TULAJDON ÉS SZERZőDÉS
6.1 Jogviszonyok tisztázása, tulajdon
A közgazdászok – történeti okok miatt is – a tulajdonjogok fogalmából indulnak ki. Sokszor a Coase-tételben szereplő feltételt, a jogviszonyok egyértelműségét is a tulajdonjogok egyértelműségével írják le. Ez az állítás akkor igaz, ha va-laki a közgazdaságtan tulajdonosfogalmát fogadja el. A jog azonban nem min-den jogosultságot, nem minmin-den a közgazdaságtan által tulajdonként felfogott viszonyt nevez tulajdonnak – a jogi tulajdon annak csak egyik fajtája. Például, ha valakinek joga van fát kivágni egy erdőből, vagy vizet kivenni egy földalatti vízkészletből, akkor ezt a közgazdaságtan hajlamos tulajdonként értelmezni, holott ezt a jog – illetve a köznyelv – csak fakivágási, vagy vízkivételi jognak nevezi. Ahogy az is igaz, hogy míg ezt a fakivágási jogot a köznyelv kvázi tu-lajdonnak tekinti, addig a jog ezt nem tekinti annak (jogi nyelven, mint majd látjuk: nem dologi jog). A tulajdon és a jogosítvány fogalma közötti különb-ségtétel az egyik leggyakoribb félreértés közgazdászok, jogászok és „normális emberek” beszélgetéseiben, mert az egyes csoportok mást és mást értenek eze-ken. Természetesen, nem arról van szó, hogy az egyik definíció helyes, a má-sik nem – mindegyik helytálló a maga területén, de az eltérésre ügyelni kell.
Ebben az alfejezetben, túl azon, hogy a jogosítványok, illetve szűkebb értelem-ben a tulajdonjogok környezet-gazdaságtani jelentőségét tárgyaljuk, röviden ki fogunk térni erre az ellentétre is.
A fogalmi eltérés megnehezíti azt, amivel a későbbi fejezeteket mindig kezdeni fogjuk: nem tudunk példákat hozni. Azok a példák, amelyeket a köz-gazdaságtan hoz (a vadászati, halászati jogok privatizálása; a nemzeti parkok létrehozása; a légtér állami tulajdonba vétele, vagy a levegőminőség romlása miatt kártérítési perek indításának joga; az ún. kibocsátási kvóták, vagyis adott mennyiségű szennyező anyag levegőbe juttatásának joga, és ennek adás-vétele;
a nagyon hasonlóan működő ún. átruházható halászati kvóták, stb.) legtöbbje jogi, és talán köznapi értelemben sem jelent tulajdont. A közgazdaságtan mégis gyakran tulajdonjogi megoldásként nevezi ezeket.
6.1.1 A jogosítványok definíciója és fő közgazdaságtani jellemzői Amikor a közgazdaságtan tulajdonról beszél, az esetek többségében három fontos kérdés kerül elő: a menedzsment joga, a kizárás és az elidegenítés. Ez a három fogalommal jól összekapcsolható a jogtudomány egyik legismertebb, Wesley Newcomb Hohfeldtől (amerikai jogász, 1879–1918) származó jogosult-ság- [right] felfogása. A három közgazdaságtani fogalom értelmezése valószí-nűleg nem okoz nagyobb gondot, de azért adjunk egy-egy gyors definíciót rájuk:
▪ menedzsmentjogon (nevezhetnénk használati jognak is) azt értjük, hogy valaki az adott dolgot használhatja, annak felhasználási módjáról rendel-kezhet, ha tetszik, át is alakíthatja a korábbihoz képest – sőt, ha ez fizikai-lag lehetséges, meg is szüntetheti;
▪ kizárás jogán azt értjük, hogy megszabhatja, hogy rajta kívül mások mi-lyen jogokat gyakorolhatnak – az ő engedélye nélkül más nem léphet be a területre, vagy bár beléphet, de annak hasznait nem szedheti (nem ha-lászhat, nem vadászhat, gyümölcsöt nem szedhet, fát ki nem vághat, stb.);
▪ az átruházás joga pedig azt jelenti, hogy az adott menedzsment és kizárási jogokat másoknak átadhatják.1
Hohfeld jogosultságelmélete (Hohfeld [1917/2000]) nagyon hasonló fogalmak-kal dolgozik. Szerinte a jog fogalma négy elemi részből tevődik össze: a pri-vilégiumból (szabadságból2), a (többiekkel szembeni) követelésből, a felhatal-mazottságtól (hatalomból) és az immunitásból – ezek viszonyát a 6.1 ábrán láthatjuk.
