A Pontificia Universitas Gregoriana bibliográfusa, Arató Pál S. J. (1914–1993) az egyháztörténeti tudományosság szolgálatában
Hogy az utolsó stációval kezdjük:
Arató Pál jezsuita atya, a Gergely-egye-tem egyháztörténeti fakultásának tudós munkatársa 78 évesen, 1993. január 18-án hunyt el Rómában. A Szent Ignác templomból temették, mely a közelé-ben álló Palazzo del Collegio Romano révén a jezsuita rend alapítójának 1551-ben kezdeményezett kollégiumalapítá-sára is emlékeztet. S minthogy az 1551.
év a „jogutód”, a XIII. Gergely pápa nevét viselő Pontificia Universitas Gre-goriana alapítási éve is egyúttal, a hely szelleme a jelenkort is idézte, melynek ez alkalommal Arató Pál messze su-gárzó munkásságának évei, évtizedei álltak a középpontjában. A temetésen képviseltette magát a vatikáni magyar nagykövetség, s nem utolsó sorban a vatikáni levéltár, Arató Pál, mondhatni, máso-dik munkahelye. A gyászmisét Prof. Giuseppe Pittau, a Gregoriana rektora mutatta be közel félszáz koncelebráns közreműködésével. A búcsúbeszédet az egyháztörté-neti fakultás professzora, a litván számazású Paulinus Rabikauskas (1920–1998) tar-totta, úgy is, mint az Archivum Historiae Pontificiae felelős szerkesztője, igazgatója. Nem
Arató Pál S. J.
BODA MIKLÓS
véletlenül, hisz ennek a folyóiratnak az élete három évtizeden át szinte eggyé vált Arató Pál életével.1
A napjainkban is nagy tekintélynek örvendő, éves megjelenésű, számonként 700–
750 lap terjedelmű Archivum kiadását a fakultás első dékánja, a jezsuita Pedro de Leturia (1891–1955) korábbi tervezetére alapozva már 1961-ben elhatározták; az első kötet 1963-ban látott napvilágot. A „küldetésnyilatkozat” szerint a folyóirat ki-zárólagos feladata a pápaság, illetve a pápák történetével való foglalkozás a maga sajátos eszközeivel, miközben a „storia generale” ismeretanyagának szem előtt tar-tása is alapkövetelmény. Kitűnik a nyilatkozatból, de szerkesztési gyakorlat is bizo-nyítja, hogy a folyóirat nemcsak a „házi szerzőknek” biztosít rangos publikálási lehetőséget, hanem – széleskörű nemzetközi kitekintés nyomán – más tudományos intézmények, akadémiai intézetek kutatói is élhetnek ezzel a lehetőséggel. A szer-kesztőség, miközben a tartalmat illetően „tartja a színvonalat”, formai szempontból is az állandóságra törekszik. Eltekintve attól, hogy csak a 15. évfolyammal indult el útjára a szerkesztőségnek küldött művek „rovata” (Opera ad redactionem missa), az egyes kötetek szerkezete a kezdetektől mindmáig változatlan. A terjedelmesebb írá-sok, tanulmányok csoportját (Articuli) a „kisebb közlemények” csoportja (Notae) kö-veti, majd ismertetéseket, kritikákat olvashatunk Recensiones „rovatcím” alatt. S ami teljességgel egyedinek mondható: az Archivum minden egyes száma úgyszólván könyv terjedelmű, különlenyomatként is közreadott bibliográfiával (Bibliographia His-toriae Pontificiae) zárul, melynek kereken 30 éven át honfitársunk, Arató Pál S. J. volt a szerkesztője.2
Az egyértelműen pozitív itáliai és nemzetközi fogadtatás igazolta, hogy nagy nye-reség volt a Gregoriana s az Archivumot közreadó kar számára, hogy Arató atyát már a kezdet kezdetén felkérték a bibliográfia szerkesztésére. Rabikauskas professzor szavai szerint a „hatalmas anyag felosztását, rendezését mindjárt kezdetben olyan éleslátással, szakértelemmel határozta meg, hogy a mai napig nem kellett változtatni rajta, a szakemberek és mindazon hozzáértők nagy elismerésére, akiknek a harminc kötet nélkülözhetetlen munkaeszköze lett. […] Keményen és kitartóan kellett dol-goznia ezért az elismerésért: évenként több ezer könyvet átkutatni, több mint 600 történelmi, vallási és egyéb tartalmú folyóiratot átvizsgálni. […] A soha, se télen, se
1 Paulinus RABIKAUSKAS, P. Pál Arató S. I., Archivum Historiae Pontificiae, 1993, 7–8; FRICSY
Ádám, Arató (Roszprim) Pál (1914–1993) = Magyarok Kelet és Nyugat metszésvonalán: Nemzet-közi történészkonferencia előadásai, szerk. BEKE Margit, BÁRDOS István, Esztergom, Eszter-gom-Budapesti Érsekség,1994, 401–409.
