CVA INDEX =
2.3. A stratégia megvalósításának belső rendszere
2.3.2. Emberi erőforrás menedzsment szerepe
Az emberi erőforrás stratégia szerepe kettős. Egyrészt minden szervezet rendelkezik valamilyen humánstratégiával, másrészt a szervezet általános stratégiájának megvalósításában az emberi erőforrás a legfontosabb tényező. Az emberi erőforrás az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben felértékelődött. A kapcsolódó szakirodalom a piac - ember - pénz - termelés viszonylatából egyre gyakrabban és határozottabban emeli ki az embert, mint alapvető erőforrást. Egy szervezet vezetésének sikeresen kell megbirkóznia a négy alapvető tényező: a pénzügyi eszközök, a piac, a gyártási módszerek és az emberi erőforrások megfelelő kombinálásával (Poór, 1992).
Az emberi közreműködés nélkül a többi erőforrás működésképtelen. „Az ember olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amelyek nélkül a termelés nem tud előrelépni, mert a különféle tevékenységekhez szükséges a kreativitás, a rugalmasság, az innovációs készség, amellyel csak az ember rendelkezik” (Pfau, 1998). Az emberi erőforrás utóbbi évtizedekben tapasztalható, látványos felértékelődését számos tényező generálta. A tudomány fejlődése, a tudományos eredmények hatása a termelésre, a szellemi tőke értékének megsokszorozódását jelentette. Hasonlóak a hatásai a kommunikációs és információs technikák fejlődésének is. A humán erőforrás fejlesztése, működtetése költséges és jelentős befektetéseket igényel mind a személy, mind a szervezet részéről.
Napjainkra a világgazdaság legdinamikusabban fejlődő és mára már a legeredményesebb, meghatározó szektora a szolgáltatás. A fejlett országokban a foglalkoztatottak több mint 60 százaléka ebben a szektorban dolgozik és ezen országok GDP-jéhez is ilyen arányban járulnak hozzá. A szolgáltatások ilyen arányú bővülése egy újfajta fogyasztói, szolgáltatói társadalom létrejöttét prognosztizálja, amely jelentősen növeli az emberi erőforrások szerepét a természeti erőforrásokkal szemben. A szolgáltatások sikerességét és hatékonyságát
elsősorban az emberi tényezők, mint a tudás, a kommunikáció, az alkalmazkodóképesség, a kreativitás, az empátia, az attitűdök, azaz az emberi értékek határozzák meg.
A fejlett ipari országokban nagymértékben átalakult a foglalkoztatási struktúra az elmúlt évtizedek során (2.38. ábra). A hagyományos termelőágazatokban (ipar, mezőgazdaság) végbement technikai fejlődés nyomán nagyszámú munkaerő vált feleslegessé. A termelés folyamatában a fő hangsúly fokozatosan eltolódott a tervezés, a gyártás minél tökéletesebb előkészítése és a késztermékek eladása, értékesítése irányába. Az egyes ágazatok, így a mezőgazdaság vállalati méretstruktúráját elemezve szembeötlő az a tendencia, hogy a mikro- és kisméretű szervezetek aránya a meghatározó. A legtöbb ágazatban ez az arány meghaladja a gazdálkodó szervezetek számának 90 százalékát. Ez a méretstruktúra szintén előtérbe állítja az emberi tényezőket. A mikro- és kisméretű szervezetek kevés vagy csak néhány alkalmazottal működnek, tehát meghatározó a hogy ez a kis létszámú munkaerő állomány milyen felkészültségű, milyen tapasztalatokkal, szakmai ismeretekkel rendelkezik, milyen a feladatnak való megfelelése, alkalmassága, mennyire képes együttműködni a kisvállalkozás tulajdonos vezetőjével.
2.38. ábra: A gazdaság és foglalkoztatás növekedése (1840-2000)
Forrás: Quinn: Building Capability to Innovative and Grow, 1998.
