Magyarországon Bonfini Rerum Ungaricarum Decades című monumentális művének kétségtelenül a legnagyobb kutatója a néhány éve elhunyt Kulcsár Péter (1934–2013) professzor volt. Az olasz történészek közül a 20. század első felében Giulio Amadio foglalkozott legtöbbet a Bonfini családdal.1 Kulcsár sem a Bonfini forrásainak szentelt monográfiájában, sem a sajnálatos módon egy időre befejezetlenül maradt kritikai kiadás általa készített zárókötetében, amelyet első feleségével együtt írt, nem talált megnyugtató választ azon pasz
szusokra, amelyek Márkai Szent Jakab magyarországi működéséről szólnak.2 Először ezeket vegyük sorra!
Szent Jakab első előfordulása a műben annak a rendkívül ádáz polgárháborús összeütközésnek az idejére esik, amikor Albert király koronázása után Buda német polgárai a magyar polgártársaikra támadnak, akik azután ezt véresen megtorolják:
* A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének professor emeritusa. A tanulmány előadásként elhangzott az olaszországi Montaltóban 2015. jún. 19–21. között megrende
zett, Antonio Bonfini (1427–1505), umanista e storico dell’Ungheria e i Bonfini da Patrignone c.
konferencián.
1 Giulio Amadio, a kiváló helytörténész és történetíró, aki két alapvető könyvet és egy érté
kes szöveggyűjteményt is szentelt Antonio Bonfini életének és műveinek, Montalto szülöt
te volt. Vö. Giulio Amadio, Antonio Bonfini e S. Giacomo della Marca, Montalto Marche, Stab. Tipografico „Sisto V”, 1936; ide vonatkozó művei még: Uő, La vita e l’opera di Antonio Bonfini, Primo Storico della nazione ungherese in generale e di Mattia Corvino in particolare, con prefazione di Eldo Marchetti, Montalto Marche, Tipografia Sisto V, 1930; Uő, Fiori d’eloquenza colti delle Rerum Hungaricarum Decades di Antonio Bonfini, Serie I. Discorsi della I. decade, Ciclo di Attila, Montalto Marche, 1937.
2 Vö. Kulcsár Péter, Bonfini magyar történetének forrásai és keletkezése, Bp., Akadémiai, 1973 (Humanizmus és Reformáció, 1); Antonius de Bonfinis, Rerum Ungaricarum Decades, Tomus IV, Pars II, Appendix, Fontes, Index, ediderunt Margarita Kulcsár, Petrus Kul
csár, Bp., Akadémiai, 1976 (BSMRAe: Series Nova, 1). – Ez a következő kiadás záró darabja: Antonius de Bonfinis, Rerum Ungaricarum Decades, I–IV, ediderunt I[osephus]
Fógel, B[éla] Iványi, L[ászló] Juhász, Lipsiae–Budapestini, 1936–1941.
Albert megkoronázása után véres lázadás tört ki Budán; a városban ugyanis magyar és alemann nemzet lakott, és az eltérő szokások meg az ellentétes érde
kek következtében súlyos pártoskodás gyötörte. A lakosság körében régi meg
állapodás szerint egyik évben az alemann, másik évben a magyar nemzetből választottak városi elöljárót, akit bírónak neveznek; bevett, elfogadott és szent
ségként tisztelt szokás volt ez. Az alemannok ipar, civilizáció, vagyon és mű
veltség tekintetében előbbre álltak, igyekeztek kitúrni a bíróságból ellenlábasa
ikat, gyakran léptek fel velük szemben törvénysértéssel, gyalázkodással, de azok nem viszonozták a gyűlölködést, hanem türelemmel kitértek a zaklatások elől; amazok a magyarok erejétől is féltek, és buzgón kémlelték, mi történik a másik közösségben. Most alkalom kínálkozott a gaztettre, mert alemann lett a király, ezért úgy gondolták, nem haboznak tovább, és elhatározták, hogy meg
semmisítik a másik nemzetet. Volt a városban egy előkelő magyar cívis, akit Ötvös Jánosnak hívtak, tekintélyes, megfontolt és ennek következtében szá
mukra félelmetes férfiú, ő tudniillik nehezebben tűrte alávalóságukat, mint a többiek. Ő volt az egyetlen, aki sem a tanácsban, sem a nyilvánosság előtt, sem a magánéletben nem hagyta, hogy nemzete becsületét valamiképpen megsért
