Az óvodáskor fejlődésének legfőbb jellegzetessége az iskolaérettség fontosabb feltéte leinek kialakulása.
A kisgyermekkor fejlődési eredményei – járás, tárgyi cselekvés, beszéd – ebben a pe-riódusban az önállóság és aktivitás sokoldaúbb kibontakozásának lehetőségét biztosítják.
Anatómiai és fiziológiai változások
A testi növekedés üteme a 3–5 éves korban lassúbb, mint volt az előző kisgyermekkorban, de 5 éves kor után ismét meggyorsul. A súlygyarapodás lassúbb, mint a hosszanti növekedés, ezért kisgyermekhez képest az óvodás testalkata keskenyebb és hosszabb. A testarányok változását a növekedést serkentő hipofizis működése szabályozza.
Jellemző a csontrendszer megerősödése, mivel a csontosodás befejeződése még odébb van, jellemző a gerincoszlop és a többi csontok nagyfokú hajlékonysága, ezért nagyon fontos a károsodások megelőzése.
Az izomrendszer fejlődésében különösen a mozgató apparátus tökéletesedésének van jelentősége. Ezt a nagyfokú mozgásigényük kielégítése teszi lehetővé, ami elsősorban a természetes mozgásformákat jelentik, mint a futkározás, ugrálás, mászás. Ezért a gyerekek szívesen vesznek részt a sokmozgásos játékokban: fogójátékok, különféle labdajátékok, hintázás stb.
A mozgáskoordináció fokozatos tökéletesedésében fontos szerepe van a csont- és izomrendszer megerősödésének. A mozgáskoordináció kialakulásának legfontosabb fel-tétele, hogy az izmokban, inakban és ízületekben lévő érzékelő apparátusok jól működjenek.
A jó működés alapfeltételeit a következő anatómiai képletek biztosítják:
Információforrások
A testnevelés tanításának elengedhetetlen ismereteihez tartozik, hogy a mozgáskoordináció kialakulásának folyamataiban milyen érzékszerveknek (analizátoroknak) van szerepe.
Analizátorokon az érzékelésnek azon részrendszereit értjük, amelyek meghatározott minő-ségű jelekhez információkat fognak fel (analóg folyamat), azokat kódolják (digitális folyamat), továbbvezetik és feldolgozzák (dekódolják). Az analizátorokhoz ennek megfelelően specifikus receptorokat, afferens idegpályákat és szenzoros központokat sorolunk. Az analizátorokban a különböző területek, a kérgi mezők is érdekeltek (Nádori L., 1991).
A mozgáskoordináció szempontjából öt analizátor jelentős: a látó, a halló, a tapintási, az egyensúlyi és a mozgás analizátor. Ezek a mozgáskoordinációban egymástól eltérő módon részesednek.
Mozgásérzékelés
Az említett analizátorok, más szóval receptorok vagy érzékszervek, információt nyújtanak nekünk a testünkről és mozgásunkról, s ezt kinesztézisnek nevezzük. A kifejezés a kin (mozgás) és az esthesia (érzékelés) szavak összetételéből ered, és segítségével percipiálhatja az ember a saját mozgását, végtagjait, azok egymáshoz viszonyított helyzetét, továbbá a test egészéhez viszonyított helyzetüket is. Sherrington (1906) szakfogalma a propriocepció eredetileg mind a testmozgás percepcióját, mind pedig ennek térbeli orientációját is jelentet-te. Az évek múltával a két szakfogalom – kinesztézis, propriocepció – egymás szinonimáivá lettek, ezért nem érdemes különbséget tenni közöttük. A jól ismert exteroceptorok, például a szem is szolgálhatják a propriocepció funkcióját és kinesztézishez vezethetnek (Schmidt R., 1982).
Tekintsük át részletesebben ezeket a receptorokat, amelyek nélkül a kinesztézis nem jöhet létre. A motoros tanulás meghatározó képletei a következők:
Ízületi receptorok
Az egyes végtagok ízületei az ízületi tokban helyezkednek el, és itt található az ízületi folya-dék is. Az ízületi tokba beágyazottan különböző receptorok találhatók – Ruffini-végződések, Pacini-testecskék –, amelyek megfeszülnek, amikor az ízület mozog, így tájékoztatva a központot az ízület aktív vagy passzív mozgásáról, illetve mozgásirányáról.
Golgi-féle ínreceptor
A mozgásról hírt adó információ egy másik szerve a Golgi-féle ínreceptor. Ez parányi feszítő receptor, amely az izomban helyezkedik el, közel ahhoz a részhez, ahol az izom átmegy ínba, ahogy ez az ábrán látható.
