A leírtakból az következik, hogy a tanulás nem egyéb, mint a készségek kialakításának a folyamata, amit szüntelen gyakorlással lehet elérni.
A didaktikában a gyakorlás a már megtanult és megértett dolgok megszilárdítását, és azok alkalmazását jelenti. Ez általában a verbális tárgyak esetében elfogadható, viszont nem teljesen van így azokban a tantárgyakban, amelyek valamilyen konkrét gyakorlati tevékenységen keresztül alakítják a személyiséget, mint például a testnevelés, rajz, zene.
Ezekben a tárgyakban a gyakorlás jelentése sokkal szélesebb, több árnyaltságot igényel, helyesebben egyértelműbb elkülönülést.
A testnevelés esetében a gyakorlás, a tárgy speciális céljából kiindulva nem csupán a ta-nultak megszilárdítását jelenti, hiszen ahhoz, hogy valamilyen tanultsági szintre eljussanak a tanulók, ugyancsak gyakorolniuk kell.
A motoros képességek is gyakorlás útján fejleszthetők, amit még szintén nem tekint-hetünk alkalmazásnak. Magát az ismeretanyagot, a tantervi tartalmakat is „gyakorlat”-nak nevezzük, és ez tovább nehezíti a fogalom körüli tisztánlátást. A módszertani részben látni fogjuk, hogy a gyakorlás a testnevelés esetében a legfontosabb módszert is jelenti.
A testnevelésben a gyakorlást egy állandóan jelenlévő folyamatként értelmezzük.
Ahhoz, hogy a testnevelésbeli didaktikai funkciója értelmet nyerjen, két formáját külön-böztetjük meg:
• a feldolgozó gyakorlást és
• az alkalmazó gyakorlást.
Feldolgozó gyakorlás
A tanulási folyamat, mint tanultuk, úgy kezdődik, hogy a tanár bemutatja az elsajátításra váró mozgásfeladatot, majd felszólítja a tanulót, hogy a „gyakorlást kezdd meg!”. A tanulás tehát gyakorlással kezdődik, vagyis az ismeretek feldolgozása, a tartalommal való tényleges ismerkedés a testnevelésben a gyakorlással történik.
Bárki ellenvetésként mondhatja, hogy a bemutatás megfigyelése, vagy a tananyag elmagyarázása nem gyakorlás, mégis ismerkedést jelent a tananyaggal. Ez igaz is, de a test-nevelés tanítási-tanulási folyamata esetében, már többször említett sajátosságként azt emeltük ki, hogy a tevékenység, a motoros tevékenység van a középpontban. Tehát csak a gyakorlás révén veheti birtokba bárki a testnevelés tantárgy tartalmi elemeit, miközben az egyén ta-pasztalatokra (mozgástapasztalat), mozgáselképzelésre tesz szert. Ezek a tapasztalatok segítik elő az elemzést, lehetővé teszik az asszociációkat, átviteleket és az érdeklődés felkeltését.
Ezzel formálja, fejleszti mozgásműveltségét, mozgáskultúráját.
A mozgáskultúrát nem lehet elsajátítani megfigyelés és magyarázat alapján! Ez a kul-túra a cselekvésbe ágyazottan jelenik meg, és minden járulékos tényezője a cselekvés köré rendeződik, és nem fordítva.
Minden tanuló bizonyos szintű alap-mozgásműveltséggel jön az iskolába, hiszen szü-letésünk pillanatától kezdve központi tevékenységünk, életben maradásunk legfontosabb feltétele, hogy az alapvető mozgásformákat elsajátítsuk, mint mászás, járás, futás stb. Ezek birtoklása pedig már a mozgásműveltség alapjait jelenti.
Az alapfokú iskolák tantervi anyaga ezért épül a természetes mozgásformákra, mert olyan alapra építhet, amely minden egészséges tanuló esetében meg kell legyen. Ennek hiánya hamar kiderül, ugyanis a tanár által kijelölt (bemutatott) feladatra a tanuló válasza a cselekvés végrehajtása. Amennyiben ez sikertelen, a tanár előtt azonnal feltárulnak az okok, és orvosolni tudja.
Ezen feltételek megléte nagymértekben befolyásolja az első sikeres kísérletek létrejöt-tét. Az első sikeres kísérletek kialakulása feltételezi a motoros képességek bizonyos színvona-lát is. Amennyiben ezek hiányosak, a végrehajtás nem sikerül, a gyakorlás nem lesz hatékony.
Az előző fejezetekben már említést tettünk a motoros tanulás előfeltételeinek biztosí-tásáról, valamint arról, hogy a képzés-nevelés egységében a testnevelésben a képzést önálló feladatként is meg tudjuk valósítani. A tanulás előfeltételként nem létező motoros képességek hiányát önálló képzéssel pótolhatjuk, ezáltal lehetővé válik a feldolgozó gyakorlással az első sikeres kísérletek létrehozása.
