TULAJDON ÉS SZERZőDÉS
7.1 Felelősségi formák, ösztönző hatások
A két alapvető felelősségi forma tehát: az objektív felelősség, amely jogellenes károkozása esetén mindig kártérítés fizetésére kötelezi az alperest függetlenül attól, hogy mit tett és mit nem tett, a kár megelőzése érdekében; illetve a vétkes-ségi felelősség, amely csak akkor áll fenn, ha az alperes nem úgy járt el ahogyan
az elvárható. A logikát továbbvíve: ha az alperes úgy jár el, ahogyan az elvárha-tó, akkor vétkességi felelősség esetén nem köteles megtéríteni az általa okozott kárt, így a felperesnek kell viselnie azt, hiszen kompenzációt nem kap.
A közgazdaságtant (joggazdaságtant, környezet-gazdaságtant) a kártérítés ösztönző hatásai érdeklik.2 Abból indul ki, hogy a kártérítési ügyekben hozott döntések eljutnak a potenciális al- és felperesekhez, és azok a magatartásukat a döntésekből kiolvasható elvárásokhoz igazítják. A kártérítés ösztönző hatásai közül a kulcskérdés az, hogy miképpen hat a kártérítési jog az emberek elő-vigyázatosságára. Elővigyázatosság alatt értünk mindent, ami csökkenti a kár (esetünkben a környezeti kár) bekövetkezésének esélyét. Ebben az értelemben elővigyázatosság az is, ha biztonsági vagy szűrő berendezéseket szerelünk fel, ha környezetkímélőbb technológiára állunk át, ha csökkentjük (vagy beszün-tetjük) a mindig környezeti kockázatokat is hordozó termelést, vagy ha a ve-szélyes hulladékot nem a legolcsóbb (például illegális ingyenes) helyen, hanem drágább, de – reményeink szerint – a környezeti veszélyeket alacsonyan tartó módszerrel és helyen helyezzük el. Ezek az elővigyázatossági lépések termé-szetesen mindig költséggel járnak – le kell mondanunk miattuk más számunkra hasznos dolgokról, beruházásokról. A hasznuk ugyanakkor az, hogy csökken a kár bekövetkezésének esélye, csökken a kár várható értéke, csökken a várható kár. Emlékezzünk: a második fejezetben láttuk, hogy a várható érték a bekövet-kezés esélyének és a bekövetbekövet-kezés esetén előálló érték szorzata. Ha a bekövetke-zés esélye p a kár pedig L, akkor a várható kár: p × L.3 Ezek közül a bekövetke-zés esélye függ attól, hogy mennyire vagyunk elővigyázatosak: a bekövetkebekövetke-zés esélye az elővigyázatosság csökkenő függvénye, vagyis p(x) × L, ahol x az elő-vigyázatosságra fordított költség, p(x) pedig azt jelzi, hogy p értéke x-től függ.
Két költség áll tehát előttünk az elővigyázatosság és a várható kár.
A hatékonyság, a második fejezetben látott határértékelés azt követeli, hogy mindaddig növeljük az elővigyázatosságra fordított összeget, amíg ezen növe-kedés miatt a várható kár jobban csökken. Más megfogalmazásban: a társadal-mi optimum ott van, ahol a két költség összege, vagyis a társadaltársadal-mi költség (SC) minimális.
SC= x + p(x)L → min
2 Az itt bemutatott modell részletesebb kifejtését lásd: Cooter–Ulen [2005], pp. 349–374., Landes–Posner [1987], Miceli [1997], pp. 16-29. és pp. 44–58., Posner [2011], pp. 213–231., Schäfer–Müller–Langer [2009], Shavell [2004], pp. 177–206. és 224-256.
3 A költség-haszon elemzéssel foglalkozó fejezetben mutatjuk majd meg, hogy miért a várható értékkel számolunk, vagyis miért vizsgáljuk a kérdés kockázatsemleges módon.
