De térjünk most már vissza Atilla legnagyobb tettéhez. (Győzelmét ki nem használva visszavonul Róma falai közeléből.)
E rejtély csak mint a régi magyar küldetéstudat központi kérdése tanulmányozható érdemben, ezért itt nagyon röviden összefoglaljuk a kérdéskört.
Rövid kitérő a régi (történelmi) magyar küldetéstudatról
A régi (történelmi) magyar küldetéstudat elsősorban az Igazsággal van összefüggésben.
Az igazság mellett, ami elvont fogalom, különleges a szerepe a régi magyar hitélet világában az Igazságnak, aki égi személyiség. Ő az az Égi Lény, akivel a beavatott, a szak
rális személy tarthatta a kapcsolatot. A szakrális királynak pedig nem volt ennél fontosabb feladata.
Ki az Élő Égi Igazság? Isten Önvédő megnyilvánulása: az Isten akaratát érvényesítő legnagyobb Erő, legszilárdabb Hatalom. Büntető vagy védelmező hatalom: igazságér
vényesítő, illetve szeretetoltalmazó. A régi magyarság hite szerint az Élő Égi Igazság népet választ magának, aki által érvényesíti akaratát. A magyarságot. A régi magyar küldetéstudatban a magyarság azért az Ég népe, mert az Élő Égi Igazság akaratának méltó végrehajtója. A magyarság különleges szerepe tehát az Élő Égi Igazságnak a méltó szolgálata.
(A régi magyar küldetéstudat központi kérdése, hogy a magyarság Isten által feladatra kiválasztott nép. De jegyezzük már itt meg azt is, hogy a magyar küldetéstudatban nyoma sincs annak, hogy a magyar egyetlen kiválasztott népe Istennek. Egyetlen nagy feladatra kiválasztott - erről szól a magyar küldetéstudat története. És az is bizonyos, hogy a magyar küldetéstudatban nem szerepel sem erőszakos magyarosításnak, sem erőszakos hittérítésnek a célkitűzése.)
Az Élő Égi Igazságnak (mint Isten önvédő megnyilvánulásának) formát öltése nagyon változatos lehet, de jelen lehet testet öltés nélkül is mint legfelfoghatatlanabb, de nagyon is érzékelhető isteni erő - nagyon nagyjelentőségű sorsdöntő eseményeken is. E legfelfog
hatatlanabb, de a történelemben mégis leggyakrabban érzékelt isteni erőt a szakirodalom legtöbbször latin szóval numennek nevezi. Szótárban numen, numinis (kis kezdőbetűvel)
= isteni erő, istenség. Numen tehát az, ami megnevezhetetlen, de létezésénél semmi sem nyilvánvalóbb, felfoghatatlan, de megtapasztalható, és megtapasztalása az ember legcso
dálatosabb és legfélelmetesebb élménye.
A numen érzékelhető, de nem látható, az Élő Égi Igazság más megjelenési formái láthatók. (Nem minden helyzetben mindenki számára.)
Mindig a kor hitvilága képzetei, illetve fogalmai segítségével írták le az Élő Égi Igazságot, a kereszténység előtti történetekben természetesen másképpen, mint a keresztény történe
tekben. A keresztény történetekben általában tüzes karddal lesújtani készülő angyal.
Az Élő Égi Igazság (akármilyen formában van jelen, akkor is, ha numenként) meg
mutatkozása lehet védelmező, bátorító vagy figyelmeztető, de lehet fenyegető is.
6.
A magyar mitológiában és népmesében az Élő Égi Igazság gyakran hadnemtőként („hadvégzetet” beteljesítő tündérként) jelenik meg.50 Leghíresebb közülük Tündér Ilona.
Emlékeztetünk arra, hogy Tündér Ilona mint Élő Igazság gyakran azonos Nagyboldog
asszonnyal (aki viszont mint az Égi Világ Leghatalmasabb Úrnője az ősi magyar hit
világban volt azonos az Égi Igazsággal), de nem minden történetben.
Az Élő Égi Igazság legismertebb megjelenési formája a magyar archaikus hagyo
mányban (mitológiában, mondában) a csodaszarvas. Ezért jelenhet meg Nagyboldog
asszony is csodaszarvasként.
