A jóléti közgazdaságtan tételei

A piac folyamat végeredménye megfelelő körülmények között Pareto-hatékony helyzet lesz. Ezt mondja ki a jóléti közgazdaságtan első tétele:

▪ ha bizonyos feltételek teljesülnek, akkor ▪ minden…

▪ …piaci egyensúly Pareto-hatékony.

A definíciót visszafelé fogjuk most olvasni. Először megnézzük, hogy hogyan értelmezhető az, hogy a „piaci egyensúly Pareto-hatékony”. Következő prob-lémánk a „minden” szó lesz: belátjuk, hogy sokféle piaci egyensúly lehet – de mindegyik Pareto-hatékony. Ezt követően definiáljuk a „bizonyos feltételeket”.

3.1.1 Pareto-hatékony egyensúly

A jóléti közgazdaságtan piacmodelljének¹ kulcsa a kereslet és a kínálat, illetve azok egyensúlya. Fő állítása az, hogy amennyiben az árak alakulását nem aka-dályozza semmi, akkor kialakul az az egyensúlyi ár, amely mellett a keresett mennyiség éppen megegyezik a kínált mennyiséggel. Ha a keresett mennyiség nagyobb, mint a kínált, akkor az ár nő; ha a kínált mennyiség nagyobb, akkor csökken. Érdemes ismét figyelni a fogalmazásra: keresett és kínált mennyiség-ről beszélünk és nem keresletmennyiség-ről, illetve kínálatról. A kereslet egy függvény, amely azt mutatja, hogy adott ár mellett mekkora a keresett mennyiség, vagyis mennyit kívánnak vásárolni. Hasonlóképpen a kínálat is egy függvény, amely azt mutatja, hogy adott ár mellett mekkora a kínált mennyiség, azaz mennyit kívánnak eladni.

A kereslet a 3.1. ábrán a D-vel jelölt, keresleti görbe néven látható függvény.

Azt mutatja, hogy minél magasabb az ár, annál alacsonyabb a keresett mennyi-ség. A magasabb P’ árnál kialakuló Q’_d kisebb, mint a P’’ árnál kialakuló Q’’_d. A kínálat (az ábrán S-sel jelölve) ezzel ellentétes függvény: nagyobb ár mellett magasabb a kínált mennyiség. A magasabb P’ árnál kialakuló Q’_s nagyobb, mint a P’’ árnál kialakuló Q’’_s. A keresett és a kínált mennyiség P* ár mellett egyenlő – ekkor mindkét mennyiség Q*. Ha az ár alacsonyabb, mint az

egyen-1 Azért hangsúlyozzuk a „jóléti” jelzőt, mert majd találkozunk más közgazdaságtani modellek-kel is.

súlyi (pl. P’’), vagyis a keresett mennyiség nagyobb, mint a kínált (Q’’_d > Q’’_s), akkor az ár emelkedni fog. Az áremelkedés a keresett mennyiséget csökkenti, a kínáltat pedig növeli.²

3.1. ábra: A jóléti közgazdaságtan piacmodellje

A piaci egyensúly tehát P* és Q*. De miért gondoljuk, hogy ez Pareto-hatékony, mint a jóléti közgazdaságtan első tétele mondja? A Pareto-hatékonyság definí-ciójából következik: ennek bizonyításához azt kellene belátni, hogy ha bármi-lyen más ár lenne, akkor valakik rosszabbul járnának. Ehhez először is kicsit másképpen is értelmezni kellene a keresleti és a kínálati függvényt. Kezdjük a kereslettel! Mit jelent az, hogy a Q’_d mennyiséghez éppen P’ ár tartozik?

