Mindszenty József mögött Rákosi akaratának megfelelően becsapódott a börtön ajtaja, s bár az ENSZ közgyűlése 1949. április 5-én nemzetközi sérelemnek nyilvánította elítélését, a nagypolitika színterén a Mindszenty-ügy érdektelen lett. A magyar államhatalom pedig folytatta az egyház felszámolását célzó folyamatot. Ennek során persze nem mondtak le arról, hogy a fogoly bíborost megnyerjék szándékaiknak, sikertelenül. Rajnai Sándor, aki az ÁVH részéről továbbra is »kezelte« a Mindszenty-ügyet, nem tudta rábírni a fogoly prímást, hogy „merevségéből" engedjen. Az életfogytig tartó fegyház végrehajtása 1955. július 16-ig tartott. A változó politikai viszonyok - amelynek elemzésére itt nem térünk ki - felnyitották a fegyház cellájának ajta-ját, s ha nem is a szabadság, de a püspökszántói, majd felsőpetényi fogság következett, 1956. október 30-ig.
Magyarország hercegprímását a forradalom kormánya nemcsak kiszabadította fogságából, de illő módon meg is követte szenvedéseiért, és maradéktalanul biztosította hivatalának gyakorlását. Rövidre szabott egyházkormányzási tevékenysége - és közéleti megnyilatkozásai - azóta is a figyelem középpontjában állnak Elsősorban az 1956. november 3-án a Szabad Kossuth Rádióban elhangzott szózata került kereszttűz-be. Miről is szólt a főpap a szovjet fegyverek árnyékában?
A híres bevezető rész, amelyben a prímás kijelentette „Nem kell szakítanom a múltammal"... „én mindig őszintén beszéltem" nem szónoki fogás, hanem hiteles valóság. A XII. Pius pápának és a rokonszenvet mutató külföldnek mondott köszönet után a prímás szózata olyan elveket nyilvánított ki, amelyek maradéktalanul megfelelnek a polgári demokráciának: az emberek egyenjogúságán, a magántulajdonon és a plurális társadalmi berendezkedésen felépülő jogállami élet követelményének, azaz a nyugat-európai államok gyakorlatának.
Ennek érdekében fellépett a nacionalizmus ellen: „...Minden népnek egy irány felé halad a fejlődése. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok között..."
Noha tisztában volt azzal, hogy „egész helyzetünket azonban most az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő katonai erejével", alapvetően mégis reménykedő.
A továbbiakban a munka folytatását szorgalmazta: „A szabadság-
harcot egy csontig Lesoványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni, saját összességünk, nemzetünk érdekében."
A jövő társadalmi berendezkedését érintő megnyilatkozásai: „A rendszert az
170
egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot...Új, visszaélésmentes választás szükséges." Figyelmeztet
„minden magyart... ne adjon helyt pártviszályoknak és széthúzásnak: ennek az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre".
A felkorbácsolt indulatok megfékezése érdekében szól a magán-bosszú tilalmáról és a bűnösök felelősségre vonásáról is: „A törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, éspedig független és pártatlan bíróságok útján kell bekövetkezniük, magánbosszút el kell kerülnünk, ki kell küszöbölnünk." A később kommunista oldalon sok vihart kavart kijelentése: „A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásokért, késedelemért vagy helytelen intézkedésért egyaránt."
Kifejezésre juttatta abbeli meggyőződését is, hogy a felelősségre vonás másodlagos és nem feltétlen: „A leleplező vallomásokhoz nem fűzök most egyetlen megállapítást sem, mert az az országos munka felvételét és a termelés folytatását hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad előre, ez nem is lesz feladatom. Am hangsúlyoznom kell a tennivalók foglalatát."
Szózata végén összefoglalta a célokat: „Jogállamban élő, osztály nélküli társadalom, a demokratikus vívmányokat fejlesztő, a szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr - nacionalista szellemű nemzet és ország akarunk lenni."
Megerősítette, nem ellenzi a földreformot: „Amint azt a püspöki kar 1945-ben közös körlevél1945-ben kijelentette, hogy nem helyezkedünk szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk."