Az emberi erőforrás gazdálkodásnak számos sajátossága jelenik meg a mezőgazdaságban, amelyek szintén az ágazat jellengetességeiből eredeztethetők. Ismert, hogy a mezőgazdasági munkafolyamatok sajátos munkakörülményeket jelentenek. A növénytermesztési feladatokat szabadföldi körülmények között kell elvégezni, ahol az időjárás hatásai – eső, hideg, hőség, szárazság stb. – technikai eszközökkel ugyan csökkenthetők, de nem szüntethetőek meg.
Hasonló a helyzet az állattenyésztési munkafolyamatok esetében is, ahol a biológiai folyamatok következményeként az állattartás és tenyésztés még sajátosabb munkafeltételek között folyik (Széles, 2001). A mezőgazdasági munkafolyamatok jelentős része ugyan gépesíthető, de nem automatizálható, tehát még a gépesített munkafolyamatok esetében is a
0 20 40 60 80 100
1840 1860 1880 1900 1920 1940 1960 1980 2000
Foglalkoztatási %
Mezőgazdaság Szolgáltatás Gyártás, termelés
munkaműveletek egy részét manuálisan kell elvégezni, és az ember közvetlen közreműködése a technikai eszközök üzemeltetésében nélkülözhetetlen. A munkafolyamatok végrehajtásában a technikai, technológiai tényezők mellett folyamatosan figyelemmel kell lenni a biológiai folyamatokra, az időjárási és ökológiai feltételek változására. Ezekhez a feltételekhez, változásokhoz a munkavégzés során folyamatosan alkalmazkodni kell (Buzás, 2001). Ez szakmai felkészültséget, problémamegoldó-képességet, önállóságot, gyors döntéshozatalt és alkalmazkodóképességet igényel. További fontos tényezőként kell figyelembe venni, a struktúraváltást, a kárpótlási törvényt, az üzemi és vállalati méretek alakulását, a termelési szerkezet egyszerűsödését, a foglalkoztatottak számának csökkenését is.
A magyar mezőgazdaságban az aktív keresők aránya a XX. század folyamán 50 %-ról 10 % alá csökkent. Ma az aktív munkaképes lakosság 6-8- %-a dolgozik a mezőgazdaságban. Az EU tagországaiban a mezőgazdaságból felszabaduló nagy létszámú munkaerő ellenére a mezőgazdaság fejlődése nem állt le. A kilencvenes évtizedben az agrár ágazat foglalkoztatási részesedése a felére (17,5 %-ról 7,8 %-ra) esett vissza, amely a szerzők szerint közeledést jelen az Unió 5 % alá csökkent igen nagy szélsőségeket takaró átlagos mutatójához (Tóth és mtsai, 2000).
A foglalkoztatási arányok változása, mint ahogy a 2.39. ábra adatai mutatják, a rendszerváltozás éveiben következett be. A legnagyobb mértékű csökkenés 1988-és 1993 közé esik, amikor a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma 18,4 százalékról 9,1 százalékra, azaz több mint felére csökkent. Ez a létszámcsökkenés nem egy fejlődési folyamat eredménye, hanem a társadalmi-gazdasági rendszer átalakításával járó válság következménye.
2.39. ábra: A foglalkoztatottak számának csökkenése az agrárgazdaságban
Forrás: Mezőgazdasági Statisztikai Évkönyv (2004)
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23
%
Mezőgazdaság Élelmiszeripar
Nem beszélhetünk arról, hogy az előmunkaerő csökkenését a technikai, technológiai fejlesztés pótolta volna, sőt ellenkezőleg, a létszámcsökkenés egy olyan időszakra esett, amikor a hazai mezőgazdaságot a technológiai válság jellemzte.
Összefoglalva megállapítható, hogy Magyarországon a mezőgazdaságban foglalkoztatottak számának csökkenése az agrárgazdaság teljesítményének, a termelés hatékonyságának és jövedelmezőségének, az ágazat eltartó képességének romlására vezethető vissza.
