Erdély a germánok megtelepedésének időpontjában különböző történelmi hagyományok
kal rendelkező területekből állt. A korábbi dák királyság területén létrejött Dácia provin
cia keleti vonala nem terjedt ki a Kárpátok külső hegykoszorújáig. A keleti limes a Tusnádi-szoros alsó részétől, a Hargita nyugati oldalán, a Görgényi-hegység vonalán húzódott és folytatódott északon a Szamos mentén. A Csíki-, Gyergyói-medence bár a Római Birodalmon kívül maradt, a korábbi dák népessége a Kr.u. 2-3 századokban foko
zatosan eltűnt. A birodalom közvetlen szomszédságában a római védelem nem engedhette meg az ellenség közelségét. A szórványosan előkerülő római leletanyag a térség viszony
lagos lakottságára utal, amely kereskedelmi kapcsolatban állt a provinciával.
A Kr.u. 3-4. században a Fekete-tenger északi részére megérkező germán népcsoport a Wielbark és Przeworsk kultúrák elterjedési területéről érkezett. Az újonnan érkező ger
mán népcsoport keveredett a térségben élő szarmata-alán lakosággal. A gótok által innen indított tengeri hadjáratokban vegyes etnikumú csapatok vettek részt1 2. Ekkor jutnak el gót törzsek a Krím-félszigetre.
A gótok Erdélybe való benyomulásának pontos időpontját nem ismerjük. Miután megszállták a Fekete-tenger északi részét a Kr.u. 3. században, a dunamenti provinciákat folyamatosan támadni kezdték. A történeti források és a régészeti kutatások alapján úgy tűnik, hogy Erdélyt, szemben a román alfölddel, a Fekete-tenger partján lévő görög-római városokkal és Moesia provinciákkal, elkerülték a főbb támadások.3 Tény, hogy Dacia pro
vincia helyzete ekkor válik kritikussá: nyugati határán szarmaták, szabaddákok, vandálok, gepidák, míg keleti határain a gótok, taifalok és kárpok veszélyes szomszédságával kellett számolni.
Az Al-Duna római provinciáit a kárpok, gótok közösen és külön is támadták.
A kárp-gót támadás emlékét őrzi egy, a Duna melletti Ostrov községben, a római Duros- toriumból előkerült felírat, amelyből kiderül, hogy a város lakosai a támadók fogságába kerültek.4 Történeti forrásokból kisejlik, hogy az egy-két zsákmányszerző hadjáratra összeállt barbár szövetségekben belső harc dúlt a dominanciáért. Kr.u. 238-ban a gót tör
[1] Ezúton köszönöm Varga Ágnesnek a tanulmány írásakor nyújtott olvasószerkesztői munkáját.
[2] ITiiopo 1990,42
[3] A Gyulafehérváron előkerült egyik római oltár felirata (CIL III, 1054), amely szerint C. Valerius Scrapo Iupiternek megköszöni, hogy megszabadult a kárp fogságból nem jelenthet bizonyítékot arra, hogy a magát Apulumot ekkor támadás érte.
[4] CIL III, 12455
zsek a mai Moldva területén élő szabad dák kárp népcsoporttal közösen támadták a Római Birodalmat (ekkor dúlják fel Histria városát is), melyek után az utóbbiak, a gotoknak fizetett nagyobb római éves adó miatt elégedetlenkedtek.5
A római birodalom és a barbár népcsoportok közti harc váltakozó szerencsével zaj
lott a Kr.u. 3-4. századok folyamán. Egyes római császárok Germanicus Maximus, Sarmaticus Maximus és a Dacicus Maximus címei a római fegyverek sikerét hirdeti6.
Mindezek ellenére a gotokat és az általuk vezetett törzsszövetséget Róma kénytelen szö
vetségesként elfogadni, s a foedus alapján nekik éves adót fizetni.7 Róma határait ezentúl barbárok védik barbárok ellen. I. Constantinus idejétől kezdődően a gótok kisebb- nagyobb csapattestei részt vesznek a Birodalom keleti határainál vívott harcokban.8
A fokozódó nyomás következtében a rómaiak kénytelenek 271-ben feladni Dacia pro
vinciát és a limes vonalát a könnyebben védhető Duna által képzett természetes határra visszavonni. A Kárpát-medence keleti felében kialakult hatalmi vákuum nem maradt sokáig kitöltetlenül. A gótok erőfölénye a Fekete-tenger északi részén való megtelepedés
sel a többi barbár népcsoporttal szemben növekedett a Kr.u. 3 század végére, így a róma
iak kivonulása után ők vehették birtokba a Kárpát-medence keleti felét. A Küküllők, a Maros, az Olt völgyeiben a régészeti leletek fényében a vizigótok és szövetségeseik alapí
tanak sűrű településhálózatot.
