Egyetlen fa sem képes a tomboló, dúló viharoknak ellenállni, ha nem hatal
mas a gyökérzete, ha nem nagyon mélyről szívja magába az éltető erőt.
M inden „népfának” a múltja, a történelme a gyökérzete, amelyre jobban kell vigyáznunk, mint a szemünk fényére. Csak az el ne korcsosuljon, csak azt ki ne gyilkolják alólunk! M ert a történelem, az ősi múlt nem mögöttünk van, hanem alattunk, mint a fa gyökérzete.
Dr. Bakay Kornél Jöttem, hogy megtaláljam unámi őseinket
Hős őseink szellemét felkeresni jöttem
Jöttem, mert bazsalikomok füstje szellem vére hívott Vadászok útján égi csapáson betérni visszajöttem Ős-Magariába...
Nepáli magar sámánének részlete.
Csáji László Koppány közlése nyomán.
KERESSETEK, KUTASSATOK...
Az utóbbi hónapokban kissé megkésett tanulmányaim a szegedi teológiára szólítanak, így gyakran megfordulok a Dóm tér nemzeti panteonnak szánt kerengőjében, meg-meg- állva Ipolyi Arnold, Kálmány Lajos vagy éppen Bálint Sándor emlékműve előtt. Itt van Körösi Csorna Sándor darzsilingi sírhelyének jelképes mása is. Kőbe vésve olvasható Körösi Csorna híres, bár tudományos gyakorlatra alig-alig váltott fölszólítása: „Keressetek, kutassatok, mert az egész világ egyetlen nemzete sem talál annyi kincset kultúrájának gya
rapítására, mint a magyar társadalom az ősi indiai kultúra tárházában.”
A XX. század közepére - e tekintetben bizonyos fokig rendszerektől függetlenül - odajutottunk, hogy a Körösi Csorna Sándor szellemi örökségén haladó kutatókat tudo
mányos érvek helyett, tudományon kívüli tekintélyfosztással próbálták a diskurzus hatókörén kívül rekeszteni. Talán egyik legjellemzőbb példája ennek Huszka József, aki a magyar nép művészetét, díszítő.kedvét eurázsiai kitekintéssel vizsgálta. Fölvetette
díszítőművészetünk térben és időben való kapcsolatrendszerének összehasonlító alapú vizsgálatát, ezen belül pedig az ókori sumir, pártus, majd a perzsa, az indiai és más keleti művészetekkel való ízlésbéli rokonság lehetőségét.1 Útkeresését és fölismeréseit a jó szándékú kritika helyett durva és személyeskedő elutasítás fogadta. Ennek ellenére elmélete és szemlélete - különösen a szecesszióban kibontakozó, magyar jelleget kereső iparművészetben és építészetben - igen nagy hatású volt. A magyar műveltség folya
matosságát vitatok sorában Palotay Gertrúd a magyar népi hímzésekről írva az 1940-es évek elején már egyenesen úgy fogalmaz, hogy azokon hiába keresünk bármiféle keleti hatást, ha mégis találnánk bármiféle analógiát, az csupán a török hódoltság korára vezethető vissza.1 2
Mindezek ellenére népünk Szent István előtti hitvilága, és ezzel összefüggésben hagyományos népi műveltségünk archaikus elemeinek kérdése jó két évszázada egy
aránt leköti a magyar tudományos kutatás java részének, de a gondolkodó magyar közvéleménynek a figyelmét is. Ez az élénk érdeklődés mindenképpen indokolt, hiszen ha nemzetünk és műveltségünk belső felépítését meg akarjuk ismerni és érteni, meg kell néznünk népünk világról alkotott képét. Itt természetesen nem egyes korok állan
dóan alakuló népi képzetköréről, a társadalmi formák, a birtokviszonyok és a termelő- eszközök változásainak szorításában lévő látásmódjáról kell szólnunk, hanem arról a rendkívül archaikus belső világképről, ami mindezek mögött tértől és időtől függetlenül változatlan maradt a hagyományőrző közösségek fönnmaradásának utolsó idejéig, sok esetben napjainkig.
Szűkülő világunkban számos olyan eszköz, és lehetőség adódik a párhuzamok, az analógiák keresésére, amelyek eddig csupán rendkívüli erőfeszítéssel, anyagi, fizikai és szellemi energiák fölhasználásával voltak elérhetők. Mindenek előtt ilyen eszköz az Inter
net, amely sok esetben a tudománytól távol eső lehetőségek fölkínálásával - bizonyos mértékig véletlen, vagy inkább gondviselésszerű - adalékokat szolgál egy-egy téma jobb megismeréséhez, az analógiák szélesebb körű föltárásához. A közelmúltban Turovszki Krisztián barátunk hívta föl a figyelmünket az global.ebay.com című internetes ócskapiac kínálatára, ezen belül pedig egy megvételre fölkínált teljes nepáli tamang sámánöltözetre.