2 https://www.unigre.it/AHP/index_en.php (utolsó letöltés: 2017. 07. 14.).
„Mecsekszabolcsról indult”…
109
nyáron meg nem szűnő munka eredménye volt a 250–300 lapból álló évenkénti kö-tet, a legújabb könyvek, cikkek és recenziók szervezett és feltétlen pontossággal meg-határozott listájával. Az ember azt mondhatta, hogy az Úr készítette őt elő, s hívta meg erre a sajátos feladatra.”3
Nem csak a búcsúbeszédből tudható, hogy Arató atya szinte napi látogatója volt a római nagykönyvtáraknak, mindenekelőtt a Vatikáni Könyvtárnak, de otthonosan mozgott Firenze, Bologna, Milánó, Frankfurt, München, Párizs, London, Bécs és persze Budapest könyvtáraiban. Mint Rabikauskas professzor is hangsúlyozta: „Min-denütt voltak szolgálatkész, kedves, szakértő barátai, akik szívesen és szeretettel áll-tak rendelkezésére olyan szolgálattal, amit ő sem késett ugyanolyan szívesen viszonozni.”4 Természetes, hogy amikor csak tehette, szülőföldjére is ellátogatott.
Ez ma már Pécs névvel is illethető, ugyanis Arató Pál (eredeti, 1938-ig viselt család-nevén Roszprim Pál) jóllehet Mecsekszabolcson született 1914. szeptember 21-én, szülőfaluja, a Mecsek délkeleti lejtőjéről letekintő egykori bányásztelepülés ma már Pécs város része. 1947-ben csatolták a városhoz. Ezután már Pécsszabolcsnak is ne-vezik az „ősidőkben” még Szabolcs, majd Mecsekszabolcs névre hallgató, Roszprim Pál gyermekéveiben mintegy négy és félezer lakosú községet. Az édesapa, akitől a keresztnevét is örökölte, vegyesboltot üzemeltetett a faluban. (Szatócs volt az akkori szóhasználat szerint.) Felmenői a Pécs környéki szénbányászat fellendülése idején, a 19. század második felében települhettek át Mecsekszabolcsra Sziléziából, amikor német és cseh nyelvterületről érkező bányászok és bányászati szakértők csapata ke-reste boldogulását a Mecsek alján.5
A Pécsre látogató Pál atyát mindenekelőtt a testvéri szeretet vonzotta Pécsre, ahol testvére, Lajos vendégszeretetét élvezhette, s természetesen nem kerülte el az egye-temi könyvtárat sem. Mivel annak idején a pécsi jezsuiták Pius-kollégiumának lakója, gimnáziumának (tanulmányi eredményével is kitűnő) tanulója volt nyolc éven át, egykori osztálytársakkal is találkozott a városban. Köztük volt Szepes László is, aki jogászként végzett az Erzsébet Tudományegyetemen. A Szepes családnál tett láto-gatás során tudhatta meg Pál atya, hogy az a könyvtáros hölgy, aki őt oly kedvesen és hozzáértően segíti az egyetemi könyvtárban, történetesen az ő leányuk, Szepes Zsuzsanna. S akinek a férje, Boda Miklós, történetesen a jelen írás szerzője, ugyan-csak az egyetemi könyvtár munkatársa. Mindez még az 1970-es évek elején történt,
3 FRICSY, i. m., 402–405.
4 RABIKAUSKAS, i. m., 7.
5 GYENIZSE Péter, Szabolcs (Mecsekszabolcs, Pécsszabolcs) = Pécs lexikon, szerk. ROMVÁRY Ferenc, Pécs, Kulturális Nonprofit Kft., 2010, II, 227; Magyarország kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági címtára, Bp., Rudolf Mosse Rt., 1924, 1060.
BODA MIKLÓS
s jóllehet egyszeri találkozásnak tűnt, kapcsolatunk e végtelenül kedves és nagy tu-dású emberrel a továbbiakban is folyamatos maradt. Erre emlékeztetnek levelei, ké-peslapjai földrészünk számos, kincses könyvtárakkal fémjelzett városából, miként a Bibliographia Historiae Pontificiae (ed. Paulus Arato S. J.) címünkre évi rendszerességgel továbbított különlenyomatai a könyvespolcunkon. Az utolsó évfolyam, mely néhány hónappal a halála után került ki a sajtó alól, már nem érkezhetett meg hozzánk. Hi-ánya az ő hiányára is emlékeztet.