Tegyük fel, megkérdezzük az egyes embereket, hogy mennyit fizetnének egy valamilyen számukra jó dolog, kellemes szolgáltatás, bármilyen más örömet okozó hatás – ahogyan a közgazdaságtan egyszerűen nevezi: jószág – meg-szerzéséért. Mindenki megmondhatja, hogy mennyit fizetne az elsőért,

2 Gyakori probléma, sok tévedés forrása, hogy gyakran keverjük a keresletet a keresett meny-nyiséggel, illetve a kínálatot a kínált mennyiséggel. Ha az ár változik, akkor a keresett mennyiség és a kínált mennyiség változik – a kereslet és a kínálat nem. A P’ árhoz tartozó Q’_d, a P* árhoz tartozó Q* és a P’’ árhoz tartozó Q’’_d mennyiség ugyanazon keresletet jelzi, ugyanazon a keresleti függvényen van.

nyit a másodikért³ stb. Miután ez megtörtént, sorba rendezzük az ajánlatokat:

először a legmagasabb összeget írjuk fel, amit valaki is ajánlott, majd a másodi-kat (vegyük észre: lehet, hogy a második darabért is ugyanaz az ember ajánlja a legmagasabb árat, mint aki az elsőért), és így tovább. Ha ezt a sorrendet ösz-szeállítottuk, majd egy függvényben ábrázoljuk, akkor megkapjuk a keresleti függvényt. Vagyis az, hogy a Q’_d mennyiséghez éppen P’ ár tartozik, azt jelenti, hogy a Q’_d -dik darabot éppen P’ áron venné meg valaki. Ennyit lenne hajlandó ezért a darabért valaki fizetni maximum – feltéve, hogy az előző darabok már elkeltek. A P’ tehát egy maximális fizetési hajlandóság – azé az egyéné, aki a Q’_d -dik helyen áll a sorban, aki a Q’_d -dik darabért a legtöbbet kínálná.

Hasonlóképpen képezhetjük a kínálati függvényt is, csak ott a minimális árat kérdezzük, amelyért valaki már megválna az adott jószágtól. Az, hogy a Q’_s mennyiséghez éppen P’ ár azt tartozik, azt jelenti, hogy a Q’_s -dik darabot ép-pen P’ áron adná el valaki. Ez a közgazdaságtan szavaival az elfogadási hajlan-dóságot jelzi. Az elfogadási hajlandóság tehát azt jelzi, hogy mekkora (mini-mális) összegért fogadunk el egy olyan szerződést, amelyben valamit adnunk, termelnünk, szolgáltatnunk kell a vevőnek. Amennyiben a technológia változik és a termelési költségek csökkennek, akkor az elfogadási hajlandóság csökken.

Amennyiben (például egy környezetvédelmi előírás miatt) a szolgáltatás, a ter-melés költsége nő, akkor az elfogadási hajlandóság is nő.

Igen ám, de a piacon a vevőnek nem kell kifizetnie a Q’_d-dik darabért a P’

árat. A piaci egyensúlyi ár P* lesz. Vagyis az a vevő, aki éppen a Q’_d -dik he-lyen állt a sorban, és az adott darabért P’ árat is megadott volna, az az üzleten P’ –P* mennyiséget nyert: ennyivel többet ér az ő számára az adott jószág, mint amennyit fizetett érte. Ezt az összeget nevezzük a fogyasztó többletének.

Vegyük észre, hogy a Q*-dik darab előtt mindegyikért többet fizettek volna, mint P*-ot, vagyis addig minden vevő nyert. Egyszerű matematikával belátha-tó, hogy a teljes fogyasztói többletet a keresleti görbe és a P*–E egyenes közötti terület fejezi ki. Hasonlóképpen megtehetjük ezt az elemzést a kínálati oldalon, ahol a kínálati görbe és a P*–E egyenes közötti terület a termelői többletet adja.

A fogyasztói és a termelői többlet együtt – vagyis a kínálati és a keresleti görbe által határolt terület – a társadalmi többlet.

3 A pontosság kedvéért tegyük hozzá: azt, hogy valaki a második darabért mennyit adna, úgy kellene kérdezni, hogy mennyit adna, ha az elsőért ki kellett volna fizetnie az érte ajánlott össze-get. Ez az ún. kompenzált keresleti görbét adja. Mint mindjárt látjuk a piaci, vagy Marshall-féle keresleti görbe nem teljesen ezt mutatja.