1 Schlager–Ostrom [1992] felosztása szerint a tulajdonjog, amikor egy víz tulajdonáról beszé-lünk, öt fontos elemet tartalmaz: (i) a belépés joga, (ii) a haszonszedés joga, (iii) a menedzsment joga (a fizikai változtatás joga), (iv) a kizárás és (v) az elidegenítés. Honoré [1961] a földtulaj-don kapcsán kilenc jogosítványt és két kötelességet sorol fel: (i) az exkluzív birtoklás joga, (ii) a használat joga, (iii) a menedzsment joga, (iv) a jövedelmeihez való jog, (v) a tőkéhez (vagyis nagyjából az értékéhez, annak adott formájához) való jog, (vi) a biztonságához való jog, (vii) az átruházhatóság, (viii) a véglegesség (időbeli lejárat nélküliség), (ix) a káros használat tilalma, (x) a megművelés felelőssége [liability to execution] és (xi) a reziduális jogok.
A két felsorolás két ok miatt tér el egymástól, illetve az általunk adott rövidebb felsorolástól:
egyrészt egyes jogokat – különösen a menedzsmentjogot – elemeire bontja, másrészt utal arra is, hogy az egyes vagyontárgyak esetén a tulajdonjog tartalma, a tárgyak fizikai eltérései miatt, mást és mást jelenthet.
2 Hohfeld magyar fordításában a Power felhatalmazottságként, a Privilege pedig szabadságként szerepel. Mi itt a hatalom és a privilégium szót fogjuk használni. Ennek oka, hogy a felhatalma-zottság szóból könnyű arra következtetni, hogy ennek az a lényege, az adott jogosítványelemet valaki megadta. A fontosabb az, hogy jelen pillanatban mire jogosít – vagyis a hatalomra. A sza-badság szó pedig magában a Hohfeld cikkben is sok bonyodalmat okoz – a Privilege mellett használja, és ettől el is különíti a Liberty fogalmát is (a későbbi értékelések pedig a Freedom
„FELHATALMAZOTTSÁG”
6.1. ábra: A jog elemi részei Hohfeld jogosultság-elméletében
Az igényjog azt jelenti, hogy az adott jog tulajdonosa valamilyen követel-ményt állíthat másokkal szemben. Biztosítaniuk kell a jogosult jogát – nem akadályozhatják annak gyakorlását. Vagyis a követeléssel szemben a másik fél kötelezettsége áll. (Az igényjog ellentéte pedig az, ha valaki valamit nem köve-telhet, a joghiány.)
A privilégium vagy szabadság nagyjából a közgazdaságtani értelemben vett menedzsment jogának felel meg. A jogosult eldöntheti, hogy miképpen akar adott joggal élni, akar-e egyáltalán élni vele. Joga van az adott dolgot megten-ni, de nem kötelessége. Adott személy privilégiumával, szabadságával szemben a többiek joghiánya áll, vagyis az, hogy azt a többiek nem követelhetik tőle. (A privilégium ellentéte a kötelezettség.)
A hatalom lényege, hogy megváltoztathatjuk az előző két elemet, beavat-kozhatunk más viszonyaiba. Korlátozhatjuk (vagy éppen növelhetjük) a saját szabadságunkat, vagy követelésünket, befolyásolva ezzel másokét is. Például, ha átruházzuk másra, akkor ezzel a rendelkezési joggal élünk. De ha ígéretet te-szünk, az is ilyen: másnak onnantől kezdve lehet követelése velünk szemben. A hatalommal szemben pedig a többiek felelőssége áll3: elvárható tőlük (felelősek azért), hogy úgy, azon határok között maradjanak, amelyeket megszabunk, ne sértsék a jogainkat. (A hatalom ellentéte a beavatkozás-képtelenség.)
fogalmát próbálják a Hohfeld-féle modell alapján definiálni). A szabadság sokféle jelentésének összekeverését elkerülve most privilégiumként fogunk erre hivatkozni.
