Itt vagyunk újra Madabában, amelynek története a bronzkor közepéig nyúlik vissza.
A várost az egykor volt moabita határvárosként említi a Biblia és Joshua könyve.
A 2. és a 7. század között a római és bizánci birodalomban betöltött szerepe során a Provincia Arábia része volt, amelyet a római Traianus császár hozott létre Petra nabateus király-ságának helyettesítésére.
Az elsõ bizonyíték, hogy a városban keresztény közösség és saját püspökük létezett, megtalálható a 451-es kalkedoni zsinat hittételeit aláírók neve között. Az egyik név Konstantin, Bostra (a tartományi fõváros) érsekéé, aki Gaiano, Medaba püspöke felhatalmazásával és nevében írta alá a határozatot. (A katolikus egyház megnevezési listáján a
„Medaba” írásmódot használják, ezzel hagyományosan hivatkozva a régi püspöki központra, míg manapság, a mo-dern városra utalva, már Madabának nevezik.)
A rómaiak ideje alatt 106-tól Madaba virágzó vidéki város volt, a szokásos oszlopsoros utcákkal, nagyszerû épületek-kel. Virágzása folytatódott a bizánci korban, egészen a perzsa szászánidák 614-es betöréséig. A mozaikok legna-gyobb része ebbõl a korból származik.
Az Omajjád kalifátus idején a Bilad al-Sham tartomány déli kerületének volt a része.
A 746-ban bekövetkezett földrengés miatt gyakorlatilag 1.100 évig néptelenné vált a város.
A régészeti kutatások 1880-ban kezdõdtek, amikor 90 ke-raki arab keresztény családot telepítettek le a város romos részén, akiknek lelki vezetõje két, a jeruzsálemi latin patri-archátustól jött pap volt. A kutatás nagyban hozzájárult az addig hiányos dokumentumok bõvüléséhez.
A város északi részérõl kiderült, hogy a területen található a legnagyobb mennyiségû mozaik. A bizánci-Omajjád
idõszak alatt ez az északi terület, amelyen oszlopsoros római út vezetett keresztül, „látta” a templomot a térképpel, a Hippolytus-csarnok villaépületét, a Szûz Mária-templomot, Illés próféta templomát és a kriptáját, a Szent Mártírok-templomát (Al-Khadir), a Leégett palotát, a Szunna család templomát.
A Szent György-templomhoz ért a társaság. Az épület egy-szerû, téglahomlokzatú, a nyeregtetõt háromszög alakú oromzat zárja le, benne fehér (márvány?) kereszt, amely kie-melkedik a falsíkból. A tetején díszesebb, kis harangtorony magasodik, amelyben négy harangocska vár szolgálatra.
A templom kétszárnyú faajtaja nyitva, bemehetünk.
Rajtunk kívül most nincs más látogató, Habib mégis majd-nem suttogva beszél. Nagyon kell figyelmajd-nem, hogy megért-sem.
Az elsõ mozaikokat akkor tárták fel, amikor a városba települõk a régebbi épületek tégláinak felhasználásával új házakat kezdtek építeni. Madaba új lakosaiban a papjaik tudatosították a mozaikok fontosságát, meggyõzték õket, hogy vigyázzanak rájuk, és õrizzenek meg minden napvilág-ra került danapvilág-rabot.
A keresztény közösség templom építését határozta el. Az elöljáróság engedélyt adott, de csak olyan helyen, ahol ókori templom állt. Az építõk elhordták a törmeléket a régi temp-lom még részben látható alapfalairól, és ezen munkálatok közben fedezték fel a mozaiktérképet 1884-ben, amely egy nagy katedrális padlózatának részeként maradt fenn. A töredék térképet nagyjából kijavították, és beépítették az új Szent György-templom padlózatába. A leleteket egy évvel késõbb tették közzé. A térkép a Szentföld eddigi legkorábbi kartográfiai ábrázolása. Ez a felfedezés világszerte felhívta a tudósok figyelmét, és Madaba a „jordániai mozaikok városa”
néven vált ismertté.
