A barokk kori szentkultuszról, a középkor után megújult formáiról, dinami-kus változásairól, a hagyományos tiszteleti formák újrafogalmazódásáról a Tüskés Gábor–Knapp Éva szerzőpáros monográfiája részletes áttekintést adott. Példáik között a Szent István-kultuszban megmutatkozó súlypont-áthelyeződésre is utaltak.1 Ennek az észrevételnek további megvilágítására érdemesnek látszik Pázmány Péternek az István-napi beszédében is nyomon követni ezt a folyamatot, szemügyre venni a két Szent István – az ókeresz-tény protomártír és a magyar király – közötti eszmetörténeti kapcsolatterem-tés forrásbázisát és retorikáját.
Pázmány Péter prédikációgyűjteményének A keresztyén olvasókhoz címzett előszavában a kötet kiadásának körülményeiről írja: „Esztendőkkel, törődé-sekkel és sok betegségekkel terhes állapotom, nem biztat, hogy a Szentek Innepire rendelt prédikációkat elkészíthessem és kibocsáthassam. Azért egy-néhány Innepekre készen lévén prédikációim, azokat-is ki hadtam nyomtatni, hogy szakadozott papírosakon el ne vesszenek”.2
Ebből a rövid tájékoztatásból tudjuk, hogy a reprezentatív kötet szerzője korábban készített „Szentek Innepire rendelt” beszédeket, de azok nem voltak még nyomdakész állapotban, ezért nem kerülhettek be a gyűjteményes ki-adásba. Nyilvánvaló, hogy „szakadozott papírosakon” meglévő
beszédvázlata-* A szerző a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem professor emeritusa. A tanulmány a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom és Kul-túratudományi Intézet OTKA K 101 840. sz. pályázatának támogatásával készült.
1 Tüskés Gábor, Knapp Éva, Népi vallásosság Magyarországon a 17–18. században, Bp., Osiris, 2001, 182–183.
2 Pázmány Péter Összes Munkái, VI, s. a. r. Kanyurszky György, Bp., Királyi Ma-gyar Tudományegyetem Hittudományi Kara, 1903 (a továbbiakban: PPÖM), XXVIII.
it kellett volna letisztáznia a kiadáshoz, erre azonban hajlott kora és leromlott egészségi állapota miatt már nem kerülhetett sor. Ez – ma már hozzátehetjük – nem csupán az irodalom- és egyháztörténet, de a kultuszkutatás, az eszme- és emlékezettörténet számára is rendkívül sajnálatos, mivel az elveszett beszé-dek az újjászerveződő katolikus egyház kommunikációs stratégiáinak árnyalt megismeréséhez adhattak volna értékes információkat. Elkészült és bekerült viszont a kötetbe a Szent Mártonról és Szent Adalbertről szóló prédikáció, éppen ezért feltűnő, hogy a Kalauz címlapján – már az első kiadásban is – sze-replő magyar szentekről (István, Imre, László, Erzsébet) nincs fennmaradt Pázmány-beszéd, noha tudjuk, hogy tiszteletüket, főként első királyunkét többféle módon is propagálta, így például a pápához folyamodott István (és Adalbert) nevének a római kalendáriumban történő szerepeltetése érdekében.3 Érthető, hogy Márton és Adalbert személyét különösen fontosnak tartotta azért, hogy őket be lehessen iktatni a magyarországi szentek galériájába, így gazdagítva a jól ismert hazai szentek sorát. A Mártonról és Adalbertről ké-szült metszet a négy magyar szent ábrázolásával együtt díszíti a teológiai szin-tézis második, 1623-as kiadásának címlapját: a hat személy így együtt alkotja a Magyar Királyság hagiográfikus hagyományát (Galeria Sanctorum Regni Hungariae). Ezeket a szenteket a kor oltárképei, szobrai, festményei számos alkalommal megörökítették, ábrázolásuk a magyar katolicizmus újjászervező-désének vizuális eszköztárához tartozott, s mintegy a szakralizált magyar tör-ténelem jelképe lett.
