„Ma hét esztendeje, teljes harmad napja,
Hogy mi együtt vagyunk, hogy mi együtt vagyunk, Egy falás kinyeret együtt meg nem ettünk,
Egy pohárnyi vizet együtt meg nem ittunk.
Istenem, Istenem, mi ennek az oka, Mi ennek az oka,Vitéz Egri János?”
„Jól tudod, jól tudod, Kálnoki Zsófika:
Annak az az oka, hogy én téged nem is Szerettelek soha, sose is szeretlek!”
Akkor úgy megrúgá, akkor úgy megrúgá:
Az asztaltól fogva az ajtóig rúgá, Az ajtótól fogva az asztalig rugá.
Szóval így felmondta Kálnoki Zsófika:
„Elég immár, elég, Vitéz Egri János!
A bal oldalomon a nap is bésütött, A jobb oldalomon a vérem kiömlött!”
Szóval így felmondta Vitéz Egri János:
„Szógám, édes szógám, én nagyobbik szógám, Vedd fel az öledbe s tedd fel az ágyába.
Szógám, édes szógám, én nagyobbik szógám, Menjünk el nyulászni, nyulászni, vadászni.”
Szóval így felmondja Kálnoki Zsófika:
„Szógám, édes szógám, én kisebbik szógám, Húzzad elé, húzzad, én gyászos hintómat, Fogd belé, fogd belé sebes lovaimat.
[5] In.: Vargyas Lajos: A Magyar népballada és Európa I-II. köt. Zeneműkiadó. Bp., 1972.
98
A hintó a tűzé, a ló a kutyáké:
Hajtsad, úgy elhajtsad, amint csak te tudod, Az édesanyámhoz, Kálnoki Pálnéhoz, Kálnoki Pálnéhoz, az édesanyámhoz...”
„Jó napot, jó napot, lelkem édesanyám.”
„Adjon Isten, fiam, lelkem jó leányom.
Örömre jöttél-e, avagy halni jöttél?”
„Nem örömre jöttem, hanem halni jöttem.”
„Szógám, édes szógám, én nagyobbik szógám, Hágj fel err’ a fára, nézd, hol látsz világot.”
„Nem látok én sehol, csak nagyasszonyomnál.”
„Gyér oda, gyér oda, az én anyósomhoz...”
„Jó estét, jó estét, édes öreganyám.”
„Adjon Isten fiam, édes vejemuram.
Hogy hadta, mint hadta az én leányomat?”
„Jól hadtam, jól hadtam, egészségben hadtam.”
Ő is el-béméne az ő kis házába, Az ő kis házába, rejték-kamarába.
Egy karé kenyeret levág asztaláról, Egy pohárnyi vizet kitölt korsójából.
„Ügy egye ke, fiam, édes vejemuram, Mint leányom húsát, mint leányom húsát, Úgy igya ke, fiam, édes vejemuram, Mint leányom vérét, mint leányom vérét.”
Szabéd, Marosszék
Vargyas Lajos megemlíti a balladához fűzött tanulmányában, hogy nem tartozik a köz
ismertekhez. Én felemlegettem Kolozsvárt baráti, rokoni körben. Akik ismerték, arról hallottak, hogy a Nap és a Hold általnézett a Kálnoki Zsófika derekán, de kívülről nem tudták. A háromszéki Tibód községben az egyhetes ottlétünk végén rendezett búcsúesten elmondtam. Meghatottan hallgatták, s valaki megkérdezte, hogy itt már vége van? Vargyas Lajos ennyit jegyzett le, válaszoltam.
- Mégis mire gondolt, mi hiányzik? - kérdeztem.
Erre többen is mondogatták, hogy mit csinált Vitéz Egri János, ami a befejezést mondta el.
- Mit csinált volna, vitatta egy fiatal lány. Ez benne van a balladában. Ha valaki főbűnt követ el és a megbánás jelét mutatja, annak meg lehet bocsájtani.
- De az is benne van az énekben, hogy akit a család feloldozott, az tudja, hogy a tör
vény elé kell állnia.
- Hol van ez az énekben?
- Ott, hogy feloldozták és ezért tudja.6
A társadalmi rend íratlan törvényét tehát nem kell külön elmondani, nem kell róla kioktatni senkit. Ezt mindenki tudja, hogy ezután bűntudattal fel kell vállalni a világi törvények ítéletét, a földi igazságtevést. A vétkes ugyanis a legnehezebben átesett. Szembe mert nézni meggyilkolt hitvese édesanyjával és az anya a keresztyéni megbocsájtás szel
lemében feloldozta a közösség pedig tudta, hogy ezután elviszi tettét a törvény elé, s bűnét a törvény asztalára helyezi. A lelkét ugyan terheli a vétek (és ez nem csak értelmi eredetű), de a családi oldalról történt feloldás után a világi törvény büntetése, bármilyen kemény is elviselhetővé válik, mert a család esetleges megvetése keményebb a társadaloménál.