A magyar szépirodalomban az Élő Égi Igazság legtöbbször a Magyarok Istene.
A Tárih-i Üngürüszben az elvont igazság mindig kisbetűvel szerepel, az Élő Égi Igaz
ság naggyal, de nemcsak a nagy kezdőbetű különbözteti meg az előbbitől, hanem az égi személyiségeknek kijáró hódoló szavak is.
Az Élő Égi Igazság krónikáinkban, mondáinkban és regösénekeinkben
Mindenekelőtt a csodaszarvas monda szarvasára és az Emese álma turulmadarára hívjuk fel a figyelmet, hiszen a csodaszarvas is, a turulmadár is az Élő Égi Igazság megjelenési formái. Elsősorban azt sugalmazzák, hogy Isten sajátos értelmet szánt a magyar létnek.
A Góg és Magóg monda és az Isten kardja-monda is - mely szerint Atilla kardja Isten kardja - a régi magyar küldetéstudatról szólnak. (Góg és Magóg mondájáról lentebb még szólunk.)
Az Élő Égi Igazság legismertebb megjelenési formája a magyar archaikus hagyo
mányban (mitológiában, mondában) a csodaszarvas. Ezért jelenhet meg Nagyboldog
asszony is csodaszarvasként.
Kézai Simon krónikájában az Élő Égi Igazság mint rejtélyes szarvasünő segít hazát találni a magyar nép ősapáinak - segít, mert Isten sajátos értelmet szánt a magyar létnek.
Idézni fogjuk lentebb teljes terjedelmében a krónikának azt a részét, amely arról szól, hogy Hunor és Magyar, Ménrót elsőszülött fiai kimentek vadászni „Meótisz ingoványaiba, amikor is a pusztaságban egy gímszarvas jelent meg előttük; ők üldözőbe vették, az meg menekült előlük.”51
Erdélyi Zsuzsanna gyűjtésében olvashatjuk az archaikus népi imádságot Bol
dogasszonyról [valójában Nagyboldogasszonyról], aki égen menő szép madár, azaz szár
nyas angyal:
„Égen menő szép madár De nem madár, szárnyas angyal Szárnya alatt a szent ótár Szent ótár alatt az igaz hitbe Igaz hitbe Boldogasszony...”52
[50] Vö. Ipolyi Arnold: 1854. 74-77.
[51] Kézai Simon: 1984. 115-163.
[52] Erdélyi Zsuzsanna: 1976. 455.
172
„Az Úr megtestesülésének nyocszáztizenkilencedik esztendejében - írja Anonymus - Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-mogyerben Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva, teherbe ejtette őt.
Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben fel
tűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak.”53
Az Élő Égi Igazság ez esetben turulmadárként erősíti meg a magyar küldetéstudatot.
Az Élő Égi Igazságról, aki legyőzhetetlen, természetesen nem csak a régi magyarok tudtak.
Julius Evola azt fejti ki igen meggyőzően, hogy „a klasszikus tradícióban minden győzelemnek egyben szakrális jelentősége volt; és a győztes csatamezőn megünnepelt császárban, hérósban, vezérben - miként a szakrális ludusdk [játékok] győzteseiben is - olyan mystikus erő hirtelen megnyilvánulását pillantották meg, amely átalakította és az emberi lét fölé emelte őket.” A rómaiak hittel hitték, hogy egy háborúban akkor győzhet
nek „materiálisán, ha előbb mystikusan megnyerték - vagy legalábbis mystikusan befo
lyásolták kimenetelét.”54
A nyugat-európai írók közül legtalányosabban és legszebben Dante ír az Élő Égi Igaz
ságról.55
Mindezek után mutassuk be az Élő Égi Igazságnak és Atillának mint szakrális király
nak a viszonyát.
