Ilyen körülmények között folytatódott az MDP KV kétnapos, 26-27-i ülése. A szakirodalom ezt a kétnapos ülést, mint a nagy fordulatot hozó két napot értékeli. Nekünk látnunk kell, hogy a KV, amennyiben nem vette volna figyelembe mindazt, ami az országban és a fő-városban történt, s az ülés a
„héják" győzelmével végződik, még maradék tekintélyét is elvesztette volna, Nagy Imrével együtt. Akkorra már Kádár János is világosan látta, hogy gyökeresen változtatni kell a párt politikáján, mert különben az MDP maradék befolyását is el-veszti az emberek felett.
A budapesti tűzfalakon pedig már megjelent a gúnyolódó felirat: Nagy Imrov - utalván a miniszterelnök szovjet kötődéseire.
Kádár az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága 1956. november 11-i ülésén, visszatekintve az október 23-28. közötti időszakra, a következőket mondta: „A fegyveres felkelés kirobbanásának időpontjában világosan úgy nézett ki, hogy ellenforradalmi megmozdulásról van szó. Később, amikor láttuk, hogy különösen vidéken óriási dolgozó tömegek, munkások, bányászok stb. mozdultak meg olyan követelésekkel, szociális követeléseken, a szovjet csapatok kivonásán kívül a begyűjtés eltörlése stb., amit nem lehetett ellenforradalmi követelésnek nevezni, ennélfogva lehetetlen lett volna az egész mozgalmat ellenforradalmi megmozdulásoknak minősíteni. Eljött tehát az idő-pont a koalícióra vonatkozóan, amikor úgy nézett ki, hogy ezzel megvan az el-gondolás és a platform a politikai bázisra. Felmerült akkor, mi legyen a párt-tal? Teljesen egyöntetű vélemény volt - ezt a szovjet elvtársak nemcsak helye-selték, de bizonyos tekintetben sürgették, kérték is -, hogy rendkívül élesen határoljuk el magunkat a Rákosi-féle politikai rendszertől."
Nem véletlen, hogy a kétnapos KV-ülésen az utca hangulatát jobban ismerő Donáth Ferenc és Losonczy Géza a forradalmárokkal való azonnal tárgyalásokat és az események átminősítését követelték. A KV kezdetben ezt a javaslatot mereven elutasította. Ekkor Losonczy és Donáth eltávoztak, sőt benyújtották lemondásukat is.
Földes László, a legelszántabb kommunisták egyike, a Katonai Bizottság tagja, így örökítette meg az ülés egyik legfontosabb pillanatát. Mondatait már csak azért is érdemes idézni, hogy világos legyen, mennyire helyzetidegen módon voltak képesek elemezni a kialakult helyzetet az igazi doktriner kommunisták: „Amikor a KV ülésről tudomást szereztünk, ugyancsak dühbe gurultunk, amiért bennünket nem értesítettek és nem hívtak meg. Elhatároztuk, hívás nélkül is átmegyünk. Nem tudtuk, mi a napirend. Amikor beléptünk, már javában folyt a KV ülése, éppen Donáth Ferenc beszélt. Rettenetesen felizgatott, nem is annyira az, amit mondott, hanem a cinikus hang, ahogyan mondta. Borzasztó volt a légkör, a jelenlévőkön vereség hangulat lett úrrá.
Donáth beszéde után megindult a Katonai Bizottság ellentámadása. Nem emlékszem pontosan, hogy Hazai Jenő vagy Kovács István szólalt-e fel elsőnek.
86
Rendkívül szenvedélyes hangon szálltak vitába Donáth megállapításaival.
Donáth és Losonczy többször közbeszólt. En is szót kértem. Többek között kijelentettem, hogy bizonyos határon túl a politikai engedmények ka-tasztrófához vezetnek. Az eddigieknél tovább már nem mehetünk. Az ellen-forradalmat fegyverrel kell leverni. Az elvtársak pánikba estek, folytattam, pedig nem olyan súlyos a helyzet. A munkáskerületekben rend van, többnyi-re vidéken is. Nem igaz, hogy a hadsereg átállt volna az ellenforradalmárok oldalára. Az első napot, 24-et követően újabb katonai egység nem bomlott fel.