Röviden jellemezzük a ballada szereplőit, dramaturgiai alapossággal.
Kálnoki Zsófika az áldozat
Hét éves házasság után megkérdezi a férjét Vitéz Egri Jánost, hogyan lehetséges, hogy egy falat kenyeret, egy pohárnyi vizet együtt meg nem ettünk, együtt meg nem ittunk. A férje erre kereken megmondja, hogy azért történt ez így, mert „én téged nem is szerettelek soha, sose is szeretlek”.
Erre a férje szószerint agyonrugdosta „az asztaltól fogva az ajtóig rúgá, az ajtótól fogva az asztalig rugá”. Itt áll az a sor, amelyre sokan emlékeznek, de a lejegyzett balladából hiányzik:
Elég ennyi, elég, elég édes uram, Egyik oldalamon besütött a Napfény, Másik oldalamon kisütött a Holdfény
Ezután, ura parancsára a nagyobbik szolga rátette az ágyra a haldokló asszonyt. A nagyob
bik szolga és az ura elhagyták a házat, elmentek „nyulászni, vadászni”.
Kálnoki Zsófika szólította kisebbik szolgáját, kérte, hogy fogjon be, s „hajtsad, úgy elhajtsad, ahogy csak te tudod, az édesanyámhoz, Kálnoki Pálnéhoz”.
Az üdvözlésekből kibontakozik az anya-lánya meghitt kapcsolata, a lelkem, édes
anyám és lelkem, jó leányom megszólításból. Kálnoki Pálné látnoki képességű nagyasz- szony, látja, hogy leánya nem örömre jött, hanem halni menekült a családi házhoz. Zsófika az édesanyja tiszta szobájában, a vetett, tornyos ágyban átadja lelkét teremtőjének.
Vitéz Egri János, a gyilkos
Rossz férj, rossz vő, rossz ember. Kegyetlen, gyilkos hajlamú, parázna. Ez a Kálnoki Zsó- fikával való páros jelenetből kibontakozik. Miután feleségét halálra rugdosta elment nagyobbik szolgájával „vadászni, nyulászni”. Hogy e két szó a paráznaságra utal, azt vilá
gossá teszi hazatérésük, hiszen semmiféle vadászzsákmányt nem hoztak magukkal, hanem szembesülnek az üres, sötét házzal. Az istállóban nem nyihognak a lovak, a kocsi nincs a szín alatt, és a legkisebb szolga sem siet elő kaput nyitni hazatérő gazdájának. Itt kerül előtérbe a szolga, a „nagyobbik szolga”, mint táltosi lelkületű segítő.
[6] Maré sicolorum. Kézirat Szigeti Gáborné és Gyárfás Ágnes erdélyi kirándulásáról. 2000.
100
- Hágj fel err’ e fára, nézd, hol látsz világot.
- Nem látok én sehol, csak nagyasszonyomnál.”
A nagyasszony, Kálnnoki Pálné nem lakhatott közel, hiszen kocsin kellett megközelíteni.
A nagyobbik szolga mégis ott, az ő házában látta a világot, a fényt, az igazság fényét, amellyel urának szembesülnie kellett. A gyilkos nem habozott. A táltosi szóra elindult vezeklése útján.
Anyósánál először mellé beszél, alakoskodik. Nem meri kimondani, mit tett. A nagy
asszony ráhagyja, nem vonja felelősségre. Hagyja, hogy ácsorogjon az ajtóban magába roskadva tehetetlenül. Az előzetes nyulászat, vadászat nyomai mélyen bevésődve az arcára fagytak. Se székkel nem kínálták, sem ki nem ebrudalták. Hagyták állni, toporgós nyug
talanságban. Mígnem megjelent a nagyasszony. Tányérján egy darab kenyér és egy pohár víz. A gyilkos most megértette, hogy megkapja az ítéletet. Mert, ha az anya feloldja őt, neki, a gyilkosnak kell a törvény szigorát magára vennie.
Az ítélet a ballada végén van, nem kell külön leírni. A székely nemzeti közösségben ez a kötelező magatartásmód. Az anya vagy a közeli hozzátartozó „nem veszi lelkére” a gyilkos bűnét, hanem a maga részéről feloldja, hogy ne vigye a túlvilágra az ő gyűlöletét.
Valójában a saját lelkét mentesíti a sötét érzelmek igája alól. Nem kívánja további életében a gyűlölet terhét lelkén viselni.