Az egyházi intézmények fenntartására és működtetésére szolgáló javak előteremtését a magyar népre bízza: „A magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodnunk kell."
Az egyházkormányzat helyreállításáról: „Röviden megemlítem az ország 6 és félmillió katolikus hívőjének tájékoztatására, hogy a bukott rend-szer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk."
Továbbá: „A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának vissza-adását joggal elvárjuk."
A beszéd lényeges eleme, hogy a püspöki kar 1945. évi körlevelére utalt mint elvi kiindulási pontra, és nem korábbi dokumentumokra. Ez egyben bizonyíték arra, hogy Mindszenty József mindazokat az alapvető változásokat, amelyek a háború után végbementek mind Magyarországon, mind a világban, tudomásul vette és tényként kezelte.
A Mindszenty - szózat tehát egyértelműen pozitív megnyilatkozás, mind közéleti szempontból, mind az erkölcs szigorú mérlegére téve, ugyanis a mielőbbi béke és nyugalom helyreállítását szorgalmazta.
Csupán egyetlen dologban tévedett a hercegprímás: 1956. november 3-án
171
Magyarországon már aligha volt 6 és félmillió katolikus hívő! A hívők száma tragikusan megfogyatkozott - valójában nem tudjuk mennyivel - a diktatúra legkeményebb vallásüldöző éveiben. Mindörökre a főpap titka marad már, hogy a hívők számát illetően valóban tájékozatlan volt-e, vagy tudott nyája szétszéledéséről, de biztosítandó a könnyű visszatérést, nem érzékeltette a súlyos helyzetet.
Mégis mindazok, akik hatalmukat vagy csak politikai karrierjüket és anyagi jólétüket a forradalom által elsöpört diktatúrához kötötték, a gyűlölet hangján támadták Mindszenty József szózatát. Közülük tipikus, mind hangvételében, mind tartalmi ferdítéseiben Marosán György - a szociáldemokrácia árulója, az '56-os forradalom megtorlásának vezéralakja - írása. Marosán voltaképpen hű volt önmagához. Szokott módon megtéveszt, amikor - a rá jellemző otromba stílusban - Mindszenty bíboros 1956. november 3-i rádiószózatát „elemezte"
úgy, hogy szót sem ejtett a nyugalomra, munkára, igazságosságra, a népek megbékélésére, a nacionalizmus elítélésére vonatkozó lényegről. Kizárólag (nyilván személyes érintettség okán is) a bukott rendszer örököseinek sorsa izgatta: „Milyen kijózanító ez a fenyegetés! Százezreknek, millióknak szól!" - kiált fel az, aki százakat küldött a halálba és ezreket a börtönbe, és családok tízezreinek napi megélhetését tette bizonytalanná. Valójában nem tudta elviselni az igazságot, hogy ti. a Mindszenty-szózat nem fenyegetett, ellenkezőleg, a fenyegető magánbosszúval szemben igazságos elbírálást követelt úgy, ahogy az Mindszentynek nem adatott meg: „független és pártatlan bíróság útján".
A másik ezzel kapcsolatos marosán értelmezés arra vonatkozott, kit értett a bíboros a „bukott rendszer örökösein"? Marosán György szerint:
„százezreknek, millióknak szól!" ez a megjelölés. Pedig csak olvasni kell értelmesen, magyarul, és kitűnik: maroknyi, a hatalom mámorától megrészegült politikus, ÁVH-s és az emberi jogokat súlyosan meg-sértő csatlósaik azok, akiknek az ügyében magánbosszú helyett a független és pártatlan bíróság igazságos ítéletét kívánta a főpap.