A meglehetősen szűkszavú tárgyleírás megadja a ruha méretét, színét, valamint szól arról, hogy az anyagot géppel varrták össze. Megjegyzi, hogy a tárgyegyüttes díszére válhat minden ebben a témában érdekelt köz- vagy magángyűjteménynek, továbbá arról, hogy az öltözet viselőjét sebezhetetlenné tette az ártó szellemek támadásaival szemben.
A sámánöltözetről készült fényképfelvételek figyelmesebb vizsgálata közben megdöb
benve tapasztaltuk, hogy a XX. század közepén készült öltözék jelanyaga, a jelek rendszere pontosan visszaolvasható a magyar népi világkép és hitvilág belső szerkezetének ismere
tében. Természetesen ez első olvasatban nem veti föl semmiféle közvetlen direkt kapcso
lat lehetőségét, de igen is szükségessé teszi ennek a figyelemre méltó analógiának a kellő mélységű, előítéletektől mentes átgondolását.
[1] Huszka 1930.
[2] Palotay 1941.
128
HOL VISELTÉK EZT AZ ÖLTÖZÉKET?
Aradi Éva közelmúltban megjelent hiánypótló művében az alapvetés szintjén összegzi mindazt, amit a fehér hunok V-VI. századbeli hódításairól, indiai és baktriai háborúiról, és a ma is India északnyugati tartományában, a közel negyvenmillió lakost számláló Rádzsasztánban élő hun leszármazottakról tudnunk illene.3
A most emlegetett területtel északkeletről határos Nepál magarjai az egyébként valóban bőséges írott források ellenére sem tudják, hogy honnan érkeztek jelenlegi lakóhelyükre.
Egyes feltételezések szerint a magar törzsek Kasmírból érkeztek volna, tehát a „kas” népe, a kusok vagy kusánok lehetnek az őseik. Mások szerint nem India, hanem Tibet felől érkező közép-ázsiai eredetű népesség volt a magarok őse. Mindenesetre a nepáli magarok ma a Himalája magas hegységében élnek. Lélekszámúk a források szerint jó másfélmillióra tehető.
Három egymástól jelentősen eltérő nyelvjárást a khám magart, a magarkurát és a kaike-t beszélik. A magar hagyományokat leginkább megtartó khám magarok földjére, Belső-Ma- garia területére már Körösi Csorna Sándor is szeretett volna eljutni, mert a Ghurka hadsereg magar nemzetiségű katonáinak elbeszélései fölkeltették az érdeklődést.
A magarok uralmát és királyságát a Csetnikek és a Brámiak törték meg. A hódítók, elő
ször a sámán papokat végezték ki, hogy ezáltal a mesemondó, regélő, írástudó, áldozati-szer
tartást, esketést végző papok elpusztításával az akaratukat és vallásukat rájuk erőltessék. így a tartós indiai befolyás a kitartásukat sorvasztotta, egységüket rombolta. Megélhetésük for
rása az önellátás és a tejköpülés, amit értékesítenek. Utaik a hegyi ösvények, fárasztó az utazás és a szállítás. Az, aki ki tud e zárt közösségből törni, az maga a csoda. Idáig az elszi
geteltségük óvta meg őket a gazdasági gyengeségük ellenére a széthullástól.
A magarokon keresztül lassan eljutunk végre a tamangokig. Csáji László Koppánytól tudjuk, hogy ők a magarokkal rokon kis nép, amely a népi emlékezet szerint Dzsingisz kán harcosainak, a nagy kán halála után az óriási hegyek között meghúzódott maradéka.4 Talán nem tévedünk nagyot, ha ezt az eredetmondát párhuzamba állítjuk az Attila nagy
király halála után az erdélyi hegyek menedékébe húzódó hun-székely hagyománnyal.
A tamang nyelv a tibeto-burmai nyelvcsaládba tartozik. Hagyomány az is, hogy Nepál népei közül három, a tamang, a gurunk és a magar mind a házasság, mind pedig a harc területén a legszorosabb testvéri szövetséget ápolja.