A kereslet és a kínálat, a fizetési és az elfogadási hajlandóság, illetve a fo-gyasztói és a termelői (illetve a társadalmi) többlet definíciói segítségével most már beláthatjuk, hogy miért Pareto-hatékony a piaci egyensúly, vagyis, hogy minden más ár mellett valamelyik csoport rosszabbul járna. Lássuk először a magasabb ár esetét! Legyen az ár P’! Nyilvánvaló, hogy a fogyasztók emi-att rosszabbul járnak. De vegyük észre, hogy itt kétféle hatás jelentkezik. A fogyasztókat ez az áremelkedés két csoportra osztja: az egyik csoport az, aki továbbra is vásárol, csak magasabb áron – ők azok, akiknek a fizetési hajlandó-sága magasabb (vagy éppen egyenlő) volt, mint P’. Róluk tudjuk, hogy éppen Q’_d mennyiséget akarnak venni. A másik csoport az, aki a magasabb ár mellett már nem vásárol – ők azok, akiknek a fizetési hajlandósága magasabb (vagy egyenlő) volt ugyan, mint P*, de nem érte el a P’ szintet. Ez az utóbbi cso-port mit veszít? Azt hogy nem kapja meg a számára P*-nál többet érő dolgot P* áron. Vagyis a fogyasztói többletét veszti el. (Ne feledjük: azért „cserébe”, hogy nem kaphatja meg az adott dolgot P* áron, meg is spórol P* kiadást!) A fogyasztók tehát összesen a P*–E–F–P’ pontok által határolt (majdnem) trapéz területét veszítik el – ennyivel csökken a fogyasztói többlet.

A továbbiak miatt érdemes megvizsgálni, hogy mindeközben miképpen vál-tozik a termelők helyzete. A termelői többlet változását is két részre bonthatjuk.

Egyrészt azt a Q’_d mennyiséget, amit el tudnak adni, magasabb áron tudják el-adni. A többletbevételük ebből a P*–H–F–P’ négyszög által jelölt terület. Ezzel szemben áll az, hogy lecsökken az eladható (a keresett) mennyiség: nem tud-nak eladni Q’_d –nál többet. A mennyiségi csökkenés miatt kiesik a Q’_d és a Q*

közötti termékeken elérhető többletük, amit a G–H–E (majdnem) háromszög jelez. Amennyiben a nyereség (a négyszög) nagyobb, mint a veszteségük (a majdnem háromszög), akkor ők jól jártak az áremelkedés miatt. (De vegyük észre, hogy nem minden áremelkedés javítja a helyzetüket – lehet, hogy a vesz-teséget jelző háromszög már nagyobb.)

A piaci egyensúlyból, az egyensúlyi árból való elmozdulásnak tehát min-denképpen lennének vesztesei, ezért a piaci egyensúly definíció szerint Pareto-hatékony. A piaci egyensúly azonban nem csak a Parto-hatékonyság, hanem a Kaldor-Hicks-tétel, a kompenzációs kritérium szerint is hatékony. Lássuk, hogy mit jelent, és miért fontos ez! Először is figyeljünk fel arra, hogy abból, hogy a P* pont Pareto-hatékony, még nem jelenti azt, hogy a P*-ba való mozdu-lás mindenképpen Pareto-javumozdu-lás. Például ha az előbbi logikát megfordítjuk: ha a magasabb P’-ből akarnánk az alacsonyabb, de egyensúlyi P*-ba visszatérni, akkor is lennének vesztesek: az eladók. Igaz többet tudnának eladni, de csak alacsonyabb áron, összességében az ő termelői többletük csökkenne.

(Fordít-suk meg az előző bekezdés logikáját: árcsökkentés esetén megkapnák ugyan a E–G–H pontok által határolt majdnem háromszöget, de cserébe le kellene mondaniuk a P’–F–H–P* pontok által határolt termelői többletről.)

