1956. november 4-én hajnalban 4 óra 15 perckor „a szovjet csapatok megkezdték hadműveletüket a rend megteremtésére és a népi demokratikus hatalom helyreállítására Magyarországon", jelentette Zsukov marsall. A Magyarország elleni hadművelet a szovjet hadvezetés dossziéiban „Forgószél hadművelet" fedőnéven szerepelt. A szovjet egységek és a hozzájuk csatlakozott magyar - ÁVH-s - egységek országszerte elfoglalták a stratégiailag fontosnak ítélt pontokat. A szovjet alakulatok tüzérségi támadást intéztek a honvédség laktanyái ellen - a támadásnak 186 halottja és 137 sebesültje volt -, lefegyverezték a magyar katonákat. A támadás megindulása után a szovjet erők birtokba vették a magyar Parlamentet.
Nagy Imre - aki rádión keresztül eredménytelenül szólította hivatalába a Tökölön tartózkodó Maléter Pál honvédelmi minisztert és a katonai küldöttség tagjait -, reggel 6 és 8 óra között a jugoszláv nagykövetségre menekült. Itt keresett menedéket Donáth Ferenc, Losonczy Géza, Lukács György, Szántó Zoltán - valamennyien az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai, Fazekas György, Haraszti Sándor, Jánosi Ferenc, Rajk Lászlón, Szilágyi József, Tánczos Gábor, Ujhelyi Szilárd, Vas Zoltán - valamennyien kommunista politikusok. Bibó István és Tildy Zoltán minisztereket, valamint Mindszenty József bíborost, Magyar-ország nemrég kiszabadított hercegprímását a Parlament épületében érte a szovjet támadás. Mindszenty az amerikai nagykövetségre menekült, Tildy Zoltán is eltávozott az országgyűlés épületéből. Egyedül Bibó István maradt - november 6-ig ő képviselte a törvényes magyar kormányt. Amíg a szovjet lövegek Budapestet lőtték, Bibó kiáltványt fogalmazott: „...A világ színe előtt visszautasítom azt a rágalmat is, mintha a dicsőséges magyar forradalmat fasiszta vagy antiszemita kilengések szennyezték volna be; a harcban osztály- és felekezeti különbség nélkül részt vett az egész magyar nép..." Jelen voltak persze mások is a Parlamentben. Ezt Andropov nagykövet jelentéséből tudjuk: „Azt
102
követően, hogy csapataink bevonultak Budapestre, sikerült kapcsolatot teremtenünk Dobi [István], Rónai [Sándor], Kristóf [István], Pongrácz [Kálmán]
és más elvtársakkal. Valamennyien a helyszínen tartózkodtak, amikor csapataink megszállták a Parlament épületét. Dobi és Rónai azt mondták, hogy ők és a többi elvtárs szeretnének azonnal munkához látni, de nem merik ezt megtenni, mert nem tudják mivel kezdjék, s félnek, hogy hibákat találnak elkövetni.
Kádárral, Apróval és Münnichhel nincs kapcsolatuk. A kapcsolathiány ma általában erősen éreztette hatását barátainknál".
A »többi elvtárs« - a honvédelmi minisztériumban tartózkodó Janza Károly altábornagy, Uszta Gyula, Váradi Gyula, Kovács Imre vezérőrnagyok - megtiltotta a magyar csapatoknak az ellenállást.
Miközben a szovjet erő egyszerre csapott le az országra, Kádár János és Münnich Ferenc egyelőre csak Szolnokig jutott. Kádár János a november 4-i szolnoki nyilatkozatban bejelentett hatalomátvétel első óráiban már a szovjet fegyveres erőket felváltó, az új hatalomhoz hű fegyveres erő megszervezésére törekedett, amely alkalmas biztosítani az idegen szuronyokkal megszerzett - s ezért legitimitást nem élvező - vazallusuralmat. Kádár János az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottsága előtt - 1956. november 11-én - ezt így fogalmazta meg:
„Személyes benyomásom, hogy a Szovjetunió csak kötelességből tette meg azt, amit tett. Egy bizonyos idő múlva amúgy is le kell ülni tárgyalni a szovjet csapatok kivonásának kérdéséről, s ami a perspektívát illeti, nem kétséges, hogy előbb-utóbb ki kell vonni Magyarország területéről őket. Ehhez kell a saját erő."
