A harcok ezen az éjszakán lángoltak fel. Felkelők jelentek meg hajnali két óra tájban a Józsefvárosi Telefonközpontnál, a Szabad Nép Székháznál, a Móricz Zsigmond körtéren, a szovjetek bevonul útján megalakult az egyik első fegyveres felkelő csoport.
62
Felkelők támadták meg fegyverszerzés céljából a Danuvia Gyárat, ahol sikerrel jártak, a Timót utcai fegyverraktárnál viszont az őrség visszaverte a felkelők rohamát. Kitört a fegyveres harc Csepelen, ahol a felkelők elfoglalták a csepeli Kiegészítő Parancsnokság épületét. Rövid és véres harc folyt le még a délelőtt folyamán a Jut dombnál is. A déli órákban a felkelők nyomdához is jutnak. Az Atheneum Nyomdánál három rendőr halt meg a felkelőkkel vívott tűzharcban. Később a nyomdát a kormánycsapatok visszafoglalták. Harcok folytak a nap folyamán még egyszer a Timót utcai fegyverraktárnál, a Fővárosi Tanács épületénél, a Róna utcai fegyverraktárnál, a Honvédelmi Minisztériumnál stb.
A fegyveres harcok mellett tovább folytak a békés tüntetések : Ezek közül külön kell szólni a Belügyminisztérium épülete előtti felvonulásról, ahol az ávósok halálos sortüzet lőttek a tömegre. Néhány visszaemlékezés tanulsága szerint a Honvédelmi Minisztériumnál folyó harcok során a felkelők szétszórása után a kommunista barát honvédtisztek és az ávósok szinte egyenként vadászták le menekülő felkelőket. Erről az esetről Földes László, a Katonai Bizottság egyik legaktívabb tagja így emlékezett meg:
„Ezután arról beszéltem - ez egy KV ülésen történt -, hogy kikkel állunk szemben. Elmondtam, hogy a HM pincéjében 600 fogoly van, néhány kivétellel mindannyiuk 25 éven aluli. Hát, csak nem adjuk meg magunkat gyerekeknek?"
Ők voltak a pesti srácok.
Földes - persze a szokásos marxista frazeológiával, de - viszonylag pontosan számol be arról, hogy az óriási erőfölény ellenére milyen állapotok uralkodtak bolsevik oldalon, s hogy mi is volt valójában a Katonai Bizottság feladata, amelytől néhány történész mind a mai napig el akarja vitatni, hogy ezt a szervet valójában a felkelés vérbe fojtására hozták létre.
Földes a nap legvéresebb eseményéről, a rádió körüli harcokról is megemlékezett a maga módján:
„Hajnali fél négy tájban megérkezett az első szovjet egység Budapestre és a HM miniszteri szobájában egyszer csak megjelent Malinyin hadseregtábornok a törzsével. Térképét szétteregette, majd megkérdezte, véleményünk szerint hol a legsúlyosabb a helyzet. Mondtuk, hogy a Rádió körül és megjelöltük a térképen.
A tábornok tiszteket kért, akik a szovjet páncélosokat elvezetik a Rádióhoz.
Kijelöltük a páncélos összekötő tiszteket erre a feladatra. A Rádiótól ekkor már rendkívül kétségbeesett jelzéseket kaptunk. Beszéltem Liszt ezredessel, az ottani egység parancsnokával. Jelentette, hogy nincs lőszerük, súlyos helyzetben vannak, sok a halottjuk. Mit csináljanak? Kitörjenek-e vagy sem? - kérdezte.
Megmondtuk, hogy a harckocsik elindultak, húsz perc múlva ott lesznek, tartsanak ki addig. Leírhatatlan volt az izgalom a Rádióban. Benke Valéria, a Rádió elnöke és Liszt ezredes egyre a segítséget kérték. Mi azt hajtogattuk, hogy már ott kellene lenniük a harckocsiknak, de közölték, hogy nincs ott semmiféle tank, nem is hallanak harckocsi-zörejt. Tudomásom szerint máig sincs tisztázva, hogy mi történt. Valószínű, hogy az összekötő tiszt rossz irányba vezette őket.
11 órakor értesültünk, hogy a Rádiót elfoglalták az ellenforradalmárok.:. Benke Valériáról tudtuk, hogy bár súlyos állapotban, kijutott az épületből. Kihirdettük a statáriumot. Amint a Rádió elfoglalásáról értesültünk, rögtön elkezdődött felszabadításának az előkészítése, szovjet és magyar páncélosok bevetésével.
