Nyugdíj és segélyrendszer a bólyi uradalomban

Az írnokok részére folyósított pluszpénzek, melyeket forrásaink segélynek ne-veznek, a fi zetésektől átvezetnek egy másik területre. A bólyi uradalommal kapcso-latos hercegi utasítások alapján egy igen szerteágazó nyugdíj- és segélyrendszer képe bontakozik ki. Ennek Bólyban reformkori előzményei voltak.¹⁵³ Azt is fi gyelembe

béresekről például kiderült, hogy rendszeresen lopják a fát, és a zsoldban adott fajárandóságot pedig eladják, ezért döntöttek a 2 pft/öl váltság mellett. ATT 337. 1854. X. 1., SGL 335. 1854. X. 13. Mindezek közül azonban az állattartás volt a legproblémásabb. Sényi már 1850-ben fi gyelmeztetett mindenkit, hogy az engedélyezettnél több marhát vagy sertést adják el, különben el fogják kobozni, ha az uradalmi legelőkön találják. SGL 335. 1849.

IV. 2. A zsoldmutatóban megszabotton felüli marhák számára a tisztek földet béreltek – elsősorban a gyökér-kertben. De Rivo tiszttartónak 1870-ben 3 hold földje volt ott, Békásban 1 hold, Magyarpeterden pedig 3½ hold szántó. FBB 351. A rendelkezés betartatása eredetileg a számvevő feladata volt, de 1862-ben már a tiszttartó intette meg a szabályt megszegőket: „Tapasztaltatván […] hogy a a’ tiszt és cselédmarhák számára a’ fenn álló legellőbűl bizonyos rész fentartatik és a juhok onnét el tiltatnak ez […] nem járja” – írta Sényinek. ATT 338.

1862. IV. 18. A herceg utasításában ugyanis meghagyta, hogy „az Urod. tiszteknek teheneket, és sertvéseket az eddigi […] számban tartani szabad lészen ugyan, de egyedül csak vásárlott takarmányon, és közlegelőkön”.

ZNN 359. A visszaélések az 1860-as évek végére oly gyakoriak lettek, „hogy a szabálytalanság lassankint ren-des kihágásra és visszaélésre fajult, ’s hogy a felülről adott példa mohó utánzást talált a cselédségnél is”, ezért 1867-ben a kérdést részletesen szabályozták. Csak a zsoldmutatóban engedélyezett számú és fajtájú állatot lehetett tartani; a pásztorokat az illetők fi zetik; a tiszttartó évenként előre személyesen ellenőrzi a szükséges takarmány meglétét; külön legelőt fognak kijelölni számukra; föld- vagy rétbérlet csak a jószágkormányzó en-gedélyével lehetséges; a zsoldmarha trágyája az uradalmat illeti. BFU 333. 1867. XII. 28., 1868. III. 6. Az állatok számát lásd: SZL 339. 1867. II. 5.

150 A drágasági pótlékot 1854-től adták. Mértéke az évi fi zetés 20%-a volt. Két részletben fi zették ki: áprilisban és szeptemberben. BFU 333. 1854. IV. 4. Volt igazság Júlia grófnő levelében, amikor azt írta, hogy „én a […]

Procentuatióra hajlandó nem vagyok, inkább a Tisztek zsoldját jobbítandom meg ugy, hogy azok Procentua-tió nélkül is hivatalukhoz képest kellően megélhessenek”. A hercegnél ugyanis 20 év alatt nem volt nagyobb fi zetésemelés, 1850-ben a béresek ez irányú panaszának jogosságát Stipanics tiszttartó is elismerte. BFU 334.

1871. VIII. 30., SGL 335. 1859. XII. 22., ATT 336. 1850. III. 6. A drágasági pótlékhoz vált hasonlatossá (bár rendkí-vüli segélynek nevezték) az írnokok részére (bérüket, mert nem lehetett belőle megélni, 1858-ban és 1862-ben emelték, BFU 333. 1857. XII. 7., 1862. X. 12.) kezdetben csak alkalmanként adott újévi fi zetésjobbítás is, ami az 1860-as évek közepére rendszeressé vált. BFU 333. 1853. I. 6., 1856. II. 12., 1857. I. 13., 1867. XII. 9., 1869. I. 25.

