Az Európai Unió, mint sajátos nemzetközi szervezet, sui generis, szupranacionális jogrend-szerrel és sui generis jogforrási rendjogrend-szerrel rendelkezik. Az uniós jog forrásai és jogi aktusai az elemzés különböző szempontjai alapján sokféleképpen tárgyalhatóak és rendszerezhetőek.
1. Az EU jogforrási rendszere tagolható aszerint, hogy az Unió melyik pillérében folytatott együttműködésre vonatkoznak: a közösségi jog forrásai; a Közös kül- és biztonságpolitika jogának forrásai; a Büntetőügyekben folytatott rendőrségi és igazságügyi együttműködés jo-gának forrásai.12
A Lisszaboni Szerződés előtt a közösségi jognak az I. pillérben kialakult egy zártabb, strukturáltabb, szupranacionális formája, mely valódi jogrendszerként működött. A II. és III. pillér a klasszikus nemzetközi jogra jellemző államközi/kormányközi együttműködés formáját öltötte, a szabályozás inkább a tagállamok megállapodásainak egy sajátos csoportját jelentette, amelyekben a tagállamok egyhangúlag döntöttek. A szabályok többsége nem volt közvetlenül alkalmazható a tagállamok nemzeti jogában. A Lisszaboni Szerződés megszün-tette a korábbi pilléres rendszert,13 az Unió egészére kiterjesztette a korábbi közösségi jogi szabályozási modellt. Az uniós jogon belül speciális szabályozási területként megmaradt a közös kül- és biztonságpolitika. A 2009. december 1. előtt elfogadott jogi aktusok azonban továbbra is hatályban maradnak, és megtartják korábbi elnevezéseiket.14
2. Egy másik csoportosítás megkülönböztető ismérve az, hogy az egyes aktusok milyen fokú normapotenciával rendelkeznek; mi érvényesülésük és jogi kikényszeríthetőségük tény-leges határa. Egyrészt vannak azok a jogi aktusok, amelyek teljes értékű normák, jogilag kö-telező erővel rendelkező jogszabályok, lex perfecta-k, az Unió jogalkotásra hivatott szervei al-kották általános tényállásokhoz, általános hatályú rendelkezést tartalmaznak, közvetlen ér-vénysülésre tarthatnak igényt, bíróság előtt kikényszeríthetőek, avagy ha nem is teljes értékű normák, de az alapító szerződések szerint szabályozott jogi aktusok (Formalakt).
Másrészt léteznek az „egyéb jogcselekmények” (sonstige Rechtshandlungen), melyek szoro-san véve nem normatív tartalmúak, de szintén forrásai, részei az EU jogi instrumen-táriumának.15
3. A jog rétegződésének elmélete16 alapján az uniós jog három rétege különböztethető meg.17 a) Az Európai Unió alapjait a tagállamok által alkotott nemzetközi szerződések (alapító szerződések, azokat módosító és kiegészítő szerződések) képezik. Ezekben a tagállamok közvetlen jogalkotóként megalkották a nemzetközi szervezet legalapvetőbb szervezeti, eljá-rási, hatásköri és érdemi együttműködési szabályait. Ezek a szabályok adják az Unió műkö-désének alapját és kereteit, egyben a legmagasabb szintű szabályokat alkotják (eredeti vagy el-sődleges szabályok). A szerződésekben mutatkoznak meg vagy vezethetőek le azok az általános jogelvek, amelyek áthatják az uniós jogalkotást és jogalkalmazást.
b) Az uniós jog második rétegét az uniós intézmények által alkotott szabályok (intézmé-nyi jogi aktusok) alkotják. Ezen a területen közvetlenül nem a tagállamok, hanem az alapító
12 Várnay – Papp 2001: 145.
13 Létezik olyan álláspont is, hogy a Lisszaboni Szerződés után az Unió kettős pillérszerkezettel rendelkezik: egyéb uniós politikák pillére mellett a közös kül- és biztonságpolitika is megőrizte elkülönült pillér jellegét. Kajtár 2010:
11-13.