Ugyanakkor a konkrét döntéshozót nem a társadalmi, hanem az egyéni költség érdekli. Ha többet költ az elővigyázatosságra (x) az neki nyilvánvaló többlet-költség. Ezzel szemben őt nem a várható kár (p × L), hanem a várható kártérítés (D) érinti. A bíróság által megítélt, az alperes által fizetendő kártérítés ugyanis nem feltétlenül egyezik meg a felperest érő kárral. Például azért, mert a felperes a kár nem minden elemét tudja a bíróság számára hitelt érdemlően igazolni.
Vagy azért, mert a jogrendszer a kártérítés nagyságát a ténylegesen bekövetke-zett kár nagyságánál kisebb összegben maximalizálta. Vagy azért, mert ugyan a naturáliában mért kár bizonyítható és egyértelmű, de annak pénzbeli értéke vitatható – ez a gyakorlatban sokszor így van a természeti környezetben kelet-kezett kár esetén.
E kettő – az elővigyázatossái kiadás és a várható kártérítés – összegét (ez az egyéni költség, PC) szeretné a potenciális károkozó minimálisra szorítani.
PC= x + p(x)D → min
Az elővigyázatossági lépéseken belül érdemes elkülöníteni azokat, amelyeket a bíróság meg tud figyelni, és azokat, amelyeket nem. Nevezzük a bíróság szá-mára megfigyelhető, bizonyítható lépéseket gondosságnak, míg a nem megfi-gyelhetőeket, nem bizonyíthatóakat (a joggazdaságtani hagyomány szerint) aktivitásnak. Az előző képletekben x mind a kettőt tartalmazta. Legyen most c a gondosságra, míg a az aktivitásra fordított kiadás, tehát x = c + a.
A két elővigyázatossági típus közötti különbség a vétkességi felelősség ese-tén lesz fontos. A bíróság csak olyan elvárásokat értékelhet, csak annak alapján döntheti el, hogy valaki elvárható módon járt-e el, amelyeket most a gondosság körébe soroltunk, vagyis ami a bírósági eljárásban bizonyítható.
7.1.1 Alperes felelőssége és ösztönzői
Alapesetben három felelősségi rendszert érdemes elkülöníteni – és azok ösz-tönző hatásait külön-külön elemezni. Ezek: az objektív felelősség, a vétkességi felelősség és a felelősség hiánya. Egyelőre tegyük fel, hogy a rendszer jól mű-ködik, vagyis a kártérítés, ha megítélik, valóban egyenlő a kárral, és az elvárt magatartás pedig az, ami társadalmilag valóban optimális lenne.
Objektív felelősség esetén az alperes tudhatja, hogy amennyiben kárt okoz, akkor kompenzálnia is kell a felperest. Ha felszereli a szűrőberendezést, csök-kenti a termelést, vagy biztonságosabb (drágább) helyen helyezi el a veszélyes
hulladékot, akkor emiatt nőnek ugyan a költségei, de a várható kár és ezzel a várható kártérítése is csökken. Ha, mint feltettük, a kártérítés egyenlő a tár-sadalmi kárral, akkor az alperes tártár-sadalmi szempontból hatékony döntést fog hozni, hiszen az ő egyéni költségminimuma épp ott van, ahol a társadalmi.
A 7.1 ábrán ezt láthatjuk. A két szaggatott vonallal jelölt függvény az előbb látott két társadalmi költségfüggvény, az elővigyázatosság költsége, x, és a vár-ható kár, p(x)L. (Ez utóbbi most, mivel a kár és a kártérítés feltevésünk sze-rint egyenlő, egybeesik a várható kártérítéssel, p(x)D = p(x)L.) A folyamatos függvény az egyéni költségfüggvény: azt mutatja, hogy egyes elővigyázatos-sági szintek mellett várhatóan mekkora költséget kell viselnie az alperesnek.