Az Élő Égi Igazság és Atilla, a szakrális király
Az Élő Égi Igazság és a szakrális fejedelem viszonyának a megítélésekor nagyon fontos annak a figyelembevétele, hogy kinek az érdekében jelenik meg az Égi Igazság, de még fontosabb, hogy akinek megjelenik (akár elrettentőként, akár védelmezőként), az mikép
pen fogadja. A valódi szakrális fejedelem akkor is ellenkezés nélkül tudomásul veszi, mit kíván az Égi Igazság, ha ő kerül hátrányos helyzetbe. Például győzelmét ki nem használva kell visszavonulnia, mint Atillának Róma falaitól.
Raffaellónak a Vatikán Héliodórosz-termében látható freskója (Atilla Róma falai előtt vagy másik címén: Leó pápa és Atilla találkozása) elmesél egy történetet, melynek köz
ponti hőse Atilla.
A freskón látható történet ennyi: az Élő Égi Igazság felszólítja Atillát, hogy Rómát ne támadja meg. Atilla engedelmeskedik.
A képen csak Atilla és kísérete fogja fel az Élő Égi Igazság jelenlétét, Leó pápa és kör
nyezete nem. És ez azt jelenti, hogy a kép nem Atillának és Leó pápának a küzdelméről szól, hanem Atilla és az Élő Igazság viszonyáról. És arról szól, hogy Atilla valódi szakrális
[53] Anonymus: 1975. 137-138.
[54] Evola, Julius: 1997. 175-178.
[55] Dante, Alighieri: 1957. 11.
király. A freskó Atillája ugyanis visszariad és engedelmeskedik. És ez esetben a döntő próba éppen az engedelmesség próbája. Ha Atilla nem lett volna valódi szakrális király, akkor nem ismervén fel az Élő Égi Igazságot, szembe is fordult volna vele - teljesen reménytelen küzdelemben. És akkor bizony Róma megmenekülésének nagy napja nem Atilla felmagasztalásának, hanem csúfos bukásának: önmaga és hadai megsemmisülésének a napja lett volna. De Atilla engedelmeskedik, így Róma felszabadul, Atilla pedig fel
magasztosul.
Hasonló magasztos tettet azóta senki nem követett el, s ennek az az egyik követ
kezménye, hogy napjainkra Atilla magatartása felfoghatatlanná vált. Próbáljuk meg azért felfogni. Mivel magyarázható Atilla magatartása?
Történetírók, krónikások, festők legtöbbször félelmetes Égi Lénynek látják az Élő Igazságot, Isten önvédő megnyilvánulását, akivel Atilla hadjáratai során rendszeresen találkozott. Mint szakrális király, mint Isten ostora.
De akárhányféleképpen írják le, festik le, milyen volt az Élő Égi Igazság, segí- tő-bátorító vagy fenyegető, üdvtörténeti szempontból tulajdonképpen egy és ugyanaz, amit írnak, illetve festenek.
Azt írják meg, azt festik meg, hogy az Élő Égi Igazság megjelent időnként Atilla tábo
rában, tudomására hozta Atillának akaratát, Atilla pedig mindannyiszor engedelmeskedett.
Ha Atilla szakrális király volt, akkor így volt ez rendjén: hadjáratait az Élő Égi Igazság jelenlétében kellett megvívnia.
És bizonyíték bizony mindez arra, hogy Atilla valóban szakrális király volt.
Fentiekhez fűzzük még hozzá: ha méltóképpen tekintetbe vesszük, hogy Atilla nem más, m int korának legnagyobb szakrális királya, akkor az is nyilvánvalóvá válik szá
munkra, hogy Atilla számára nem lehetett még csak rendkívüli sem, hogy Isten neki üzen, hogy közli vele akaratát, bár az Élő Égi Igazság megjelenési formáival (akár testet öltőkkel, akár testet nem öltő numenekkel) való találkozást megszokni bizonnyal nem lehet. Szak
rális király esetében - aki beavatottságának köszönhetően a félelmetes angyalok megje
lenésének az értelmét képes azonnal felfogni, vagyis az Élő Égi Igazságot felismerni - nem lehetett szó sem riadtságról, sem félelemről, annál inkább elragadtatottságról vagy eksztá
zisról, illetve a mysterium tremendum szavakkal leírhatatlan átéléséről.56
Az a mysterium tremendum nyűgözhette le Atillát - és nyilván nem először és nem utoljára, hanem valahányszor az Élő Égi Igazsággal találkozhatott -, amely Mózest is mindig hatalmába kerítette, ha Isten akaratát megadatott neki meghallgatni. Atilla arcán tehát csak a csodával ismételten találkozó ember megrendülését láthatták a szemtanúk.