Megfelelő tapasztalatot csak megfelelő mennyiségű gyakorlással lehet megszerezni.
A tanuló a feldolgozó gyakorlás során tanulja meg a képi információból a mozgásfolyamat helyes szerkezetét kialakítani.
Alkalmazó gyakorlás
A tanulás folyamatában a feldolgozó gyakorlás után, amikor a tanuló bizonyos szintet elért, és a tanult mozgásfeladatot egy rendszerbe kell beépítenie, ami a folyamat következő állo-mása, ugyancsak gyakorlás révén tudja megtenni. A gyakorlásnak ezt a szintjét nevezzük alkalmazó gyakorlásnak. Ez a gyakorlásfajta jelenti igazán a tanulás folyamat jellegét, és teszi lehetővé a tanuló számára a készségszintig való eljutást. Más szóval az alkalmazó gyakorlást egy fejlődési vonalnak tekintjük.
Vizsgáljuk meg az alkalmazó gyakorlás jellegzetességeit a testnevelésben.
Mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy elhatároljuk a testnevelést vagy sporttevékeny-séget a spontán játék- és versengési tevékenységtől.
Az elhatárolásra azért van szükség, mert amikor a testnevelésről beszélünk, akkor egy tudatos, irányított nevelési folyamatról van szó, amely mindenfajta iskolai nevelés jellemző sajátossága.
A testnevelési és sportfoglalkozások legfeltűnőbb jegye – a spontán játék- és versen-gési tevékenységgel szemben – az ismétlés, a motorikus cselekvések tervszerű, sokszori ismétlése. A megismételt cselekvések azonban sohasem azonos formában zajló ismétléseket jelentenek, vagyis nem azonos hatékonysággal mennek végbe, és nem az ismétlés önmagá-ban a gyakorlás döntő jellemzője. A gyakorlás és a helyesen értelmezett és elvégzett edzés semmi esetre sem jelenti, hogy ugyanazt az eredetileg végrehajtott mozgásfeladatot vagy cselekvést ismételjük.
Az azonos motorikus feladat az ismételt megoldás hatására tökéletesedik és minőségileg változik. Helytelen tehát az az elképzelés, hogy a gyakorlás puszta ismétlés lenne, amely nem hoz semmi újat, csupán megszilárdítja a már elért tudásszintet.
Ismétlés nélkül nincs gyakorlás, de az olyan ismétlés, amely csupán reprodukció és meg-szilárdítás, nem jellemzi kimerítően a gyakorlást. A gyakorlás során állandó fejlődésről beszélünk. A fejlődés a gyakorlás másik jellemzője, amit korábban, az alkalmazó gyakorlás esetében, fejlődési vonalnak neveztünk. Logikus tehát, hogy az alkalmazó gyakorlás mindig magasabb szintű tudást és teljesítményt, fizikai teljesítőképességet fog eredményezni.
A tanulótól ez a feladathoz való pozitív beállítódást követeli meg. A pozitív beállítódás-ra, az eredményesség, a fejlődés érdekében minden tárgy esetében szüksége van a tanulónak.
A testnevelés esetében azonban a tanulónak konkrét fizikai nehézségeket kell ismételten legyőzni.
Ezeknek a konkrét nehézségeknek a legyőzését jelenti az alkalmazó gyakorlás, és ez vezet el a kívánt változásokhoz, a fejlődéshez.
Az alkalmazó gyakorlás során alakulnak ki a szükséges ideg-izom kapcsolatok, amelyek megszilárdulása képezi a voltaképpeni fejlődés alapját, vagyis az automatikus mozgásirá-nyítás feltételeit.
A gyakorlás céltudatossága
A pozitív beállítódáshoz elengedhetetlen a gyakorlás céltudatossága is. A testgyakorlatok és tevékenységi formák kiválasztása a tantervekben történik meg, ennek alapján jelöli meg a tanár a gyakorlási célt, amelyet a tanulónak ismernie kell. Ezáltal tudja, ismeri a célt, ez lehet testi képzés (képességek fejlesztése), mozgásfeladatok (valamely sportági tartalom) elsajátítása, ami lehetővé teszi a feladatra irányuló cselekvés (gyakorlás) meghatározását.
Ebből adódik, hogy a gyakorlást hosszú időre, az oktatás egész folyamatára kell ter-vezni, és a tanulók számára biztosítani az említett célmegjelöléssel (motivációval) az aktív gyakorlás lehetőségét.
A céltudatossághoz szorosan kapcsolódik a szükségszerűség, amelyet a formáló-segítő értékelésnél már említettünk, vagyis, hogy a tanulókkal ismertetnünk kell a gyakorlás ered-ményét, az előrehaladás mértékét. Ezt egyben a hazai és nemzetközi szakirodalom is a tanulás motivációjának tekinti. Erről a későbbiekben még részletesebben szólunk. A gyakorlás egyéb kérdéseire a „Módszertan” című fejezetben még visszatérünk.