Az agrárgazdaságban dolgozók képzettségét és szakmai felkészültségét vizsgálva olyan általános véleményekkel találkozhatunk, amelyek szerint inkább a tapasztalatoknak és a hagyományoknak van meghatározó szerepük. A saját tapasztalat a biztos kiindulási pont, és ez az, ami leginkább megnehezíti az új ismeretek elfogadtatását. Prevost (1996) a mezőgazdaságban dolgozók gondolkodásának jellemzésénél, ezt a bizonyos fajta konzervativizmust még a következőkkel is kiegészíti: „tudni azt, hogy mit kell csinálni, nem jelenti azt is, hogy tudni akarjuk mi, miért történik.” Véleménye szerint az agrárvállalkozások vezetői inkább csak arra kíváncsiak, hogy mit kell tenni, azt, hogy miért, kisebb fontossággal bír. Valójában, a paraszttá válás, a farmergazdálkodóvá, agrárvállalkozóvá válás egy szocializációs folyamat eredménye. A magatartást alapvetően a tradíciók határozzák meg.
A szerző szerint a mezőgazdasági gazdálkodók napi munkájukban a rájuk jellemző preferencia kereteket veszik figyelembe. Ilyenek: a saját tapasztalatok, a szomszédok tapasztalatai, mások véleménye, akikkel kapcsolatban vannak. Ezek a vonatkoztatási keretek megnehezítik az új tudományos, szakmai eredmények alkalmazását, elterjesztését.
A munkaerőforrások vezetői értékelését mutatja be a 2.40. ábra. A megkérdezett vezetők a
2.40. ábra: A munkaerőforrások vezetői preferenciái a mezőgazdaságban
Forrás: Berde (2003)
jelenben és a jövőben is a helyben lakó, azaz a vidéken élő munkaerőre építenek. Ez egyben azt jelenti, hogy a mezőgazdaságban a munkavállaláshoz, hivatáshoz továbbra is a vidéki életforma kötődik. Ez a két tényező szorosan összekapcsolódik, erősítik egymást, azaz mezőgazdasági foglalkozás – vidéki életformát és fordítva, vidéki lakosság – mezőgazdasági munkalehetőséget jelent. A lehetőségeknek ez a fajta korlátozottsága természetesen nehezen
Jelenben Jövőben
n=135
17. ábra A munkaerőforrások minősítése
Forrás: Saját vizsgálatok.
0 1 2 3 4 5
Kapcsolatok Hirdetés Helyben lakó Nem helyben lakó Pályakezdő Nyugdíjas Alkalmi Közvetített Bérelt
0 1 2 3 4 5
fogadható el, és ezek lazítására csak a kvalifikáltabb munkaerő lehet képes. Ez a korlátozó összefüggés tovább rontja a mezőgazdaságban alkalmazottak más ágazatokhoz viszonyított képzettségi mutatóit.
A vezetők a kapcsolatok révén felvett és a helyben lakó munkaerőt részesítik előnyben, vagyis az alkalmazottak ismertségét preferálják. Ez a megítélés a jövőben sem fog változni.
Az emberi tényezők felértékelődésére utal, hogy minden egyes munkaerőforrásnak a jövőben nagyobb jelentőséget tulajdonítanak és ezt a minősítések átlagértékei is jól kifejezik.
A mezőgazdasági munkafolyamatok egyik legfontosabb jellegzetessége az idényszerűség. Az idényszerűség már önmagában is komoly foglalkoztatási, szervezési és szervezeti problémákat vet fel. Az idényszerűség, azt eredményezi, hogy az év különböző szakaszaiban több, más időszakban, pedig kevesebb a munkafeladat. Mindez azzal jár, hogy a munkerővel mint erőforrással szembeni igény is hullámzik – csúcsidőszako, hullámvülgyek – de ezt a menedzsmentnek kezelni kell.
A betakarítási időszakok munkafeladatai az adott alkalomra felvett „idénymunkásokkal”
oldható meg. Ilyen problémákkal a legtöbb mezőgazdasági szervezet szembesül. Ezek az idénymunkák sokféle feladatot jelentenek a fizikai jellegű kézimunkától a szállítási feladatokon keresztül a különböző gépi munkákig. Az idényjellegű fizikai, kézi munkafeladatok elvégzésére szakképzett munkaerőt biztosítani szinte lehetetlen.