Objektív felelősség esetén az egyéni és a társadalmi költség egybeesik, vagyis:
SC = x + p(x)L = x + p(x)D = PC
Így az egyéni költségfüggvény minimuma x* lesz, ami egyben a társadalmi költség minimuma, az elővigyázatosság hatékony szintje is. Az alperes meg-tesz minden olyan elővigyázatossági lépést, amelynek költsége kisebb, mint az annak révén megelőzhető várható (vagyis a bekövetkezés valószínűségével súlyozott) kár.
7.1. ábra: Elővigyázatossági ösztönző objektív felelősség esetén
Ugorjunk a másik végletre, a felelősség hiányára! Ez azt jelenti, hogy az alperes soha nem fizet kártérítést, vagyis a várható kártérítés minden elővigyázatossági szinten D = 0. Az alperes egyéni költsége csak az, amit az elővigyázatosságra
költ. Ha egyéni költségeit akarja minimalizálni, ahogyan azt egy racionális dön-téshozótól elvárjuk, akkor az elővigyázatossági költségeit 0-ra fogja szorítani, magyarán semmiféle elővigyázatossági intézkedést nem fog tenni. (A 7.1 ábrán ez azt jelentené, hogy az alperes egyéni költségfüggvénye az x függvény lenne.
Ennek minimumpontja pedig az x = 0 pontban van.)
Vétkességi felelősség esetén a kártérítés attól függ, hogy milyen gondossági lépéseket tesz az alperes. Ha az elvárt módon jár el, akkor a kártérítés D = 0, ha nem, akkor a teljes kárral egyenlő, D = L. Mivel egyelőre hatékonyan működő bíróságot tételezünk fel, így az elvárt gondossági szint, c’ éppen ott van, ahol a társadalmi költség minimális. Mint a 7.2. ábrán is jelezzük, ha a gondosság ennél kisebb, vagyis c < c’, akkor az alperest vétkesnek fogják ítélni. Ezzel szemben, ha ekkora, vagy magasabb ennél, vagyis c ≥ c’, akkor a bíróság úgy fogja tekinteni, hogy úgy járt el, ahogyan az elvárható. Amikor az alperes vét-kes, akkor meg kell fizetnie a teljes kár, vagyis az egyéni költsége a gondosság és a várható kár összege: c + p(c)L. Ha nem vétkes, akkor csak a gondosság költségét viseli – kártérítés nincs. A 7.2 ábrán is a nem szaggatott függvény jelzi az egyéni várható költséget. Látszik, hogy abban a tartományban, ahol az alperest vétkesnek ítélik, az egyéni költségfüggvény a társadalmi költséggel azonos, viszont amikor nem vétkes, akkor eltűnik a kártérítés, és az egyéni költ-ségfüggvény a gondosság költségével fog megegyezni. Az egyéni költség épp ott minimális, ahol a bíróság által elvárt szint kezdődik: itt tűnik el a kártérítés.
7.2. ábra: A vétkességi felelősség ösztönző hatása (csak a gondosságra)
Feltűnhetett, hogy a vétkességi felelősségnél nem a teljes elővigyázatosságról, hanem csak annak a bíróság által megfigyelhető eleméről a gondosságról be-széltünk. Ennek oka egyszerű: amennyiben az alperes racionális és az elvárt szinten állítja be a gondosságát, akkor ezzel kizárja a kártérítés lehetőségét. Az aktivitásra, vagyis a bíróság által nem vizsgált elővigyázatossági lépésekre nem fog költeni: ha költene rá, az csupán a költségét növelné, miközben a kártérítést nem csökkentené (nem is csökkenthetné), hiszen az elvárt gondosság teljesítése miatt az már úgyis 0.
7.1. táblázat: Az alperes ösztönzői, a felperes magatartását nem vizsgáló hibátlan bíróság esetén
Gondossági ösztönző Aktivitási ösztönző
Nincs kártérítés nincs nincs
Vétkességi felelősség optimális nincs
Objektív felelősség optimális optimális
Röviden összefoglalja az alperes ösztönző hatásait a 7.1. táblázat. Látszik, hogy az objektív felelősség mindkét ösztönzőt optimálisan állítja be, míg a kártérítés hiánya egyiket sem. A vétkesség pedig csak a gondosságra hat optimálisan.
