1 9 0 8 Május 11
Rokonszenves <kis művészet> {mesterség} a rézkarc. Megad sokat, amit a képek és ha a szint nem is a d j a , ad helyette sok mást amit a képek nem adnak. Megadja az írás<ban>{szerííen} látott formák egész önkényes báját;
úgy adja a formát ahogy a gyarló <és remegő> kéz{től} {vezetett tű mutatta}
láttatta meg a szem<mel>{nek}, mely azután - a második vonástól az utol-sóig - {márjúgyszólván a <kézen átx{tollon}> {tűn keresztül} nézte a vilá-got és {azt} ami<t> <csinált> {a tű nyomán lett.} Megadja továbbá a compo-sitiót egészen úgy ahogy előszörre sikerült <-> (míg a képen tízszer is át lehet azt formálni) <-> tehát többnyire nem úgy ahogy a művész azt elgondolta.
<Megadja> A festő tónus-gondolatának is <a> hamis képét adja, mert a törlés és a n y o m { t a t } á s r a k o n c á t l a n <valami> { h a t a l m a k } és z s a r n o k o s -kod<ik>nak a felett a ki felett<e>ük nem zsarnok. És <ha mindehez> {ha mindehez} még <elgondoljuk> {azt is számba vesszük} hogy a nyomás után tükörmódra <fel>{át}fordul minden {dolog} - <ha csak előre> <{mindjárt}>
<fordítva nem gondolták el> - hogy {a} mozgás {így valami egészen} balog ritmust kap és minden elrajzolás ötször hevesebb mint a positiv rajznál, ha mindezt elgondoljuk, csodálkozásba esünk. És ha <mind> ezen felül még azt is elgondoljuk hogy mindezt nem vesszük észre amikor a karcot nézzük, hogy jámbor hittel vesszük be a kosztot és r á m o n d j u k hogy igen j ó pedig
csak az. úristen tudja, <hogy> mi van benne; ha mindezt elgondoljuk, <ak-kor> ámulatba esünk és borús gyanúkba.
Más dolog a grafika, leglényében más, mint a direct művészetek. <Mert>
A grafika lelke az improviso.* Improvizál a művész, az anyag, az eszköz és egyik sem felel a másikért. A direct művészetek {lelke pedig}, a picturáé és a szobrászaté (ha az öntés véletlenétől eltekintek) az úgynevezett utolsó szó, a végérvényesseg. És a s p e c t a t o r egyaránt téved ha az {<végé> „utolsó szót"}<rögtönzöttnek> {improvizáltnak} és ha a rögtönzöttet így-akartnak tekinti. Aki a végérvényest rögtönzöttnek és az aki a rögtönzöttet így-akart-nak nézi. Mert soha még egy dologígy-akart-nak az utolsó f o r m á j a nem volt, semmi értelemben sem olyan <mint az első, semmi> a hogy azt az első, ihletett pil-lanat <megfoganta> {megformálta}. Viszont ez az első <vízió> papírra vetés sem volt sohasem - mondjuk egész szimplán - sikerülés és ha definitív ma-radt, az mindig <is> megalkuvás volt. Az összes művészeti ideologiák között talán a leghazugabb az amelyik állítja hogy a mű készen születik meg a mes-ter lelkében és csak <formát> testet kell öltenie hogy a többiek is épúgy meg-láthassák. {ahogy ő.} Soha még, amióta a világ áll művész <még> nem tudta hogy mi sül ki a végén, amikor elkezdte. De míg az egyik, a kész művészetek embere, ha meglepetések is érték, általában cmégis oda ért a hová akart> {az utolsó szót maga mondta ki} (vagy legalább <azt hitte hogy akarta> {oda akart ahova ért}) addig a grafikus és a<z> <improvizáló> {rögtönző} művész a legmélyebb és legidegenszerűbb cimprévuket* {mindig} a maga {tulajdon}
kezéből v e t t o {meglepettséggel hallotta meg a m u n k á j a utolsó szavát, me-lyet idegen hatalmak döntöttek el.} És mi akik a karcot nézzük, nem látjuk, {sem azt} hogy az intentió{k} hogyan vallott{ak} csődöt sem hogy az eszkö-zök mennyit nyeltek el és mennyit hamisittak [!] meg: nem veszünk észre semmit és azt m o n d j u k {hogy <xxx>} <„>felséges<"> Az egész lelkesedésün-ket pedig lerakjuk annak a lábaihoz akinek neve a katalógust dísziti. <Akik>
<És>
Ha pedig beláttuk {hogy} az ítélet ezekben a dolgokban minő bizonytalan
<alapokon nyugszik> {lábakon áll} úgy <ebben még megerősödünk» könnyű lesz meg azt is l>elátni hogy ez a bizonytalanság - amely minden egyedben megőrzi a legnagyobb biztonság illusióját - hogyan terjed szét az egész vi-lágban és hogyan <alakul> {formálódik} egy művész<ről> <a> képe <éles és>
exact conturok között {élessé} míg a valóság < x x x e g é s z e n más xx> isten t u d j a milyen az a művész... A grafikus művészetek {lényege a} sokszorsí-tás<xxx>: sokszorozódik ami már egyszeresen is veszélyes. Ami már egyszer-esen is alkalmas hogy elferdítse - a jó felé vagy a rossz felé - az alkotója alakját.