sék, miért is azok egész gyűlöletét magára vonta. A magyarok viszont egyedül őbenne találtak pártfogójukra a közösségben, aki mindenütt szabad emberhez méltón nyilatkozott. Amazok tehát Jánost valami bűn ürügyével elfogták, há
zukban bilincsbe verték, majd egy félreeső belső helyiségben különféle kínzá
sokkal kezdték gyötörni, amitől végül is kiszenvedett, ekkor zsákba varrták, nyakára követ kötöttek, és titokban beledobták a Dunába. Vagy nyolc napig maradt rejtve a gaztett, aztán a tetem a felszínre emelkedett, a hullámok kiso
dorták a partra, és az alattomos gazságra fény derült; mivel sok sebhely és ha
sonló nyom volt rajta, a köznép azonnal rájött, hogy ezt csak az alemannok tehették, hiszen mindenki tudta, hogy azok mindig is ellenségüknek tartották őt. Történetesen ez időben az új király kedvéért sok magyar nemes jött össze Budán, amikor a bűntett lelepleződése nyomán a magyarok nyugtalankodni kezdtek a városban, majd iszonyú ribillió tört ki. A gaztettbe beavatott ale
mannok behúzódtak a házaikba, reteszekkel, torlaszokkal elzárkóztak, föl
fegy verkeztek, őrséggel erősítették meg magukat, mert látták, hogy fegyvert ragadnak ellenük. Akkor a tömeg rájuk rontott, először megostromolta a gya
nús házakat, amelyek telve voltak a kereskedők káprázatos kincseivel, megölt mindenkit, akit előtalált, nem irgalmazott sem kornak, sem nemnek. Aztán a többiekre támadt, és mindenütt hasonló kegyetlenséggel garázdálkodott. A tö
meg merészsége egyre növekedett, és zsákmányra éhesen rávetette magát a többi idegenre, a taljánokra, elsősorban a kereskedőkre. A vadállati népség őr
jöngése az egész várost betöltötte öldökléssel és ordítozással. Ebben az időben Budán tartózkodott Jakab, az ascoli földön született szent életű férfiú, aki az isteni Ferenc rendjének megszilárdítása végett a hasonlóan szent Kapisztrán Jánossal nemrégiben jött Itáliából a Pannóniákba. Megdöbbent a barbár nem
zet kegyetlenségén, és a lázadás hallatára felragadta Megváltónk keresztjét, majd a teljes papi testülettel kilépett János házából, és hol irgalomért kiálto
zott, hol Jézus Krisztus segítségéért könyörgött, Krisztus szenvedésére kérte a fegyvereseket, hogy tegyék le a fegyvert, irgalmazzanak a keresztény polgár
társak vérének, féljék az isten haragját; olykor térdre borulva rimánkodott, ne dühöngjenek tovább, hagyják józan ésszel Istenre a törvénytelenség megbosz
szulását. Azok azonban, mintha azt hinnék, hogy az Isten az ő oldalukon áll, még esztelenebbül tombolnak, akire csak rátalálnak, tüstént felkoncolják, va
gyonukat, árujukat, javaikat elragadják, kihordják a piacra, hogy a nép széthur
colhassa. Jakab látja, hogy az őrjöngő tömegben sem szóval, sem az isteni Megváltó képmásával nem megy semmire, ezért visszahúzódik János házába, ahonnan az imént kijött. A magyarok végre beteltek az alemannok öldöklésé
vel, és abbahagyták. Erről ennyit.3
Ezzel kapcsolatban Kulcsár Péter azt jegyzi meg, hogy Bonfini itt nagyjából a magyar eseményekre vonatkozó fő forrásának, Thuróczy Jánosnak művét kö
veti (1435?–1488/1489?). Bonfini Magyarországra érkezése előtt ugyanis a Mátyás király kisebbik kancelláriáján dolgozó Thuróczy írta meg Mátyás ren
deletére a magyar történelmet, és a király ezt két pompás kiadásban közzé is tette: az egyiket Németországban nyomták, a birodalmi német olvasóközönség befolyásolására, a másikat pedig az akkor Mátyás birodalmába tartozó Morva
országban. Thuróczy még a középkori krónikaírás stílusában és módszerével fogalmazott, tehát – ha nem volt lényeges hozzátennivalója – Bonfini csak a legválasztékosabb humanista retorikai nyelvre stilizálta át az alapul vett szöve
get. Ez esetben is így történt.