Tegyük azonban hozzá, hogy ezt a táblázatot a későbbiekben új elemek megje-lenésével módosítani fogjuk.
7.1.2 Felperes közrehatása és ösztönzői
A károkozás nemcsak a Coase-tétel, hanem a jog szerint is kétoldalú folya-mat. A felperes is tehet az őt ért károsodás elkerülése érdekében. Ezért el kell dönteni, hogy a felperes elővigyázatossági lépéseit miképpen veszi figyelembe a kártérítési jog. Itt három válasz adható: a jog, a bíróság
(i) nem figyel rá, vagyis akármit is tett, vagy nem tett, ha az alperes oldalán alkalmazott döntési elv és az alperes magatartása szerint kártérítésre jo-gosult, mindenképpen megkapja azt;
(ii) a közrehatás szabályát alkalmazza, vagyis, ha nem járt el úgy, ahogyan az tőle elvárható, akkor nem kap kártérítést – akkor sem, ha az alperes magatartása alapján jogosult lenne rá;
(iii) az ún. összehasonlító vétkességet vizsgálja, vagyis ha a felperes vétkes, akkor nem kap semmit, kivéve, ha az alperes is az, mert ebben az esetben a vétkességük arányában osztoznak a káron.
Az alperes vétkességét és a felperes közrehatását is figyelembe véve négy logi-kai eset van – ezt mutatja a 7.3. ábra:
I. az alperes vétkes, de az felperes elvárható módon jár el II. mindketten elvárható módon járnak el
III. a felperes közrehat, és az alperes elvárható módon jár el IV. az alperes vétkes és a felperes közrehat
Alperes gondossága
vétkes elvárható
Felperes
gondossága elvárható I II
közrehat IV III
7.3. ábra: A vétkesség és a közrehatás alapján elképzelhető helyzetek
A három szabályt az előző pontban látott három alperesi lehetőséggel kombinál-va (és kihagykombinál-va az irreleváns kombinációkat) hat lehetőség áll előttünk, ame-lyeket a 7.2. táblázatban láthatunk.
7.2. táblázat: Kártérítés és kártérítés hiánya a különböző felelősségi szabályok esetén Kártérítés
(Kár az alperesen) Nincs kártérítés (Kár a felperesen)
Nincs kártérítési szabály nincs I, II, III, IV
Tiszta objektív felelősség I, II, III, IV nincs
Objektív felelősség + közrehatás I, II III, IV
Egyszerű vétkességi felelősség I, IV II, III
Vétkességi felelősség + közrehatás I II, III, IV
Összehasonlító vétkesség I, IV (részben) II, III, IV (részben)
Az egyes esetekben eltérőek lesznek a felekre ható ösztönzők.
Amennyiben nincs kártérítés, akkor, mint az előbb láttuk, az alperesre sem-miféle elővigyázatossági (sem gondossági, sem aktivitási) ösztönző nem hat.
Éppen ezért a felperes azzal a helyzettel találja magát szembe, hogy az összes költséget ő viseli: azt fogja mérlegelni, hogyha növeli az elővigyázatosságát (akár a gondosságát, akár az aktivitását), akkor ezzel mennyire csökken a
vár-ható kár. Tudhatja, hogy ezt a kárt mindenképpen ő viseli – ő a végső kárviselő.
Ezért ugyanazon okok alapján, mint amit az alperes oldalán az objektív felelős-ségnél láttunk, a gondossági és az aktivitási ösztönzője is optimális lesz, hiszen ő a teljes társadalmi költséget viseli, egyéni érdeke is azt minimalizálni.
A 7.2. táblázatból is látható, hogy a tiszta objektív felelősség ennek éppen a fordítottja. Éppen ezért csak az alanyokat kell megcserélni a mondatokban:
a felperesen semmilyen, az alperesen pedig mind gondossági mind aktivitási tekintetben optimális ösztönző lesz.
