Szent Pál-öböl
Hagar Qimre és Mnajdrára a híres Kék-barlangtól érkez-tünk, amely Zurrieq (Zurrie) és Qrendi (Rendi) között talál-ható a tengerpart mentén. A név talán félrevezetõ, hiszen ez nem egy barlang, hanem barlangok egymás utáni sora.
Bennük és elõttük a víz elképzelhetetlenül kék színû.
Néhány barlang falát, fõleg a bejáratoknál a visszatükrözõdõ víz halványkékre színezi. De kék barlang-belsõt, amirõl az útikönyvek írnak, egyikben sem láttunk. Vagy a napszak, vagy a fényviszonyok nem voltak ideálisak. Ráadásul, ha a csónakban leghátsó párként ücsörög az ember és éppen a sziklákkal ellentétes oldalon, csak forduláskor van esélye a barlangban is fényképezni, vagy teljesen hátra fordulva, a kijövetelkor. IIyenkor azonban a motorcsónak hátsó végében kormányzó fáradt arcú vezetõ „lóg bele” a képbe. Jó tanács a Kék-barlanghoz látogatóknak: iparkodjanak elsõ párként, a csónak elejébe ülni, fõleg ha a látványt meg is akarják örökíteni.
A Ta’ Qali (Tááli) kézmûves falu látogatását a máltai utazás tervezésekor a kihagyhatatlan megnéznivalók közé soroltuk. Bár reggel korán indultunk a szállodából, a buszra várakozással és az átszállással elvesztegetett idõ miatt oko-sabbnak látszott elõször Mostában (Mosztában), a Dómnál leszállni, hogy kihasználhassuk a délelõtti nyitvatartás még kb. egy órányi idõtartamát.
Mostaterületén a kõkortól kezdve éltek emberek, amire az itt talált monolitok alapján lehet következtetni. A körülötte elterülõ középkori apró falvak az 1400-as évek elejére elnéptelenedtek, vagy beleolvadtak a késõbbi Mosta köz-pontját alkotó településbe. 1526-ban egy támadás során a muszlimok elrabolták a lakói nagy részét, és rabszolgasorsra juttatták. A 17. század 10-es éveire lakosságának száma jelentõsen megnõtt, és önálló egyházközség lett. Templomot terveztek építeni, amely 1619-re el is készült. Az itt élõk gyapotot termesztettek, és öt szélmalmuk õrölte a ter-ményeket.
A gazdagodó településen felmerült egy nagyobb templom építésének igénye. Tervezõje, Giorgio de Grognet Vasse a templom tervének készítésekor a római Pantheont vette ala-pul. 1833-ban kezdték lerakni az alapokat. Az erõforrá-sokhoz mérten túl költséges épületet hivatalosan 1871-ben szentelték fel, tényleges befejezésének ideje 1860, a temp-lomban hozzáférhetõ prospektusok szerint. A Rotundának is nevezett Dóm klasszicista oromzatán, amelyet jón oszlopok támasztanak alá, a felirat az 1857-es évet mutatja. Ekkor szentelték a Rotundát Mária mennybemenetelének. Az építési költségek csökkentésben nagy szerepet vállalt a lakosság, évtizedeken keresztül önkéntes munkájával segített befejezni a templomot. Tette ezt annak ellenére, hogy püspökük és a hívõk egy része is a pogány hagyo-mányok felélesztését látta az alaprajzban, amely nem kereszt alakú volt, hanem kör. A kupola átmérõje 39 méter (az egyik forrás szerint Európa negyedik legnagyobb kupolájú
templo-ma, más adatok szerint a harmadik legnagyobb), a Dóm külsõ átmérõje 54 méter, magassága 60 m. Építésének érdekessége, hogy falait az 1619-ben épült templom köré húzták fel, állványzatot nem építettek, ezt a régebbi épületet használták az új alátámasztásához is. Majd a Dóm kupolájá-nak befejezése után rövid idõn belül lebontották a belsõ, régi templomot. Az egyszerû, kék-arany-fehér belsejû templom befogadó képessége 12.000 ember!
Csoda is fûzõdik a történetéhez. 1942. április 9-én egy német gép bombát dobott a templomra, amely az egyik tornyán megpattant, és felrobbanás nélkül ért földet.
