A fenntarthatóság komplex gazdasági mutatói

A nemzetgazdaságok teljesítményének mérésére ma a leggyakrabban használatos mutatók a megtermelt javak és szolgáltatások piaci értékének számbavételén alapulnak. A nemzeti számlarendszerek klasszikusan használt kategóriái azonban nem mondanak semmit a környezet szennyezettségének mértékérıl, vagy a természeti erıforrások felhasználásáról,

Már a GDP számításának módja is pontatlanságokat hordoz magában, így nem jelenthet megfelelı alapot egy ország jólétének a mérésére. Nem veszi ugyanis figyelembe a piacra nem kerülı termelés értékét, mint például a családon belüli termelést vagy a fekete gazdaság teljesítményét. Paradox az a helyzet is, hogy a GDP-ben benne foglaltatik a környezeti károk helyrehozásának értéke, azaz szennyezni és tisztítani a GDP emelkedését vonja maga után, míg eleve nem szennyezni a környezetet, nem emeli a GDP értékét [Bresso, 1993]. A megelızı, környezetbarát anyag- és energiatakarékos gazdálkodás ugyanakkor negatívan hat a GDP-re, figyelmen kívül hagyva az esetleges jólétnövekedést.

Egy olyan korban viszont, ahol a környezet állapota ilyen jelentısen befolyásolja az élet minıségét, az emberi fejlıdés mérése nem köthetı továbbra is kizárólag a jövedelem növekedéséhez. Nem lehet elvonatkoztatni az emberi fejlıdés szociális tényezıinek integrálásától sem. Nemzetközi összehasonlítások azt mutatják, hogy az országok közötti jövedelmi eltérések alig a felét magyarázzák a várható élettartamban, vagy a csecsemıhalálozási rátában meglévı különbségeknek, még kisebb részét a felnıtt lakosság írni-olvasni tudási arányának [Anand 2000]. Mindezek jól mutatják, hogy a jólét valódi méréséhez arra van szükség, hogy komplex módon közelítsük a gazdasági növekedés, a természeti erıforrások és a szociális kérdések összefüggéseit. Ha komolyan gondoljuk a fenntartható fejlıdés megvalósítását, nem mérhetjük a fejlıdést a régi mutatókkal, mert azok torz képet festenek.

Számos olyan új megközelítés létezik ma már, ami megpróbálja integrálni a klasszikus gazdasági mutatószámok rendszerébe a környezet állapotára és a társadalom jellemzıire vonatkozó méréseket is. A disszertáció ezek közül a legjelentısebbeket tekinti át.

1.4.3.1 A védekezésre fordított költségek számításának rendszere

Az elsı próbálkozás a környezet állapotának figyelembe vételére a gazdaság teljesítményének számításánál, a védekezésre fordított költségek számításának rendszere volt. A módszer azon a megállapításon alapul, hogy GDP-t növelı tételeknek számítanak azon tevékenységek értékei is, amelyek kizárólag a környezetben okozott károk helyrehozatalára irányulnak. Az eljárás azt javasolja, hogy a GDP aktuális értékébıl kerüljenek levonásra a környezeti károk elkerülésére illetve csökkentésére fordított

összegek. Becslések szerint ezek a költségek az országok többségében elérik a GDP 1,5 - 2 százalékát [Lanza, 1997]. A módszer elınyei közé tartozik, hogy hipotetikus értékek helyett csak a ténylegesen a védekezésre fordított összegekkel dolgozik. A módszer kétségkívüli hátránya viszont, hogy nem foglalkozik azokkal környezeti károkkal, melyek helyrehozatalára nem történnek lépések, így nem tükrözi a jólét reális szintjét. Hiszen e modell alapján számolva egy nagyon szennyezett ország, ha keveset költ a környezeti károk elleni védekezésre nagyobb GDP-vel rendelkezhet, mint a környezetvédelemre sokat költı szomszédja [Bresso, 1993].

1.4.3.2 A természeti örökség számbavétele

A természeti örökség számbavétele egy Franciaországban kidolgozott és – bonyolultsága, hatalmas költségei miatt - csak ott alkalmazott módszer. Ez az eljárás a természeti vagyon mennyiségi és minıségi számbavételén alapul, és komplex értékelését adja a környezet állapotának.

