Környezeti érvek a globalizáció ellen

1.5.3.1 A világgazdaság méretével összefüggı problémák

Az ökológiai közgazdászok legfontosabb érve a gazdasági globalizáció ellen az, hogy növeli a (világ)gazdasági rendszer méretét, ami már így is túl nagy a természet rendszeréhez képest. A gazdasági növekedés az anyag- és energia-igény folyamatos emelkedésével jár, ami csak növekvı környezeti terhelés mellett képzelhetı el. Az esetleges hatékonyságnövekedésbıl eredı anyag- vagy energia-megtakarításokat pedig a globalizáció következtében elıálló összfogyasztás-növekedés bıven ellensúlyozza. A globalizáció ellen szól az is, hogy hatására a túlzott környezethasználattal járó modern gazdaság, minden környezeti és társadalmi következményeivel együtt az eddig még érintetlen területeken is a gazdálkodás domináns formájává válik.

1.5.3.2 A termelı tevékenységek mobilitása

A globalizáció velejárója (vagy éppen elısegítıje?) a termelés fejlett országokból a fejlıdı országokba telepítése. A piacszerzés, az olcsóbb munkaerı, vagy a kedvezıbb adózási feltételek miatt a fejlıdı országba áttelepülı termelés viszont alacsonyabb környezeti színvonalon fog mőködni, mint azt az anyaországban tette. A külföldi befektetıket becsalogatni szándékozó országok ugyanis folytonos versenyben vannak a bérek alacsonyan tartása, a szociális-, biztonsági és környezetvédelmi normák lazítása területén [Daly, 2006], így aztán nem állítanak szigorú környezetvédelmi elıírásokat a betelepülni

kívánó vállalatok számára. A fejlıdı országok alacsonyabb környezeti normáinak vonzerejét támasztják alá a gazdasági szektorok szerinti vizsgálódások is; számos környezetintenzív iparág települ át a fejlett országokból a fejlıdıkbe.

1.5.3.3 A globális verseny

A globalizációval szemben a legélesebben megfogalmazott kritika az, hogy „a deregulált gazdasági viszonyok a versenyképesség folyamatos és kétségbeesett javítására ösztönzik a nemzetgazdaságokat, és ez nemcsak a biztonsági, az egészségügyi, hanem a környezetvédelmi elıírások lazításához (vagy szigorításának elmaradásához) is vezet [Boda, 2004].” A hatékony környezetpolitikai intézkedéseket azonban nem csupán az exportpiacokért és a külföldi beruházók becsalogatásáért folyó kiélezett verseny gátolja. A nemzetközi gazdaság intézményi rendje ugyancsak a kereskedelmi és beruházói érdekeknek biztosít elsıbbséget, és adott esetben meg is tiltja a szigorú környezeti intézkedések bevezetését. A WTO határozottan korlátozza a nemzeti környezetpolitikák játékterét, különösen akkor, ha azok olyan eszközöket alkalmaznak, amelyek kereskedelmi hatásokkal járnak, mivel érvelésük szerint a környezetvédelmi okokból bevezetett vámjellegő intézkedések nem növelik az exportáló ország környezeti színvonalát, ugyanakkor a „világ legszegényebbjeinek a munkalehetıségét veszélyeztetik” [Dasgupta, et al. 2002].

1.5.3.4 A nemzetközi kereskedelem hatásai

A liberalizáció hívei Adam Smithre és David Ricardora hivatkozva gyakran érvelnek a szabad kereskedelemben rejlı komparatív elınyökkel. Az angol klasszikus ökonómiai iskola alakjai dolgozták ki a komparatív elınyök elméletét, mely szerint a szabad kereskedelem bizonyos feltételek teljesülése esetén minden részt vevı fél (ország) számára elınyös. Globalizálódó világunkban azonban a „bizonyos feltételek” egyre kevésbé teljesülnek. A kereskedelem hasznosságát minden fél számára biztosító feltételek Ekins, Folke és Costanza tanulmánya alapján a következık [Ekins, 2004]:

• Nincsenek negatív externáliák. A valóságban azonban szinte minden termelı tevékenység meg nem fizettetett negatív externáliákkal jár, az árak nem tükrözik a termelés teljes költségeit, így a kereskedelem csak a piaci, nem pedig a teljes

komparatív elınyök szerint alakul. A szőkös erıforrások figyelembe nem vett hozzájárulása csakúgy, mint a környezeti degradáció olcsóbbá teheti a terméket, megtévesztve a termelı országot, mely azt hiszi, hogy komparatív elınye van az adott termék esetében. Az ilyen termékre specializálódás torzítja a kereskedelmi rendszert és csökkenti az ország társadalmi jólétét.

