A mozgások szerkezete Appelt (1964) szerint a mozgásműveletek téri, idői és dinamikai összetevőiből áll. Ezek az összetevők egyetlen funkcionális egységet alkotnak. A mozgás-szerkezet olyan rugalmas egész, amelyben az egyes részek funkciójukban kölcsönösen hatnak egymásra. Tekintsük át részletesebben a szerkezet egyes elemeit.
1. Téri összetevők
Mozgásaink térben lezajló folyamatok, így a mozgások téri összetevői arról tájékoztatnak, hogy a térben hol, milyen úton, mekkora kiterjedéssel, milyen irányba történik ez a mozgás, a test vagy testrészek mozgatása.
A test kiindulási és végső helyzete a földhöz vagy valamilyen szerhez, társhoz viszo-nyítva.
• Egy mozgástevékenységben a test egészének a környezetben való elmozdulását ha-tározzuk meg a kiindulási és végső helyzetéhez viszonyítva. Az elmozdulás hely-, illetve helyzetváltoztatás lehet.
• Helyváltoztatás: amikor az egész test elmozdul az eredeti helyéről, ami haladást je-lent valamilyen irányba, például: járás, futás, mászás, ugrás, úszás stb.
A testrészek kölcsönös helyzete és ezek változásai jelentik a:
• Helyzetváltoztatást: a test vagy egyes testrészek a kiinduló helyzethez viszonyított elmozdulását jelenti. A helyzetváltoztatások mozdulatokból állnak.
• Mozdulat: a test vagy a testrészek egy befejezett elmozdulását jelenti, például: álló helyzetből ülő helyzetbe történő átmenet, hanyattfekvésből felülés, terpeszállásban törzshajlítás előre stb.
• A helyváltoztató mozgások során a legtöbbször helyzetváltoztatás is történik, például kötélmászás, távolugrás, kislabdahajítás, úszás stb. Előfordulnak olyan mozgások is, amikor a mozgás egyes szakaszaiban a test csak a helyét változtatja, nagyobb helyzetváltoztatás nélkül, például síelés, motorkerékpározás, lovaglás stb.
A mozgás iránya, terjedelme, fajtái:
• A mozgás irányának a mozgó test vagy testrész mozgáspályájának a környezethez viszonyított térbeli elmozdulását nevezzük. Ezek az irányok: előre, hátra, oldalt, föl, le, rézsút, illetve ezek kombinációi.
• A mozgások terjedelme az elmozdulás mértékét jelenti az adott mozgáspályán. Ez mértékegységekben is kifejezhető úgy, mint cm, m, lépésszám, szög, fok, például:
két lépést előre, egyet jobbra, 3 m távolságra előre, a testfordulatokat nem fokok-ban jelöljük meg, de a „jobbra át!” az 90 fokos fordulatot jelent, míg a „hátra arc!”
már 180 fokot.
• A mozgás fajtája azok mechanikai jellegére utal, mint például egyenesen, folya-matosan fussatok, hullámvonalon haladjatok stb.
2. Idői összetevők
Mozgásaink meghatározott ideig tartanak, vagyis megszakításokkal, szünetekkel tarkítva újrakezdjük őket és például a hosszabb ideig végzett mozgások, mint az úszás, futás, nem egyforma sebességgel mennek végbe. Az oktatás során fontos ismerni ezeket a jellemzőket, mint:
• A mozgás időtartama: a mozgás (mozdulat, hely- és helyzetváltoztatás, gyakorlat) megindulásától a befejezéséig tartó időt jelenti, például: súlylökés, magasugrás, törzshajlítás előre kétszer stb.
• A mozgás sebessége a megtett út és idő viszonyát fejezi ki. Ez a viszony a gyakor-latban, a tempó fogalmában jelenik meg. Ezt a fogalmat többféle értelmezésben használják a testnevelők. Legtöbbször a cselekvés végrehajtásának gyorsaságát értik alatta, például: közepes tempó, fokozódó tempó stb.
Az időegységre eső mozgásmennyiséget is szokták tempónak nevezni, például: szökdelés fél perc alatt 20 x, csapásszám kajak-kenu sportban. Egyes sportágakban a mozgás kellő pillanatban történő végrehajtását is tempónak mondjuk, például: kosárlabdában van egy ilyen dobásforma is, hogy „tempódobás”, jó tempóban avatkozott be a játékba stb.
A tempó és a cselekvések, testgyakorlatok közötti kapcsolat nagyon fontos számunkra, hiszen a mozgástanulásban a megfelelő tempóban végrehajtott cselekvés már a tanultság bizonyos fokára utal.
A tempót lehet változtatni, ami a gyakorlatok szervezetre kifejtett hatásában nyilvánul meg, például: ha fokozzuk a gyakorlat tempóját, fokozzuk a terhelést, az erőkifejtés intenzitá-sát, de ellenkezőleg is szabályozhatjuk, vagyis csökkentjük a tempót, csökkentjük a terhelést.