Tehát a piaci egyensúly ugyan Pareto-hatékony, de annak előállítása nem biztos, hogy egyben Pareto-javulást is jelent. Ezzel szemben a piaci egyensúly előállításán a nyertesek többet nyernek, mint amit a vesztesek vesztenek – va-gyis a kompenzációs kritérium értelmében, a piaci egyensúly megteremtése már igenis hatékonyságot javító lépés. Maradjunk az előző példánál és lássuk be a P’ ár esetére ezt! Ha az árat a piaci egyensúlyi árra csökkentjük, akkor ezen a fogyasztók nyernek, a fogyasztói többletük a P*–E–F–P’ pontok által határolt (majdnem) trapéz területével nő. Az eladók egyrészt nyernek: terme-lői többletük az E–G–H pontok által határolt (majdnem) trapéz területével nő.

Másik oldalról viszont a termelők elveszítik a P’–F–H–P* pontok által határolt téglalap által jelzett termelői többletet. Ha ezt a három hatást összesítjük, akkor megkapjuk, hogy a társadalmi többlet nő az E–F–G által kijelölt háromszög te-rületével. Ennyivel nyernek többet a nyertesek (itt, árcsökkenés esetén a vevők), mint amennyit a vesztesek vesztenek.

3.1.2 Sokféle egyensúly? A jóléti közgazdaságtan 2. tétele

A jóléti közgazdaságtant sokszor éri az a vád, hogy nem foglalkozik az egyen-lőség, az igazságosság kérdéseivel. Az előző fejezetben már láttuk, a jóléti köz-gazdaságtan nem tagadja, hogy vannak a hatékonyságon kívül más szempontok is. (Nem fogjuk tudni ezek elemzését mi sem teljesen elkerülni: a környezet-védelmi programok jó része per definitionem nem hatékonysági, hanem elosz-tási problémákra hivatkozik. Ilyen például a fenntarthatóság, ami a generációk közötti újraelosztás problémáját helyezi a középpontba.) A legfontosabb kivétel ezen alapvető tartózkodás alól talán a jóléti közgazdaságtan második tétele. Ezt fogjuk most megvizsgálni, már csak azért is, mert jól érzékelteti, hogy meddig tudunk elmenni a közgazdaságtan eszközeivel az elosztás elemzésében.

A jóléti közgazdaságtan második tétele szerint minden Pareto-hatékony álla-pot előállítható piaci egyensúlyként. Mi köze ennek az igazságossághoz, egyen-lőséghez? Kezdjük annak bizonyításával, hogy végtelen sok Pareto-hatékony állapot lehetséges.⁴ A 3.1. ábrán csak azt láttuk, hogy az adott jószágból Q*

4 Bonyolultabb kérdés, de Scitovsky Tibor munkái alapján tudjuk, hogy még a kiterjesztett ha-tékonyság-fogalomnak, a kompenzációs kritériumnak megfelelő hatékony állapotból is végtelen sok van. Az ún. Scitovsky-paradoxonról magyarul lásd Cullis–Jones [2003], pp. 48, 240-241.

mennyiség kerül majd piacra, és ezért a vevők P* árat fognak fizetni. De ez – többek között – annak köszönhető, hogy azok, akik ezt a dolgot meg kívánták vásárolni, éppen a D függvénnyel jelzett kereslettel léptek fel. Az ő keresletük (a különböző árak mellett keresett mennyiség) függ attól, hogy mekkora a jöve-delmük. Ha átcsoportosítanánk a jövedelmeket a társadalmon belül, és az adott jószágra nagyobb igényt érző csoport több jövedelemhez, vagyonhoz jutna, ak-kor többet is keresne belőle. Megnőne a kereslet, kifelé tolódna a keresleti görbe, vagyis minden árszinten többet szeretnének vásárolni belőle. Új egyensúly ala-kulna ki: magasabb ár és nagyobb mennyiség mellett, ahogyan ezt a 3.2. ábra mutatja. Magasabb kereslet (jobbra feljebb haladó keresleti görbe esetén az ár P*₁-ról P*₂–re nő, míg a mennyiség ugyanígy Q*₁-ról Q*₂–re nő. Vegyük észre, hogy az új kereslet mellett ez a Pareto-hatékony (és a kompenzációs kritérium értelmében is hatékony) állapot. De közben a társadalmi helyzet, a jövedelmek, a jólét elosztása alapvetően megváltozott.