3 Hohfeld magyar fordításában ez beavatkozásnak kitettség, de mivel az angol eredetiben ez liability, így itt felelősségként említjük.
A mentesség, immunitás ezzel szemben azt jelenti, hogy mások nem szab-hatják át az első két elemet. Mások egyoldalú döntése nem befolyásolhatja azt.
A mentességünk, immunitásunk azt követeli, hogy másnak ne legyen hatalma felettünk – vagyis beavatkozás-képtelen legyen. (A mentesség, immunitás el-lentéte a mások hatalmának, beavatkozásának való kitettség, vagyis a neki való felelősség.)
Figyelembe véve a tulajdonnal (különösen annak használatával) kapcsolatos szabályozás lehetőségét, vagyis a teljes immunitás hiányát, ezzel előttünk is áll, amit a közgazdaságtani logika kiterjesztett formában tulajdoni jogosultságként, tulajdonjogként szokott értelmezni.
Áttekintve a közgazdaságtani elvárásokat, látható, hogy elég jól megfeleltet-hetőek Hohfeld jogosultságkategóriáinak. Nem túl erőltetett a párhuzam, ha azt mondjuk, hogy a menedzsment joga a privilégiumnak (szabadságnak), a kizárás joga az igényjognak, az átruházás joga pedig a hatalomnak feleltethető meg.4 Az immunitás fogalma szabadon marad – ez azért fontos, mert teljes immunitás szinte soha nincs. Ha máshogy nem, törvények, szokások, társadalmi normák mindig befolyásolják a többi elemet.
Nézzük az egyes elemek ösztönző hatásait! A közgazdaságtan két olyan ösz-tönzőt hoz fel a jogosultságok (illetve a tulajdonjog) mellett, amelyek igazol-hatják azoknak a létét: a dinamikus és a statikus hatást. Mind a kettő a kizá-rás és az átruházás lehetőségén (illetve a jogosultsággal kapcsolatos döntések jogán) alapul. A kizárás hatását könnyebb megérteni, ezért ezzel kezdjük! A dinamikus ösztönző: mivel a kizárás lehetővé teszi, hogy a hozamhoz csak a tu-lajdonosnak, a beruházónak legyen joga, vagyis a teljes haszon az övé lesz, így erősebb ösztönzést jelent a beruházásra, mintha mások is hozzáférhetné-nek a fejlesztések gyümölcséhez. A statikus ösztönző pedig azt emeli ki, hogy a kizárás lehetővé teszi, hogy a jövőbeli hasznok is a jogosultnál maradjanak, így nem lesz érdekelt abban, hogy minél gyorsabban kiaknázza az abban rejlő lehetőségeket. Láttuk a harmadik fejezetben a közösen használt (szabad) javak-nál a közlegelő tragédiáját: mindenki a minél gyorsabb haszonszerzésben érde-kelt. Ha ő nem vadássza le a vadakat, halássza le a halakat, legelteti le a legelőt az állataival, akkor mások meg fogják tenni. Senki nem tudja megtiltani a töb-bieknek, hogy használják azt – nem tudja kizárni őket. Ha megteheti, akkor
4 Már csak azért sem erőltetett ez, mert Hohfeld éppen ezekkel a közgazdaságtanban kizá-rásnak, menedzsmentjognak, átruházásnak tekintett tulajdonjogi példákkal világítja meg a maga jogosultságfogalmának egyes elemeit.
a többiek nem tudják elvinni előle. És ezért neki sem kell sietnie, tudhatja, hogy a legelő, a vad, a hal ott lesz holnap is. A statikus ösztönző tehát érdekeltté teszi abban is, hogy saját magát is visszafogja.