A rövidtávon jelentkező idényszerűség vezetési, szervezési megoldásokkal kezelhető. A mezőgazdasági munkafolyamatok idényszerűségének, a feladat terhelések állandó változásának és egyenetlenségének a következménye a folyamatos foglalkoztatás nehézsége.
A munkaerő egy része csak alkalmi munkavállalóként, idényszerűen foglalkoztatható. Ez eredményezi az országos átlagnál magasabb mértékű fluktuációt (2.41. ábra). Kapcsolódó vizsgálataink eredményei alapján a mezőgazdasági foglalkozta tottak számának jelentős
2.41. ábra: A fluktuáció alakulása a vizsgált mezőgazdasági szervezetekben
Forrás: Berde (2003)
40 %-os fluktuáció
30 %-os fluktuáció
20 %-os fluktuáció
10 %-os fluktuáció 0 %-os fluktuáció
50 %-os fluktuáció
csökkenése ellenére a megmlévő létszám folyamatos foglalkoztatását csak a szervezetek 58,7 százaléka tudta megoldani. A többi foglalkoztatási gondokkal küzdő gazdaság a munkanélküli segély időleges igénybevételét ajánlotta dolgozóinak, vagy pedig munkaerő gazdálkodását határozott időre szóló szerződésekkel ésszerűsítette. Kisebb, de korántsem elhanyagolható mértékben az alkalmi munkavállalás lehetőségével igyekeznek enyhíteni a foglalkoztatási gondokon, de a megoldások között előfordult a részmunkaidős foglalkoztatás, az előnyugdíjazás és a nyugdíjas foglalkoztatás is. Az utóbbi formák az adminisztratív teendők és az anyagi terhek miatt nem népszerűek a munkaadók körében, az alacsony kereseti lehetőségek nem oldják meg a munkavállalók gondját sem.
A foglalkoztatási gondokkal párhuzamosan, vagy esetleg annak következményeként a mezőgazdasági szervezetek munkaerő gazdálkodásának egyik kellemetlen jellemzője a magas munkaerőmozgás, fluktuáció. (A Debreceni Egyetem Vezetés- és Szervezéstudományi Intézetében folytatott kutatásokban 10 százalékos vagy az alatti fluktuációs értékek mutathattak ki a vizsgált szervezetek 61 százalékánál. 20 százalék feletti fluktuáció a vizsgált szervezetek 39 százalékánál, de 50 százalékos mértéket is meghaladó volt a munkaerő-mozgás a vizsgált gazdaságok 10 százalékánál.)
2.3.2.1. Az emberi erőforrás menedzsment feladatai
A termelő és szolgáltató ágazatokban az emberi erőforrással kapcsolatos vezetési és irányítási feladatok egyre inkább előtérbe kerültek, egyre nagyobb szerepet, jelentőséget kaptak.
Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy e faladtok azonban egyre összetettebb, komplexebb tevékenységek, amelyek sok részfeladatból épülnek fel. Annak ellenére, hogy ezeknek a feladatoknak nem mindegyike jelenik meg egy adott szervezeten belül, az emberi erőforrással kapcsolatos tevékenységek szaktudást, hozzáértést, tapasztalatot igényelnek.
Az emberi erőforrás gazdálkodás feladatait többféleképpen lehet csoportosítani. McKenna és Beech (1998) a személyzeti menedzsment legfontosabb tevékenységterületének a tervezést, toborzást, kiválasztást, teljesítményértékelést, képzést, ösztönzést, és a munkajogi viszonyokat tartják. Mások szerint - hasonló logikai egymásra épülést követve -, a tervezés, toborzás, munkaerő kiválasztás, munkakör értékelés, ösztönzés és munkaerő-fejlesztés adják a feladatok gerincét. Karoliny és Poór (1999) ezek mellett még értelmezi a teljesítményértékelést, a munkaköri kapcsolatokat, a karriermenedzsmentet, mint emberi erőforrás gazdálkodási funkciót.