Persze, mint a legelzártabb közösség tárgyi hagyatékához tartozó sámánöltözet inter
netes árverése is mutatja, Nepált is elérte a globalizáció. Helena Norberg-Hodge Ladakh- ról készült filmjéből és Csáji László Koppány imént idézett könyvéből is tudjuk, lassan-las- san ez a vidék is betagozódik abba az amerikanizálódó dél-ázsiai térségbe, amelyben valójában nem történik más, mint hogy a szűkkeblű gazdasági meggondolások, olyan erős és kényszerítő hatást gyakorolnak a természetre és az évezredek szellemi örökségét hordozó emberi kultúrára, hogy azok a nyomás súlya alatt összeomlanak. Talán már csu
pán idő kérdése, hogy van e még néhány olyan elzárt magar, gurung, tamang, vagy éppen takuri közösség, amely őrzi az ősi sámánok hitét, azt az emberi műveltséget, amely az embert egykor a Teremtő képéhez tette hasonlatossá.
[3] Aradi 2008.
[4] Csáji 1999.
KI VISELTE EZT A RUHÁT?
Esetünkben egy sámánöltözet jelanyagának titkait kívánjuk számba venni. Elöljáróban talán nem hiábavaló szót ejtenünk magáról a sámánizmusról. A klasszikus szakirodalom az ural-altaji, turáni, török és észak-amerikai indián népek gyógyító, egyéni és közösségi konfliktuskezelő gyakorlatát nevezi gyűjtőnéven „samanizmus”-m k. E gyakorlat központi alakja a sámán, a lélek világába különböző révülési technikákkal behatolni, és ott közle
kedni képes gyógyító vagy orvosságos ember. Azoknál a népeknél, amelyek e gyakorlatot ismerik, ehhez kapcsolódó, nagyjából egységes hitvilág és világkép él. Mindezek mellett fontos megjegyezni, amire a XX. század elején Bán Aladár5, majd a téma két jeles kutatója, Diószegi Vilmos6 és Hoppál Mihály7 is felhívta a figyelmet, hogy a sámánizmus nem iga
zán vallás, hanem sokkal inkább valamiféle közösségi gyakorlat! A hozzákapcsolódó hitvilág és világkép segíti az eligazodást a természeti és társadalmi környezetben, a létező látható és láthatatlan erők között. Összességében azonban nincs tételesen megfogalmaz
ható hitbeli és erkölcsi tanrendszere.
A sámán elnevezés a mandzsu-tunguz nyelvből orosz közvetítéssel került be a nem
zetközi szakmai nyelvhasználatba, és vált egyeduralkodóvá. Minden népnek megvan a maga saját megnevezése, amit a sámánra használ, a teljesség igénye nélkül említjük meg az altaji törökök kam, a jakutok ojun, a burjátok bő, vagy a lappok noita kifejezését.
Fontos megjegyeznünk, hogy a magyar táltos, és a szakirodalom által meglehetősen szerteágazó jelenségcsoport gyűjtőfogalmaként használt „sámán” közötti különbségtétel e sorok íróját immár lassan két évtizede foglalkoztatja. Számunkra a táltos-hagyomány történelmünk egyik fontos rendezőelve, melyet a mai történetírásunk alig-alig vesz figye
lembe. Szembeötlő, hogy történészeink jelentős része az ide tartozó krónikás forrásokkal nem-igen tud mit kezdeni. Pedig a csodaszarvasmonda, a turulmonda, vagy a fehér ló mondája, mind ebbe a témakörbe tartozik, de ide sorolhatjuk például a Szent László mondakör számos elemét is. Nem lehet azt mondani, hogy a táltos őseink papja, hiszen népünk emlékezete a táltos rendbe valónak tekinti például a legtöbb Árpád-házi kirá
lyunkat, sőt királyaink javarészét egészen Mátyás haláláig, pedig ők -nem is akármilyen
keresztények voltak. Itt van a lényeges különbség a táltos és a sámán között. Míg a sámán egy kis lélekszámú nép, törzs gyógyító embere, a táltos lehet akár egy európai birodalom keresztény királya is.8 A krónikás hagyomány mellett táltos-hagyományunk elemei túl
élték az évszázadokat; a magyar néphit szinte napjainkig megőrizte azokat a motívumo
kat, amelyeknek legközelebbi párhuzamai csak a szibériai, belső- és közép-ázsiai népek körében találhatók meg. A fenti különbségtétel miatt persze nem mondhatunk le a pár
huzamok kereséséről. így például a magyar táltosjelölt, távoli sámánrokonaihoz hasonlóan betegség útján, tehát passzívan, mintegy akarata ellenére válik „ tudóssá”, és meg kell szen
vednie a tudásért. Ennek igazolásaként említhetnénk a táltos-történetekben szereplő
„feldarabolás” motívumot, vagy azt, hogy a táltosjelöltnek meg kell másznia az égig érő
[5] Bán 1910.
[6] Diószegi 1998.
[7] Hoppál 1994.
[8] Harangozó 1996.