Az egyszerű vétkesség elemzésekor induljunk ki abból, amit az alperes elem-zésekor láttunk: az alperesnek érdemes épp az elvárt gondosság szintjét hozni (nem többet), és emellett az aktivitásra nem figyelni. Ha így tesz, akkor kárté-rítést nem fizet, vagyis a kár a felperesen lesz. Ismét ő a végső kárviselő. A fel-peres minden hatékony elővigyázatossági lépést (tehát gondossági és aktivitási lépést is) meg fog tenni.
Amennyiben az objektív felelősséget a közrehatás vizsgálatával párosítjuk, akkor a helyzet megváltozik. Ahhoz, hogy kártérítést kaphasson, a felperesnek teljesítenie kell az elvárt gondosság szintjét. De ha azt teljesíti, akkor az alpe-res bizonyosan fizet. Vagyis a felpealpe-res az elvárt gondosságot teljesíteni fogja, viszont az elővigyázatosságra már nem ösztönzi a rendszer – a kártérítést meg-kapja enélkül is, felesleges kiadás lenne erre is költeni. (Ne feledjük: egyelőre feltesszük, hogy kár esetén az őt a kárért kompenzáló teljes kártérítést meg-kapja!) Az alperes pedig tudhatja, hogy amennyiben a felperes teljesíti az el-várt gondosságot (márpedig, ha racionális, miért ne teljesítené), akkor neki kell megtéríteni a teljes kárt. ő a végső kárviselő. Az alperes minden hatékony elő-vigyázatossági lépést (tehát gondossági és aktivitási lépést is) meg fog tenni.
Vegyük észre, hogy az egyszerű vétkesség és az objektív felelősség a közreha-tás vizsgálatával egymás tükörképei – ismét csak az alanyokat kell felcserélni a mondatokban.
A vétkességi felelősség a közrehatás vizsgálatával ösztönzési, hatékonysági szempontból redundáns. Racionális feleket feltételezve hatása ugyanaz, mint az egyszerű vétkességé, vagyis mintha nem is vizsgálnánk a közrehatást. Ennek oka a két kérdés aszimmetriája: ha az alperest nem találjuk vétkesnek, akkor ő biztosan nem fizet, nem viseli a kárt, ha azonban a felperes nem vétkes, akkor ezzel csak esélyt kap a kártérítésre, vagyis, hogy ne kelljen viselnie (ha a fel-peres az elvárt módon jár el, akkor ez sem menti meg a kártól). Vagyis a hely-zet itt is az, hogy az alperesnek érdemes épp az elvárt gondosság szintjét (és
nem többet) teljesíteni, viszont az aktivitással nem törődni – ezzel bizonyosan
„megússza” a kártérítést. Ezzel szemben a felperes minden hatékony gondossá-gi és aktivitási lépést meg fog tenni.
Az összehasonlító vétkesség ösztönzési hatása csak nem racionális emberek esetén tér el az előzőtől. Az intuíció: ha az alperes az elvárt módon jár el, akkor teljesen mindegy, hogy a másik mit csinál, megússza a kártérítést. Vagyis az el-várt gondosságot hozni fogja, az aktivitásra nem fog figyelni. Innentől pedig – függetlenül attól, hogy mi történne, ha az alperes vétkes lenne – a felperes tudja, hogy rajta marad a kár, tehát mind a gondosságot, mind az aktivitást op-timálisan fogja beállítani.