Az emberi erőforrás menedzsment legfontosabb funkcióit Poór és mtsai (1993), az alábbiakban foglalják össze: emberi erőforrás stratégia, emberi erőforrás tervezés, munkaköri értékelés, munkakörtervezés, ösztönzésmenedzsment, teljesítményértékelés, emberi erőforrás fejlesztés, munkaügyi kapcsolatok, személyzeti információs rendszer. Ennek a feladatsornak minden egyes eleme külön, külön is meghatározó fontosságú további részfeladatokra bontható. Bakacsi (2001) a vállalatvezetés egyik legfontosabb feladatának a munkakörök, és az azokat betöltő emberek közötti minél jobb összhang megteremtését tartja. „A szervezetek kialakításának egyik első lépcsője a feladatelhatárolás, a munkamegosztás, vagyis a munkakör kialakítás. Ezt követően az emberi erőforrás menedzsment feladata a megfelelő képességekkel és motivációval rendelkező ember belehelyezése a már kialakított struktúrába.” Dobák (1996) szerint további feladat a munkakörök és munkafeladatok által támasztott elvárások, igények, valamint a munkát végzők képességeinek, ismereteinek, attitűdjeinek minél tökéletesebb összehangolása. Mindezen feladatok integrált és stratégiai szemléletű tervezését,
végrehajtását, valamint értékelését nevezi emberi erőforrás menedzsmentnek. A kiválasztást meg kell előznie az elvárások megfogalmazásának, tehát a munkakörnek leginkább megfelelő
„legalkalmasabb” egyének azonosítását jelenti. „Általában egy többlépcsős folyamatról van szó, melynek összetettségét, időtartamát és költségeit a jelentkezők száma, a munkakör fontossága és jellemzői határozzák meg.”
Kelly és Grimes (1993) szerint a legfőbb funkciók a következők:
munkaerő tervezés,
felvétel,
képzés és oktatás,
vezetésfejlesztés és teljesítményértékelés,
anyagi elismerés,
egészségvédelem és biztonság,
szervezeti kapcsolatok – érdekképviselet,
alkalmazottak számára nyújtott szolgáltatások,
kommunikáció és konzultáció,
külső kapcsolatok.
A szakirodalmban található felfogások alapján az állapítható meg, hogy az emberi erőforrás gazdálkodás funkcióit, alapfeladatait a szerzők lényegében azonosan értékelik, lényegi különbség a különböző csoportosítások között nincs. Az egyes funkciók tartalmában, azon belüli részfeladatokban lehetnek eltérések, különbségek, de a fő feladatok, tevékenységek azonosak. A fő kérdés ma már sokkal inkább az, hogy ezeket a tevékenységeket ki végezze el.
Karoliny és Poór (2000) két lehetőséget különít el:
a szervezet operatív vezetői,
személyzeti specialisták, menedzserek.
A legtöbb vezetői időfelhasználást vizsgáló felmérés szerint az operatív vezetők munkanapjának döntő része olyan tervezett vagy nem tervezett értekezletekkel, megbeszélésekkel, telefonbeszélgetésekkel és problémamegoldásokkal telik, melyeknek közvetlen hatása van az emberekre. A legtöbb operatív vezető beosztottjai vezetését mindenekelőtt munkájával kapcsolatos mindennapos tevékenységként értelmezi. Olyan tevékenységként, mely az emberek közötti kapcsolatok alakításában, illetve a magatartáskontroll terén igényel tőlük jártasságot. Az ilyen típusú menedzseri kompetencia a legfontosabbak közé tartozik. Ez a mindennapi vezetői gyakorlat közepes vagy nagyobb méretű szervezetek esetében már képes egységességet biztosítani a személyzeti politikák, eljárásmódok és szabályok területén. Ez viszont már az önálló személyzeti szakapparátus létrehozását igényelheti.
Kisebb szervezetkben nincs elkülönülő személyzeti/emberi erőforrás szervezet, így az operatív vezetők között oszlik meg a személyzeti menedzsment minden funkciója a munkabeosztástól a toborzásig, a kiválasztástól a bérezésig. Ahogy a szervezeti méret nő, ahogy a specializáció fokozódik, úgy jelenik meg az adminisztratív ügyeket bonyolító ügyintéző, a szakember, később pedig a szervezeti egység. A szervezet méretétől, szervezeti struktúrájától és a törzskari, szervezeti egységnek tulajdonított tényleges fontosságtól függően változhat a részleg belső tagozódása és a szervezeti hierarchiában elfoglalt helye.