3.2. ábra: A kereslet változásának hatása az egyensúlyra

A jóléti közgazdaságtan nem kíván a két pont között választani. A jóléti közgaz-daságtan második tételéből csak annyi következik, hogy az elosztási (igazságos-sági) kérdéseket nem érdemes a piac kikapcsolásával és árak szabályozásával kezelni. Ha úgy döntünk, hogy az adott jószágból többet kellene fogyasztani (akár azért, mert a termelők „érdemlik meg”, akár azért, mert a fogyasztók túl szegények, pedig „több járna nekik”), akkor elég ehhez a fogyasztók jövedelmet növelni (vagy a termelők költségeit csökkenteni). Innentől a piaci mechaniz-mus elő fogja állítani az egyszerre hatékony és – az általunk választott elosztási kritérium alapján – igazságos végeredményt. Ez most a P*₂ ár és Q*₂ mennyi-ség. Nem kell az árakat mesterségesen megállapítani, nem kell a piacra kerülő mennyiséget szabályozni. A piaci folyamatok ezt hatékonyan megoldják. Csak a szerintünk igazságos kiinduló helyzetet (igazságos jövedelemelosztást) kell előállítani.⁵

3.1.3 Azok a bizonyos feltételek: a piaci kudarcok áttekintése

„Bizonyos feltételek között…” – ezzel kezdődött a jóléti közgazdaságtan első tétele. A feltételeket a közgazdaságtani bevezető könyvek általában meglehető-sen technikai módon írják le.⁶ Mi most – a pontatlanság veszélyét is felvállalva – a fenti leírás alapján mutatjuk meg, hogy melyek ezek a feltételek. Odáig jutottunk eddig, hogy a piaci egyensúly azért hatékony, mert ez maximálja a tár-sadalmi többletet. A tártár-sadalmi többletet, amely a keresleti függvény által meg-határozott fogyasztói többlet és a kínálati függvény által megmeg-határozott termelői többlet összege. A „bizonyos feltételek” azzal függenek össze, hogy ez a két függvény valóban jól méri-e a két fél fizetési és elfogadási hajlandóságát, illetve

5 A jóléti közgazdaságtan második tételéről ugyanakkor el kell mondani, hogy az annak meg-felelő gazdaságpolitika szinte megvalósíthatatlan. A tétel ugyanis azt „követeli”, hogy az árrend-szerre ne hasson a gazdaságpolitika. Csakhogy minden klasszikus újraelosztási eszköz hat rá. Ha adóztatjuk a jövedelmet, akkor a munka (pontosabban a szabadidő) árát befolyásolja a kormány, ha támogatja a munkanélkülieket, ugyanígy. Ha a vagyont adóztatja, akkor a megtakarítási formák közötti választást fogja módosítani (növelve a nem, vagy csak nehezen adóztatható megtakarí-tási formák népszerűségét), vagy a megtakarítás helyett az azonnali fogyasztás irányába tolja el az emberek döntéseit. Azok az eszközök, amelyek valóban nem hatnak az árakra a fejadó, és a ha-sonló támogatások. Ezek gyakorlatilag minden jövedelmi és egyéb haha-sonló (általában fontosnak tartott) különbségtétel nélkül egységesen adóztatnának és támogatnának egyes csoportokat. Ez a legtöbb politikus számára felvállalhatatlan. (Lásd erről magyarul Varian [2001], pp. 552–554.) 6 Varian ([2001], pp. 551-552) szerint például: (i) nincsenek fogyasztásban megnyilvánuló kül-ső gazdasági hatások, (ii) a szereplők versenyzői magatartást tanúsítanak és (iii) kicsik a piac egészéhez viszonyítva.

összességében a társadalom hasznát. Négy klasszikus piaci kudarcot különböz-tetünk meg: (i) az externáliát, (ii) a közjószág-problémát, (iii) a monopóliumot és (iv) az információs asszimmetriát.