Az elemezés eredményeit a 7.3. táblázatban foglaljuk össze. Ennek értelme-zéséhez azonban még egy megjegyzést tenni kell. Amikor eddig arról beszél-tünk, hogy valaki optimálisan védekezik, az azt jelentette, hogy a másik dönté-sét adottnak véve minimalizálni próbálja a társadalmi költségeket. Nem nehéz belátni, hogy így cselekvése a másik fél adott döntésétől függ. Vessünk össze két esetet: a kártérítés teljes hiányát és a vétkességi felelősséget! Mindkétszer azt láttuk, hogy a felperes ösztönzői optimálisak – miután az alperes reagált a jogrendszerben rejlő ösztönzőkre. Ez azonban, mint szintén láttuk eltérő lesz a két esetben: felelősség hiánya esetén semmit nem fog tenni, vétkességi fele-lősség esetén azonban a gondossága optimális lesz (csak a meg nem figyelhető elemekkel, az aktivitással) nem törődik. Ez azért fontos, mert a baleset esélye alacsonyabb lesz vétkességi felelősség esetén. Mivel alacsonyabb a baleset esé-lye, ezért alacsonyabb az a várható kár is, amit a felperes figyelembe vesz, ami-kor az elővigyázatossági (gondossági és aktivitási) döntéseit meghozza. A 7.3.
táblázatban éppen ezért nemcsak azt láthatjuk, hogy – a másik adott döntése mellett – vajon optimális döntést hoz-e az adott szereplő, hanem azt is, hogy ez az optimum alacsony vagy magas-e (köszönhetően a másik elővigyázatos-sági szintjének). Három értéket különböztetünk meg: (i) elvárt optimum, amit a bíróság (eddigi feltételezéseink szerint) elvár, (ii) magas optimum, amikor a másik fél is tesz kárveszélyt csökkentő lépéseket (hiszen a gondossága nem nulla), és (iii) a nagyon magas optimum, amikor másik semmit nem tesz (mind a gondossága mind az aktivitása nulla), ezért nagyon nagy a várható kár.
Az eddigiekből is nyilvánvaló lehet, de mondjuk ki: amennyiben az egyik fél elővigyázatosabb, akkor emiatt a másik számára optimális elővigyázatossági szint csökken. A két szereplő magatartása helyettesítő viszonyban van egymás-sal – mondaná a közgazdaságtan. Emögött pedig egy másik fontos összefüggés húzódik meg: ha magasabb az adott fél által bizonyosan (vagyis nem a vétkes-ségétől, közrehatásától függően) viselendő várható kár, illetve kártérítés, akkor
többet fog tenni annak megelőzése érdekében. Ez a két összefüggés a következő alfejezetben, amelyben a bírósági tévedés esélyeit vesszük számba, fontos kiin-dulópont lesz.
Mielőtt azonban a bírósági tévedés esélyére rátérnénk, érdemes környezet-politikai szemszögből egy kicsit megvizsgálni a 7.3. táblázatot. A táblázatból nyilvánvaló, hogy nincs olyan kártérítési megoldás, amely minden szereplő elővigyázatosságát optimálisan állítaná be. A kérdés inkább az, hogy melyik fél ösztönzését tekintjük fontosabbnak. Melyik fél túlzott elővigyázatosságát – egyúttal partnere aktivitási ösztönzésének hiányát – tartjuk kisebb bajnak? A környezetpolitikában bevett állítás szerint a környezeti károk olyan balesetek-ből, olyan tevékenységből származnak, ahol – anélkül, hogy tagadnánk, hogy az externália itt is kétoldalú – az alperes ösztönzése fontosabb. Ezen érvelés szerint ezért figyelhetjük meg azt, hogy miközben a kártérítési jog alapszabálya minden fontosabb jogrendszerben a vétkességi felelősség, addig a környezetvé-delemben terjed az objektív felelősség a közrehatás vizsgálatával (Faure [2001, 2009]). (Ugyanakkor ahhoz, hogy ezt a folyamatot hatékonynak tekinthessük, fontos tudni, hogy a bírósági eljárásban ki alperes és ki a felperes. Az kerül-e az alperes pozíciójába, aki – mint a Coase-tétel tárgyalásakor a negyedik feje-zetben láttuk – olcsóbban elkerülheti az externáliát, mint a társa. Aki olcsóbban védekezhetne az ellen.)
7.3. táblázat: A különböző felelősségi rendszerek ösztönző hatásai, bírósági tévedés nélkül, racionális döntéshozókat feltételezve
Alperes Felperes