Történeti forrásokból tudjuk, hogy Erdélyért már a Kr.u. 3. század végén véres csatát vívtak a gótok és szövetségeseik, a taifalok közeli rokonai, a Fastida által vezetett gepida
vandál csapatokkal. A két szövetséges csapat Kr.u. 291-ben csapott össze egy ismeretlen helyen, egy máig beazonosítatlan Auha nevű folyó közelében, valahol a Kárpát-medence északi térségében. A csatát a gót-taifal szövetség nyerte.9 A vandálok északkelet-erdélyi szállásterületei stratégiailag fontos helyeken feküdtek, hiszen innen bármikor hátba támadhatták a magyar alföld szarmatáit, vagy Erdély új urait, a vizigótokat. A rómaiak számára így fontos volt a vandálok szövetségének megnyerése. Ennek a római-barbár kap
csolatnak legbeszédesebb régészeti bizonyítékai a Kr.u. 3. század végére-Kr.u. 4. század elejére keltezhető rendkívül gazdag germán fejedelmi sírok.10 11
A Kr.u. 3. század végén megérkező gotokkal Erdély egy Dontól az Erdélyi Középhegy
ségig terjedő nagy birodalom részévé vált, amely régészetileg a Marosszentanna- Csernyahov kultúrhorizont elterjedési területével egyezik meg. Nem sokkal később, talán Erdély megszállásával egy időben, Kr. u. 300 körül, a gót birodalom két részre oszlik. Ettől kezdve a Kárpát-medence keleti része egy évszázadig a vizigótok királyságához tartozik.
Dácia gót megszállása kezdetben nyugalmat hozott a római birodalom dunai limesére.11 [5] Tullius Menophilus tábornok Maximus és Balbinus császárok küldötteként köti meg a békét (Macrea 1969,438)
[6] Naissusnál 269-ben, majd a következő évben Aurelianus császár büntetőhadjárata szállásterületek ellen [7] I. Constantin és a taifalok között 332-ben lezajlott csata bár római győzelmet hozott, tartós békét a ger
mánokkal csak a foedus szerződés alapján fizetett római adóval sikerült megvalósítani (Jordanes Get. 112;
Euseb V, Const. IV, 5; Amm. Marc. XXVI, 10.), amely 367-ig tartott, amikor Valens császár több sikertelen hadjáratot indított ellenük. (Bursche 1996,119)
[8] Pohl 2004,430-431
[9] Jordanes Get. 98; Wolfram 1979, 54-57; Heather 1996, 3-67; B. Tóth 1999, 16; Schmuder 2002,224-225.
[10] A szlovákiai Ostrovany/Osztrópatak (Prohászka 2004) [11] Bóna 1986, 109-110
194
Régészetileg erre az időszakra jellemző a gótok által legyőzött népcsoportok akultu- rálódása és a Marosszentanna-Csernyahov kultúra kiforrása. A Marosszentanna-kultúra legrégebbi leletanyaga, ellentétben a Csernyahov-kultúrával a késői C2 fázisra keltezhető, amely a Kr.u. 3. század utolsó negyede, azaz 300 körüli. A kultúrhorizontot összhangban a történeti forrásokkal és a történetföldrajzi szempontokat is figyelembe véve két cso
portra osztják: a Marosszentanna kultúrát a vizigótoknak, míg a Csernyahov (Cernjachov) kultúrát, testvérnemzetüknek, az osztrogótoknak tulajdonítják.12
Számos elmélet létezik a kultúra erdélyi gót letelepülésének kezdetéről.
