A vidéki városok lakossága - nem utolsósorban annak hatására, hogy a fővárosban sorra alakultak meg a fegyveres felkelőcsoportok és vívták hősi harcukat a túlerő ellen - azonban 25-én ismét az utcán volt, s a fegyvertelen, méltóságteljesen, fegyelmezetten tüntető tömeg is hatalmas erő. S ezt az ÁVH-nak az ország egész területén tapasztalnia kellett. Miskolcon például a civil tömeg láttán október 25-én a BM Főosztályon maguk az ott dolgozó civil beosztottak verték le a vörös csillagot az épület homlokzatáról.
Október 26-án azonban tovább folytatódtak a miskolci események. Ezen a napon kb. 200 diák tüntetett a Főosztály előtt, követelvén az előző nap letartóztatott néhány társuk kiszabadítását. A diákok követeléséhez csatlakozott a város lakossága is. Különböző követeléseik megerősítése érdekében végül is a miskolciak tömeggyűlést szerveztek. A tömeggyűlést a civil tüntetők megpróbálták úgy megszervezni, hogy összecsapásokra ne kerüljön sor.
Képviselőik sorra egyeztettek a fegyveres erők parancsnokaival, s a városban el is terjedt a hír, hogy ígéretet kaptak, „a rendőrség, az ÁVH és a honvédség beleegyezett a tömeggyűlés megtartásába, és nem fogja a fegyverét használni".
Az ávós sortűz azonban mégsem maradt el.
A sortűzzel szinte egy időben a miskolci 39. légvédelmi ezred lak-tanyájában
81
egy civil ruhás ávéhás tiszt kért menedéket. Megkapta.
Október 27-én a miskolci Tanácsházán bírósági tárgyalást tartottak a Főosztály három ávós tagja ellen, akiket a sortűzben való aktív részvétellel vádoltak. Tárgyalás közben a tömeg betört a terembe, s az egyik tisztet, aki valóban részese volt a sortűznek, agyonverték.
A Miskolcon történteknek még ma is van néhány homályos pont-ja. Egy 1958-as jelentésben Gyurkó Lajos vezérőrnagy, aki akkor a határőrség parancsnoka volt, így írt:
„Bárány Imre őrgy.[őrnagy] ... az ellenforradalom idején a miskolci kerület parancsnoka volt, aki kiadott 600 különböző fegyvert és a hozzávaló lőszert az ellenforradalmároknak. Ezzel nagymértekben hozzájárult az ellenforradalmi vérengzéshez. A Belügyminisztérium Fegyelmi Bizottságának vizsgálata megállapította, hogy a fegyverek kiadására Körösi ezredes - a határőrség országos parancsnokának politikai helyettese volt 1956 októberében - adott engedélyt."
Ugyancsak ebben az iratban olvasható az is, hogy - szintén Körösi ezredes engedélyével - Szűcs György őrnagy 451 fegyvert és hozzávaló lőszert adott ki a soproni forradalmár diákoknak.
További kutatások szükségesek ahhoz, hogy tisztázódjék a határőrség, ezen belül Körösi ávós ezredes Politikai Főcsoportfőnök szerepe, s azok a motivációk, amelyek alapján fegyverhez juthattak a felkelők. Az mindenesetre tény, hogy Körösi ezredes 1956. november 4-e után is magas beosztásban volt a Kádár-rendszerben.
Október 29-én végül megindult a volt miskolci karhatalmisták ügyészségi felülvizsgálata. Éppen Miskolc a példa arra, hogy a véres sortűz ellenére a civil lakosság, az ÁVH elleni gyűlölet mellett is, racionális maradt.
Október 27. és 30. között Miskolcon és környékén tömegével kérték sorávósok a leszerelésüket, amit a civil szervek nem akadályoztak meg. Sőt, október 29-én az akkorra megalakult miskolci Nemzet-őrség 24 honvéd egyenruhába öltözött ÁVH-s sorkatonát adott át az ügyészségnek. Ők a sajóbányai fegyverraktár őrzői voltak A Nemzetőrség vezetői a lőszerraktár veszélyességére való tekintettel az addig is ott szolgáló sorávós katonákkal megegyeztek, hogy továbbra is lássák el a feladatukat. A november 2-i fizetést ők éppúgy megkapták, mint azok az ávósok, akik önként jelentkeztek a forradalmi szerveknél, s vizsgálati fogságban voltak.
