MEGFONTOLÁSOK A BÍRÓI HIVATÁSRÓL K Géza *
2. A hivatásokról általában
Ismert tétel, hogy az ember életét főleg három dolog befolyásolja: az alkata (genetika), az életmódja és a környezete; vagy egy másik felosztás szerint a megtalált élethivatás, a jó táplálkozás és a rendszeresség. A tényleges életmódot így leginkább a választott hivatás határozza meg; igaz, a hivatás választásába komoly beleszólása van nemcsak az alkatnak, de a környezetnek is. A választott hivatás végzése aztán jelentősen visszahat a környezetünkre, az életmódunkra, még a táplálkozásunkra, sőt, az alkati adottságainkra is. Test és szellem igen szoros kölcsönhatásban van tehát egymással, amint azt a mai epigenetikai kutatások bizonyítják.2
A magyar hivatás szó találóan mutatja, hogy életutunk alakulását nemcsak magunknak kell tulajdonítanunk, hanem annak az embernek, eszmének, tevé-kenységnek, aki hívásának, ami vonzásának engedve, más utakat életünkből kizárunk, s teljesen a vágyott útra léptünk. A hivatás tehát (állandó és hűséges) engedelmeskedés a belső vágynak, egy embernek, egy mindent ígérő eszmének, vagy az élő Istennek.
Halasy-Nagy József szerint a keresztény embert „az a hit élteti, hogy egy értelmes és csodálatos műnek: a teremtésnek szükséges részese. A világban való léte ennélfogva nem fölösleges és céltalan valami, mert nélküle csonka és hiányos lenne a mindenség. Ezen az alapon felelősnek érzi és tudja magát
1 F János: Jó kormányzás és a közjó politikai és jogfi lozófi ai szemszögből. Budapest, Pázmány Press, 2016. 108.
2 B Joachim: A testünk nem felejt. Kapcsolataink és életmódunk hatásai génjeink és idegrendszerünk működésére. Budapest, Typotex, 2011.
Megfontolások a bírói hivatásról 159
mindazért, amit gondol és cselekszik”.3 A keresztények Istene továbbá minden népet egyformán, ugyanazon programmal hív magához. Ez az Isten azután
„nem bosszúállással fenyeget, hanem megbocsátó szeretetet kínál. Nem a távol jövő ködében csillogtatja föl a Messiás eljövetelét, hanem beteljesedett ígéret gyanánt, mint a bűnök bocsánatát, Isten és ember kiengesztelődésének kezesét mutatja föl. Nem földi hatalmat, hanem mennyei boldogságot és örök életet ígér a benne hívőnek, s mindenkit egy nagy mű építésére: Isten országának munká-lására hív el. Ezért a keresztény embernek hivatása van. […] A teremtett világ formálásában Isten elhívott munkatársa, akit éppen ezért a világban kiváltságos szerep és minden egyéb teremtmény fölé emelkedő méltóság illet meg.”4 A ke-reszténység Istene senkit sem kényszerít a maga szolgálatára (miként a hivatást is önként, minden külső és belső kényszertől mentesen, odaadó és áldozatos módon vállalja az ember). Nem, mert „ízig-vérig erkölcsi lény, aki ennek meg-felelően erkölcsi közösséget teremt: nem kényszerrel, hanem az értékesség von-zásával szabad akaratból kívánja megnyerni az embert céljainak munkálására.
Innen van, hogy ez isteneszme nyomában az ember isteni elhivatásának tudata és egy minden más moráltól különböző úgynevezett keresztény erkölcsiség eszméje árad el azon az emberi közösségen, melyet ez kovácsol össze és tömörít egységbe. Ez az erkölcsi közösség végtelen növekedésre képes, hiszen nem egy törzs, nem egy nép a hordozója, hanem minden jóakaratú ember, aki bárhol a világon önkéntesen magára veszi ennek az erkölcsi világnak szolgálatát.
Hihetetlen sikerének, a lelkeken nyert diadalának éppen ez az egyetemessége, a katolicitása az oka: a kereszténység magába tudott szívni és meg tudott őrizni minden oly mozgalmat és eszmeáramlatot, mely isten- és emberideáljával és erkölcsi világfelfogásával nem ellenkezett. Így szívta föl a zsidó messianizmust, de nem ködös ígéretként, hanem mint beteljesedett reménységet; - így a hellén metafi zikát és a római hatalmi akaratot, hogy velük és rajtuk egy új szellemi ala-kulatot teremtsen: Európát. […] A kereszténység tehát Európának nemcsak hitet adott, hanem világnézetet és erkölcsiséget is. Magas célokat tűzött cselekvése elébe, s ezzel értelmet nyert az ember élete és munkája. Tőle kapta a valóságnak is egy olyan magyarázatát, melyben maradék és ellentmondás nélkül fonódott egybe a természet és a természetfölötti világ, szellem és anyag, lélek és test. A természetfölötti ott munkált a természetben, a szellem az anyagban és a lélek a testben. Az ember két világ határán állónak tudta magát, s összekötő kapocs
3 H -N József: A világnézet. In: K Gyula (szerk.): Szellemi élet. Budapest, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 1938. 48–49.