A Szent István magyar királyról szóló prédikációkat számba vevő tanul-mányában Lukácsy Sándor arra a következtetésre jutott, hogy „Pázmány, mint maga írja, sok beszédet mondott Szent Istvánról, de kiadásukban meg-akadályozta romlott egészsége és a halál. Így tehát Illyés András az első, aki – a XVII. század végén – István-napi prédikációkat tett közzé”.4
Ezt a sommás megállapítást azonban ma már több vonatkozásban is módo-sítanunk és árnyalnunk kell. Szent István királyról több középkori latin sermo is készült, főként a speculum principum korszerű formáinak kimunkálása céljá-ból, a domonkosok jóvoltából.5 De a magyar nyelvű kora újkori prédikációkat tekintve is gyarapodtak ismereteink e témában: nemrég vált ismertté Káldi Márton kéziratos beszédgyűjteménye, amely 1626-ból már több prédikációt is
3 Pázmány Péter Összegyűjtött Levelei, II, s. a. r. Hanuy Ferenc, Bp., Királyi Magyar Tudo-mányegyetem Hittudományi Kara, 1903, 150–151.
4 Lukácsy Sándor, Prédikációk Szent István királyról = Uő, Isten gyertyácskái, Pécs, Jelenkor, 1994, 28.
5 Vizkelety András, Példaképalkotás és argumentáció a középkori Szent István-prédikációkban
= Szent István és kora, szerk. Glatz Ferenc, Kardos József, Bp., Argumentum, 1988, 180–184.
tartalmaz az első magyar királyról.6 S ezt még megtoldhatjuk azzal, hogy a nyomtatott prédikációskötetekből sem hiányzik a róla történő emlékezés, ugyanis mind Káldi Györgynek, mind pedig röviddel utána Pázmánynak is van István-napi prédikációja. Ezek ugyan karácsony másodnapján elsősorban a protomártírról, az első vértanúról szólnak, ám a beszédek végén mindketten megemlékeznek a magyar szent királyról is, s elbeszélik a két szent között a középkorban kreált kapcsolatot. Káldi az ünnepre rendelt harmadik beszédé-ben hangsúlyozza a hazai István-kultusz különös indokoltságát, mivel „a mi Első Királyunk és Apostolunk Szent István Király nem ok-nélkül neveztetett az ő nevével, hanem azért, hogy Szent István első Mártír megjelent Geyzának, a Szent Király attyának és az annyának is, megparancsolván nékik, hogy amely fiok lenne, az ő nevére kereszteltessék; azt is megmondván, hogy hatalmas ki-rállyá lenne. És azon Szent Istvánnak esedezése által vötte nem csak e földön a Szent Koronát a római pápától (ki azt a lengyelek Fejedelmének készítette volt), hanem a mennyei boldogságnak meg-hervadhatatlan Koronáját is”.7 A továbbiakban arra inti hallatóságát, hogy „mind a két Szent Istvánnak, Első Mártírnak és Első Királynak érdemeit” tekintve kell Istenhez fohászkodnia, hogy „a mi szegény nemzetségünket vegye oltalma alá”.
A magyar jezsuiták által ekkoriban megfogalmazódó Hungaria Sacra kon-cepcióba pontosan beleillett a protomártír bevonása az újrafogalmazott szent-kultuszba. Káldi beszédeinek kiadása ugyan megelőzte a Pázmányét, azonban nagyjából egyazon időben, az évszázad első három évtizedében hangozhattak el (feltehetően többször is), s szövegpárhuzamaik mögött érthető módon azo-nos hagyományszemlélet és egyházpolitikai törekvés áll.
Az István-napi Pázmány-beszéd közvetlenül a karácsony ünnepi két szónok-lat után s a Szent János-napi beszéd előtt áll a gyűjteményben, követve az egyhá-zi ünnepkör alkalmait. Mint a Bibliából ismeretes (ApCsel 6–7), István vértanút, az apostolok által választott diakónust rendíthetetlen Krisztus-hite miatt a felbő-szült tömeg Saul (a későbbi Pál apostol) szeme láttára megkövezte, az áldozat azonban a halála előtti utolsó pillanatokban is gyilkosai lelki üdvéért mondott könyörgést, Isten bocsánatát kérve számukra.8 Erre a motívumra épült a
prédiká-6 Gábor Csilla, „Nem úgy vagyone dolgunk, mint a’ Sidóknak?”: Nemzettörténet egy kéziratos prédikációgyűjteményben = Prózai kegyességi műfajok a kora újkorban: Prédikáció, meditáció és imádság, szerk. Fazakas Gergely Tamás, Imre Mihály, Száraz Orsolya (Studia Litteraria, 52[2013]/3–4), 105.