Habib ismertetõjét kiegészítem annak az egyetemi tanár-nak* a könyvébõl vett, de saját szavakkal megfogalmazott
részletekkel, aki a Német-Palesztin Kutatási Társaság meg-bízásából 1965-ben volt felelõs a madabai mozaiktérkép helyreállításáért.
A mozaiktérkép keletkezési idejét annak általános stílusje-gyeire, és ami még ennél is fontosabb, speciális tartalmára alapozták a tudósok. A stílusjegyekbõl azonban nem lehetett meggyõzõ következtetésre jutni, az összehasonlításhoz ren-delkezésre álló mozaikok stílusukban különböztek a mozaik-térképétõl. Tartalmi vonatkozásban sok ismert adatot vetet-tek össze, többek között két 6. századi zarándokjelentést, amelyeknek a mozaiktérkép mintha térképészeti illusztráció-ja lett volna. Az egyiket Theodosius fõesperes (518–530) írta, a másikat 570 körül egy névtelen piacenzai zarándok.
Természetesen nem minden található meg a mozaikon, mint amirõl a beszámolók szólnak. De más volt az egyik, és más a másik célja. Ez és további adatok elemzése alapján a tudó-sok arra a következtetésre jutottak, hogy a térkép a 6. század második felében készülhetett, valószínûleg még Justinianus (527–565) korában, azaz i. sz. 565 elõtt.
Sajnos, a templom és térképének történetét nehéz rekon-struálni/összeállítani. A mozaikon többfajta sérülés és javítás nyoma látszik. A templomot, történetének néhány idõsza-kában lángok pusztították, összekötõ elemek, tartógerendák zuhantak le az értékes mozaikra, emiatt egyes részei megsérültek. Más részei ugyanekkor teljesen megsemmisül-tek, pl. a Holt-tengert ábrázoló rész közepe és a jelenlegi széleken túli részek. Lehet, hogy a perzsák okozták ezt a katasztrófát 614-ben? Nem tudjuk. Úgy néz ki, hogy a Szent György-templomot még használták a 8. században, a musz-limok ugyanis nem meghódították és lerombolták Madabát, hanem a város adta meg magát nekik.
–––
* Herbert Donner: The Mosaic Map of Madaba: An Introductory Guide. Kok Pharos Publishing House, Kampen – The Netherlands, 1992. (102 p.)
A középkorban Madaba templomai üresek maradtak, a mozaiktérkép maradványai csak erodálódtak az emberek, éghajlati viszonyok, rágcsálók miatt és – szomorú, de tény – a templom 1884-es újjáépítésekor is. Amikor oszlopokat emeltek és beépítették azokat a mozaikba, körülöttük a javításokhoz közönséges/egyszerû cementet használtak, többnyire szürkés és barnás színût.
A keresztény bizánci birodalomban a Földközi-tenger környékén teljesen megszokott volt, hogy a templomok pad-lóját mozaikkal burkolták. A madabai mozaiktérkép fenn-maradt töredékei (az eredetinek kb. egyharmada) rendkívül impozánsak és tanulságosak. A térkép a Szentföldet mutatja, középpontjában Jeruzsálemmel, komplett, görög nyelvû feli-ratokkal, kelet-nyugati tájolású, azaz igazodik a közelben lévõ keresztény templomok tájolásához. Ahogy itt látjuk a Szentföldet, olyan, mintha a földrajzi atlaszunkat 90 fokkal elfordítva néznénk, tette hozzá Habib. Így talán könnyebben tájékozódhatunk. Mielõtt részleteiben is megnéznénk, foly-tatta, néhány adat a méreteirõl. Eredeti mérete 21 m ×7 m körül lehetett, mai méretére eltérõ adatokat tartalmaznak a különbözõ információforrások, általában 15 m × 5 m-t említenek, és ehhez milliós darabszámú mozaikszemet használtak fel a készítõk. (A madabai képeslap megírásához átnézett, már említett forrásban*más adatot találtam, a kutató a térkép méreteire 10,5 m × 5 m-t, a felhasznált mozaikkoc-kákra pedig 700.000–800.000 darabot ír.)