Vigyázzunk, ezt a nagyon leegyszerűsített képet könnyű félreérteni! Példá-ul nagyon sokszor túl messzemenő következtetéseket vonnak le abból, hogy valami jogi értelemben közlegelő – vagyis sokan közösen birtokolják. Túl könnyen jutunk arra a következtetésre, hogy ezt szabadjószágként gyorsan le fogják rabolni – ezért sokszor próbálják az ilyen jogokat vagy „privatizálni”
(hogy legyen valakinek ösztönzője), vagy államosítani, például nemzeti parko-kat létrehozva (hogy az állam szabályozhassa a hozzáférést, a használatot). A következő alfejezetben megmutatjuk, hogy önmagában az, hogy jogilag valami közös tulajdon, vagy jogilag valamit nem lehet átruházni, még nem jelenti azt, hogy az ösztönzők ne jelenhetnének meg. Látni fogjuk, hogy a jogosultságok közgazdaságtani hatásai (például a kizárás, a menedzsment megjelenése) olyan jogi formáknál is jelen van, amelyeknél nem is várnánk. Például az emberek annak ellenére beruháznak, annak ellenére nem használják túl az erőforrást, hogy nem ők, hanem a közösség szedi be ennek hasznát.
Az átruházás lehetősége tovább fokozza ezeket az ösztönzőket. Tegyük fel, hogy egy beruházás több évtized múlva kezd hasznot hozni – mondjuk, a le-romló természeti környezetben majd felértékelődik az erdő, amit most ültetünk.
Átruházási jog hiányában, hiába tudja mindenki, hogy az erdő majd sokat fog érni, de ahhoz, hogy a befektetés hasznát megkapjuk, ki kell várni azt az idő-pontot. Ha addig meghalunk, akkor mi már nem is fogjuk élvezni, legfeljebb az utódaink. Hogyan segít ezen az átruházás? Emlékezzünk vissza a második fejezetben látott tőkésülés fogalmára! Eszerint egy jogosultság értéke akkora, amennyi az abból a jövőben származó haszon jelenértéke. Ha azt várjuk, hogy a nagyvárosok levegője romlani fog, akkor a környező zöldövezetben, elővá-rosokban a telkek értéke nőni fog, hiszen ezek jóval kellemesebb lakóhelyek lesznek évtizedek múlva. Az átruházás lehetővé teszi, hogy ezt a későbbi hasz-nálati értéket (annak jelenértékét) ma megkapjuk, lehetővé teszi azt, hogy egy környezetvédelmi beruházás (vagy egyszerűen a környezetrombolás megaka-dályozásának) hasznaihoz már ma hozzájussunk. Ez értelemszerűen tovább nö-veli a beruházás, illetve az állagmegóvás értelmét, hozamát.
Az átruházás másik fontos hatása nem ezekkel az ösztönzőkkel, hanem a Coase-tétel második elemével, az alkuval kapcsolatos. Az alku éppen arról szól, hogy valaki lemondhat az őt egyébként megillető jogokról, más olyan
igényjogokat, szabadságokat szerezhet, amely alku nélkül nem lett volna az ő rendelkezési körében. Az átruházás tehát nem csak a beruházást és az állag-megóvást ösztönzi, hanem ez az, ami magát az alkut is lehetővé teszi.
Az ösztönzők áttekintése azért fontos, mert a jogosultságok, a tulajdonjogok léte is igazolásra szorul. A normatív közgazdaságtan ugyanis, mint többször említettük, a hatékonyságot tartja szem előtt. Márpedig nem egyértelmű, hogy a jogosultságok kiosztása mindig hatékony. Egyrészt, nem biztos, hogy ezek az ösztönző hatások fontosak, másrészt, ha fontosak is, akkor is számolni kell azzal, hogy a tulajdon, különösen a tulajdonvédelem költségei meghaladják a hasznokat. A híres Demsetz-tézis – Harold Demsetz, amerikai közgazdász (1930–), az intézményi közgazdaságtan egyik első képviselője – szerint például a (magán)tulajdon akkor alakul ki, amikor a tulajdon ösztönző hatásai miatti jólétnövekedés már nagyobb a tulajdon védelmének, kikényszerítésének költsé-génél (Demsetz [1967]). A tulajdont, a jogosítványokat ugyanis védeni kell, ki kell őket kényszeríteni. Amennyiben a kormányzat vállalja ezt magára, akkor e közösségi kiadások állnak szemben az ösztönzés révén elérhető hasznokkal.