A megbocsájtás, pontosabban a feloldás lelki mozzanata ugyanis kettős irányú.
Elsőként a feloldó, a megbocsájtó lelkére hat. Megkönnyíti a jövő világát. Leveszi a gyűlölet terhét a lélekről, esélyt ad arra, hogy a gyász megtisztító élménye uralja egyedül a lélek érzékeny mezejét, s ne szennyezze be a gyűlölet, a harag salakja.
A gyilkos esetében a feloldás tettre késztet. Arra int, hogy nem elszaladni kell, buj
dosni, menekülni, hanem szembenézni azzal, amit elkövettünk, vagyis a földi igazság
szolgáltatással. Az igazság útja vezeklés legyen. így, a másvilágon odaállhat Isten zsámo
lya elé és kérheti a végső feloldozást.
A magyarok, hunok, szóval a szkítái népek erkölcsi szabályozói ezt így tartották szá
mon, ahogy Hérodotosz mondta, nem törvénykönyvbe írva, hanem a szív lapjaira. Mert e népek a szívükben hordták a törvényt.
A fölöttes én megtestesítője. A nagyasszony
Jellemző rá, hogy megérzi lánya vesztét, de a sors rendelését elviseli. Lelke gyászol és lányát siratja, de igazságérzete éber. A pitvarában megjelenő elnyűtt, megdöbbent, magatehetet
len veje hazugságát nem cáfolja. A „jól hadtam, jól hadtam, egészségben hadtam” szavakra nem válaszol. Nem vonja vejét felelősségre, nem kiabál, nem sorolja fel saját veszteségét, nem zavarja el a gyilkost világgá, nem hívja be a cselédséget, hogy közösen utasítsák ki, aki leánya vesztét okozta. Nem vérebekkel, de még csak nem is elhalt férje fegyvereivel fogadja, hanem kiszolgáltatja neki a falat kenyeret és korty vizet, amelyekkel a szimbólu
mok nyelvén az Ő, saját megbocsájtását üzeni a gyilkosnak. Én feloldalak, az én átkom nem kísér. A gyilkos tudta, hogy ez mit jelent, de a nagyasszony is tudta, hogy a saját lelki békessége csak így őrizhető meg. Egy erkölcsileg fejlett társadalomban a lelkiismeret, mint fölöttes én, Isten jelenlétét sugallja. Isten ítélőszéke előtt Vitéz Egri Jánosnak még meg kell jelennie.
A világosság, a fény, mint főszereplő
A halálra rugdalt feleség c. népballada a műfaji kívánalom minden elemét sűríti. Tragikus, és előadásmódja homályos, amellett énekelhető. A mondanivaló lényegét a fény szerepé
vel közvetíti. A fény megelevenedik, külön életet él.
Elsőként a haldokló feleség Kálnoki Zsófika összerugdosott derekán figyelmezteti a férje, hogy hagyja abba. Ez a jelzőfény „Egyik oldalamon besütött a Napfény, Másik olda
lamon kisütött a Holdfény”. A Nap és a Hold fénye létező elem, erre nem figyelt fel a gyilkos. A halálra rugdosott asszonyt a nagyobbik szolga tette az ágyra.
Az a világosság, amire szüksége volt, az a láthatatlan lelki fény. Ennek felismeréséhez szüksége volt a „segítőre”. A nagyobbik szolgában, a táltoscselédben kapta meg a segítőt Vitéz Egri János. A táltos, a gazdája lelke mélyéről felidézte azt a parányi tiszta sugarat, ami még ott szunnyadt, s rávetítette a cselekvés útjára. A tobzódás után hazatérve, az asszonytalan, komor, sötét ház látványa előhívta leikéből a szunnyadó fénymagot. „Hágj fel err’ a fára, nézd, hol látsz világot.” Hangzik el sorsának megváltó mondata. Kereste a világosságot s ez a tény jelentette, hogy lelke megtartatik.
A ballada főszereplője nem ember, hanem a világ világossága, amely magasabb rendű minden erkölcsi szabályozónál. Aki keresi a fényt, annak megadatik a kegyelem.
A segítő
„Es vimagguc mend szentucut, húg legenec neki seged uromc scine eleut” (És imádjuk a Mindenszenteket, hogy legyenek segédei Urunk színe előtt), olvassuk a Halotti Beszéd
ben, ezzel egyértelművé tette a magyar ember túlvilági igényét, aki Urunk színe előtt igénybe szeretné venni a segítők közreműködését. E mozzanat tükre népmeséi eredetű.