Másrészt azonban fel kell tennünk a kérdést, hogy mi lehet az oka több mint különös eljárásának a Szent Jakabról szóló másik két passzusnál. Az egyiknél ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy Márkai Szent Jakab és Kapisztrán Szent János együtt és egyszerre érkeztek meg Magyarországra! A másikban pe
3 A latin eredeti: Uo., III, 78–79; a közölt magyar fordítás: Antonio Bonfini, A magyar törté-nelem tizedei, ford. Kulcsár Péter, Bp., Balassi, 1995, 567–568. (Ezt a fordítást feltétlenül kommentárként lehet használni a latin eredetihez, ugyanis Kulcsár Péter több évtizedes, Bonfininak szentelt munkálkodása során sok helyen javította szövegkiadóelődjeinek olvasa
tait is, ezek egy részéről be is számolt az általa és felesége által szerkesztett IV/2. kötet függe
lékében, valamint mintegy megkoronázásul, ennek alapján véglegesítette a magyar fordítás
hoz alapul vett latin szöveget is, mind a szorosan vett fordításban, mind a jegyzetekben. Vö.
erről még Uő, Humanista történetírás Magyarországon (Tanulmányok), Bp., Lucidus, 2008, 104.) Amadio olasz fordítását l. Amadio, Antonio Bonfini…, i. m., 65–69. Ennek a részletnek ő A budai németellenes lázadás címet adja. – Megjegyzendő, hogy Márkai Szent Jakab olasz
országi presztízsének legfőbb oka az volt, hogy rendkívül nagy sikerrel tudta a városi közös
ségek egymás ellen fordult pártjait, avagy az ellenséges viszonyban, esetleg harcban álló szomszéd városokat megbékíteni egymással. Erre a tényre az újabb szakirodalom alapján Molnár Antal barátom hívta fel a figyelmet; szíves segítségét ezúttal is köszönöm.
dig kijelenti, hogy Szent Jakab csupán a nándorfehérvári csata, illetve az utána nem sok idővel elhunyt Kapisztrán Szent János és Hunyadi János kormányzó halála után tért vissza Itáliába. Valójában mindkét állítás téves, hiszen Szent Jakab jóval korábban, vagyis 1432 és 1439 között tevékenykedett előbb Boszni
ában, azután hazánkban, nem pedig később; és barátja és rendtársa halála után nemhogy eltávozott volna Itáliába, hanem újra és ezúttal utoljára azért jött Ma
gyarországra másodízben 1456 után, mert össze akarta gyűjteni a bizonyítéko
kat János boldoggá, illetve majdan szentté avatási peréhez!4
Kulcsár Péter sajnos 1973 után ebben a kérdésben már nem nyilatkozott.
Az előbb idézett helyen azonban közölte azt a feltevését, mely szerint Bonfini az 1440es évekre Magyarországon már csak egyre halványuló szóbeli hagyo
mányt talált, és ezért változtatta meg a tényeket abban az irányban, amit más hasonló esetekben is meg lehet figyelni: aszerint ugyanis, hogy az orális tradí
ció szereti az ugyanabban a szerepkörben föllépő, tehát bizonyos értelemben rokon vonásokkal rendelkező személyeket egybemosni, illetve – mint most ez esetben – összekapcsolni mint együtt fellépő, együtt szereplő barátokat, kvázi bajtársakat.5 Kulcsár a monográfiában még egy helyen visszatér Bonfini meg
magyarázhatatlannak látszó ismerethiányára vagy következetlenségére. „Elké
pesztő a Marchiai Jakabról közölt adatok pontatlansága: kettejük között oly szoros volt a személyes kapcsolat, hogy Amadio külön könyvet írt róla (S.
