Az Európai Gazdasági Közösség megalakulásakor még nem rendelkezett regionális politikával, a tagországok a kereskedelmi akadályok lebontását és az egységes belsı piac megteremtését tartották a legfontosabbnak. Egy egységes regionális politika kialakítása nem tőnt szükségesnek, mivel akkor még mindenki bízott abban, hogy az integráció és az általános fellendülés hatására automatikusan kiegyenlítıdnek a régiók közötti fejlettségbeli különbségek. A 60-as évektıl azonban fokozatosan nyilvánvalóvá vált, hogy a gazdasági integráció súlyosbíthatja a már eredetileg is elmaradott és periférikus régiók helyzetét, a nagy regionális gazdasági különbségek, pedig komoly társadalmi feszültségekhez, kevésbé tartós gazdasági fejlıdéshez, és a piac optimálisnál rosszabb kihasználásához vezetnek. A közösség tagállamai kezdetben önálló regionális politikával próbálták mérsékelni a régiók közötti fejlettségbeli különbségeket, a mind eszközeiben, mind mechanizmusaiban különbözı politikák azonban sok esetben a közös versenypolitikát sértették, ezért elengedhetetlenné vált a közösségi fellépés.
A Bizottság, felismervén, hogy a jelentıs gazdasági fejlettségbeli különbségek aligha elfogadhatóak az integráció elmélyítése felé haladó Közösségben, 1968-ban létrehozta a regionális politikákért felelıs fıigazgatóságot, melynek kezdetben a nemzeti regionális politikák összehangolása, késıbb a regionális politikák közösségi szintő irányítása lett a feladata. Az EU regionális politikája a különbözı régiók fejlıdése közti különbségek csökkentését tőzte ki céljául, a gazdasági és szociális kohézió erısítésének érdekében. Az Egységes Európai Okmány emelte a regionális politikát az elsıdleges közösségi joganyagba, beillesztve a Római Szerzıdés rendelkezései közé a belsı piaci célokkal azonos szintő „Gazdasági és társadalmi kohéziót”. Az Okmány lefektette a regionális politika négy, ma is használatos alapelvét (koncentráció, partnerség, programozás, addicionalitás), valamint a kezdetben öt3 célkitőzést is.
A régiók esélyeinek kiegyenlítésére pénzügyi alapokat állítottak fel, összefoglaló nevén a Strukturális Alapokat, melyek az elmaradott régiók infrastruktúrájának fejlesztését, a helyi gazdaságok diverzifikálását, a munkaerı képzettségének növelését, valamint a különbözı ágazatok termelékenységének fejlesztését tőzték ki célul.
• 1972-ben az állam- és kormányfık párizsi csúcstalálkozóján született meg a döntés az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA, ERDF – European Regional Development Fund) létrehozásáról. Az alap 1975-tıl kezdte meg mőködését, fı célkitőzése, hogy „hozzájárul a gazdasági és társadalmi kohézió megerısítésére irányuló támogatás finanszírozásához (…) érvényt szerez a Közösség prioritásainak és különösen a versenyképesség és innováció fokozása, a fenntartható munkahelyek teremtése és megırzése, valamint a fenntartható fejlıdés biztosítása iránti igénynek [1080/2006/EK].” Ennek megfelelıen az ERFA finanszírozásának prioritásai a K+F innováció, környezetvédelmi és infrastrukturális befektetések.
• Az EU regionális politikáját szolgálja a Római Szerzıdés alapján, 1960-ban felállított Európai Szociális Alap (ESZA, ESF - European Social Fund), melynek fı célja a foglalkoztatottság elısegítése, a foglalkoztatottak térbeli és szakmai mobilitásának növelése. Ennek keretében az ESZA „hozzájárul a Közösség prioritásaihoz a foglalkoztatás és munkalehetıségek javítása, valamint a magas
3 Az 1988-ban rögzített öt célkitőzés az 1995-ös kibıvítést követıen hatra növekedett, majd a 2000-2006-os
szintő foglalkoztatás és több és jobb munkahely teremtésének ösztönzése révén [1081/2006/EK].”
