HANNAH ARENDT JOGELMÉLETI MEGLÁTÁSAI G László *
7. Eichmann Jeruzsálemben
A kötet alcíme Tudósítás a gonosz banalitásáról hangzatos, már-már szín-padias. Arendt a New Yorker felkérésére 1961-ben Jeruzsálemből tudósított Adolf Eichmann peréről, akit az előző évben Argentínában fogott el az izraeli titkosszolgálat. Írása a lap 1963. februári, illetve márciusi számaiban jelent meg.
Arendt kezdettől tudta, hogy részt szeretne venni ezen a peren, és saját bevallása szerint nem hagyhatta ki, hogy testközelből lásson egy egykori német tisztet.33 A per alatt azonban meglepődve döbbent rá arra, hogy Eichmann nem egy ször-nyeteg, sőt a férfi döbbenetesen átlagos. Akkor sokan úgy vélték, hogy Arendt félreértette Eichmannt, sőt életre szóló barátságai szakadtak meg a tudósítás hatására, azonban ezek a körülmények most kevéssé lényegesek számunkra.
Ami izgalmasabb, hogy Arendt a per folyamán szembesült azzal, hogy a jog időnként mennyire korlátolt, lehatárolt, és mennyire nem képes megragadni a gonosz valóságát, amely gyakran mutatkozik a jog szempontjából banálisnak.34
Eichmann a per alatt nem érezte magát bűnösnek a törvény, legfeljebb Isten előtt. Azzal érvelt, hogy neki magának semmi köze sem volt a zsidók megöléséhez, mivel személyesen egyetlen zsidót sem ölt meg, és egyetlen zsidó megölésére sem adott parancsot. A zsidók kiirtását a történelem egyik legna-gyobb bűntettének nevezte, de – mint fogalmazott – úgy adódott, hogy neki ebben nem kellett részt vennie. Eichmann maga nem volt zsidógyűlölő, sőt, az őt rendszeresen látogató lelkész arról számolt be, hogy a volt náci tiszt nagyon pozitív ideákkal bíró ember. Ráadásul Izrael állam egy sor aktuálpolitikai szándékot kívánt érvényesíteni a per folyamán, amivel a törvényszéket terhel-ték túl. Problémás volt a törvény, amely által Eichmann ellen vádat emeltek, annak visszamenőleges hatálya miatt, de kérdéses volt a jeruzsálemi bíróság
32 L T i. m. 401.
33 Roger B : Misreading ’Eichmann in Jerusalem’. https://opinionator.blogs.nytimes.
com/2013/07/07/misreading-hannah-arendts-eichmann-in-jerusalem/ (a letöltés ideje 2020.
június 30.)
34 Hannah A : Eichmann Jeruzsálemben. Tudósítás a gonosz banalitásáról. Budapest, Osiris Kiadó, 2000.
G László 86
illetékesége is. A legnagyobb problémát azonban maga a vád, a „zsidó nép ellen elkövetett bűn” jelentette. Arendt javasolta az emberiség ellen elkövetett bűn kategóriájának használatát,35 amely kategória esetében azonban egy nemzetkö-zi törvényszék lett volna alkalmas az ítélkezésre. Adolf Eichmannt végül 1962.
június 1-jén felakasztották. Az ítélet jogosságát Arendt sem vitatta.36 Utolsó kívánságaként még vörösbort kért, nyugodtan, emelt fővel ment a vesztőhelyre, náci szokás szerint egyszerűen istenhívőnek, azaz nem kereszténynek titulálva magát, és elutasította a hozzá lépő lelkész szolgálatát, illetve az arcát elfedő kendő segítségét is. Hannah Arendt ezzel kapcsolatban jegyezte meg a könyve végén, hogy a Eichmann magatartásával összegezte a „gonosz banalitásának”
szörnyű leckéjét, amivel szemben csődöt mond a szó, és a gondolkodás érvei is zátonyra futnak. A gonosz Eichmann esetében banálisnak mutatkozott, ami különösen is zavarba ejtő volt ezért, mert ezzel a helyzettel sem a nemzetközi jog, sem az egyes országok jogrendje nem nagyon tudott mit kezdeni.
