A városon, Al Karakon csak keresztülutaztunk, és rátértünk újból a Királyok útjára. Habib szerint a lovagvárban nagyon elmélyülten nézelõdtünk, és õ ugyan örül, hogy ennyire érdeklõdõek vagyunk, de a városban leállni már nincs idõnk, ha még világosban látni akarjuk Madabát és a Nebo-hegyet.
Madabába érkezve azonnal a görög ortodox Szent György-bazilikához mentünk, ám kiderült, a templomot gyászszer-tartás miatt nem látogathatjuk meg. Vissza a buszhoz, és irány a Nebo-hegy!
Mire felértünk a parkolóból a hosszú úton a hegyre, Habib kiokosította a társaságot a legfontosabb tudnivalókból.
A hegy tengerszint feletti magassága 800 méter. (Míg ide-felé tartottunk, a környezõ tájra egyre magasabbról láttuk rá.) Mózes ötödik könyvének utolsó fejezete szerint ide emelkedett fel a próféta, és Isten innen mutatta meg neki az Ígéret földjét, azaz a Kánaánt, de megtiltotta, hogy oda belépjen. A próféta itt lelte halálát, Moáb területén, annak ismeretlen völgyében temették el.
A keresztény hagyomány szerint, mesélte tovább Habib, Mózest a hegyen temették el, bár a temetkezési helye jelen-leg (még) nem ismert.
Az iszlám is hasonlókat állít, némelyek szerint azonban Mózesnek van sírja, amely a júdeai pusztaságban, Maqam El- Nabi Musában található.
A makkabeusok hitték, hogy Jeremiás próféta ezen a környéken, egy barlangban rejtette az imaházat (tabernáku-lum) és a Frigyládát.
A tudósok azonban továbbra is vitatják, hogy a hegy, ame-lyet jelenleg Nebo-hegy néven ismerünk, ugyanaz-e, mint amelyet Mózes ötödik könyve említ.
A bejárati út elején, a kõtáblába faragott ismertetõ tájékoz-tat minket a téli-nyári nyitvatartásról és arról, hogy a terület ferences rendi szerzetesek felügyelete alatt áll. Az út végében tér, a téren magas, modern kõ sztélé, amelyet II.
János Pál pápa 2000-ben tett zarándokútja állomásának emlékére emeltek. A valamikori monostor feltárt kövei mel-lett vezet az út a bazilikához. A kövek között agavék nõnek, pár fõs japán csoport nézegeti, tapogatja a húsos levelû, a levélszéleken szúrós, a hegyükkel tövisként szúró növényt.
Kicsit tovább haladva áll Mózes-emlékmûve, egy hatalmas kõtábla, amely Siyaghát, Mózes feltételezett sírhelyét a keresztények Szentföldjének nevezi. A Szentföldet nemcsak a keresztények tisztelik, hanem a muszlimok is, teszi hozzá Habib. Mintegy igazolásul hamarosan feltûnik és megáll az emlékhely elõtt egy muszlim pár, a férfi hófehér disdásában, fején kafijjával, a nõ talpig fekete hidzsábban. (A róluk készített fényképem alapján igyekeztem kideríteni az öltözetek nevét, bízom benne, hogy jól írtam le).
Ahol most állunk, mondta vezetõnk, ez a hegy legma-gasabb pontja, itt állt a Siyagha (arámi nyelven kolostort jelent) bizánci templom és monostor, aminek maradványára építették rá a Mózes emlékének szentelt templomot, a Moses Memorial Church-öt.
Az elsõ templom eredetérõl kevés az ismeretünk. Egy Etheria nevû zarándoknõ részére 393 körül kiállított számla említi a templomot, létezésérõl ez az elsõ írásos bizonyíték.
Az 5. században kibõvítették, majd a 6. század végén átépítették, bizánci monostorrá alakították. A területet az 1930-as években ferences szerzetesek vették meg, és találtak
rá 1933-ban a monostor romjaira.
Az emlékhely legnagyobb látogatható épülete a 6. század második felében épült bazilika. A templom mozaikkal borí-tott padlója alatt hat, a természetes kõzetbe vájt sírt találtak.
A hatalmas padlómozaik mérete 9 m x 3 m, és nagyon jó állapotban maradt fenn. A feltárt mozaikképek másik részét tablók formájában állították ki. Láttunk jeleneteket a bor-készítésrõl és vadászatról, olyan állatokat pl., mint a párduc, medve, róka, oroszlán, zebu, amelyek már kihaltak az országban, sokféle madarat, leggyakrabban pávát, az örök élet (a halhatatlanság) szimbólumát. A legkorábban készített mozaik egy panelen látható fonott kereszt.