Giacomo), s ennek ellenére azt kellett megállapítanunk, hogy tollát róla írtá
ban Thuróczy és az elhomályosult, eltorzult magyar hagyomány vezeti, saját ismereteiből egy szót sem közöl, s egy hibát sem javít.”6
Szerintem talán mégis elképzelhető egy helytálló magyarázat. Ez pedig több indítóok figyelembevételével alakítható ki. Az első ilyen motívum: Bonfini szerette volna egyértelműen az önfeláldozó emberszeretet, az emberek közötti béke apostolaként bemutatni a valóban személyesen is jól ismert és szeretett szentet, és ezért számolt be békeangyali fellépéséről Budán. Továbbá vélemé
nyem szerint ezért hallgatta el inkvizítori fellépésének jeleneteit, amelyeket pedig a rá vonatkozó életrajzi és hagiográfiai hagyomány nagyon is jól megőr
zött, és Bonfininak erről nyilván tudomása is volt. Tudjuk, hogy túlzott szigo
ra miatt még olyan baranyai egyházmegyei kanonok is akadt, aki fogta magát, és kiátkozta az egyházból a későbbi szentet! Lett is belőle óriási botrány, és előbb a király, majd a püspök, majd maga a kanonok is fogcsikorgatva kénysze
rült bocsánatkérésre, de a haragvó pápával nem mertek szembeszállni. Márpe
dig Bonfini úgy búcsúzik el kedves szentjétől, azaz úgy említi utoljára a mű
ben, hogy csodáira tereli a szót, közvetlenül az után, hogy beszámol arról:
Kapisztrán Szent János nyugvóhelyén, Újhelyen hogyan tódult hozzá a csodás
4 Vö. Kulcsár, Bonfini magyar történetének…, i. m., 107.
5 Vö. i. h. és az ott idézett korábbi szakirodalom.
6 Uo., 184.
gyógyulásra váró hívek serege. „A picenói Jakab, e teljes szentségű férfi, társa elhunyván, az isteni Ferenc rendje kiteljesedvén, visszament Itáliába, ahol még sokáig élt, és végezetül Nápolyban távozott el az élők sorából; hogy élve és holtan mennyi csodát tett, egész Itália tanúsítja.”7
Ha elfogadjuk ezt a kiindulópontot, akkor érthető, hogy a magyar történe
lem fő eseményei közé tartozó törökellenes keresztes hadjárat felejthetetlen hősiességű és szentségű szervezői közé kell beállítania hősét, nem pedig vala
mifajta inkvizíciós térítőként. Ezért teszi meg őt Kapisztrán társának a Ma
gyarország felé vezető hosszú vándorúton! Akkor azonban, ha ez így van, és Jakabtól úgy búcsúzik el majd az olvasó, hogy a szentség hírében hal meg, és töménytelen csodát tett, akkor legalább egy csodát is be kell mutatni. A csoda leírása magyarul így hangzik:
Midőn szent zarándokútjuk közben át akartak kelni a Pón, a révész megátalko
dottan elkergette őket, mert isteni szabályzatuk értelmében nem volt náluk pénz, amit viteldíjként adhattak volna, erre a vízre terítették köpenyüket, társa
ikkal együtt rátelepedtek, és a kapzsi révész csodálkozására, mint deszkára fel
kapaszkodó hajótöröttek, égi segédlettel biztonságban átkeltek a túlsó partra.8 Sajnos a magyarországi könyvtári viszonyok nem voltak éppen a legkönnyeb
bek az elmúlt évtizedekben, és ma sem azok. Gyakran a legalapvetőbb köny
veket sem lehet megtalálni, és ezért szerencse dolga, hogy mire akad az ember.
Újabban már könnyebb, hogyha az embernek szerencséje van, mert hiszen pél
dául a tavaly Rómában, a Magyar Akadémia által megjelentetett kitűnő kon
ferenciaakta több szerzője is idézi a horvát származású ferences történész, Dionysius Lasić latin nyelvű aktagyűjteményét Márkai Szent Jakab életéről és műveiről.9 Sajnos ez a könyv Kulcsár Péter kezébe sem jutott el, pedig vélemé
7 Bonfini, A magyar történelem…, 681; latinul: Decades, III, VIII, 155, i. m., 191.
8 Latin eredetiben: Decades, III, VIII, 15, i. m., 182; magyar fordítás: Bonfini, A magyar történelem…., i. m., 672, Amadio, Antoni Bonfini…, i. m., 76.