Idegrost
Golgi-féle ínreceptor
Ín
Izom 12. ábra: A Golgi-féle ínreceptor anatómiája (Sage, 1977)
Ez a szerv az izomfeszülésről ad tájékoztatást, de sok különböző funkciót lát el. Minden ilyen szerv csak 3–25 izomrosttal tart kapcsolatot, nem pedig az egész izommal, ahogy azt régebben feltételezték. Ekként a különböző receptorok az izom különböző részeivel vannak kapcsolatban, vagyis csak a velük kapcsolatban lévő motoros egységekre érzékenyek. Fontos szerepet játszik az izomösszehúzódás (kontrakció) érzékelésében, mivel szinte egyedülál-lóan nyújt tájékoztatást az izomzat erőkifejtéséről. További nagy jelentősége, hogy erős a kapcsolata a motoros egységgel, ezáltal érzékeny mutatói annak, hogy mi megy végbe a motoros egységekben.
A motoros egységet úgy határozzuk meg, mint egy alfa motoneuront az általa innervált (beidegzett) izomrostokkal.
Az alfa motoneuron nagy efferens neuron, amely a vázizomzat extrafuzális rostjait idegzi be.
Az extrafuzális rostok a főbb vázizomzat izomrostjai, nem számítva az izomorsón belüli rostokat.
Izomorsók
Testünk főbb izmainak rostjai között található kis orsóformájú (szivarszerű) struktúrák, ame-lyek párhuzamosak az izommal. Ez az elhelyezés olyan helyzetet teremt a számukra, hogy együtt feszülnek az izommal. Amint az ábra mutatja, a sarki végződésénél helyezkednek el az intrafuzális rostok, amelyeket a gamma motoneuron idegez be.
Az intrafuzális rostok kis izomrostok, amelyek az izomorsók két ellentétes végén találhatók.
A gamma motoneuronok kis efferens rostok, az izombehangolást végzik, pontos információt adnak az izom tenziójáról.
Kötőszöveti tok
Ia típusú afferens rostok
Gamma-efferens
végződés Gamma-efferens
végződés Intrafuzális izomrostok Virágos
ágacska végződés
Gyűrűs receptorok
13. ábra: Az izomorsó anatómiája (Saga, 1977)
A mozgásanalizátor anatómiailag szerteágazó receptorai – az ún. prorioceptorok – valameny-nyi izomban, ínban és ízületben megtalálhatók. Vezetőpályáinak, a megfelelő idegrostoknak különösen nagy a teljesítményük, vezetőképességük, vezetési gyorsaságuk és pontosságuk.
Mindezt a teljesítményt a mielinizáció biztosítja, teszi lehetővé.
Áteresztő kapacitásuk – szemben más analizátorok információs csatornáival – lénye-gesen növelhető. Például az izmot mozgató ideg rostjai és érzőrostjai 80–120 m/s, a bőr tapintási receptorainak afferens rostjai 20–40 m/s sebességgel közvetítik az ingerületet.
Golgi Golgi
gamma-hatás gamma-hatás
annulospirális annulospirális
izomösszehúzódás
izomnyújtás
14. ábra: A proprioceptorok működése (Ádám Gy., 1969)
A proprioceptorok impulzusleadását az jellemzi, hogy az alacsony ingerküszöbű annulospirális receptor az izom nyújtása esetén, a magasabb ingerküszöbű Golgi-receptor az ín nyújtásakor és összehúzódásakor küld impulzusokat a gerincvelő felé. A gamma-efferensek ellenőrző hatása az annulospirálisok felé érvényesül. Mivel a receptorok közvet-lenül a mozgásszervekben helyezkednek el, közvetközvet-lenül jelzik a mozgás folyamatot. Ilyen szempontból a többi analizátor felett állnak, mert a többiek rendszerint csak nagy mozdulat esetén képesek fogni a jelzést, míg a proprioceptorok az éppen kezdődő feszülést és az izom alacsony tónusváltozásait is képesek jelezni.
A leírtak elemzése után folytassuk az óvodáskor változásainak áttekintését.
Az idegrendszer működésének és felépítésének változása döntően határozza meg a pszichikus működés fejlődését. Az agy súlya az óvodáskorhoz képest jelentősen megnő, az idegpályák mielinizálódása befejeződik, és az agykéreg sejtállománya tovább differenci-álódik. A központi idegrendszer tevékenysége nagyon intenzíven fejlődik, vagyis a feltételes reflexek kialakulásának folyamata felgyorsul. De jelentős a fejlődés az időleges, de bonyolult idegi kapcsolatok létrejöttében is. Kialakul a feltételes gátlás (önuralom, fegyelmezettség) élettani alapja is. Fokozódik a nagyagykéreg szabályozó szerepe a kéreg alatti központok
felett, ami szervezettebbé teszi a gyermek viselkedését. Ez a szabályozó funkció azonban elég labilis, ezért türelemre, szeretetre van szükség ahhoz, hogy emocionális reakcióit a gyermek megbízhatóbban ellenőrizze.