A szovjet csapatok természetesen nem „kötelességből tették meg azt, amit megtettek", sokkal inkább a Szovjetunió államérdeke szerint kaptak parancsot a beavatkozásra. A fantázia világába tartozik az a felvetés is, hogy Kádár János gondolataiban valóban megfordult-e a szovjet erők kivonásának lehetősége. Az 1957. május 27-én aláírt - a szovjet csapatok » jogi helyzetéről« kötött - szerződés éppen ennek ellenkezőjét erősíti meg. A szovjet csapatok szuronyai azonban önmagában aligha oldhatták meg a hatalom tartós birtoklását, s különösen nem az ország pacifikálását. Ezért hangsúlyozta Kádár: „Kell a saját erő"!
A Szolnokon megtartott első értekezleten már felmerült az ún. „forradalmi ezredek" szervezésének szükségessége, s a döntés nyomán megkezdődött a megyékben a kádári karhatalom életre hívása.
A karhatalom köznyelvi értelemben olyan fegyveres testületet jelent, amely alkotmányos keretek között biztosítja egy ország (vagy önkormányzati egység) rendjét az egész társadalom érdekében, a törvényes hatalmat gyakorló civil szervek ellenőrzése mellett. Magyarországon az 1956-os forradalmat megélt nemzedékek számára azonban a karhatalom említése egészen mást jelent. A kádári propaganda az ún. fehér könyvekben, a pártsajtó hasábjain és a kommunista politikai szónoklatokban - évtizedek múltán a memoárirodalomban - a „törvényes rend helyreállítóinak" akarta láttatni a karhatalom tagjait, akik önként jelentkeztek szolgáltra, életük kockáztatásával
103
helyreállították a „szocialista rendet és törvényességet". A valóságban azonban más volt a helyzet. A pufajkába öltöztetett, vörös karszalagos, dobtáras géppisztolyokkal felszerelt egységek nyomában szerte az országban rettegés járt. Sortüzek véres emléke, megvert, megkínzott emberek jajgatása, a
„házkutatott', feldúlt otthonokba beköltözött félelem némasága maradt utánuk.
Legvisszataszítóbb tetteik napjainkban bírói megítélés alá kerülnek. Van jogerős bírói ítélet, amelyben emberiség elleni bűntettnek minősítették salgótarjáni akciójukat, s számos hasonló ügy még folyamatban van.
A karhatalommal kapcsolatban csak egy dologban egyeznek meg az egykori résztvevők és a tetteiket elszenvedők: a nevük pufajkások. Így nevezték önmagukat, és így nevezte őket a lakosság. Ahhoz azonban, hogy a „saját erő"
valóban - rövid idő alatt - rendelkezésre álljon, szükséges volt egy olyan központ megteremtése, amelynek országos áttekintése van az erők felett, és megfelelő hatalmi jogosítványokkal is rendelkezik a fegyveres erő megteremtésére. Kádár János, aki bizalmatlan volt a „legionárius szellem"- mel átitatott honvédtisztekkel épp úgy, mint a rendőrséggel szemben, az ún.
erőminisztériumokat (ezek egyelőre romokban hevertek, s a minisztériumok élére nem neveztek ki minisztereket sem) egy kézbe. vonta össze. Így a Honvédelmi Minisztérium, a Belügyminisztérium, sőt az Igazság-ügyminisztérium is Münnich Ferencnek - a Nagy Imre-kormány szökött belügyminiszterének - felügyelete alá került, aki Kádár kormányában a fegyveres erők és közbiztonsági ügyek minisztere lett miniszterelnök-helyettesi rangban. Most azonban - november 5-én - valójában ez a minisztérium sem létezett (sőt közjogi értelemben maga a kormány sem, hiszen Nagy Imre legitim kormánya nem mondott le, sőt még csak fel sem mentették!).
A fegyveres erők szervezését - s ez különösen igaz a központi szervek parancsnoki beosztású tagjaira - csak azokkal a forradalom előtt is magas beosztásban volt tábornokokkal és tisztekkel lehetett megkezdeni, akik a forradalom napjaiban úgymond» helytálltak«, azaz maradéktalanul megkísérelték végrehajtani az MDP Katonai Bizottságának, illetve a fegyveres erőkkel rendelkező helyi pártvezetők parancsait. Ilyennek számított aszta Gyula vezérőrnagy - ekkor Budapesten tartózkodott -, aki november 5-én parancsot kapott, hogy utazzon Szolnokra, ahol átvette megbízatását a Katonai Tanács megszervezésére.