Kis- és képméretű mezőgazdasági szervezetknél folytatott vizsgálat eredményeit a 2.42. ábra tartlmazza. A vizsgált szervezeteknél az az általános gyakorlat, hogy az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat a vezetők végzik el. A 116 esetből mindössze kettő olyan szervezet volt, ahol önálló belső szakember látta el ezeket a funkciókat, és csak három
2.42. ábra: Az EEM feladatainak minősítése
Forrás: Berde (2003)
esetben bízták ezt külső specialistára. Önálló struktúrá (osztályt) ezen funkciók ellátására egyetlen vizsgált szervezetnél sem volt.
A nagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari szervezeteket leszámítva az emberi erőforrás menedzsment feladatainak ellátása kizárólagos vezetői kompetencia. A nagyméretű szervezetekben működő vezetőknek is vannak feladataik az emberi erőforrás menedzselésével, hisz közreműködésük nélkül nem lehet eredményes a munkakörelemzés és kialakítás, a munkaerő felvétel és kiválasztás, minden vezetőnek el kell látnia a saját területén a teljesítményértékelés feladatait is. Ezekkel a kérdésekkel akkor is foglalkozniuk kell a vezetőknek, ha egyébként a szervezet önálló személyzeti szakembereket is alkalmaz. Az emberi erőforrás menedzselésével kapcsolatos feladatok vezetői körben végzett elemzés eredményei alapján, a mezőgazdasági vállalatok vezetői a legfontosabb feladatnak a teljesítményértékelést és ösztönzést tartják, míg legkevésbé fontosnak az emberi erőforrások fejlesztését ítélik meg. Hasonlóan kisebb jelentőségűnek minősítik a személyzeti információs rendszert és a munkakör kialakítást, értékelést. A megfelelő szakképzettséget elvárásként megfogalmazzák a felvételre jelentkező munkaerővel szemben, de a jövedelemviszonyok nem teszik lehetővé a képzések finanszírozását. Az eredményesen gazdálkodó szervezeteknél azonban az utóbbi években egyre inkább felismerik ennek a fontosságát, támogatják az alkalmazottak tanulását, de a szervezeten belül szervezett képzések is egyre ritkábbak. A legfontosabb feladatként az ösztönzést és a teljesítményértékelést jelölték meg a megkérdezett vezetők.
A vizsgálatok arra is kiterjedtek, hogy a mai mezőgazdasági szervezetek vezetői milyen elvárásokat fogalmaznak meg az alkalmazottaikkal szemben és ezen elvárásokat, hogyan minősítik. A vizsgálatok az alábbi tényezőkre terjedtek ki: szakképzettség, gyakorlati tapasztalatok, feladatoknak való megfelelés, munkakörnek való megfelelés, rugalmasság, rátermettség, kreativitás, állóképesség, alkalmazkodóképesség, együttműködő képesség. Az eredményeket a 2.43. ábra mutatja be.
0 1 2 3 4 5
munkaerő-tervezés munkaerő-ellátás munkakörkialakítás, értékelés ösztönzés menedzsment teljesítményértékelés emberi erőforrások fejlesztése egészség- és munkavédelem személyzeti információs rendszer
2.43. ábra: A munkaerővel kapcsolatos vezetői elvárások minősítése
Forrás: Berde (2003)
A vezetői véleményekben a legfontosabb elvárás, a feladatnak, illetve a munkakörnek való megfelelés, valamint az együttműködési készség. Meglepő, hogy a szakképzettség nem szerepel a legfontosabb vezetői elvárások között. Az alsó szintű vezetők elsősorban az együttműködő-képességet, a gyakorlati tapasztalatokat preferálják, de fontosnak minősítik a szakképzettséget és a feladatnak való megfelelést is. Legkevésbé a kreativitást tartják fontosnak. A felsőszintű vezetők véleményében kiemelkedik a feladatnak és a munkakörnek való megfelelés, valamint a kreativitás.