HARC A REGENYHŐSÖK MIATT

Párizs, július hó Milyen részleteket szedhet ki az életből az írói fantázia? Azaz hogy ez gyatra kérdés. Száz különböző válasz jöhetne rá száz egyrangú igazsággal. Aztán azt a hitet kelthetné az ember, hogy elmélkedni akar. Utálatos és unalmas dolog pedig leszúrni egy vékonyka eszme-cölöpöt s keringeni körülötte. Hiszen úgy áll a dolog, hogy az írónak annyi joga van, amennyi ereje. Egy fiatal francia író nemrégiben írt egy regényt az angol-boer háborúról, s ez a regény határozottan irodalmi munka. Két másik francia író a kommün rémes napjait írta meg regényben, s e regény szintén irodalmi klasszifikálásra tarthat számot. Elég erejű író egészen bátran nekifoghatna regényt írni a kongregációk megregulázásáról.

Egy bátor magyar író viszont már ma fölhasználhatná egy regény-ben a parlamenti vesztegetés hírhedett ügyét, s lepingálhatná a szomorú affér ismert és esetleges titkos szereplőit. Mindehhez erő és bátorság kell, mely ez esetben maga a talentum, nehogy a Dreyfus darabok és más alkalmi históıiák olcsóságáig ritkuljon valahol is az írás, pamflet se legyen, report se.

A színpadon még több sz abad. A színpad, bárki bármit mond-jon, valamikor egészen az aktualitásé lesz. És mégse csodálkozzék senki, hogy a francia újságírók haragusznak a modern francia írókra, mert újabb időben nagyon is szerepeltetik őket regényben, színműben. Az újságíróknak szabad legalább is olyan érzékenyek-nek lenniök, mint az ügyészekérzékenyek-nek vagy mondjuk a furvézerekérzékenyek-nek.

A francia ügyészek aligha tartják szeretetreméltó férfiúnak Brieux urat, a „Vörös talár" íróját, s emlékezünk, hogy egyszer valamelyik budapesti színházi bohóság főjelenetében egy furvézer-önkéntes kedélyes alakjának is föl kellett volna tűnnie, de a furvézer-önkén-tesek értesültek a készülő merényletről, s egy szerencsés intervenció-val megmentették a furvézeri nimbuszt.

Az ember rendszerint szidja a maga szerencsétlen métier-jét, de kicsúfolni azért nem engedi.

88

A francia írók, főképpen a színpadi írók, már jó idő óta nem tudják az életet úgy nézni, hogy az újságírót meg ne lássák. Minden ınese-sarokból egy újságíró ugrik elő. Modern francia színmű vagy regény már-már éppúgy nem lehet el újságíró nélkül, mint valami-kor seregszámlálás nélkül az eposz.

Ez nagyon kedves és dicsőséges dolog volna, ha egyszerűen a sajtó mindent befogó tartalmát akarná jelenteni. De nem ezt.

akarja. A francia zsurnaliszta regény- vagy színmű-hősök igen egyforma és igen kellemetlen individuumok. Az ember megérti a zsurnaliszták fölfortyanását. Az író urak, mintha összebeszéltek volna, típust akarnak faragni. Közös akarattal és közös igazságtalan-sággal.

A zsurnaliszta-hős panama-lovag, fékezhetetlen stréber, házas-ság-szédelgő, iparlovag, vagy valami ilyenféle. Ha zseniális vagy ha tökfilkó is, mindig arra törekszik, hogy elámítsa és becsapja a világot, s hogy föl ne fedje véletlenül se a maga valóságos énjét.

És különös dolog, miközben az újságírót ilyen kegyetlenül lıurcolják meg a mesék, az írók minden derékséget, kiválóságot ınonopolizálva, seregesen vonulnak be - a literatúrába. Amilyen durva, hitvány, olcsó figura az újságíró-hős, olyan nemes, kiváló és ragyogó az író-hős. Ékes szerelmi történetek hirdetik a modern asszonynak, hogy házasságot törni csak emberért érdemes. Az író-lıős nagy eszméknek vagy szent bolondságoknak a fanatikusa.

Az író-hős hódít vagy legalább is imponál.

- Persze-persze - mondják a „Quat-t-z-Arts"-ban. Ha az újságírók írnák a regényeket és a színdarabokat, akkor ők volná-ııak a fényes alakok, ha a festők, akkor a festők volnának.

Persze-persze _ _ .

Az újságírók azonban komolyabban beszélnek, s joguk van lıozzá. Az ő pályájuk szabad pálya, s a pálya hivatottjai annyival inkább megkövetelhetik, hogy őket ne ítéljék meg azok után az obskurus lények után, kik magukat újságíróknak kreálják. Ne ítélj ék ıııeg pedig legelső sorban az írók.

Az újságírók csak az utolsó napok szenzációiból csúfolkodva ıııutathatnának rá Greulingre, aki Popescu Elizát meggyilkolta, s aki büszkén hivatkozott arra, hogy őt az írók tették azzá ami, s ınaga is író akar lenni, hivatkozhatnának a „Fehér éjszakák"

két drámaíró hősére, vagy arra az érdekes íróra, aki a minap betört a(}rand Palais-ba.

Nálunk íróemberek dolgoznak zsurnaliszta-sorban, s újságíró-eıııbe rek író-álmokat szőnek. Franciaországban természetesen szin-léıı dolgoznak a redakcióknak az írók, de a két métier nincs össze-lıúzasodva. A színpadi írók pláne független urak. O nekik még a.