151 Így például az úrbéri munkálatok befejezése alkalmából a bólyi tiszttartó 200 ft o.é. jutalmat kapott. SGL 336.

1866. VI. 8. Az ügyviselőnek „szorgalmáért” a herceg egy alkalommal 300 pft-ot adott. BFU 333. 1852. IV. 16. Vö.

még: SGL 335. 1856. V. 13.

152 Pl.: BFU 333. 1854. IV. 18., 1857. X. 2., 1861. III. 26., 1862. XII. 30., 1864. III. 20., 1869. I. 26.

153 Kardhordó, 1972, 246., 253–254.

Hatarteruleteken-beliv.indd 140

Hatarteruleteken-beliv.indd 140 2021. 02. 04. 12:36:082021. 02. 04. 12:36:08

141

kell vennünk, hogy nyugdíjazás más uradalmakban is ismert volt, azonban jóval szűkebb jogosulti körrel.¹⁵⁴ Nagyságával kapcsolatban sem lehetnek illúzióink, mert a nyomort nem szüntette meg, azonban biztos támaszt, egy szerény szociális hálót jelentett még a robotgazdálkodás hirtelen megszűnte utáni káosz idején is, amikor az általános pénzhiány miatt például a bólyi uradalmi béresek 11 évig laktak juhak-lokban és ököristállóban.¹⁵⁵

A rendszernek – nevezhetjük szokáson és méltányosságon alapuló társadalom-biztosításnak is – két nagyobb összetevője volt: a segély és a nyugdíj.¹⁵⁶ Egyiknek sem voltak állandó szabályai és összegei: minden alkalmi, egyedi és tetszőleges volt:

a herceg elhatározásán, „szabad tetszésén” múlott. A jogalapot az uradalom né-péhez való tartozás, afféle munkaviszony jelentette, némely esetben – mint például a nevelési segélynél – a plébánosnak kellett igazolnia a gyerek létét, életben létét, életkorát. Egy bizonyos – esetenként változó – időtartamot megkívántak, és ha ez hiányzott, még halál vagy több árva esetén sem adtak még pár forintot sem. A jogo-sultságot nem érintette, ha a folyamodó a kérelmezés időpontjában már nem lakott az uradalomban.¹⁵⁷

Az ellátásokat a tiszttartónál – vagy az ispánnál – kellett kérelmezni, aki „alázatos tiszti tudósításaiba” foglalva, javaslatával kiegészítve (mintegy a herceg „szemeként”) továbbította Bécsbe a kérést. A herceg általában bevárta, hogy több azonos típusú ké-relem is összegyűljön, majd egyszerre döntött, és küldte vissza az utasítást. Ám Sényi director már a formális döntés előtt több esetben tájékoztatta a tisztséget hivatalos le-veleiben a várható eredményről. Természetesen az összeg nagysága, a jogosultsági idő, tehát a hercegi kegy összefüggésben volt a folyamodó által betöltött állással.¹⁵⁸

154 Szabad, 1957, 421., Kaposi, 2000, 75., 228., Tóth, 1977, 328–329. Vö. Bodrog, 1966, 509., a kezdetekre: Kállay, 1980, 119–120.

155 „A’ gyulai majornál […] a’ béreseknek úgy ökröknek helyük nem lévén, a’ tisztség […] minden nagyobb költ-ségeknek mellőzésével […] a’ béresek számára a’ juh istállobul három szobát, két konyhát, és két kamarát ké-szitetett, és az […] ökröknek a’ juh istálló másik sarkában szükséges helyet öszve szoritott…” ATT 336. 1849.

IX. 28., lásd még ATT 337. 1857. XII. 7., 1858. I. (d. n.), XII. 12., SGL 335. 1853. I. 7., 1857. XII. 7. A reformkorra vö.