63
Közben a Rádiót megszállva tartó ellenforradalmárokkal is tartottuk a kapcsolatot. Éjfél után 1-kor telefonáltak, hogy kitűzik a fehér zászlót, leteszik a fegyvert, de csak magyar csapatoknak. Mi abban a hiedelemben voltunk, hogy ha a Rádiónál megszűnik a harc, másutt is hamar abbahagyják a lövöldözést.
Nagy Imre bejelentette, hogy este 6 óráig meghosszabbították a türelmi időt a fegyverletételre. A Katonai Bizottság igen drámai ülést tartott: kijelentettük, nem tudjuk teljesíteni kötelességünket, ha kétfelől adnak ki intézkedéseket. A rend fegyveres erővel való helyreállítása a mi feladatunk; a Minisztertanács és a KV feladata a politikai kibontakozás megteremtésének a lehetősége. Apró Antal fel is hívta Nagy Imrét, és megkérdezte, mit jelent ez a meghosszabbítás. Ő azzal magyarázta a dolgot, hogy a harcolók jóakaratú emberek, ő már tárgyalt is velük. Ám a meghosszabbításnak óriási demoralizáló hatása volt. Tudtuk, hogy este hat után, sötétben, nem tudjuk elfogni ezeket az embereket. Már akkor határozottan elítéltük ezt a Nagy Imre-féle engedékenységet. A továbbiakban az ellenintézkedések egész sora keresztezte tevékenységünket. Így például, amikor elrendeltük a teljes kijárási tilalmat, Nagy Imréék - azzal az ürüggyel, hogy senki sem tartalékalt magának elegendő élelmet - megváltoztatták a kijárási tila-lom időpontját. Ugyancsak a rend helyreállítását gátolta az a 24-i intézkedésük, hogy a teherautókon száguldó felkelőkre humanitárius okokból nem szabad lőni, csak az autók kerekébe vagy a motorba."
Földes László a Katonai Bizottság, de a Gerő-féle kommunisták alapvető tévedését is megfogalmazta, amikor azt gondolták: ha a rádiónál véget érnek a harcok, akkor helyreáll a fővárosban a rend. Reggel kilenc órakor Bata István vezérezredes, honvédelmi miniszter a fővárost három katonai körzetre osztotta annak érdekében, hogy a város átfésülésével a fegyveres gócok megállapítása után a felkelést leverjék. Feltehető - s ha nem, az a teljes szervezetlenséget feltételezi -, hogy az ugyanabban az épületben, ugyanazon a szárnyon lévő Katonai Bizottság és a Tyihonov instruálta vezérkar információkat cserélt egymással. Tudniuk kellett tehát, hogy ezen a napon sorra jöttek létre a felkelők fegyveres központjai.
Tehát már nemcsak arról volt szó, hogy szerzett fegyverrel rátámadtak a forradalmárok ávósok védte épületekre, hanem arról is, hogy kezdtek kialakulni a felkelők körletei. A Móricz Zsigmond kör-térnél kialakult forradalmár bázisról már szóltunk A délután, illetve az est folyamán Pásztor Gyula irányításával megalakult a Baross téri felkelő csoport, majd ezt követően - heves csatában a szovjet erőkkel - sorra jöttek létre a VIII-IX. kerületben a különböző védelmi körletek. Ekkor született meg a később legendássá vált Corvin köz, s nagyobb felkelő csoport alakult a Tompa utcában, majd a Berzencey utcában is.
Ezen a napon, Budapesten a harcok során közel 250-en haltak meg. A szovjetek Budapestre vonulása útján, a harcok során közel 100 ember adta az életét.
Bár a fegyveres forradalmárok száma ezen a napon ezernél több semmiképpen nem lehetett, az már akkor is világos volt, hogy fel-számolásuk csak háztömbök megrohamozásával, fegyveres kézitusa során következhet be. Nagy Imrének tehát nemcsak politikai, de ha konzekvensen végiggondoljuk, katonai szempontból is igaza volt, amikor meg akarta akadályozni, hogy a szovjet flottatüntetés sikerének elmaradása után néhány magyar „bolsevik héja" lángba
64
borítsa a várost.