• Stabil árak. Az elmélet feltételezi, hogy az árak a termelés költségei valamint a piaci kereslet, kínálat alapján alakulnak ki. A valóságban azonban a cégek képesek befolyásolni az árakat.

• Egyenlıen dinamikus komparatív elınyök. Ha a komparatív elınyök egyenlıtlenek, a legkevésbé dinamikus komparatív elınyre (kevés technológiai újítást igénylı, alacsony hozzáadott értékő termékre) specializálódott országok a növekvı egyenlıtlenségek kárvallottjaivá válhatnak, gazdaságuk reménytelen stagnálásba süllyedhet.

• A termelési tényezık nemzetközi immobilitása. A komparatív elınyök elmélete azon az explicit feltételezésen alapul, hogy a tényezık nemzetközileg nem mobilak.

A termelési tényezık mobilitásával ugyanis a különbözı országokból származó tényezık az abszolút elınyök logikája szerint fognak áramlani a határokon át. Az abszolút elınyökkel nem rendelkezı országokban nyomás fog nehezedni a munkabérekre, a munkakörülményekre, a környezetvédelmi szabályozásra és minden másra, amirıl úgy vélik, rontja a versenyképességet.

Az a tény, hogy a világkereskedelem rendkívüli bıvülését a második világháború óta az országok közötti jövedelemkülönbségek növekedése kísérte, azt támasztja alá, hogy a nemzetközi kereskedelem haszna nagyon egyenlıtlenül oszlott meg a résztvevı nemzetek között.

A nemzetközi kereskedelem okozta közvetlen környezeti problémák klasszikus esete, amikor egy természeti erıforrás eddig korlátozott belföldi keresletét a szinte korlátlan világpiaci kereslet váltja fel. A megnövekedett keresletre válaszoló növekvı termelés szükségszerően a természeti erıforrás túlhasználatának, idıvel kimerülésének veszélyét hordozza magában. Egyértelmő, hogy az ilyen jellegő problémákat a termék megfelelı beárazása sem oldaná meg, egyetlen megoldás a kereskedelem korlátozása lenne.

A kereskedelmi érdekek miatt kialakuló specializáció elsısorban a mezıgazdaságban okoz problémákat. A világgazdaságba való bekapcsolódás érdekében a fejlıdı országok mezıgazdasági termelıi csupán néhány haszonnövény termesztésére specializálódnak.

Ezzel pedig nem csupán a tradicionális gazdálkodásuk és életformájuk vész el. A termesztett növények számának csökkenése következtében az egész ökoszisztéma átalakul, több növény és állatfaj visszaszorul, eltőnik. A homogenizáció komoly veszélyekkel is járhat, mivel egy esetleges fertızés hatalmas területeken pusztíthatja el a termést, így a fejlıdı országok egyre inkább kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, mert rá vannak utalva a drága permetezıszerek importjára.

A globális piacliberalizálás az „értelmetlen kínálatot teremtette meg világszerte, olyan árukat és göngyölegeket utaztatva földrészeken keresztül, amelyek helyben, regionálisan is léteznek, elıállíthatók [Bulla, 2002]”. A világkereskedelem volumenének emelkedése szükségszerően a szállítás iránti igény növekedését hozta magával. Úgy becsülik, hogy a kereskedelem felelıs a világ kıolajfogyasztásának nyolcadáért [Ekins, 2004].

Megnövekedett a közúti szállítás mennyisége a vasúti szállításhoz képest, holott utóbbi környezeti terhelése jóval kisebb. Komoly gondot okoz a tengerek elszennyezıdése is a fıbb hajózási útvonalak mentén.

A globális gazdaság, a távolsági kereskedelem, az egymástól térben és idıben elszakadó termelési tevékenységek még egy jelentıs problémát felvetnek. A távolság megnehezíti az információáramlást a környezeti erıforrások kimerülésérıl, vagy a környezet szennyezıdésérıl. Amit nem látunk, nem érzékelünk közvetlenül, számunkra olyan, mintha nem is létezne; így nem is érezzük, hogy felelısséggel tartoznánk érte. Ha a környezeti problémák máshol keletkeznek, a döntéshozók nem érzékelik a saját bırükön a problémákat, kevésbé hajlamosak tenni ellenük. Mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy a vállalatok ne vegyenek tudomást tevékenységük társadalmi és környezeti költségeirıl.

A világkereskedelem szabályai lehetıvé teszik ugyan az államoknak, hogy védjék saját környezetüket, de nem teszik lehetıvé, hogy védjék saját iparukat az olyan versenytársakkal szemben, akik alacsonyabb környezeti normák mellett olcsóbban termelnek. A Kereskedelmi Világszervezet szabályai az államok saját környezetpolitikai intézkedéseit is megkérdıjelezhetik akkor, ha ezek a szabadkereskedelem vagy a szabad tıkemozgás útjában állnak.