A civil lakosság Pécsett is újra az utcára vonult október 25-én, hogy kikövetelje az előző napon letartóztatott fiatalok szabadon engedését. Bradács ezredes, ávós parancsnok Nagyatádról kért segítséget, hogy objektumait őrizni tudja. Mi sem bizonyítja az ÁVH fejet-len vezetését, mint az a tény, hogy Bradácsnak erre a segítségre valóban szüksége volt, hiszen - mint ezt már írtuk - október 24-én egy pécsi határőr századot a fővárosba vezényeltek
Ugyanez történt Mosonmagyaróvárott is, ahonnan a mosonmagyaróvári határőrlaktanyából vittek fel Pestre Győrön keresztül egy századot, s így a mosonmagyaróvári laktanya szinte védtelen maradt. Mosonmagyaróvárnak is Nagyatád adott segítséget, ami azzal járt, hogy a laktanya védelme legyengült, hiszen az újonnan jöttek nemcsak a körülményeket nem ismerték, de az ott maradt állománnyal sem volt idejük összeszokni, ami kétségkívül a katonák
82
ingerültségének és félelmének fokozódásával járt.
Október 26-án Bradács ezredes a nagyatádiak segítségével még fel tudta oszlatni a pécsi tüntető tömeget, sőt arra is maradt ereje, hogy a mohácsi és szigetvári tüntetéseket is feloszlassa. A tömegnyomás azonban Pécsett is akkora volt, hogy feloszlott a ÁVH, bár Bradács még egy szokatlan és kétségkívül egyedülálló lépésre is elszánta ma-gát. Bradács azt javasolta, hogy „írjanak levelet a Nagy Imre kormánynak, amelyben elismerik hibáikat, és kérik, adjanak lehetőséget, hogy azokat jóvátehessék".
Győrött október 25-én este a megyei börtön előtt tüntetőkre - akik a politikai foglyokat akarták kiszabadítani - az ávósok halállal járó sortüzet adtak le.
Néhány diákot is őrizetbe vettek a fegyveres erők. Másnap, október 26-án a tömeg a Főosztály elé vonult, s követelte a diákok kiszabadulását. A tüntetés a honvéd laktanyánál kezdődött. A tömeg ott többek között azt követelte, hogy a honvédség »álljon át" és segítsen felszámolni az ÁVH-t. Hosszú tárgyalások után a lak-tanya parancsnoka „kölcsönadta" a laktanya zenekarát a tüntetőknek, és néhány tiszt is elindult a tömeggel a Főosztály elé. A fegyvertelen tömeg itt is sikerrel ostromolta meg a Főosztályt. Az emberek józanságát és mérsékletét mutatta, hogy az előző napi gyilkos sortűz ellenére az ávósok az „ostromot"
néhány pofonnal megúszták Az ott lévő honvédtisztek az ávósokat védőőrizetbe vették azok kérésére és beleegyezésével. Mi sem bizonyítja jobban az ávó elleni civil és más fegyveres testületeken belüli gyűlöletet, mint az, hogy a honvédala-kulat parancsnoka kénytelen volt befogadni őket, miután a rendőrség még azt is megtagadta, hogy biztosítsa a védőőrizetet, s ezek után a honvédparancsnok szinte házalt, hogy legalább a határőrség vegye át tőle a kellemetlen foglyokat.
Nem vette át.
Október 26-án tehát Győrött is megszűnt az ÁVH létezni.
Békéscsabán október 27-én „egy küldöttség érkezett a laktanyába, és a hadosztályparancsnokkal az ÁVH lefegyverzésével kapcsolatban tárgyalt, és megegyeztek abban, hogy a fegyvereket a rendőrség vegye át, azonban ebben nyújtson segítséget a honvédség is. Az ÁVH már 26-án este a fegyvereket összegyűjtötte, okmányilag rendezte, és így került sor 27-én a fegyverek át-vételére, melyet a rendőrség vett át." - olvashatjuk a békéscsabai, 1956.
decemberben kelt jelentésben.