Nincsen „igaz" művészet De a grafika a leg<hazugabb>{csalfább}. Nin-csen közvetlen {művészi} hatás de a <karcé>{grafikác} a legközvetettcbb. És ami a nehézséget még complikálja: a grafika közvetettsége meg nem határoz-ható. Mert ami {benne} gát, az jelnek nézhető benne és ami épen <sz.emc-lyes> {eleven} betű, az véletlennek. így <nem> lehet{etlen} <másként>
{ami<t>a} festészetben sokszor <meg>lehető hogy {levonván} a f o r m á l i s
„sous entendü"k* <{et}> levonása után csakugyan a meztelen embert {magát} lássuk meg a munka mögött. {A grafika ámít, a grafika csal:} A g r a f i k á val jött a világba a félreértés.
-Nekünk {pedig} akik felismertük a veszélyt, fegyverkeznünk kell ellene.
Fegyverkeznünk úgy hogy ne érhessen meglepetés; és úgy kell harcolnunk hogy minden <vereség>{verés}ből <győzelmet>{diadalt} csináljunk; ami{n}t
<abban a grafikus lapban megszerettünk azt> {esz} [?] észrevesszük hogy v a -lami szépnek látott dolog nem is úgy volt elgondolva és véletlen: ezt nem is vesszük tudomásul. <Minden impressiot a müvész{é}nek tudjuk be legyen az rut vagy szép. így bosszút álltunk> Semmit sem veszünk tudomásul ami az élvezetünk egyszerűségét zavarná. Minden hatást elvonatkoztatunk a m ű -vésztől - nehogy a legnagyobbról kitudódjék hogy a papiros vagy a törlés csi-nálta - így nem érhet senkit blamázs; és bosszút is álltunk a művészen.
— Ezt a sok beszédet azért kellett előrebocsátani, mert a Goya művé-szetében nagy szükség van egy szempontra, mely <{egyszerre}> elég {meg elég önkényes is: elég} szkeptikus <{is}> hogy az <itt> {őnála} mutatkozó ti-tokzatosságokat ne vegye mind túl komolyan, másrészt elég önkényes hogy a megingott hitet helyettesítse erős kívánsággal, erős szépnek látási vágyak-kal; <és így> {mely} romboljon és építsen egyszerre, <mégpedig úgy> {oly-módon} hogy a végén neki legyen igaza.
Ha a Goya korai komposítióit összevetjük a karcaival, a madridi sző-nyegterveket pl. a „caprichos"-al* azt fogjuk találni hogy a caprichos meg-lepően sokkal rosszabbul vannak {megjcomponálva. A biográf<usok> - akik
<leg többnyire> ép olyan keveset értenek az élethez mint a rajzhoz - , ha egyáltalán észreveszik ezt a változást, a művész életéből próbálják megmagyarázni. Azt mesélik hogy Goya, aki 1792igaleg<nagyobb> {vadabb} p o m -pában élt III. és IV. Károly <udvarában> {királyi} kegyei<vel>bcn <elöntve>
<abban az évben,> mint rettegett Don Juan száz hősi bicskás kalandba keve-redett, mindig győzött és <folytatta> {tovább élte} ezt az isteni csirkefogó életet, <és> Goya 1792 ben súlyos betegségbe esett: elvesztette hallását, <és mint testileg és lelkileg> hajótöröttjén} elvonult a világtól, <hogy> és a m a -gányban, a Manzanares partján, kis viskóban {melyet} „a siket bódéjá"-nak
<hítt a> {nevezett} a nép - <rajzolta> megrajzolta és rézbe marta <azokat az
ördögös gondolatokat a melyeket xxx> <{a bánatát}> {a maga buját} maga élete <sötét> fordulásán való sötét <{emberevő}> <{buját}> <bánatát> {bá-natát.} Eddig a biografusoknak igazuk van. Az ő egyszerű módszerük, a si-multán művészeti és életbéli tények okozati összekapcsolása eddig bevált. A Goya süketsége és a {vad-}szomorú rézkarcok bizonyosan összefüggnek. De hogyan magyarázható meg ezeknek a karcoknak a még szomorúbb composí-tiója? Ok úgy próbálnák (ha egyáltalán észrevennék) hogy azt mondanák:
„az ő nagy fájdalma {más} semmi, még oly szörnyű témában el nem fért és hogy csak helyet szorítson, betört az artistikumba, megrontotta a composí-tiót, hadd symbolizálja az az ő nagy rosszullétét."