A hős kéri táltos lovát, hogyha őt apró darabokra vágják, vigye el egy kendőben a Kígyó
királyhoz.7 A Szép Júlia ki erdőt zöldit, füvet virágoztat c. mesében Bors vitéz segítője, a róka szalad el és kér forrasztó füvet a kígyótól, hogy széthasogatott barátját összeforraszt
hassa. Az Arany nyílvessző című mesében először az egérke a segítő, aki a kenyérmorzsá
ért arany nyílvesszőt ad a hősnek, aztán egy királykisasszony, aki érzelmileg nem érintett, csak segít. A Háromvadas királyfinak három vadállat is segít, majd az idegen városban egy életét is kockáztató öregasszony.8
Vitéz Egri János hallgatott a segítőre. Elhitte, hogy számára egyetlen egy hely adatott, ahol fényt találhat, s ez Kálnoki Pálné nagyasszony tornáca. Gyilkolt, elzüllött, lelkét kár
hozatra adta, de hallgatott a segítőre és elindult a vezeklés útján.
Karé’ kenyér, pohár víz
A kenyér és a víz jelkép erejével idézett tárgyak. Jelképezik az élő embert, az életet, sőt a szerelmet, mint az élet továbbvitelének érzelmi csíráját.
Zsófika a házastársi intimitás hiányának megidézésére is a „falás kenyeret és a pohár
nyi vizet” említi meg. A gyilkos jelenetben szerepel az asztal, ahol a kenyér és víz általában áll, de nem szerepel az ágy, amely a házastársi kapocs szimbóluma az asztal mellett. Az asztalnál külön-külön étkeztek, de házastársi ágy nem volt a családi fészekben.
[7] Kígyó Darvitéz és Tatárvitéz
[8] A mesék a Sánta harkály (MBE. Miskolc, 2009.) című meséskönyvben olvashatók
102
Ajtótól asztalig rúgá, mondja a ballada. Az asztal a bűnbak, a falás kenyér és a pohár víz helye, mely üresen áll, hiszen hét éve és három napja nem került sor közös étkezésre.
Az ajtó nyílászáró, az asztal az oltár családi bútordarabja, az ágy az élet, a szerelem és az álom szent helye a családi házban.
A Vitéz Egri Jánosék házának pitvarajtaja a halál útjára csikordult. A falás kenyér és a pohár víz szakralitásától megfosztott asztal a lélek kiüresedését gerjesztette elő. A hal
dokló, ajtó és asztal között magára hagyott asszony látására nem igyekszik más, csak az égitestek, a Nap és a Hold.
Nap és a Hold
A két égitest a szilárd kozmikus rend küldötte. Ők azonosulnak a fájdalmas, szenvedő asszonnyal. Sebein be és kitekintenek, felmérik a veszteséget, s jelen lesznek, mert világí
tanak a léleknek a Mennyországba vezető út mezsgyéjén. A Nap és a Hold az égi rend hírhozója, hírvivője, népünk e két égitestet mindig a teremtő trónusa jobb és bal oldalán képzelte el, valahogy úgy, mint a Magyar Szent Korona Pantokrátorának ábrázolásán.
Egy skót népballadában, egy tobzódó lakomán a szerelmesek a Szép Janet és Willie vesztére törnek. Willie lelkében ugyanaz a szakrális szimbólumrendszer lép működésbe, mint a halálra rugdalt feleség esetében.
Egyétek azt a kenyeret - szólt - Igyátok azt a bort,
Nappal sirassák kedvesem,
Engem, ha kél a Hold. (183-188. old.)9
Az égitestek szimbolikája mindkét esetben szakrális töltetű és az erkölcsi ítélet erejével hat.
Nem a dáridó vadját és halát emlegeti, hanem a halálba induló szentek kenyerét és borát.
A halál ösvénye az égi misztériumjáték kezdőképe. Díszlete a Nap és Hold, kelléke a kenyér és víz, esetleg a bor. Nem kell körülírni, miről van szó. A tárgyak ősképe egyazon gondolatsort indítja el a hallgatóban. Tudjuk, hogy a halál útjára lépett a szerelmespár, de azt is, hogy a teremtés két eleme a fény és a víz, új életet kelt. Szép Janet és Willie kis babá
ját a nagyszülők és a család szeretete fogja felnevelni. A Kálnoki Zsófika ura a közösségi szokásrend alapján felvállalja az igazságszolgáltatást, hogy majdan a másvilágon meg merjen jelenni Isten ítélőszéke előtt is, hogy Isten „... bocsássa (meg) ő bű n ét.... és adjon neki mennyei országba utat ...” (111-112. old.)10
Gyárfás Ágnes
[9] A Szép Janet. In.: Angol és skót népballadák. Ford. Gombos Imre. Magvető Könyvkiadó. Bp., 1995.
[10] In.: Gyárfás Ágnes: A Halotti Beszéd mondattana. MBE. Miskolc, 2010.