Ha a kormányzat nem vállalja ugyan a kizárást, de a jogosultnak lehetővé teszi az önvédelmet – akkor ez az önvédelem is költséges lesz. A klasszikus példa szerint a vadnyugaton is akkor terjedt el a föld magántulajdona, amikor a szö-gesdrót ára lecsökkent és ezzel olcsón elérhetővé vált a kizárás.
6.1.2 A közlegelő tragédiája – a tulajdonformák
Az előző pontban jeleztük, hogy a statikus ösztönzőről részletesebben kell szólni. Idézzük fel először a harmadik fejezetben látott fogolydilemmát, illetve a közlegelő-problémát. Ott azt állítottuk, hogy a környezetpolitika szempont-jából az ún. kollektív cselekvési problémák (Olson [1997]) jelentik a fő gondot.
Ennek lényege, hogy ugyan az adott jószág előállítása (a tiszta környezet, vagy a le nem pusztított erdő, mező, vagy egy sokakat érintő környezetszennyezés elleni politikai vagy bírósági fellépés) mindenkinek jó lenne, ha mindenki ki-venné belőle a részét, de egyénileg mindenki jobban járna, ha a többiek – nél-küle – hoznák azt létre, mert így költségek nélkül élvezhetné a hasznokat. Ezt neveztük fogolydilemmának, amelynek egy lehetséges felírását láthatjuk a 6.2.
ábrán is. (A „kooperál” kifejezés azt jelenti, hogy valaki áldozatot hoz a köz-jószág előállítása érdekében, hozzájárul ahhoz; a „dezertál” azt, hogy nem. A 3.6. ábrán a fellépés, vagy „lép” lehetőség felel meg az itteni kooperálás, a „nem lép” a dezertálás alternatívának.) Láttuk a harmadik fejezetben, hogy a
fogoly-dilemma odáig vezet, hogy – mivel a potyázás domináns stratégia, így – a köz-jószágot nem fogják előállítani, a közösen használt köz-jószágot túl hamar le fogják pusztítani. (Emlékezzünk: a játék megoldását az ún. Nash-egyensúly jelenti, ezt kerestük meg.)
Tudni kell azonban, hogy a fogolydilemma mellett más helyzetek is előállhat-nak akkor, ha valamilyen közösen használt jószág előállításáról van szó, ami-nek kapcsán a harmadik fejezetben láttuk az ún. közlegelő-problémát (Hardin [1968]). A 6.2. ábrán ezek közül mutatunk be néhány tipikus helyzetet. Azért érdemes ezeket számba venni, mert ezek esetén a Nash-egyensúlyban az egyik fél hozza létre a közjószágot – de olyat is látunk majd, amikor mind a ketten hozzájárulnak ehhez.
Fogolydilemma „Nemek harca”
dezertál kooperál dezertál kooperál
dezertál –1; -1 2; –2 dezertál –1; –1 2; 1
kooperál –2; 2 1; 1 kooperál 1; 2 –2; –2
„Gyáva nyúl” „Hagyjuk a másikra!”