4 Uo. 49.
K Géza 160
volt köztük, mert önmagában egyesítette konkrét alakban a lét immanens és transzcendens elveit egyaránt. A homo realis (seu existentialis) önmagában megtalálta a lét megértéséhez az utat, mert a természetes és természetfölötti felé egyaránt voltak kapcsolatai.”5
A továbbiakban – Noszlopi László nyomán – a hivatás konkretizálásáról, nevezetesen az adott hivatás szeretetéről, illetve a hivatástudatot megalapozó hivatáserkölcsi elvekről fogunk tárgyalni.6
Mindenféle foglalkozás űzhető szakmaként is, vagyis főleg megélhetési és előmeneteli motívumok miatt, valamint a ranggal járó tevékenységként.
Minden foglalkozás végezhető azonban hivatásszerűen is, azaz, főleg szere-tetből, szolgáló szeretetből. Nevezetesen a hivatás gyakorlásával járó erkölcsi érték megvalósításának szeretetétől vezetve. Ennek az alapmagatartásnak az a legfontosabb következménye, hogy a hivatás gyakorlása során az lesz a leg-fontosabb, ami a hivatásban önmagában véve a fontos, és másodlagossá válik az, ami a hivatás gyakorlójának szubjektív célja (hírnév, siker, gazdagság stb.) lehet. A hivatástudat- és szeretet elsősorban eszményeket és kötelezettségeket jelent. Ezek közül pedig az alábbiakat emeljük ki: 1.) A hivatásteljesítés fő célja nem az egyéni érvényesülés, mivel a törtetés (farizeuskodás), a karrier-csinálás, mint fő cél, önmagában erkölcstelen, következményeiben kártékony, mert nem tűri maga körül az igazán kiváló munkatársakat. A hivatás gyakorlásának célja tehát az emberiség közös érdekeinek és a kultúra értékeinek szolgálata. 2.) A hivatás becsülete, ami a szorgalmas, rátermett, gondos és szakszerű munkát, vagyis a becsületes munkát és a becsületes munkást jelenti. A hivatásból vég-zett munka nem válik kényszeressé és szenvedéllyé, bár hősies és fáradhatatlan munkára sarkall. 3.) Végül a vallásosság elve szerint az egyes hivatásokat az a gondolat szenteli meg, hogy isteni hívásra vállaltuk az adott hivatást, benne számunkra az isteni gondviselés rendelkezését látjuk. Ennek megfelelően a hivatás teljesítése valamiképp a vallásosság cselekedeteihez sorolható.
A hivatások osztályozásáról, rangsoráról is említést kell tennünk.7 Többféle szempont lehetséges: lehetnek a) transzcendens és immanens hivatások. b) beszélhetünk eszmék és vallások hivatásáról. c) a tevékenység alapján lehetnek szemlélődő, tevékeny és a kettőt egyesítő vegyes hivatások. d) A hivatások aszerint is osztályozhatók, hogy milyen érték szolgálatában állnak: Noszlopi László Pauler Ákos nyomán az élethivatások alábbi rangsorát állapította meg:
5 Uo. 50–51.
6 N László: Megmentő és felemelő szeretet. Budapest, Ecclesia, 1975. 77–84.
7 N László: A szeretet lélektana és bölcselete. Budapest, Athenaeum, 1944. 120–122.
Megfontolások a bírói hivatásról 161
1.) Legértékesebb az az életforma, amely közvetlenül az összes értékek ősi forrásával és valóságával foglalkozik: az Abszolútummal, Istennel. Ez a pap, a teológus és a fi lozófus élete. 2.) Ezután következik a három szellemi értékkel közvetlenül foglalkozó hivatás: a művész, a tudós és a pedagógus. 3.) Az előbbi hivatások gyakorlását teszi lehetővé a társadalmi béke és kultúrabeli folyto-nosság, melyet a jogászok és államférfi ak (politikusok) tevékenysége biztosít.
4.) Mindezt szolgálja a testi és lelki egészség fenntartásával és gyógyításával az orvos és a pszichológus. 5.) Ugyanezt műveli a fi zikai biztonság, a béke fenntartásával a katona. 6.) Ugyanezt segíti elő a nehéz fi zikai munkát meg-könnyítő technikus. 7.) A kellő mennyiségű és minőségű táplálékot biztosítja a mezőgazda és az állattenyésztés. 8.) A szükséges technikai eszközöket állítja elő az ipar és az iparos, végül 9.) a javak igazságos, arányos elosztásáért felelnek a kereskedők és a bankárok.
E felosztásból is látszik, hogy a jogászok és az államférfi ak, s köztük a bírák, mintegy a közvetítők az isteni és az emberi szféra között. E tisztség megköveteli tehát a fenti értékhierarchia minden foka értékeinek kellő ismeretét. Ezért ki-emelt a felelősségük a társadalmi élet valódi fejlődése és békéje szempontjából.