Ezt mondani {végigmenni} bizonyára <frivolitás volna> {<kisséx{frivol is}> önkényes dolog.} De ha mélyebben odanézünk észrevesszük hogy <a fri-volitás csak a {az iróniában és nem a} módszerben van> {csak akkor önké-nyes} {ha szószerint értjük de módszerben nem az.} Mert a módszer, amikor azt m o n d j a : a fájdalom megrontotta a compositiót hadd symbolizá!ja<xxx>
az ... nem tesz egyebet, mint hogy a saját érzését valahogy történetileg pró-bálja magyarázni:<xxx> G o y a intentiojának t u d j a be ami csak hibája, noha értékes hibája. Azt érzi hogy a zavaros compositió itt mond valamit és ezt úgy nézi <hogy> {mintha} G o y a mondott {volna} valamit. Pedig <a compo-s i t i o n {ő} compo-szívecompo-sebben componálta volna meg jól ha tudta volna, <Annak pe-dig hogy nem jó sok az oka> ha nem <állta volna az útját>{akadályozza} elő-ször {a hiányos egyensúlyérzéke} 2. a rézlemez, melyet nem lehet átcorrigál-ni, <másodszor> harmadszor a nyomtatás visszássága mely felfordítja a rit-must {negyedszer az aquatinta amely nagy foltjaival rácáfol a vonalcompo-sitióra.} L á t j u k az egésznek mindefnjféle {oka van} csak épen <nem> szen-timentális oka <van> {nincs.} <Ami azonban> Szenszen-timentális <az> {csak} a hatása cvalami néma> és a különbség ezután csak az. lehet hogy az egyik a hatás mögé ccomponál valamely> {magyaráz} sentimentális okot, a másik nem. Az egyik gyakoribb. Mert emberi dolog hogy <valamit> amit élveztünk, meg is köszönjük és kinek köszönné ha {nem} a szerző<től>{nek} <elvonat-koztatná>? A másik filozófikusabb és tudja hogy mindent magunknak kö-szönünk és sokat a véletlennek. <másoknak pedig keveset.> Az egyik a lelket és a lelki hatást, a technikát és a technikai hatást mindig egyenesen kapcsol-ja és téved, a másik olykor keresztbe is kapcsolkapcsol-ja őket és ritkábban téved. A Goya esetében az egyik azt mondja: igen, a deprimáltság!; a másik: igen, {és}
az imprimáltság! Elég.
cKözelebbről megnézve mik ezek a „caprichos"> <Térjxxx>
T é r j ü n k át magukra a karcokra. A „caprichos" <eszeveszett> g y ű j t e -mény eredetileg 80 lapból állott Megmaradt tollrajzban egy címlapnak szánt
compositió. A művész asztalára dőlt, <és> baglyok {és denevérek} szállják meg nagy rajokban az álmát. A cím<e> <nagy titokzatosan» azt mondja:
<„Idioma universal", a világ nyelve> El sueno de la razon produce monstru-os, hogy álmában még a leg<okosabb>{józanabb} is szörnyképeket lát. De nem ez lett a mű címlapja <mert> (talán félt hogy ezt kifogásnak néznék), hanem egy önarckép. Az előadott dolgokban <semmi rend> főhang a vád.