ATILLA LEGNAGYOBB TETTE A KRÓNIKÁKBAN
Kézai azt írja, hogy „... a pápa a kereszt jelével és a római papsággal Eteléhez sietett, és Ravenna előtt a mezőn találkoztak egymással, s a király terhesnek tartotta, hogy meg
engedje, amiket a rómaiak kértek, a beszélgetés közben Etele véletlenül föltekintett, és
[56] Rudolf Ottó a numennek jelenvalóként való megtapasztalásáról írván mondja, hogy „ez a
mysterium tre mendum,
a rettentő titok érzete.” (Ottó, Rudolf: 1997. 22.)174
észrevette, hogy feje fölött egy emberalak lebeg, kardot forgatva kezében, s azzal fenyegeti, hogy fejét veszi. Ettől azután megrettent szívében, a rómaiak összes kérését elfogadta.. ”57
A Róma elfoglalására készülő Atilla természetesen a Képes Krónikában is találkozik az Élő Égi Igazság megjelenési formájával:
„Atyla király meghallgatta a rómaiak ígéreteit és szavait, s noha terhesnek találta, mégis teljesítette kívánságukat az apostoli szék iránt való tiszteletből, és mert megijedt egy látomástól. Amikor ugyanis a király felemelte a tekintetét, a feje fölött a levegőben egy lebegő embert pillantott meg, aki kardot tartott a kezében, és fogát csikorgatva azzal fenyegette, hogy elcsapja a fejét. így hát a király teljesítette a rómaiak követelését...”58
Forduljunk még néhány krónikaíróhoz. Meggyőződhetünk arról, hogy valóban nem akad közöttük olyan, aki másképpen mutatja be Atilla visszafordulását.
Thuróczy János krónikájában Atilla így magyarázza meg tettét kíséretének:
„Nem annak személyét részesítettem én ilyen nagy tiszteletben, aki hozzám jött; ott állt mellette egy másik férfiú papi ruhába öltözve; alakja és nézése szigorú, tiszteletet parancsoló fehér szakálla hosszú: meztelen kardot tartott kezében, és harsány hangon és fogait rám vicsorítva, halállal és rettenetes pusztulással fenyegetett, ha nem adom meg mindazt, mit a pápa kér.”59
Thuróczy annak ellenére elfogulatlanul mutatja be Atilla visszafordulását, hogy for
rásai nyugati krónikák.60 És nyilván azért rendkívül nagy ennek a jelentősége, m ert Thuróczy krónikájában Atilla magatartása és cselekedetei olyanok, amilyennek a régi - Atillát még tisztelő - nyugat-európaiak látták.
Antonio Bonfini Atilla-képe
Bonfini, aki Mátyás király megbízásából kezdett hozzá a magyar történelem megírásához, Atilláról mint Mátyás nagy elődjéről ír, de sokkal hitelesebb és tárgyilagosabb, mint történész-utódai. Atilla legfelfoghatatlanabb tettét viszont ő sem érti.
Ismerkedjünk azért Atilla Róma kapuitól való visszafordulása történetének a Bonfini által leírt változatával is.61 Bonfini ugyan félreérti mindazt, ami Róma falainál történik,
[57] Kézai Simon: 1984. 130.
[58] Képes Krónika: 2003. 55.
[59] Thuróczy János: 1980. 64.
Thuróczy krónikája szerint Troye városánál már találkozik Atilla és népe az Igazsággal. Mikor akár Lu- pus püspök „barátságos magatartása miatt, akár amiatt, mert megszállta őket az Isten - mint némelyek állítják - átvonultak a városon, és senkit sem bántottak...” Uo. 52.
De mi történt, amikor Reims városát dúlja a hun sereg?