Ellenkezőleg: minden parancsot, amelyet egyes objektumok visszafoglalására kaptak, fegyelmezetten végrehajtottak. Jelen pillanatban minden fontos léte-sítmény a kezünkben van, beleértve a fegyverraktárakat is...
Mások is felszólaltak. A KV elvetette az előterjesztett javaslatot, és Donáth javaslatait elutasítva elhatározta, hogy le kell verni az ellenforradalmat.
Apró Antal szóvá tette, hogy ellenintézkedésekkel keresztezik a Katonai Bi-zottság intézkedéseit. Akkor még nem mondta ki, hogy Nagy Imrére gondol.
Mondanivalójának az volt a lényege: »Engedjetek bennünket győzni. « Meg sem vártuk az ülés végét, visszamentünk a Honvédelmi Minisztériumba."
Kádár a már jelzett IKB -ülésen lényegesen józanabbul beszélt a kétnapos ülés döntéseiről és várható következményeiről.
„Ahogyan mentek az események előre, ezek az emberek mindinkább élesebben olyan álláspontra helyezkedtek - Tildy Zoltánról, Erdei Ferencről, Losonczy Gézáról beszélt előtte Kádár - amit nem lehetett másként minősíteni, mint nacionalista álláspontnak. Semmivel sem törődtek, mint azzal, hogy ússzanak az árral és a munka homlokterébe a szovjet csapatok kivonásának kérdését állították a kormányon belül. Ezt a vonalat átvette Nagy Imre elvtárs is (ekkor még elvtárs!) és némi bizonytalansággal és igen határozottan Losonczy Géza. Az elvtársak tudják azt is, hogy közben messzemenő politikai engedményeket tettünk - a legdöntőbb persze a többpártrendszer elfogadása volt. Meg kell mondani, hogy ezt magam is megszavaztam. Milyen meggondolásból? Abból a meggondolásból, hogy tűzszünetet elrendelve, a legmesszebbmenő politikai engedményt megtéve sikerült politikai eszközökkel kikerülni a helyzetből. Megmondom azt is, hogy közben gyakran tanácskoztam a szovjet elvtársakkal is ezekről a nehéz kérdésekről, ők is megkérdezték a véleményemet és én abban a szituációban, amikor dönteni kellett, hogy elfogadjuk-e a többpártrendszert, megmondtam, hogy az a benyomásom, ha így megy tovább, ez az ellentmondás megöl bennünket, minden bevetett szovjet egységgel erősebbek leszünk katonailag és gyengébbek politikailag, és azt is megmondtam, hogy napokon belül az egész felkelés átalakul nemzeti háborúvá a Szovjetunió ellen, hiszen ahány szovjet egység aktivizálódik a harcban, olyan mértékben erősödik és mélyül a nacionalista pozíció a tömegekben. Nemzeti háború jellege alatt azt értem, hogy az egész néphadsereg a kormánytól parancsot fog kapni a szovjet hadsereg elleni harcra. Ebben a szituációban kellett ezt a döntést elfogadni."
A Kádár által említett döntések közül nem mind született ezen a kétnapos tanácskozáson, de a határozatokban egy Kádár által vázolt folytatás elvileg benne volt.
A 26-i Központi Vezetőségi ülésen elfogadták, hogy a Politikai Bizottság helyett hozzanak létre egy hattagú direktóriumot. Ennek tagjai lettek: Nagy Imre, Kádár János, Münnich Ferenc, Szántó Zoltán, Apró Antal és Kiss Károly.
87
Itt döntöttek arról is, hogy új kormányt hoznak létre, amelyet másnap hoznak nyilvánosságra.
Ezen a napon a rádió két fontos hírt közölt, amely a nyugalmat volt hivatva elősegíteni. Hírt adott a Kossuth Rádió arról, hogy Nagy Imre fogadta a Földvári Rudolf, Borsod megyei első titkár vezette munkásküldöttséget.
Földvári szavait így kommentálta a rádió: „Elítélik a magyar országgyűlés fejbólintó Jánosait és követelik, legkésőbb január elsejéig vonják ki a szovjet csapatokat Magyarország területéről."