Habib a zsebébõl elõvett teleszkópos pálcával mutatott a Jordán-folyóra, amely a Holt-tengerbe folyik, aztán a keleti hegységre és a végében látható Kerakra, majd a középsõ palesztin hegység északi része fölött húzta el a pálcáját, itt látható Nablus, a hegység déli részénél pedig Hebron. Ezen a részen van a déli sivatag, Beersheba neve ismerõs lehet mindenkinek. Itt lent van a Földközi tenger egy része, és
–––
*Uott.
jobbra, egészen lent a Nílus deltájának északi része.
Középen pedig Jeruzsálem. Nézzétek, milyen csodálatos részletességgel látható! Tisztán felismerhetõk az óváros nevezetes részei: a Damaszkuszi kapu, az Oroszlán kapu, az Aranykapu, a Cion kapu, a Szent Sír-templom, itt pedig a Dávid tornya. (Míg a térkép egyes részeit mutatta, próbáltuk elõhívni emlékezetünkbõl a görög ábécét, és kibetûzni az ismertebb helységneveket, de ha sikerült is „kiolvasni”, a görög elnevezésükkel bajban voltunk.) Jeruzsálemtõl balra látható Szamária, Jákob kútjával, fölötte Jerikó, Jeruzsá-lemtõl jobbra pedig Betlehem. A térkép úgy mutatja a Szentföldet, mintha felette a magasban lebegve keleti irány-ból néznénk alá.
A mozaiktérkép által több, a Szentírásban található helyet sikerült azonosítani, és a Madaba-térkép volt az, amelynek segítségével feltárásokat végeztek Jeruzsálem zsidó negye-dében – fejezte be ismertetését Habib.
Még tizenöt percet kaptunk a nézelõdésre, fényképezésre, aztán indultunk az Archeológiai Parkba, hogy zárás elõtt még bejuthassunk és megnézhessük a Hippolytus-csarnokot.
Az idõ rövidsége miatt, Habib tanácsára, nem a nézelõdés-sel töltöttük az idõt, hanem annyi felvételt, fotót készítet-tünk, amennyire a zárásig tellett. Bár Hammamat Ma’in felé tartva – utólag – Habib röviden elmondta a Hippolytus-csarnokra vonatkozó tudnivalókat, a következõkben mégis Michele Piccirillo atya, ferences szerzetes, régész és olasz bibliatudós tanulmányát* tolmácsolom – kevés magyarázat-tal –, hogy az olvasó minél szemléletesebb képet kapjon az ezerötszáz évvel ezelõtti gyönyörû alkotásról.
Az 1972–1991 között végzett régészeti kutatások feltárták, hogy a Szûz Mária-templomot madabai villaépület mozaik-ban bõvelkedõ csarnoka fölé emelték. A villaépületet pedig
–––
* Michele Piccirillo: THE HIPPOLYTUS HALL – MADABA.
Franciscan Archaeological Institute on Mount Nebo
a 6. század elsõ felében egy római templom fölé emelték. A templom, amely kerek formájú volt, magas emelvényen állt, valamint a Hippolytus-csarnok is a kövezett udvar déli oldalán épült.
A mozaik északi részét 1,3 méterrel a templom mozaik-padlója alatt találták meg 1905-ben, és csak 1982-ben került elõ a keleti része.
Készítõjét a Hippolytusról szóló görög tragédia ihlette, és a szabálytalan méretû (a keleti oldalon 7,3 m széles, kelet-nyugati irányban körülbelül 9,5 m hosszú) csarnok padlóját díszíti. Eredetileg négy észak-déli bolthajtás fedte, a villa-épület udvaráról a bejárat az észak-keleti sarok északi oldala felõl nyílott. A bolthajtás oldalsó pillérei között az oszlop-közi tereket madarakkal szemben virág díszíti.