dezertál kooperál dezertál kooperál
dezertál –2; –2 2; –1 dezertál –2; –2 2; 1
kooperál –1; 2 1; 1 kooperál 1; 2 –1; –1
Gátépítés Szarvasvadászat
dezertál kooperál dezertál
(nyúl) kooperál (szarvas)
dezertál –2, –2 –2, –3 dezertál 1, 1 1, 0
kooperál –3, –2 –1, –1 kooperál 0, 1 2, 2
6.2. ábra: A közjószág-játékok
A fogolydilemma nevét onnan kapta, hogy leírására klasszikusan ezt a törté-netet használják: két foglyot a közösen elkövetett bűnük bevallására akarnak rávenni, azzal, hogy – miközben nem tudnak kommunikálni és megállapodásra jutni egymással – ugyanaz elé a választási lehetőség elé állítják őket. A válasz-tási lehetőségük úgy szól, hogy
(i) ha egyikük bevallja a bűnt, míg a társa nem (ő dezertál, társa kooperál – ez a dezertál-kooperál mező), akkor elengedik,
(ii) ha ő hallgat, és a másik vall (kooperál-dezertál mező), akkor a nem valló egyedül leüli a teljes büntetést;
(iii) ha mindketten vallanak (dezertál-dezertál mező), akkor mind a ketten rövidebb büntetést kapnak,
(iv) ha pedig egyikük sem vall (kooperál-kooperál mező), akkor egy másik bűnért minimális büntetést fognak kapni – vagyis nem engedik el őket.
Mint a harmadik fejezetben bemutattuk a végeredmény itt az lesz, hogy mind a ketten dezertálni fognak, vagyis a közjószág (ami ebben az esetben az, hogy a bűnük – mind a kettejük számára kedvező módon – rejtve marad) nem jön létre.
A nemek harca játék a nevét szintén a helyzet tipikus leírásáról kapta. Egy pár tagjai vitatkoznak azon, hogy hol töltsék az estét. Miután a vita végén, megállapodás nélkül elválnak, nem tudnak többet kommunikálni – egyszerűen mind a ketten elmennek este a két felmerült lehetőség egyikére. Mind a ketten akkor járnak a legjobban, ha ők oda mennek, amit szerettek volna, a társuk pe-dig szintén oda jön (dezertál-kooperál). A második legjobb eset azonban ennek a fordítottja, ha együtt vannak ugyan, de azon a programon, amit a másik sze-retne (kooperál-dezertál). A legrosszabb az, ha mind a ketten elmennek a másik által kedvelt programra – és értelemszerűen a másikat sem találják ott (koope-rál-kooperál). Ennél az is jobb, ha mind a ketten a saját rendezvényükre mennek (dezertál-dezertál). Ha megkeressük a Nash-egyensúlyt (a harmadik fejezetben láttuk ennek technikáját), akkor azt kapjuk, hogy a két egyensúly az, hogy a fe-lek együtt vannak valamelyik programon.5 Vagyis létrejön a közjószág, ami itt az együttlét.
A gyáva nyúl az egymással szemben elinduló autósok játéka: aki előbb el-rántja a kormányt, veszít. A helyzet itt is az, hogy a legjobb (a játék megnyerése) az, ha valaki nem rántja el a kormányt, de a másik igen (dezertál-kooperál).
A második legjobb itt az, ha mind a ketten félrerántják (kooperál-kooperál), hiszen ilyenkor nincs vesztes. A legrosszabb az, ha egyikük sem rántja félre (dezertál-dezertál). A frontális ütközésnél jobb a játékot elveszíteni (kooperál-dezertál). A Nash-egyensúly itt is az a két helyzet lesz, hogy az egyik félreránt-ja, a másik nem. Vagyis a közjószág, ami itt az ütközés elkerülése, itt is előáll.
5 Ki kell emelni, hogy a játékelmélet nem azt állítja, hogy a Nash-egyensúly mindig létrejön, de a kísérletek tanúsága szerint hosszú távon (sokszor játszva a játékot) kialakul és viszonylag stabil lesz ez az állapot.
A hagyjuk a másikra játék alappéldája az, hogy egy feladatot melyikünk vé-gezzen el. A legjobban az jár, akinek nem kell dolgoznia, a másik megcsinálja (dezertál-kooperál). Az, ha mindketten dolgozunk (kooperál-kooperál) az rosz-szabb eredményre vezet, mintha csak mi (kooperál-dezertál) dolgoznánk, mert csak zavarjuk egymást. De tudjuk, hogy a legrosszabb, ha a munka nincs elvé-gezve (dezertál-dezertál). A Nash-egyensúly itt is az lesz, ha csak az egyik fél dolgozik. A közjószág, az elvégzendő feladat, aminek a hiánya súlyos következ-ményekkel járna, itt is meglesz.