Nagy Imre válaszát így tolmácsolta a rádió: „Nagy Imre elvtárs azt válaszolta Borsod megye és Miskolc dolgozóinak, hogy a követelések minden pontjával egyetért és vállalja azok végrehajtását, még ma éjjel vagy holnap reggel új kormány alakul: Hazafias Népfront kormány."
A forradalomnak ekkorra már az egyik legnagyobb vívmánya volt, főként vidéken, ahol nem folytak harcok, hogy létrehozta a maga önkormányzati szerveit, miközben szinte egyik pillanatról a másikra összeomlott a tanácsrendszer. Ahol erre módja volt a megyei párt- és helyi üzemi bizottságoknak, ezekben a forradalmi szervezetekben megpróbálták elhelyezni a saját embereiket is. A vidék azonban fellázadt a helyi kommunista praktika ellen, s számtalan helyen időközben újraválasztották ezeket a szerveket, így csak azokat a kommunistákat hagyták meg vezető helyen, akik az elmúlt években kivívták maguknak munkájukkal a közösségek megbecsülését. A kormány és a SZOT, felismerve annak a veszélyét, hogy a különböző bizottságok a saját kezükbe veszik a saját ügyük irányítását, meghirdette a munkástanácsok megválasztásának programját: „Az MDP Központi Vezetőségének október 26-i délelőtti ülésén fontos, a munkásosztály törekvéseit kifejező határozatot hozott. Kimondta, hogy helyesnek tartja az üzemi tanácsok megválasztását a szakszervezeti szervek közreműködésével."
A párt, mint annyiszor október 23-a óta, ismét az események után kullogott.
A népnek ekkorra már régen nem kellett a kommunisták által létrehozott és befolyásolt szakszervezeti szervek közreműködése.
16.13 órakor elhangzott a nap legfontosabb bejelentése. Ez az MDP KV nyilatkozata volt: "...Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség, a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként, a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra.
Mikoján és Szuszlov egyre szkeptikusabban figyelték az események alakulását. „A KV-tagok, valamint a Direktórium-tagok többsége szilárdan az ellenforradalom végleges elfojtása mellett van. Figyelembe kell azonban venni Nagy Imre ingadozását, aki opportunista természetének következtében nem tudja, hol álljon meg az engedményekben.
A magunk részéről figyelmeztettük őket, hogy semmiféle további engedményt nem lehet tenni, ellenkező esetben az a hatalom bukásához fog vezetni."
88
Október 27-én éjszaka az MDP PB Mikoján és Szuszlov jelenlétében megtárgyalta a Kádár által beterjesztett tervezetet, amelyben az állt, hogy másnap ismertetik a párt állásfoglalását az események újraértékeléséről. Itt hagyták jóvá a másnapi, híressé vált Szabad Nép-vezércikket is.
Ezen a napon tűnik fel az események színpadán Dudás József, aki körül rövidesen új felkelőcsoport alakult, s székhelyük a Szabad Nép székháza lett.
Ezen a napon csatlakozott a Tűzoltó utcai szabadság-harcosokhoz a legendássá vált Angyal István.
A Tűzoltó utcai csoport a forradalom és szabadságharc érdekes színfoltja volt. Angyal István, Csongovai Per Olaf és Szirmai Ottó hatására ez a csoport szimbolizálta tisztán és egyértelműen a forradalomban és szabadságharcban részt vett reform-kommunistákat. Példa-képük és tárgyalópartnerük, akitől a kibontakozást várták, Kádár János volt. A csoport november 4 után is tovább harcolt. November 7-én a támadó szovjet csapatok megállítására emelt barikádon a nemzetiszín lobogó mellett ott volt a »munkásmozgalom vörös zászlaja is «.
Jellemző a politikai helyzetre: miközben megszületett a döntés, hogy a forradalmat békés eszközökkel kívánja a párt kezelni, a balosok a Katonai Bizottság vezetésével elkészítették a támadási tervet a legendássá vált Corvin köz felszámolására. Miközben Márton András ezredes kétségbeesetten próbálta megakadályozni az esztelen terv végrehajtását, Hodosán Imre, Gyurkó Lajos vezérőrnagy katonája felajánlotta, hogy a kiskunhalasi ezred élén felszámolja a Corvin közi »ellenforradalmi gócot«.