„Némely történeti műben az is olvasható, hogy a vértanú legyilkolása és a város elpusztítása után a hunokat hirtelen rettegés szállta meg. Mintha harcoló égi seregeket láttak volna, mintha maga a bazilika is rettenetes zúgástól visszhangzott volna. Ezért nem is fosztották ki a várost, hanem elmenekültek.” Uo. 55.
A „catalaunumi” csata idején egy remete azt jósolta Atillának, hogy a mindenható Isten „ez alkalommal a te kezedbe adta szigorának kardját. Te ugyanis az Isten ostora vagy, és az Isten a te keménységeddel akarja gyógyítani az ő igaz útjáról letértek gonoszságát; de visszaveszi tőled ezt a kardot, mihelyt akarja, és másnak adja át. De hogy megtudd, hogy a háborúban mindig győzedelmeskedni nem emberi, hanem isteni hatalom műve, ez alkalommal te maradsz alul az ütközetben, nem a rómaiak; de azért a neked kiszabott idő lejárta előtt nem hull ki kezedből az üldözés kardja, és ez alkalommal sem fog teljesen megsemmisülni hatalmad.”
Uo. 48.
[60] Vö. Ipolyi Arnold: 1854. 76. És a hasonmás kiadás függelékei: Budapest, 1987. 91-92.
[61] Bonfini, Antonio: 1995. 146-149.
leírása mégis tanulságos. Csak helyesen kell olvasnunk. Mátyás király krónikása már nem hiszi el, hogy Atillát az Élő Égi Igazság térítette vissza, ezért drámai erejű szöveget ad Leó pápa szájába: legyen mitől megijednie Atillának.
Olvassuk! Mert nemcsak annyit tudunk meg, miképpen gondolkoztak Atilláról Bon- fini századában, nemcsak annyit, régebben milyennek látták a nyugati világban Atillát, miképpen tekintették őt Isten ostorának, hanem azt is, milyen volt az igazi Atilla, a szak
rális világkirály. Csak legyünk résen.
„Nem annyira emberi - kezdi Leó pápa a beszédét Bonfini történetében -, mint isteni akarattal jövünk hozzád az apostoli karral, (...) jól tudjuk, hogy mennyei szándék adott téged a népeknek Isten ostorául és a nemzetek félelméül. Megértettük, hogy téged, aki a legembertelenebb nemzetségből származol, az Űr nem alapos ok nélkül emelt e magas csúcsra. Mert a keresztény nép gonoszsága és istentelensége olyannyira eláradt, hogy a mindenható ostora nélkül nem lehet megfékezni, és az ég rád bízta a hatalmat, hogy az embereken behajtsd a büntetést. És - ha türelemmel hallgatod az igazságot - hát azért tett meg haragjának hóhérává, hogy az embereket kiérdemelt büntetéssel sújtsad, és kegyetlenségeddel mindaddig tombolj, amíg meg nem tudod, hogy eleget tettél az isteni igazságnak.”
Atilla küldetéséről a továbbiakban is hiteles szavakat olvashatunk, csak el kell feled
nünk, Bonfini kinek a szájába adja e szavakat. Nyilvánvaló, hogy csak egyetlen esetben tarthatjuk hitelesnek Leó pápa szónoklatát: ha feltételezzük, hogy nem ő, hanem maga az Élő Égi Igazság mondja Atillának.
„Láttuk, amint lánggal és karddal pusztítod Isztriát és a Pón túli területet, de egy szó- nyi üzenettel sem gátoltunk, és azért nem, hogy e láng végre kijózanítsa a népeket, és romlatlanul tiszteljék megváltójukat. Most pedig, Attila, így értsd a hatalmas Isten aka
ratát: A jóságos és mindenható Jézus Krisztus megparancsolja neked, hogy most fordulj vissza, nem tűri, hogy a Pón átkelve tovább dühösködj öldökléssel, fosztogatással, gyúj
togatással. A Pón alul jámbor nép él, Itália többi része mentes minden mocsoktól, és kitart az igaz hitben, mellette áll a leghathatósabb védelmező, ég és föld királya, a mindenség teremtője.”