A szisztéma három alapszámlát alkalmaz:

• Az „elemek számlái” felsorolják az összes természeti elemet alapegységekre bontva (nyersanyagok, tengerek és édesvizek, talaj, növény- és állatvilág) feltüntetve az idıszak eleji mennyiséget, a változásokat és a záró értékeket.

• Egy minıségi mutatókra épülı számlarendszer az ökoszisztémák mőködését hivatott leírni.

• Egy harmadik számlán mérik az emberi „fogyasztást” a természetbıl, történjék az termelési vagy rekreációs célzattal.

Ezen számlák természetes mértékegységben megadott értékeit pénzben kifejezve egy olyan szatellit számlarendszert kapunk, mely integrálható a nemzetgazdasági számlarendszerbe.

1.4.3.3 A természeti erıforrások értékének csökkenését számba vevı módszer

Ebben az esetben valódi számvitelrıl van szó. A nyersanyagkészletek értékének

kapott értékbıl a fogyasztás levonása, illetve az esetleges új lelıhelyeken talált mennyiségek hozzáadása. A kiinduló mennyiség és a záró érték különbözetét a nettó árral (piaci érték mínusz kitermelési költségek) megszorozva a természeti erıforrások piaci értékének csökkenését kapjuk, amivel már módosíthatóak a nemzetgazdasági számlarendszer aggregátumai.

1.4.3.4 A SEEA módszer

A SEEA (Satelite system for integrated Enviromental and Economic Account) az ENSZ statisztikai hivatala által kidolgozott számviteli módszer, amely komplex módon integrálja a nemzeti számlarendszert a környezeti erıforrások számbavételének eredményeivel. Az eredmény egy „zöld nemzeti össztermék” [Lanza, 1997], amely monetáris és fizikai mennyiségekben is kifejezi a környezet romlásának mértékét illetve a természeti erıforrások minıségi változásait.

1.4.3.5 Human Development Index (HDI)

A fenti, elsısorban környezeti változókra koncentráló módszereken túl léteznek olyan megközelítések is, amelyek szociális nézıpontokat is igyekeznek integrálni a gazdasági mutatók rendszerébe. A Nobel-díjas Amartya Sen nevéhez főzıdı Human Development Index három normált mutató átlagaként kerül kiszámításra, a vásárlóerıparitáson számított egy fıre jutó GDP természetes alapú logaritmusa, a születéskor várható élettartam, és az oktatás szintjét reprezentáló mutató kombinációjaként, mely utóbbi kétharmad arányban az írni-olvasni tudó felnıtt lakosság arányából, egyharmad arányban a beiskolázási arányból származtatható. Az emberi fejlıdést reprezentáló három dimenzió kombinálásával egy, az adott ország polgárainak jólétét árnyaltabban tükrözı, 0 és 1 közé esı mutatót kapunk, melynek segítségével rangsor állítható fel a Föld országai között. Az ENSZ a vizsgált országokat 3 csoportba sorolja, a 0,8-at meghaladó HDI értékkel rendelkezı nemzetek számítanak fejlettnek, közepesen fejlettek a 0,799 és 0,5 közé esı értékkel rendelkezık, míg alacsonyan fejlettek a 0,5 alatti HDI-vel bíró országok [Moran, 2008].

A HDI jelenleg a legszéleseb körben alkalmazott mutató az emberi jólét mérésére. Annak érdekében, hogy még szélesebb spektrumát mutassa a HDI az emberi jólétnek, az ENSZ rendszeresen publikálja a jövedelem eloszlás egyenlıtlenségével korrigált Inequality-Adjusted Human Development Index-et (IAHDI), valamint 1995 óta a Gender-related Development Index-et (GDI), ami a nık és férfi közötti egyenlıtlenségeket mutatja a HDI dimenziói mentén [NEUMAYER, 2001].

A HDI-t kiegészítı széles körben használt szociális dimenziót mérı mutatószám a Human Poverty Index, mely az adott ország szegénységi indexét számítja ki a 40 évnél kevesebb várható élettartamú lakosság aránya, az írni-olvasni tudó felnıtt lakosság aránya, a megfelelı minıségő ivóvízzel nem rendelkezık aránya, valamint az 5 évesnél fiatalabb gyermekek között az alultápláltak arányának átlagolásával.