Október 28., vasárnap úgy vonult be a forradalom és szabadság-harc történetébe, mint a nagy átértékelések, a forradalom és szabadságharc győzelmének napja. Közelebb állunk az igazsághoz akkor, ha inkább azt mondjuk: ez volt a forradalom és szabadságharc legbonyolultabb napja.
A 26-27-i kétnapos KV-ülés után egyértelmű volt a pártvezetők köreiben, hogy politikai - legalábbis frazeológiai szinten politikai - változás készül.
Egyértelműnek látszott az események békés kezelése híveinek felülkerekedése, élükön Nagy Imrével, Kádár támogatásával és Kádárék jóváhagyásával. A
„héják" azonban még nem nyugodtak bele vereségükbe. Az éjszaka folyamán Fehér Lajos vezetésével a Katonai Bizottság és a Politikai Főcsoportfőnökség tisztjei kidolgozták egy újabb katonai direktíva tervét. Ezek szerint a hatalmat a hadsereg venné át, a katonai diktátor szerepére kiszemelt Gyurkó tábornokkal az élen. Az Akadémia utcát - s így Nagy Imrét is - elszigetelve a hadsereg kíméletlenül leverné a forradalmat a szovjet csapatok segítségével, és helyreállítaná a rendet.
A kiszemelt vezető, Gyurkó Lajos a főpróbát Kecskeméten már megtartotta.
Gyurkó már 23-án este kijelentette, hogy Magyarországon ellenforradalom van.
Ő volt az, Kádár szavait idézve, „aki a pártszerv felhívására végigpásztázta a Duna-Tisza közét hatszor, szétvert mindent".
89
Október 26-án hetipiac volt Kecskeméten. Néhány összeverődött ember, s ez lassan tömeg lett, a kecskeméti kommendánsi hivatal elé vonult, amelyet 40 karhatalmista biztosított. A tüntetés hírére Gyurkó azonnal odaküldött egy hattagú tiszti járőrt és tizenhat harcost. A kommendánsi hivatalt vezető alezredes ez alatt először a Tiszti Házba menekült, majd hazaosont, s a családjával együtt távozott a városból. A tömeg a hivatal elől tovább vonult a BM székháza elé. Itt a vörös csillag és a címer levételét követelték. Gyurkó ide egy századot küldött a védelem erősítésére. Itt dördült el az első sortűz. Halálos áldozat nem volt. A tömeg azután tovább vonult a szovjet emlékűmhöz, itt már Gyurkó négyszögbe állított katonái várták azzal a határozott paranccsal, hogy az emlékművet akár tűz árán is, de meg kell védeni. A védők parancsnoka, egy százados figyelmeztette a tábornokot a tüntetők túlerejére. Az '57-es jelentés szerint Gyurkó ezért rendelte el a visszavonulást. A valóság azonban más volt.
A megyei titkár feltehetően a Nagy Imre-féle békés megoldás híve volt, s mint a megye első embere, ekkor még meg tudta akadályozni Gyurkót tervei kivitelezésében.
„Daczó, a megyei pártbizottság első titkára, amikor a tömeg a szovjet em-lékmű lerombolásához készült fel, vitába szállt Gyurkó vezérőrnaggyal, a vi-tának a lényege az volt, hogy nem szabad lőni még akkor sem, ha a szovjet emlékművet döntik le. Ennek következtében az emlékművet védő katonaság nem kapott határozott parancsot a lövésre, s így a tömeg a szovjet emlékművet minden megtorlás nélkül meg tudta rongálni.
A szovjet emlékmű megrongálásának időszakában nem volt meg Daczó, a megyei pártbizottság első titkára és Gyurkó vezérőrnagy között a kölcsönös megértés, mivel Gyurkó vezérőrnagy lövetni akart és Daczó ez ellen tiltakozott, sőt azzal fenyegetőzött Gyurkó vezérőrnagy felé, ha lövetni mer, illetékes helyre jelenti Budapestre."
A tömeg az emlékműtől a börtön elé vonult, s követelte a rabok szabadon engedését. A börtönparancsnok a megyei ügyész és a BM Főosztály vezetője utasítására engedett, és nem lövetett a tömegre.