Feltehetően híre ment a fővárosban annak is, illetve a Politikai Bizottságba is eljutott a hír, hiszen a megyei pártbizottságokkal élő volt a telefonkapcsolat, hogy Pécsett felvonultak és a változásokért tüntettek a diákok, Miskolcon munkásgyűlések voltak, s elhatározták, hogy küldöttség tájékoztatja a miniszterelnököt a munkások és diákok követeléseiről. Székesfehérvárott a tüntetők a BM székháza elé vonultak, ahonnan az ÁVH riasztólövéseket adott le rájuk. A lövöldözést a felvonuló orosz csapatok félreérthették, s sortüzet adtak le a tömegre, ami halálos áldozattal járt. Szolnokon is összetűzésre került sor a szovjet katonák és a magyar lakosság között, Veszprémben Fejes Lajos alezredes, városparancsnok katonai közigazgatást vezetett be. A Székesfehérvár környéki bányavidékről is mozgolódások híre érkezett a fővárosba.
Október 24-én a napnál is világosabb lehetett a felelős vezetők előtt, hogy az október 23-án utcán lévő tömeg, amíg követelései nem teljesülnek, nem kívánja átadni a pártnak az utcát. S ezek közül a követelések közül Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése ekkor már csak egy tétel volt, hiszen szabadságharc volt kibontakozóban. A szovjetek politikailag is elhibázott behívása ellenállásra késztette a nemzetet. Egy másik súlyos hiba volt: a magyar vezetők nagy részének gondolkodását megbéklyózta ideológiai bornírtsága. Ennek egy eklatáns megnyilvánulása volt a fegyveradás a munkásság kezébe című vita.
Apró Antal, Földes László, a szakértelem híján lévő Hazai Jenő politikai főcsoportfőnök és mások a gyárakba való fegyverkiszállítás elszánt híveinek mutatkoztak Apró a vita során magabiztosan kijelentette a Tanácsköztársaság példájára hivatkozva „Nem kell félni fegyvert adni a munkások kezébe, ők tudni fogják, ki az ellenség."
Apróék tervét támogatták Mikojánék is. Mikoján a következőket jelentette Moszkvának:
„A magyar elvtársak az intézkedéseket maguk hozzák, és mi kiegészítő tanácsokat adunk arra nézvést, hogy szervezzenek a munkásokból az üzemekben és a kerületi pártbizottságokon forradalmi munkáscsapatokat és ezeket a csapatokat fegyverezzék fel.
Ilyen határozatuk már volt, de azért nem teljesítették, mert nem tudtak fegyvert biztosítani az üzemeknek attól tartva, hogy az ellenség kezére jut.
Elhatároztuk, hogy a mai napon biztosítjuk a fegyverek szállítását a mi páncélozott járműveink segítségével."
Szűcs Miklós hadműveleti tiszt, ezredes és Kovács István tábornok kizárólag szakmai szempontok alapján ellenezték a politikusok terveit:
„Én a magam részéről elképedtem a bizottság elnökének és tagjainak a naivitásán és meggondolatlanságán. Ahelyett, hogy a kint lévő fegyverek mielőbbi összeszedését szorgalmazták volna... további több ezer fegyver kiosztása mellett döntöttek."
A fegyverkiszállítás ötletének sajátos kritikájával szolgált végül is október 30-án Apró Antal:
„A fegyverek ügyében magának volt igaza, Szűcs elvtárs. Sajnálom, hogy nem fogadtam meg a tanácsát, súlyosan tévedtem."
Jó néhány gyárból ugyanis a páncélozott járművek visszahozták a
65
fegyvereket, mert nem volt, aki átvegye, ahol pedig átvették, a forradalmárok számára vették át.
Hasonló fejetlenség mutatkozott a fővárosba özönlő fegyveres erők felhasználását illetően is. Mivel parancs volt rá, hogy a hadsereget „karhatalmi mozgásba" kell hozni, Tóth Lajos vezérőrnagy, vezérkari főnök parancsot kapott a minisztertől, hogy mérje fel a konkrét helyzetet, és tegyen javaslatot az erők felhasználásáról.
Tóth szakmai hozzá nem értését mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy éles körülmények között 24 órát kért a feladat végrehajtására, de teljesíteni még ezután sem tudott.
Tóth tábornok 1956 decemberében irt jelentésében természetesen másként festette le a helyzetet:
„24-én délután jelentést kértek tőlem... a magyar csapatok helyzetéről és a szovjet csapatokról is. Akkor már 1500 főnyi magyar katona volt különböző objektumoknál. A rendőrségtől és a párt-szervezetektől állandóan jelentették, hogy tömegtüntetések vannak, és el akarják foglalni a tüntetők a pártházakat.
