás is jelen van, mert azáltal, hogy az adott parcella az övé, másé már nem lehet.

2. A tiszta magánjavak ellentétét a tiszta közjavak képezik. Itt sem kizárható-ság, sem rivalizálás nincs; vagyis azt nem tudjuk megakadályozni, hogy mások használják az adott dolgot, viszont, ha valaki használja, azzal nem akadályozza a többieket ebben. Tegyük fel, hogy az előbb említett ingatlanunkon, amely egy tó partján terül el, viharjelzőt helyezünk el. A tóban fürdők a viharjelzőt használni (látni) fogják. Attól, hogy többen vannak a tóban, nem csökken a vi-harjelző haszna a többiek számára (attól, hogy mások is látják a jelzést, mi nem látjuk azt kevésbé), viszont nem is tudjuk kizárni a használatából a nekünk nem tetszőket (vagy akik nem fizetnek érte).

22 A közlegelő tragédia klasszikus leírása: Hardin [1968].

3. Az ún. közösen használt vagy szabad erőforrások esetén van rivalizálás, de nem tudunk kizárni senkit. Tegyük fel, hogy a jogrendszer nem működik jól, és nem tudjuk megakadályozni azt, hogy emberek bejöjjenek a földünkre, és elvigyék az ott található gyümölcsfák termését. Hasonlóképp közösen hasz-nált (vagy szabad) erőforrásként működik az a tó, amely esetén a tulajdonos nem tudja megakadályozni, hogy abból a halakat mások kifogják, elhordják.

Rivalizálás viszont van: az előbb érkező orvhalász vagy gyümölcsszedő csök-kenti vagy teljesen elveheti az utánuk érkezők lehetőségeit a halfogásra vagy a gyümölcsszedésre.

4. Az ún. klubjavak vagy díjfizető javak esetében ugyan nincs rivalizálás, de van kizárás. Gondoljunk arra, ha az ingatlanunkat arra használjuk, hogy onnan fizetős (kódolt) tévéadásokat sugározzunk. Egy további előfizető bekapcsolódá-sa az adások vételébe semmivel sem csökkenti a korábbi előfizetők élvezetét, s nem korlátozza további előfizetők bekapcsolódását sem. Viszont csak azok néz-hetik a műsort, akik előfizettek, s így dekóderhez jutottak. De vehetjük az előző tó példáját: tegyük fel, hogy a tó elég nagy ahhoz, hogy ne zavarják egymást a fürdőzők (vagy eleve csak annyit engedünk be) és „jól védhető”, ezért fizetős strandot tudunk kialakítani. Amíg a strandolók valóban nem zavarják egymást, nem rontják egymás élvezetét, addig ez klubjószág lesz: aki jegyet vesz, fo-gyaszthatja, tehát van kizárás; de egymást nem zavarják, tehát nincs rivalizálás.

3.1. táblázat: A jószágok jellemzői Kizárás

van nincs

Rivalizálás, versengés

van Tiszta magánjavak Közösen használt (szabad) javak nincs Klubjavak,

díjfizető javak Tiszta közjavak Környezetvédelmi szempontból – de a jóléti közgazdaságtan egésze szem-pontjából is – a tiszta közjavak és a közösen használt (szabad) javak jelentik a problémát. Ezek esetében, vagyis, amikor a kizárás nem lehetséges, merül fel a potyázás problémája. Az ilyen kizárásból fakadó nehézségek az ún. kollektív cselekvési problémák tipikus esetének minősíthetőek. A kollektív cselekvési problémák (lásd Olson [1997]) lényege, hogy ugyan az adott jószág előállítása mindenkinek jó lenne, ha mindenki kivenné belőle a részét, vagyis az egy főre jutó haszon nagyobb, mint az egy főre jutó költség, de mivel mindenki jobban

járna, ha a többiek – nélküle – hoznák azt létre, így mindenki potyázni fog, senki nem tesz érte semmit (vagy csak nagyon keveset). Vegyük észre: azért potyáznak, mert nem lehet őket kizárni.

Jól ismert példája ennek a halászat, vagy a vadászat problémája: a tengeri halállomány vagy egyes állatfajok fogyása. Halásszuk, vadásszuk őket, mivel értékesek a fogyasztók számára, de nem tudjuk megakadályozni azt, hogy csak azok a halászok, vadászok (és főleg: annyian) jussanak hozzájuk, akik megfi-zetik ennek az árát. De szintén kollektív cselekvési problémát okoz az is, ha például egy környezetet károsító tevékenység ellen kellene bíróságon (például a tevékenység megtiltása érdekében) fellépni. Aki fellép, az vállalja a peres-kedés költségeit, rászánja az idejét, energiáját, míg a többiek, akik a számukra kedvező döntésen szintén nyernek, nyugodtan „potyázhatnak”: ha a per sikeres, akkor megkapják a nekik jó dolgot, anélkül, hogy bármit tettek volna ennek érdekében; ha viszont a per sikertelen, akkor nem az ő erejük ment rá. A felek alapesetben²³ potyázni fognak.