Végül mégis elérkezett Gyurkó ideje. Először razziát hajtott végre a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon, ahol fegyvereseket ugyan nem talált, de 30 gyanús személyt mégis letartóztatott, s azokat a homokbányai laktanyába vitette. Ide egy bírósági komédiát tervezett sok halálos ítélettel.
A tüntetések este is folytatódtak. A tömeg most a Fő téren gyülekezett.
Gyurkó ekkor kb. 400 honvédet és négy harckocsit vezényelt a térre. Es Gyurkó lövetett. A téren sebesültek és halottak maradtak.
„Este - október 26-án - a még fegyvertelen tömeg a börtön épülete elé vonult, ahol a rendőrség lefegyverzése után a rabokat kiszabadította." - olvas-hatjuk a viszonylag reális hangú leírásban. „Mindezen események után megkezdődött a fegyveres harc, ami a honvédség és a kiszabadult rabok között, valamint a felfegyverzett cigányok között zajlott le. A kecskeméti tűz-harc 29-ig tartott."
26-án Kecskeméten - az egyetlen helyen az országban, ha korlátozott mértékben is, de - szabályos polgárháború zajlott le. Gyurkó közvetlenül a sortűz után 50 embert tartóztattatott le. „Szoros összeköttetést tartott a megyei,
90
valamint a városi pártbizottsággal... a megyei tanács elnökével... összekötőt küldött... a szovjet parancsnoksághoz és tartotta az összeköttetést a rendőrséggel."
A 26-án éjjel kezdődő harcok 27-én folytatódtak. „A hadtestparancsnok megparancsolta, hogy az ezredparancsnok, együttműködve a szovjet csapatokkal, valamint a többi egység parancsnokával, 12 órakor kezdje meg Kecskemét megtisztítását az ellenforradalmároktól, és a feladatot este 22 óráig fejezze be. Közelebbi feladatként vegye birtokba Kecskemét főterét, valamint a középületeket és jusson ki a cigánytelepig. További feladatként vegye birtokba a cigánytelepet és jusson ki erővel a szociális otthonig és semmisítse meg a felkelők ott lévő lőszerraktárát."
27-én Gyurkó harckocsik mellett repülőket is bevetett a felkelők ellen. A cigánytelepet össztűzzel árasztották el földről és égből. 28-án megteremtődtek a szovjet és a magyar alakulatok között az együttes hadműveletek feltételei.
Kecskemétet két részre osztották, az egyik részen az oroszok, a másik részen a magyarok számolták fel a forradalmárokat. Gyurkó végre győztes hadvezérnek érezhette magát a cigánytelepi győzelem után.
Gyurkó vezérőrnagy azonban nemcsak Kecskeméten élte ki magát. Hívásra Tiszakécske fölé vezényelt egy repülőgéppárt, hogy lőjön bele a tanácselnököt akasztani kívánó tömegbe. A repülőpár parancsnoka jelentette, hogy akasztásnak nyoma sincs. Az emberek éppen most jöttek ki a templomból, s gyűlésre készülődnek. Gyurkó visszautasította a jelentést, és követelte, hogy tűzzel akadályozzák meg a tanácselnök akasztását. A téren 18 halott maradt és 110 ember sebesült meg. A lövetés pillanatában éppen a tanácselnök tartotta ünnepi beszédét.
Gyurkó repülőgépeket vetett be Kiskőrösön és Csongrádon is. Kiskőrösön a pilóták sajátos parancsteljesítésének volt köszönhető - lőttek, de nem emberre -, hogy nem volt halott, Csongrád felett a pilóta lezuhant és szörnyethalt.
A Kecskemét – Tiszakécske – kiskőrösi - csongrádi bevetések hatására az Országos Légierők Parancsnoka parancsba adta, hogy repülő-gépet bevetni csak az engedélye, illetve parancsa után lehet.
Október 30-án kezdték el követelni a Gyurkó-féle alakulatoknál a vezérőrnagy leváltását. Gyurkó, megrettenve a felelősségre vonástól, 31-én reggel Sucin József társaságában a szovjet csapatokhoz menekült. Ezt az embert szemelték ki október 28-án a »héják« Magyarország katonai diktátorának. A terv Nagy Imre tudomására jutott, aki az akciót azonnal letiltotta.