9 A tavaly kiadott kötet: Osservanza francescana e cultura tra Quattrocento e primo Cinquecento:
Italia e Ungheria a confronto, Atti del Convegno Macerata–Sarnano, 6–7 dicembre 2013, a cura di Francesca Bartolacci e Roberto Lambertini, Roma, Viella, 2014 (Bibliotheca Academiae Hungariae – Roma: Studia, 4). Ebben a kötetben például Lasić művét használ
ja kedves szegedi kollégám, Galamb György is. Hivatkoznom kell még egy másik tanul
mányára is, amely az Itinerario di S. Giacomo nella sua agiografia címet viseli és természete
sen a szent magyarországi tartózkodásaira alapvető. Lásd San Giacomo della Marca e l’altra Europa, Crociata, martirio e predicazione nel Mediterraneo Orientale (secc. XII–XIV.), Atti del Convegno Internazionale di Studi, Monteprandone, 24–25 novembre 2006, a cura di Ful
via Serpico, Tavernuzza, Impruneta, Sismel, Edizioni del Galluzzo, 2007, 67–76. – Vö.
még Galamb György egy másik tanulmányát: „In ultimis christianorum finibus”: Due osservanti nell’Europa Centrale e nell’area balcanica = Biografia e agiografia di San Giacomo Della Marca: Atti del Convegno Internazionale di Studi, Monteprandone, 29 novembre 2008, a
nyem szerint Lasić megoldja a rejtélyt, anélkül, hogy külön foglalkoznék a Bonfinifilológia rejtelmeivel.
Azt már Amadio idézett könyvéből is megtudhattuk, hogy Bonfini maga is visszaemlékezhetett Szent Jakab egyik csodatételére, mégpedig el nem múló hálával. 1470ben ugyanis, mikor Ascoliban tartózkodott mint iskolamester, szülés előtt álló felesége hosszú napokig vajúdott, és már azt hitték, hogy meghal a szülési fájdalmak következtében keresztbe fordult magzattal együtt.
Az apa, vagyis Bonfini azonban a bábák tiltakozása ellenére a Sienai Szent Bernardin, Szent Jakab mestere által feltalált, napkorongba festett YHStri
gram mát, azaz Jézus nevének rövidítését helyezte a haldokló asszony testére, mire az rögtön megkönnyebbült, s megszülte ép és egészséges gyermekét, akit természetesen a trigrammát mindenekfölött népszerűsítő Márkai Jakab nevé
ről Jakab névre kereszteltek. (Később híres festő lett belőle: Giacomo Bonfini, 1470–1533.) A Lasić által is közölt szöveg így hangzik latinul:
Anno Domini 1470. Circa Kalendas octobris uxor Magistri Antonii de Pat
rognono habitator Esculi cuius uxor in partu aguistiata erat foetus ex adiuso (adverso?) in utero matris interponitur de cuius salute disperabatur supra dictus Magister misit pro nomine Jesu et posuit supra eam quamvis hostetrices daf
fidebant omnia pertinentia ad funus preparata erant: Quid pluris? Minus quam triduo in partu fatigata extiterat atque virtute Domini Jesu infans excitus in utero et incolumis dum incoepit emicti bracchium ostitatricis amplectitur et vagitum grandem emictit et sanus egrediens fratris nomine appellatus est.10 Magyar fordításban:
Az Úr 1470. évében. Október elseje körül a patrignanói Antonius mester, ak
kor Ascoli lakosa. Az ő felesége a szülés közben végzetes helyzetbe jutott, ugyanis a magzat fordítva helyezkedett el anyaméhében, és ezért szerencsés megmeneküléséről már kétségbe is estek. A fent említett mester elküldetett egy „Jézusnévért”, amelyet ráhelyezett az asszony testére, annak ellenére, hogy a bábák nem bíztak az egészben, és már minden szükségeset elő is készítettek a temetéshez. De miért is kell erről többet beszélnünk? A már majdnem három napja a szülés kínjaiban szenvedő asszony magához tért, és Urunk Jézus nevé
cura di Fulvia Serpico, Tavernuzze, Impruneta, Sismel, Edizione del Galluzzo, 2009, 11–28. Külön köszönöm Molnár Antal igazgató úr baráti segítségét, aki e két utóbb idézett kötetet rendelkezésemre bocsátotta.