A jelen sorok írója is számos alkalommal lehetett a haszonélvezője Arató Pál atya végtelen segítőkészséggel párosuló barátságának. Például Rómában, amikor a kezdő ösztöndíjas kutatót segítette az eligazodásban, a vatikáni és más gyűjteményekben.
Ugyanezen ösztöndíjas kutató azzal igyekezett némileg viszonozni ezt a segítő-készséget, hogy a Baranya Megyei Levéltár folyóiratának II. János Pál pápa pécsi látogatása (1991. augusztus 17.) alkalmából kiadott emlékszámában részletesen be-mutatta Pál atya munkáját. A tudós jezsuita szívesen fogadta a gesztust, de azért nem tudta nem szóvá tenni, hogy a recenzióba úgymond becsúszott egy lapsus. A szerző ugyanis egy helyütt (ki tudja, miért) Gregorianumnak nevezte a Gergely-egyetemet.
„A Gregoriana nem intézet, nem Institutum,” hanem egyetem, Universitas” – olvas-hatta a szelíd helyreigazítást az elkövető. Ugyanakkor egy elismerést is elkönyvelhe-tett, amiért a következő (Víz Lászlótól kölcsönzött) idézettel zárta írását:
„Egyedülálló történelmi jelenség […], hogy egy intézmény, amely magát, ráadásul egyszerre, isteninek és emberinek vallja – átvészelve kultúrák és hatalmi struktúrák bukását és újak keletkezését –, az avignoni évtizedeket leszámítva, immár kétezer esztendő óta szakadatlan folytonossággal és a Földnek ugyanazon a pontján működ-jön, fejlődjön és fejtse ki az összes kontinensre kisugárzó hatását. Ez a tény kölcsö-nöz Róma és a Vatikán nevének sajátos, csaknem misztikus fényt, mely egyetlen embert sem hagy közömbösen, akit valaha is megérintett az európai – tehát alapjá-ban véve keresztény – kultúra szele.”6
Befejezésül érdemes (Fricsy Ádám, Szilas László és a Jezsuita névtár, valamint a Ma-gyar katolikus lexikon „vezérfonalát” követve) felvázolni, hogy Arató Pál S. J. egyház-történész, bibliográfus miként jutott el 1932-től, a pécsi „Piusban” tett érettségi évétől 1961-ig, a római Universitas Gregoriana meghívásáig. 1932. augusztus 14-én lépett be a rendbe, és a következő napon már meg is kezdhette a jezsuita novíciátust a budai Manrézában, ahol Vukov János (1887–l933) és Hemm János (1891–1948) voltak a mesterei. A Katolikus Missziók szerkesztőségében dolgozott, illetve
6 BODA Miklós, Paulus Arato S. I., Bibliographia Historiae Pontificiae = Archivum Historiae Pontifi-ciae, Roma: 28(1990) 431–725. p., Baranya: Emlékszám Őszentsége II. János Pál pápa láto-gatásának tiszteletére, 1991/ 1–2, 131–134.
„Mecsekszabolcsról indult”…
111
től) filozófiát tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1939-ben már Rómá-ban volt, itt kezdte meg teológiai tanulmányait, mígnem a háború közbeszólt, és 1941-ben haza kellett jönnie. Szegeden folytatta a teológiát, és itt, a Tisza-parti vá-rosban szentelte pappá Glattfelder Gyula püspök 1943. június 25-én. Ezután ismét a Pázmány Péter Tudományegyetem következett történeti tanulmányokkal, de a közállapotok alakulása miatt 1946 őszén úgy döntött Arató Pál, hogy visszatér Ró-mába. A Gregoriana egyháztörténeti fakultásán tanult tovább, és ugyanitt doktorált 1950-ben, az Archivum létrejötte kapcsán már említett Pedro de Leturia professzor irányításával. Latin nyelvű dolgozatának Hevenesi Gábor és az általa Loyolai Szent Ignác gondolataiból öszeállított „naptár” (Scintillae Ignatianae, Bécs 1705) volt a té-mája. Ezt megelőzően, 1949. augusztus 15-én tette le utolsó fogadalmát Cevo (Bresciától északra, a Valtellina-völgyre letekintő kistelepülés) jezsuitái körében.
