Isteni törvény vagy természettörvény?

A jogfi lozófi a egyik örök kérdése a természetjog, az ember szívébe írt jog és a pozitív jog, az emberek által megfogalmazott és kimondott jog közötti esetleges ellentét. A természetjogot nem lehet maradéktalanul szavakba önteni, hiszen akkor már pozitív joggá válik. Sokan emlegetik a Bibliában szereplő Tíz Parancsolatot úgy, mint a természetjog alapját, de ha jobban belegondolunk, akkor ez is pozitív törvény: kimondott és leírt formában létezik. A kánonjognak nem feladata, hogy állást foglaljon a természetjog-természettörvény ill. pozitív jog-pozitív törvény egymáshoz való viszonyának jogfi lozófi ai elemzésében és határvonalának meghúzásában. A kánonjog csak az isteni törvényt és az egyházi törvényt különbözteti meg, fenntartva azt az állítást, hogy mind a kettő a kinyilatkoztatásból származik; csak az első közvetlenül, a másik pedig közvetve.

A jogfi lozófi a területén ritkán beszélnek az isteni törvényről, sokkal inkább a természettörvény és a pozitív törvény kétpólusúsága kerül előtérbe. Nem szabad azonban, különösen a kinyilatkoztatással rendelkező jogrendekben elfeledkezni arról az Ősprincípiumról, ami minden jognak az alapját jelenti. A kettő között a különbség nem szembetűnő, mégis számottevő. Hogy világosan lássuk a természettörvény és az isteni törvény közti különbséget, próbáljuk meg példákkal szemléltetni. A természettörvényben benne van az, amit többé-ke-vésbé mindenki elfogad: ártatlan embert megölni nem helyes. Az isteni törvény viszont ezen is túllép, amikor azt mondja, hogy senkit sem szabad megölni:

„Ne ölj!”. Azonban a biblikus hagyományból is egyértelműen következik, hogy mégis vannak olyan esetek, amikor az Isten parancsot adott akár a pogányok

A Péter 30

megölésére, akár pedig még a választott nép tagjainak a megölésére is, akik súlyosan megszegték a szövetségi törvényt. Vagyis az isteni törvény részben felülírja, részben pedig kiegészíti a természettörvényt, úgy, hogy azt nem meg-semmisíti, hanem a megtartásának szabályait magasabb összefüggések közé helyezi.

Még mielőtt továbbmennénk a kérdés fejtegetésében álljon még itt két példa, amely rámutat arra, hogy miben tud más lenni az isteni törvény, a természet-törvény és a pozitív természet-törvény. A házasságról vallott katolikus felfogás szerint a házasság felbonthatatlan. Ennek oka a természetjogban nem található meg. A házasság egységes (egy férfi és egy nő kapcsolata), holott a természetben (és a történelemben, sőt a Bibliában is) számtalanszor találkozunk poligámiával vagy poliandriával. A természetjog tehát önmagában nem alapozza meg ezt a kato-likus tanítást, az isteni kinyilatkoztatás azonban igen: a kinyilatkoztató Isten előírja és megköveteli, hogy a házasság egységes és felbonthatatlan legyen; még akkor is, ha a tételes mai pozitív jog a házasságot nem tekinti felbonthatatlannak.

A zsidókeresztény vallási kultúrkörben az emberi méltóság alapja az istenképiség, ezért az ember ellen elkövetett minden sérelem tulajdonképpen az Isten ellen elkövetett sérelem. „Amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek” – mondja Jézus (Mt 25,40). Szent Ágoston a természettörvény alapját szavakban megfogalmazva leírja, ami után tulajdonképpen nem is lenne szükség semmilyen más pozitív törvényre: „Szeress, és tégy amit akarsz!”

Noha ezzel a mondattal tökéletesen egyetérthetünk, más-más kultúrkörben más és más cselekedetet tekinthetünk szeretetből fakadó megnyilvánulásnak.

Egyszerűsége magyarázatot követel, és a magyarázattal már megszűnik tisztán természetjog lenni.