1.4.3.6 A fenntartható gazdasági jólét mutatója

A J. Cobb, C. Cobb és H. Daly által kidolgozott fenntartható gazdasági jólét mutatója (Index of Sustainable Economic Welfare, ISEW) az erıs fenntarthatóság definíciójára épül, és alapja a környezeti károk hagyományos gazdasági megközelítésének teljes újragondolása. „A mutató a nem helyreállított környezeti károk GDP-bıl való levonásából indul ki és számítja újra a nemzeti jövedelmet, figyelembe véve a jövedelem eloszlását és az emberi kapcsolatok minıségi mutatóit is. [Bresso, 1993]” Az ISEW flow típusú, vagyis a folyamatokat követı mutató, melynek két lényeges eleme, hogy figyelembe veszi a fogyasztási egyenlıtlenségek változásának a jólétre gyakorolt hatását, valamint beépíti a hosszú távú környezeti károsodások jelenértékét is.

1.4.3.7 A nettó gazdasági jólét mutatója (NEW)

A nettó gazdasági jólét mutatója (Net Economic Welfare) a hagyományos gazdasági mutatórendszert kísérli meg átformálni egy ország jólétét pontosabban kifejezı indikátorrá.

Az eddigi módszerekkel számított bruttó nemzeti terméket módosítja a piacra nem kerülı termelés értékének hozzáadásával, illetve a környezeti és társadalmi károk értékének levonásával. A gyakorlati számítások azt mutatják, hogy a nettó gazdasági jólét mutatója

meghaladja a GDP értékét (azaz a fekete gazdaságban megtermelt érték magasabb a károk becsült értékeinél), viszont a növekedési üteme jóval kisebb, ami fıként a környezeti károk túlzottan erıs növekedésének tudható be. Javító intézkedések nélkül tehát a NEW értéke hosszútávon a GDP értéke alá kerülhet [Bresso, 1993].

1.4.3.8 Valódi fejlıdés mutató

Az új típusú nemzetgazdasági mutatók közül kiemelkedı jelentıségő a C. Cobb, D.

Halstead és J. Rowe nevéhez főzıdı, 1995-ben publikált Valódi Fejlıdés Mutató (Genuine Progress Indicator, GPI) [Kerekes, 2003]. A GPI is a GDP által számba vett személyes fogyasztásból indul ki, de módosítja azt a jövedelemelosztás alakulásával, majd hozzáadja, illetve levonja a különbözı társadalmi, ökológiai költségeket és hasznokat. A jövedelemelosztás különbségeinek növekedése csökkenti, csökkenése növeli a társadalmi jólétet, azaz a GPI értékét is. A mutató ezen kívül figyelembe veszi a házimunka és a családban folyó gyermeknevelés értékét, a csökkenı szabadidıt, az önkéntes munka értékét, a tartós fogyasztási javak szolgáltatásait, a bőnözés költségét, valamint a környezetszennyezés, környezetvédelem költségeit.

Az új típusú nemzetgazdasági mutatókat áttekintve a teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy ezen mutatóknak is vannak hiányosságaik. Nem képesek ugyanis átfogóan figyelembe venni és pontosan számszerősíteni minden jólétet befolyásoló tényezıt, mint például a feketegazdaság által termelt értéket, a munkahelyi környezet értékét, vagy a biológiai sokféleséget. Alkalmazásuknál a legtöbb gondot a számbavétel problémái jelentik; gyakran hiányoznak ugyanis megfelelı adatok, nem is beszélve a környezeti károk pénzben való kifejezésének nehézségeirıl. Természetesen az emberi jólét túlságosan sokrétő dolog ahhoz, hogy egyetlen mérıszámmal teljesen bemutatható legyen.

Az új típusú mutatók, hiányosságaik és nehézségeik ellenére is reálisabban mutatják egy-egy nemzet jólétét, mint a hagyományos indikátorok, alkalmazásukkal közelebb juthatunk a valódi jólét méréséhez.