Externáliáról, más néven külső gazdasági hatásról akkor beszélünk, ha az adott jószág piaci cseréje nem csak a két felet, az eladót és a vevőt (illetve a velük kapcsolatban álló embereket, például munkavállalókat, beszállítókat, továbbfeldolgozás esetén a végtermék fogyasztóit, stb.) érinti, hanem másokat is. Olyanokat, akiknek valamilyen további haszna vagy kára jelentkezik az adott jószág előállítása, piaci adásvétele, cseréje, vagy éppen fogyasztása miatt. Ek-kor a társadalom haszna nem csak az, amit a vevő és az eladó nyer, hanem szá-mításba kellene venni ezen külső szereplők hasznait és költségeit is.

a) Pozitív externália b) Negatív externália 3.3. ábra: Externáliák

Érzékeltethetjük ezt a 3.3.a ábrán is. Tegyük fel, hogy az adott jószág a vevőn kívül másnak is örömet okoz! Gondoljunk például egy ház szigetelésére, ami a háztulajdonosok számára a fűtési költségek csökkenése miatt jelent hasznot, ők ezt mérlegelve döntik el, hogy mennyit hajlandóak érte fizetni – ez határozza meg a fizetési hajlandóságukat, a keresletet. Azonban a ház szigetelése mások-nak is hasznos lehet. Például ha a szigetelés egyben a zaj ellen is véd, akkor a szomszédok számára is jó, hiszen esetleg emiatt kevésbé fogja zavarni őket, ha a házban hangos bulikat tartanak, vagy zajos gépek dolgoznak. Ha ezt is figye-lembe vennénk, akkor a haszon (most már a szomszédokéval együtt) magasabb lenne, és a keresleti görbe, amely az összes hasznot tartalmazná, „magasabban”

menne – ez lenne a 3.3.a ábrán az új, valós, ahogyan a közgazdaságtan nevezi, a társadalmi keresleti görbe, D₂. Ez a pozitív externália példája: a külső hatás az, hogy másnak a jóléte, öröme nő, vagy más esetben a költségei csökkennek.⁷

Elképzelhető ugyanakkor, hogy a külső szereplő nem örül, hanem költségeket visel a mi lépésünk miatt. Tegyük fel, hogy a – nem kellően szigetelt – házban hangos gépeket üzemeltetünk. A szomszéd számára ez kellemetlen. Költség – ahogyan a közgazdaságtan nevezné. Ezt a kellemetlenséget, költséget az eladó, gyártó költségeivel együtt figyelembe kellene venni. Ez negatív externália – másnak többletköltséget, kellemetlenséget okoz. A piaci kínálat azonban csak azt méri, hogy az eladó a saját költségeit is figyelembe véve mekkora összegért lenne hajlandó megválni az adott géptől (mennyiért lenne hajlandó legyártani azt). A piaci kínálat tehát nem jelzi az összes költséget – a szomszédé nincs benne. A 3.3.b ábrán úgy érzékeltethetjük ezt, hogy a piaci kínálati függvény az S. De ez nem tartalmazza az összes költséget. Ha ki kellene fizetni a szom-széd kárait is, akkor a költség már S’ lenne. (A szomszom-széd költségeit, kárát T jelzi – erre később visszatérünk. Ennyivel megy magasabban az új, valós, ahogyan a közgazdaságtan nevezi társadalmi kínálati görbe, mint a piaci.)

Figyeljük meg, hogy mind pozitív, mind negatív externália jelenlétekor a pi-aci allokáció a jóléti közgazdaságtan normatív megközelítése szerint nem lesz Pareto-hatékony. A társadalmi jóléti szempontból a társadalmi keresleti görbét (3.3.a ábra E₂ pontja) vagy a társadalmi kínálati görbét (3.3.b ábra F’ pontja) kellene figyelembe venni a hatékonyságot biztosító egyensúlyi ár és mennyiség megállapításakor. Ehhez képest pozitív externália esetében a valós piaci helyzet

„alultermelés” lesz, a piaci egyensúlyi mennyiség (Q*₁) kisebb, mint a társadal-mi jóléti egyensúlyi mennyiség (Q*₂). Negatív externália jelenlétekor viszont az látszik, hogy ha ezzel a költséggel is számolni kéne, akkor kevesebb jószágot vennénk, magasabb áron. A mennyiség Q*-ról Q’-re csökkenne, az ár P*-ról P⁺-ra nőne. Ez esetben a negatív externália következménye a „túltermelés”.