130
fát.9 Jól jegyezzük meg ezt a fát, hiszen találkozni fogunk még vele a sámánruha hátoldali jelanyagának szemügyre vétele során is.
Hagyományunk szerint táltos eleve csak az lehet, aki már születésétől fogva valami
lyen jelet visel, például foggal vagy burokban született - ez a hiedelem összefügg a szibé
riai sámánok „felesleges csont”-képzetével. A felesleges csont megléte a mai orvoslás gyakorlata szerint fejlődési rendellenességnek számít, sőt ez a tünetegyüttes a betegségek egyik sajátos csoportját képezi. Egyfelől a „betegség” jelentkezése az élet legkorábbi idő
szakára, a születésre esik. Másfelől - mondja a mai orvos - olyan sérült állapotról van szó, amelyben teljes gyógyulás, a betegségek többségében nemigen várható. E rendellenessé
gek egyike a sokujjúság, orvosi műszóval polidaktilia, amely a legtöbb esetben a kéz kis vagy hüvelykujji oldalán, ujjtöbblet formájában jelentkezik. A hatujjúság e típusának is két formája ismert. A súlyosabb megnyilvánulásakor szinte egy teljes hatodik ujj látható, amely az összes csontot magában foglalja. Az enyhébben a csökevényes hatodik ujj lénye
gében csak bőrnövedéknek számít. Mint köztudomású, honfoglaló eleinknél is a táltos
küldetésnek olyan testi jelei voltak ismeretesek, mint a szám feletti csont, mégpedig a születéskor is meglévő táltosfog, vagy a hatujjúság. Mint már utaltunk rá, az a hit, hogy hatujjúság a táltosság jelének számít, sokáig, jószerével napjainkig élt a magyarságban, hiszen például Szűcs Sándor sárréti gyűjtése szerint: „az lehet tátussá, aki tizenegy ujjal jött a világra”. Csík megyében pedig azt jegyezték fel, hogy „A táltos mindenbe belelát, olyanokat beszél, ami még nincs megtörténve. Aki gyermek hat ujjal született, ebből ilyen jövőmondó lett.” Érdekes adalékként mellékelünk egy 2009 januárjának elején készült gyermekrajzot, melyet egy mindkét kezén ujjtöbblettel született hét esztendős békés-me
gyei kisfiú rajzolt. A rajz készítésekor a tanító kérése így szólt: „Tomi! Légy szíves rajzolj nekem bikát, úgy és annyit ahogyan te a legjobbnak látod!”
Hétesztendős, mindkét kezén hat újjal született Békés megyei kisfiú rajza. (2009.) [9] Diószegi 1998.
A rajzot elkészítő kisfiú, esetében - akinek többlet
csontjait születése után azon
nal eltávolították - tisztán elemi, valamiféle veleszüle
tett képességről, készségről beszélhetünk, hiszen szűkebb családjában az ide vonatkozó hagyományról nemigen hall
hatott. A genetikus öröklés lehetőségét erősíti, hogy saját elmondása szerint a dédszü- lők generációjában volt pász
tor, pontosabban juhászem
ber. A plusz csont meglétének örökletessége miatt ez a „jel”
általában már korábban is előfordult az adott családban, így a hagyományos műveltség megléte idején táltos apa képessé vált megtanítani táltos fiát a mesterség és a tudás minden csínjára-bínjára. Egész táltosdinasztiák alakulhattak ki így. Például a magyar hagyomány szerint Álmos fejedelem is rendelkezett ilyen táltoserővel, ebből adódóan több Árpád-házi uralkodó hat ujjáról is tudunk.10 E „rendellenesség” nem jár semmiféle testi fogyatékosság
gal vagy értelmi visszamaradással, tehát nem akadályozza a táltost küldetése teljesítésében.
Ma sokan megmosolyogni valónak tartják ezt a hitet. Mégis, érdemes e fejlődési sajátosság néhány ismérvére rámutatni. A fölös csont megléte igen ritka jelenség, az orvosok szerint minden háromezredik újszülöttnél fordul elő, egyenlő arányban a két nemben. Megjelenése a kiválasztottságnak szembetűnő jele, amit a hagyományos közösség embere elfogadott, sőt ismerte a „jel” birtokosához kapcsolódó közösségi vélekedést is.
Ügy véljük a magyar táltos itt fölvázolt alakja joggal állítható párhuzamba a nepáli
„dzsánkrf-val, a szellemek és a lelkek világával, az ártó és a gyógyító spirituális erőkkel kapcsolatot tartó bölcs szentemberrel, aki a gyógyítás gyakorlása közben a most bemu
tatott öltözéket is viselte.