Kardhordó, 1972, 253.

156 A fennmaradt – igen hiányos – nyugdíj- és nevelésipótlék-mutatókat egybevetve 1851-ben nyugdíjat kapott: 27 személy, nevelési pótlékban (segély) részesült: 6 család. 1853-ban ny.: 34, n.p.: 8. 1854-ben n.p.: 10 cs. 1865-ben ny.: 40, n.p.: 11. 1866. ny.: 41, n.p.: 9. 1867. ny.: 41., n.p.: 8., 1868. ny: 39, n.p.: 10. 1869. ny.: 39, n.p.: 11. Mind a nyug-díjasok, mind a nevelési pótlékra jogosultak között vannak a tisztek mellett béresek és erdőpásztorok is. ZNN 359. Az uradalmi alkalmazottak száma változó volt, kb. 120 körül lehetett.

157 Példaként: Zselli Károly volt magyarpeterdi kasznár fi áról, Imréről van szó, aki 1849-ben még írnok volt az uradalomban. BFU 333. 1849. III. 23., IV. 26., 1850. I. 17., III. 28., ZNN 359. 1849-es zsoldmutató. Apja 1850-ben halt meg, a fi ú ezután lépett ki, és 1869-ben, amikor segélyért folyamodott, adóhivatali díjnokként dolgozott Mohácson. ATT 338. 1869. I. 15. Más példa: BFU 333. 1857. VI. 22.

158 Így például a bólyi uradalom főtisztjei fürdősegélyként olyan összeget kaptak, hogy nem kellett beérni a kö-zeli Siklóssal, hanem Karlsbadba mehettek kúrára (Pucher számtartó e célra 300 o.é. ft.-ot kapott). BFU 333.

Hatarteruleteken-beliv.indd 141

Hatarteruleteken-beliv.indd 141 2021. 02. 04. 12:36:082021. 02. 04. 12:36:08

142

A segélynek rendes és rendkívüli formái voltak, és különös eseteként ide so-rolható a valamilyen járadékból, szolgáltatásból, bérleti díjból való ideiglenes vagy végleges elengedés is. A nyugdíj is lehetett rendes vagy rendkívüli – ez utóbbi abban az esetben, ha valaki munka közben megrokkant, és erre tekintettel maga kérte nyugdíjaztatását.¹⁵⁹ Az egészségi, családi és anyagi állapotról szintén a tiszt-tartó jelentett.¹⁶⁰ Betegség esetén – amellett, hogy az illető kifekhette a betegséget – az orvosi költségeket (a fogattal együtt, mert a beteghez el kellett menni) hosszú ideig az uradalom fi zette a gyógyszerekkel együtt, ami igen magas összegeket, akár évi 6–700 forintot is kitett.¹⁶¹ Ráadásul a hozzátartozók ilyesfajta költségeit is az uradalom állta, egészen addig, amíg ezen összegek tartósan olyan magasra nem rúgtak, hogy célszerűbbnek és gazdaságosabbnak látszott egy – az enyingi uradalomban már bevált – állandó orvost foglalkoztatni.¹⁶² További költségkímélés végett a herceg elrendelte, hogy a hozzátartozók költségeit, a kevésbé indokolt költ-ségeket, valamint a gyógyszerek árát az érintettek állják – ám ezt a rendelkezést nem sikerült betartatni.¹⁶³

Halál esetén halotti negyedként járt az özvegynek az elhunyt adott évnegyedi járandósága, amíg a neki járó nyugdíj mértékét, személyre szabva, meg nem állapí-tották.¹⁶⁴ Kérelem esetén a temetési segély és a gyógyszerköltségek megtérítésére is volt lehetőség.¹⁶⁵

1864. II. 26. Természetesen esetükben a segélyek feleségeiknek is jártak. BFU 333. 1863. VI. 29. Viszont amikor Lehner Károly gyulai ispán nősüléséhez a hercegtől engedélyt kért, ő az engedélyt azzal a kikötéssel adta meg, hogy „hitvese egykor özvegyi tartásra avagy más akárminő segedelemre…” nem jogosult. BFU 333. 1849. VI. 12.