Röviddel ezután a kupolára zuhant a második bomba, azt átszakította, és az esti szertartás kezdésére váró mintegy 300 fõnyi hívõ között végiggurult a templomon anélkül, hogy felrobbant volna. A bomba eredetijét a vallettai Hadtörténeti Múzeumban állították ki, másolata a Dóm sekrestyéjében látható.
A templomban mi is megmenekültünk a hirtelen kitört vihartól, amely bõrig áztatott volna, ha az utcán ér minket. A hatalmas dörrenésekkel kísért árvíz-szerû esõzés miatt a Dómban nézelõdõk száma hirtelen megnövekedett. A temp-lomi látogatókat szemmel tartó, a kijárat közelében álló al-kalmazottak órájukat nézegették, hogy a zárásig mennyi ide-jük van az égieknek az öntözésre.
Míg a Ta’ Qali felé menõ járatra várakoztunk, kétszer eleredt az esõ, szerencsére csak rövid ideig tartó frissítés ázottjai lettünk. Negyven perc múlva (a jelzett érkezési idõhöz viszonyítva) végre feltûnt a busz. A sofõr a szokásos kérésünkre azt mondta, hogy nem megy be a faluba, az messze van a megállótól. Kérdeztük, kb. milyen messzire?
Vagy egy kilométer, válaszolta. Mi az nekünk, mondtuk, szóljon, amikor le kell szállnunk. Hitetlenkedve megvonta a vállát, neki mindegy, õ figyelmeztetett minket. A bekötõút baloldalán a távolban Mdina falai magasodtak, a másik oldalon kis erdõsáv húzódott, elõtte a híres üveggyár
rek-lámtábláival. Bent a „faluban” az út mentén lefelé fordított õzgerinc sütõformára hasonlító hatalmas barakkok sorakoz-tak, ezekben voltak a kiállító helyiségek, hátsó részükben a mûhelyek. Sajnos, azon a héten szünetelt a munka az üveg-gyárban, pedig nagyon készültünk a mindig látványos, a tár-gyakat boszorkányos ügyességgel formázó mesterek bemu-tatójára. Több kézmûves kiállítást is megnéztünk, csipkéket, hímzéseket, szappan-, tésztagyártókat, ásványgyûjteménye-ket és csiszolt köveásványgyûjteménye-ket, abból készített ékszereásványgyûjteménye-ket. Végül, lakonikusan, úgy összegeztük a látottakat, hogy itt is voltunk.
Sliemából azonnal átbuszoztunk Vallettába. Valami szép-pel kellett befejezni a napot, és ott még maradt bõven látni-való. A Karmelita-templom hatalmas kupolájában (42 m átmérõjû, 204 m magas) minden nap gyönyörködtünk az öböl túlsó felérõl, Sliemából. Ezért elõször oda mentünk, hogy közelrõl is láthassuk ezt az impozáns, Girolamo Cassar tervei alapján 1570-ben emelt és az évszázadok során több-ször átalakított templomot. Az oda vezetõ keskeny utcán csak egészen közelrõl engedte látni a kupolájának kis rész-letét. A világháború idején csaknem megsemmisült, újjáépítése két évtizedig tartott. A belépõt letisztult barokk belsõ fogadja, a falak és rajtuk a díszítések, sõt még a ter-rakotta színû márványoszlopok oszlopfõi is fehérek. A kupolán körbefutó boltíves ablakokon árad a fény a temp-lomba. Emlékeztetett a Mosta Dómra, itt sincsenek kereszt-, ill. oldalhajók, a mellékoltárok fülkékben állnak. Az igazi meglepetés azonban csak belülrõl látható, a kupola és ter-mészetesen a templombelsõ nem kerek, hanem ovális!
Az Anglikán Közösség Szent Pál-templomát, amelynek 1844-ben emelt klasszicista épülete a parthoz kissé közelebb áll, csak kívülrõl láthattuk. Karcsú, magas (61 m) gótikus tornya a sliemai oldalról nézve éppen olyan jellegzetes a val-lettai városképben, mint a Karmelita-templom kupolája és mellette a harangtornya. Ha egy képen/fotón az összes többi
részletet letakarják, akkor is ráismer az, aki egyszer is láthat-ta a valóságban.