89

darabjaik kritikája miatt sem kell félniök, lévén a színházak köte-lessége ápolni a barátságos viszonyt a sajtóval.

Ilyenformán Franciaországban tehát igenis lehetséges az ellen-ségeskedés írók és újságirók között, s ez a harc ritka harc, nagyon érdekes látnivaló.

Lehet, sőt igen-igen valószínű, hogy az újságíró írásos meg-hurcolása nem első oka ennek a harcnak, csak egyik epizódja már.

De a harc tart, s a színházak és a színpadi írók egyesületének küzdel-mében például a lapok legnagyobb része az írók ellen foglal állást.

A harcnak esetleg néhány regény és dráma vethet csak véget nemes, nagystílű, kiváló újságíró-hősökkel. Ilyen hőst is adhat annyit a zsurnalisztika, mint amolyant. De komolyan szólva: az írók talán mást is megláthatnának az életből, mint önmagukat és az újságírókat . . .

BN 1904. julius 27. A. E.

42. A GYERMEKERT

Párizs, júl. 24.

Fehér plakátok szólnak újra a párizsi anyákhoz. (Franciaor-szágban csak a hatóságoknak szabad fehér hirdető papírt használni.) Ezek a fehér plakátok sűrűen jelennek meg egy idő óta. Az anyák-hoz szól valamennyi, s inti, kéri őket: szeressék az ő kicsinyjeiket, óvják őket, vigyázzanak rájuk: - a jövendő Franciaországra.

A minap a francia kormány a legszegényebb és legmegvetettebb anyákat oktatta ki, kiknek szégyent és gyalázatot jelent a gyermek, hogy az anyaság mindent expiál, s ne igyekezzenek lerázni rryakuk-ról az apróságot. A kormány hajlandó nagyobb segedelmet is adni, csak a gyermekek ne szakadjanak el az anyjuktól. Az új plakát meg arra oktatja az anyákat, hogy ebben az iszonyú hőségben mint kell gondozni, táplálni, óvni a kicsiny embereket: lehetőleg csak tejet s fölforralt vizet kell adni nekik, s kerülni kell a bacilust tenyésztő gumiból vagy kaucsukból való tápláló eszközöket, nem szabad velük gyümölcsöt etetni stb.

Millió és millió ilyen ingyenfüzetet, plakátot termel a francia nyomda, s a hatóságoknak ma már a gyermekvédelem a legelső-rendű gondjuk.

Mindez pedig egyik jele annak a nagy vélemény-változásnak, melyen az elnéptelenedés problémája dolgában a francia hivatalos és nem hivatalos gondolkozás átesett. Lehetetlen, hogy valami tanulságot ne nyújtson ez nekünk is magyaroknak, kik sok helyütt

90

- sajnos - majdnem ugyanazt a veszedelmét látjuk az államal-kotó fajnak, mint a franciák a magukénak.

Ma már Franciaországban általános az a hit, hogy az elnép-telenedés ellen államilag és társadalmilag csak egyetlen tennivaló van: a halálozás csökkentése. Franciaországban több, mint száz-ötvenezer piciny csecsemő pusztul el évenkint. És félmillióra rúg a korán elhaltak száma. Csak felére szállítani le ezt a rettenetesen gyászos számot: hatalmas, szent cél, sa francia állam és társadalom immár útjára térült e nagy célnak.

Költők, írók, szociális apostolok és tudósok követhetnek más utakat is. Valamikor Jean-Jacques Rousseau egy írása elég erős volt arra, hogy az anyák nagy táborát rábírja, hogy gyermekeiket maguk szoptassák. Lehetséges, hogy Zola Termékenysége is javító hatással volt egy sereg emberre. A gondolatoknak, az eszméknek kétségtelenül nagy erejük van, de civilizációnk mai állapotában ez erő hatása lassú. A gyakorlati államférfinak, szociológusnak ma még nem mindig szabad magukat poétáktól s prófétáktól vezettetniök. Így jött rá a francia kormány, hogy az elnéptelenedés ellen az ő tennivalója: áldozatkész gyermekvédelem, a humanitás és az orvostudomány közös működése.

Már-már operettszerű hatásokat keltett az a hivatalos buzgóság, mellyel némely, lelkes, rajongó francia a sziiletések számát akarta minden áron növelni. De mire való az anyaság ambíciójának hivata-los ápolása, a sokgyennekűség megjutalmazása, az agglegények nıegadóztatása és a többi szándék addig, míg ötszázezer megszüle-tett, fiatal francia elpusztul évenkint?

A gyermekvédelem ma a legelső francia program.

A többit - vallják a franciák -- a gazdasági átalakulások hozzák meg. A francia termékenységet a gazdag polgári nők hiúsága s a léha, jómódú férfiak romlottsága rontotta meg. De a nép, a munkásosztály, ma már csaknem teljesen meggyógyult, s a vagyo-nos osztály józanabb, nagyobb fele sem hadakozik már a termé-szettel. Mindezt a gazdasági és szociális reformok eredményezték.

Az orvostudomány, az iskola, az erkölcsi nevelés, a gyermekvéde-lem, az állami gondoskodás, a szociális fejlődés stb. mikor a halá-lozás csökkentéséért küzd, egyben küzd az egy gyermek-rendszer s a csekély születési arányszám egyéb okai ellen is.

A francia szocialisták a maguk érdemének hirdetik az eddigi eredményt, s azt mondják, hogy holnap-holnapután, mikor egészen ők lesznek az urak, a többek között az elnéptelenedés veszedelrne is elmúlik Franciaországról.

BH 1904. július 27.

QI