Ugyancsak valódi demagógia annak homályos emlegetése, mintha Mindszenty József felelős volna a II. világháborúban elkövetett em-bertelenségekért, úgymond a „valláserkölcs" gyalázatáért: „Akasztott ember házában nem illik kötélről beszélni, mert a valláserkölcsi tételeket senki úgy meg nem gyalázta, mint azok, akik a valláserkölcs nevében a második világháború alatt szégyenbe és gyalázatba sodortak egy nemzetet." Arra már nincs szava Marosán Györgynek, hogy Mindszenty József veszprémi püspök mit tett a gyalázat ellen, ez már nem fért a »pártos igazságba« . Marosán György - aki csak osztályharcban, megtorlásban, a fegyverek erejében akart és tudott gondolkodni, s minden más iránt teljes érzéketlenséget mutatott - halált és nyomorúságot hozott nemzetének. Végkövetkeztetését, hogy ti. „milyen nagy szellemi, ideológiai katasztrófa Mindszentyvel együtt lenni!" - nem igazolta a történelem.
Mindszenty elképzelt jövőképe szerte a világon életerősebbnek bizonyult
Ma-172
rosán osztályharcos, véres kommunizmusánál. Megkíséreltük felvázolni:
hogyan kriminalizálódott a történelem. Ennek tudatában a Mindszenty-szózat utolsó mondatai nem politikai fenyegetésként, sokkal inkább fő-pásztori intelemként hangzottak el. S ha feltesszük mi is a kérdést: „Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövethették volna mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerültek?" A történelem választ adott ezekre a kérdésekre is, igaz, csak 1990-ben, a rendszerváltozás tényével.
A Kádár-korszak publicistáinak 1985-ben - huszonkilenc évvel később! - megjelent cikkei is a „bukott rendszer örökösei" mondaton rágódtak.
„Mindszenty beszéde nem az általa szorgalmazott »nemzeti egységet«
erősítette. Ellenkezőleg, nagymértékben hozzájárult a frontok tisztázásához.
Sok, addig bizonytalan ember - köztük hívek és papok - számára is segített megérteni az események lényegét, s tényleges irányát." Ez az újabb hamisítás valójában egyenes folytatása az 1948/49-ben „a társadalom minden osztályából beküldött" tiltakozó leveleknek és táviratoknak, s az 1956/57-es kommunista agitátorok Mindszenty beszédét meghamisító propagandájának.
Olyan parasztok előtt, akik a beszédet nem is hallották, úgy adták elő, hogy Mindszenty visszaveszi az egyházi földeket, és börtönbe zárják mindazokat, akik a földosztásból része-sültek. Ezt a változatot később - noha a beszéd teljes szövegét soha sem mutatták be - egyes gimnáziumokban is terjesztették.
Vitát váltott ki 1989-ben, elismerte-e Mindszenty a Nagy Imre-kormányt?
Tény, hogy a Nagy Imre-kormányt Mindszenty - s rajta kívül még nagyon sokan bel- és külföldön - nem tartotta az egyetlen lehetséges és végleges kormánynak. Ugyanakkor a prímás sem-mit sem tett ez ellen a kormány ellen, sőt az, hogy több esetben tárgyalt a kormány tagjaival - és Nagy Imrével is -, s a kormány okmányt bocsátott ki, amelyben elismerte a prímás ártatlanságát és visszahelyezte összes jogaiba, megkérdőjelezhetetlenné teszi - elismerte a Nagy Imre vezette kabinetet.
Más kérdés, hogy a helyzet konszolidációját követően szabad választások kiírását sürgette (erre várt egyébként az ország lakosságának elsöprő többsége is). Az új kormányt a választások eredményének megfelelően lehetett/kellett volna megalakítani, mint bárhol máshol a világon, ahol tiszteletben tartják a demokrácia szabályait. A választások eredményéhez képest lehetséges, hogy Nagy Imre zömmel reform-kommunistákból álló kormánylistája nem kapott volna többséget. Ez azonban a história örök titka marad, így nem kutatható.
Mindszenty József lojalitását vagy annak hiányát nem lehet akként felvetni, hogy milyen eredményt várt egy soron következő választástól. Azt sem lehet felróni - és a lojalitás hiányaként értékelni -, hogy szívesebben látott volna a miniszterelnöki székben egy reform-kommunista politikus helyett konzervatív-polgári politikust.
Mindszenty József a kormánytól engedélyt kért (és kapott) az AEH-iratok birtokbavételére. Ez, valamint az a tény, hogy a november 3-i rádiószózata
173
elmondásakor jelen volt Tildy Zoltán, a kormány tagja, ugyancsak azt bizonyítja: a hercegprímás elismerte a Nagy Imre-kormányt.