7 Káldi György, Az innepekre-való predikatzioknak első része, Pozsony, 1631 (RMNy 1510), 180.
8 A bibliai kanonizált szövegen és az apokrifnak nyilvánított István-elbeszéléseken túl az újabb kutatás bemutatott olyan szövegeket is, amelyek egyik kategóriába sem sorolhatók be, noha a hellenisztikus korban a keresztény közösségek identitásának erősítésében jelen-tékeny szerepük volt. Ezek a szövegek a protomártír történetét árnyalják, pontosítják, erről vö. François Bovon, Beyond the Book of Acts: Stephen, the First Christian Martyr, Traditions
ció „ellenségünk szeretésének kötelességérűl” szólva. Pázmány szokásos beszéd-szerkesztési eljárása szerint az exordium a bűnösök „kétképpen való ostorozását”
taglalja: egyrészt ugyanis „akiket meg akar tartani, pálcza alá fogja”, ez az „atyai ostorozás”, viszont akik szavát végképp nem fogadják, azok „magok úttyára bo-csáttatnak”, az ilyen nép „bújdossék, nyargallyon szüvének úttyán”. Ezt követően a propozíció négy pontban jelöli meg a kifejtés menetét. Eszerint ellenségeinket is szeretni tartozunk, „először, mert szükséges üdvösségünkre: mivel arra paran-csolattal köteleztetünk. Másodszor mert ez böcsülletes: mivel Isten maga példá-jával izgat erre. Harmadszor: mert ez igen hasznos: mivel Isten nagy jutalmat ígér ennek. Negyedszer: mert három kiváltságképpen-való nagy okokból, esztelen bolondság az ellenség-gyűlölés, mellyel ember magára veszedelmet vonszon”.9
A továbbiakban ennek a négy tételnek a részletezése következik túlnyomó-részt bibliai idézetekkel kísérve, az argumentatio és refutatio kettősségének szo-kásos pázmányi alkalmazása szerint. Végül a conclusio Szent Ágostonra hivat-kozva adja meg a keresztény morál szerinti tanácsot. Eszerint szabad minden törvénytelenség ellen fellépni, „törvényes bíránk előtt” igazunkat keresni és megvédeni, „elégtételt és illendő büntetést kérni az-ellen, aki törvénytelen há-borgat”, viszont tilos „haragból és gyűlölségből” cselekedni. A végső szenten-cia: „Ted-le azért a gyűlölséget és keressed igazságodat”.10 Látható, hogy ebben az erkölcsi kérdésben, dilemmában – mint Pázmány tanításaiban másutt is – az árnyalt különbségtétel a jellemző: a bosszúállás és az igazságszolgáltatás fogal-mait számos példával illusztrálva, retorikus alakzatok révén választja szét a jogos és a jogtalan eljárásokat, tetteket, szemléletmódokat.11
A szentek ünnepeire készült beszédek elvileg a genus demonstrativum kate-góriájába tartozhatnának, de Pázmány itt is, másutt is inkább erkölcsi tanítá-sának ürügyeként használja a szentek megidézését, s prédikációja deli be ra tivum jelleget öltött intelmeket fejt ki az ünnepelt életmozzanatai kapcsán.
A vértanú Szent István jelentőségét Magyarország szempontjából (Káldihoz hasonlóan) a beszéd végén emeli ki Pázmány, amikor a középkori legendát
Outside the New Testament Canon of Scripture, Perspectives in Religious Studies (Journal of the National Association of Baptist Professors of Religion), 2005, 93–107 (további bőséges szakirodalommal). D. Tóth Juditnak köszönöm, hogy erre felhívta figyelmemet. A proto-mártír és Pál apostol kapcsolatáról: Johannes Lenz, Stephanus und Paulus: Erzmärtyrer und Völ ker apostel, Stuttgart, Urachhaus, 2008. Az ereklyék utóéletéről: François Bovon, Bertrand Bouvier, La translation des reliques de Saint Étienne le premier Martyr, Analecta Bollandiana (Bruxelles), 131(2013)/1, 5–23.
9 PPÖM VI, 158.
10 Uo., 167.
11 A Pázmány-kortárs Káldi Márton Magyarország tragikus helyzetéről ad képet István protomártír napjára készített beszédében, erről vö. Gábor Csilla, Jezsuita családtagok:
nagyszombati Káldi Márton és György = Eruditio, virtus et constantia: Tanulmányok a 70 éves Bitskey István tiszteletére, Debrecen, 2011, 100–101.
felelevenítve áttér a magyar király személyére, a hívek megszólításával adva nyo matékot szavainak:
Keresztyének, sokkal tartozik a magyar nemzet Szent István Első Mártírnak.