Ennek eredményeként a Katonai Bizottság azt a feladatot állította a hadsereg elé, hogy biztosítsuk a pártházakat. Ez azt jelentette, hogy még jobban szétforgácsoljuk az erőket."
Tóth problémája világos volt. Miután a tömeg számtalan helyen volt jelen szinte egy időben és egyszerre, az objektumokat védő ÁVH-s őrség kevésnek bizonyult. Így a Budapestre érkező honvéd célalakulatokat nem arra a célra lehetett felhasználni - egyes objektumok felmentése, forradalmi gócok felszámolása -, amire szánták őket, hanem az alakulatok szétbontásával objektumvédelemre, így a fegyveres erő ütőképessége kisebb lett, mint amennyire erejét tekintve valójában alkalmas volt. Ráadásul a jelentések nem érkeztek be pontosan. „Ekkor még nem tudtam pontosan jelentést adni arról, hogy hol és mennyi katonánk van" - írja Tóth vezérkari főnök. Vagyis a hadsereg budapesti mozgásáról senkinek sem volt pontos képe, s ráadásul a szovjet-magyar együttműködés is akadozott. Hogy ez az akadozás kizárólag a rosszul szervezettség következménye volt-e, vagy annak köszönhető, hogy a kirendelt tisztek nem kívántak muszkavezetők lenni, s rendre eltévedtek a forradalmi napokban, nem tudjuk. Az viszont tény, hogy október 24-én a kormányerők soraiban teljes volt a káosz, s ez erősítette a forradalmi erőket. A nagy talány azonban a nép számára Nagy Imre volt. Mit akar a miniszterelnök - a nép je-löltje? A fegyveres erőknél ilyen probléma ekkor még nem lehetett. Az egyszerű katona, de a tiszt és a főtiszt is közvetlen parancsnokától kapja az utasítást. A főtiszt, aki a parancsokat adja alantasainak, a parancsot a minisztertől kapja. A miniszter pedig annak a miniszter-tanácsnak a tagja, amelynek a miniszterelnöke Nagy Imre. Ő tehát bármit tesz, a kormány és a párt utasítását, parancsát teljesíti. Mérlegelési joga a katonának csak kivételes állapotban van. S a kivételes állapotnak akkor a honvédség még nem érezte nyomát.
Az utca embere azonban csak a hírközlő eszközökre, főként a pillanatnyi helyzetet is visszaadó rádióra támaszkodhatott. A Kossuth Rádió 8 óra 45
66
perckor beolvasott egy közleményt:
„A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a rögtönítélő bíráskodást a népköztársaság megdöntésére irányuló cselekmények, lázadás, lázadásra való felbujtás, felhívás és szövetkezés, gyilkosság, emberölés, gyújtogatás, robbanószerek tartása vagy ezek felhasználásával elkövetett bűncselekmény, a közveszélyi bűncselekmények hatóság elleni erőszak, magánosok elleni erőszak s az engedély nélküli fegyvertartás bűntette tekintetében az egész ország területére elrendeli, a rögtönítélő bíráskodás hatálya alá eső bűncselekményeket halállal kell büntetni. E rendelet nyomban hatályba lép.
Nagy Imre, a minisztertanács elnöke."
Nagy Imre nem tudott arról, hogy a nevében statáriumot olvastak be. Ez ellen azonnal tiltakozott is, viszont erről az utca népének nem
lehetett tudomása.
Végül maga a miniszterelnök is megszólalt. Beszédét 12 óra 10 perckor kezdte közvetíteni a rádió. A szöveg autentikusnak tekinthető. Azt a Nagy Imrét hallhatta az ország, aki akkor a miniszterelnök volt.
„Budapest népe! Közlöm, hogy mindazok, akik a további vérontás meg-szüntetése érdekében ma 14 óráig megszüntetik a harcot és leteszik a fegyvert, mentesülnek a statáriális eljárás alól. Ezúttal kijelentem, hogy minden erőnkkel megvalósítjuk az 1953. júniusi kormányprogram elvi alapját úgy, ahogy azt annak idején a Parlamentben kifejtettem, országunk következetes demokratizálódását, a párt, az állami és politikai és gazdasági élet minden területén. Kövessék felhívásunkat, szüntessek be a harcot, biztosítsák a rend és nyugalom helyreállítását népünk, országunk jövője érdekében! Térjenek vissza a békés alkotó munkához!