A tempóváltoztatást, mint hatásfokozó mechanizmust, a sportbeli felkészítésben jól hasznosítjuk a ciklikus sportágak, de a sportjátékok, küzdősportok esetében is.
• A fontos testpontok gyorsulása az idői összetevők közül talán a leglényegesebb, mivel a testgyakorlatok egyes elemeinek időbeli egymásutániságának harmóniáját, folyamatosságát fejezi ki. Ezt nevezzük a mozgás ritmusának. A ritmus hullámzást, hullámzó folyamatot jelent egy mozgásfolyamat egészére vonatkoztatva, a „rhyo”
görög szóból származik, ami hullámot jelent. Leggyakrabban zenei fogalomként ismert számunkra, de többen az ütemmel azonosítják, mint ismétlődő tagolódással, például: 3/4-es ütem. Ez viszont helytelen, mert az ütem az metrikus egység, ami állandóságra utal. A keringőt mindig 3/4-es ütemben táncoljuk, de változó ritmusban.
Az élet bármely területén zajló mozgásnak meg van a saját ritmusa. Az életünk maga is, minden vonatkozásában, biológiai, szociális, pszichológiai stb., sajátos ritmus szerint zajlik. Ez az életritmus, de a napjainknak is megvan a ritmusa. Természetesen mindenki más és más ritmus szerint él, de mindannyiunk életében megtalálható.
A testnevelésben a testgyakorlatok sajátos ritmusának, a mozgás ritmusának kiala-kításával gazdagítjuk tanítványaink mozgáskultúráját.
• A mozgásritmus a mozgásrészek egymáshoz kapcsolódásának sajátosságaiból (sor-rendiség, sebesség, erőhatások stb.) fakadó harmónia, kiegyensúlyozottság, rend a cselekvés lefolyásában.
A ritmust gyakran – tévesen – a tempóval azonosítják. Ennek oka, hogy mindkét fogalom a sebességgel is kapcsolatban van. Ha a tempó a mozgás, illetve a mozgásrészek sebességét (iramát) jelenti, akkor a tempó a ritmus alkotórésze. Ebből következik, hogy a mozgástempó változásával a mozgásritmus is megváltozik. Jól megfigyelhető ez a ciklikus mozgásoknál, ahol a mozgás ritmusát a gyorsabb és lassúbb mozgásrészek periódusainak szabályszerű ismétlődése adja. Ha a ciklikus mozgás tempója, például a futás sebessége növekszik, ez maga után vonja a ritmus változását is. A ritmus jellegén azonban nem változtat.
• A ható erők kapcsolata és a kinematikai változások időpontja: szintén idői össze-tevőnek számít, hiszen ezen erők kapcsolódása egyes sportágakban (torna, műugrás, műkorcsolya stb.) befolyásolja a mozgások kinematikai változását. A mozgás kine-matikája a mozgást előidéző erők nélküli vizsgálatát jelenti. Amennyiben például ki-nematikailag összeállítunk egy nagyon tetszetős nyújtó gyakorlatot, még nem biztos, hogy meg is lehet tanulni, hiszen ennek alapfeltétele az erők hatékony kapcsolódása.
• Kérdés tehát, hogyan szabályozhatjuk a mozgásrészek (műveletek, mozdulatok) időbeli-térbeli kapcsolódásával a cselekvés tervezett célját? Lásd a kinematikailag tervezett tornagyakorlatot.
• Milyen kapcsolódást tesznek lehetővé az egyes elemek, mozdulatok, azaz az erőköz-lés szempontjából vizsgálva összekapcsolhatók-e? Egyes sportágak nagy kombiná-ciós lehetőségeket hordoznak, mint például a torna, mivel relatíve önálló elemekből építhetünk fel egy gyakorlatsort. Más sportágak szinte minimális variációs lehető-séggel bírnak, mert egyetlen mozgássorból állnak, például: súlylökés.
A motoros tanulás során azt is meg kell tanulni, hogy a kinematikai rendezettség megfe-lelő időben történő erőközléssel tartható fenn, amelyben a helyes ritmus és jól megválasztott tempó sokat segíthet.
Ez is azt mutatja, hogy a mozgások funkcionális egységet alkotnak.
3. Dinamikai összetevők
A mozgást létrehozó erők, a működő izmok (belső erők) és a külső erők kapcsolata adja a mozgásszerkezet dinamikai összetevőit.
A működő izmok feszülése és ellazulása mint változások a mozgásműveletek során jól nyomon követhető, sőt meg is figyelhető. Az izmok ezen működését szervezetünk ener-giabázisa teszi lehetővé, valamint azok egészséges beidegzése. A mozgást létrehozó erők mértékét az idegimpulzusok minősége, erőssége határozza meg, vagyis fogalmazhatunk úgy is, hogy a belső erők működése alapvetően fiziológiai folyamatoknak alárendelten történik, külső céloktól vezérelve.
Ennek megfelelően egy mozgásos cselekvés szerkezetében, csak elméleti szinten, három szakaszt különítünk el egymástól: előkészítő, fő és befejező.