A monostor romjai ott jártunkkor, 2003-ban kicsit viseltes állapotban voltak. Utóbb hallottuk, hogy felújítási munkák miatt hosszú ideig nem lehetett látogatni a Mózes-emlékhe-lyet. Szerencsénk volt, hogy láthattuk.
2000. március 20-án II. János Pál pápa a szentföldi zarán-doklata során felkereste a helyszínt, és olajfát ültetett a bizánci kápolna mellett a béke szimbólumaként. Benedek pápa 2009-ben látogatta meg a helyet, és a hegy tetején, Jeruzsálem felé fordulva mondta el beszédét.
A hegyen, a bazilika bejáratával szemben látható rézkígyós kereszt olasz mûvész alkotása, amely a zsidók 40 évig tartó pusztában vándorlására utal. Út közben sokan meghaltak kígyómarásban, ezért a nép az Úrhoz könyörgött, hogy védje meg õket a mérges kígyóktól. Mózes az Úr szavára egy botra tekeredett rézkígyót készíttetett. Akit megmart egy kígyó, de föltekintett erre a rézkígyóra, az életben maradt.
Aki az emlékmû melletti kilátóból letekint a tájra – és szerencséjére tiszta az idõ –, megcsodálhatja a völgyön túl a Jordán-folyó torkolatát, a Holt-tengert, sõt, ha az ideális légköri viszonyok mellett még sas szeme is van, láthatja Jeruzsálemet és Jerikót is. No, ez nekünk csak korlátozottan adatott meg. A tengert láttuk (haloványan), a folyó torkolatát csak sejtettük (pedig Habib buzgón magyarázta, hová
néz-zünk és mit kell látnunk), Jeruzsálem és Jerikó „köddé vált”.
Elõttünk volt az Ígéret földje a Holt-tenger felé emelkedõ kopár homokkõ hegyekkel, lenn a völgyekben itt-ott zöld foltok mutatták az élet jelét. Nehéz volt elhinni, hogy ez volt valamikor az ígéret földje, és az ide letekintõ Mózes tejjel-mézzel folyó Kánaánt láthatott.
Elmentünk a gördülõ kõhöz is, ami messzirõl úgy nézett ki, mint egy furat nélküli, óriási malomkõ. Vezetõnk meg-kérdezte, mit gondolunk, hány centiméter lehet az átmérõje?
Háromszáz és háromszázötven centiméter közötti méretek hangzottak el, a vastagságára pedig negyven-negyvenöt cen-timétert „szavaztunk meg”. Õ a fogát villogtatta, azt mond-ta, mindjárt kiderül, kinek a legjobb a szemmértéke.
Kíváncsi, kitaláljuk-e, mi célt szolgálhatott ez a hatalmas kõ? Az élelmesebbek már közben leolvasták a kõ mellé, a földön elhelyezett tábláról, hogy Abu Baddban (ez volt a falu régi neve) lévõ bizánci monostor bejáratának erõdített ajtaja volt, azaz a kõ görgetésével zárták vagy nyitották a bejáratot.
Habib ujjával „megfenyegette” játékának elrontóit. Aztán elmesélte, hogy hallott olyan elméleteket és a bizonyításukra irányuló kísérleteket, miszerint ezt a követ arimathiai József vágta ki a (jeruzsálemi) sírkertben a tulajdonában lévõ szik-lából, hogy a keresztre feszített Jézus temetésére átadott, ere-detileg magának és feleségének vásárolt sírkamra bejáratát lezárják vele. Állítólag az itt látható gördülõ kõ átmérõje, amely 304,72 cm (néhányan büszkén megdöngették a mel-lüket), valamint a kõ típusa megegyezik azzal a kõvel, amit a sírkamra lezáráshoz használhattak. És a sírkamra elõtti vájat szélessége, amiben a zárókövet gördítették, megfelel a gördülõ kõ vastagságának. Az tippelt helyesen, tette hozzá, aki 40 cm-t mondott, a mért vastagsága ugyanis 38,1 cm. A kérdésünkre, hogy onnan hogyan kerülhetett Jeruzsálembõl a 6. századi kolostor bejárata elé, Habib felnézett az égre.
Márpedig csodák mindig voltak és lesznek.