159 Ebben az esetben nyugdíjemelésért nem folyamodhatott. SGL 335. 1854. VI. 2.

160 Pl. ATT 336. 1849. XII. 30., 1852. I. 19.

161 Pontos és rendszeres költséglistát nem találtam. Az elszórt adatok szerint az orvosi és gyógyszerköltségek – melyeket negyedévenként számoltak – tág határok között változtak. Egy példa a kiugróan magas és az ala-csony költségre (orvosi és gyógyszer együtt): 1862. 4. negyedév: 197 ft 87 kr o.é. és 1851. 3. n.év: 62 pft (59f 5 kr o.é.). PEK 346.

162 Egy uradalmi orvos felfogadása hosszú időn keresztül napirenden volt: 1849-ben még a tiszttartó javasolta, 1853-ban pedig már a herceg hajlott volna rá a magas gyógyítási költségek miatt, de akkor meg épp a tiszttartó volt ellene, mondván, hogy az orvos és a gyógyszerész egymással összejátszva nagy kárt okoznának az urada-lomnak. Állandó orvosa a bólyi uradalomnak 1864 őszétől volt. SGL 335. 1853. X. 28., SGL 336. 1864. VI.14., ATT 336. 1849. III. 26., ATT 337. 1853. XI. 19. Lásd még 75. lj.

163 SGL 336. 1866. I. 9.

164 A halotti negyedet tehát akkor adták, ha valaki két fi zetés közben (mondjuk februárban) halt meg. Ha pár nap-pal a fi zetés után történt az elhalálozás, már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet. Pl.: Strázsay 1852. március 5-én halt meg, így özvegyének járt volna a második negyedi járandóság, de a tiszttartó a biztonság kedvéért utánakérdezett. Itt kell megjegyeznem, hogy Kardhordó (1972, 254.) említi, hogy a halotti negyed már 1848 előtt is szokásban volt, de magyarázata eltér az általam vizsgált korszak gyakorlatától. Vö. BFU 333. 1863. VII. 7.

165 A temetési és gyógyszersegély jó példája annak, hogy az egész rendszer az individualizáción alapult. Sényi 1849-ben azt írta, hogy a temetési segélynél ezután nem a valós költségeket, hanem az illető szolgálati állását és ma-gaviseletét veszik fi gyelembe. Így történt, hogy az 1868 végén, Bécsben elhunyt Soldan Krisztina gyógyítási és temetési költségeit (283 o.é. ft. 99 kr) a herceg kifi zette. Viszonyításképpen lásd pl. az 1869 elején elhunyt özv.

Hatarteruleteken-beliv.indd 142

Hatarteruleteken-beliv.indd 142 2021. 02. 04. 12:36:082021. 02. 04. 12:36:08

143

Segélyért sok esetben lehetett folyamodni.¹⁶⁶ Az iratokban feltűnő fajtái a követ-kezők voltak: nevelési, iskoláztatási, gyógyítási, fürdő, temetési – mint rendes, és köl-tözési (akár az uradalomba, akár onnét el), ruha, tűz vagy egyéb kár esetén járó vagy fi zetéskiegészítésként rendkívüli segélyek. Ritkán, de előfordult más jogcím is, így például adósság kifi zetése céljából vagy a harcok miatti károsodásra tekintettel adott segélyek,¹⁶⁷ valamint a jelző nélküli segély.¹⁶⁸

A jogosultsági idő szintén esetről esetre változott. A nevelési és iskoláztatási se-gélyeket a családoknak vagy meghatározott évekre vagy a gyermekek bizonyos élet-korának betöltéséig adták. Években történő számítás, időtartam esetén a szokásos a 3 év volt, míg az életkor egyénileg változott: a legidősebb gyermekek, akik után még folyósították a segélyt, 20 évesek voltak.¹⁶⁹ Az években meghatározott segélyért újra lehetett folyamodni, s ez – bizonyos életkorig – a másik esetben is lehetséges volt. Így vannak családjaink, akik az egész korszakon keresztül részesültek gyermekeik után segélyekben.¹⁷⁰

Az összeget vizsgálva egy-egy család esetében e segélyek elég magasra is rúg-hattak. Stipanics tiszttartónak 6 gyermeke volt, a tüdőbajban 1850 őszén elhalt Kerese ügyvédnek 5. Ezek azonban kivételek, mert általában nem minden gyermek után adtak segélyt.