A viselkedés szabályozásában a második jelzőrendszer fokozottabb szerepet játszik:
szóbeli közlések, útmutatások, figyelmeztetések, magyarázatok, amelyeket az első jelző-rendszer megerősítő funkcióival hitelesíthetünk, közvetlen érzékelések, eleven szemléleten alapuló benyomások stb.
Például ne nyúlj a tűzhöz, mert megégeti a kezedet!
A játék mint a tevékenység fő formája
Az óvodáskorban a játék a gyermek domináns tevékenységi formájává válik. Ennek oka a fent leírtakból következik, vagyis a tárgyi cselekvés által tudatosodó világ kiszélesedik, de elemi szükségletként jelenik meg a felnőttek világával való kapcsolatteremtés is. A játékban a személyiségnek a környező valósághoz való aktív viszonya tükröződik. A játék nevelő hatása abban van, hogy benne mint egy csomópontban gyűlik össze, és rajta keresztül alakul a gyermeki személyiség pszichikus életének minden oldala (Rubinstein Sz., 1967).
Itt most nem foglalkozunk a különböző ún. játékelméletekkel, hiszen a „Sportjátékok”
című tantárgy kapcsán ezeket részletesen tanultuk.
Ebben az életkorban a következő játékok a jellemzőek:
Szerepjátékok: már megjelennek a kisgyermekkorban, itt továbbfejlődnek. Ezekben a felnőttek szerepét vállalják magukra, és speciálisan kialakított játékkörülmények között általánosított formában reprodukálják a felnőttek tevékenységét, és az emberek egymáshoz fűződő kapcsolatait.
Ezeknek a játékoknak nevelési szempontból az a jelentősége, hogy mit játszanak, mi az ,ami a társadalmi tevékenységformákból visszatükröződik játékukban? A fejlődés általában az, hogy a mindennapi életre vonatkozó tevékenységektől általában eljutnak a társadalmi tevékenységek játékos megjelenítéséig, ami a gyermek látókörének bővülését is visszatükrözi.
Az alkotó (konstruáló) játékban – szemben a manipulációs játékokkal – domináló szerepe van a tervezésnek, amely az előre kitűzött cél megvalósítását teszi lehetővé. Ez már meghatározott intellektuális fejlettséget igényel, de a technikai képességek kibontakoztatására és a munkavégzés elemeinek a megtanulására is alkalmas. A szerepjátékokhoz hasonlóan, nevelési szempontból jól kihasználhatók.
A szabályjátékok nevelő hatása abban rejlik, hogy a gyermek feltétlenül alárendeli magát a szigorú cselekvési szabályoknak. Az ilyen játékok tartalmát a szabály és feladat határozza meg, nem pedig a szerep és a játékszituáció. A feladatteljesítésben figyelhetők meg először a gyermeki önértékelés első megnyilvánulásai.
A didaktikus játékok lényegében véve nem mások, mint valamilyen játékfeladatba kapcsolódó előkészítő műveletek sorozata. Ezeket az óvodai foglalkozásokon speciálisan szervezik a különböző megismerési funkciók fejlesztése céljából, például alakzatok megkü-lönböztetése, színárnyalatok kiválasztása, elemzés, összehasonlítás gyakorlása.
A mozgásos játékok a gyermek valamennyi természetes mozgásformáját működésbe hozhatják, ezáltal nélkülözhetetlen eszközei a funkciók gyakorlásának. Sajátosságuk, hogy minden korábbi játék sajátosságait magukban foglalva fejtik ki nevelő hatásukat. Mindig
emocionális élményekhez kapcsolódnak, mint a többi játék is, de az élmények itt fokozot-tabban vannak jelen, szinte végigkísérik az egész tevékenységet.
A mozgásos játékokból fejlődnek ki az iskoláskorban a bonyolultabb testnevelési és sportjátékok, amelyekben már az előzőekben is megjelenő koncentráció, tájékozottság, akarati erőfeszítés hatékonyabban fejlődik.
A gyermek számára, de később felnőtt korban is, az jelenti a játék érdekességét, hogy a játék tevékenységgel mindig valami új, alakuló, a szokásostól eltérő, vonzó dolog kerül előtérbe.
A fejlődés különböző fokain az általános fejlettség szintjéhez igazodva más és más játékok jellemzőek a gyermekekre. A játék mint a gyermek fejlődésének eszköze, később látni fogjuk, hogy célja is, maga is állandóan alakul, változik, fejlődik.