• 1970 óta mőködik az Európai Mezıgazdasági Orientációs és Garancia Alap Orientációs Része (EMOGA, EAGGF – European Agricultural Guidance and Giarantee Fund – Guidane Section), amely a mezıgazdaság modernizálásának, a termelési eljárások fejlesztésének támogatását tőzte ki célul. Az Európai Mezıgazdasági Orientációs és Garanciaalapot a 2007-2013-as tervezési periódustól a Mezıgazdasági Vidékfejlesztési Alap váltja fel, ami a továbbiakban nem képezi a kohéziós politika részét.
• E három alap egészült ki 1993-ban a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközzel (HOPE, FIFG – Fiancial Instrument for Fisheries Guidance), amely a halászati ágazat szerkezeti átalakítását támogatja. A HOPE 2007-tıl Európai Halászati Alappá alakult, és ezentúl saját jogalappal rendelkezik, a továbbiakban nem képezi a kohéziós politika részét.
• A Maastrichti Szerzıdés alapján jött létre 1993-ban a Kohéziós Alap, amely szintén az EU regionális politikáját szolgálja, de kezdetben nem tartozott a Strukturális Alapok közé, mivel nem régiókat, hanem tagállamokat támogat. Eredeti célja az volt, hogy a kevésbé fejlett tagországokat képessé tegye a gazdasági és monetáris unióban való részvételhez elıírt kritériumok teljesítésére. A 2007-13-as programozási periódusban a Kohéziós Alap független mőködése megszőnt, a konvergencia célkitőzés részét képezi, és a Strukturális Alapokra vonatkozó szabályok érvényesek rá. A Kohéziós Alap célja a Közösség gazdasági és szociális kohéziójának megerısítése, a fenntartható fejlıdés elımozdításának érdekében. Ezt a célt fıleg a transzeurópai közlekedési hálózatok és a környezetvédelem terén kívánja elérni azon tagállamokban, ahol a bruttó nemzeti jövedelem nem éri el az uniós átlag 90%-át.
Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap mellett az EU regionális politikáját szolgálja az Európai Beruházási Bank tevékenysége is.
A globalizáció következtében felgyorsuló gazdasági átalakulásokból, a kereskedelem nyitottabbá válásából, a technológiai forradalom hatásaiból és az öregedı népességbıl adódó kihívások, valamint a 2004-ben csatlakozott tíz, és a 2007-ben csatlakozott két új tagállam támogatása által támasztott elvárások szükségessé tették a regionális politika
megreformálását a 2007-2013-as programozási periódusban. A regionális politikai céljai 2007-tıl a Lisszaboni Stratégia növekedési és munkahelyteremtési célkitőzéseit hivatottak hangsúlyosabban erısíteni. Fıbb prioritások a Stratégiának megfelelıen a technológiai kutatás és fejlesztés, az innováció, a vállalkozói szellem elımozdítása, az információs társadalom, a közlekedés, az energia, a környezetvédelem, valamint a humán tıkébe történı beruházás. A Kohéziós Alap betagozódott a strukturális alapok szabályrendszere alá, a korábbi három célkitőzés tartalmában átalakult, átláthatóbbá vált, kibıvültek az Alapok támogatásainak alapelvei. A lebonyolítás kivitelezésében nagyobb önállóságot kaptak a tagállamok, mind a mőveletek kiválasztását, mind a költségek elszámolhatóságát tekintve.
Ami a regionális politikának az EU költségvetésébıl való részesedését illeti, megállapíthatjuk, hogy a politika jelentıségének emelkedésével és feladatainak bıvülésével együtt nıtt az alapoknak a teljes kötelezettségvállalási elıirányzaton belüli súlya. A többéves pénzügyi perspektívák bevezetésekor 1988-ban a strukturális alapok mindössze 17,3 %-ot képviseltek a közös költségvetésbıl, míg ez az arány - a Kohéziós Alappal együtt - 2006-ra elérte a teljes kötelezettségvállalási irányzat 38%-át, a 25 tagúra kibıvített EU adataival számolva4. A kohéziós politika a 2007-2013-as idıszakra 347 milliárd eurós költségvetéssel rendelkezik, ezzel az európai költségvetés több mint egyharmadát képviseli. Magyarország mindebbıl 25,3 milliárd euróval részesedik [Európai, 2007].