14 Blutman 2010: 33-34., az EU- és EUM-Szerződéshez csatolt 36. számú Lisszaboni Jegyzőkönyv 9. cikk.
15 Mádl 1974: 93.
16 Pokol 2001.
17 Blutman 2010: 43-44.
szerződésekkel létrehozott intézmények a jogalkotók. Az alapító szerződésekben foglalt fel-hatalmazás alapján az intézmények által alkotott szabályok több formában jelennek meg (származtatott vagy másodlagos uniós jogszabályok). Ide sorolhatóak a Közösségek, később az Unió által más államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel kötött nemzetközi egyezmények is.
c) Az uniós jog harmadik rétegét az Európai Unió Bírósága által kialakított és sokszor jogszabályokká szilárduló állandó gyakorlat (esetjog) képezi. Az uniós bíróságok sok esetben tartalmilag jogalkotást is végeznek.18
4. A jogirodalomban legáltalánosabban elterjedt az alanyi jogforrások alapján, tehát a norma és a jogi aktus alkotója alapján történő csoportosítás. Általában a jogforrásokat három cso-portba szokás osztani, mely csoportok belső összetétele, azaz egyes jogforrás típusok beso-rolása szerzőnként eltérhet.
a) Az elsődleges (primer, konszenzusos) jogforrások alkotói a tagállamok. Ide sorolhatóak: az alapító szerződések, a hozzájuk fűzött jegyzőkönyvek, nyilatkozatok; az alapító szerződések módosításai, a hozzájuk fűzött jegyzőkönyvek, nyilatkozatok; a csatlakozási szerződések; a tagállamok által egymás között kötött nemzetközi szerződések; a többségi álláspont szerint az általános jogelvek;19 bizonyos nézetek szerint az Európai Bíróság gyakorlatában kialakí-tott doktrínák.20 Az alapító szerződéseket és azok módosításait szokás az Unió „alkotmány-jogának” nevezni.21
b) A másodlagos (szekunder, kodifikációs, származékos) jogforrások körébe egyrészt az Unió in-tézményei által az alapító szerződésekben biztosított jogalkotási hatáskör keretében alkotott jogszabályok, jogi aktusok tartoznak. A másodlagos jogforrások másik nagy körét adják a Közösség/Unió által kötött nemzetközi szerződések, melyeknek az Unió részese, valamint a vegyes nemzetközi szerződések, ahol szerződő félként nemcsak a Közösség/Unió, hanem a tagállamok is szerepelnek. E szerződések, mint az uniós jogrend részei, kötelezőek az in-tézményekre, így az EUM-Szerződés 216. cikk (2) bekezdéséből következően elsőbbséget élveznek az intézmények jogi aktusaival szemben.22
c) A harmadik csoportba sorolhatóak az egyéb jogforrások, melyek közös gyűjtőnév alatt
„kiegészítő”, „speciális” vagy „nem nevesített” jogforrásoknak nevezhetőek. Ezen források általában nincsenek nevesítve az alapító szerződésekben, de a gyakorlat és a jogirodalom is úgy kezeli őket, mint az uniós jog forrásait. Ezek mintegy szokásjogi úton váltak az EU jogi forrásaivá, nagy részüket az Európai Bíróság ítélkezési, jogértelmezési gyakorlata alakította ki. Ebbe a harmadik csoportba tartoznak: atipikus aktusok; a tagállamok képviselőinek határozatai, akik az elfogadás során nem mint a Tanács tagjai járnak el; Európai Tanács határozmányai (resolution); következtetései (conslusions); közlemények (communications); felhívások (notices); memorandumok; iránymutatások; intézményközi megállapodások; nyilatkozatok;
akció programok (action programmes); intézmények útmutatásai; ajánlásai; Tanács állásfog-lalása vagy ülésének jegyzőkönyve; az Európai Unió Bíróságának esetjoga; a szokásjog.
Egyes szerzők ebbe a harmadik csoportba sorolják a Közösségek/Unió által harmadik államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel kötött nemzetközi szerződéseket és az úgyneve-zett vegyes nemzetközi szerződéseket is.23