1951-től előbb a jezsuiták nápolyi főiskoláján tanított egyháztörténetet, majd Torino közelében, Chieri város (ugyancsak a jezsuiták által vezetett) teológiai fakultásán.
1961-ben, meglehet, már itt érte utol a Pontificia Universitas Gregoriana meghívása az Archivum bibliográfiai fejezetének szerkesztésére.7
A folyóirat első száma (sokkal inkább kötete) 1963-ban került ki a sajtó alól, benne hazánkfia, a Mecsekszabolcsról indult Arató Pál impozáns bibliográfiai összeállítá-sával. Munkája értékét és megbecsülését jelzi, hogy VI. Pál pápa halála (1978) után felkérték egy tágabb értelemben vett életrajzi bibliográfia összeállítására, az Archivum-ban 1963-től 1978-ig közzétett bibliográfiai tételek felhasználásával, melyhez a Gre-goriana készséggel hozzájárult. Arató Pál és a közreműködő Paolo Vian munkájának eredménye 1981-ben jelent meg Bresciában, a Pubblicazioni dell’Istituto Paolo VI. soro-zat keretében, több mint 600 lap terjedelemben. Recenzensei egybehangzóan felhív-ták a figyelmet a Concilium Oecumenicum Vaticanum Secundum fejezet, és ezen belül a Christiani separati szekció rendkívül gazdag anyagára.8
Hogy az Archivum Historiae Pontificiae kiadóját milyen nagy, szinte megoldhatatlan-nak tűnő feladat elé állította harom évtizeden át nagy hozzáértéssel és szorgalommal tevékenykedő munkatársuk elvesztése, nem nehéz elképzelni. Az 1992. évi (30.) kö-tet általa összeállított anyagát Arató atya még időben és nyomdakészen átadta a szer-kesztőségnek. Az Archivum így a szokásos időben megjelenhetett, benne a szinte
7 FRICSY, i. m.; www.jezsuita.hu/nevtar/; Magyar katolikus lexikon, főszerk. DIÓS István, szerk.
VICZIÁN János, I, Bp., Szent István Társulat; SZILAS László, P. Arató Pál (1914–1993), Ma-gyar Egyháztörténeti Vázlatok, 1993/3–4, 239–240.
8 Paulus PP. VI, 1963–1978, Elenchus bibliographicus, collegit Pál ARATÓ, denuo refundit, indi-cibus instruxit Paolo VIAN, Brescia, 1981 (Pubblicazioni dell’Istituto Paolo VI, 1), XVI, 622.
BODA MIKLÓS
felülmúlhatatlanul igényes, a használatot sokoldalú mutatórendszerrel könnyítő bib-liográfiával, melyet az alkotó sajnos már nem láthatott. Természetes, hogy a megfe-lelő folytatásról is gondoskodnia kellett a kiadónak. A feladat megoldása a következő hét évben egy „névtelen” munkaközösségre hárult, s csak a 2000. évi (38.) kötetben találkozhatunk először a bibliográfiát napjainkban is szerkesztő Giulio Cipollone és Maria Silvia Boari, mindketten kiváló szakemberek, nevével.9 Mindezt már nem ér-hette meg az a Paulinus Rabikauskas professzor, aki Paulus Aratóval egy időben lett az Archivum Historiae Pontificiae munkatársa, s akinek a Szent Ignác templomban mon-dott búcsúbeszédét írásunk elején idéztünk, mivel 1998-ban elhunyt. Akár jelképes-nek is tekinthető, hogy mindkettőjükjelképes-nek ugyanannyi életév adatott a földön, mindketten 78 évesen távoztak az élők sorából.
Mecsekszabolcs, Magyarok Nagyasszonya templom (1912) 1914-ben itt tartották keresztvíz alá Roszprim (a későbbi Arató) Pált.
9 Giulio Cipollone a Gregoriana egyháztörténeti karának (újabb megnevezése: Facoltà di Sto-ria e Beni Culturali della Chiesa) emeritus professzora, MaSto-ria Silvia Boari pedig a könyvtári és bibliográfiai ismeretek megbízott tanára ugyanitt.
„Mecsekszabolcsról indult”…
113
Mecsekszabolcs: templombelső Mecsekszabolcs címere a település központjában
A pécsi „Pius” főgimnázium. (Érettségi tabló részlete 1932/33)
BODA MIKLÓS
Arató Pál bibliográfiájának különlenyomata.
Címlap. A Bibliographia Historiae Pontificiae (1991).
Az 1. lap, tájékoztatóval.
VI. Pál pápa. Bibliográfia, címlap.
115