Mindebből még egy következtetés adódik. A környezetszennyezés jelensége (amely szinte kivétel nélkül externáliaként írható le) nem csak azért bosszantó, mert sérti a természeti környezet megóvásához fűződő esetleges értékeinket vagy érdekeinket, hanem azért is, mert költséges, közgazdaságtani értelemben is veszteséget okoz.

7 A jóléti közgazdaságtan megmutatja, hogy a kialakuló egyensúlyi mennyiség szempontjából ekvivalens hatású az, ha egy keresleti görbét adott mértékben felfelé vagy egy kínálati görbét ugyanilyen mértékben lefelé mozdítunk el.

Közjavak esetén a gond alapvetően abból származik, hogy akkor is fogyaszt-hatja azokat valaki, ha nem veszi meg. Ez viszont azt jelenti, hogy hiába érté-keli az adott dolgot sokra, amikor a fizetési hajlandóságát vizsgáljuk, vagyis azt kérdezzük tőle, hogy mennyit lenne hajlandó fizetni érte, roppant alacsony értéket fog mondani – vagy éppen tagadni fogja, hogy az neki bármekkora értéket is jelentene. Úgyis hozzájuthat ingyen… Ez az ún. potyázás jelensége.

A 3.1 ábrán látott modellünket ez ott kezdi ki, hogy a piaci keresleti görbe nem a valós fizetési hajlandóságot jelzi, hanem annál lényegesen kevesebbet. Vala-mi olyasVala-mi történik, aVala-mit a 3.4. ábrán úgy érzékelhetünk, ha feltesszük, hogy az emberek valós hasznát a szaggatott D₂ keresleti függvény jelezné, de helyette csak a D₁ keresletet vallanák be. A végeredmény: a hatékonynál alacsonyabb ár és – ami lényegesen fontosabb – alacsonyabb mennyiség alakul ki.

3.4. ábra: Piaci és valós hasznok alapján számolt kereslet közjavak esetén A monopólium – általános értelemben – azt jelenti, hogy valamelyik oldalon (lehet a vevőin is, ekkor monopszóniának nevezi a közgazdaságtan) olyan sze-replő van, aki képes az árakat befolyásolni. Magyarán, olyan szesze-replő, aki meg-teheti, hogy magasabb áron ad el, vagy alacsonyabb áron vásárol, mint amit

az egyensúly diktálna. Ha igaz az, hogy ő racionális, vagyis csak azokat a lé-péseket teszi meg, amiknek a haszna nagyobb, mint a költsége, akkor olyan árat fog megszabni, amely mellett nem a két fél együttes többlete, a társadalmi többlet maximális, hanem amely az ő többletét maximálja. Ha az eladó oldalán van monopólium, akkor olyan magasra fogja emelni az árakat, amikor a ter-melői többlet maximális. Ha a vevő oldalán, akkor olyan alacsonyra fogja azt leszorítani, ahol a fogyasztói többlet maximális. Emlékezzünk vissza az előbb látottakra: amikor az ár magasabb, mint az egyensúlyi, akkor a termelői többlet (egy ideig) nő.⁸ A termelő, ha megteheti, akkor tehát emelné az árakat. Hasonló-képp a vevő csökkentené: a fogyasztói többlet (egy ideig) nő, ha az ár az egyen-súlyi ár alá csökken. A monopólium, mint piaci probléma azt jelenti, hogy ha az egyensúlyinál magasabb, vagy alacsonyabb ár alakul ki, akkor a 3.1. ábrán látott korrekció (árcsökkenés vagy áremelkedés) nem indul meg.

Az információs aszimmetria alapja az, hogy valamelyik fél rosszul méri fel azt, hogy az adott jószág mennyit is ér a számára. Téved. Például, ha a vevők

Az információs aszimmetria alapja az, hogy valamelyik fél rosszul méri fel azt, hogy az adott jószág mennyit is ér a számára. Téved. Például, ha a vevők