A továbbiakban Bonfini Leó pápája változtat hangnemén, mintegy felcserélvén az Élő Igazság szerepét Atilla szerepére, és mondja szép szavakkal a szép gondolatokat, melyek másnak részei nem lehetnek, mint a szakrális királyok - mégpedig keresztény szakrális királyok - hitvallásának:
„Mert mi lehetne esztelenebb, mint Isten ellen fegyvert emelni? Mi lehetne nagyobb hálátlanság, mint csatarendbe állni az ellen, akitől az életet, a méltóságot, a hatalmat meg a számtalan egyéb javakat kaptad?”
Folytatja szónoklatát „drámai erejű” fenyegetéssel, majd a félelem elbátortalanította Atilla elkullog a Bonfini kitalálta drámai helyzet színteréről, de nem úgy, ahogy a való
ságban elvonult Rómától, miután tudomásul vette az Élő Égi Igazság akaratát.
Egyébként Bonfini azt is elmondatja Atillával, ami már igen közel áll az igazsághoz:
„Nem a kis papi csoport ijesztett meg engem, mondta, és nem a pápa, hanem az a két öreg keltett bennem rettegést, aki hosszú szakállal, tiszteletet és félelmet parancsoló arcki
fejezéssel a férfi feje fölött kivont karddal állt, és nekem szegezett fegyverével szörny
halállal fenyegetett meg, ha küldöttjének nem engedelmeskedem.”
176
Leírja Bonfini még az Élő Égi Igazság megjelenési formáit is, de hinni nem hiszi, amit leír. Atilla ügyes önvédelmi magyarázkodásának tartja.
Mielőtt arról szólnánk ismételten, hogy az újkor és a legújabb kor történészei, nem tudnak mit kezdeni Attila legnagyobb tettével, vegyük tekintetbe a következőket: arra, hogy Atilla szakrális király volt, éppen az a legfontosabb bizonyíték, hogy a neki teljes mértékben kiszolgáltatott Rómát nem foglalja el (győzelmét ki nem használva visszavo
nul), mégpedig égi parancsra.
A nagy ellentmondás és feloldása. Még egyszer a régi magyar küldetéstudatról Az ellentmondások oly képtelen feloldása, hogy Isten büntetésre kiválasztott népe nem megtisztítani akarja a földi világot, hanem megsemmisíteni, hogy az Isten ostoraként küzdő hadvezér vagy az Isten kardjával hadakozó hős maga az Antikrisztus, csak az egyre felületesebb történelemtudományban jelentkezik. Tudjuk persze az okát: a történésznek akkor is le kell alacsonyítania a görög-római világ ellenfelét, ellenségét, ha a források sze
rint Isten küldötte. A történésznek akkor is a bizánci vagy a római világ hatalmasságait kell a kereszténység védelmezőinek tekintenie, ha züllöttségükről, erkölcstelenségükről ő hiteles forrásokból szerzett tudomást, mert hivatalosan ők a kereszténység védelmezői, azaz nekik kellene lenniük a kereszténység védelmezőinek. És ha Isten mégis bünteti őket az Élő Égi Igazság szolgálatában álló néppel, annak vezetője csak maga az Antikrisztus lehet, de nem másért, hanem csak azért, nehogy valamely bizánci vagy római uralkodó kapja meg - züllöttsége, hitetlensége, Istennel való szembefordulása hívnák fel erre a figyelmet - az Antikrisztus címet.
Hozzunk fel erre egy példát.
Azt írja Eckhardt Sándor, hogy a hunokat „már történelmi megjelenésük idején valami félelmetes nimbusz veszi körül: apokaliptikus képzetek, világ-végétől való rettegés, az Antikrisztus megjelenése kapcsolódik a hatalmas erejű lovas tömegek elő
nyomulásában.”62
Eckhardt olyan tipikus hibát követ el, amelyet előtte és utána is elkövetnek a meta
fizikai megközelítést nem vállaló tudósaink. Érvelésében megteremt egy ellentmondást, kiélezi, mégsem oldja fel, mert nem mer vagy nem tud szembefordulni a hun- vagy Atil
fizikai megközelítést nem vállaló tudósaink. Érvelésében megteremt egy ellentmondást, kiélezi, mégsem oldja fel, mert nem mer vagy nem tud szembefordulni a hun- vagy Atil