Végül - de nem utolsósorban - nem feledkezhetünk meg arról a nemzetközi sajtóértekezletről, amelyet Mindszenty József 1956. november 5-én (hétfőn) tartott meg az USA nagykövetségén. Két kérdésre adott válasza már ekkor is jelzi későbbi magatartása lényegét. Arra a kérdésre, hogy mit szól az orosz agresszióhoz, lakonikus választ adott: „A legteljesebb mértékben elítélem." A második kérdésre adott válasza több szempontból is érdekes.
- Milyen kormányt ismer el Magyarország törvényes kormányának, Nagy Imre kormányát vagy Kádárét? Erre a kérdésre így válaszolt: „Nagy Imre kormányát ismerem el Magyarország kormányának. Kádár Jánost idegen katonai hatalom erőszakolta az országra. Abszolút törvénytelennek tartom és elutasítom." A prímás tehát de facto és de jure három nap alatt kétszer ismerte el törvényesnek a Nagy Imre-kormányt, s ezzel a börtönből kiszabadult főpap nemcsak politikai tapintatról, de politikai bölcsességről is tanúbizonyságot tett.
Mindszenty József '56-os egyházkormányzási intézkedéseinek lényegét Szántó Konrád egyháztörténész foglalta össze. Ezek között az ÁEH(Állami Egyházügyi Hivatal) - iratok birtokbavétele mellett lényeges az egyház megtisztítása a békepapoktól. Ennek során a békepapokat visszarendelte egy-házmegyéjükbe, és elrendelte a vezető beosztásokból történő leváltásukat.
Csupán kilenc vezető békepap felfüggesztésére került sor. Figyelmet érdemel, hogy az egyház megtisztítására tett intézkedések a szovjet támadás után, november 5-én keltezettek. Magyarország hercegprímása ekkor már az USA budapesti nagykövetségének vendégszeretetét élvezte. Azt csak a Mindenható tudta ekkor, hogy ez a »vendégség« 1971. szeptember 28-ig, tizenöt évig tart majd.
1957. március 5-én az MSZMP KB ülése foglalkozott a Mindszenty-kérdéssel: „Mindszenty kezdeményezésére és intézkedése következtében körülbelül harminc békepapot távolítottak el állásukból és függesztettek föl papi és közéleti tevékenységéből. Ezekkel az intézkedésekkel a papi béke-mozgalmat lefejezték... A katolikus püspöki karban előtérbe kerültek a legreakciósabb személyek, akik megakadályozták a velünk megegyezni és együttműködni akaró püspököket is a helyzet békés rendezésében. Shvoy székesfehérvári, Kovács Sándor szombathelyi és Kovács Vince váci püspökök, akik a fenti helyzetet kialakították."
1957. március 9-én a kormány - a fentiek szellemében - közzétette:
„Mindszenty József elítélése hatályban van, ezért nem gyakorolhatja egy-házi funkcióit. Utasításainak végrehajtása büntetőjogi következményeket von maga után." Ezzel lehetetlenné vált a bíboros további egyházkormányzati tevékenysége. A magyar katolikus egyház kormányzására újból rátelepedett a restaurált ÁEH.
Az USA nagykövetségén töltött másfél évtizedről a világsajtó különböző irányzatú lapjai más-más megközelítésben számos írást jelentetett meg. Ezek feldolgozása és értékelése külön könyv tárgya lehet, mint ahogy külön
174
monográfia tárgya lesz egyszer a vatikáni új irányzat, amely elméletileg a II.
Vatikáni Zsinat dokumentumaiban fogalmazódott meg, gyakorlatban pedig a kommunista államokkal - így Magyarországgal 1964-ben megegyezéshez vezetett. Magyarországon a kommunista vezetés ezt a megegyezést csak annyiban tartotta irányadónak, hogy betöltötték az üres püspöki székeket. Az államilag szervezett egyházüldözés - beleértve az ifjúsággal foglalkozó papok börtönbe vetését - változatlanul tovább folytatódott, sőt a legdrasztikusabb jogsértések tisztességes orvoslásától is cinikusan elzárkózott a hatalom, még 1975-ben is.