Politikai glossák, kirohanások az asszonyok ellen, a babona ellen, a papok ellen, a prostitutio ellen a militarismus ellen, másrészt az asszonyok mellett a férfiak ellen, a babonák mellett, a szerencse inconsequens volta ellen, azok ellen akik stréberkednek, {a szülők ellen} a{kik} gyermekeiket üt<ő>ik <szü-lők ellen> és a szép kövér lányaikat gazdag öregeknek elseftel<ő>ik <szü<szü-lők ellen>. Minden csúnya gálád dolog ellen harciasan küzd ez a munka és min-den szépet véd. A dolog pedig meg van osztva olyformán hogy a képeken láth a t ó k a c s ú n y a , gálád és a szép dolgok, a f e l í r á s o k b a n és a k o m m e n -tár<juk>ban pedig { - melyből csak kevés példány van meg és alig hozzáfér-hető - } a küzdés és védelem. Aki tehát csak a képeket nézi az kísértve érezné magát hogy a{z} <támadás> etikus oldalt elfelejtse és l'art pour l'art, minden katholikus vagy szabadgondolkodó előítélet nélkül maga válogasson ítélkez-zé<n>k a dolgok <felett>ban. És ha ezt elkezdi, úgy bele<mélyed>{téved} ha-marosan ebbe a forró-fagyos foltsokaságba, olyan mélyen és babonás-erősen
<harapódzik> vájódik bele ebbe a kísértet<gumoba>{gomolyagba} hogy el-felejt minden szót amit valaha tudott és megtanul ennek a hadnak néma, égő-igaz nyelvén mondani soseér<z>tett {jós} szavakat. Megtanul pokoli szörnyű imákat, megtanul az orrok nyelvén és a vaslakatok nyelvén <er>
megtanulja a patarugás szavát és a vájóköröm szavát, megérti a seprű jegyét és a kancsal mátka szent igéjét. Reszketni fog éjféli reszketéssel és cbaglyot híni jeges kehegéssel> {és feketemisézni fuvó mekegéssel}... és el fog aludni.
És amikor felébred hallani fogja a kommentár szavait. A kommentár pedig efféléket mond: „Mert botot és kokárdát hord azt képzeli magáról ez a Fan-faron hogy ő valami magasabb lény. Pedig amilyen felfuvalkodott és szem-telen az alattvalói iránt, annyira csúszik felfelé" És miről m o n d j a ? arról [a]
sátáni lényről aki a barátunk macabre <álmában> {lázában} a főszemély volt. A vaslakatuakról {pedig} akiknek agya ki van marva, fülükön lakat, mellükön miseruha, ezekről a <kommentár azt mondja> {így szól}: Aki sem-mit sem hall, semsem-mit sem tud, semsem-mit sem lát, az a <lajhárok> <„Faultiere">
{lajhárok} osztályába tartozik, mely még soha semmire sem volt alkalmas."
Az éjjeli leányról pedig, aki holdfényben az akasztófa alá áll és a hulla fogait kiszakítja, erről mit állapít meg a kommentár?: „Nem-e szánalomraméltó hogy a nép még hisz az ilyen ostobaságokban?!" Igen, a kommentár nagyon
felvilágosodott, nagyon satirikus és f ö l ö t t e élesszavu. De a mi barátunk, mintha <mégis> elsápadt volna a kommentár szavai hallatára ... elsápadt és
„hát ez volt az egész?" kiáltással <ájulatba esett> elájult.