Mert Isten-után, ő-általa hozattunk a pogányságból keresztyénségre: mivel ő jelenék meg Szent István annyának: ő jövendöllé, hogy fiat szül: ő parancsolá, hogy Istvánnak keresztellyék, ő fogadá, hogy oltalma és segítője lészen a ma-gyar nemzetnek Istenhez térítésében. Nem csak a mama-gyarság, de az egész ke-resztyénség nagy hál’adásra köteles Szent Istvánhoz.12
Ez a prédikáció azért is érdemel fokozott figyelmet, mert az érsek utókora bőségesen merített belőle. Példaként említhető, hogy Megyeri Zsigmond, a literátus műveltségű tekintélyes Sopron megyei birtokos nemes, az Esterházy család familiárisa, Zrínyi Miklós bizalmas barátja Lölki okulár (Bécs, 1658) című kiadványába szó szerint beiktatta Pázmány Szent István-prédikációjá-nak vázlatát, miként arra Tüskés Gábor felhívta figyelmünket a korszak egy-házi elbeszélő irodalmáról szóló monográfiájában.13
Káldinál nem találunk utalást a csodás álomlátások forrására, Pázmány viszont a margón Bonfinire hivatkozik (Decad. 2. lib. 1.), aki így adta elő a történetet:
Dum haec passim fidei fundamenta iaciuntur, ecce uxori Geysae, cui Sarolthae nomen erat, et Gyulae haec filia fuerat, Stephanus protomartyr in somnis appa-ruit, ut quum gravida esset, aliqua futuram tanti regis parentem con so latione firmaret, confide in Domino Jesu Christo (inquit) mulier, et ex divino mandato sic habeto, Te propediem scitum fortunatumque puerum edituram, cui Panno-nici regni diadema debetur. Demum inter divos evasurum. Et quum ego Stephanus sim protomartyr, qui ei nunquam abero, meum gnato nomen im-ponito. His dictis abiit. Saroltha somnio confirmata, rpente Deo gratias egit, divoque protomartyri apud omnes aras rem scram fieri curavit.14
12 PPÖM VI, 168. Pázmány már legkorábban kiadott magyar nyelvű művében, a Feleletben is hasonlóképpen előadta „Geysa Király” feleségének álomlátását: PPÖM I, 182.
13 Tüskés Gábor, A XVII. századi elbeszélő egyházi irodalom európai kapcsolatai (Nádasi Já-nos), Bp., Universitas, 1997 (Historia Litteraria, 3), 48. Megyeri Zsigmond kötete: RMNy 2753 (xeroxmásolata az OSZK-ban). Megyeri majdnem szó szerint idézi „az bölcs Cardinal, az mi magyar Salamonunk” beszédének propozícióját. A Miatyánkot magyará-zó-értelmező kötetében a jó stílusérzékű „liber baro” a továbbiakban is kivonatolja (ex cer-pálja) az érsek beszédét, átveszi latin citátumait is. A Megyeri–Zrínyi barátságról vö.
Klaniczay Tibor, Zrínyi Miklós, Bp, 1964, 392, 481, 622, 700; Hausner Gábor, Márs könyvet olvas: Zrínyi Miklós és a 17. századi hadtudományi irodalom, Bp., Argumentum, 2013, 115–117, 142–145.
14 Antonii Bonfinii Rerum Ungaricarum decades, Francofurti, Apud Andream Wechelum, 1581, 168. Magyar fordítása: „Géza hitvesének, Gyula leányának, akinek Sarolta volt a neve, terhessége idején álmában megjelenik István első vértanú, hogy mint egy jövendő
Ismeretes, hogy ennek az elbeszélésnek közel négy évszázados múltja volt, mire Bonfinihez érkezett. A látomás előadása jelen ismereteink szerint Hartvik püspök István-legendájában bukkan fel először. Könyves Kálmán tudós legen-daszerzője Géza nagyfejedelemről szólva mondja el, hogy
[…] uxorem eius iam propinquantem partui tali voluit visione divini gratia conso lari. Apparuit namque illi beatus levita et prothomartyr Stephanus, levi tici habitus ornatus insignibus, qui eam alloqui taliter cepit: „Confide in do mino mulier, et certa esto, quia filium paries, cui primo in hac gente corona debetur et regnum, meumque nomen illi inponas.” Cui cum admirans mulier responderet: „Quis es domine, vel quo nomine nuncuparis?” „Ego sum” inquid
„Stephanus prothomartyr, qui primus pro Christi nomine martyrium pertuli.”