10 Amadio, Antonio Bonfini…, i. m., 14 (latinul és olaszul); Lasićnál azon csodák sorozatá
ban olvasható latinul, amelyek a Jézus szent nevével kapcsolatos csodás szabadulásokat és gyógyításokat foglalják össze. Vö. Dionysius Lasić OFM, De vita et operibus S. Iacobi de Marchia: Studium et recensio quorundam textuum, Falconara M. (Ancona), Biblioteca Frances cana, 1974, 337.
től a csecsemő megmozdult a méhben, és éppen kezdett is már kijönni, megra
gadta kezecskéjével a bába karját, nagy hangon felsírt, és miután épségben megszületett, a barát (ti. Jakab) nevére keresztelték.
De ez még mindig nem elég: Bonfini annyira föllelkesedett, hogy ő maga is nekilátott gyógyítani a Jézus szent nevét ábrázoló táblácskával. Bízván a közel
ben tartózkodó Szent Jakab imáinak hatékonyságában, elment hozzá a San Nicola nevű faluba, elmondta, hogy mire kéri, és kért tőle egy táblácskát. Ezt helyezte a holtnak vélt asszony testére, mert egy Marino Barbarossa nevű ascoli polgártársának vajúdó felesége már holtra vált, hozták is a koporsót, de a táb
lácska, illetve a szent imái megtették a hatásukat, az asszony hirtelen feléledt.
(Sajnos a gyermeket már nem lehetett megmenteni.)11 A Lasić által közölt ak
tából tudjuk azt, hogy a csodajegyzék itt magának a szentnek az elbeszélésére támaszkodik, tehát Jakab egyes szám első személyben mondja el, hogy hogyan fordult hozzá Bonfini segítségért!
Ezért tehát talán nem merészség úgy gondolni: Bonfini a Decadesban oly módon adott kifejezést hálájának, hogy hallgatott az inkvizítorságról, és köl
csönzött Jakabnak egy Kapisztrán legendájából átvett folyamátkelési csodát.12 Igazi író volt tehát, nem csupán történetíró. Igazat kell tehát adnunk Lasićnak, aki azt mondja, hogy Bonfini szándékosan és nem véletlenül tévedett, hogy így szeretett Jakabja megoszthassa a török ellen aratott nagy győzelem dicsőségét Kapisztránnal.13 Ugyanis – mint Amedeo Di Francesco igen hangsúlyosan be
mutatta – a humanista magyar történetírás, és ezen belül is a fő mű, azaz Bonfini Decasai a heroizmus jegyében állottak. Ezért például a magyar vitézek ajkán még a Jézus neveima is csatakiáltássá változott a török elleni küzdelemben; a háromszoros „Jézus, Jézus, Jézus!” ilyetén használatát egykori dokumentumok és későbbi művek is tanúsítják, egészen a kor legnagyobb magyar eposzáig, Zrí
nyi Miklós Szigeti veszedelméig.14 Végső soron tehát, ha a keresztény Magyaror
szág megvédéséről volt szó, a különben egymással vitatkozó vagy ellentétben álló humanisták és kolduló rendi szerzetesek egységes álláspontot foglaltak el.
11 Vö. Amadio, Antonio Bonfini…, i. m., 16–18; Lasić, i. m., 337–339.
12 Hozzá kell tennünk, hogy Bonfini egy elveszett művében – amelyből csak idézetek marad
tak (De pudicitia) – egy töredék szerint e csoda elmesélésénél egy az olaszok ajkán élő tör
ténetre hivatkozik, azaz a hazai és nem a magyar orális hagyományra. E szerint amikor Kapisztrán János és az itt Jacobus Asculanusnak nevezett Jakab Magyarországra siettek, hogy Hunyadinak segítsenek a török ellen, akkor történt ez a csoda a Pón a fukar révésszel.
Viszont a szent későbbi kanonizációs aktáiban már a Neretva folyó szerepel. A harmadik változat megint a Pót hozza elő, de nem oda, hanem visszafelé. Vö. Lasić, i. m., 84–85.
13 Uo., 86.
14 Amedeo Di Francesco, Dell’agiografia alla mitografia: San Giacomo della Marca e gli Hu-nyadi, Nuova Corvina, 4(2008), 122–136.