A vatikáni levéltár őrzi azokat a titkokat is, amelyek a legfelsőbb egyházi vezetés elképzeléseit - így a Mindszenty Józseffel kapcsolatos döntések előkészítését - hitelesen tartalmazzák. Ezek ismeretének hiányában sem Mindszenty József Magyarországról Rómába történt távozásáról (1971. október 28-án), sem az esztergomi érseki szék 1973. december 18-i üressé nyilvánításáról történészként nem áll módunkban elemzésbe bocsátkozni.
Egyelőre csak Mindszenty József 1974. február 6-án nyilvánosságra hozott - a lemondási felhívás elutasítását indokoló - nyilatkozatát ismerjük hitelesen.
Nincs módunk azonban arra, hogy Mindszenty József álláspontját összevessük a Vatikán (Casarolli bíboros és VI. Pál pápa) hitelesen dokumentált megfontolásaival. Az valóban kétségtelennek tűnik, hogy a Vatikán
„általánosan akarta rendezni a kommunista hatalmak és az egyház közötti kapcsolatot", Mindszenty József pedig a pápa döntését tudomásul vette.
Időleges római tartózkodása után Bécsben, a Pázmáneumban folytatta munkáját. Emlékiratai a frankfurti nemzetközi könyvvásáron szenzációt jelentettek (1974. október 10-én mutatták be). Idős kora ellenére vállalta, hogy missziós úton felkeresi a világban szétszóródott magyarságot. Észak-Amerika, majd Venezuela és Kolumbia után rohamosan megromlott egészségi állapota miatt vissza kellett térnie Bécs-be. Kórházba került, de műtétéből már nem épült fel. 1975. május 6-án földi pályája bevégeztetett.
„Korunk hitvallóját és vértanúját" - ahogy König bíboros, Bécs nagy-tekintélyű érseke a Stefansdomban 1971. november 21-én a bécsi híveknek jellemezte Mindszenty József bíborost - 1975. május 15-én Mariazellben helyezték ideiglenes nyughelyére, amely ez okból is rövidesen zarándokhely lett. Mindszenty József holtában is csak szabad magyar földben kívánt nyugodni. Akkor, 1975-ben ennek lehetőségét legtöbben évszázados távolságra tették. Nem így történt. Nem múlhatott el az a nemzedék, amely ismerte, szerette vagy gyűlölte a hercegprímást, amikor megroppant egy újabb öröknek mondott világbirodalom, „a gonosz birodalma", amely minden rendelkezésre álló eszközzel a hit megsemmisítésére tört. igy Magyarország főpapjának hamvai 1992-ben visszatértek szeretett hazájába, székvárosába, Esztergomba. A hazán - amely befogadta végső nyugalomra - azonban nem múltak el nyom nélkül a hitüldözés évtizedei.
Miként és miért alakult ki tehát a politikusfőpap torzképe?
175
Avagy: kinek az érdeke olyannak láttatni Mindszentyt, amilyen soha sem volt?
Mindszenty nem hitt és nem hihetett az »emberarcú« szocializ-mus/kommunizmus létezésében, s nem hihetett a „békés egymás mellett élés"
teóriájában sem. A prímás álláspontját megértendő tisztázni kell azt a politikai fogalmi rendszert a politikai taktikáról és stratégiáról, amely a bíboros utolsó éveiben uralta a világot, s válaszol-
nunk kell rá, hogy Mindszenty József tevékenysége ebben a politikai fogalmi rendszerben értelmezhető-e, vagy csak az ő saját perspektivikus világképében? A válasz érdekében egy ellentmondást kell feloldanunk. A bíboros 1944-tol haláláig különböző minőségben a magyar politika egyik legtöbbet szereplő figurája volt. De gyakorlati értelemben politizált-e a „politikai figura "?
Bizonyítottuk, hogy a bíboros, attól a perctől kezdve, hogy a magyar egyház egyik vezető személyisége lett, a politika ismert eszközeivel nem élt.