18 Blutman 2010: 43-44., Gombos 2009: 41., Kecskés 2003: 265-267.
19 Blutman 2010: 44., Gombos 2009: 37.
20 Szalayné 2003: 207.
21 Gombos 2009: 37., Várnay – Papp 2001: 147.
22 Blutman 2010: 211.
23 Gombos 2009: 41.
5. Gyakran tárgyalják az uniós jog forrásait négy tételben. Jeney Petra szerint a jogforrások az alábbi négy csoportba sorolhatóak: a tagállamok aktusai; Unió aktusai; uniós jog általános elvei; Unió nem tagállamokkal kötött nemzetközi egyezményei.24
Mások az uniós jogforrásokat a következők szerint kategorizálják, mely tekinthető az Unió hivatalos álláspontjának is: alapító szerződések, mint az Unió elsődleges joga; intéz-mények jogai aktusai, mint az Unió másodlagos joga; általános jogelvek; nemzetközi szerző-dések.25
6. A jogirodalom és a gyakorlat alapján az Európai Unió jogforrásainak és jogi aktusai-nak 5 fő kategóriája különböztethető meg. Az egyes kategóriák maguk is több csoportra oszt-hatóak, belsőleg is strukturálódnak. Ezen rendszerezést több szempont is indokolja.
Napjainkra az Unió jogforrási rendszere annyira bonyolulttá és összetetté vált, hogy túl-lépte a hagyományos elsődleges jogforrások – másodlagos jogforrások szerinti kereteket.
Az egyes kategóriák belső differenciálódása is nehezíti a hagyományos fogalmak szerinti besorolást. Nem egyértelmű, hogy az általános jogelvek, illetve az Európai Unió Bíróságának ítéletei az elsődleges vagy másodlagos jogforrások közé helyezhetőek. Az uniós jog részét képező nemzetközi szerződéseknek is több változata alakult ki napjainkra, ezek egy része az elsődleges jogforrások, másik része a származékos jogforrások közé tartozik. Ráadásul jog-forrási szempontból maguk az alapító szerződések is nemzetközi szerződések. Ma már az uniós jogban is beszélhetünk többszintes jogforrási hierarchiáról.
Ez a rendszerezés egy kivétellel (intézményi aktusok) párhuzamba állítható a Nemzetkö-zi Bíróság Statutúmának 38. cikkében szereplő felsorolással,26 mely összevetés utal az Euró-pai Unió és az uniós jog nemzetközi jogi eredetére.
Az 5 fő kategória: a) nemzetközi szerződések;27 b) Európai Unió Bíróságának ítéletei;28 c) általános jogelvek;29 d) intézményi aktusok; e) nemzetközi szokásjog.30
7. Az Unió jogforrásainak tárgyalásánál indokolt az uniós (korábban közösségi) vívmányok (francia kifejezéssel „acquis”) fogalmának tisztázása. A közösségi, majd az uniós jog évtizedes fejlődéseként a gyakorlatban elért integrációs eredmények tekinthetők uniós vívmányoknak.
Az uniós vívmányok nem csupán az uniós jogszabályokat és az uniós jogrendszert jelentik.
Az uniós jogszabályokat, tételes jogi rendelkezéseket körbeveszi az elveknek, nem kötelező ajánlásoknak, nyilatkozatoknak, állásfoglalásoknak, uniós bírósági vagy egyéb jogalkalmazói döntéseknek, technikai szabályoknak és intézményközi megállapodásoknak olyan burka, mely nem tartozik a hagyományos pozitív joghoz, de amely a jogszabályok gyakorlati alkal-mazásának feltételeit nagyban befolyásolja. Lehet valamilyen joghatásuk, de e joghatás tar-talma vagy jellege erősen kérdéses. A tételes jogi rendelkezések mellett ezek is részét alkotják az uniós vívmányoknak. Az uniós vívmány kifejezés tételes jogi fogalomként is megjelenik az EU-Szerződés 20. cikk (4) bekezdésében.31
24 Jeney 2007: 810.
25 Mathijsen 2010: 52-53., Borchardt 2010: 80-87., Roberta Pannizza: Sources and Scope of European Union Law, www.europarl.europa.eu/ftu/pdf/en//FTU_1.2.1.pfd (utolsó letöltés 2010.12.21.).
26 Nagy 1990: 38.
27 A nemzetközi szerződésekről részletesen lásd Blutman 2010: 38-43., 210-222.; Várnay – Papp 2010: 175-194., 223-236.
28 Az Európai Unió Bíróságának ítéleteiről részletesen lásd Brown – Kennedy 2000; Arnull 2006: 622-628., Blutman 2010: 253-265., Kecskés 2003: 265-267.
29 Az általános jogelvekről részletesen lásd Takis Tridimas 1999., Várnay – Papp 2010: 236-257.
30 A nemzetközi szokásjogról részletesen lásd Blutman 2010: 212-214.
31 Blutman 2010: 52.