Elsétáltunk az Alsó-Barakka kertekig és ismét megcsodál-tuk (most valamivel közelebbrõl) a Három várost, a Nagy kikötõbe érkezett óriási tengerjáró hajót. Az árkádsor belsõ falán találtunk egy táblát, amelyet 2006. október 23-án helyeztek el „Az 1956-os magyar forradalom hõseinek és mártírjainak emlékére”. (Érdemes egybevetni az akkori magyar eseményekkel!) Az árkádsor mögött áll Ugo Attardi Aeneas szobra. A trójai háború híres szereplõjét hibátlan, erõtõl duzzadó férfiként ábrázolta a mûvész. Elnézegetve a szobrot, elhihetõ, hogy a Karthágónál hajótörést szenvedett trójai hõsbe halálosan beleszeretett Didó királynõ, és amikor Aeneas az istenek parancsát teljesítendõ tovább hajózott Itália felé, a királynõ bánatában öngyilkos lett. Gondolat gondolatot követett, eszembe jutott Szabó Magda csodálatos regénye, A pillanat, amely Aeneas feleségérõl, Creusáról szól, aki megragadta a pillanatot, és megfordította mindket-tõjük istenek által kijelölt sorsát. Vergilius Aeneisának ellen-Aeneise. Közben a kertben, a fákon dalra fakadtak a kis énekesek, közelgett az alkony. Vissza kellett térni a mába.
Elérkezett az utolsó nap, bõ félnapnyi szabadidõvel a repülõtérre indulás elõtt. Csomagolás (tizedannyi idõ sem kellett, mint az otthoni bepakoláshoz), kijelentkezés a szál-lodából, a csomagjaink otthagyása a recepción és irány a Szent Pál-öbölfelé tartó busz megállója. Este még latolgat-tuk, hogy kipipálatlan programjaink közül a Három várost, vagy inkább az öblöt nézzük meg, reggel egyhangúan az öböl mellett döntöttünk. A tenger felõl már kétszer is láttuk az öblöt. Amikor Gozóra hajóztunk, viszonylag közel a par-tokhoz, a szárazföld helyett inkább a sziklákba vájt barlan-gokat nézegettük, a visszafelé tartó úton, távol a partoktól (valószínûleg a part közelében sokkal veszélyesebb lett volna hajózni a sziklákon megtörõ hatalmas hullámok miatt) bukdácsoló hajóról egyáltalán nem tudtuk élvezni a látványt.
A busz elérte a Szent Pál-öblöt és a tervünk szerint Bugibbában (Budzsibba) leszálltunk a buszról. A megálló mellett a vizen álló Bayside presszóban megittuk a tízórai kávénkat, és teraszáról néztük a vitorlásiskola apró fehér hajóit, a szemben lévõ kopár Szent Pál-szigeteken (összesen két szigetke) az i. sz. 60-ban itt hajótörést szenvedett apostol messzirõl is jól látható szobrát. Az Apostolok Kútjáig, ahol a partra lépõ apostol megcsókolt egy sziklát és abból víz fakadt, nem gyalogoltunk el, mert még Qawrába (Aura) is el akartunk menni.
Qawra, mint sok más egymás melletti máltai falu, város esetében tapasztaltuk, egybeépült Bugibbával, de kényelmi okok miatt busszal tettük meg a rövid, de felfelé viszonylag meredeken vezetõ utat. A városka a Szent Pál-öböl és a Salina-öböl közötti félsziget csúcsában fekszik. A Szent Pál-öböl felõli partján szintén látható egy neolitikumból szár-mazó templomrom. A város két part menti sétányán és a fõutcán egymás mellett sorakozó éttermek, üzletek és butikok között hömpölyögnek a nap minden szakában az idelátogató turisták és az itt vendégeskedõk. Mi is beültünk a buszállomással szemben lévõ étterembe. (Nagyon sokfelé indulnak innen buszjáratok, nem gond átszállás nélkül – a hosszas várakozások elkerülhetõk! – eljutni a sziget bármely részébe.) Töltött, óriás raviolit rendeltünk. Nemcsak a szem-nek volt tetszetõs, hanem ízre is különleges.
Nem akartunk kockáztatni, kényelmesen, rátartással indul-tunk vissza Sliemába. Egy megállóval hamarabb leszállindul-tunk a buszról, és a tengerparton sétálva nézelõdtünk. Búcsúztunk Sliema kikötõjétõl, öbölparti szállodasorától, a Manoel-szigettõl és Valletta felejthetetlen látványától…
…és föntrõl, a repülõgép ablakából a távolodó három szigettõl: Gozótól, Cominótól és Máltától.