A segély különös eseteként említendő aszály idején a molnárok esetében a ma-lombér-gabona vagy az érte járó megváltás egy részének vagy az egyéb haszonbér-lőknek a bérfi zetési díj alóli mentesítés.¹⁷¹ A korcsmárosoknál a tiszttartó jegyezte a kérelem indokait, a kérelmezés gyakoriságát, mértékét és az adott engedmény mér-tékét is, majd pedig a bérleti időszak letelvén, a meghosszabbításkor ezeket fi gye-lembe vették.¹⁷²

Göller Ádámné – átlagos – gyógyítási és temetési költségeit, melyek 14 o.é. ft-ra rúgtak. BFU 333. 1869., SGL 335.

1849. II. 9.

166 Az egyes esetek nem feltétlenül zárták ki egymást. Lásd 168. lj.

167 Példaként sorrendben: BFU 333. 1856. XI. 4., 1852. VI. 20., 1863. V. 26., 1855. II. 2., 1856. VII. 29., 1861. VIII. 13., 1849. III. 9. (1850. XI. 18.), 1860. III. 8., 1852. III. 23., 1850. IX. 16., 1852. I. 6., 1869. IV. 15., 1850. II. 8.

168 Ennek példáját Schuster Georgina adja, aki 1849-től „amíg tehetetlensége tart” kitétellel kapott segélyt – még 1870-ben is. BFU 333. 1849. X. 6., ZNN 359.

169 Nem volt tehát – valószínűleg a reformkorban sem – olyan korhatár, amit Kardhordó (1972, 254.) említ.

170 Például Kerese György özvegye, aki már férje halála után nyugdíjért, nevelési pótlékért, orvosi és gyógyszer-költségért folyamodott – sikerrel. Nyugdíját és egyes gyermekei után a nevelési segélyt még az 1860-as évek-ben is kapta. Esete azonban szabályt erősítő kivétel: ő Mesterházy tiszttartó lánya volt, a gróf és Strázsay kegyeltjének, Kerese actuáriusnak, majd ügyviselőnek a felesége, aztán özvegye és öt kiskorú gyermek anyja.

BFU 1850. X. 18., Németh, 1900.

171 BFU 333. 1856. V. 16., VII. 15.

172 Pl. BFU 333. 1869. II. 11.

Hatarteruleteken-beliv.indd 143

Hatarteruleteken-beliv.indd 143 2021. 02. 04. 12:36:082021. 02. 04. 12:36:08

144

A nyugdíj esetenként változó életkor és munkaviszony után járt.¹⁷³ Személyre szabott összeg volt, automatikusan nem emelkedett, jobbításért külön kellett fo-lyamodni. Az uradalom átvétele után pár évig még pénz mellett természetbeli já-randóságot is adtak, de 1851-től e természetbelieket is megváltották.¹⁷⁴ Akárcsak a segély, ez is járt a hozzátartozónak – ez esetben az özvegynek. Megemlítendő, hogy bár általános szokás szerint az özvegy „ujjolag férjhez menetele által nyug-dijja megszünt”,¹⁷⁵ megtörtént, hogy „ŐHczgsége különös kegyelméből” az özvegy részére következő házassága idejére is folyósították első férje nyugdíjának megha-tározott részét.¹⁷⁶