Quo dicto disparuit.15
Mint látható, itt még nincs megnevezve Géza felesége, nehéz is lett volna a kortársak előtt nem éppen jó hírnévnek örvendő Saroltát emlegetni a szent király szülőanyjaként.16 Minthogy ez az álomcsoda a két korábbi István-le-gendában nem szerepel, szerzőségét Hartviknak kell tulajdonítanunk, leg-alábbis ő jegyezte le elsőként (bár van olyan feltételezés is, amely szerint Hartvik egy ma már nem ismert őslegendára is támaszkodott). Az a nézet is felmerült a szakirodalomban, hogy ennek a látomásnak az elbeszélése rokonít-ható az Álmos-mondakörrel, feltehetően az Emese álma motívum krisztianizált változata.17 Korábban Dümmerth Dezső, később Magyar Zoltán vélekedése szerint az evangéliumi ihletettségnek és a pogány hitvilág totemisztikus ere-dethagyományának ötvöződésével Szent István születésének mondai tradíció-ja kettős forrásból táplálkozott, s ez hozzájárulhatott mitikussá növelt alakjá-nak egyre növekvő kultuszához.18 Ezzel szemben Klaniczay Gábor inkább
nagy király szülőjét megörvendeztesse őt. Higgy asszony, Jézus Krisztus úrban, mondja, és tudd meg isteni üzenetből, hogy hamarosan csinos és szépreményű fiút szülsz, aki elnyeri a pannon királyság koronáját. Tudd meg, hogy olyan férfi lesz ő, akinek párját sohasem látja Pannónia; végül a mennybeliek közé kerül. És mert én István vagyok, az első vértanú, aki sohasem fogom őt elhagyni, csemetédnek az én nevemet add! Így szólván, eltávozott.
Saroltát fellelkesítette az álom, Istennek nyomban hálát adott, és a mennyei protomártír tiszteletére minden oltárnál misét mondatott”. Antonio Bonfini, A magyar történelem tize-dei, ford. Kulcsár Péter, Bp., Balassi, 1995, 239–240.
15 Legenda Sancti Stephani regis maior et minor, atque legenda ab Hartvico conscripta, ed. Emma Bartoniek, Bp., 1938 (Scriptores Rerum Hungaricarum, 2), 406. Magyar fordítása Kurcz Ágnestől: Árpád-kori legendák és intelmek, kiad. Érszegi Géza, Bp., Szépirodalmi, 1983, 36.
16 Szekfű László, Sarolta = Középkori kútfőink kritikus kérdései, szerk. Horváth János, Szé-kely György, Bp., Akadémiai, 1974 (Memoria Saeculorum Hungariae, 1), 239–251;
Győrffy György, István király és műve, Bp., Gondolat, 1977, 61, 93.
17 Magyar Zoltán, Szent István a magyar kultúrtörténetben, Bp., Helikon, 1996, 7–8.
18 Uo., 8.
bibliai és hagiográfikus példák hatását látja az égi látomások és jóslatok beik-tatásában, s a pogány mitológiai mondakincs hatását legfeljebb a későbbi kró-nikákban véli feltételezhetőnek, nem pedig ezen a helyen.19 Ez utóbbi véle-ményt igazolja, hogy a különféle szentek szülőanyjának ilyesféle látomásai, álombeli jóslatai számos korábbi és későbbi legendában is előfordulnak, a szü-lés előtti álom hagiográfikus toposznak számít.20
Nem célunk, hogy ebben az eszmecserében állást foglaljunk, jelenleg csu-pán a Pázmány-idézet szempontjából érdemes áttekintenünk a magyar király születési legendájának hagyományozódási történetét, s annak is csak néhány aspektusát. Azt például, hogy a Hartvik-féle legendavariációnak ez a betoldása egyházpolitikai szempontból sem jelentéktelen, célzatossága eléggé egyértel-mű: a szentté avatott király alakját a legrégebbi keresztény mártír történetéhez kapcsolva erősíteni lehetett a dinasztia szakrális legitimációját. A korona és a királyság (corona et regnum) eszerint Krisztus legelső mártírjának védnöksége alatt, álombeli megjelenése révén jutott az Árpád-házból származó uralkodó-hoz, az ő hatalmának isteni eredete tehát minden vitán felül áll.21 A két Szent István kapcsolatának története ilyen módon a magyar királyság identitástuda-tának erősítését szolgálta, a későbbiekben pedig beépült az európai szentkul-tusz panorámájába, minthogy Hartvik püspök legendavariációja széles körben ismertté vált. Sikerességét bizonyítja, hogy Laurentius Surius monumentális hagiográfiai katalógusa is ennek alapján beszéli el István király történetét.22 Nem véletlen, hogy a római Santo Stefano Rotondo-templomban, a főoltár melletti freskócikluson, Niccolò Circignani (Il Pomarancio) 1582–83-ban
ké-19 Klaniczay Gábor, Az uralkodók szentsége a középkorban, Bp., Balassi, 2000, 130–131 (a kérdéskör további bőséges szakirodalmával).