Vidéken tehát - mint ezt a felsorolt példák is mutatják - a kommunista párt félelmetes erőszakszervezete szinte önmagától omlott össze. Messze nem tartunk még ott a forradalom és szabadságharc menetében, hogy a Nagy Imre-kormány az eseményeket átértékelje, s majd az ÁVH feloszlatásával foglalkozzon, amikor ez a folyamat már régen elkezdődött a fővárosban harcolókkal rokonszenvező vidéki Magyarországon.
S a nyomás valóban óriási volt. Ha az eddigi példák esetleg helyi specialitásként hatnak, akkor tételünk bizonyítására idézzünk a székesfehérvári hadtest jelentéséből, amely az október 28-i eseményekről is szól. Ne feledjük:
Magyarországon összesen két hadtest volt, s ezek közül az egyik székhelye Székesfehérvár volt. Itt tehát nagy erők koncentrálódtak, s a városban jelentős szovjet erő is tartózkodott, lévén Székesfehérvár a Különleges Hadtest székhelye is. „Október 28-án a Nemzeti Bizottság Intéző Bizottsága döntése alapján Halász alez[alezredes]., Koronc alez. és Vincze R. alez. vállalták a megyei ÁVH feloszlatása gyakorlati végre-hajtását. (Erre vonatkozó kérelem Szabó őrgy.
ÁVH-vezetőhelyettes aláírásával a Nemzeti Bizottsághoz is érkezett. Az ÁVH feloszlatása előzőleg meg lett beszélve a Megyei Pártbizottságon még ott lévő
83
Sebes Imrével és az ÁVH vezetőjével, Szikra Györggyel.) Mivel Szikra őrgy.
ezzel nem értett egyet, felhívta Münnich elvtársat, aki Szikra őrgy. közlése alapján egyetértett a feloszlatással. Szikra őrnaggyal meg lett beszélve, hagy az ÁVH okmányait ne égessék el, hanem szállítsák be a hdt. pság [hadtest parancsnokság] elhárító osztályára.
Az ÁVH és a rendőrség személyi állománya egy teremben gyúrt össze, ahol Koroncz alez. a bizottság nevében közölte velük az ÁVH működésének megszüntetését. Majd ezután a rendőrség átvette az ÁVH fegyvereit, egyéb anyagát és épületeit, a személyi állomány pedig elment haza.
Október 29-én az esti órákban 22 leszerelt államvédelmi sorkatona szállásra a laktanyában lett elhelyezve."
Az ÁVH mellett a volt partizánok jelentették a rendszer másik megbízható bázisát. Az ő „foglalkoztatásukra„ a fővárosban került sor. Sorsuk a forradalom és szabadságharc alatt összefonódott az ÁVH sorsával, hiszen annak segéderejeként funkcionáltak. Találkozhattak velük a forradalmárok 24-én a reggeli órákban a BM épületénél, ahol harcba keveredtek a felkelőkkel, majd feltehetően egy másik alkalommal részesei lettek a békés tömegre leadott sortűznek.
Késő délután parancsot kaptak, hogy támadják meg és foglalják vissza - az ávósokkal karöltve - a Szabad Nép Székházat. Majd ott találjuk álcet a Práter utca 19. elleni támadásban, ahol az ávósokkal együtt ők is vereséget szenvedtek a Pásztor Gyula vezette forradalmároktól. Nyoma van annak is, hogy 25-én részesei voltak a Parlament előtt történteknek Sokan állítják bizonyítva nincs -, hogy az FM tetejéről az ávósok mellett partizánok is lőttek a tömegre.
Kik is voltak ezek a volt partizánok? Sokan közülük valóban részt vettek a második világháború alatt a Hitler-ellenes fegyveres harcban. Csakhogy azokat az ellenállókat, akik nem a kommunista párt szimpatizánsai voltak, 1945-1956 között fokozatosan távolították el a Partizán Szövetségből, és sokan közülük Rákosi börtönébe vagy internálótáborokba kerültek. Ők is harcoltak a forradalom idején, csak éppen a forradalmárok soraiban. Az ÁVH-val karöltve az »ellenforradalom« ellen tehát a Moszkva-barát partizánokat találjuk meg, s azokat, akiket a rendszer munkásmozgalmi vagy más egyéb érdemei következtében az idők folyamán partizánnak léptetett elő.