A kislabdahajítás példáján bemutatva ezek a következők:
• előkészítő szakasz: lendületszerzés, nekifutás, a szer lekészítése, a kidobó helyzetbe érkezés
• fő szakasz: a hajító mozgás elvégzése, a fő cél megvalósítása,
• befejező szakasz: a dobó kar és az egész test befejezéshez való elvezetése, a lendület lefékezése.
Farfel (1968) a mozgások szerkezetét azok formája alapján határozza meg, így vannak
• Ciklikus mozgások, amelyek jellemzője, hogy a mozgás egyes elemei törvénysze-rűen ismétlődnek. Lefolyásukat tekintve olyan műveletek, amelyekben az azonos mozgásfolyamatok úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy az előbb ismertetett három fázisból kettő egyidejűleg előkészítő és levezető funkciót tölt be. Így elsősorban a kétfázisú mozgásokat soroljuk a ciklikus mozgásokhoz.
Ilyenek: a futás, úszás, kerékpározás, evezés, kajakozás stb.
• Egyszeri aciklikus mozgások sajátossága, az előzővel szemben, hogy a mozgás folyamán nem ismétlődik két azonos ciklus.
Ilyen mozgások: a súlylökés, diszkoszvetés.
• Összetett aciklikus mozgások: melyek esetében a mozgásfeladatokat, gyakorlatok felépítésének rendjét előírások szabályozzák.
Ilyen mozgások: torna, műkorcsolya (kötelezően előírt gyakorlatai), ritmikus gim-nasztika stb.
• Nem állandó jellegű mozgások: a célszerűen, az adott helyzetnek megfelelően vá-lasztott mozgásműveletek tartoznak ide, elsősorban a sportjátékok, küzdősportok.
Ennél a csoportosításnál, a mozgásműveletek szerkezeti rendjét, az első három esetben megtervezhetjük, változtathatjuk. Ennek következtében tanulhatóságuk, gyakorlásuk bizonyos állandóságot is mutat, ami módszertanilag megkönnyíti a tanár és a tanuló munkáját is.
A negyedik csoportban, a küzdősportok és sportjátékok esetében ez nem képzelhető el, hiszen az események folytonosan változó körülmények és feltételek mellett zajlanak.
A mozgások szerkezetét még a mozgásműveleteknek a test hossztengelyéhez viszo-nyított térbeli felépítése alapján is szoktuk osztályozni.
Eszerint vannak:
• szimmetrikus mozgások, amelyekre az jellemző, hogy a test hossztengelyének mindkét oldalán az egyidőben végrehajtott mozdulatok azonosak, például: mell-úszás, kéziszergyakorlatok, vagy gimnasztikai gyakorlatok is, mint páros karkörzés előre, illetve hátra stb.
• aszimmetrikus mozgások, ebben az esetben az egyidőben végrehajtott mozdulatok, a test két oldalán, különböznek egymástól, például: a kislabdahajítás, illetve egyéb egy kézzel végrehajtott dobások.
A mozgások szerkezeti felépítésének még sokféle, más szempontok szerinti felosztása létezik, de az iskolai testnevelés szempontjait tekintve csak a legfontosabbakat tekintettük át.
Mozgáskritériumok
A mozgások szerkezeti összetevőinek ismeretében vizsgáljuk meg, hogy a cselekvés céljá-nak eléréséhez a mozgások milyen kritériumokcéljá-nak kell megfeleljenek, amely kritériumokat a motoros tanulás során szeretnénk elérni.
Pontosság: a jó térbeli tájékozódást feltételezi, a biztos egyensúlyi helyzet megterem-tését, a mozgásszervező és irányító képességet a cselekvés végrehajtásában.
Gazdaságosság: (ökonómia) teremti meg a kiegyensúlyozott erőbeosztást, a dinamikus impulzusoknak megfelelő helyzetek (innerváció) szabályozását.
Folyamatosság: az idői tényezők harmóniáját jelenti, vagyis a feladatnak megfelelő tempójú és ritmusú gyors reagálást.
Rugalmasság: a különböző típusú izmok (feszítő, hajlító, fékező) munkájának ered-ményes beavatkozása a cél elérése érdekében.
Izoláció: a cél elérése érdekében szükséges izom, izmok működtetése, a feleslegesek gátlása.
Adaptáció: az adott motoros helyzethez való alkalmazkodási, átállási képesség minél több izomcsoport esetében. Ezt sokoldalú képzettségnek is nevezhetjük.
Figyelmesen olvasva a leírtakat könnyen belátható, hogy ezek a mozgások minőségi mutatóit jelölik. Kérdés az, hogyan jutunk el ezekhez a minőségi jegyekhez, vagy szinthez?
A válasz egyszerű, hiszen korábban már tanultuk, hogy a gyakorlás révén, más szóval tanu-lás eredményeként jutunk mindig magasabb régiókba, ami a készség szintű tudáshoz való eljutást jelentené.