20 A szülés előtti álomlátásra és jóslatra ókori példa Nüsszai Szent Gergely Vita Sanc tae Macrinae c. életrajza, amelyben Makrina anyjának angyal ad hírt a születendő gyermekről, erről vö. D. Tóth Judit, Makrina jegyességei (Makrina paideiája), Studia Litteraria, 2006, 12 (további bőséges szakirodalommal). Középkori példák a csodajelenésre többek között dog Csáki Móric és Szent Domonkos legendájából említhetők, erről vö. Madas Edit, Bol-dog Csáki Móric (1270 k.–1336. márc. 20.) = A domonkos rend Magyarországon, szerk. Illés Pál Attila, Zágorhidi Czigány Balázs, Piliscsaba–Bp.–Vasvár, PPKE BTK–METEM–
DRGy, 2007 (Művelődéstörténeti Műhely: Rendtörténeti Konferenciák, 3), 28.
21 Ember Győző, Szent István a középkori magyar történetírásban = Szent István Emlékkönyv, szerk. Serédi Jusztinián, Bp., MTA, 1938, 617.
22 Laurentius Surius, De probatis sanctorum historiis, partim ex tomis Aloysii Lipomani […] par-tim etiam ex egregiis manuscriptis codicibus quarum permultae antehàc numquàm in lucem pro-diere, optima fide collectis & nunc recèns recognitis […], per F. Laurentium Surium Carthu-sianum, Coloniae Agrippinae, apud Geruinum Calenium, 1570–1575. A Szent István királyra vonatkozó rész: „Vita Sancti Stephani primi regis Hungarorum, qui eos ad Christi religionem traduxit: ab Episcopo Chartuitio conscripta, sed stylo mutato per F. Laur.
Surium”. Ezt az alcímet követi Surius összeállításában Hartvik püspöknek Könyves Kál-mánhoz szóló előszava (Praefatio Authoris ad Colomannum regem), majd pedig a legendának a teljes szövege a IV. kötetben, 856–867.
szült alkotásán is szerepel Sarolta álomlátásának jelenete. Sárközy Péter felté-telezése szerint a festő ezt a történetet a Rómában tanuló alumnusok révén is-merhette meg, mivel azok a széltében ismert Szent István-himnuszok és -szekvenciák propagálói lehettek, s az álomjelenetet több himnusz is említi.23 A motívum terjedésének természetesen a himnuszköltészet is lehetséges útja, de hozzátehetjük, hogy a festő (vagy a megrendelő) akár Bonfini, akár Surius művében is olvashatta a történetet.24
Pázmány Suriust egyéb vonatkozásokban gyakran idézte, itt azonban Bonfinit jelöli meg forrásként. Az olasz történetíró – mint láttuk – a magyar krónikák által terjesztett „Gyula lánya Sarolt” hagyományt követve nevezte meg a király anyját, holott ismeretes a lengyel krónikákból az Adelhaid-verzió is, amely a szentéletű lengyel királylányban szerette volna látni a magyar király
Pázmány Suriust egyéb vonatkozásokban gyakran idézte, itt azonban Bonfinit jelöli meg forrásként. Az olasz történetíró – mint láttuk – a magyar krónikák által terjesztett „Gyula lánya Sarolt” hagyományt követve nevezte meg a király anyját, holott ismeretes a lengyel krónikákból az Adelhaid-verzió is, amely a szentéletű lengyel királylányban szerette volna látni a magyar király