Azt, hogy a felek miért potyáznak, a 3.2. táblázatban mutatjuk be. Ez egy klasszikus közjószág-problémát ábrázol, az ún. fogolydilemmát, amikor a po-tyázás domináns stratégia. (A fogolydilemma definíciója az, hogy a popo-tyázás domináns stratégia.) Domináns stratégián azt értjük, hogy valaki számára egy adott döntés mindenképpen jobb, mint az alternatívái, függetlenül attól, hogy a társa hogyan dönt. Előző bírósági példánkban tegyük fel, hogy

(i) ha egyetlen ember is fellép, biztosan betiltják a környezetszennyező te-vékenységet, vagyis a siker nem függ attól, hogy egy vagy két ember perel-e,

(ii) a környezetszennyező elleni fellépés annyi erőfeszítést követel, hogy egy embernek nem éri meg (az ő egyéni haszna kisebb, mint ez a költség), (iii) két embernek viszont már megérné – ha mindenkire csak fele annyi

erő-feszítés jutna, akkor a haszon már meghaladná ezt.

Az egyszerűség kedvéért írjuk ezt fel számokkal! Tegyük fel, hogy a siker ese-tén elérhető, a környezetszennyezés megszűntetéséből fakadó haszon mindkét félnél 5. A fellépés költsége 6, amit a pert indító félnek, vagy feleknek állni-uk kell. Vagyis ha együtt lépnek, akkor a fejenkénti nettó haszon 2, mivel 5 hasznot érhetnek el egyenként, és 3-3 költséget viselnek. Ha valamelyikük lép és a másik nem, akkor a perlő fél -1 nettó haszonhoz jut (5 hasznot kap cserébe a 6 költségért), míg a másik nettó haszna 5 (vége a környezetszennyezésnek,

23 A nem „alapesetekkel” később foglalkozunk.

és ez neki semmibe nem került). Míg ha egyikük sem lép, akkor sem haszon, sem költség nincs – marad a státus quo. Ezeket a nyereményeket – kifizetéseket, ahogyan a játékelmélet nevezi – írtuk be a 3.2 táblázatba. Minden cellában első helyre az 1. játékosét, utána a 2. félét.

3.2. táblázat: Fogolydilemma: fellépjünk-e környezetszennyező ellen?

2. fél

fellép nem lép

1. fél fellép 2 ; 2 –1; 5

nem lép 5; –1 0; 0

Az ilyen helyzetek elemzéséhez az ún. Nash-egyensúlyt kell megkeresni. Ez olyan helyzet, amelytől egyik félnek sem éri meg egyoldalúan eltérni. (Úgy találhatjuk meg, hogy előbb megnézzük, hogy a partner adott lépése mellett mi lenne a jobb döntés, és azt aláhúzzuk. Konkrétan: ha tudnánk, hogy a 2. fél fel-lép a bíróságon, akkor mi jobb az 1. játékosnak. Ezt az 1. oszlop kifizetéseinek összehasonlításaként kapjuk. Ha az 1. is fellép, akkor a kifizetése 2, ha nem, akkor 5. Utóbbi a jobb – húzzuk ezt alá! Nézzük ugyanezt arra az esetre, ha a másik biztos nem lép. A jobb a státus quo, mert 0 nagyobb, mint –1. Ugyanezt nézzük meg a 2. fél esetére. Előbb elemezzük le ezt az esetet, ha az 1. játékos fellép, majd azt, ha nem. Ha találunk olyan cellát, amelyben mind a két kifizetés alá van húzva, akkor az Nash-egyensúly.) Ilyen itt az, amikor egyik sem lép – vagyis a kölcsönös potyázás.

A közjavak lezárása kapcsán is érdemes felhívni a figyelmet néhány gyakori hibára. Egyrészt nem szerencsés összekeverni a közjavakat a közösen használt jószágokkal. A tiszta közjavak nem merülnek ki – éppen az volt a definíciónk, hogy amit az egyik elfogyaszt, az a másik számára elérhető mennyiséget nem csökkenti. A környezetszennyezés megszűntetéséből származó hasznunkat – tipikus esetben – nem csökkenti az, hogy mások is élvezik a tiszta környezetet.

Ezzel szemben, amit az egyik marha megeszik, amit az egyik halász kifog, az a másik számára elérhetetlen – ez a közlegelő probléma, a közösen használt (szabad) jószág esete.

A tiszta közjavak problémája csak az, hogy nem érdemes őket létrehozni. A közösen használt erőforrások problémája ezen túlmenően az is, hogy ha esetleg létrejönnek, akkor gyorsan ki is merülnek. A tiszta közjavak nem pusztulnak attól, hogy többen élvezik őket.²⁴

Másik gyakori tévedés az a leegyszerűsítés, hogy amennyiben valamit többen fogyasztanak egyszerre, ott automatikusan kollektív cselekvési problémát való-színűsítünk. Látni fogjuk nemsokára részletesen is: nem minden kollektív fel-lépést követelő program vall kudarcot. De már itt is észrevehettük: a gond nem az, hogy egy jószágot sokan élveznek – a klubjavak tökéletesen tudnak működni piaci viszonyok között, mivel a kizárás révén elérhető, hogy mindenki fizessen érte.