Mit érdemes tudni a Katonai Tanácsról? Mi volt a személyi összetétele?
Miben látjuk a legfontosabb feladatát a november 4-e utáni napokban, s később, amikor a hatalom kérdése eldőlt, és megszilárdult a kádári restauráció?
Az öttagú Katonai Tanács közvetlenül a fegyveres erők miniszterének alárendeltségében működött, így elnöke - aki a hadseregparancsnoki teendők ellátására is megbízást kapott - a miniszter egyik helyettese volt. Uszta Gyula közvetlen alárendeltségében működött - hadseregparancsnok-helyettesi megbízással - Gyurkó Lajos vezérőrnagy. Gyurkó Lajos hatáskörébe utalták a
104
vidéki karhatalmi alakulatokat.
A vidéki karhatalom mielőbbi megteremtése érdekében katonai vezetőket neveztek ki a megyék élére. Gyurkó Lajos emellett - mint a Tiszti Felülvizsgáló Bizottság elnöke - eltávolított minden tisztet a hadseregből, akit nem talált megbízhatónak. A Katonai Tanács alá-rendeltségében működtek a Honvédelmi Minisztérium és a Vezérkar szervei. Így ennek hatásköre kiterjedt a honvédségi hadosztályokra, ezredekre, a Honvédelmi Minisztériumnak közvetlenül alá-rendelt alakulatokra, valamint a Honvédelmi Minisztérium egyéb szerveire és intézményeire. A Katonai Tanács alárendeltségében működött a Vezérkar Hadműveleti Osztálya. (Ide tartozott az 1., 2. és 3. karhatalmi ezred és az önállóan működő ún. Hodosán - csoport. Utóbbi még az októberi harcokban Budapesten különös kegyetlenségéről tanúságot tett Hodosán Imre őrnagy vezette kiskunhalasi 37. lövészezredből jött létre). A Katonai Tanács a hierarchia rendjében egy szinten állt - s ez együttműködési kötelezettséget jelentett - a fegyveres erők miniszterének belügyi helyettesével, Tömpe Istvánnal, aki a BM rendőri karhatalmi ezred, a Budapesti Rendőrfőkapitányság, a megyei rendőrkapitányságok, a Határőrség, valamint az említett szerveknek alárendelt kapitányságok és egyéb szervezetek felett rendelkezett. A Katonai Tanács tagjainak új beosztását 1956. november 13-án a Fegyveres erők miniszterének 01. számú parancsa tudatta mindazokkal, akiket illet.
A Katonai Tanács tagja volt Ilku Pál vezérőrnagy - aki korábban a HM politikai csoportfőnök helyettese volt. Majd 1954-1956-ig Moszkvában végezte a Vorosilov Akadémiát és november 30-án tért haza. Ezután a hadsereg propaganda osztályvezetői (politikai csoportfőnök) teendőivel bízták meg.
Ugrai Ferenc ezredes - 1945 után az MKP KV Katonai és Karhatalmi Osztálya munkatársa, majd hadtest-, végül hadosztályparancsnok volt a forradalom előtt - a hadsereg tüzérparancsnoka lett;
Kovács Imre vezérőrnagy, a hadsereg frissen kinevezett törzsfőnöke a forradalmat megelőzően zászlóalj, majd hadtestparancsnok volt;
Horváth Mihály vezérőrnagy az anyagtervezési osztály vezetésére kapott megbízást.
Később - a karhatalmi ezredek megalakulása után - a Katonai Tanács tagja volt még Borbás Máté vezérőrnagy, a 2., Csémi Károly alezredes, az I. és Pesti Endre ezredes, a 3. karhatalmi ezred parancsnoka.
Kikből állt Kádár karhatalma? A karhatalom biztos és minden parancsot vakon teljesítő tagjai a »feloszlatott légió« - az ÁVH - soraiból kerültek a
»forradalmi ezredek« - be.
105
AZ ÁVÉHÁSOK SZEREPE A FORRADALOM