A per alkalmasnak bizonyult arra, hogy annak folyamán komoly igényt fo-galmazzanak meg az emberiség ellen elkövetett bűntett kategóriájának mélyebb kidolgozására, Arendt pedig bemutatta a kategória sérülékeny, jelen esetben is nehezen alkalmazható voltát. A jog és az élet ilyen szembeállítása, illetve annak állítása, hogy a jog jelen esetben nem volt képes megragadni egy olyan össze-tett jelenséget, mint a holokauszt, a kelseni tiszta jogtan hatása Arendtnél.37 Ugyanakkor nem állt meg itt, hanem folyamatosan érvelt a mind szélesebb joghatósággal bíró, és addig nem létező alkalmas nemzetközi büntetőtörvény-székek felállítása mellett, ami A totalitarizmus gyökereiben megfogalmazott erre vonatkozó tézisének továbbfejlődése volt.38 Egy szupranacionális bünte-tőbíráskodás kialakításának igénye pedig egybevág a konkrét emberi jogokat megalapozó elsődleges, a jogokhoz való jog biztosításának igényével, amely nemzetállami keretek között Arendt elemzése szerint sokkal könnyebben szen-vedhet csorbát.
35 Leora B : Eichmann Trial. In: Dinah S (szerk.): Encyclopedia of Genocide and Crimes against Humanity. Vol. 1. Ditroit, Thomson Gale, 2005. 280., 278–281.
36 Stephen W : Arendt, Hannah. In: S i. m. 63., 62–63.
37 Johan V W : Law and the Space of Appearance in Arendt’s Thought. In: G –
M C i. m. 83.
38 A nemzetközi büntetőbíróságok 20. századi kialakulásának történetéhez lásd H –T i. m. 79.
Hannah Arendt jogelméleti meglátásai 87
8. On Revolution
A forradalomról szóló terjedelmes műve – legfontosabb a Totalitarizmus és a Human Condition mellett – számunkra az alkotmányosság gondolatának fejlő-dése szempontjából fontos. A polgári engedetlenségről szóló szöveggel együtt a társadalmi szerződés eszméje határozza meg a kötetet. Nem a forradalom tör-ténetével vagy a forradalom eredetének feltárásával szeretett volna foglalkozni.
Inkább azzal a pillanattal, amikor a forradalom alkalmat teremt arra, hogy egy születő szerves közösség megalapozza önmagát.39 Arendt referenciapontjai az 1789-es francia forradalom és az 1776-os amerikai függetlenségi háború és forradalom voltak, melyekre tisztán politikaifi lozófi ai szempontból reagált.
Az 1688-as, az angol polgárháborút lezáró dicsőséges forradalom alkalmas előzetes hivatkozás lehet olyan szempontok bemutatására, amikor a forradalom új politikai rendet hoz létre, előmozdítva ezzel a politikai szabadság tartós biztosítását. Ezek a forradalmak sematikus megközelítésben egy korábbi des-potikus rendszer felszámolásával teremtették meg elsősorban a negatív politikai szabadságjogok, mint az élet, a tulajdon vagy az intimszféra szabadságának tágabb terét. Különösen érdekes, ahogy Arendt arról beszélt, hogy az amerikai alapító atyák az állam új rendjének (vö. novus ordo seclorum) kialakítását egy megelőző, hosszas alkotmányos fejlődésre alapozták. Itt Arendt gyakran hivatkozott a természeti törvényre és Montesquieu-re. Az amerikai Alkotmány megszületését egy szerves fejlődési folyamat fontos állomásaként mutatta be.
Ez a folyamat az első telepesek 17. századi megjelenésével kezdődött az úgyne-vezett Mayfl ower Szerződéssel, a telepesek első konszenzusos nyilatkozatával.
Maguk mögött hagyták a civilizációt, és az új életet egy politikai szövetség létrehozásával alapozták meg. Az ezt követően kialakuló politikai szövetségek és nyilatkozatok egy olyan szerves egységet hoztak létre, amelyből végül kiraj-zolódott egy alaptörvény, amely a születő új állam talapzata lehetett. Locke írta le így a politikai közösség megszületését a Második Értekezésben, de Arendt felidézte Harrington utópiáját is az amerikai alkotmányosság születésének elvi alapjait keresve. Ez ismét egy republikánus álláspont, ahol a résztvevő polgá-rok szándéka teremti meg pozitív, vagyis az aktív politikai életre vonatkozó szabadságuk lehetőségi felételeit, miközben mindannyiuk akarata politikai közösséget formál, melynek konkrét jele és szimbóluma is egyben a születendő Alkotmány.40 E republikánus álláspont kifejezése az a megállapítása is,
misze-39 B i. m. 104.
40 Hannah A : On Revolution. London, Penguin Books, 1990. 167 skk.
G László 88
rint az új világ már nem a hatalomra (power), hanem a tekintélyre (authority) épült.41 Általában az alkotmány tehát úgy jelenik meg Arendt megközelítésében, mint annak a jele, amikor a közösségi akarat egy politikai entitást alkot, amely tagjainak szabad együttműködése alapján megteremti az alapot tagjai alapvető jogainak biztosításához. A jog a hatalomból fakad, de egyben annak autoritatív megalapozását is képezi, e közösségi élet háttereként.42