Azok közül, akik a provincia feladása utáni időpontra teszik Erdély gót megszállását, László Gyula, magyar régészt kell megemlítenünk, aki azon a véleményen volt, hogy a nyugati gótok (vizigótok) 271 után szállták meg Dáciát és az Al-Dunát13. Hasonlóan gon
dolja Bóna István is.14
A 20. század elején és közepén a kutatók jó része korai időpontra tette Erdély barbár megszállását, viszont a történeti forrásokra támaszkodva a feladott Dácia provincia elfog
lalását nem gotokhoz, hanem kárp szövetségeseikhez kötötték. 15
Néhány régész Kr.u. 3. század körűire teszi Erdély gót megszállását és a Marosszen
tanna-kultúra létrejöttét. Volker Bierbrauer német régész a Marosszentanna-kultúra legrégebbi leletanyagát, a Csernyahov-kultúrával ellentétben a C2 fázisra keltezi, azaz a Kr.u. 3. század utolsó negyedére, esetleg 300 körülire. Véleménye szerint a gótok erdélyi letelepedése csak a sziléziai gót szállásterületek stabilizálása után jött létre16. Hasonló véleményen van Radu Harhoiu román régész is17.
Különböző történelmi érvek, régészeti kontextusok és leletek alapján többen, az erdé
lyi gót uralom kezdetét egészen későre, Kr.u. 4. század közepére keltezik.18 Gheorghe Diaconu szerint amikor a gótok Erdélybe érkeztek, az itt lévő római katonai központok és városok már leromboltan, elhagyatottan álltak.19 Egy másik román régész, Ion Ionita, a Marosszentanna kultúra erdélyi temetkezési rítusának és a temetők sírmellékleti szo
kásának szembetűnő egységessége alapján a vizigótok itteni lelőhelyeit a Kr. u. 4. század második felére keltezi.20 A temetkezéseket vizsgálva, a Marosszentanna-kultúra erdélyi temetőit a kultúra későbbi fázisára keltezi Coriolan Opreanu is, megjegyezve, hogy egy részük egykorú kell legyen a Kárpátokon kívüli temetőkkel,21 az itt megfigyelhető egyes kulturális jegyeket azonosnak, másokat különbözőnek tartva a kultúrhorizont jellegze
tességeihez képest.22
[12] Bierbrauer 1999, 213 [13] László 1970, 20 [14] Bóna 1986, 109
[15] Alföldi 1929-1930, 3, Nestor 1960, Bichir 1973, 184 [16] Bierbrauer 1999
[17] Harhoiu 1999
[18] Scmauder 2002, 227-228: A román kutatás általánosságban elfogadott elméletének, a késői gót erdélyi letelepedésnek összefoglalása.
[19] Diaconu 1961,281 [20] Ionita 1966, 240 [21] Opreanu 1995,227-254 [22] Opreanu 2002,174
A leletek alapján hasonló késői keltezést javasolt Székely Zoltán, aki az előkerült II.
Constantin érmék alapján a gót uralom kezdetét Erdélyben a Kr.u. 4. század közepére tette.23 Kurt Horedt a lemezes fibulák elemzésekor hasonló következtetésre jutott.24
Annak ellenére, hogy a Marosszentanna-Csernyahov kultúra egyik nevét adó teme
tőjét Erdélyben tárták fel, az azóta eltelt évszázad alatt az erdélyi Kr.u. 4. századi temetők és települések a korszakkal foglalkozó román régészeti kutatásban mondhatni másodla
gos helyzetbe kerültek a moldvai és a havasalföldi lelőhelyekkel szemben. A régészeti kuta
tás fogyatékossága miatt nehéz meghatározni egy relatív kronológiát, ezáltal megmon
dani, hogy melyek is a kultúra legkorábbi lelőhelyei Erdélyben. Mivel jelenleg a Kár
pát-medencében a Székelyudvarhely határában, a Kadicsfalvi réten 2008-ban feltárt, de még közöletlen lelőhely az egyetlen módszeresen kutatott település25, csak a zárt objek
tumnak számító sírok, vagy a jobban kutatott temetők nyújthatnak lehetőséget a kultúra legkorábbi emlékeinek meghatározására. Anélkül, hogy részletes magyarázatot adnánk, a marosszentannai temető északi és északkeleti részén található csontvázas temetkezése
ket, a sírmellékletet képező tárgyak alapján a Rugonfalva-református papilak udvara 1 és 2. sírjait, a Mezőakna-Faluvég, Farkasvölgy, Csernáton, Kézdivásárhely, Marosújvár, Vermesen feltártakat és a hamvasztásos sírokból a Kisbácson, Kutyfalva és Marosoroszi közötti dombon, Maroslaka/Péterlaka-Csortoson, Maroscsapón, Marosgezsén, Med- gyes-Homokfürdőn, Sóváradon és Sepsiszentgyörgy-Eprestetőn feltártakat tartjuk a leg
korábbiaknak,.