Ugyanakkor - a következményekkel nem számolva - megszólalt, valahányszor az egyház vallási, karitatív, szellemi érdekeit sértette a hatalom. S itt található az ellentmondás kulcsa: ami az egyház számára - s így személyesen Mindszenty József számára - tradicionális etikai kérdést jelentett, az a diktatúrára törő, majd azt megszerző párt pártállam), tehát a hatalom számára politikai kérdésként merült fel. Igy lett a nem politizáló főpapból politikai kulcsfigura. Ezért a politi-kus Mindszenty-kép megteremtése a hatalomnak állt érdekében.
Egy uralmi rendszer csak abban az esetben győzhet - időlegesen - az etika felett, ha az etikát a hatalmi rendszerre jellemző eszközökkel ruházza fel. A Mindszenty-per ilyen szempontból lett háromrétegű:
a vallásetikát mintegy „áthangszerelte" egy uralmi rendszer ideológiájává, hogy„»reakciós« elv és gyakorlatként legyőzhesse,
saját hasonlatosságára kell alakítania, hogy egyenlő erők harcát villanthassa fel, ezért alkalmazzák az összeesküvés-elméletet,
végül emberségében akarta ellenfelét meggyalázni.
Erre a »párviadalra«" mi sem alkalmatlanabb, mint egy spirituális ellenfél.
Ezért meg kellett alkotni a politikusfőpapot, akinek valláserkölcsi megnyilatkozásait a diktatúra frazeológiájára torzítva áramoltatták vissza a társadalomba. Ezért hazug a Mindszenty-per: nem csupán konkrét tételeiben és
»gyakorlati koncepciójában« -,hanem metamorfózisában(erkölcsből politika), vagyis alapvetésében is.
A »politikusfőpap figura« tehát a kommunista boszorkánykonyhán kotyvasztott képlet, ami olyannyira sikeres volt, hogy Nyugatra is elkísérte a bíborost. Egy más összetételű politikai világban, ahol a harc más eszközökkel folyt már, ugyancsak kapóra jött a baloldali értékeket valló liberálisoknak és radikálisoknak, hogy a konzervatívnak hirdetett főpapban félfeudális kövületet mutassanak fel. Ez a történet a
nyugati konzervatív-liberális politikai küzdelem egyik fejezetének epizódja lett.
Mindszenty József New Brunswickban ugyanazon örök igazságok mellett tett hitet, mint 1945-ben. Ő változatlan maradt, csak a támadók változtak, no és a
176
cél, a körülmények meg az eszközök. A magyar Sion fő-papja mindezzel - láthatóan - semmit sem törődött. Az alapvetően apolitikus főpap hirdette tovább azt a világképet, amelyre elkötelezte magát az egyházi rend felvételekor.
A MUK- RÓL
1957. január közepén a mátészalkai régi vasútállomással szemben álló rendőrségi épületen már régen vörös zászló lengett. Az utca másik oldalán egy tűzfalon óriási, sötét - bordó betűkkel állt egy szó – amelyet azonnal megláttunk, amikor leszálltunk a vonatról – MUK! Reggel 7,00 óra volt és az utcai lámpa megvilágította a vörhenyes betűket. Vagy húszan voltunk bejáró gimnazisták, akik nap, mint nap róttuk az utat a vasútállomás és a község másik végén lévő ideiglenes épületekben működő Esze Tamás Gimnázium között. Mindnyájan láttuk a furcsa felírást és nem tudta senki mit jelent. Délutánra a szöveg bővült.
Élénkvörös betűkkel ez volt olvasható alatta: MUKRA, MUKKAL VÁLASZOLUNK = MÁRCIUSBAN ÚJRA KINYÍRJUK.
Másnap azután megtudtuk egy negyedikes társunktól – Lupus volt a beceneve –, a MUK az új fegyveres harca felszólító felhívás: »Márciusban újra kezdjük! « Kérdeztük jól értesült barátunkat, hogy ki adta ki a felhívást? Ő biztosan állította, hogy, Maléter Pál. Később más neveket is suttogtak, de nem történt semmi.
Más városokban mást festettek Kádár aktivistái a falakra. Például
Más városokban mást festettek Kádár aktivistái a falakra. Például