Magyarok, elvtársak, barátaim!
Felelősségteljes percekben szólok hozzátok! Mint tudjátok, a Magyar Dol-gozók Pártja központi vezetősége és az elnöki tanács bizalmából mint a mi-nisztertanács elnöke átvettem a kormány vezetését.
Minden lehetősége megvan annak, hogy politikai programunkat a magyar népre támaszkodva a kommunisták vezetésével a kormány megvalósítsa. A program lényege - mint tudjátok - a magyar közélet széles körű demokratizálása, a szocializmus építésében a mi nemzeti sajátosságainknak megfelelő magyar út megvalósítása, nagy nemzeti céljaink, a dolgozó tömegek életkörülményeinek gyökeres megjavítása. Ahhoz azonban, hogy a közös munkához veletek együtt hozzáláthassunk, a legelső dolog a rend, a fegyelem, a nyugalom megteremtése.
A békésen tüntető magyar ifjúsághoz csatlakozva ellenséges elemek félrevezettek sok jóhiszemű dolgozót, a népi demokrácia, a néphatalom ellen fordultak.
A legelső - és mindenek felett álló - feladat most, hogy a helyzetet sürgősen konszolidáljuk. Utána minden kérdésben szót értünk, hiszen egyet akar a kormány és a magyar nép többsége. Nemzeti létünk iránti közös, nagy feleIősségre hivatkozva szólítalak fel benneteket, minden magyar férfit, nőt, ifjút, munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, hogy szilárdan álljatok helyt, őrizzétek meg a nyugalmatokat, álljatok ellen a provokátoroknak, segítsetek helyreállítani a rendet, támogassátok a rendfenntartó erőket!
Meg kell akadályoznunk közös erővel a vérontást, nem szabad engednünk,
67
hogy vér szennyezze be szent nemzeti programunkat.
A magyar kormány békés, építő munkára készül. A kormány el van szánva arra, hogy nem engedi letéríteni magát a demokratizálódás, a magyar nép érdekeinek megfelelő, a nép széles rétegeivel megtárgyalt program megvaló-sításának útjáról.
Nem a bosszúállás, hanem a megbékélés politikáját akarjuk folytatni! Ezért a kormány elhatározta, hogy mindazokat, akik önként és azonnal leteszik a fegyvert, abbahagyják a harcot, nem vonja statáriális bíróság alá, mint ahogy ágy járt el a magukat eddig megadó csoportokkal szemben is.
Munkások! Védjétek meg a gyárakat, a gépeket! A magunk kincse ez! Az egész népnek okoz kárt az, aki rombol vagy fosztogat! Rend! Nyugalom! Fegyelem! Ez most a jelszó, ez áll mindenek előtt!
Barátaim! Magyarok! A kormány programját hamarosan részleteiben is ki fogom fejteni, s azt a rövidesen összeülő országgyűlés fogja megvitatni Jövőnkről van szó! Nemzeti felemelkedésünk nagy útja előtt állunk! Álljatok a kormány mögé! Biztosítsátok a békés, építő, alkotó munka folytatását, te- gyétek lehetővé, hogy hazánk minden dolgozója zavartalanul munkálkodhasson családja és maga jövőjén! Álljatok ű párt mögé! Bízzatok abban, hogy múlt hibáin tanulva megtaláljuk a helyes utat hazánk felvirágoztatására.
Nagy Imre békülékeny volt és tapintatos. Nem fenyegetőző nem említette a szovjet csapatok támadását. Nem emlegette a fasiszta, nacionalista csőcseléket, nem emlegette a magyar szabadságé újra kiömlő drága szovjet vért, nem említette az elvtársi internacionalista segítséget. De a fegyvert birtoklókat ellenforradalmár elemeknek nevezte, esetleg megtévedettnek, s a szocializmus felépítéséé szólított harcba a párt vezetésével. Kérdés, elég volt-e ez annak népnek, amely október 23-ról 24-re megérezte a saját erejét, s le győzte a rádiónál s másutt a gyűlölt ÁVH-t? Mint később kiderül nem volt elég! A fegyveresek száma növekedett, s a fegyvereseket fegyvertelen nép óvó szeretete övezte a szó fizikai értelmében is.