Látszik, a második három helyzet mindegyikében előáll a közjószág. Úgy, hogy az egyik fél előállítja azt. Ezeket a helyzeteket ún. megelőzéses helyzetek-nek is nevezhetjük: valamelyik félhelyzetek-nek meg kell győznie a másikat (gyorsabban el kell hitetnie a másikkal, mint annak ővele), hogy nem fog részt venni a köz-jószág előállításában. Ha ez sikerül, ha ezt a másik elhiszi, akkor a másik meg is fogja csinálni a mindkettőjük számára jó dolgot. Emlegettük az első fejezet-ben, hogy amikor sokaknak lenne érdeke egy környezetszennyező tevékeny-séggel szembeni politikai vagy bírósági fellépés, akkor arra nem kerül sor, mert mindenki a többiekre vár. Ez volt a fogolydilemma. Most azonban látjuk, hogy nagyon sok olyan helyzet is van, amikor ez a fellépés megtörténik – az egyik fél megteszi, ami a közösségnek jó. Mivel tudja, hogy a többiekre úgysem szá-míthat, így egyedül is lép. Nem mindig a potyázás a domináns stratégia, mint a fogolydilemma esetén.
Kicsit más helyzetet ír le a szarvasvadászat példája. Két vadász reggel – szintén nem tudva egymásról – eldönti, hogy milyen vadra akar vadászni. Ha mindketten nagyvadra – a példa nevét adó J. J. Rousseau-tól származó példá-ban: szarvasra – várnak, akkor lőnek is, és megosztoznak a zsákmányon. Ez a megoldás (kooperál-kooperál) vezet a legjobb állapothoz. Amennyiben vala-melyikük elkezd apróvadakra (nyulakra) lövöldözni (dezertál-dezertál, dezer-tál-kooperál), akkor biztosan lesz zsákmánya. Viszont, aki vár a nagyvadra, míg a másik az apróvadakra is lő, – mondjuk azért, mert a másik ezzel elriasztja a nagyvadakat – zsákmány nélkül térhet haza. A legrosszabb kimenetel ez (ko-operál-dezertál). A Nash-egyensúlyból itt kettőt is találunk: vagy mind a kettő hozzájárul és meglesz a közjószág (a sokat érő szarvas), vagy egyikük sem. De nyilvánvaló, hogy a két egyensúly nem ugyanolyan hasznot hoz: a kölcsönös hozzájárulás Pareto-javulás lenne.
Az ilyen játékokat kooperációs játékoknak nevezik. Vegyük észre: ha tudjuk, hogy a másik hozzájárul, akkor már nekünk is ez az érdekünk (jobban járunk, mintha dezertálnánk). Csak a kooperációt kell elindítani, onnantól fennmarad.
Lássunk erre egy példát: a gátépítést. Egy folyó mellé az árvíz ellen gátat
kelle-ne építeni. Két tulajdonos van egymás mellett, ők tudnak építeni, és mindketten csak a saját telkük elé. Ha mind a ketten megépítik a magukét (kooperál-ko-operál), akkor az árvíz nem tör be a telkükre. Viszont ha csak egyikük, akkor a munkája kárba vész: a víz megkerüli a gátat, és a másik telkéről betör az övére is.6 Ha tudja, hogy a másik nem járul hozzá a közjószághoz, vagyis itt az árvíz
kelle-ne építeni. Két tulajdonos van egymás mellett, ők tudnak építeni, és mindketten csak a saját telkük elé. Ha mind a ketten megépítik a magukét (kooperál-ko-operál), akkor az árvíz nem tör be a telkükre. Viszont ha csak egyikük, akkor a munkája kárba vész: a víz megkerüli a gátat, és a másik telkéről betör az övére is.6 Ha tudja, hogy a másik nem járul hozzá a közjószághoz, vagyis itt az árvíz