A kommentárt Goya írta a karcokhoz, (egy vagyont adnék, ha ezt kétség-be lehetne vonni, de nem lehet) Ugyanaz aki ezt a borzalmasan szép világot teremtette, pokoli fantáziával, <rokon> {hajlandó} lelkek megbabonázására ugyanaz <írta meg> <{diszponált}> {szülte} ennek az egész vad misztérium-nak a csúfos <„jelentését" is> {csődjét is} <Mint a bűvész> és <ewel> leala-csonyította a misztériumot a gyerekmorálig. Mint a bűvész aki a végén meg-m u t a t j a hogy az a papagály nemeg-m is a légből keletkezett hanemeg-m meg-már előbb is bennvolt a <szekrényben> táskában <csalatkoztam> <És> Amit clegmé-lyebb,> {mi igaznak,} vérrel telt symbolismusnak hittünk az első látásra és aminek a megoldását remegéssel lestük és hinni sem mertünk benne akár egy mély zenedarab megoldásában, az banalitásnak, <sekély> illustratiónak tu-dódott ki. J a j annak a kommentárnak. Háromszor j a j neki mert nem tudom többé elfelejteni, pedig az volna az egyetlen megmentés. Azt a hülyeséget amit egy-egy lapról {el}olvastam ezentúl m á r benne látom és amelyikről még nem olvastam arról sejtek ujabbakat és nem merek beleérteni semmit abból a sok<ból> {jóból} amit belémsúg. <xxx><Hol a támpont? miben szabad megbízni?>
És jönnek ú j lapok, jön a Tauromachia* gyilkos páthosa és a „Desast-res"* vérszomjas bujasága. A „Proverbios"-ban* pedig ú j r a felélednek a
„caprichos" compromittált népei: a <Belzebubok> {daimonok} akikről kisült hogy {ők <tula jdonképen>} hittantanárok. Feltámadnak és ú j r a kezdődhetik a játék. Ú j r a ránk száll belőlük valami borzadás, valami vad-erős kényszer, ami <elfelej> kifordít minden hiányt hogy erősség lesz belőle. Megint olyan izgalomnak érzem a rossz foltok rekedt beszédét hogy nem t<udok>{ehetek}
máskép, úgy kell é r e z n e m hogy jelent v a l a m i t ; valami erős-<szüksége-set>{keserveset}; <hogy symbolikus és> {hogy} symbolizálja azt a pokoli fá-jást és ha ezerszer {is} láttam rajta keresztül: symbolizálja a pokoli fáfá-jást. A legerősebb érzés közepette pedig várom hogy valami kommentár újra elve-gye a kedvemet az egésztől <hogy> {és én} ú j r a megtudjam hogy nem is volt ott pokoli fáj<dalom>{ás}. Ezúttal nem tudom meg, mert nem maradt kom-mentár. Semmi sem köti veszélyezteti most az én érzéseim szabadságát. Azt h a z u d o m bele a dolgokba ami <nekem> jólesik. Megbosszulom magam Goyán: most itt a szempont, az elég szkeptikus és az elég önkényes. Megfi^
zetek neki a „caprichos" véres felsüléséért: mindent amit benne érzek elvo-natkoztatok tőle. Minden sajtóhibát, minden véletlent, <xxx> félszegséget naivitást, elrajzolást, szervetlenséget, ha érdemes, {élvezem és} úgy élvezem
ahogy nekem tetszik. Hogy pedig élvezhessem, arról bőven gondoskodtak az istenek, amikor megadták neki az úgynevezett két szeméi, <az erejét> és a tárgylátó, tárgy{imádó} erejét. Mert ez az erő folyton és mindenütt műkö-dött, ez pótol minden hiányt és ez ad vért a vézna gondolatnak. Ez az a tár-gyilagosság, mely m i n d e n f a j t a alkotás táptalaja, mely <mindent,> {az egész Goyát a} miszticismus{á}t symbolismus{á}t satanismus{á}t elbirta és belül-ről táplálta úgy hogy ma is él hogy ma is érdemes <érte és> vele és érte ve-szekedni.
Több jót nem tudok róla mondani. Többet csak érezni lehet, előtte. Ott aztán, ahol a veszedelmes logika nem hangos többé, cmegtelik az ember az ő> megtelik a test <az ő> {avval a<z>} {furcsa} áram<áv>{m}al, a m i t {megjszoktunk {úgy} nevezni hogy Francisco Goya.
Popper Leó
Autográf kézirat (LAK PI.H I X / 4 1 / 4 ) Helikon 2 3 9 - 2 4 2 .
EK 4 3 - 5 2 .
SchA 2 4 - 2 6 . (Über Graphik címen a cikk első fele)
A kézirat elején, a cím felett. Popper kézírásával: (Soha még halálom után se adandó ki!) Át-dolgozni!
improviso - rögtönzés
imprtvu - előre nem látott, váratlan sous entendu - célzás, utalás
„caprichos" - Los Caprichos, „ötletek", Goya 1 7 9 3 - 1 7 9 8 között készült rézkarcsorozata (Goya a lapokon a rézkarc mellett az aquatinta és a hidegtű technikát is alkalmazta)
Tauromachia - La Tauromaquia, „bikaviadal", Goya 1 8 1 5 körUI készített metszetsorozata
„Desastres" - Los Desastres de la Guerra. ,j\ háború borzalmai", Goya 1 8 1 0 - 1 8 2 0 között ké-szített sorozata
„Proverbios" - Los Proverbios, „közmondások", a Caprichos folytatásának tekintett sorozat, 1 8 0 8 - 1 8 1 5 között készült