Az emberi méltóság ilyen volta megköveteli, hogy büntetést mindig csak a lehető legkisebb, legszükségesebb mértékben alkalmazzanak. Az erkölcsi értelemben vett jót illetve bűnt, ahogy Hart fogalmazza, nem lehet megalapozni észérvekkel, bizonyítással vagy ellenőrzéssel.⁹ Hogy mi minősül bűnnek a kinyilatkoztatás szerint és mi nem, arra a választ maga az Isten adja meg, amikor Mózessel megköti a szövetséget: „Kegyes vagyok ahhoz, akihez aka-rok, és megkönyörülök azon, aki nekem tetszik” (Kiv 33, 19b), és ahogy Szent Pál idézi: „Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, akin könyörülök, és kegyelmezek annak, akinek kegyelmezek” (Róm 9,15). Nem más ez, mint Hugo Grotius természetjog fi lozófi ájának biblikus alapja. Ehhez kapcsolódik maga a Tíz Parancsolat megfogalmazása is, amit Isten Mózesen keresztül a népének

9 Herbert Lionel Adolphus H : A jog fogalma. Budapest, Osiris, 1995. 347.

Az isteni jogtól a pozitív törvényig… 31

eljuttatott. Ezek isteni eredetű törvények, nem pedig egyszerű természettör-vények. Ezen túlmenően az Ószövetségi Szentírásban 613 parancs van. Ezek viszonylag kis részéhez van szankció vagy jutalmazás fűzve, viszont a parancs megsértése mindig következménnyel járt. Mivel a korabeli felfogás nem tett kü-lönbséget a vallási közösség és a társadalmi közösség között, nem volt értelme a mai gondolkodásmód szerinti erkölcsi bűn és társadalmilag előírt büntetendő cselekmény közt különbséget tenni. A közösség elleni vétek egyben Isten elleni vétek is volt, és fordítva: megsértés esetén engesztelést kellett adni. Isteni jog nélkül nincs alapja az emberi-pozitív jognak, viszont pozitív jog nélkül az isteni jog megvalósításának képessége esetleges. Objektív jogi mérce nélkül minden megengedhető lehet. Ide kívánkozik Mécs László: Bakonyi látomás című versé-nek egy sora: „Ki a betyár? Ki a szent? […] Ha a Mérték tönkrement…”.

Ettől függetlenül azonban választ kell adni arra a kérdésre, hogy kikre vo-natkozik a JHVH általi kinyilatkoztatott törvény. Szent Pál szerint „[A]mit a törvény mond, azokra vonatkozik, akik a törvénynek alá vannak vetve” (Róm 3,19). A talmudi hagyomány felsorolja azt a hét törvényt, amely kivétel nélkül minden emberre vonatkozik. Ezek jobbára a Dekalógus parancsai: bálványimá-dás, istenkáromlás, emberölés, vérfertőzés és házasságtörés, a lopás tilalma és a törvény (rend) betartásának kötelezettsége. Ezeket azoknak is be kell tartaniuk, akik magát a Tórát nem fogadják el, hiszen olyan alapvető előírások, amik nélkül emberi közösség nem képzelhető el; ezek azok a minimális természetjogi-isteni jogi előírások, amik minden más pozitív törvénynek kötelező erőt tulajdoníta-nak. Szinte teljesen ugyanerre a következtetésre jut Kálvin is, amikor az isteni törvény kihirdetéséről és megismerhetőségéről ír: ,,Mert egyhangúlag büntetést hirdetnek ama gonosz tettek ellen, amelyeket Isten örök törvénye kárhoztatott, nevezetesen az emberölés, lopás, házasságtörés és hamis tanúság ellen, s csupán a büntetés módjában nem egyeznek meg egymással.”¹⁰ Téved tehát Luher,¹¹ ami-kor a jogot és az üdvösséget szétválasztja, és a földi jogot Isten nélküli rendnek tekinti. „A keresztény gondolkodás több fejlődési lépcsőn áthaladva Francisco Suárez munkássága nyomán jutott arra a felismerésre, hogy a tisztán emberi jogalkotást megelőző és a társadalmi együttélés igazságos rendjére vonatkozó követelményrendszer a maga egészében transzcendens eredetű. Így szilárdult meg az a beszédmód, amely az isteni törvény, a lex divina körében különböztet meg két szintet, a természet és az ember tanulmányozásával logikailag

kikövet-10 Idézi: F János: A jogi gondolkodás mérföldkövei. Budapest, Szent István Társulat, 2016. 158.

11 F (2016) i. m. 145–146.

A Péter 32

keztethető természetes törvényt, a lex naturalist, és a kinyilatkoztatásból meg-ismerhető isteni törvényt vagy »isteni jogot«, a »ius divinum positivumot«.”¹²