Az elmúlt években Székelyföldön felfedezett és kutatott régészeti lelőhelyek26 remél
hetőleg nagyban hozzájárulnak a kultúra erdélyi másfél évszázadának relatív kronológi
ájának meghatározásához.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Évkönyve Arheologia Moldovei, Ia§i
Corpus Inscriptionum Latinarum Ephemeris Napocensis, Kolozsvár A Maros Megyei Múzeumok Évkönyve Studien zu Fundmünzen dér Antiké, Berlin Történeti források:
Ammianus Marcellinus (330-395): Róma története.
Szepesy Gyula fordítása. Budapest, Európa kiadó, 1993.
Eusebius (?-371)
[23] Székely 1969 [24] Horedt 1967, 1982
[25] Sófalvi-Nyárádi-Körösfői 2009
[26] Rugonfalva-református papilak udvara (2008), Marosvásárhely-Vár (Körösfői 2009), Csíkszentkirály (Körösfői-Darvas 2010), Székelyudvarhely-Alsólok (Körösfői-Sófalvi-Nyárádi 2010)
196
Iordanes: Getica. A gótok eredete és tettei (Kr.u. 6. sz.)
Fordította a PTE Ókortörténeti Tanszékének hallgatói munkaközössége Kiss Magdolna vezetésével. A jegyzeteket és a névmagyarázatokat írta Kiss Magdolna. Pécs, 2000., 2002.
Alföldi A.: A gót mozgalom és Dácia feladása. Budapest 1930 B. Tóth Á.: „Gothiskandza”-tól a Tisza vidékig. In: A Gepi
dák. Kora középkori germán királyság az Alföldön. Gyulai katalógusok 7. Gyula 1999, 11-28.
Bichir, Gh.: Cultura carpicá. Bucure?ti 1973
Bierbrauer, V.: Die etnische Interpretation dér Sintana de Mure?-Cernjachov-Kultur. Gudrun Gomolka-Fuchs (szerk.): Die -Sintana de Mure?-Cernjachov-Kultur. Aktén des Internationalen Kolloquiums in Caputh vöm 20. bis 24.
Október 1995. Bonn, 211-238. 1999
Bóna, I., Dáciától Erdőelvéig. A népvándorlás kora Erdély
ben (271-896). In: Köpeczy B. (szerk.): Erdély története. I. A kezdetektől 1606-ig. Budapest, 107-234.
Bursche, A.: Later román-barbarián contacts in Central Europe Numismatic evidence. SFMA 11. Berlin 1996.
Harhoiu, R.: Das Ende dér Sintana de Mure?-Cernja- chov-Kultur und die Phase dér hunnischen Expansion.
Gudrun Gomolka-Fuchs (szerk.): Die -Sintana de Műre?-Cernj achov-Kultur. Aktén des Internationalen Kol
loquiums in Caputh vöm 20. bis 24. Október 1995, Bonn, 59-69. 1999
Heather, P.: The Goths. Oxford 1996.
Ionita, I.: Contributii cu privire la cultura Santana de Mures Cerneahov pe teritoriul Republicii Socialiste Románia. Arh- Mold IV p. 189-259. 1966
Körösfői Zs.: A Marosszentanna-Cernjachov kultúra három temetkezése a rugonfalvi-református papilak lelőhelyen.
Acta Siculica II. Sepsiszentgyörgy 189-209. 2008
Körösfői Zs.: Un complex al culturii Sántana de Műre? - Cerneahov in curtea cetátii din Tárgu Műre?. Marisia XXIX Marosvásárhely 145-161. 2009
Körösfői Zs-.Darvas L.: Sápáturi arheologice intr-o casá din sec. 4. d. Chr la Sáncráieni. Csíki Székely Múzeum Évkönyve I Csíkszereda 57-82
Körösfői-Sófalvi-Nyárádi 2010
Körösfői Zs.-Sófalvi A.-Nyárádi Zs.: Töpferöfen in dér Sied- lung dér Sintana de Mure?-Kultur in Odorheiu- Secuiesc in Siebenbürgen. Szerkesztő: Jan Bemmann, megjelenés alatt