Tekeredõ akantusz széles szegélye keretezte a mozaik központi területét, amely három téglalap alakú panelre oszlott. A mozaik középsõ paneljének alakjai részben meg-semmisültek, amikor az ókorban válaszfalat húztak fel, hogy a csarnokból két szobát alakítsanak ki.
A tekeredõ akantuszokkal keretezett központi területet vadász- és pásztorjelenetekbe illesztették be a sötét háttér ellensúlyozására. A négy sarok akantusz tekervényét meg-személyesített évszakok díszítik: a tavasz és az õsz a nyugati, a nyár és a tél pedig a keleti oldalon látható. Mind a négy Tychét ábrázolja mellközépig, és mindegyik tornyos koronát visel. [A görög mitológiában Tyche/Tükhé (a római mitológiában Fortuna) volt egy városnak a szerencse és jólét istennõje. Fejét a város falára jellemzõ tornyokból összeállí-tott korona övezte.]
A mozaik nyugati paneljének rácsozatában, amelyet 1905-ben tártak fel, nílusi motívumok vannak, virágok, növények, amelyek vizimadarakkal váltakoznak. Két sirály kiterjesztett szárnyakkal siklik a víz felett.
Mint említettem, a középsõ panel részben megsérült a válaszfal építése miatt, de látni lehet Phaedra és Hippolytus
történetének néhány fõbb karakterét, a tragédiáénak, melyet Euripidész görögül, Seneca latinul írt meg. A mozaikon lévõ feliratok felfedik a jelenetbeli azon karaktereknek a nevét, akik Phaedra szolgálatában álltak. A szoptatós dajka Hippolytus felé fordul, akit a miniszterek kísérnek és egy szolgája, aki a hátaslovát fogja.
A harmadik, keleti panelen a trónon ülõ Aphrodité látható a kezében lándzsát tartó Adonisz közelében. Kharisz (Grácia) egy Cupidót mutat be Aphroditének, akit õ szandál-lal fenyeget meg. A második Cupido Aphrodité meztelen lábát tartja, míg a harmadik figyel, a negyedik egy kosárba dugja a fejét, ahonnan virágok esnek ki. A kosár és a virágok egy versre utalnak, amelyben egész méhraj repül el, mind-kettõ a szerelem édességét és szúrósságát szimbolizálja. A második Kharisz megragadja a negyedik Cupido lábát, aki megpróbál elbújni egy fa ágai között, a harmadik Kharisz a hatodik Cupidót kergeti. Hogy látni lehessen, ez a jelenet a szabadban játszódik, a mûvész mezítlábas parasztlánnyal egészítette ki a jelenetet, aki gyümölcskosarat visz a vállán, és jobb kezében foglyot (madarat) tart. Mindegyik karaktert ismét a feliratok azonosítanak.
A csarnok keleti fala mentén három város: Róma, Gregoria és Madaba – két egymással küzdõ tengeri szörnnyel, vala-mint virágokkal és madarakkal együtt – van megszemélye-sítve. Mindegyik város trónon ülõ Tychéként van ábrázolva, jobb kezükben hosszú anyagon lévõ kis keresztet tartanak.
Gregoria és Madaba tornyos koronát visel a fején, míg Ró-mán sisak van, ami jellemzõ a kor hivatalos ikonográfiáira.
A bejárat közelében, a járda szabálytalan területén díszes medalion látható, amelyben négy madár egy pár szandált fog közre.
Ezzel a képpel búcsúztunk a Hippolytus-csarnoktól és Madabától is, mert ugyan a közeli „szõnyeg és selyem utca”
boltjai nyitva voltak, vezetõnk nem engedte, hogy elcsá-buljunk, várt még ránk utazásunk utolsó programja.