Végezetül emlékezzünk meg azokról a rendszeres folyamodókról, akik, bár nem voltak rászorulva, éveken keresztül zaklatták különböző segély- és „nyugdijjobbitási”

kérelmeikkel a tiszttartót. Ő természetesen minden kérelmet továbbított a her-cegnek, egészen addig, amíg ő azt meg nem tiltotta. Ám a levelek még ezután is oda-találtak, sőt nemcsak a jogosult, hanem hozzátartozói is – egyszerre többen is, és a jo-gosultak halála után is – üldözték a herceget. Két ilyen agresszív eset¹⁷⁷ maradt fenn, az egyik kérelmező őrült volt, a másik alkoholista. Ezek a tények a tisztség előtt is ismertek voltak, mégis többször több jogcímen kaptak juttatást, sőt az egyikük halála után a felesége temetési segélyért folyamodott, megkapta, másra elköltötte. Mikor ez kiderült, a herceg magát a tiszttartót utasította, hogy mérje fel az adósságokat és a pontos temetési költséget, majd ezután mindkettőt kifi zette.

173 ATT 336. 1852. I. 19., ATT 337. 1853. II. 21., IX. 14.

174 Addig ez csupán kérhető volt, de – a pénzforgalom fejletlensége miatt – csupán egy ilyen irányú kérelmet talál-tam. BFU 333. 1850. IV. 12., 1851. VIII. 12.

175 SZL 339. 1860. II. 12.

176 Lásd Polyák Ida özvegy ispánnő esetét. Az ő első férje, aki ispán volt, 1852-ben halt meg. Az özvegy 1854-ben újra férjhez ment, és folyamodott a herceghez, hogy eddigi 80 pft/éves nyugdíját továbbra is megtarthassa.

A herceg 40 pft-ot engedélyezett. A sors az asszonyt nem kímélte: második férje 1866-ban megbolondult, majd 1867-ben meghalt, így újra magára maradt három felnőtt lánnyal és két kiskorú gyermekkel. A máso-dik férj halála után a herceg újra folyósította neki az eredeti nyugdíjat. BFU 333. 1855. III. 23., ATT 338. 1867.

II. 18.

177 Freyler Károly tapolcai ispán és Zsoldy József volt ludbregi várnagy, valamint családjaik közel két évtizedes akcióiról van szó. Állandó zaklatásuk Sényiből és utódjából, Seyffből igen goromba leveleket hozott ki. („Je-lentessék ki […] a’ folyamodónak, hogy folytonos kéregetését és alkalmatlankodását nagy szerénytelenségnek tekinti Őherczegsége, miután több rendbeli segedelmezések után csak három hónap ezelőtt részesült […] se-gedelemben.” – írta például Sényi Zsoldyval kapcsolatban a tiszttartónak. SGL 335. 1852. II. 24. Seyff teljesen elképedt, amikor Zsoldy özvegye újra segélyért folyamodott: „Alig van nyugdijas egyén, ki valaha anyiszor és oly segélyekben részesíttetett volna, mint a boldogult várnagy…!” – kiáltott fel. SGL 336. 1865. VI. 30.) Az ügyre az új herceg, Batthyány Gusztáv tett pontot, amikor Zsoldyné nyugdíját megszüntette. Az ezzel kapcsolatos iratokra lásd: BFU 333. 1852. IX. (d. n.), XII. 7., 1853. VII. 26., 1855. II. 2., X. 5., 1856. I. 8., VII. 29., 1858. XII. 20., 1862. I. 21., 1864. XII. 10., 1865. IV. 21., 1869. IV. 15., IV. 30., SGL 335. 1853. V. 10., X. 10., SGL 336. 1865. VIII. 15., ATT 337. 1858. III. 1., ATT 338. 1863. II. 26., X. 29., 1865. VI. 4., VII. 9., VII. 29., URL 340. 1870. IX. 28.

Hatarteruleteken-beliv.indd 144

Hatarteruleteken-beliv.indd 144 2021. 02. 04. 12:36:082021. 02. 04. 12:36:08

145

In document Hatarteruleteken-beliv.indd 1Hatarteruleteken-beliv.indd 12021. 02. 04. 12:36:012021. 02. 04. 12:36:01 2 (Pldal 140-145)