Akárcsak vidéken, úgy a harcoló fővárosban is, az ÁVH 28-ára szinte teljesen felmorzsolódott. Október 25-én még „Balogh őrnagy a BM-ből a következő javaslatokat hozta: a HM rendeljen alá a BM -nek néhány száz katonát abból a célból, hogy a felderítési adatok alapján a honvédségi, a belügyi és egyéb erőkkel a BM megkezdi a város átfésülését és az ellenforradalmi csoportok megsemmisítését". Persze ez is csak egy terv volt a sok közül, ami nem valósult meg. 27-én Kovács István vezérőrnagy - aki majd tagja lesz november 3-án az Erdei Ferenc vezette tököli küldöttségnek - a következő parancsot adta ki: „Az ellenforradalmi csoportok szervezett ellenállásának letörése után a főváros átfésülése következik." Szokás szerint megint megkezdődött Budapest körzetekre való osztása - természetesen papíron -, de ebben az átfésülési tervben már csak a szovjet és magyar katonai egységek szerepeltek. Ennek okáról Tóth Lajos vezérőrnagy, addigra leváltott vezérkari főnök igazoló
84
iratában 1956 decemberében így fogalmazott: „Akkor már erős volt a hangulat az ÁVH ellen, és ahol államvédelmi őrség volt, kezdték őket átöltöztetni. A hadseregen belül is ÁVH elleni szellem uralkodott."
Tóth Lajos igazat írt, azzal a módosítással, hogy az átöltöztetés a fővárosban már 25-én megkezdődött. Igaza volt Tóthnak abban is, hogy a hadseregben erős ÁVH-ellenes szellem uralkodott. Szóltunk róla, hogy az ÁVH október 23-án a rádiónál fejvesztettségében az épületet felmenteni érkező honvédségi alakulatokra is lőtt. Hasonló szituációval az elkövetkező napokban többször is találkoztunk. Október 25-én a Dohány utcai zsinagógánál egy ávós alakulat harcba keveredett a felkelőkkel. Az arra haladó honvédjárőr nem volt hajlandó harcba avatkozni az ávósok oldalán, mondván: „Nincs jogunk fegyvert használni." Este 11 órakor a Nyugati pályaudvari felkelőcsoportra támadt az ÁVH. „A harcokba a pályaudvari rendőrség nem avatkozott bele." 27-én a Szép Ilona remiznél egy biztosító honvédalakulatra támadt rá egy Wippon gépkocsiban érkező tiszti csoport. „A kocsi parancsnoka, egy főhadnagy életben maradt és elmondta, hogy ők azért voltak civilben, mert egyenruhában már nem mernek közlekedni, s azt az utasítást kapták, hogy senkinek a felszólítására ne álljanak meg."
Egy későbbi »mosakodó« katonatiszti visszaemlékezés szerint:
Általában az Akadémián - a Zrínyi Katonai Akadémiáról van szó - a legképtelenebb hírek terjedtek el az ÁVH-val kapcsolatban, amit félig - meddig szentesített a Nagy Imre ÁVH-val kapcsolatos álláspontja is. Ugyanakkor az Akadémia személyi állományának csaknem egyáltalán nem volt személyes tapasztalata, mi is történt Budapesten valójában. Én sem láttam világosan, akkor sok minden igen összezavarodott. Ezért mondták igen sokan akkor, mit akar az ÁVÓ, miért nem hagyják abba a lövöldözést, hogy legyen már nyugalom."
Az ÁVH-t magára maradása - csak a szovjet alakulatokra támaszkodhatott , a forradalmárok és szabadságharcosok sorozatos győzelme teljesen demoralizálta.
„26-án ...a Róna utcában vételezett rendőregyenruháért a tehergépkocsi átvágta magát és bevonult a Belügyminisztériumba."
A 28-i állapotokat pedig hűen jellemzi a következő helyzetkép:
,,...Pincérruhába öltözött ÁVH-sok - az Akadémia utcai pártházban - azon kijelentésére, hogy egyetek-igyatok, mert ma éjszaka itt mindenki meg fog halni, a mi katonáink nagy része is megingott, s ennek következtében egy része
elhagyta a szolgálati helyét."
85