Nagy Imre pedig még a Központi Bizottság mérsékeltjeivel szemben is kisebbségben volt. Kádár János este 20 óra 45 perckor egésze más hangszerelésben beszélt, mint Nagy Imre.
„Munkások, elvtársak!
Az egyetemi ifjúság kezdetben jórészt elfogadható követelésekkel indul felvonulása rohamosan elfajult népi demokratikus rendünk elleni tüntetéssé.
Ennek leple alatt fegyveres támadás robbant ki. Csak izzó haraggal le szólni erről a támadásról, amelyben az ellenforradalmi reakciós elemek felkeltek hazánk fővárosa ellen, népi demokratikus rendünk, a munkásosztály hatalma ellen.
A népköztársaságunk törvényes rendje ellen fegyverrel lázadókkal szemben pártunk központi vezetősége és kormányunk az egyedüli helyes állás pontot foglalta el: a megadás vagy teljes legyőzés lehet a sorsuk azoknak akik makacsul folytatják gyilkos, ugyanakkor teljesen kilátástalanná vá harcukat dolgozó népünk rendje ellen. Ugyanakkor tudjuk, hogy a rejts harcba induló provokátoroknak fedezetül szolgált sok, a zűrzavar óráiban utat tévesztett ember, különösen sok fiatal, akiket nem tekintünk rendszerünk tudatos ellenségeinek. Ennek megfelelően most, amikor az ellenséges támadás felszámolásának a szakaszában vagyunk, a további vérontás elkerülése végett
68
azt tesszük, hogy a magukat felszólításra önként megadó megtérteknek lehetőséget adtunk és adunk arra, hogy életüket és jövőjüket megmentve, visszatérhessenek a tisztességes emberek közé.
A harcot elsősorban néphadseregünk leghűbb egységei, belső karhatalma rendőrségünk hősi bátorságot tanúsító fiai, volt partizánok vívják a testvéri és szövetséges szovjet katonák támogatásával. De ez a harc egyben politikai harc is, amelyben pártunk, munkásosztályunk képezi a fő erőt.
Kommunista és munkás elvtársak! Budapestiek és vidékiek! Segítsetek minden lehetséges módon, nem utolsósorban a politikai tömeg felvilágosítás közeivel megvédeni és végső győzelemre vinni a munkásosztály politikai almának védelmében folytatott harcot éppúgy, mint a békés, normális életnek a lehető legrövidebb idő alatti visszaállítását. Ebben a harcban fontos adata van minden szervezetnek, minden egyes pártfunkcionáriusnak, minden munkásnak és munkásnőnek. A dolgozó nép hatalmának megvédésén tanúsítsatok olyan szilárdságot és állhatatosságot, hogy a kapitalizmust támasztani kívánó támadóknak, még ha más tetszetős jelszavakkal támadnak is, ne legyen még egyszer kedve hasonló merénylet megkísérlésére. Védek meg a párthelyiségeket, közintézményeinket éppúgy, mint otthonaitokat és üzemeiteket minden ellenséges támadással és zavarkeltéssel szemben! Segítsetek a megtévedtek, jóhiszeműek helyes útra térítésében éppen úgy, nt fegyveres erőink és hatóságaink intézkedéseinek támogatásában!
A kommunista párt és pártonkívüli munkások legyenek tudatában annak, hogy a népi demokratikus rend védelmében a szocialista társadalom alapját védelmezik! Legyetek tudatában, hogy pártunk és népünk elsősorban rátok számít! Elvtársak, legyetek biztos tudatában annak is, hogy a munkásmozgalom régi, érdemes katonáival, a harc nehéz óráiban megerősített vezető párt- és állami szerveink el vannak tökélve arra, hogy az élet minden megolt váró kérdését lankadatlan lendülettel, a pártélet, az állami élet, a társa-mi élet demokratizmusának további kifejlesztése útján megoldja.
A kommunista párt és pártonkívüli munkások legyenek tudatában annak, hogy a népi demokratikus rend védelmében a szocialista társadalom alapját védelmezik! Legyetek tudatában, hogy pártunk és népünk elsősorban rátok számít! Elvtársak, legyetek biztos tudatában annak is, hogy a munkásmozgalom régi, érdemes katonáival, a harc nehéz óráiban megerősített vezető párt- és állami szerveink el vannak tökélve arra, hogy az élet minden megolt váró kérdését lankadatlan lendülettel, a pártélet, az állami élet, a társa-mi élet demokratizmusának további kifejlesztése útján megoldja.